Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)

1954-01-01 / 1. szám, péntek

6 UJSZG 1954. január 1. Petőfi Pozsonyban (Születésének évj<>rdutójára) A szépért rajongó laikus, miközben íüalkotásokban gyönyörködik, ritk gondol arra, hogy festő, író vagy zeneszerző néha milyen nyomorúságos körülmények között hozta létre alkotását. Kinek 'jut például eszéb£, ha reprodukcióban vagy valóságban Michelangelo Sixtus-kápolnabeli mennyezet freskóit szemléli, hogy azokat a festő hátoníekve, a megvakuláshoz közel, a pápa parancsára, kedve ellenére festette? ,,A legnagyobb nehézségek, s óriási fáradalmak között élek" — írta — „s nem törődöm egyébbel, csak éjjen-nappal a munkával. Alig szakítjátok időt az evésre . . . Anynji "bajt szenvedtem ei és szenvedek, hogyha mégegyszer újból kellene csinálnom, nem hiszem, hogy életemből kitelnék ..." A koncert-hailgatónak sem jut eszébe Beethoven remekmüveinél, hogy alkotójuk így panaszkodott: „Közel vagyok a koldusbotra jutáshoz. Az op. 106 szonátát rettenetes szorongató helyzetben írtamSzomorú, nagyon szomorú, kenyérkeresetből írni ..." S a mai nemzedék, amely tudja, hogy íróink, költőink müveit az állam sokezres példányban adja ki s szerzőjüket magas honoráriumban részesíti, nem hiszi el, hogy költőink legnagyobbika, Petőfi Sándor azt írta barátainak; „koldus v • ,-íyok Ezt a sivár, remányfosztotta mondatot Pozsonyban vetette papírra. 1843. június 1 ről kelteze t a ..Távolból" című versét kí=érö levelében. Érdekes megjegyezni, hogy ebben a levélben még azt írja Bajzának: „A tekintetes úr tanácsát, miszerint népdalokat is mértékben írjak, követtem a Távolból c. versemben — aligha sikerrel.. ." Petőfi nyomorúságos helyzetben tengődött Pozsonyban 1843 nyarán. Itt másolta az országgyűlési naplót — más megélhetési lehetőség híján nevetséges olcsó díjazásért: ívenként potom 25 krajcárt kapott! Ö, akibe^ szent tüzek lobbanták lángra, a szabadságharc egyik későbbi elindítója, pislákoló gyertyafény mellett szűk, keskeny szobában rótta kényszerűségből a sorokat s minden figyelni"' odairányult, hogy ne maradjon ki egy és vagy is a lemásolt sorokból... Ö azonban •türt, koplalt, nyomorgott, mert színész akart lenni és a pdzsonyj színigazgató szerepet ígért. Igazi „nagy'' szerepet. Ez a szereplési vágy : szemtől szembe állani a közönséggel, éppen itt, a régi koronázó városban, elemi erővel buzgott fel benne. Hogy verseket is írt, azt olyan természetesnek találta, mint azt, hogy nem csodálkozott azon, hogy a virág illatot lehel, a pacsirta meg énekel... A veleszületett tehetség mindennapi dolog volt szemében, hiszen a versíráshoz nem kellett gyötörnie magát, ömlöttek a rimek tolla alól. Lírai egyénisége azonban nehezebben elérhető dicsőségre vágyott: mindenáron színész akart lenni. Valószínű ez a csalóka ábránd, a sz.ínészikeiciés reménye tette elviselhetővé a szenvedések, s nyomorúságok pozsonyi láncolatát. Képzeljék i csak el, milyen gyötrődésben lehetett része, ha tudjuk, hogy ebben az időben inget hetekig nem válthatott . — mert inge nem volt . . . Bakan- , csát is kölcsönbe kapta egyik ba- j rátjától, s mert az országgyűlési j napló másolata csak az éhenhalás- ! I..J m: ügette meg, barátjánál, Sze i herényinél aludt lakás híján: ketten egyazon ágyban. S mert gyü lölt mindent, ami testi vagy lelki korlátozást jdeutett számára, a közös fekvőhelyet, alighogy bimbósodni kezdett a rózsa, felcserélte a íZi'őMd ľv aí-tt h1 •, a;. Esténként, ha megunta a másolást, átment a hajóhídon a Duna jobbpartjára a li- ' get.be, s itt egy gyalulatlan fapa- . don töltötte az éjtszakákat. Két kar- j ja volt a párnája, > takarója pedig a j csillagos ég. .. A Duna azonban ott csobogott a közelben, a Duna, ez a hatalmas folyó, melynek hullámai Dunavecse közelében nyaldosták a partot a kis falucska mellett, melyben szüleinek házacskája átlőttItt zsongott fel lelkében a vers, melyet azonnal papírta vetett: Kis lak áll-a nagy Duna mentében Oh, mi drága e lakocska nékem. Könnyben úszik két szemem pillája, Valahányszor emlékszem reája. Itt éjszakázott Petőfi 1843. májusában, a szabad ég alatt.. . Ne felejtsük el nemrégiben még vért hányt, s gyenge, törékeny testalkatú volt. Nyomorgott, de a remény éltette, hogyha fii:, t ,,koldus" is, de pár nap múlva már a rivalda fényében áll, a biztosra ígért szerepet megkapja. S Petőfi Sándor egyszerre híres lesz. Petőfi színész lesz!!! Ebben is csalódott. Az igazgató, a szakadtruhájú költő helyett érdemesebbnek tartotta a megígért szerepre egy „úri fiút, a pozáonyi társaság egyik kedvencét szerződtetni, aki több és jobban fizető közönséget vonzott a színházba, mint a mellbeteg költő . .. És „Sándorka" - ahogy az anyja nevezte — befejezte a ligetben meg. kezdett versét: Mondjátok, hogy könnyeit ne öntíse, Mert fiának koivez a szí—Ah, ha tudná, mily nyomorba élek, Megrepedne a szive szegénynek. Nem. nem Sándorkánsk nem ked vezett a szerencse F^Jzsonyban. De számunkra megmaradtak itt írt költeményei. „A távplból , "„ Ki vagyok én" Lánggá! égő teremtette' g még vadam itteni tartózkodása fordulópontot jelentett költészetében: ettől fogva irta máig is országszerte énekelt szebbnél szebb dalait. L. Dr. Kiss Ibolya. A „LILIOMU" a Falu-színház előadásán A ligetfalusi Matador.gyár kultúrtermében szombaton mutatta be a Falu-színház magyar csoportja Szigligeti Ede vígjátékát, a „Liliom. fi"-t, Mészöly Dezső átdolgozásában. A szereplők közül elsősorban meg kell említenünk Bella Antalt a címszerepben. Ez a fiatal kezdő színész apró részletekig kidolgozott, temperamentumos játékával igazán közelférkőzött a közönséghez. Partnernője, az alig tizen, hét éves Németh Viola, aki a mult évben sikerrel játszotta János Vi- j téz IVuškáját a förévi Csemadokcsoport előadásán, szintén jó alaki- j tást nyújtott Marika szerepében. ! Jó színészi munkát nyújtott j Holubek László- Szellemfit alakította, Liliomfi vándorszínész társát. Kitűnő maszkja és eleven, kifejező arcjátéka hozzájárult alakítá. sa sikeréhez. Jó játékával kiemelkedett Kovács Ottó, a maradi Szilvái professzor és Ondrá.s László a korcsmáros szerepében. Mindketten tudásuk legjavát nyújtották. Otthonosan mozogtak a színpadon, azonban hiba, hogy feleslegesen bohózat) elemeket vittek játékukba, amivel eltorzították az alakok jellemét. Az epizódszereplők is jól beillesz, keditek a játékb.i és emelték az előadás színvonalát, Palotás Gabriellát párszavas szerepében a közönség nyíltszíni tapssal jutalmazta. Jó és hatásos . epizódjelenete volt még Lengyel Ferencnek is. Utoljára hagytuk Gyurit, a pincért és szíve választottját, Erzsit, I Kányái leányát. Nézzük meg, mi' lyen is ez a két szerep? Gyuri bátor, talpraesett legény, nyilt és be. csü'etes Kész szembeszállni Kányái, val, aki hallani sem akar leánya és a pincér házasságáról. Gyuri a viszszautasítás után elhatározza, hogy megszökteti Erzsikét. De a lány nem akar szökni és ez Gyuriban j felkelti a tehetetlenség érzését. Nem nagy szerep, de sokat mond. Nádasdy Kálmán nem tudott megbirkózni vele. Alakításából még hiányzott az átélés ereje. Szentpétery Aranka Erzsi szerepében színteién volt. A darabot Bronislav Koreň rendezte, Koreň gazdag színészi múltra ra tekint vissza. A színiakadémiát Budapesten végezte, aztán a budapesti Nemzeti Színház tagja lett. Most a pozsonyi Nemzeti Színház tagja. — Mikor elvállaltam a darab rendezését, szinte égetett a sok terv és gondolat. Szigligetit rendezni öröm, hiszen írásaiban erős a társadalombírálat és sok mondanivalója ma is nevel. A vidéki dolgozók a színes és vidám jelenetek során megismerhetik a mult társadalmát és annak erős ellentéteit, — mondja Koreň elvtárs, a szünetben. — Az együttes fiatalos lendülettel fogott a Liliomfi betanulásához. Lelkesedé, sük és öntudatos fegyelmük megkönnyítette mind a rendező, mind a színész nehéz munkáját. Természetesen sok még a hiányosság, a színészek nagy része most áll először színpadon. Itt is, ott is hiányzik a biztonság, de remélem, hogy sok kitartással, sok tanulással elérik a kívánt eredményt, kitűzött céljukat. Összegezve a Falu-színház magyar csoportjának bemutatóját, meg kell állapitanunk, hogy az együttes munkája jó és lelkiismeretes volt. Azonban fel kell hívnunk a figyelmet egy nagy fogyatékosságra: beszédükben sok a nyelvhelyességi hiba és a kiejtésük sem hibátlan. A színjátszásnak szocializmust építő 'n-a-!?:' Mkbaa jriási a nevető hatása. Hazánk magyarlakta területein ez* • ,

w ezer ember látja és hallja magyar színészeinket, ezért nagy gondot kell fordítaniok arra, hogy beszédük mind a hangsúlyozás, mind pedig nyelvhe'yesség szempontjából kifogásta'an legyen! Láng Éva. 11llll(llf!IIIII>lllllljEIIItl(l1SIiEie:iaEIIfBlllllt!llEllllillliillliMIIIIIIIIllll!If{Íilil|jl11}Ilill]ls3III(IiEei Illllil£Eit!iSIIIIIIItlflllllllif!llIEIIIIIIIiiIiiltllItlllIinillllIIIIIflli:ii:ii;illlllilliII3tSIIflllllli9atilll!(li:illllllSISSSIIIIintiEiSlllil Hogy rohan ez az Agár Dani az utcán. Fakó kalapja a balszemére e&úszva, 'prémes kabátja meg röpül utána. Dehát hová rohan? Az idő későre jár és ilyenkor, a de cembervégi csendes estén kihaltak az utcák. A kutyák se vakkantanak, nagyokat szundítanak a vackukon. Kemény hideg van a faluban. Agár azonban csak lohol, dacolva a sü- , viia í&cIa 1 és a húsába maró csípős levegővel. Áthaladt már a nagyhídon, amelyre az útszéli jegenyefák ágairól zúzmarát sepert a szél és nemsokára a vendéglő-ajtó küszöbén kopogott. Aztán kivágta: maga előtt az ajtót és szétvetett lábakkal jártatta körül diónagyságú szemét a helyiségen. A p.jlt mögött Bíró András hajtotta kerekded arcát a "tenyerébe és apró szemével a vendégre pislogott. Közeiében Bátor Mihály, az idos csörgöpusziai juhász iszogatott Kucsmáját a fejebúbjára tolta, botját meg a hóna alá szorította és bámult a belépőre, Agár Danira, aki öblös hangján köszöntötte az ismerősöket. — Jó estét! — Jó estét! — fogadták a vendéglőben ás a korcsmáros sunyin, lehajtott fővel lépegetett a közelébe. — Mit iszol. Dani? — Bort a javából, mert nagy ked. vemben vagyok. -— Talán a vesztedet érzed? — hajolt hozzá a juhász is. — Nem én! — Hát akkor ? — Ölök! Biró Andrásnak megmerevedett a keze és nem tudta önteni a bort a ; ii A juhász meg felpattant a. székről. Ki vagy mi a jó fenét akarsz te leszúrni, Dani ? — A disznómat. A korcsmáros hahotázott, mint'ha nevetőgörcsöt kapott volna, az öreg juhász pedig azt mondta Agárnak. „ — Jól adod te, Dani! De mondd csak, miért ez az öröm? Én is öltem disznót, mégse akartam felfordítani a világot. Vágási engedély — Hát ha meghallgatnak, el j mondom én. -— Beszélj! biztatta a juihász, miközben a korcsmárosra sandított. A petr. lenimlámpa lángja lobogott, ontotta magából erőre kapó sugarát. Agár Dani kihörpintette borát és mondókájához készülődve törölt egyet harcsabajuszán. — Tudjátok, hogy jól megyen a sorom. A feleségem is olyan őtözetbe.n jár, hogy a faluba,

r senki se különbül. Gyerek nem született, hát csak az asszonyra van gondom. Az a kis főd, amit örököltem, minden jóval ellát. Amiről annake lőtte nem is álmodhattam, valósáig lett, disznót hizlaltam. — Ez a valami, öcsém! — bólingatott Bátor és bekecsét a szék karjára dobta. — De a disznót meg is kell ölni. — Még az is gondot okoz neked? Megölöd, oszt kész. — Hiszen ha csak annyiból állna. Várja ki a végit. Az öléshez engedély is kell. Megértem én azt. Keli, oszt kell. No, de az én asszonyom asszongya szerdára verradóra. — Dani te, nem eszik az a disznó. — No ha nem eszik, akkor engedélyt kérek rá és levágom — mondtam én. — El is mentem a helyi nemzeti bizottságra. Milyen jókedvűen szedegettem én akkor a lábamat, hogy örültem a disznóölésnek. Nem figyeltem én semmire, a verebek csiripelését s

e hallottam, a disznótorról gondolkoztam. Hamar odaértem. Az iroda ajtajában levertem a csizmámról a havat és beléptem. Bent a titkár ült egymagában. Fiatal legényember a titkár. Ügy mosolyog az az emberre, mintha azért fizetnék. No, elmondom én neki a szándékomat és kérem tőle az engedélyt. — Jól van, Dani bátyám — mondta — de teljesítette-e a beadást? — Mindenből! — feleltenn és a papirosaimat kiraktam az asztalra, i Tudtam én, hogy írásbeli igazolásra szükségem lesz, hát magammal hoztam. Irta: Mács József A titkár elmerült az irataimban, valósággal belefúrta magát. Az arcát is láttam, a göndör hajára pislogtam. Jó sokáig nézegette a szelvényeket és amikor azt hittem, hogy a penn-iért nyúl, aszongya. — Megírom magának a kérvényt. — Azt meg minek? — Beviszi a járásra és megkapja az engedélyt. Az isten akár hová tegye a jódolgodat — mondtam magamban — hát én koptassam érte a lábam. A titkár mintha csak hallotta vóna. — Egy délelöttbe keiül a dolog. Elhittem. A kitöltött kérvényt a zsebembe süllyesztettem. A másnapi ölésből azonban semmise lett, mert az autóbuszon aznap nem juthattam el a járásra. Hazamehettem én engedély nélkül. Az asszony délután mindég avval idegesített, hogy te Dani, nem eszik az a disznó. Keveset aludtam akkor az éccaka. Jókor elindultam a járásra és mert az én asszonyom útravalónak is azt a megjegyzést tette, hogy okosan Dani, mert a disznó nem eszik, hát a begyűjtési hivatal ajtaján kopogtatni is elfelejtkeztem, berohantam és azt találtam mondani a főnöknek. — Nem eszik a disznó! Á meg nézett rám, tetőtől-talpig végigmért a tekintetével, biztosan hóbortos embernek vélt engemet. De öt se ejthette a fejelágyára az anyja, mert feltalálta magát és így válaszolt. — Ha nem eszik, megírom az engedélyt és levágja. — Hiszen azért gyöttem, főnök úr! — feleltem nagy örömemben, hogy egyszeriben eltalálta a gazdaember baját és a beadást igazoló szelvényeimet kiteregettem az asztalán. A főnök fütyülésre csücsörítette a száját és az irataimban turkált. Alaposan szemügyre vett mindent, nem maradtam-e valamivel adósa az államnak. Bátran álltam én elébe, mert a kötelességemnek becsületesen eleget tettem. így hát csak figyelgettem sebhelyes arcát és türelmesen vártam, hogy majd a kezembe nyomja azt az engedélyt. De nem úgy történt, ahogy én elgondol tam, mert feltette az okulárét a pisze orrára és azt mondta az irataimra hajolva. — A három tojás, amivel elmaradt, az semmi? — Elmaradtam ? — El. — Nem hiszem én azt!, — jegyeztem meg szerényen, mert osztán nem tudtam pontosan, hogy az aszszony beadta-e a három tojást. — Nem hiszi? — ugrott fel a főnők és az orrom előtt hadonászott. — A papir beszél, ember, azon pedig három tojása hiányzik. Menjen csak haza szépen — mutatott az ajtóra — és ha a lemaradást behozta, jöhet az engedélyért. — Ejnye, főnök úr! — esedeztem neki. — Hát vóna szive hazaküldeni azért a három tojásért. Beadom én becsületemre, mihelyt hazaérek, csak állítsa ki az engedélyt. — Nem tehetem. A törvény, törvény. — Mit mond az asszony, nem áldhatok meg előtte, főnök úr, hogy a vágási engedélyért egy pár cipőre való pénzt dobok ki az autóbuszra. — Családi ügy az, Dániel bácsi, ahhoz a hivatalnak semmi köze. — Juj, de az asztalra vágtam vóna! — pattant fel az öreg juhász és olya

n dühroham vett rajta erőt, hogy a csibukját ide-oda táncoltatta a szájában. — Szép szóval akartam én kérlelni. Mikor osztán láttam, hogy hiába öntöm ki a lelkemet, az engedélyből semmi se lesz, hát otthattam. Otthon az asszony sötét estig korholt, hogy engedély nélkül tértem haza. Megvádolt, hogy valakim van a városban, azért tör mégegyszer oda a rossznyavalya. Elmondhattam én, hogy az a nagyfejű ember a ludas, arnak ment el az esze a három' tojás miatt — nem sokat ért. Harmadnap reggel haragosan vittem nz írást a járásra, hogy a három tojást beadtam. Mikor a hivatalba bekopogtam már jobb kedvem vót. Gondoltam, ' hogy az a rosszmájú főnök nem tud ; belém kötni. Elébe tettem az írást | és megint vártam. Egy félóráig báj mészkodtam a hivatalban, pedig raji tam kívül egy árva lélek se vót ott, amikor a főnök gúnyosan vetette nekem. — Ugy

e nem kopott el a lába? — Nem!. — mondtam kelletlenül és még hozzátettem: — Megírhatja az engedélyt. Erre nem szólt egy szót sem, hanem a kopott szekrényhez ment és aktákat tett elém. — Látja, ezek rendeletek. — Látom. — Ebbe' van megírva az is, hogy engedélyt nem adhatjuk a kezébe. Postán küldjük a címére. — Ne viccelődjön, főnök úr, ha itt vagyok, minek azt póstán küldeni. — Sajnálom magát, de a szabály kötelez! Hú, elöntött engemet a méreg, mondtam én mindent, ami a számra gyött, hogy mihaszna, a bolondot járatja velem és bevágtam magam után az ajtót. Két hetet vártam azután az engedélyre és majd megszakadt a szívem, hogy a disznó naponta veszített a súlyából. A rajcsurnál ácsorogtam naphosszat és sajnálkoztam a jószágon. Nagyon a tekenöbe kívánkozott már. A kukoricát ! nem ette, hát csak szóval trak tál i tam. Mentségemre elmondtam a ; disznónak, hogy nem én vagyok a ' hibás, hanem az az ellenszenves főnök a begyűjtési hivatalban. Hát így vót. — Hej, Dani fiam, ellenséged vót az neked — fújt az öreg juhász és bekecsét a vállára dobta. — Az vót, — mondta keserűen Agár és kért még bort a poharába, mert lehet-e annál boldogabb ember. aki a bürokratikus főnők kétheti huzavonája után a disznóiját végül is leölheti.