Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)

1954-01-01 / 1. szám, péntek

1954. január 1. w %w 5 AZ UJ SZÓ POSTÁJÁBÓL Ä nagymegyeri és ipolysági járás tanítóihal együttműködése Áz iskolai téli szünet kezdete előtt néhány nappal kedves vendégei vol­tak Ipolyságnak, az ,polysági járás tanítóinak. A nagymegyeri járás harminc ta­nítója látogatott el Ipolyságra, hogy a járás tanítóival kölcsönösen kicse­réljék az iskolai és az iskolán kívüli munkában szerzett tapasztalataikat. E hasznos és értékes akc^ó Köteles János, járási tanfelügyelő kezdemé­nyezésére, a járási pedagógiai testü­let szakszervezeti csoportja irányítá­sával valósult meg A járási tanítói értekezleten, ame­lyen részt vettek mint vendégek a nagymegyeri járás tanító, is, mind­két járás tanítói beszámoltak a mun­kájukban elért eredményekről, sike­rekről vagy a tapasztalt hiányokról. • A nagymegyeri járás tanítóinak be­számoló.ból kiviláglott, hogy az is­kolánkívül ; munkával az EFSz kiépí­tése terén is szép sikereket értek el. Ugyanúgy az ipolysági járás tanítói is ismertették elért eredményeiket és azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kell küzdeniök. A értekezleten elhangzott beszámolók és tapaszta­latcsere lehetővé tette a felmerült problémák megoldását. A két iárás tanítói elhatározták, hogy együttmű­ködésüket továbbra ,s e 1 mélyítik és munkájukban egymással versenyezni fognak. A nagymegyeri tanítókkal eljöttek a járás iskoláinak legjobb pioníregyüt­tesei is. Fellépésükkel megnyerték az ipolysági közönség szívét és tetszését. Örvendetes tény, hogy a nagyme­gyen és ipolysági járás tanítói szép elhatározással szövetségre léptek, hogy ezzel munkájukat tökéletesítsék. Raj­tunk, ipolysági tanítókon áll, hogy a tervbevett nagymegyeri látogatá­sunkon és bemutatkozásunkon mi sem valljunk szégyent. Tóth Tibor, Ipolyság. Jön a% ellenőr A levelezők küldetése és célja A sajtó, a rádióvá' és a filmmel együtt igen fontos szerepet játszik a jelenkor társadalmában. Hatása nagy­számú emberre terjed ki, ezért azt lehet mondani, hogy ez az agitáció, a propaganda és a kultúra fejleszté­sének legelterjedtebb eszköze. Amikor e sorokat írom, előttem egy cél lebeg. Július Fučík. a kom­munista sajtó, az újságírók legjobb­ja, példaképe ... Fučík megmondta: „Egy szép napon a ma múlttá vá­lik .." és ez a szép nap beköszöntött 1 A februári győzelem után a sajtónk, amely a szovjet sajtó tapasztalataira támaszkodik, biztos fegyverré vált. a párt és a munkásosztály kezében. Miben van a pártsajtó ereje? Abban, hogy szoros kapcsolatban van a dolgozókkal és az nyelvükön beszél, hogy csak a dolgozók érde­keit tartja szem előtt, hogy a párt lapjait nem csak egy szűkkörű új­ságíró-káder szerkeszti, hanem a munkások, parasztok és az értelmi­ségi dolgozók százai. A kommunista sajtó ereje abban van, hogy ezernyi szállal egybekapcsolódik a tömegek­kel, tanítja őket és tanul tőlük. Ezt a kapcsolatot szilárdítani és erősíte­ni kell, ezért írok most is, hogy ezt a célt szolgáljam. Oroszország olyan ütemben vált írni-olvasni tudóvá, ami másutt is­meretlen. A tudás és a fejlődés min­den vonalon olyan elementáris fel­lendülésre vezetett, amilyent a Szovjet­unión kívül még aligha tapasztalt más ország. Ilyen erős a szovjet irodalom, a szovjet sajtó. És a mi' sajtónknak is épp ily szilárddá, kell tennie kap­csolatát a levelezőkkel s a dolgozó tömegekkel. Nálunk is ma már széles látókörű, gazdag szókincsű, tehetséges levele­zőink és újságíróink vannak. írá­saikat az egész ország dolgozói ol­vassák és. mJliók szívják magukba azOjkat a szavakat, azokat az igaz­ságokat, amelyeket a szocialista haza és kultúra építése közben átélnek, kifejeznek­Ez új és új feladatok vállalására kell, hogy serjkentse levelezőinket, hogy nemes és hazafias feladatot lássanak ebben a minkában. Segí­teni kelj pártunkat és államunkat a szocialista nemzet kiformálásának nagy céljában. Az új nemzedéket korszerű ^meretekkel kell felfegyve­rezni, ki kell formálni magunkban és bennük a kommunista erkölcs és jellem új, nemes vonásait. Leve'ezőink túlnyomó többségük­ben világosan látják már, hogy né­pünk szocialista nemzetté formálá­sában milyen hatalmas feladat hárul rájuk, Munkájuk egyre növekvő megbecsülése hatalmas erőt kölcsö­nöz tovább, munkájukhoz, valamint az is serkenti őket, hogy a fejlődés és az életszínvonal soha nem látott, nem hitt arányait látják kibontakoz­ni, mert nem mindegy és nem kö­zömbös, hogy munkájukat milyen eredménnyel tudják végezni. A szocialista ismeretek által, a legnemesebb emberi tulajdonságok magvait kell elhinteniök, hogy a széles tömegek soraiban kifejlesz­szék a tudás szeretetét. Nem szabad egyetlen tehetséget sem elkallódni hagyni, mert csak így lehetünk a nemes emberi tulajdonságok építőivé. Ezen az úton segítünk kifejleszteni a népoktatást, hogy az országban fel legyen azámodva teljesen az elmara­dottság. Levelezőinknek e törekvé­süket összeköthetik az ország idősze­rű feladataival. Gyárakban, üzemekben, a falun köz­vetlenül megismerkedhetnek a mun­kások, parasztok életével, a látottak­tól lenyűgözve, valósággal újjászü­letve beszélnek és írnak, sokszorosára nö a munkakedvük, hiszen közvetlen közelről láthatják azokat, akikről és akiknek írásaik készülnek. Fe­lejthetetlen élményekkel gazdagodnak és fejlődnek e találkozások követ­keztében, nemcsak mint levelezők, hanem mint emberek is, hisz mind­annyian munkás- vagy parasztszár mazásúak. Nem kis mértékben hozzájárul ahhoz is, hogy aki azelőtt nem értette meg a munkásmozgalom célját, önkritikát gyakorol és feltárja téves nézeteit és kifejezi a levele­zővel való találkozáskor azon óhaját, hogy megváltozik. így válik a nép felemelkedésének egyik fontos esz­közévé a levelezőn keresztül a sajtó. Az óriási országépítő feladatokkal együtt halad a szociális felemelkedés is, mert az ezen a téren elért ered­mények jelentős hozzájárulást adnak. Levelezőink önfeláldozóan és buz­gón munkálkodnak, hogy szavakba fűzzék és megteremtsék a világ né­peivel is az együttműködést ugyan­akkor írásaikban harcolnak az egész világ békéjéért és szabadságáért, mert éltető elemük a teremtő béke, amely végtelen időre vezérlő fo­galommá vált dolgozóink széles ré­tegének szívében is. Ez kell, hogy átterjedjen a világ összes dolgozóira, mert a nagyszerű igazságok, ame­lyeket a szocialista sajtó hasábjain hirdetünk, meghozzák a gyümölcsü­ket, ezt a történelem egymást kö­vető fordulata: bizonyítják. Mert mi építkezünk, az alkotás vágya ihleti meg lelkünket- Tegnap a máért és ma a holnapért, — hogy a holnap gyümölcse gazdagítsa és boldogítsa népünket. Építjük a kül­túránkat, azt a kultúrát, amely hi­vatva van a nagyváros értelmiségétől a legegyszerűbb falu legegyszerűbb dolgozójának is a tudás legjavát és lényegét adni. Mi a békét akarjuk, a béke építői vagyunk. Szánkat és tollúnkat nem hagyja el háborúra uszító szó. Mi azt a kultúrát szol­gáljuk, ame 1'' a békének áldoz és nem hagyjuk magunkat ettől el­tántorítan.. Mi azt a népet szolpál­juk, amelyik az alkotás és teremtés ihlében él, amely az új világot építi. Gyumbier László, Komárom. A teremtésit ennek a sok irka­firka papírnak — tette erős öklét az asztalra. Dühösen tolta félre maga elől a nagy papírhalmazt. Pi­páját keményen az asztalra dobta, s mérges szitkok csúsztak ki szája szögletéből- Dohányzástói megsár gult nagy fogai olykor-olykor kí­sértetiesen villantak meg szájában a petróleumlámpa halvány fényé­ben. Közben nagyokat sóhajtott, de akkorákat, hogy a máskor lelógó kajla bajusza most felborzolódott és néha-néha olyan- egyenesen állt ég felé, mint a magyar ökör szarva. — Hát még mi a mennydörgős istennyilát nem raknának az em­ber nyakára. Hogy a magasságos... — s a végét cikornyázva úgy el­cifrázta, mint az ezredkürtös a ta­karodót. Jó ideig csak morfondírozott ma­gában .. _ Mit akarnak vele ? El­végre ö a faluban az állam képvi­selője, a község feje, a jog, a rend védelmezője. Ki lehet nála több, s »nagyobb« a faluban. Ö nemcsak egyszerűen a helyi nemzeti bizott­ság elnöke, ő duplán az állam em­bere, amióta nincs titkár a bizott­•ság'ban... No de amit ez a tejbe­gjr'jtő központ cselekszik, ez már mégis csak sok. Hogy vizes a tej ? örüljenek a városiak, hogy tejet ihatnak. Most mennyire igényesek lettek, de mit kaptak a múltban? Kit vontak akkor felelősségre? Hej, pedig mennyi vizes tejet megvet­tek. Mosolyra görbült a szája. Igen, most azt akarják, talán azt sze­retnék, hogy tej helyett tejfelt ad,­junk nekik. Még mi a fittyegös ... és szokása szerint elcifrázta. Dirmegett-dörmögött magában, mint a medve. Majd előkotorászta az asztalfiókból a jelentésektől duz­zadt dossziékat. Forgatta lapozgat­ta az iratokat. A szeme megakadt a tejbegyüjtö központból kapott októberi jelentésen. Összevonta bozontos szemöldökét, félhangosan mormolta: ^Tudatjuk a helyi nemzeti bizott­ság vezetőségével, hogy a község­ből egyre rosszab tejet kapunk. A tej gyenge, a zsírtartalma nem fe­lel meg a követelményeknek, söt az utóbbi hónapokban egyre inkább csökken. Ezért az ügyben határo­zott intézkedéseket kell foganato­sítani. Jórészt az elvtársakon mú­lik a szóbanforgó dolog megjaví­tása. Ezért ismételten kérjük az elvtársakat, tegyék meg ebben az ügyben a szükséges intézkedéseket, beszéljenek a dolgozó parasztokkal, hogy jó tejet adjanak a városi dol­gozók asztalára. Kijelentjük, hogy­ha a helyi nemzeti bizottság sür­gősen nem intézkedik, akkor kény­telenek leszünk lekülden; üzemünk ellenőrét, hogy _ a helyszínen meg­győződjék a tej körüli hiányossá­gok okáról.« A helyzet a jelentés után sem változott. Reszkető Péter, az elnök, ugyan egyszer vagy kétszer elbal­lagott a helyi tejbegyüjtőhöz meg­tapasztalni, hogy Kovácsné nem önt-e vizet a tejeskannákba. Mi­kor ott járt, az a huncut asszony meg sem locsolta a tejet. Ugyan a parasztasszonyokat is meg kel­lett volna néznie, mert többnyire fejés után szokták »fokozni«, hí­gítani a tejet, de üsse kö, ez már nem az ö dolga. Az pedig esze ágá­ban sem volt, hogy szép szóval be­szélgessen a parasztasszonyokkal a tej ügyében. Nem maradt más hátra, a tejbe­gyüjtö központnak ki kellett vizs­gálnia a helyzetet, s ezt vehette k; Reszkető az előtte heverő je­lentésből is. Kétszer-háromszor las­san, tagolva olvasta. Nem akar hin­ni szemének. Orra tövéhez illeszti feketekeretes pápaszemét Már-már úgy vélte, hogy az októberi jelen­tés került a kezébe, mert a szöveg csaknem egyezett. Azonban ezen a jelentésen egy utóirat is volt, amely­ben ez állt: »Hol nap a reggeli tejbegyüjtés­nél ott lesz az ellenőrünk. Kömény Simon néven jelentkezik a helyi nemzeti bizottság irodájában. Meg­kérjük az elvtársakat, hogy az el­lenőrt szolgálata teljesítésében a követelményeknek megfelelően tá­mogassák.« Pecsét. Olvashatntlan aláírás. — Hü, az áldóját! — horkant fei az elnök. Az arca hol fehér, hol vörös lett. Szeme szikrákat szórt, úgy világított, mint az éj­jeli vadászatra induló macskának. Felvonta szemöldökét, s a villogó két szem kitágult annyira, hogy a pápaszem az orrahegyére csú­szott. i — Ebből aztán nem esztek. Mig j én vagyok az elnök és Reszkető Péter a nevem, nem mocskoljátok be a falu »becsü1etét«. Hogy a mennydörgős istennyila ... valahány ellenőr ig van a világon. Félt, reszketett az ellenőrzéstől. Hogy is ne. Ki mer olyan embert háborgatni, mint Reszkető Pétert. Hát nem jó elnök ő? Mindig ked vében jár a falu népének. Sokszor kidoboltatta már azt is, hogy ne vigyen a gyűjtőbe senki rossz te jet. S ha valamj jelentés jött a járástól, azt sem hanyagolták el, mert a kisbíró tüstént szaladt a dobbal és közhírré tette. Mégis azt beszélik, hogy nem törődünk a falu népével ? ... Csavaros eszű, s a hivatali mun­kákban jártas ember ez a Reszke­tő Péter. A felszabadulás előtti években sok irat, papír keresztül ment a kezén. Három falunak hord­ta a postát. Kézbesítő volt. A pe­csétet úgy megtanulta odanyomni a levelekre, hogy szebbet még a festőművész sem pingálhatott vol­na. Szóval kitanulta az efféle fis­kális mesterség csinját-binyját. Is­merte őt a faluban mindenki. Is­merték jő, rossz szokásait. Csak egyet nem tudtak róla, s még ma sem tudnák, ha az egyik táncmu­latságon borgőzös fejjel el nem di­csekszi. Furfangos eszével többször meg­cselekedte, hogyha nem kapott va­lamelyik háznál a hegy levéből to­roköblítst, vagy ha foghegyről be­széltek vele, az illető címzett le­velei a süllyesztőbe kerültek. Hány ifjú szerelmes aggódva, türelmetle­nül leste szíve választottjának ked­ves sorait, de bizony hiába várt, mert levél hetekig hónapokig sem jött. De hát ki a jó fene tudta volna ellenőrizni, hogy azok az egy­szerű üdvözlő lapok, vagy a piros­rózsás borítékok hol késnek, hol tűnnek el? Mert soha senkise tu­dott a dologról, csupán a felesége, aki nem egy szerelmes levél tüzé­nél melegítette férje-ura reggelijét. Negyvenöt után, amikor megszer­vezték a helyi nemzeti bizottságot a faluban, nem igen találtak a fa­luban elnöknek való embert Ez azért nem jó, mert nem ért a pa­pírokhoz, Az azért nem, mert gya­nús a múltja, amaz nem állja meg a helyét, tanakodott a falu népe. Hömölyi Károly, Reszkető egyik kebelbarátja, elkiáltotta magát a gyűlésen: — Legyen Reszkető az elnök, ö mégis csak ért a hivataloskodás­hoz és munkáskáder. — Ügy van! Éljem Reszkető Pé­ter! — Azóta ő az elnök és titkár egy személyben. No, de térjünk vissza a tárgyra. Este van. Holnap itt az ellenőr. Reszkető Péter fejében cikáznak a gondolatok. — Már mégsem engedhetjük, hogy ország-világ elé tárják, hogy mi rossz tejet adunk a dolgozó nép­nek. Szavamra mondom, itt aztán nem lesz sok munkája az ellenőr­nek. Ezt én mondom, Reszkető Pé­ter. Sebtiben került-fordult az irodá­ban. Átszólt a szomszéd szobába a kisbírónak: — János! Szaladd körül a falut. Hívd ide az irodába Sümegi Ká­roly bácsit, Gerelye Istvánt, az idősebbiket..., no meg kit is még ? — A tanító elvtársat is elhívhat­nánk — mondja a kisbíró. — ö is a tanács tagja. — Nem! Nincs olyan nagy ügyről szó. Elég lesz, ha hárman megbe­széljük. Sümegiék a harmadik szomszéd­ban, idős Gerelye Istvánék pedig egy jó kőhajításnyira laktak az Iro­dától. így a kisbíró szaporán össze­hozta a, gyülésezőket. Fél óra sem telt bele s megjelent az ajtóban Sü­megi báránybőrbekecsben. Kucsma a fején, nagyokat pöfög hosszúszárú pipájából. Gerelye sem várakoztatta őket. Mint a vadászkutya, loholt az irodába. Reszkető szerint ezek azok a ta­nácstagok, akikkel okosan lehet be­szélni- Már hogyne lehetne. Süme­gi az első republika alatt 5 évig bíró volt a faluban. Gerelye sem éppen utolsó ember. Leventeoktató volt, ő is tudja, mitől döglik a légy. Megkezdték a röpgyülést. Cuppog­tak, szortyogtak a pipák. Izzadtak a homlokok. Mert hát nem éppen kis dolog ez, tenni valamit a falü becsülete érdekében. Összedugták a fejüket, hogy valamit kiokoskodja­nak. Majd a gyűlés egyik részvevő­je, Sümegi, szólásra jelentkezett. — Télefonáljunk a begyüjtőköz­pontba, hogy halasszák el az ellen­őrzést. ' — Mivel indokoljuk a d'olgôt ? — vetette közbe Gerelye. — Mivel, mivel? — töprengett az elnök. — Hát megmondjuk, hogy a parasztok most fogták a jószágot téli takarmányozásra, korpát meg ne m kaptak, s a csupasz törekitől, ha ellenőrzik, ha nem, a tejnek nincs zsírtartalma. — Éppenséggel nem volna rossz, de nem is jó — veti közbe Sümegi. — Nem azért nincs zsírtartalma a tej­nek, mert nincsen v. korpa. — Majd halkabbra fogta a szavát. — Köztünk maradjon, vizezik itt a tejet. Többször láttam, hogy az asszony is oda-odalöttyint fejés után 2—3 litert. Kifizetődik, mert a kút ad annyi vizet, amennyit csak akarunk, — s kajánul nevetett. — Akkor az én feleségem sem lehet különb — szól közbe Gerelye — csak dirmeg-dörmög, hogy rosz­szul etetem a jószágot, hogy elapad a tehén teje, s hogy kevesebb a tej. Hónap végén mégis azzal dicsekszik, hogy ennyit, meg annyit kaptam a tejért. Hát honnan a csudából van a több pénz, ha kevesebbet fej. — Volna egy ötletem, — ugrik fel az asztaltól Sümegi. — No mi az? — Reggelit adunk az ellenőrnek. — És? — És pálinkát is hozzá. — Attól még az asszonyok vizez­hetik a tejet. — Jó, jó, de ha sikerül rászedni és kicsit beszeszel, csak azokét fog­ja ellenőrizni, akikét mi akarjuk. — Emmár jó gondolat! — Eh, nem ér az semmit, — le­gyint kezével Gerelye, aki eddig hall­gatott. — Ismerem én azt az ellen­őrt, nem fogad el semmit, s annyi­ra lelkiismeretes, hogy azzal ilyen­formán semmire sem megyünk. — Hát akkor ez sem jó — mond­ja lehangoltan Sümegi. Egy ideig síri csend, majd az el­nök áll elő javaslattal. Az én ötle­tem, az volna, hogy János, a kisbí­ró korán reggel fogja a dobot, ki­hirdeti, hogy jön az ellenőr és min­denki ehhez - tartsa magát. Azt hi­szem, ez lesz a legjobb. Elvégre kötelességünk, hogy a falu dolgo­zóit ilyen nagyjelentőségű esemény­ről értesítsük. — FejSn találtad a szöget — hangzott lelkendezve. — A megoldás világos — mond­ta olyan hangsúllyal az elnök, mint aki tudatában van ötlete roppant horderejének. A furfangos javaslat általános tetszést keltett. Megfogalmazták a hirdetés szövegét, átadták a kis­bírónak, s a tanácskozás részvevői elégedetten távoztak az értekezlet színhelyéről. Reggel, alig hogy virradni kezdett, a kisbíró nyakába akasztotta a do­bot s elindult. Pár perc múlva már harsogott a kemény, éles hang­ja a faluban. „Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy mindenki friss tejet vigyen be a gyűjtőhelyre. Nem tűrhetjük to­vább, hogy dolgozóink részére sa­vanyú vagy vizes tejet adjanak be. Aki ezen felhívásnak nem tesz ele­get, viseli a következményeket. A tejbegyüjtö központból kijön, az el­lenőr, s .minden beadott tejet le­fokoz. Ismételten felhívjuk a lakos­ság figyelmét, hogy jó tejet adjanak be, mert akinek az ellenőrzéskor vizes a teje, azt megbüntetik." Az ellenőr a vizsgálat után azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Talán tévedés történt a központban. Fene tudja. Hisz eztek a parasztasszonyok' elsőrendű tejet vittek a gyűjtőbe. Méry Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents