Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)

1954-01-13 / 10. szám, szerda

6 m %w 1954. január 13. František Kubka: JDicasso békegalambja Tonyík sztrájkolt. Már Radlicébe<n megcsodálták az emberek, milyen parádésan feldíszítette kerék, párját. Egész ellepték a- fehér, vörös és kék pántlikák, s legelöl, a kormányon hatalmas vörös szalag •virított. Tonyík olyan iramban száguldott le a Szmihov felé lejtő dombon, akár valami versenyző, és csengője szünet nélkül csörgött. Nem mintha annyi akadály állta volna útját. Tonyík az ünnepélyes nap tiszteletére csöngetett. Odalenn Szmihovhan leszállt. Tenger nép foglalta el az utcát egész szélességében, éa mind egy irányban mentek. Csengettek a villamos kocsik, csengetett Tonyík és vezette cifra kerékpárját. Az emberek vígak voltak, de nem úgy, mint felvonulásokon szokás. Nem tartottak lépést, nem mennek sorokban, mindenki csak úgy magának bandukol, és ha ketten-hárman együtt vannak, keveset beszélnék és csak úgy odaodavetnek egymásnak egy-egy rövid mondatot. Az Űjezden, ott, ahol az ötös befordul a híd felé, Tonyíkot taps fogadta. — Ni csali, Tonda Radlicéből! Kifli helyett csokrokat hord ki! Ügy fel volt díszítve a kerékpárja, csakugyan csupa kis csokor! Pedig csak pántlikák voltak. Tonda nevetett, és az öklével köszöntötte őket. — Odanézzetek, Tonda nevet s egyben fenyeget is! De hiszen értjük mi azt Tonyík! — És Tonda köré gárda csoportosul. A hídon megint fölült, lépésben haladt és csöngetett. Az emberek kedvtelve nézték, és szívesen nyitottak utat. A nap sütött Tonyík azalmaszínü hajára és a szalma aranyban játszott, összehunyorította kék szemét, de amikor ismét kinyitotta, még most ősz idején is a tavasas világított benne. Tonyík úgy ment kerékpárján, mint ahogy a lovag megy a harcba. S mögötte most már szépen lépést tartva, ketten a gyalogjárón, hárman az úttesten, haladt lapossapkás gárdája És énekeltek. Egyre több ember volt az utcán. Mind ünneplőben, mind szalaggal a hajtókájukon, mosolygósak, de egyszersmind kevélyek és megátalkodottak is, akár az ördög. Amint a hídon haladtak Szmihovból a Národnyí felé, senki még csak félre sem Tonyík 1941 májusában nagyapó betűrendes jegyzökönyvet vásárolt a hét. éves Tánya születésnapjára. A jegyzőkönyvnek harcmincnégy oldala volt. Az első oldal az AZBUKÁ felírást viseife, ezután következett a többi harminchárom. A könyvecske minden oldalán egy-egy nyomtatott s egy-egy írott nagy- és kisbetű volt. és minden oldalához egy apró képecske. A D betűnél dob, az L-nél lámpa, az M-nél macska, az R-nél rák stb. Tánya megköszönte nagyapónak az ajándékot, egy ideig eljátszott vele, azután elhajította a noeszt. 1941 Július 23-án német katonaság tört a szovjet főidre. Elkezdődött a nagy háború. Hitler tábornokai és katonái tankokkal, ágyúkkal, gépfegyverekkel és puskákkal egészen Leningrád városa elé vonultak, ahol Tánya élt az ap

r jávai, anyjával, Zsenya nevű húgocskájával és nagyapóval, egy kis egyszoba-konyhás lakásban. Hitler tábornokai azt hitték, hogy beveszik Lenin városát. Tévedtek. A leninigrádiak ellenálltak, harcoltak az emberek, harcolt a Néva. harcoltak a paloták, a gyárak, a házak, harcolt a fehér folyópart, harcoltak a széles és keskeny utcák, a kikötök és terek Hitler ezt bömbölte: „Ha a hadseregeim meg tudtak tenni ezer kilométert, a hátralévő tizet is megteszik!" — De nem tették meg. Leningrádot azonban blokád alá vették. 1941 telén Leningrád lakói * Két elbeszélés a csehszlovák békedíjjal kitüntetett cseh író legújabb kötetéből, amelynek magyar kiadása a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadónál 1954 első felében jelenik meg. fordította fejét. Azelőtt dehogy is mulasztották volna el, hogy meg ne álljanak egy pillanatra és meg ne bámulják ott fenn a kőből készült remekmüvet. De nincs most azon semmi látnivaló. Tetején egy darab rongy libeg, csámpás kereszt rajta, s alatta az öreg Hácha üldögél, aki tavaly olyan szégyentelen szájjal csókolgatta szent Vencel koponyáját. Ez a Hácha parancsot kapott Berlinből, hogy hiúsítsa meg október 28-át. — Nem fogjuk eltitkolni, — fordította a mikrofonba németből egy zsíros hang — hogy bizonyos kisebb csoportok igyekeznének október 28-ával egybekötni a maguk agitációját, sötét kalandorcéljaikat követ, ve. — Majd megmutatjuk mi nektek miféle kisebb csoportok azok! Egész Prága a Vencel-téren lesz, ha öszszetörve hever is Lengyelország, s ha a francia vezérkar csirkefogói még oly ártatlanul jelentik is, hogy a nyugati fronton semmi sem történik s ha Londont fel is veti a bodogság, hogy olyan könnyen sikerült Hitler szentséges érdekeit kelet felé terelni. A gyalogjáró forgalma elakadt. A tér hullámzik. Arénává alakul át, amelyen népünnepély zajlik — Ne álljanak meg! Oszoljanak szét! Tegyék szabaddá a síneket! — Az emberek nevetnek. Ha azt parancsolják nekik hogy menjenek, megállnak, ha azt akarják, hogy szétoszoljanak, tömegbe verődnek, ha azt kívánják, hogy a síneket szabaddá tegyék, csak azért is azon haladnak tovább. A villamosok csöngetnek, fékeznek, s végülis megállnak. — Mi lenne, ha most felborítanánk a kocsikat, hogy barrikádot csináljunk belőlük? — gondolják magukban a vezetők. — A rendet a protektorátusban minden eszközzel fenn kell tartani! — mondják a rádióban. — Le Hitlerrel! Éljen a Csehszlovák Köztársaság! — kiáltja valaki a szent Vencel szobor lépcsőiről. Az aréna felzúg, a tömeg árad, hol a múzeum, hol a Músztek felé hullámzik, aztán egyszerre mindenLeningrádi ábécé 125 gramm kenyeret ettek naponta. Ez a kenyér fagyott krumpliból és korpából készült Az asszonyok kifőzték a bőröveket és levest csináltak belőlük. Az emberek enyvet ettek, megölték a kutyákat és a macskákat, és később a frontról hazahurcolt döglött lovak hulláiból táplálkoztak. A harcoló városban nemcsak a fronton hullottak az emberek, de a fagyos lakásokban és az utca haván is. Tánya nagyapja az úton halt meg, mikor egy este vízért ment. Eldőlt korsóstól a hóban, és ott feküdt egész éjjel. Csak reggel kaparták ki. Tányicska akkor előkereste az iskoláskönyvek közül nagyapó ábécés jegyzőkönyvét. A Gy-betüs oldalra odaírta ceruzával: „Gyeduska umer." (Nagyapó meghalt.) És melléje a keltezést: 1941 november 29. December 2-án reggel nem kelt fel ágyacskájából Tánya kis húgaZsenya. A szemét olyan furcsán nyitva tartotta. De nem aludt. A mama nagyon sírt, és később elvitték Zsenyát. Tánya beírta a jegyzőkönyvbe a Zs-betühoz, amely az orosz ábécében közel van a Gy-hez: .Zsenya umerla" December 18-án a mama a nasát kezdte fájdítani. Közben sokáig ölelgette Tányát. Apa nem volt otthon A déli Leningrád-fronton volt a putyilovistákkal. Jött a szomszédaszszony és sajnálta a mamát, de nem tudott segíteni. A mama elvánszorgott hazulról, hogy otthon ne okozzon kellemetlenséget Az utcán halt meg és másokkal együtt temették el. Tánya pedig beírta: „Mama ki födetlen fővel áll. Az emberek énekelnek, • integetnek kalapjukkal és zászlóikkal, összeszorított öklüket emelgetik, és fenn a szobornál ott áll a Deutsches Nachrichtenbüro rozsdásképü szerkesztője, csehül beszél, környezetét szólítgatja, tele szájjal hahotázik és tapsol. Csak rajta, csak sűrűn bele, mondja Ansorge úr. Vért szimatol és vért szeretne látni. Dél felé összefut a Vencel-téren Kosire és Libeny, Zsiskov és Karlin, Viszocsani és Michle. Hozzák őket a villanyosok, jönnek gyalog. A szerkesztő úr ebédelni ment a Német Házba, és fenn a szökőkútnál motorkerékpárok sorakoznak. Mellettük rohamsisakkal a fejükön, géppisztollyal vállukon komor SS-legények. A tér forr, mint a kénes fürdő, forró buborékokat vet, s olykor felnýerít, mint megriadt ménes. A tömegnek sikerült most behatolnia a Jindrisszkáról és Prikopiról a térre: Kacagva, szitkozódva és énekelve törik át a kordont. Az emberek felmásztak a villanyosok tetejére, kiáltoznak és zászlóikat lobogtatják. Honnan is került elő ez a sok lengő zászló és szalag? Délután az állomás felöl páncélautók vonulnak fel Nehéz dübörgéssel, lassan jönnek, azután behatolnak a tömegbe mint kés a vaj* ba. Rövid dörrenések. Nem autógumik durrannak Ezek lövések! Alkonyatkor üres a tér. A közeli utcákon és távol a külvárosokban is lövöldöznek. Az esti ködben páncélkocsik keringenek a téren. Mint a cirkuszban. Fel és alá. A járdákon, a lenyúzott kérgü hársfák alatt és az úttesten leszaggatott ruhaujjak hevernek elvesztett sapkák, sáros újságlapok, elhajított zászlók, letépett szalagok. A sínek közé egy női cipősarok szorult. De a kövezeten, ott fenn a Músztéken fekszik Tonyík. A feje kócos, álla fehér. Hanyatt feleszik, szétvetett karokkal, mint akit keresztre feszítettek. Számüzöttje ennek a földnek! Mindössze egy kis folt szennyezi oldalán ünneplő ruháját. Valaki lefogta kék szemeit. Ezért úgy látszik, mintha aludna Tonyík csakugyan alszik! Még egy ideig. Ariiig majd feltámad halottaiból és yra lesz ennek a földnek! umerla". Az M-betü mellé, ahol a kalapács (molotok) képe van, december 19-i kelettel. Karácsony délutánján egy báránybörsüveges puskás férfi jött el Tányához, akinek most Súra néni viselte gondját a Vöröskereszttől. Ünnepélyesen mondta Tányának: — Tányicska, az édesapád tegnap elesett a fasiszták elleni harcban. Igazi hős volt! Közben óriási kötött kesztyűjének egy újjával megtörölte jobb szemét. A könnye folyt. Azután levette kesztyűjét és kifújta az orrát. Tánya semmit sem szólt. Mikor a báránysüveges puskás férfi eltávozott, ő is kiment az utcára, és régi lakásukat kereste. Éppen megszólaltak a szirénák. Az utcák felett repülögepek keringtek és bombákat szórtak. Tányát bekergették az óvóhelyre. A támadás után tovább keresett. Lakásuk ajtaját tárva-nyitva találta. Be sem csukta maga mögött az ajtót, bement a szobába és megkereste a jegyzőkönyvet. A P-betühöz odaírta: „Papenka umer". És a dátumot, 1941. december 24-ét. Aztán lapozott néhány oldalt, megtalálta a T-betüt, amely mellé a fejsze (topor) van odafestve, és beírta: „Tánya odna". (Tánya egyedül van)'. Es a keltezést... Aztán leült a földre és sírni kezdett Tánya jegyzőkönyvét örök megemlékezésül a leningrádi múzeumban őrzik. A komszomolista Tánya az idén lépett be a Pártba. Már ninos egyedül. Fordította: Róné András ŠTEFAN 2ÁRY: K cimea-veso k t A San Marino kilátóról a legszebb panoráma tárul az ember szemébe: Capri nyaralói, a nápolyi öböl, rezgő párák mögött a Vezuv lejtője. t S minden kiránduló, ki futva vadász szépre, tovább dehogy is menne, mielőtt az egyik sötét boltban emlékbe egy kámeát ne venne. Kámea-vésők, kik e kilátón már rég megtelepedték, hol művészetük apáról fiúra szállott át, kivésték az anyagból, mély vésőjüknek enged, költőkhöz hasonlóan, de sok-sok figurát: fejedelmek képmását, tengeri virágot, — a mitológiából sokszor egész történet! — szép női alakot, ruhája kivágott, s tenger habjait, vagy égboltot háttérnek. S így már századok óta de sok hazug szépséget vésték ki, nem törődve, háború van vagy éhség, testülcet kórok tépték, szemükben látnak égték, tudták, hogy pénzt jelent; kirándulóknak vésték. Míg egyszer egyikük, ki tovább már nem bírta, kámeába foglalta egy elvtársának arcát: tekintetében dac, — az éhség vitte sírba — rémesebb mint a tenger, mikor viharok marják. Azóta, mintha csak összeesküdték volna, kámeát véső kezük daccal szorul ökölbe, — hívatlan vendég csak hadd kifogásolja! — tiltakozásuk lángját vésik a hideg kőbe. Idegen turista, ha keTl, meglmphatod Nápolyban a vésők legújabb kámeáit: rajtuk van az öböl. fölötte csillag ragyog, amely a város felett győzelmesen világít. Fordította: FÜGEDI ELEK. Carmen a Nemzeti Színházban Csütörtökön, e hó 7-én mutatta be a bratislavai Nemzeti Színház új betanulásban az operairodalom egyik gyöngyét, Georges Bizet halhatatlan remekét, a Carment. Aligha akad nap, amelyen a vüág valamely operaszínpadán ne csendülnének fel ennek a legnépszerűbb operának örökbecsű melódiái, vagy valamely rádióban ne hangzana fel a toreádor dala, Don Jósé virágéneke, vagy Carmen baljós kártyaáriája, ismert muzsika ez, amely mégis mindig újból és újbó] gyönyörködtet, a szépre hangolja a fogékony lelket és eltölti a szívet azzal a varázzsal, anr.it egy lánglelkű művész olt belé. De a léleknek és a szívnek ez az elbűvölése megköveteli, hogy a zene délies tűzzel és frissen hangozzék, hogy az ének fennen szárnyaljon, gyújtson, lelkesítsen és drámaisága, lírája a mélyből fakadjon, és a játék az élet ízét, az élet valóságát tükrözze. Szín, hang, mozgás és tánc mind arra kell, hogy az ismertnek tűnő úi fényt kapjon, elragadjon, elbűvöljön. A Nemzeti Színház előadása ezzel a fénnyel ezúttal nem is maradt adósunk. Olyan Carmen előadást produkál. amely lebü.ncseli az igényes nézőt és hallgatót is. Juraj Schöffei karmester a vérbeli muzsikus hevé vei vezeti a zenekart. Milos Wasserbauer. a Nemzeti Színház ú.| ope rai főrendezője kitűnően összehangolt tömegjelenetekkel igazoljb nagy szak .smeretét és az énekesek is tudásuk legjavát nyújtják. A bemutató előadáson a címszerepet Olga Hanáková énekelte A fiatal énekesnő mezzoszopránja a mélységben tömör a magasságban is biztos. hangban tehát tpeglepően győzte a7 operairodalommnak ezt a nagyigényű szerepét. arcjátékában is kielégített csak mozgása tánca még nem elég felszabadult. Partner,? dr Janko Blaho, noha testi alkata nem teszi alkalmassá don Jósé szerepére, hangban szintén kitűnő volt, nagy áriá. olaszos szépséggel csengtek és muzikalitása a drámai pillanatokban sem hagyta cserben. Escamillo népszerű áriáit az együttes új tagja. Bohus Hanák csengő és tr.eleg baritonján szépen szólaltatta meg. 'a nagysikerű operabemutatónak egyik főerőssége Mária K.sonová-Hubovának énekben és játékában tökéletes Micaelája- Hubovának rendkívül sikeres Rusalkája után ez az újabb szerep azt mutatja, hogy ez a népszerű énekesnő egyre érik és egyre biztosabban és művésziebben oldja meg a rábízott feladatokat. A kisebb szerepekben kitűntek František Zvarik, Martvoft, Wiedermann és Anna Hrušovská. Karol Sekera különösen maszkjában volt kiváló. Egy szép operaelőadás megköveteli, hogy a szemet is gyönyörködtesse. Az államdíjas Ladislav Vychodilnak négy színpadképéből különösen a második igen sikeres, kitűnő mozgási lehetőségeket biztosít a népes kamak, amellett hiánytalanul érzékelteti az opera spanyol környezetét. A kosztümök színesek, szépek és ha nem is mindenkor korhűek. de az operaszínpadtól megkövetelt gazdagságot nem nélkülözik. Az opera negyedik képének ' balettjében kü'önösen feltűnik Miroslav Kúrának remek táncművészete. Mindent összevetve, olyan operaelőadásról van szó, amely a Nemzeti Színház kitűnő •\nyégin-je mellett a legjobb a felszabadulás óta. És a nagy siker, a közönség szűnni nem akaró tapsai azt igazolják, hogy a színház a jó úton jár, amikor a hazai, az orosz és a szovjet operairodalom remekei mellett mégszólaltatta Bizet halhatatlan muzsikáját. Még több Mozart és Verdi, de még Puccini is és a Nemzeti Színháznak közönsége még hálásabb tapsokkal jutalmazza majd a megkezdett út helyességét. ÜL ä