Uj Szó, 1954. február (7. évfolyam, 28-51.szám)

1954-02-20 / 44. szám, szombat

k mm nagyhatalom külügyminisztereinek berlini értekezlete A Szovjetunió, Franciaország, Anglia és az USA külügyiminiszte­rei csütörtöklön, február 18-án dél­előtt zárt ülést tartottak a volt szövetségi ellenőrző tanács épületé­ben. A négy nagyhatalom miniszterei délután ugyanitt tartották meg 27. záróülésüket. A záróülést V. M. Molotov elnök­letével tartották meg. A miniszterek befejezték a tár­gyalás harmadik napirendi pontjá­nak, „Az osztrák államszerződésről" szóló kérdésnek megtárgyalását. L. Figl, az osztrák küldöttség vezetője szólalt fel elsőnek ós kijelentette, hogy már az előző ülésen az oszt­rák kérdés tárgyalásakor az oszt­rák kormány nevében bejelentett®, hogy nem fogadhatja ei azokat a szovjet javaslatokat, melyek értel­mében az államszerződés szövegélbe utólag beiktatnák a 4-b cikkelyt. Azt sem fogadhatja el, hogy módo­sítsák a 33. cikkelyt. Az osztrák kormány azonban elhatározta — mondotta Figl, — hogy új javasla­tot terjeszt elő. A javaslat értelmé­ben a 33. oikkely eredeti megfogal­mazásával szemben meghosszabbí­tanák az idegen csapatok Ausztriá­ból való kivonásának határidejét. Az osztrák kormány úgy véli, hogy pontosan meg kellene határozni az idegen csapatok eltávozásának idő­pontját. Az osztrák kormány nevé­ben ezért javaslom, — folytatta Figl — hogy a csapatok kivonásá­nak az államszerződés tervezete 33. cikkelye eredeti szövegében megha­tározott időpontját hosszabbítsák meg úgy, hogy Igkésőbb 1055. jú­nius 30-ig befejeződjön. V. M. Molotov ezután néhány megjegyzést tett a letárgyalt napi­rendi ponttal kapcsolatban. A február 16-i ülésen, melyen megtárgyalták az osztrák kérdést, Molotov közölte a szovjet küldött­ség kijelentését, hogy felülvizsgálja Eden úrnak a Szovjetunió küldött­sége által az előterjesztett 4-b cik­kely tervezetéhez fűzött megjegyzé­seit. Eden megjegyzései azt a gon­dolatot tartalmazták, hogy az Ausztriával való államszerződés szö. vegébe nem kellene beiktatni a 4-b cikkelyt, amely megszabja, hogy Ausztria nem vesz részt semilyen koalícióban vagy katonai egyesü­lésben, és ehelyett csupán az oszt­rák kormánynak a napirenden levő kérdéssel kapcsolatos ünnepélyes ki­jelentésére szorítkoznának. Ezt a gondolatot elfogadhatónak tartjuk. Minden égy olyan deklaráció szöve­gétői függne, amelyet a szerződés­hez csatolhatnánk, ami biztosítaná annak a célnak megvalósítását, amelyet a 4-b oikkely tartalmaz, azaz, hogy Ausztria ne lépjen be semilyen olyan koalícióba vagy ka­tona-; szövetségbe, mely a Német­ország elleni háborúban és Ausztria felszabadításában fegyveres erőivel részt vett bármelyik hatalom ellen irányulna. Molotov ezután a következőket jelentette ki: Figl úr mai bejelenté­se a szovjet küldöttség említett ja­vaslata keresztülvitelének útját egyengeti. Ez a bejelentés azonban nem elegendő és nem tudja kielégí­tően megoldani a 33. cikkelyben foglalt kérdést. A jelenlegi körül­ményekre való tekintettel el kell Ismernünk, hogy jelenleg nem érhe­tünk el megegyezést az osztrák ál­lamszerződésben. Ez nem zárja ki azonban a kérdés továJbbi megtár­gyalásának lehetőségét, hogy meg­egyezésre jussunk. A szovjet kormány, — mondotta végül V. M. Molotov — feltételezi, hogy Ausztria kormánya meggyő­ződik arról, hogy a Szovjetunió küldöttségének a 33. cikellyel kap­csolatban tett javaslatai legutolsó fogalmazásukban Ausztria alapvető érdekeit tartják szem előtt. A szov­jet kormány azt is feltételezi, hogy a négy nagyhatalom az emiitett kér­désben megegyezhet. A további felszólaló J. Dulles volt. Kijelentette, hogy az USA küldött­ség a jelenlegi komrerenoián tett, az osztrák szerződés szövegére vonat­kozó minden engedményét vissza­vonja. Az USA küldöttsége végül még azt a saját új javaslatait is visszavonta, hogy az osztrák szer­ződés tervezetének elfogadat! anul maradt cikkelyeit abban a megfo­galmazásban fogadják el, ahogyan, azt a Szovjetunió képviselője indit­ványozta a külügyminiszterhelyette­sek értekezletén. Az USA küldött­sége ilymódon kimutatta, hogy a valóságban nem kívánja az állam­szerződés megkötését Ausztriával. Bidault ezután felszólalva, kije­lentette, hogy a francia küldöttség nem ír alá olyan osztrák államszer­ződést, amely magában foglalná a Szovjetunió javaslatait. Eden Dail­leshez hasonló kijelentést tett. A két út — a megegyezés úti a és az államszerződés megkötése hátráltatásának útja Miután Figl néhány technikai jel­legű javaslatot tett az osztrák ál­lamszerződés tervezetének 56. és 57. cikkelyével kapcsolatban, V. M. Molotov emelkedett szólásra. A szovjet küldöttség, mondotta, tudomásul veszi az Amerikai Egye­sült Államok, Franciaország és An­glia kormányai képviselőinek itt el­hangzott kijelentéseit, továbbá Ausztria képviselőjének kijelentését. Szükségesnek tartja azonban, hogy felhívja a figyelmet arra, ne odáz­zák el ennek a kérdésnek megoldá­sát, amelyet ma nem tudtunk egé­szében megoldani és tegyenek intéz­kedéseket az itt kifejtett szempon­tok összhangba hozására. V. M. Molotov- a szovjet küldött­ség nevében a következő javaslatot tette: „Attól • a szándéktól vezérelve, hogy tovább folytatják törekvésü­lcet az osztrák államszerződésben való megegyezésre a Szovjetunió, Franciaország, Anglia és az USA külügyminisztereinek konferenciája célszerűnek tartja, hogy Ausztria kormányának részvételével diplomá­ciai úton Bécsben folytassák az osztrák államszerződésről való tár­gyalásokat.'' J. Duileg előbb kijelentette, hogy az első pillantásra elfogadhatónak tűnik a szovjet javasiat- Majd azonban mó­dosítást javasolt a szovjet javaslat szövegében, mely szerint a nagykö­vetek bécsi tárgyalásának csak ak­kor kellene megkezdődnie, ha a szovjet kormány értesíti az érte­kezleten képviselt többi kormányo­kat, mikor lesz hajlandó meghatá­rozni csapatai kivonásának időpont­ját Ausztria területéről. Dulles ismét kimutatta az USA álláspontjának igazi céljait az oszt­'rák kérdésben, midőn kijelentette, hogy „célszerűtlen lenne olyan illú­ziót kelteni, hogy elérhető az oszt­rák államszerződés" és hogy rövid időn belül megegyezésre jutnának ebben a kérdésben. Bidault Dulles módosító javasla­tát támogatta. Eden szintén Dulles módosító javaslata mellett foglalt állást. Figl kijelentette, hogy öröm­mel fogadná a tárgyalások folytatá­sát Bécsben azzal a feltétellel, ha biztosan feltehető volna, hogy ez sikeres eredménnyel fog járni. V. M. Molotov ezután kifejtette a szovjet küldöttség nézetét Dulles módosító javaslatáról. Két különböző út van, — mon­dotta Molotov. — Az egyik út az Ausztriával való szerződés megkö­téséhez vezet, a másik út akadá­lyozza a szerződés megkötését. A szovjet küldöttség azon véleményen van, hogy Dulles javaslata nem já­rul hozzá az osztrák szerződés meg­kötéséhez. Az Ausztriával való szerződés megkötése körül keletkezett nehéz­ségek okairól szólva, Molotov hang­súlyozta, hogy ha nem tennének kísérleteket a német militarizmus megújítására, ami az „európai vé­delmi közösség" megteremtésének terveiben kifejezést nyert, ha nem fenyegetne az Anschluss fokozott veszélye, az Ausztriával való szer­ződés megkötésének kérdésében sem merülnének fel nehézségek. A szov­jet kormány tudvalevően nem lehet semmiképpen sem felelős a német militarizmus veszélyének fokozásá­ért. Molotov kijelentette, hogy a szov­jet kormány a szovjet küldöttség által az ülés elé terjesztett javas­lat szellemében fog eljárni. A vitában Eden és Bidault nem szólaltak fel. Molotov bejelentette, hogy ezzel az osztrák kérdés tár­gyalása véget ért. A miniszterek ezután megegyezé­sük alapján rátértek annak a két javaslatnak megtárgyalására, ame­lyet a szerdai ülésen a szovjet kül­döttség a második napirendi pont­tal „A német kérdés és az eurápai biztonság biztosításának feladatai" kapcsolatban előterjesztett. A javaslat a német rendőrség kü­lönféle alakulatai létszámának és fegyverzetének kérdésében való megegyezésre vonatkozik. Dulles, Bidault és Eden az érte­kezlet során rendszeresen vissza­utasították a szovjet küldöttségnek az egész német kérdés alapvető megoldására tett konkrét javasla­tait és csütörtökön éreztették, hogy nem kívánnak hozzájárulni olyan in­tézkedések megvalósításához, ame­lyek hozzájárulnának Nyugat- és Kelet-Németország gazdasági -és kulturális kapcsolatainak fejleszté­séhez. A három nyugati külügymi­miniszter különféle meggyőző hatás­sal nem bíró érveket hozott fel ál­láspontjának igazolására. Molotov rámutatott a nyugati mi­niszterek érveinek tarthatatlanságá­ra, melyeken a második szovjet ja­vaslat visszautasítását akarták iga­zolni. A szovjet küldöttség, — mondotta V. M. Molotov — tudomá­sul veszi javaslatainak visszauta­sítását és az alábbi javaslatot ter­jeszti az értekezlet elé megtárgya­lásra. „Franciaország, Anglia, USA és a Szovjetunió kormányai folytatják törekvésüket a német kérdés ki­elégítő megoldására, hogy ez össz­hangban álljon az európai béke megszilárdításának érdekeivel." Dulles megjegyezte, hogy „már túl későn kezdenek új javaslatok megtárgyalásába." Bidault csatlako­zott Dulles álláspontjához, Eden pedig azzal a válaszával, hogy „kész áttanulmányozni" a szovjet ja­vaslat szövegét, kitért az egyenes válasz elől, lényegében azonban mindjárt egyetértett Dulles és Bi­dault . nézetével. Az ülés végén Molotov a konfe­rencia eredményeit összefoglalta. Bidault beszédében kijelentette, hogy a berlini értekezletnek sike­rült elkerülnie más értekezletek szerencsétlen sorsát, t. i. azt a sze­rencsétlen sorsot, amely a értekez­letet akkor érte volna, ha semilyen megegyezésre nem jutottak volna. Bidault „nem csekély jelentőségű­nek" értékelte a jelenlegi értekezlet eredményeit. Az értekezlet részve­vői —' mondotta — lényegbevágó határozatokat hoztak, amelyek hoz­zájárulhatnak a "nemzetközi kapcso­latok javulásához. Ez azonban ke­vesebb, mint amennyit elérhettek volna. Az elért eredmények mégis lehetővé teszik a négy hatalomnak, hogy a reményt, fenntartsák. Eden „bizonyos pozitívumnak" nevezte az értekezleten elért egyezményeket. Az értekezletnek Genfbe való ösz­szehívásáról szóló határozatot ha­ladásnak jellemezte és megjegyezte, hcgV ez kivezeti a tárgyaló feleket abból a zsákutcából, amelybe a pan­mindzsomá tárgyalások kerültek. Hozzátette, hogy megelégedés­sel várja a genfi értekezletet és re­méli, hogy a béke biztosítása érde­kében fontos megegyezésre Jutnak. V. M. Molotov záróbeszédének be­fejezése után kijelentette, hogy a szovjet küldöttség szintén köszönetét fejezi ki az USA, Franciaország és Nagy- Britannia külügymin iszterei­nek az értekezleten való együttmű­ködésért. A szovjet küldöttség ki -ö­netét fejezi ki a. négy küldöttség ösz­szes munkatársainak az értekez'eten végzett buzgó és sikeres munkáju­kért. V. M. Molotov ezután bejelentette, hogy a külügyminiszterek berlini ér­tekezlete véget ért. * (Folytatás a 4. oldalon) ültem volna, olyan gyorsan peregtek képzeletemben az események. Hát elmondok néhányat közülük. — LOSONCON e rő s volt a párt­szervezet. A húszas évek elején a vá­rosi képviselőtestület 36 tagja közül 14-en kommunisták voltunk. Én ak­kor a posztógyárban dolgoztam. Szö­vőnő voltam és Varga Gyula, akit az előbb említettem, bádogos volt. A képviselőtestületben ö vezetett ben­nünket. Meg is választottuk polgár­mesterhelyettesnek. A választások alkalmával nemcsak a kommunisták, hanem a pártonkívüliek is belénk he­lyezték bizalmukat s mi úgy dolgoz­tunk, hogy ne csalódjanak bennünk. Ha közülünk valaki nem úgy visel­kedett, mint kellett volna, ha mond­juk szemezett a polgári pártokkal, bizony visszahívtuk funkciójából. Nem volt könnyű dolgunk. Egyszer azt követeltük, hogy a város javítsa meg a kis falusi utat, sokszor bokáig érő vízben jártak ott az emberek. Aztán követeltük, hogy a vásártéren építse­nek 'munkáslakásokat.• Mindenáron el akarták gáncsolni kérésünket. Sok pénzébe került volna ez a városnak. JS ekkor kitalálták azt, hogy nem tárgyalnak addig, amíg Varga Gyula köztünk lesz. Haragudtak rája, mert mindig az igazat vágta a szemükbe. „Fűrészpor wn az urak fejében nem ész" — tört ki egy alkalommal és amikor ki akarták zárni a gyűlésből, akkor mi kommunisták úgy határoz­tunk, hogy elhagyjuk a termet. Meg is mondtuk: „Mi azért ülünk itt, hogy a dolgo­zók ügyeit képviseljük. Ha a jegyző úr nem akarja, kimehetünk." — Más alkalommal meg, amikor melegedőt követeltünk a munkanélkü­liek számára, vezetőnkre, Varga Qyula elvtársra „ül etlen" szavaiért 20 koro­na bírságot szabtak ki. Ezt azért tet­ték, mert az összeg kifizetéséig nem vehetett részt a képviselőtestület gyű­lésein. Ebből is politikai demonstrá­ciót szerveztünk. A munkanélküliek fillérenként gyűjtötték össze a 20 ko­ronát és maguk 'mentek egy zacskó aprópénzzel a vezetőjegyzöhöz. „Itt a pénz, jegyző úr, hogy Var­ga elvtárs beszélhessen a mi nevünk­ben!" — És utána ki is verekedtük a mun­kásmelegedőt a Zöldfa-utcában. Nem törődtünk azzal, hogy kidobnak • ben­nünket emiatt a munkából, d lakás­ból, a képviselőtestületből. Munkánk jutalma a dolgozók elismerése volt. S ez volt a legszebb jutalom, amit kap­hattunk. Erre büszkék lehetnek majd a nemzeti bizottsági tagok is! EZ LENNE' minden, ami megelőz­te Kokainé felszólalását? Kokainé mintha csak megérezte volna gondo• latomat, tovább folytatta: — Ez nem minden, elvtárs! Nem tudom érdekli-e tovább? Hosszúra nyúlik ám a történet, bele sem fér­ne a noteszébe ... — >Csafc a legfontosabbat mondd — szólt közbe a férj, — nekem azt az orosz katonát is említetted, aki negy­venötben . i i Az asszony erre csak elmosolyo­dott. '— Az még 1930-ban kezdődött, Jó­zsi... Jól emlékszel rá magad is, amikor a felszabaduláskor bejöttek hozzánk az orosz katonák, a nyelvü­kön beszéltem velük. „Te orosz vagy?" — kérdezték meglepődve tőlem. — Nem, — feleltem, — de voltam Moszkvában. „Te, Moszkvában jártál?" — cso­dálkoztak az orosz katonák. — De amikor megtudták, hogy 1930-ban én is tagja voltam a Szovjetunióban járt munkásküldöttségnek, hamar jóked­vük kerekedett és rövid dalba fogtak. Moszkváról énekeltek. „Bolsoje szpaszibo vam — mondták utána,, — hogy ti annyira harcolta­tok a kapitalisták ellen." Gyorsan jegyzem a sorokat, nem is érek rá meglepetésemben elgondol­kozni a hallottak fölött. Csak most, hogy pontot tettem a mondat végé­re, nyílt tágra a szemem. Fučík ju­tott az eszembe, aki szintén azzal a munkásküldöttséggel ment először a Szovjetunióba, mint Kokainé és er­ről az útjáról könyvet is írt: „Ahol a ma a multat jelenti" címmel. Tud­ják-e a losonciak, hogy Kokainé a Szovjetunióban járt? — Akkor azt mondottam az orosz katonának, hogy nekünk is szovjetek­re. van szükségünk, hogy olyan életet teremtsünk itt, mint az övéké, — meséli tovább Kokainé. „Mi a ti belső ügyeitekbe nem avat kozunk — válaszolta a katona. — Mi felszabadítottunk benneteket,, a többi a ti dolgotok!" — Milyen igazat mondott. És iga zak most is a szavai. Most rajtunk áll, hogyan építsük ki nemzeti bizott­ságainkat, hogy valóra válthassuk szép \ terveinket. — MIT LÁTTAM a Szovjetunió ban, kérdezi tőlem az elvtárs? Be­vallom, erre gondoltam a legtöbbet •felszólalásom előtt. Csodálatos érzés tölti el az embert, amikor a világ el­ső szabad országának területére lép. Németországon keresztül utaztunk a Szovjetunióba. Berlinben nyíltak már a jácintok, a tulipánok, Moszkvában még hó volt. — Ott tudtam meg csak igazán, mit jelent szabadembernek lenni. Na­pokig beszélgethetnék erről az elv­társnak. Elmondok néhány esetet. — Moszkva egyik építkezésén egy kőműves-asszonnyal beszélgettem. Vakolt, pucolt, akár a férfiak. Ez 1930-ban volt! El is csodálkoztam raj­ta. „igazán nem nőnek való munka ez!" — mondottam neki. •„Miért nem volna nekem váló — válaszolta, — ha kedvemre van." — Amikor a donbaszi körzet egyik szovhozában jártunk, majd leesett az állunk a cspdálkozástól. Nálunk az idénymunkások félszerekben, istállók­ban aludtak, itt meg kétemeletes há­zat építettek a földmunkásoknak, tiszta fehér ágyakban aludtak az em­berek. És nem dolgoztak száraz kosz­ton, mint nálunk, hanem autóval hordták utánuk a földekre a meleg ételt. Egy kolhozban meg azon lepőd­tünk meg, hogy egy kis konzervgyá­rat építettek, ahol hordószámra tárol­ták a paradicsomot. • „Ebből fogunk télen pénzelni, — mondották a kol­hoztagok, — elküldjük Moszkvába, ' Leningrádba." '•— Mennyire más élet volt ez, elv­társ. Ha a mi sorsunkra gondoltunk akkor, könnyekkel telt meg szemünk. Mi ezt az életet akartuk nálunk, ilyen országot, amelyről Fučík úgy ir ,flhol a ma a multat jelenti". — Aíár mi is ezen az úton hala­dunk. Csak egyet sajnálok. Hogy annyira elrepültek fejem felett az évek ... Erről eszembe jut, hogy ak­kor a kaukázusi küldöttséggel sike­rült bejutnom a Kremlbe. Amikor végigmentünk a fehér márványter­men, az aranyterembe jutottunk. A küldöttség egyik tagja mélyen felsó­hajtott. „Csak azt sajnálom, hogy 62 éves vagyok. Vagy a szovjetek jöttek volna hamarabb, vagy én lennék 30 évvel fiatalabb!" — Erre is gondoltam elvtárs, mi­előtt szót kértem volna, — teszi hoz­zá Kokainé. — Mint a szovjetek a Szovjetunióban, nálunk is a nemzeti bizottságok képviselik a nép hatal­mát a községekben. Hát nem köteles­ségünk tíz körömmel védeni és szív­vel-lélekkel dolgozni értük? .— De még mennyire! — Látja elvtárs, ezt éreztem, mi­előtt felszólaltam volna. Fetrőci BáiflÉ

Next

/
Thumbnails
Contents