Uj Szó, 1954. február (7. évfolyam, 28-51.szám)
1954-02-21 / 45. szám, vasárnap
2 UJSZ0 1954. február 21. i A Nemzetgyűlés bizottságai befejezték az 1954. évi állami költségvetés tárgyalását A Nemzetgyűlés bizottságai február 18-án és 19-én folytatták az 1954. évi állami költségvetés tárgyalását. Az alkotmányjogi blaottság megtárgyalta a főügyészség fejezetét, amelyet dr. Zdenek Váoha képviselő ismertetett. Az alkotmányjogi bizottság továbbá meg. tárgyalta az egyházi ügyeket intéző állami hivatal című fejezetet, amelyet Andrej Žiak képviselő, a Nemzetgyűlés alelnöke terjesztett be. A költségvetés és a gazdasági tervellenőrzési bizottságokkal rendezett közös ülésen az alkotmányjogi bizottság megtárgyalta. az állami ellenőrzési minisztérium című fejezetet, melyet dr. Kornel Haim képviselő adott elő. A tárgyalások befejező részében Oldrioh Beran, az állam} ellemőrzésügy minisztere beszélt. A külügyi bizottság a költségvetési és a gazdasági tervellenőrzési bizottsággal tartott közösülést, melyet dr. Jlrí Hájek képviselő, a külügyi bizottság elnöke Irányított. Ezen az ülésen a külkereskedeleinügyi minisztérium című fejezet volt napirenden, amelyet Ján Ušiak képviselő ismertetett. Az ezzel a fejezettel kapcsolatos tárgyalások befejező részében Richard Dvoŕák külkereskedelemügyi miniszter szólalt fel. Akülügyi bizottság további ülés keretében megtárgyalta a külügyminisztérium című fejezetet, amelyet Ida Ertingerová képviselőnő terjesztett be. A tárgyaláson részt vett Václav Dávid külügyminiszter, aki befejezésül beszédet mondott. A költségvetési bizottság, ame. lyen Andrej TJiak képviselő elnökölt, a gyűlésén megtárgyalta a kerületi nemzeti bizottságok költségvetéseit A költségvetési bizottság ugyanezen az ülésen megtárgyalta az 1954. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot mellékleteivel együtt és a« összes költségvetési fejezeteket, amelyről Jozef Való képvi®edö, a Nemzet gyűlés alelnöke tartott beszámolót. Ezzel a Nemzetgyűlés b'zottságal megtárgyalták az 1954. évi állami költségvetést és jóváhagyás céljából a Nemzetgyűlés plénuma elé terjesztették. Az eperjesi kerület szövetkezeti tagjainak kötelezettségvállalásai Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusának tiszteletére Az eperjesi kerületben az üzemek dolgozóinak példáját követik a szövetkezeti tagok is, akik ezekben a napokban Csehsz'ovákia Kommunista Pártja X. kongresszusénak tiszteletére értékes kötelezettségvá'lalásokat tettek. A nagymihályi járásban a malé-zalužicei szövekezeti tagok például kötelezték magukat arra hogy az 1954 évi húsbeadásokat a kongresszus megnyitásáig te'jesitik és ezenkívül az év végéig közel'átási célokra 200 métermázsa marha- 10 métermázsa sertéshúst adinak be terven felül. Az Eperjes melletti , haniskai szövetkezeti tagok is kötelezettséget vá'laltak, hogy az évi beadásaikat Csehsz ovákia Kommunista Pártja ľ/ kongresszusáig teljesítik. A kötelezettségvállalás egy részét már teljesítették amikor az ez. évi marhahúsbeadást még januárban teljesítették. A nagymihályi járásban lévő pozdišovcei szövetkezeti tagok is tú'telieisítették már egész évi húsbeadási kötelezettségüket. Üj motoros szerelvény a Prága—Berlin vonalon A napokban volt a hivatalos bemutatója annak az új, háromrészes motoros szerelvénynek, mely a Prága—Berlin vonalon fog rendszeresen közlekedni és amelyet a cseh. szlovák államvasutaknak a budapesti Ganz-gyár szállított. A hivatalos bemutatást a Prága —Peöky közötti útszakaszon tartották a prágai központi hivatalok a külföldi kereskedelmi kirendeltségek ég a sajtó képviselői részére. A prágai főpályaudvar szalonjában Baracs György, a prágai Magyar Külkereskedelmi Kirendeltség vezetője üdvözölte a megjelenteket és be. szélt a Csehszlovák Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti együttműködésről. A magyar Iparral' kapcsolatban elmondta, hogy az több mint 300 százalékkal felülmúlja a háború előtti termelést. Méltán képviseli a baráti Csehszlovákiában a magyar ipart az a háromrészes szerelvény is, amely a napokban kezdi meg rendszeres forgalmi járatát Prága é s Berlin között. Az új, korszerű szerelvény |lj||f||i A NÉPNE VELŐK SEGÍTSÉGÉRE A körzeti nemzeti bizottságok A nemzeti bízottságok eddigi felosztása is Ismeri a körzeti nemzeti bizottságok fogalmát. Eddig azonban ilyen nemzeti bizottságok csak Prága városi körzeteiben működtek. Az új törvényjavaslat értelmében olyan nagy községekben, ahol városi nemzeti bizottság fog működni, a kerületi nemzeti bizottság városkörzeteköt alakíthat, amelyekben körzeti nemzeti bizottságok létesülnek. A prágai és a többi város körzeti nemzeti bizottságai között a kiét legfontosabb eltérés a következő: 1. A prágai városkörzetek létesítése, megszüntetése és változtatása kormányrendelettől függ, miig a többi városnál a kerületi nemzeti bizottság jogosult a városkörzetek alakítására. 2. A prágai körzeti nemzeti bizottságok a járási nemzeti bizottságok színvonalán állanak, míg a többi város körzeti nemzeti bizottságai a helyi nemzeti bizottságok színvonalán. Ezt ugyan a törvényjavaslat szószeVint nem mondja ki, de mivel ezekben a városokban a városi nemzeti bizottság a járási nemzeti bizottság színvonalán áll, természetes, hogy az alsóbbfokú nemzeti bizottság, vagyis a körzeti nemzeti bizottság, egyenlő a helyi nemzeti bizottsággal. A bébe győzelmét végső fokon a békeszerető nemzetek döntik el (Folytatás az 1. oldalról.) mindkét végéről hajtható, 92 utast szállít, 130 km óránkénti sebességet ér el és két 460 lóerejü Dieselmotor hajtja. A vonat belső berendezése, kárpitozása a legnagyobb igényeket is kielégíti és az utasoknak a lehető legnagyobb kényelmet biztosít az aránylag hosszú útvonalon. Tágas étterem, különleges büffé, konyha, a vonatszakaszokba berendezett rádió ls ezt a célt szolgálja. Prágai és berlini megrendelésre jelenleg több ilyen szerelvény készül. " Ilyen magyar gyártmányú motorosvonat jóformán a világ minden részéq közlekedik már és csak Argentínába több mint 50 szerelvényt szállítottak. Nagy eredmény, hogy pld. a Budapest—Bécs szakaszon a menetidőt már eddig 40 százalékkal csökkentették. A bemutató bizonysága a csehszlovák és magyar ipar és közlekedés együttműködésének. Minél több ilyen kényelmes, gyors és biztos utazási lehetőségre van szükségünk. Jó Sándor hitleri Németország annak Idején megszállta Csehszlovákiát Az atlasz oélja, ? tudományosan« alátámasztani a bonni kormányköröknek és elsősorban Adenauemak Csehszlovákia ellen irányuló támadó szándékait. A béke ellenségei azonban magukra maradnak Eltekintve attól, hogy egyre szélesebb népi tömegek ellenállásába ütköznek, amelyek az élet védelmére kelnek a rombolás erőivej szemíben, a kapitalisták egy része is ráébred arra. hogy a tőkés országokat jelenleg fenyegető gaz. dasági válságból az egyedüli kiutat a Szovjetunióval való baráti gazdasági és kereskedelmi együttműködésben találják meg. Ezt bizonyítja a legnagyoíbb angol vállalatok é g cégek képviselőinek nemrégen Moszkvában tett látogatása. Tárgyalásaik a szovjet kereskedelmi körökkel a legszívélyesebb légkör, ben folytak le. Ez érthető. Az USA által kikényszerített blokádpolitika súlyos károkat okoz a tőkés államok, elsősorban Anglia gazdaságának. Ezeknek az államoknak érdekük a békés gazdasági és kereskedelmi együttműködés a béketábor országaival, mivel tudják, hogy mindkét részről előnyös kereske. delmi szerződések kötése jelentősen elősegíti gazdaságuk vérkeringésének felfrissülését, és ami fontos, csökkenti gazdasági függőségüket az USA-tói. — Anglia nem létezhet szélesen szétágazó kiilkereske./ delem nélkül. Ezért vagyunk Moszk" vában — mondotta Francig Shroder, az angol küldöttség egyik tagja. Az angol vendégek elismeréssel nyilatkoztak a szovjet keres, kfedelmi képviselők előzékenységéről és a Szovjetunió becsületes keres, kedelmi politikájáról. Moszkvai tárgyalásaik minden bizonnyal hozzájárulnak a két országot egymástól elválasztó maroknyi tőkés réteg által emelt mesterséges válaszfal áttöréséhez. Hazánk népe a világ többi nem. zeteivel együtt reménységgel tekint a további tárgyalások felé. Szilárdan bízik a Szovjetunió kitartó győzelmes békepqlitiRájában, amely a berlini értekezleten i s megmutatta erejét. A tőkés országokban és magában Németországban milliós tömegek támogatják a szovjet békepolitikát. A berlini értekezle. ten elért eredmények — a szovjet békepolitika sikerei. Népünk az ország gazdaságának építésében ^elfejtett alkotó munkájával azzal a biztos tudattal építi a jövő nemzedékek szebb életét, hogy ezzel egyúttal lerakja a tartós béke alapjait. , Lőrinc/. László • i A párt és a kormány legutóbbi intézkedéseinek mély elméleti megvilágításáért Pártunk Központi Bizottságának mult év szeptemberi és decemberi, valamint 1954. januári nagyjelentőségű ülései, a Központi Bizottság határozata a CsKP X. kongresszusának összehívásáról és a nemzeti bizottságokba való választásokról — minden pártszervezetet nagy harci feladatok elé állítanak. A párt Központi Bizottsága legutóbbi ülésein számos határozatot hozott, melyeknek célja a CsKP IX. kongresszusán kitűzött fő irányvonal helyes végrehajtása és megvalósítása az elért sikerek megszilárdítása, azoknak a fogyatékosságoknak és hibáknak kiküszöbölése, melyeket egyes pártszervezetek, egyes pártfunkcionáriusok és párttagok, valamint az állam, és gazdasági apparátus egyes dolgozói a párt fő Irányvonalának megvalósításában elkövettek Pártunk fő irányvonala lényegében a szocializmus felépítésére irányul országunkban. A IX. kongreszezus kitűzte a párt irányelveit hatalmas szocialista ipar létesítésére, az ipar további fejlesztése és ' szerkezetének állandó átépítése segítségével. A IX kongresszus kitűzte a falu szocialista építésének feladatát, ami a szétaprózott kisüzemi, mezőgazdasági termelésnek a szocialista nagyüzemi szövetkezeti termelésre való áttérése útján valósul meg. A kongresszus megmutatta, hogyan oldjuk meg a nemzetiségi kérdést, és szilárdítsuk meg köztársaságunk nemzeteinek barátságát, mindenekelőtt Szlovákia szocialista iparosításával. A kongresszus kifejtette a dolgozók , tudatában élő burzsoá csökevények elleni harc és a szocialista kultúra építésének problémáit. Határozott állást foglalt a régi értelmiséggel kapcsolatban és az új szocialista értelmiség nevelésének alapvető feladata mellett feladatul tűzte ki, hogy a régi értelmiség becsületes kádereit egyre nagyobb arányban nyerjük meg a szocializmus építésének Az elmúlt évek fejlődése megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a IX. kongresszuson kitűzött fő Irányvonal helyes volt és biztosította hazánk sohasem látott gazdasági és kulturális gyarapodását, örökre megszüntette a munkanélküliséget és a nyomort, a München előtti köztársaság állandó jelenségét. Az ipari termelés 1937-hez viszonyítva 2 és egynegyedszeresre növekedett és jelenleg hazánk önállóságának függetlenségének gazdasági hatalmának és védelmi képességének rendíthetetlen alapját alkotja A kapitalista szektor, melynek 1948-ban még •jelentős részesedése volt a népgazdaságban, a mezőgazdaság kivételével kiszorult a népgazdaság összes ágaiból. A mezőgazdaságban ls jelentős lépést tettunk a falu szocialista átépítése alapjainak 'lerakásál ban. Lényegesen emelkedett a dolgozók életszínvonala, főleg a társadalmi fogyasztás. Ezek az első ötéves terv nagy feladatai teljesítésének sikeres eredményei. A nagy sikerek mellett azonban sok hiányosság is előfordult, melyeket egyrészt az olyan óriási műben, mint amilyen a szocializmus építése, elkerülhetetlenül előadódó nehézségek, másrészt azok a hibák okoznak, amelyeket a helyes fő irányvonal gyakorlati megvalósításában elkövettünk. A párt Központi Bizottsága mult év szeptemberi és decemberi Illésein, valamint legutóbbi januári ülésén következetes harcot Indított mindezen hiányosságok ellen. Határozatainak értelmét elsősorban a népgazdaságunk fejlődésében keletkezett aránytalanságok elleni harc; mind a szocialista, mind a magánszektor mezőgazdasági termelésének fejlődésében elérendő lényeges fordulatra irányuló törekvés, a dolgozók anyagi és kulturális színvonala állandó emelkedésének biztosítása, a személyes fogyasztás és a szocializmus alapvető gazdasági törvényének összhangba hozása adja meg. / Mindezek az intézkedések arra irányulnak, hogy a munkásosztály és a kis- és középparasztok szövetségét megszilárdítsák, az értelmiséget és minden dolgozót még hatékonyabban bevonjanak az aktív építőmunkába. A Központi Bizottság a párt ideológiai és politikai színvonalának állandó emelésében látja politikánk sikeres megvalósításának legfőbb biztosítékát A pártnak egyetlen szerve,©egyetlen kommunista sem tudja sikeresen megvalósítani a párt politikáját, ha elméletileg nincs tisztában a szocialista építés néhány alapvető kérdésével. Az összes hibák, az egyes pártszervezetek és néhány pártfunkcionárius által a párt fő' Irányvonalával szemben elkövetett összes kihágások egyik fő oka a leninizmus alacsonyfokú elméleti ismerete a szocializmus építésének alapvető kérdéseiben és ezzel kapcsolatban a marxista-leninista elmélet dogmatikus értelmezése, téves, antimarxista, szociáldemokrata nézetek elterjedettsége egyes párttagok körében. A Központi Bizottság ezért országunk politikai és gazdasági helyzetének elemzésével kapcsolatban, a szocializmus további építésének biztosítására tett gazdasági és politikai Intézkedésekkel, továbbá a párt politikájának gyakorlati megvalósításában felmerült hiányosságok és hibák elleni küzdelemmel kapcsolatban alapvető határozatot hozott a párt ideológiai munkájának fellendítéséről, az Ideológiai munkának felemeléséről arra a színvonalra, amelyet a jelenlegi politikai helyzet és a párt új feladatai megkövetelnek. Az a tény, hogy a Központi Bizottság a politikai és gazdasági kérdésekben hozott fontos határozatokkal egyidejűleg határozatot hoz az ideológiai munka fellendítéséről, mély értelmű. Minden párttagnak és funkcionáriusnak, az államapparátus minden dolgozójának és a dolgozók legszélesebb tömegeinek teljes egészében és helyesen kell értelmezniök a párt fő irányvonalának és a Központi Bizottság legutóbbi intézkedéseinek elméleti alapját, hogy ezeket a fon. tos intézkedéseket helyesen hajtsák végre politikai és gazdasági téren, hogy megszilárdítsák az elért sikereket, hogy kiküszöböljék és jóvátegyék a hibákat és a fogyatékosságokat és további sikereket érjenek el, mert" csak ennek alapján tudjuk gyakorlatilag teljesen megvalósítani a Központi Bizottság intézkedéseit és elkerülni az újabb hibákat. I A párt és a kormány legutóbbi intézkedéseinek végrehaj tásában minden siker ellenére kitűnt, hogy sok párttag és gyakran a párt- és államapparátus munkatársai sem fogják fel ezen intézkedések mély értelmét. Előadódnak olyan esetek, hogy a kormánynyilatkozatban, a párt és a kormány határozataiban kitűzött intézkedéseket nem tekintik egységes egésznek, hogy eddig nem hatják át az összes, a párt-, állami és gazdasági szervek munkáját, hogy sok helyen ezeket az ln/