Uj Szó, 1954. február (7. évfolyam, 28-51.szám)
1954-02-16 / 40. szám, kedd
A mai számban: A CsSzBSz Központi Bizottságának teljes ülése (2. olrf.) A négy nagyhatalom külügyminisztereinek berlin; értekezlete (3. old.) Ügyesek, frissek a zselizi traktorosok (4. old.) A nyilvános beszélgetések a polgárokkal — erős fegyver a nemzeti bizottságok kezében pártunk és kormányunk határozatainak teljesítésére (5. old.) A nagyszerű formában lévő szovjet válogatott nyerte a Visszavágót (6. old. i Bratislava. 19§4. február 16, kedd 3© fiHér VH. évfolyam, 40. szám SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA* A szövetkezeti könyvelők nagy feladata Irta: JBdHUCH l'HEB miniszterelnökhelyettes és földművelésügyi miniszter. Egységes földmüvesszövetkeze. teinkben mostanában igen élénk élet folyik. A szövetkezeti tagok közös munkájuk évi eredményeit értékelik. összeállítják az 1954. évi munkatér vet és készülődnek a tavaszi mun kákra; miközben az évzáró taggyűlések folynak. A szövetkezeti tagok 1 egész évi gazdálkodásuk eredményeit vitatják meg, s azon hibák és hiányosságok okait részletezik, amelyeket a mult évben elkövettek. Ezen az alapon állítják össze és vitatják meg az évi termelési terve, ket, megállapítják a teljesítmény normákat, munkacsoportokat szer. veznek, előkészítik a terv szervezési és anyagi biztosítását. Igen sok függ attól, hogy a vezetöség tagjai és a szövetkezeti tagok milyen gondossággal vitatják meg az évi termelési terv feladatainak biztosítását és miképpen pntudatosítják az EFSz-ek é s népi demokratikus államunk érdekeinek összefüggését. Csak a politikailag, szervezésileg és gazdaságilag szilárd EFSz-ek lehetnek a zálogai a jó gazdálkodásnak. s teljesítik azokat a feladatokat, amelyeket a kormány és a párt tűzött ki a mezőgazdasági termelés színvonalának emelésére. Igen fontos szerepet játszik a rend éppen ezen a téren a szövetkezetekben. Kell, hogy minden szövetkezetnek már äz év kezdetétől a valóságnak megfelelően világos áttekintése legyen tevékenységéről, s a termelés ' különböző ágainak helyzetéről és fejlődéséről. Ezt elsősorban a pontos nyilvántartás biztosítja, amelyet a jól felépített egységes könyvvitel nyújt. A helyesen vezetett nyilván, tartásnak az EFSz-ekben, a szocialista tervgazdálkodásban nagy nemzetgazdasági jelentősége van. A könyvelési nyilvántartásnak a szövetkezeti gazdaságban nem szabad a számviteli könyvek öncélú számjátékává válnia. Az olyan könyvvitel, amely nem a mindennapi életet szolgálja a szövetkezetben, nem nyújt teljes segítséget. A jól és helyesen vezetett könyvelés az EFSzek termelésének hathatós eszköze. A szövetkezeti gazdálkodás nagy. üzemi gazdálkodás. Az EFSz-ek nagykiterjedésű földterületeken gazdálkodnak és a termelt termékekért százezres és milliós értékeket kapnak. Itt már nem lehet az emlékezetre vagy a pontatlan feljegyzésekre támaszkodni. A szövetkezeti tagoknak tudniok kell, hogy a mezőgazdaság; termelés biztosításáról szóló feljegyzéseket, amelyek száz és ezerhektáros földekről szólnak, csakis megfelelő könyvelési rendszerrel, azaz az egységes könyvelés szabályzata szerint lehet vezetni. EFSz-eink könyvelési nyilvántartásában pontosan meg kell különböztetnünk az anyagi és pénzügyi forrásokat, azok felhasználását, pontosan be kell jegyeznünk a szövetkezeti tulajdont, a szövetkezet és a tagok közötti viszonyt, a szövetkezeti tagok igényeit a végzett munka szerint. Ebből meg tudjuk állapítani az állami tervfeladat teljesítését is. Ez a nyilvántartás megfelel a szövetkezet fejlődése szükségleteinek és minden szövetkezeti tag- számára érthető. A könyvelésben tartott rend minden becsületes szövetkezeti tag érdeke, mert elősegíti a tartalékok feltárását, rámutat azok I kihasználásának ehetőségére, a termelés további növelésévei ós az önköltség csökkentésével kapcsolat, ban. Pártunk a szocializmus hűséges építőinek százezreit nevelte fel. Közéjük tartoznak az EFSz-ek köny. velői is. Közöttük sok becsületes dolgozó és dolgozó nő van, akik helyesen össze tudják állítani a költségyetést a havi. negyedévi és az évi kimutatásokat EFSz-ük gazdái kodásáról, jól meg tudják magya rázni mindezeket a szövetkezeti tagoknak. E számokból megállapíthatjuk a gazdálkodás előnyét és a hibákat, helyesen rámutatnak, hogy mit kell tenni a gazdaság állandó fejlesztésére. Az EFSz-ek sok könyvelője megértette az alapfeladatok jelentőségét és őrködik a közös szövetke zeti vagyon felett, figyelemmel kíséri a termelési tervek teljesítését s , a rend barátokat szerez" közmondás értelmében irányítja a tagok, nak a szövetkezethez való viszonyát. Ezeket a feladatokat becsületesen és lelkiismeretesen teljesítik és a szövetkezet-; tagok megbecsülik őket. Természetes, a szövetkezetek könyvelőinek hivatásához és tevékenységéhez tartozik, hogy éberen védjék az EFSz-ek alapszabályza. tának- betartását, s hogy erre neveljék a tagokat is. Á könyvelő feladata a szövetkezetekben, hogy a vezetőség tagjaival és a szövetkezeti tagokkal együtt harcoljon a szövetkezeti vagyon szétlopkodása ellen, hogy rámutasson a szövetkezeti munka és a közös termelőeszközök tulajdonának erejére, s az állam a szövetkezet és minden tag érdekében védje a közös vagyon érintetlenségét. Kötelessége, hogy a pénzügyi és költségvetési fegyeí met biztosítsa, megakadályozza a rossz gazdálkodást, a pénzzel és egyéb eszközökkei való pazarlást, hogy hasson az EFSz termelésének növelésére s a szövetkezeti vagyon gyarapodásán munkálkodjon. A könyvelést rendnek az EFSz. ékben való biztosítása érdekében a következő lépéseket tettük: az EFSzekben bevezetendő egységes könyv vitel érdekében kezdetben segítséget nyújtottak a szövetkezeti tagoknak a pénzintézetek dolgozói, különösen az Állami Bank hitelügyi dolgozói. Igy elérték azt, hogy a szövetkezetek tagjai és funkcionáriusai többnyire tudják, hogy a jól vezetett könyvelés a szövetkezeti gazdálkodás tükre és épp ezért nagy gondot fordítanak rá. Hogv a jól vezetett könyvelési nyilvántartás mit jelent a szövetkezet gazdálkodása és a szövetkezeti tagok számára, arról a hosticei és a Prága-Észak járási EFSz-einek tagjai beszélhetnek. Az állami termelési tervfeladatok teljesítése és az állammal szembeni kötelességek kiegyenlítése, ami a mezőgazdasági termékeket illeti, lehetővé tette a tervezett 21 koronás munkaegység; értékének 22 koronára való emelését, a szövetkezeti alapok kiegészítését s azt,, hogy a tagok beruházási hitelére, amelyet az állatállománynak a szövetkezetben való összpontosításakor kaptak — öt százalékot fizethettek be, s a jövedelem fennmaradó részét — 11.700 koronát — a takarmánybeszerzési alap bővítésére használhatták fel. A szövetkezeti könyvelő, Božena Dobe. šová lelkiismeretes munkája lehetővé tette, hogy a szövetkezeti tagoknak idejében kifizessék a jutalmat, s a vezetőség és a szövetkezeti tagok már január közepén láthatták a könyvelési zárszámadásból, hogyan gazdálkodtak a mult évben s mit kell megjavítamiok. Hasonlóképpen a határmenti szövetkezetek, mint a Veľká Bukovinai, s az ústy kerületben české kopisti, példaként szolgálhatnak abban, hogy ismerik a könyvelési nyilvántartásban való rend jelentőségét, s hogy ez miképpen segíti a szövetkezeti tagokat. Azonban nem minden EFSz-ben értékelték a szövetkezeti tagok és a vezetőség a könyvelésnek, mint a mezőgazdasági termelés növelése és hasznossága fontos tényezőjének je. lentöségét. A párt- és a kormány feladatok teljesítésével kapcsolat ban nagy nehézségek voltak a prágai járásban a lipeneci és mokrani EFSz tagjainak, ahol nem vezették be a könyvelési rendet Egyes EFSz ékben a gazdálkodás részletezése arról tanúskodik, hogv g rossz gaz dasági eredmények és az ebből szár (Folytatás a 2 oldalon.) r ŕ HAZA IS K E L E f EB O L Koreai gyermekek a bratislavai V. I. Leninmúzeumban A bratislavai Vladimír Iljics Lenin-múzeum emlékkönyvében levő többezer aláírás hétfőn, február 15én további aláírásokkal bővült. A Szlovákiában boldog gyermekségüket élő fiatal koreai fiúk és lányok gyakorlatlan kézzel írták nevüket az emlékkönyvbe. Az ifjú koreaiakat mélyen lenyűgözte az a képanyag, amely a világproletariátus halhatatlan vezérének életmüvéről szól. A 60 ifjú látogató sóváran hallgatta tanítójuknak, Pak Tu Kan-nak magyarázatát a cári Oroszország életéről és a forradalmi évek világtörténelmi eseményeiről. A múzeumban tett látogatás mély élményt jelentett a koreai gyermekek számára és további buzdításul szolgál iskolai munkájukban A Václav-bánya nyerte el a szovjet bányászok zászlaját Az ostrava-karvini szénmedence Václav-bányájának dolgozói érték el a mult év utolsó negyedévében a leg. jobb eredményeket a köztársaság szénmectencéi között. A Klerrvent Gottwaid-záselóért folytatott versenyben így a szovjet bányászok zászlajának birtokosai lettek. Február 14-én, vasárnap a Václavbánya dolgozói ünnepi gyűlést tartottak, hogy Jozef Jonáš fűtőanyag, és ene.rget:kai miniszter kezéből átvegyék hazánk bányászainak legmaga. sabb kitüntetését. A miniszter a zászló átadásánál a következőket mondotta: „Nem véletlen, hogy a szovjet bányászok zászlaja Ostravába került. Valamikor az ostravia-karvini szénmedencében kevés vörös csillag ragyogott. Ez az idő azonban már a múlté. Ma az ostravai bányászok példát nyújtanak a tervteljesítésben a többi szénmedence dolgozóinak. Ezért joggal került ez a legnagyobb kitüntetés a szénmedencébe, a Václav-bánya tulajdonába." Ezekután a bánya igazgatója bejelentette a bányászok nevében a kötelezettségvállalást, amely szerint megtesznek mindent annak érdekében, hogy a dicső zászlót minél tovább az üzemben tarthassák. Idén terven felül 13.000 tonna szenet termelnek és 360 méterrel több folyosót nyitnak, hogy a jövő években bizto sítsáJk a széntartalékot a további fejtéshez. Dohánytermelők kötelezettségvállalásai Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa tiszteletére Á dohánytermelők szaktanfolyamának hallgatói, az egységes földművesszövetkezetek 'és állami birtokok dohánytermelői a nyitra. tanfolyam befejezése után Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa tiszteletére hosszúlejáratú kötelezettségvállalásokat tettek, amelyek a dohánytermelésre fordított fokozott gondosságra irányulnak. A kötelezettségvállalásban, melyet 62 dohánytermelő írt alá — mint például a nyitraszerdahelyi EFSz-böl Hornaček és Kunovsky elvtársak, a chteln.cei EFSz-ből Františka Lukačovičová, a nyitrai állami birtokról pedig Košec és Benčik dolgozók — többek között ezekről van szó: A dohánytermesztéssel kapcsolatos munkákat állandó munkacsoportok szerint szervezzük meg. Minden egyes hektárnak dohánnyal való beültetésére "2—25 ím melegágyat készítünk,, hogy így elegendő jóm.nöségü dohánypalántát nevelhessünk: a tervezett dohányterületeket május 20" ig beültetjük, a dohány gondozásánál betartjuk az agrotechnikai határidőket és intézkedéseket. A dohányt háromszor kapáljuk. A dohánytörést július elején keziijük és legkésőbb szeptemberben befejezzük. Ezzel megelőzzük a fagykárokat." Kötelezik magukat hogy a dohány minőségét 10—20 százalékkal túlteljesítik és begyűjt. k a dohánymagot is amely a zsír- és olaj gyártás szem" pontjából értékes nyersanyag. Az 1954. évet a dohánytermelők a „dohány minősége évének" hirdetik ki. Ebben az évben az említett intézkedésekkel emelni akarják a dohány minőségét és ezáltal EFSz-e.nk és állami b.rtokaink jövedelmét is. Szövetkezeti munkaiskolákban tanulják a jobb gazdálkodást A bratislavai kerület szövetkezeti tagjai a sz vetkezeti munkaiskolák iránt egyre nagyobb érdeklődést mutatnak. A hároméves saövetkezeti munkásiskoľákat 1175 szövetkezeti tag látogatja, a többiek pedig a 260 alapszövetkezeti munkaiskolában tanulnak. Nagyon jól halad az iskolázás a dunaszerdahelyi, somorjai és nagymegyer; járásokban. A legjobb gyakorlati szakemberek, agronómusok és zootechnikusok adnak itt elő a járási nemzeti bizottságok dolgozói köréből, a mezőgazdasági iskolák tanítói és hasonlók. A .dunaszerdahelyi járásban 30 központban iskolázzák a szövetkezeti tagokat, a nagymegyeri járásban pedig 18 egységes földmüvesszövetkezetben. Azok a tapasztalatok, amelyeket a szövetkezeti tagok az iskolázás folyamán szereztek, a gyakorlatban nagy segítségül szolgáltak számos szövetkezetben. Igy az alistál-: EFSz-ben Szászik József szövetkezeti tag kijelentése alapján azok a szövetkezeti tagok, akik látogatják a szövetkezeti iskolákat, könynyebben végzik a munkát és az iskolázás hozzásegítette őket a munkaerkölcs megszilárdításához és a munkaszervezés megjavításához. Brigádosok példás munkája Az ostravai J. V. Sztálin-bányában februárban 108 százalékra tel jesítették a tervet. Míg a bányászok a szénfalakon rendszeresen betartják a napi ciklust, az utat török csoportja újabb munkahelyeket biz. tosít számukra. Folyosókat törnek, és a szépteret új bányamezőkre osztják szét. Az utakat török cso. portja gyors, ütemben dolgozik az előkészítő munkákon. Tudják, menynyire fontos, hogy a bányában a fejtéshez szükséges szénkészletét idejében biztosítsák. A J. V. Sztálin-bánya állandó vájárai dícséröen nyilatkoznak az előkészítő munkákat ťégzô csoportról. Ez a kollektíva é< vezetője is csak brigádmunkásokból áll. Egy évvel ezelőtt még üzletekben, esztergapa. dóknál, vagy irodákban dolgoztak és most bányászainkkal együtt iparunk legfontosabb nyersanyaga termelésében segítenek Egy évig tanultak a tapasztalt bányászoktól és januárban már a legjobb teljesítmé. nyekkel dicsekedhettek. Hatvan méter hosszú folyosót törtek át. ta — Üzemi szanatóriumot rendeztek be az apátfalusi Polanában (R. É.) Nemrégiben adták át rendeltetésének az apátfalusi Pol'anatextilüzem nyolcágyas üzemi szanatóriumát, melynek célja, hogy a könynyebb betegekek állandó orvosi felügyelet alatt tartsák és a gondos ápolássá; mielőbb meggyógyítsák. A kis szanatórium két betegszobából áll. Ezeket kis előszoba választja el egymástól. Az egyik szobában a férfi. a másikban a női betegek fekszenek. A legtöbb beteg influenzás. Elmondhatjuk, hogy n betegek itt szoros kollektívát alkotnak, hiszen egy üzemben dolgoznak és va'amennyien ismerik egymást. Igy .mindig van megbeszélni valójuk. Ha elunják a beszélgetést, a hatalmas ötlámpásos rádiót hallgatják Van egy kis könyvtáruk is. A női osztályból az előszobába szapora beszéd foszlányai szűrödnek ki Az ajtó melletti ágyban barnapiro kislány lekszik. Machala Magda. E g;, könyvre' hadonászik és erős hangon bizonyítgatja: — Meglátjátok, hogy holnap kiír u doktor elvtárs. Az n kis láz nem számít, én már dolgozni akarok Megkérdezzük tőle. hogy talán rosszul érzi itt magát, hogy annyira elkívánkozik innen? — Szó sincs róla — válaszo'ja — hiszen még otthon nem ápolhatnának jobban mint itt. De mikor meglátogatnak a munkatársaim, mindig honvágyat érzek a munkahelyem után — Pedig le kell mondani egyelőre arról, hogy dolgozni menjen mert reggel még 38 fokos láza volt — mondja Komlósi Margit ápolónő mosolyogva. A két ápolónő egymás» felváltva éjjel-nappal a betegekkel •an Odaadóan végzik feladataikat beadják az orvosságot, lázat mérnek masszírozzák a fájós végtagokat borogatást adnak A betegek hálásak is a gondos ápolásén és kijelentik. hogy Ebei doktoron kivül a két ápolónőnek Komlósi. Margitnak és Princ Ilonának köszönhetik a gyor* gyógyulásukat Ellátogatunk a férfiósztá yru is. Csöndbe n fólyiy itt a beszélgetem. Brablec Vilmos, u szövődé segédmestere éppen arról beszél, miként és mikor kezdődött ,, deréklájása. Később aztán rátét az üzemi szanatórium előnyeire. — Nem lehet tagadni, hogy azelőtt, mikor az orv os hazaki'iídte a beteget az nem tartotta be pontosan az orvos utasításait, természetesen ez lényegesen meghosszabbította a betegség lefolyását Bizony jó dolog ez a kis szanatórium. Kivétel nélkül mindenki elismeréssel nyilatkozik róla A betegek az üzemi iiétás konyháról kapják az etelt, aki pedig akarja, otthonról hozathat magának Napközben teát kapnak a betegek frissítőül Minden éjjeliszekrényen található ezenkívül nápolyiszelet és cukorka.