Uj Szó, 1954. február (7. évfolyam, 28-51.szám)

1954-02-09 / 34. szám, kedd

1954. február 9. UJSZO C3eSMélgeiés rBúasáházi JCálmánnaL Néhány perc csupán az üt SomorJárói Búcsúházáig, amely olyan kicsiny a nagy világban, hogy a kétabiakos, többnyire nádfedelee házak között akár előre indulsz, akár viszszafelé — egyremegy, mindenhogyan hamar kiérsz a faluból. Dülőút vezet a házak közé, cikk-cakkos dülöúit, amelynek baloldalán roggyant szalmakazal gubbaszkodik elölről és oldalról megvágva, jobboldalán meg temetőnek szorítottak az emberek egy kis helyet. Szűk udvaron tevegető idős embert aaólitok meg. Magas termetéhez ugyancsak odaillő veres bajusza i lefittyen a szájára. Abbahagyja a faaprítást és szinte meglepően alá- , zatoskodik, hajlong előttem. Igy adja tudtomra, hogy amiben csak lehet, segítségemre lesz. Nem is hozhatná ezt tudomásomra másképpen, hiszen jő másfél évtizedig portáskodott a pénzügynél; megszokta a hajlongást, az idegen előtti fejhajtást, ez a hetven egynéhány esztendős öreg ember. Hogy az első köztársaság idején Pozsonyban tartózkodott és így nem ismeri jól a falu életét, ezt nagy készséggel magyarázza. — Búcsúházi Kálmánhoz menjen — mondja. — A falu szélén lakik. Megyek a megjelölt irányba, közben arra gondolok, vájjon ebben a faluban milyen volt az élet régebben, milyen az első köztársaságban, s milyen most. Búcsúházi Kálmán szoba-konyhás házikója semmiben sem különbözik a második, vagy a tizedik szomszéd portájától. Csinossága nem feltűnő, még csak az udvart elzáró fakapu •sem. A konyha belseje egyszerű, a szoba berendezése egészen paraszti ízü. A gazda az ablaknál ül és borotválkozik. Az asszonynak a konyhában lenne dolga, de hogy idegen került a házba, ö is beljebb húzódik a szobába. • Beszélgetünk. Á faluról, régebbi körülményeiről magáról a családról. A házigazda betéve tudja, amit a szájhagyomány alapján minden embernek tudnia kell itt, hogy ez ä huszonnyolc házból álló falucska Bulcsú vezérnek volt az első települése. Akik a Búcsúházi nevet viselik, azok a vezér leszármazottai nak mondják magukat, akármilyen rosszul esik is ezt hallani a szomszédos" falvak lakóinak Eszerint a falu múltja az Árpád-korba, a honfoglalók korába nyúlik vissza. Az asszony nem zavarja beszélgetésünket, «• szeme figyelmesen tapad ránk. — Jő száz éve a temetőnk is közös volt a Királyfiával mondja , Búcsúházi Kálmán Régen volt már. Idővel el is különültünk. A házigazda elmondja, hogy a falut valamikor hatalmas legelő vette körül. Nomád pásztorok legelője lehetett a búcsúházi határ. A szájhagyomány megőrizte, hogy az év minden napján lovak patái dübörögtek itt, s a lovat szőrén megülő pásztorok kurjongatva terelték a ménest. Nagy erőfeszítést és türelmes munkát kívánt a gyep feltörése, elsőosatályú földdé teremtése. A lakók egy részének csak kis birtok jutott a feltört pvepből. más részének meg semmi. Kisbirtokon dolgoztak a "búcsúháziak jó néhány évszázadon keresztül \ kis falu Somorjával, Tej'faluval és a sámoti pusztával szomszédos, s mégis isten hátamögötti hely volt az első köztársaságban, Masaryk „jó" világában. Hogy s mint éltek akkor itt az -emberek, hányan szenvedtek ínséget? Nem törődött azzal senki. Hivatalos körökkel is csak akkor érintkeztek az emberek, ha a falut ellepték a végrehajtók. Sokan sínylődtek Búcsúházán az adó rabságában. — Az adó éles kés' volt. Halálos sebet ejtett a magamfajta szegény emberen — emlékezik a házigazda. — Mert kérem az úgy volt, hogy aki adót fizetni nem tudott, annak a házát is elvitték a feje felől. Olyan világ volt az. Poláfcné idős asszony, ö is elmondhatná, hogy hányszor járt nála a végrehajtó. Egyszer ezzel nyitott be hozzá: — A varrógépet meg a zenélő faliórát lefoglalom. — Itt uram, csak helyet foglalhat, vagy gyereket, mert abból van elég — felelte ingerülten Polákné. Nagy igazságot mondott az a Polákné, de a végrehajtónak ezzel nem tömte tele a zsebét. Tizenegy hold földjét, egy lovát, egy tehenét kellett eladnia, hogy házában maradhasson. hogy megmaradjon -a falióra és a varrógép . . . Ügy lehetett minket rémítgetni akkortájt a végrehajtóval, mint gyereket a vasorrú bábával. l Az ember letörli szappanhabos arcát és karját összekulcsolja mellén. — Én, mint szolgalegény kezdtem itt az életet — folytajta az emlékezést — Amikor megnősültem, bérelt hájban éldegéltem az asszonynyal. A falusi nagygazdáknál vállaltam részibe kapáinivalót. "Később meg a sámoti Suszter Béla birtokán arattam tizedik keresztért. Hát vágni kellett a rendet, vágni veszettül, hogy bőségesen csurogjon i termés Suszter Béla hombárjába. Mikor kapálógépet vásárolt az uraság, akkor már csak ötödébe adta a krumplit vagy a. kukoricát. Nagy legény lett Suszter úr, mert lóval ekézhetett. — Egyszóval szegények Voltunk mink, mint a templom egere. Pedig nálamnál csak a barom dolgozott többet. Szegények maradtunk, kérem, mert osztán jöttek a gyerekek. A szegényember olyan volt, hogy a nyomorúságos körülmények között is nevelt gyereket, nem ismerte az egykét. Ezerkilencszázharminchatban azért fájt a fejem, mert tudj'isten hány napot dolgoztam a sámoti birtokon, hány éccakát töltöttem el robotban a magam egynéhány hold árendás , földjén, osztán csak bérelt házban 'laktam, Hiába gürcöltem, hiába éceakáztam. engemet nem szeretett meg a pénz. No, de a ház olyjn volt, hogy abban lakni nem lehetett. Építkezni kellett. Egy vagon téglára ezernyolcszáz koronát kértem kölcsön nyolcas kamatra egy Bonyhádi nevezetű úrtól. Adott is pénzt, de csak avval a feltétellel, ha egy év alatt törlesztem a tartozást. Az ember elhallgat. Az asszony meg a szekrényhez lépeget és az adóságtörlesztést igazoló cédulákat elém teszi az asztalra. Aztán a szélescsípőjü, vállas asszony is megszólal. hogy az emehere a tartozást emlegeti. — Libát, hizódisznót adtam el, csakhogy az adósságtól szabaduljak. Pedig a húst a gyerekek is megették volna. Hja, a mi életünk! Jobb arról nem beszélni. A hatodik szülésnél nem volt elég a bába. Halva született a gyerek. Orvost kellett hívni. El is gyött az hajnalban, elvette tőlem a gyereket és mert a meleg ágyból bujt ki, azt mondta az uramnak: — Száz koronát fizet! Én nem bírtam szólni, sírni se tudtam, mert egy csepp erőm sem volt. Az uram könnyezett helyettem is, ahogy az orvost kérlelte: — Doktor úr, most nincsen pénzünk. Majd egy hét múlva lesz. Ha a malacokat eladom. — Nem segített akkor kérem senki sem a szülő anyán. Az isten sem. ő is csak az urak kedvibe járt. Ajándék babakocsiról és nagy családi pótlékról akkqr csak álmodozhattak az anyák. Az ember most ötvenkét éves. Szolgalegényként kezdte az életet és mint napszámos fejezte be A régi világ viharában törte, hajtotta magát. A hosszú időből két évtized az életére, az egészségére törő nyomor, s a nyomort okozó adó elleni harcban telt el. A többi meg a sámoti papi birtokon való robotolásban. És a papi birtok pótolhatatlan ! kárt tett az egészségében. Az isten szolgái az egészségétől is megfosztották. ' Mikor a házba léptem, Búcsúházi .Kálmán az ablaknál üldögélt. Naponta ott üldögél. Ezerkilencszáz, negyvenhatban kétoldali sérvre operálták és erős szívtágulást állapított meg nála az orvos Azóta nem dolgozhat. íme. ilyen volt a dolgozó ember élete a múltban. Természetesen csak a kisbirtokosoknak és a földnélküliéknek. Mire Búcsúházi Kálmánnak a dolgozók világába vezetett az útja, akkorra a papi birtok ronccsá, száj bajjal sújtott emberré tette. No rfe megérte az új világot. Megérte, hogy Rozi lánya a somorjai járást hivatalba siet a kora reggeli órák- ; ban, ahová ő annakelőtte kalaplevéve. alázatosan mert csak bekopogni. Megérte, hogy a papi birtok Hon és Irma leányáé, az államé lett. Nagy igazat mondott Búcsúházi Kálmán, amikor arról beszélt, hogy a régi masaryki „demokrácia" a tehetetlenségén koldusbotra juttatással segített volna. Igaza van abban is, hogy ha a Szovjet Hadsereg nem szabadítja fel hazánkat, akkor ma nem lenne két hizódisznója az ólban, nem lenne havonta ötszáz koronás segélye. Naphosszat üldögél az ablaknál és szeme a síkságon pihen. Megelégedett, de bús ember. Irigyen figyeli az utcán járókelőket, akik dolgozhatnak, akik építhetnek. Az emberek könnyebben, gondtalanabbul járnak. Ez is nehezére esik. Arra gondol, ha nem tette volna nyomorékká a papi birtok, most ő is így járhatna, építhetne. * Talán az is nehezére esik, hogy a mai rendszer öt is, a lányát is Tátrafüredre és Karolvy Vary-ra kUldte üdülni és ezt a gondoskodást munkájával már nem viszonozhatja. Ne fájjon ez, ^nert tehetsz még, nagyon sokat tehetsz ezért a rendszerért a közelgő választásokon, ha roggyant lábbal a szavazó asztalhoz Vnégy, hogy szólj a párt és a kormány mellett, amely felemelte családodat, derék lányaidat, akik a régi világban elhanyagolt Búcsúháza jövőjével törődnek. Mács József /Q bengáli \év\h) áryiyékáb avt Az állattenyésztés színvonalának emeléséért Nagylégen a zárszámadás tiszta képet nvujtott a szövetkezeti tagok tavalyi munkájáról A taggyű'ésen mrgbeszélhettük, ho! dolgoztunk eredményesen és hol követtünk el hibákat. A nagyiégi szövetkezet növénytermelő csoportja elérte a tervezett hektárhazamokat és gzzel a tervezett bevétel 80 százalékát. Hogy ezen a szakaszon jó eredményeket tudtunk elérni, azt elsősorban .s a keresztés sűrűsoros" vetésnek köszönhetjük De jó eredményekkel járt a négyzetes kukoricaültetési tnódszei alka mazása is "Húsz hektáron kukoricából jóval többet értünk el a térvexett hektárhozamnál. Azonban az állatok és az állati termékek bevételénél csak 42 százalékos az eredmény. A taggyűlésen sok szó esett erről a kérdésről. Az egyik szövetkezeti tag a takarmány hiányában keresi a hibát, a más.k a gondozásban, a harmadik meg a megfelelő istállók hiányában. Ezek valóban mind hibák voltak. De a nem' kielégítő eredmény csupán azért született meg. mert az állattenyész lésben nem vezettük be a hasznosság utan járó jutalmazást Ha ezt bevezettük volna bizonyára jobban á'lnánk az állattenyésztés terén is. No. de a közmondás is azt mondja, hogy az ember a saját kárán tanul. Okulva tehát a mult év h.báibói most már a hasznosság után járó jutalmazást is bevezettük. Zárszámadáskor a vezetőség a szövetkezet tagjainak tudomására hozta hogy a tavalyi munkaegységekért 156.374.40 koronát fizetnek. Annyi bizonyos, hogy ha az állattenyésztésben is jobbak lettünk volna, ha a mezei munkát is komolyabban vettük volna, akkor a kormány nagyszerű támogatásával most sokkal többet fizethetnénk egy munkaegységre Horváth Béla, Nagylég Bengália, India 46 milliós nemzete, lélekszám szerint akkora, mint Franciaország és mit tudunk róla? Ifjúkorunk hátborzongató dzsungelolvasmányai. élednek e "név hallatára. Bengáli tigrisre emlékezünk, aki a szegény hindukat tucatjával falja, az őserdő velőtrázó sikolyoktól hangos, de ime. megjelenik az elegáns angol tiszt, aki lándzsájával új Szt. György lovagként döfi át • a beste macskáját? Bengáli tigris: hány szegény hajtó élete árán kerül a maharadzsa puskacsöve elé, aki elefántja hátán magasan trónolva, látszi könnyedséggel végez vele. Bengália: tigris és semmi több? Tudunk még az úgynevezett bengáli fényről, mely görögtüzhöz hasonlóan tűzijátékok színeit tarkázza. Tudunk tehát valamit égy állatról és egy vegy-l keverékről, de semmit sem tudunk Bengália embereiről. Gyarmati népek titka, csendje és nyelve nehezen oldódik. Ha feloldódik és megszólal, az elnyomóknak befellegzett: a lázadó rabszolga em beri mivoltában áll előttünk, nagykorú lett; szót kér, tanúskodik, vádol és itél egyszerre. A Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó jóvoltából egyszerre két bengáli könyv vetíti elénk az ismeretlen bengáli tényezőt, az embert: Egy novellagyűjtemény (Zivatar) és egy regény (Bárén >Baszu: Zsoldosok) Mindkettő egyet bizonyít: a mesterséges bengáli fénynek semmi köze a keserves és ismeretlen valósághoz, mely száz év előtt lényegében alig különbözött az itt 'közvetített élettől, mely a mát megelőző tegnapi valóság tükre: utolsó látlelet.felvétel az angol kapuzárás idejéből. A „Zivatar" című elbeszélésgyü

jtemény anyagát hívebben tükrözné az „Éhség" címszó. A bengáli tömegvalóság dermesztőn és lázítón a tömegéhség jegyében áll. A föld feudális óbirtokosok és földbirtokosok kezében van. A paraszt vagy póruljárt bérlő, vagy alkalmi zsellér és' hoppon maradt arató. A rizs mindenképpen az úré: az uzsora-előlegek felemésztik a jutalékot, a töb bit aztán elvégzi a katasztrófa: az áradás. A földbirtokos magtárában felhalmozott tartalékrizs hirtelen felszökő ára kiegyenlíti az okozott <árt, de szegény, pénztelen embere belepusztul, rizs hijján éhen hal. Először a gyerek. Apja, Haladhár segítségkérőn, majd eszelősen pergeti monotón mondókáját: ,.A gyerek meghalt. Semmi betegség, semmiféle tünetek. Sírt és aztán meghalt. Mi ért? Miért?" A földbirtokos „meg szánja", ad neki rizst, de — ..éjjel re küldd el feleségedet" . . . Ezek a rizselölegek mindenütt és minden, képpen lidércként nehezednek a sze. génységre. Visszaadni nem tudják, az adósságod, egyetlen kincsükkei, igás tehenükkel kell fizetniök. A kitűzött napon néma szomorúsággá] húzzák az állatot a földbirtokos udvarára. Ülnek, vagy állnak és „sáros kezükkel az állatok homlokát simogatják". Az itteni egfyfor. ma állatemberlét, e kreaturáliis búcsúzkodás egyszerű és megható, tehetetlen mozdulata: megrázó és felháborító egyben. A munkakizsák. mányolással és munkanélküliséggel, a spekulációval és korrupcióval szembenálló bengáli egyre csak bú ésúzik állataitól, földjétől, az élettől, övéitől. És nemcsak a földtúró, nemcsak a paraszt és a kuli. A pes. tis leküzdésére alapított orvosi intézetben Gobinda laboráns elbocsátás előtt áll. A pestis: szezónmunka. Nincs pestis, nincs állás. És akkor újabb betegeket hoznak: Gobinda állása meg van mentve. De az ára rettenetes: az új pestishullám egyik első áldozata — kisfia! Az állásnélküliség, a rizsnélküliség, az állandó kiszolgáltatottság félelme néha tőrt ragad és gyilkol. De az éhség tmást és többet is mozgósít: feltépi a szemeket, és ellenállásra tudatosít. Megindul a kö. zös baj ellen a közös szervezkedés, a közös harc: „nem szabad arra gondolnunk, hogy milyen veszedelem fenyeget bennünket, ha a jogainkért harcolunk". Az osztályharc valóság lesz itt ls és a színen megjelenik az agitátor, mint új és Döntő tényező, sikerek és kudarcok irányítója, felelőse és sokszor — áldozata, aki harc közben egy fontos felismeréshez jut el, amikor észreveszi eredendő agitációs hibáját: „Nem láttam az embert... Nem láttalak benneteket... Én csak a kitűzött célt láttam." Amikor erre asszonytársa ennyit felel: Ezentúl nem szabad több hibát csinálnod, akkor az eddig ismeretlen bengáli tényező — az ember, az emberérték — magára lelt: legsajátosabb jogára és kötelességére. Ezeken a gyönyörű és mégis maláriás tájakon, az éhség ténye és az állástalanság mindennapja határoz meg mindent. Ha minden kötél szakad, a bengáli beáll katonának: zsoldosnak az elnyomók hadseregébe. Ez,- ennyi a témája Baren Baszu regényének. A regény hőse — egy lecsúszott földbirtokoscsalád diplomás fia — jól -Ismeri cselekedete következményeit: a megvetést, mely az ilyen lépés nyomában jár: „Hazaárulónak fogják tartani a hindúk? Hát tartsák. De csak azért, mert egyszerű katona lett. Ha magasrangú tiszt lenne, akkor hajlongnának előtte ... Hiszen csak azért tette, mert nem volt mit ennie! Hát a gyárosok? Ezek a „lelki" hazafiak, akik minden tökéjüket a haditermelésbe fektetik? Azok, per. sze, nem árulók .. . csak a munka, nélküliek hazaárulók!" Lám, itt van tisztjük és hajcsárjuk, Roj őrnagy, akiről akkor sült ki, hogy szintén bengáli, amikor áthelyezték: „katonatiszt volt, akinek vallása a legénység kínzása." De a toborzóirodáiban kedvesek, mézes-mázosak voltak: 3 rúpiát kapnak minden áldozatért! A hadsereg itt csakúgy, mint a rizzsel kupeckodó földbirtokos. az éhség uzsorása. Az idekényszerült emberek a kaszárnyában egyszerűen meg akartak menekülni az éhhaláltól vagy öngyilkosságtól. ..Ez volt katonaéletünk rövid története"; jelenti ki összegezve szerzőnk, aki könyvében aztán megkí. sérii e katonaélet emberi és szociális hatását- kitapogatni. Soká tart, amíg a bengáli éhező rájön, hogy az angol katonaságnál csöbörböl-vödörbe esett. Életét most már a tehenekhez hasonlítja, kiket reggel kihajt a pásztor és este megszámlál: ..Mi- is itt esti parancs után az ágyon heverészve kérödzünk a rúgásokon és szidalmakon, amelyekben a nap folyamán részünk volt.'* Maga a regény túlságosan erre az imperialista szoldateszka lényegéből adódó embernyúzásra van beállítva. Minden azon fordul meg, hogy a katona mikor és hogyan döbben kiszipolyozottságára, eszközvoltára. Az angol katonaruhába bujtatott bengáli egy szép napon leköpi önmagát: „Valóban kutyanemzet vagyunk'' és levonja a gyáva tanulságot: kushadni, némulni, továbbszolgálni. Ezt az első és semmifokot eléri majdnem mindegyik áldozat. De vannak, akik felhorkannak: „Ezek a gazemberek rabszolgákká aljasítottak bennünket." De miért? A felelet önkritika: „Azért, mert mi sajátmagunk jöttünk a csapdába... A vak engedelmesség megkövetelésévei eltompítják az eszünket és kezes bárányokká vará. zsolnák minket." Ez a felismerés most már nyugtalanító: „Furcsa sorsra jutottunk, saját hazánk ellenségei lettünk.'' Ezt a lealázó tényt lépten--nyomon érzik. A bennszülöttek, sorsosaik elzárkóznak, sőt menekülnek előlük. v Amikor ezen elcsodálkoznak, egyik katonatársuk pontos magyarázattal -szolgál: „A civilek sokkal élesebb látásúak, mint mí. Ök megértették a dolgok lényegét, mert mi akár bengállak, akár asszaniak vagyunk, mégis csak olyan katonák vagyunk, akik hosszú éveken keresztül nyo. morgották őket, tehát ellenségnek számítunk A zsoldosok a haza ellenségei, osztályuk árulói, idegen elnyomók eszközei!! Csoda, ha a szegénység a Burma felől közeledö'japánokat várja? A „szabadítókat", akikről egykettőre kisül, hogy ugyanazok, mint az angolok: imperialisták, az egyik kutya, a másik eb. Amikor a háború végetér, a zsoldosok élete változás nélkül fordul vissza a gyarmati militarizmus taposómalmába: az idegen gőg, a tiszti felsőbbrendűség és az őrmester-szadizmus to. vább tbbzódik. A mérték azonban kezd betelni és amikor az őrnagy és őrmester az elrettentő példaképül kikötött katonába még bele is rúg, kitör a lázadás. Csak a szikra hiányzott. Amikor a kikötött Rahaman felnyögött. „Jaj édesanyám ... Mama", a gát elszakad és a „zsoldosok" hirtelen elözönlötték a gyakorlóteret: „Angolok takarodjatok Indiából!"... A törzsőrmester szimatolt, merre lehetne a leggyor. sabban meglépni és ugrásokkal fu. tott az őrszoba felé. De mikor odaért, az őrök a mellének szegezték szuronyukat és mint mennydörgés harsant fel a hangjuk: — Állj!" Ezzé] az állj.jal végződik a regény és ez az állj jelenti a pontot az évszázados angol gyarmaturalom útján. A zsoldosok magukra leltek: bilincseiktől, szégyentől szabadult lázadók és szabadítók lettek; hazafiak, emberek! Fábry Zoltán.