Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)
1954-01-01 / 1. szám, péntek
1954. január 1. U J STO ÚJ HAJTÁSOK i..tiitM»iit nii n mii>ii»iM Szilveszteri dal A lucfenyőnek kedves illatában t arcomra hull a gyertya arany fénye. Ma millió szív csengő harangjában, minden igaz ember gondolatában az qdeshangú szó cseng: béke, béke. Az asztalunkat bőven megtetézte teremtő munkánk dús ajándékával. A munkás boldog érzéssel szívében mulat ma este víg családkfírében s köszönt a boldog Üjév hajnalára. S azokra gondol, kik üres asztalnál egy jobb esztendő után sóvárognak. Dűlt otthonukra mint egy átkos angyal száll az ejtőernyős — e fegyveres halál, hogy szép arcukat a porba tiporja. Azokra gondolok, akik fényűzően Szalonban töltik a Szilveszterestet, s arról beszélnek, hogyan volm könnyebb meghódítani a népet, a Földet; akik hazánkra vérszomjasán lesnek. De mindhiába fenyeget vad nyelvük, hiába ütik a halál acélját, mert nem sikerült támadási tervük, vigyáz ránk, őrt áll hős néphadseregünk: a határon ő mint vert acél áll. A lucfenyők kedves illatában arcomra hull a gyertya arany fénye. Ma millió szív csengő harangjában zeng és visszhangzik az egész világban Békés új esztendőt! Éljen a béke! P etrík József. Szebb a szemed fénye... Bányász a bám ásznak a jeo Hapjayi Az asztal körül ül a kedves család, összehajolnak vén és ifjú fejek, már befejezték a gazdag vacsorát — a kályhából sóhajt a szelíd meleg. A hó hulldogál kint a csöndes estben, itt bent a villanyfény nevetve lángol. t Derű bujkál a csillogó szemekben s kalács aranylik elő tarka tálból. Mit figyelnek mindnyájan oly serényen? A pápaszemes nagyapó és lánya, a vő s unokák — vannak talán négyen — néznek az asztalon fekvő naptárra. Deres és szőke fejek lehajolva, az új Népnaptárt nézik vidám szemek, felfelé száll a pipafüst kék fodra s a levegőben bor illata lebeg. Feláll az ifjú férfi és kezébe fogja a naptárt s így szól csengő hangon: „Most átléptünk az ötvennégyes évbe" — és végignéz a sok pirosló arcon. „Az elmúlt évben jól végeztük dolgunk, sok kemény harcban győztünk mi s a béke. S most fogadom, hogy még jobban dolgozunk idén s megyünk a győzelmünk elébe! Ez új évben harcunk hősibben vívjuk, virágozzék hazánk, siker hazája! Az ellenségeinket így lebírjuk s elérünk jövőnk gazdag, nagy nyarába!" Ennyit szól és én halkan így folytatom: Boldog új évet kívánok, elvtársak; nektek s minden embernek, ki nagyon nagy hittel vág az új év hajnalának. Parasztnak gazdag, jó termést kívánok, munkásnak sikert minden munkájában; minden dolgozónak a teljesült álmok szegélyezzék útját s fény lakjék házában. Szorgalmas emberek az új esztendőben új győzelmeiket bátran arassák. S tanítsák gyermekük már a bölcsőben, hogy legszebb magyar szavunk: a Szabadság! Veres János Szebb a szemed fénye minden napsugárnál, ékköve] kirakott király koronánál. Minden csillagok közt legszebb ragyogása, tenger mélyén alvó igazgyöngyök mosa. Minden szivárványnál tündöklőbb a színe, szebb, mint tengerrónák délibábos dísze. Szebb, mint a tüzeknek éjbe lobogása, mint a harmatcseppek fény felé hullása. Minden ragyogásnál igazabb a fénye. Szemed a világnak "gszebb tüneménye. Dénes György. <Dd Kavicsos az űt közepe, zörög rajta a szekér. Nékem ez a harna kislány mindenkinél többet ér. Árokparton áll egy csóka, ha felrepül messzi száll. Édes az én babám sokja, minden este hiw v.vr Ozawalü Arpád. Nem olthatod el... Setétben a láng messze látszik, az égboltot is beragyogja, mint. piros rózsa kivirágzik, homályt borít a csillagokra. Nem olthatod el fényes lángját soha,- soha, az igazságnak, az elnyomottak megtalálták rejtett útját a szabadságnak. Ozswald Árpád. Jal alusi es le Csillagok vibráló fénye ragjog a falu felett. Kémények száza ereget bodrozó füstfelleget. A szobákban villany ég, nagyapa könyvet olvas, föld ölében s a szívekben érik a boldog holnap. Szerelmesek .jövőt szőnek, ma vágy, holnap már való, égő szivük együtt lüktet, hogy élni szép, élni jó. \ A hold feljebb s feljebb kúszik, csókot dobnak a csillagok, boldogságot hozó csillag, a szívekben bent ragyog. Jfecsó Pál, Bratislava 13 víg a cséplőgép Bíbor köpönyegbe öltözött a hajnal, Keleten már halványpiros lett az ég, Kalászok lengenek, mint az árvalányhaj, Megérett fejüket ringatja a szél. Millió drágakövet szórt szét a reggel, Csillog a határ, mint királyi palást. A dűlőút is megtelt kévék tömegével, — A széles határban nem is látni mást. / I A cséplőgép felett finom, szürke por lebeg, Mintha aranyport hintettek volna szét. A munkások szeme csillog, a föld remeg S feszül a kar: bőven lesz új, lágy kenyér. Danczi János, Komocsa. O tthoni borocska Egy üveg ribizlibor áll előttem. Piros, mint a Marika kicsi szája. Mikor hosszú sétámról hazajöttem, egy földim várt a szobámban pipázva. Kezetráztunk s az üveget nyújtotta: „Az édesapád küldte" — így szólt hévvel. És rámkacagott a piros borocska az otthoni táj ezer emlékével. Most itt áll az üveg bor asztalomon, simogatom a szemem nézésével. A boron, könyveken és sok lim-lomon a nap végigtapint arany, kezével. Töltök. A poharat számhoz emelem, —• mennyi melegség is van egy korty borban! — Kedves forróság ömlik el szívemen, mint akkor rég, mikor még otthon voltam s az anyám szólított szeretett hangján. Ilyen boldogság csak akkor suhant rám. Veres János A földnek mélye nem riaszt meg engem a végső cél, a nagy tettek előtt. Őseimnek vére forr fel bennem, ha nyargalom a rohanó időt. Fűt engem a nagy Október napja, e hősi korszak vezércsillaga. Szemem előtt látom: egyre szebben virul létünk rózsás hajnala. Látom, amint nap-nap után olvad s elválik a salaktól a vas, heves tűzből nemes acél szökken, s tornyok ormán szól az érckakas. Lábam most már nem botlik az éjben, kigyúlt a sok apró lámpafény. Fejjel többé nem rohanok falnak, s fényes ütőn bátran lépek én. Mert valóság ez. Nem csupán csak álom; tavasz ez és élő kikelet. Lent a bánya mély gyomrából zengem: vértfagyasztó tél már nem jöhet. Hiába a hazug szavak árja, papírreklám akár egy halom, a tűz, mely azt elégeti menten, benned is ég; elvtárs, jól tudom. Csak arra kérlek, éleszd a tüzet, az alkotás, a szeretet tüzét. Keltsd életre! Melegítsd fel véle az elnyomott dermedő szívét. Törd össze azt. aki törni készül, ki kezet emel újból ellenünk, ki romha' i a.. á akarja azt tenni, amit most épít két kezünk. Kinek pénz és arany a mindem, ki újból testvért testvér ellen küld, ki kenyér helyett golyót röpít felénk, ki oly sokáig a nyakunkon ült. Most hozsannázik, s felénk nyújtja kezét, de háta mögött tőrét feni rád, s abban bízik, kezed által dől el a veled épült törhetetlen gát. Szúkenyik Lajos ostravai bányász ezzel a verssel és 130 százalékos teljesítményével felel a külföldi hamis hírverőknek. -j~4egyek közi Fenn jártam a havasokban. Utamon lombjukat hullató faóriások kísértek. Lábam, mint puha szőnyegbe, a sárga avar selymébe süppedt. Az erdő szépségétől ittas lelkem szomjasan vágyta a magast. Fel! Hol játékos felhők kergetődznek, utolérni a sebesen szálló kőszirti sast! Alattam, a völgy mélyében sűrűn gomolygott a lomha köd. Fentről a kis hegyipatak, sziklás medrében, alászaladt, mint anyjához az éhes farkaskölyök. Hűvös őszi szél simított végig arcomon, érezjtem, hogy ruhám a testemhez tapad. Feszülő mellel álltam a hegyormon, összesúgott köröttem a büszke fenyőhad. Ügy álltak ott, mint határon a katonák kik népünk sorsát őrizik, anyjukat, a csúcsot látszottak védeni a fák, s rá palástként levelüket hintik. Észrevétlen lesurrant, körülölelt az alkony, homályba borultak a fák, a hegyek, a táj. Táborunkban, vele szemben, a már sötét halmon, egy asszony kacagott, s felcsendült egy gitár. Valaki gyengéden megérintette a vállam. Feleségem állt barnán hátam mögött. — De szép is hazánk — mondta halkan elsimítva homlokáról egy rakoncátlan fürtöt. Együtt indultunk hazafelé a táborba, meg-megszorítva egymás kezét, lebilincselt bennünket az erdő álma, vigyáztuk az avar zizzenő neszét. Lentről, még egyszer visszanéztem, hol a homályban délcegen állott a csúcs, eszembe jutott alant élő dolgos népem, ki rögeiért bátran kiáll, s nem enged új háborút. Ivanies István, Galánta. t
