Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)

1954-01-13 / 10. szám, szerda

S V 1954. január 13. UJSZ0 7 Brazília Kommunista Pártjának programm tervezete Az „Imprensa Popu'ar" jelentése Kerlnt a brazil haladó lapok' közölték Brazília Kommunista Pártjának pro­grammtervezetét. A tervezet tanul­mányozás és megvitatás után a párt IV. kongresszusa elé kerül. A programmtervezet rész'etesen e'em zl Brazília je'jn'egi helyzetét és a brazi] kormányNsztályjellegét. A je­lenlegi helyzetet — mondja a pro­grammtervezet — csupán nemzet: felszabadító forradalom következtében megalakuló demokratikus kormány változtathatja meg. Brazília Kommunista Pártja köve­te'. a brazil gazdasági és társadn'mi struktúra demokratikus, haladó átala­kítását, A programm az önálló külpolitika és a nemzet: függetlenség megvédése érdekében követe!) az Egyesült Ál'amokkal kötött, a nemzeti érdekeket sértő va'amennyi egyezmény és szerződés érvénytele n'tését, a Brazíliában garázdálkodó amerikai monopóliumok minden tö kéjének és vállalatának elkobzását; az összes amerikai katonai, „kulturá'ís" gazdasági és. technika, bizottságik kiűzését Brazíliából; baráti és békés együttműködés megteremtését minden országgal; a béke fenntartását előse­gítő és a háborús propagandát betiltó Intézkedések megtételét. A programm­tervezet javaso'ja a nemzetgazdaság egészséges fejlesztését a do'gozó tö­megek helyzetének gyökeres javítá sát, az agrárreformot stb. Amint az „Imprensa Popular" je­lenti, Luis Carlos Prestes, a párt főtitkára beszámolót tartott a pro grammtervezetrő 1 a párt központi bi­zottságának teljes ülésén Beszámoló­jában elemezte a széleskörű megvi­tatásra szánt tervezetet. A programm tervezet — mutatott rá — új szakaszt nyit Brazília Kommunista Pártjának fej'ődésében. A programmtervezet. megmutatja a brazil népnek, hogyan szabadulhat meg az amerikai impe­rializmustól és megmutatja az egyet­len utat, amely a békéhez és a bol­dog é'ethez vezet. Indiai vsa«tó Eisenhower kongresszusi üzenetéről Á de'hí sajtó élénken ismerteti az amerikai kormány utolsó kü poüttkai intézkedését, amely — a folyó.rat egyöntetű véleménye alapján — sem miképpen sem bizonyítja az USA-nak azt az Igyekezetét, hogy enyhíteni akarja a nemzetközi he'yzetben fenn­álló feszültséget. A „Hindustan Times" folyóirat írja, hogy Eisenhower elnök­nek üzenete, melyet az amerika. kongresszusnak küldött „nem mutat rá semi'yen alapvető változásokra az USA po'itikájában", sőt ellenkezőleg, ismétli a régi „már ismert" tételeket, és újból „leszögezi a katonai erők doktrínáját". A folyó.rat továbbá rámutat arra. i hogy „a Kínai Népköztársaság elis­merése kérdésének most egyre na­gyobb jelentősége lesz", és írja, hogy „Eisenhower elnök megígérte, hogy továbbra is folytatja a formozai kor­mány katonai és gazdasági támogatá­sát és egyá talán nem nyilatkozott Kínának az ENSz-ben való képvise­lete kérdéséről." A „Hindustan Standard" folyóirat megemlíti, hogy E-senhower elnök üzenete ,,a hidegháború és a nemzet közi feszültség korszakának fo'ytatását jelenti" és figyelmezteti az USA-t, hogy ez a politika „azzal a kockázattal jár, hogy az USA a földgolyó számos nemzetének tiszteletét és barátságát elveszti". A folyóirat továbbá ezeket írja: „A Dél-Ázsiában növekvő e'égedeťenség, melyet a készü'ő pakisztáni-amerikai katonai egyezményről szóló hír vál­tott ki, egész világosan nem beszél az Egyesült Äľamok érdekében", és ,,a Franko Spanyolországával a nyugat­németországi új nácistákkal, Csankaj­sekke 1 és Li-Szin-mannal való együtt­működés" a folyóirat véleménye sze­rint — csak az USA .zo'ásához vezet­„E.senhower e'nök üzenete — írja befejezésül a folyóirat — nem vált ki kellemes érzéseket. A depresszió hatása az Egyesült Államokban a legközelebbi hónapokban még erösebben érezhető lesz Xz Egyesült Államok kongresszu­sának Washingtonban most megnyílt második ülésszaka a többi között meg­vitatja az Egyesült Államok kormá­nyának gazdaságpolitikáját. Ezzel kap­csolatban az amer.kai sajtóban egyre gyakrabban jelennek meg cikkek a válság veszélyéről, amelynek elője'ei az utóbbi időben egyre nyilvánvalób­bak az Egyesü't Államokban. Phillips, a „The New York Times" szemlefrója szerint a kongresszus olyan körü'ménvek között fog do'gozni. am. kor „a nemzetgazdaság az 1949 óta leg­kcmo'yabb „természetes áta'akulást" éli át, amelyet sok szakember szo­kásos módon depressziónak nevez, és ame'ynek a hatása a legközelebbi hó­napokban még erősebben érezhető lesz." Az amprika ; laDok naponta fog'al­koznak azokkal a megállapításokkal, melyek az Egvesü t Al !amok gazdasági é'etében megfigyelhető válságjelensé­gek fokozódására uta'nak. A lapok m'ndene-kelőtt az üzleti tevékenység hanyatlása miatt nyugta'ankodnak Ez a ha n va ť ás k felezésre jut a raktá rak árukészletének növekedésében. számos fontos iparág terme'ésének csökkenésében és a munkanélküliség fokozódásában. Az Egyesült Államok munkaügyi minisztériumának keretében működő munkastatisztikai hivatal adatai sze­r.nt 1953 novemberében az Egyesült A'lamok ipari vál'alataiban tovább csökkent az alkalmazottak száma. Az amerikai kereskedelemügyi min.szté­rium közlése szerint 1953 decemberé­ben az Egyesült Államokban tovább emelkedett a munkanélkül.ek száma A hivatalos adatok szerint az Egye sült Ál'amokban a munkanélkü'íek száma csupán 1953 decemberében 422.000-rel növekedett. A sajtó ezzel kapcsolatban meg­jegyzi. hogy az amerikai hatóságok eltitkolják a munkanélküliség fokozó­dását jellemző számadatokat. Az „U. S News and World Report" című fo'yóirat megállapítja, hogy a hivata­los statiszt.kai jelentésekben például nem tüntetik fel azoknak a munká­séinak óriási számát, akik elvesztették munkájukat, de á'litólag „elhatároz­ták, hogy nem keresnek újabb el­helyezkedést.'' Rieve, a CIO reakciós vezetőségének egyik képviselője kijelentette, hogy az amerika. munkanélküliségről szó'ó hivatalos adatok korántsem nyújta­nak teljes képet. „Tömény ostobaság azt állítani — mondotta — hogy azok a munkások, akik e'vesztették munkájukat, nem akarnak újabb elhelyezkedést keresni." Rieve szerint intézkedni kell, hogy „megakadályozzák az elharapódzó ha­nyatlást". A lapok megjegyzik, hogy az Egye­sült Államok vezető köreinek egyes képv.selői az Egyesült Államok gaz­dasági életének „virágzásáról" terjesz­tett hangzatos szólamokkal igyeksze­nek letagadni az Egyesült Államokban megfigyelhető gazdasági hanyat'ás té­nyét. Pearson, a „Daily Mirror" szem­leírója Weeksnek, az Egyesült A'lamok kereskedelemügyi min.szterének je­'entését kommentálva ezt írja: „Bár Weeks kereskedelemügyi miniszter kér­kedő kijelentéseket tesz a gazdasági kilátásokról, olyan titkos utasításokkal látta el beosztottjait, amelyekben ja­vasolja nekik, kiérjék figyelemmel a hanyatlás előjelelt." Paíelh Lao kcrmányelnökének üzenete a hadsereghez és a néphez Az Üj Kína sajtóiroda jelentése szerint Pateth Lao ellenállási kor mányának elnöke az új év a'Jkalmá­l'rSl üzenetet intézett a laoszi had • ereghez és néphez. A kormámyelnök kijelentette, hogy a frls-abpclitott területek napról napra növekednek és megszilárdul nak és a néphadsereg egyre erösebb E sikerek alapja a z a tény, hogy a laoszi nép és hadserege szilárdan tömörültek az ellenállási kormány köré a francia támadók elleni döntő harcban. A nyilatkozat felhívja Pateth Lao népét, hogy folytassa ellenállási har cát. fokozza a termelést, építse és szilárdítsa új, felszabadított terüle­teit. Sztrájkok Nagy-Britanniában A brit elektrotechnikusok szak­szervezeteinek szövetkezete vezetőjé. nek felhívásán január 11 ón níhány kulcsfontosságú ipari üíemben az elektrotechnikusok 6Ztrájkba léptek i főleg a ahellsfieldí atom gyárban). A sztrájkot figyelmeztetésül kezd ték a munkaadókkal szemben, akik nemcsak hogy nem akarják az óra bért három pennyvel (25 fillérrel) emelni, hanem a mult hét végén az előkészületben levő sztrájk összes részvevői t felmondással fenyegették. Ezen a héten hasonló sztrájkok folynak le 12 nagyüzemben: acél­gyárakban, k őol a j finom 11 ókb an, atom. gyárakban, repülőtereken stb. A sztrájkban két háromezer elek­trotechnikai szakmunkás vesz részt. Ha a hét végéig a munkaadók nem mondanak le álížisfogľalásukról, ja nuár 18-án kihirdetik 40 ezer elektro. technikus egyria.pos sztrájkját egész Anglia különböző üzemeiben. Glasgowí hírek szerint Közép Skóciában öt bánya bányászai sztráj koJnak és béremeléseket követelnek. Amerikai nyomás Franciaországra Amint a Figaro című folyóirat írja, az amerikai hivatalok követelték, hogy Marokkóba vám nélkül szállít­hassák az árut, amely állítólag az ott tartózkodó amerikai katomiaság ré­szére szól. A francia gyarmati veze­tőség, amely marokkói pozíciójának veszéiyét látja ebben, visszautasítot­ta az amerikaiak követelését. A Fi. garý című folyóirat írja, hogy a kül iigyminisztéri'Umban a legközelebbi napokban megkezdik az e kérdésre vonatkozó francia.amerikai tárgya­lási A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége határozatot hozott új közigazgatási területek alakításáról A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége az OSzSzSzK Legfelső Ta­nácsa Elnökségének előterjesztésére jóváhagyta az OSzSzSzK keretén be­lül a következő újabb közigazgatási teriiletek alakítását: az arzamaszj te­rületet. amelynek központja Arzamasz város, a balasovi területet, ame'ynek központja Balasov város, a bjelgoro­dl területet, amelynek központja Bjel­gorod város, a kamenszki terü'etet, amelynek központja Kamenszk-San­tinszkij város és a lipeck, területet, amelynek központja Lipeck város. Az említett területek a gorkiji, a szaratovi, a voronyezsi, a sztálingrádi, a tambovi, a kurszki, a rosztov. az arjoli. a rjazani közigazgatási terüle­tek széttagolásávai alakulnak. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége az Ukrán SzSzSzK Legfelső Tanácsa E'nökségének előterjesztésére jóváhagyta az Ukrán Szovjet Szo­cialista Köztársaság keretén belül a cserkassz, terü'et alakítását, amelynek központja Cserkasszi városa. Az új terület a kiev., a po'tavaí. a klrovogradi és a vinnyicai terület egy részéből alakult. Hasonlóképpen jóváhagyta a Szov­jetunió Legfelső Tanácsának E'nöksé. ge a Bielorus* SzSzK Legfelső Ta­nácsa Elnökségének a baranovicsi bobrujszki, pinszki, poleszje; és po­lccki terület megszüntetésére tett elő. terjesztését. E területek városait és körzeteit ugyanakkor a • breszti, a grodnói, a minszki, a molovecsnói, a mogilevi és a vltyebszki területhez csato'ták. A koreai hadifogolygyilkosok bűnperének tárgyalása Az indiai katonai tőrvényszék szombaton folytatta a 38-as táborrész­legben meggyilkolt négy korea. ha­difogoly gyilkosai ellen indított per tárgyalását- Szombaton az indiai fegy­veres őrség tett tanúvallomást a bí­róság előtt. Kapur százados e'mondotta, decem­ber 12-én éjszaka tudomást szerzett arról, hogy a tábnrrész'eg kapujának köze'ében négv ember fekszik és azonnal a helyszínre sietett, hogy ha lőhet, elsősegélyt nyújtson. „Nem volt azonban mit segítenem rajtuk — mondotta — mert már m.nd a négy halott volt." Kapur később a négy holttestet egy mentőautón Mehta századoshoz vitte, aki a kórházba szállíttatta a holttes­teket, Itt a holttesteket fe'boncolták. A boncolást végző indiai orvos va­sárnap számol be a bíróságnak. A katonai törvényszék szombaton délben vasárnap reggelre napolta ai a tárgyalást, Életét kockáztatja az az északkoreai és kínai hadifogoly, aki közli, hogy vissza akar térni hazájába Á „Dagens Nyheter" cfmfi lap „Un dorftó kegyetlenkedések a hadifogoly, táborokban" címmel köz'i a Koreából visszatért Gunnar Vessmannak, a ha­zatelepítési bizottság svéd csoportja tagjának, a svéd legfelső b.róság ül­nökének nyilatkozatát. Vessman elmondotta, hogy amikor az egyik hadifogoly bejelentette, hogy vissza akar térni Észak-Koreába, a liszinmanista ügynökök megkínozták és felakasztották, majd kivágták a szivét, megfőzték és a többi hadifog. lyokat arra kényszerítették, hogy 've­gyenek részt ezen a „szertartásos ebé­den", amely f.gyelmeztetés volt azok számára, akikről feltéte'ezhették. hogy hasonló szándékaik vannak, mint a meggyilkoltnak, „Nem túlzás azt mondani — mu­tatott rá Vessman — hogy az észak­koreai és kínai hadifoglyok táborában az életét kockáztatja az, aki közli, hogy kommunista és vissza akar tér­n. hazájába". Vessman hangsúlyozta, hogy a tá­borokban sok gyilkosság történt. Külföldi hírek Repülőgépszerencsétlen­ség Nyugat-Német­országban Hétfőn, január 11-én délután Nyu­gat-Németországban Darmstadt- tói északra három amerikai lökhajtásos repülőgép lezuhant A negyedik gép kénytelen volt kényszerleszállást vé gezní Bonn meliett. A nyugatberlíni rendőrség betiltotta a békegyűléseket szélnlök. A nyugatberlíni rendőrség tilalmát azzal támasztotta alá, hogy állítólag ezek a békegyűlések .,a köz biztonság és rend megsértését" Idéz­nék ei'ő. / _ három nyilvános gyűlést tiltott be. amelyeken a németországi egységes szocialista párt soraiból kikerült szó nokoknak „Tegyük Berlint a béke városává!" témáról kekett volna be. Az amerikaiak és a liszinmanisták kegyetlenül bánnak a délkoreai békés lakossággal. A partizánok elleni harc ürügyén felgyújtják házaikat, rabol­nak, büntető expedfeiókat .nditanak. Hivatalos adatok szerint csupán a oiult év decemberében 33 megyében 17.000 ember lakását gyújtották fel és 658.000 ember é'e'míszerét és több­százezer ember ruházatát rabolták el. Kasani, az Ismert iráni politikai és vallás, vezető, szombaton nyílt levelet intézett Zahedi miniszterelnökhöz. Kasani kételyeit fejezi ki a küszöbön­álló parlamenti választások szabadsá. gát Illetőleg. A „Kavei Nou" című teheráni lap is hangoztatja: „Minden­felé az a vélemény alakult ki, hogy a választások kényszerválasztások lesznek", • Pakisztán ankarai nagykövetsége sajtótájékoztatót adott ki, amely sze­rint Eisenhover elhatározta, hogy In­dia tiltakozása ellenére kétszázmillió dollár katonai segélyt nyújt Pakisz­tánnak. A sajtótájékoztató a továb­biakban amerikai lapjelentést Idéz amely szerint az amerikai külügymi­nisztérium rövidesen hivatalosan is bejelenti a katonai segély kiutalását. • A nyugatberlini hatóságok 1953-ban 1469 hazafit tartóztattak le. Ezek a hazafiak a németek egymásfeözötti megegyezéséért, va'amint Németország újraegyesítéséért szá'ltak síkra, és elutasították Adenauer m'llb.risia po­litikáját, Kotelavela ceyloni miniszterelnök javasolta, tartsanak értekez'etet In-' dia, Pakisztán, Burma, Indonézia és Ceylon miniszterelnökeinek részvéte­lével, s ezen vitassák meg a tervbe­vett amerikai-pakisztáni katonai szer­ződés kérdését. Az „AFP" a pakisztá­ni kormány colombói diplomáciai kép­vise'őjének kijelentésére hivatkozva közli, hogy Pakisztán nem hajlandó részt venni az értekezleten. Az amerikai megszálló csapatok nyugatberlíni hadbírósága katonaszö­kevénynek nyilvánította és háromévi fegyházra ítélte Wolfgang Ebei 22 éves nyugatberlíni lakost. Wolfgang Ebe] 1951 augusztusában az Egye­sült Államokba vándoro't ki. Néhány hónappal később, jóllehet nem volt amerikai állampolgár, katonai szolgá­latra hívták be az amerikai hadsereg­be, majd a koreai hadszíntérre akar­ták küldeni. Ebei visszatért Nyugat­Berlinbe, ahol az amerikai katonai rendőrség 1953 októberében letartóz­tatta. • Tömeges munkáselbocsátások fo'ynaj; Észak- Rajna-Vesztfái iában. Oberhau­senban hétfő óta '000 dolgozó vesz­tette el állását, Dortmundban 4000. a mtndeni munkaközvetítő hivatal ke­rü'etében több mint 2000, Hamm­Unna körzetében az év eleje óta több mint 1100 ember maradt munka nél­kül. Az ahleni munkaközvetítő hivatal körzetében a munkanélklüiek száma decemberben 34.7 száza'ékkal. Hűssel, dorfban 25 százalékkal emelkedett, ,

Next

/
Thumbnails
Contents