Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)

1954-01-04 / 2. szám, hétfő

4 ÜIS70 1954. január 4. !A francia értelmiség az »eürópa hadserege ellen Nyugat-Németországnak „az euró­pai védelmi közösség-" leple alatt való újratfelfegyverzése elleni harcba a francia értelmiség mind szélesebb körei kapcsolódnak be. A l'Humanité című lap jainuár 2-án felhívást tett közzé, Németország re­miffitarizálása ellen, amelyet az iro­dalmi, jogi és orvosi fakultás, vala. maiit az egyetemek 88 tanára írt alá. A felhívás rámutat, hogy azok a személyek, akik az aláírók között szerepelnek, különböző politikai néze. tekét vallanak és nagyrészük nem foglalkozott Patikád tevékenységgel, ez azonban nem akadályozza őket ab­ban, hogy egyesüljenek Franciaor szág és a béke megmentéséért foly­tatott harcban. „Az egyetlen probléma, amelyet itt felhozunk — mondja a kiáltvány — Németország felfegyverzésének a problémája. Mivel a közvélemény Németországnak a dicstelen „Euró pa" keretében való felfegyverzésével szemben ellenségesen viseltetik, ma azt állítják megitat, hogy Németor­száginak ez a felfegyverzése segitsé günkre tesz abban, hogy elkerüljük az önállló Wehrmacht feltámadását. Épp úgy mint München és a német megszállás idején, most is a kisebbik rossz érvét alkalmazzák. 1938-ban a Szudéta-vidók átadása a hitleri Né­metonszágniak néhány ember előtt kisebbik rossznak tűnhetett 1940 ben a fegyverszünet aláírása szintén a kisebbik rossznak tűnhetett fel. Amint a kisebbik rossz politikája üzletek megkötéséhez vezet a nem­zeta érdekek kárára, a politikai meg­hódolás formáját ölti. Németország felfegyverzésébe való beleegyezés Franciaország meghódo­lását jelentené. E felfegyverzésnek •.függetien" és „európai" formája ke vésben különbözik egymástól. A hi­vatalos vagy illegális német vezérkar könnyen átférhcf az egyik formáiról a másikra." A kiáltvány szerzői hangoztatják, hogy -a német militarizmus felújítá­sa „a világot a legközelebbi jövőben helyrehozhatatlan szerencsétlenségbe döntheti." Kijelentik, hogy készek harcolni a hírhedt ,,európai védelmi közösség" ellen, amelynek következ ménye ,,a német uralom felállítása volna, annak minden politikai és gaz. dasági következményével." Háborús előkészületek Nyugat-Németországban A „Neues Deutsdiland" ctmü lap január 1-én hírt közöl, amelyben az „Aaohener Nachrichten" című lapra hivatkozik és azt írja, hogy Nyugat. Németországban „Hadtudományi társaság" létesült, amelynek 150 ágazata lesz Nyugat-Németország különböző városaiban. A lap rámutat arra, hogy a tár­saság tagjai túlnyomó részben a volt hitleri Wehrmacht tisztjei. A i társaság fő feladata azokat a há­i borús tapasztalatokat propagálni, amelyeket a tagok a katonai szói rálatuk folyamán és a háborúban szereztek. A társaság katonai programm j összeállításával foglalkozik az új ; német hadsereg számára. A „Neues Deutschlanď' végezetül azt írja, hogy ez a társaság együttműködik „Blanck hivatalával". Ausztrália — új olajcsaták küszöbén A nyugatausztráliai Exmouth­öböl vidéke a nemzstközi monopol­tőke érdeklődésének előterébe ke­rült az elmúlt napokban: 1100 mé­ter mélységben olajra bukkantak. A forrásból egyelőre óránként 23 barrel (mintegy 3800 liter) olaj bugyog; az új mező gazdasága, ki­terjedése még tisztázatlan. Az olajszag módfelett felizgatta az étvágyakat. Csakhogy az ex­mcuthi olajmező nem olyan köny­nyü falat — éppen azért, mert többen is szeretnének beleharapni. százalékát tartja kezeben Kié a többi nyolcvan százalék ? Most jutottunk el a kérdés nyit­jához. A WAPP részvényeinek nyolcvan százalékával a Caltex rendelkezik A Caltex pedig nem más, mint a hatalmas amerikai olajóriások, a Californiaj Standard Oil Company (Rockefeller-érde­keltség) és a Texas Oil Company I Külföldön dolgozó leányvállalata ; Ha tehát azt mondjuk, hogy a j WAPP Ausztráliában összesen 325 I ezer négyzetméternyi területen A, londoni City izgatott pénzem­aerei most azon aggódnak: vájjon megismétlődik-e a kanadai eset? A brit birodalom területén ugyanis legutóbb Kanadában fe­deztek fel hatalmas olajmezőket. Kanada ma a kapitalista világ egyik legnagyobb olajtermelője De olajtermelését kezdettől fogva az Egyesült Államok monopóliumai kaparintották kézbe Ezért aggód­nak áz angol monopolisták most — sokkal szorultabb helyzetben — Ausztráliáért. És ez az aggodalom teljesen in­dokolt. Nézzük meg közelebbről a kilátásoka/t. Az új "lelőhely a West Australian Petroleum Proprietary - (WAPP) nevü olajtársaság kezében van. Ez a név még nem mond semmit ne­künk. Alkalmazzuk azonban az ef­féle társaságoknál egyedül célra­vezető jeligét: „Mondd meg, kik a fö részvényeseid — megmondom, ki vagy .." Nos, a WAPP részvé­nyeinek egy része az Ampo Petro­leum egy ausztráliai vállalat birtokában van. Az Ampoi azonban a részvényeknek mindössze húaz rendelkezik olajkiaknázási jogok­kal, akkor ezzel azt is megmond­tuk, hogy az Egyesült Államok lé­nyegében egész Ausztrália — túl­nyomórészt még kiaknázatlan — olajkincseire rátette a kezét. íme, ezek az angol monopolisták nem éppen rózsás kilátásai. De természetesen a brit oroszlán sem marad tétlenül Mind az Angol­Iráni Olajtársaság, mind pedig az angol és holland érdekeltségű Smeli végzett már próbafúrásokat Auszt­ráliában — mindeddig eredményte­lenül. Ugyanakkor az angol mono­polisták nem adják fel a reményt, hogyha Exmouth vidéke gazdag le­lőhelynek bizonyul éf Ausztrália valóban felküzdi magát a tőkés vi­lág első olajtermelői Közé, akkor ott is sikerül majd engedményeket kicsikarniok mint néhánv hónap­pal ezelőtt Kanadában A közeljövőben nyilván meglát­hatjuk a fejleményeket. Az ex­mouthi olajlelet mindenesetre angol-amerikai itonkurrenciahare árnyékát veti előre és — amennyi­ben jelentősnek bizonyul - tovább fokozza a két imperialista hata­lom közötti ellentéteket. AZ ÉJ EsZTENIJÓ ELSÓ NAPJA ÜZEMEINKBEN Ifjúságunk boldog jövőjéért 1954 január 2. A késő esti vonattal, mely Komáro m felől hozta a dolgozók százait Bratislavába sok ifjúmunkás utazott. Az egyik fülkében vidám harmonikazene fokozta a munkába induló tanulók jó kedvét. Vidáman kezdik az évet, zenével és tréfával. Beszélgetnek. Már azon törik a fe­jüket, hogyan lesz holnap, az új év első munkanapján• Vlkan, Csonga és a többi ifjúmunkás figyelmesei, hallgatják Juliskát, a fiatal tanuló­lányt — Nálunk tavaly jól megszervez­tük a versenyt — meséli boldogan. — Jól ám — mondja az egyik fiú — de a ti csoportotok lemaradt. — Nem maradtunk mi le. Igaz, hogy 1 óbbak is lehetnénk! De ki is kell tennünk a munkában ebben az év­ben, mert mi vagyunk a versen y kez­deményezői. A társalgásban Horváth ifjúmunkás elsőéves tannló is részt vesz Autó­szerelőnek tanul. A Hatalova-utcai internátusban lakik. Másfélhetes szün­idő után kipihenten, újult erővel készül arra. hogy az 1954-ejs évben minél nagyobb szakma és politikai tudásra tegyen szert 1954 január 3 Az újév első munka­napja. A Hatalova-utcai internátus­ban a tanulók munkába készülnek 4z udvaron hármas sorban menet oszlopban állnak és elindulnak a munkaerőtartalékok iskolájának nagy autószerelő-műhelye éttermébe Jó­ízűen• költik e( a reggelit, majd a műhelyben gyűlnek össze Havrila elvtárs a tanulóotthon vezetője mo­solygó arccal fogadta őket Megkér­dezi, hogyan érezték magukat a munkaszünet alatt ľs hogyan búcsúz­tatták az ó-évet• Beszédéből érez­hető apai gondoskodás és szeretet A munka megkezdése előtt röp­gyűlést tartottak Havrila elvtárs tar­totta a beszámolót Beszédében jó kívánságait fejezte ki a tanulóknak az új esztendőben A műhely egyik falán nagy betűk­kel a' következő felirat olvasható „A CsKP vezetésével küzdünk ifjií­ságunk boldog jövőjéért" És való­ban, csak akkor lesznek boldogak ifjúságunk napjai, ha a párt központi bizottságának határozatait érvénye­sítjük A tanulóotthon nevelői ilyen irányban nevelik a tanulókat. A munka megkezdésekor elbeszél­gettünk a műhely egyik legjobb ta­nulójával. Széllé Dezső ifjúmunkás­sal• Édesapja a nemesabonyi szövet­kezetben dolgozik. Mindketten jó dolgozók Dezső büszke is édesapjára aki ugyancsak boldog, lehet, hogy ilyen szorgalmas gyermeke van De­zsőnek egyik jó tulajdonsága az, hogy nemcsak magával törődik Mint jó CslSz-tag. segít az elmaradókon Tanítja őket. Szabad idejét bármikor szívesen feláldozza a közösség érde­kében bajtársai jó előmenetele ér­dekében Ezért szeretik öt és nagyra becsülik tanítói, barátai. Szelle Dezső ebben az évben teszi le a segédvizs­gát. Ezzel azonban még nem éri el célját, tovább fog tanulni, már most szövi a terveket Szüleinek is minden vágya az, hogy fiuk iskolába járjon, hogy tanuljon és másokat is tanít­hasson. SZelle Dezső vágya és szüleinek kívánsága teljesülni fog Népi kor­mányunk jól gondoskodik dolgozó parasztságunk gyermekeiről A szö­vetkzeti tagok és egyénileg gazdál­kodó parasztok kormányunk iránt érzett hálája ebben az évben a kö­telezettségek példás teljesítésében nyilvánulhat meg. Ha többet termel­nek, több áru kerül dolgozóink és tanulóifjúságunk asztalára. A tanulóotthonban ellenben a ta­nuláson kívül a nevelőknek nagy gondot kell fordítaniok ebben az év­ben a kultúr- és a sportmunka kifej, lesztésére. A tanulók között senkinek sincs még PPOV és Fučík-jelvénye. Pedig a feltételek megvannak hozzá. Nem állíthatjuk, hogy nem sportol­nak és kultúrtéren nem fejlödnek ezek a fiatalok Mindez azonban ke­vés Hogy 1954-ben még örömtelibb legyen a tanulók élete, odu kell hat­ni, hogy a tanulók a kultúr- és leset­nevelési körökben jobban kielégít­hessék igényeiket. D. V. A új évben még nagyobb figyelmet fordítunk a minőségre Az új esztendő első munkanap ján örömmel álltak munkába a bra tíslavai Március 8. üzem dolgozói. A kapura szerelt hangszórók vig zenét közvetítenek. A kapuban fi­gyelmeztetnek, hogy röpgyülés lesz a fonódában. A gyár szirénája pon­tosan 6 órát jelez, amikor emel­vényre lép az üzemi. tanács elnöke. Čerpel elvtárs. Üdvözli a jelenle vöket és átadja a szót a vállalat igazgatójának, Ka š j ako vá elvtárs nőnek Az igazgatónő beszédében rámutatott a mult év nagy sike­reire. főleg az utolsó negyedévben elért eredményekre mikor kiszéle sítették az egye s árucikkek faj táit. ígéretet tett, hogy ez évben még nagyobb figyelmet fordítanak a dolgozókról való gondoskodásra. Az első legfontosabb intézkedés, hogy - a tavaly megkezdett fürdők és öltözők építését ez év első ne­gyedében befejezik. Nagy figyelmet kell fordítani — folytatja beszédét a vállalat igazgatónője — a terv egyenletes teljesítésére az év első napjától kezdve, a minőség javí tására és a termékfajták még na­gyobb kiszélesítésére. Az üzem dol­gozói lelkes tapssal fogadták az igazgatónő beszédét. A dolgozókat továbbá a gyűlésen megjelent Takáé elvtárs könnyűipar ügyi megbízott üdvözölte aki meg­említette, hogy 1952 ben az üzem még a tervüket gyengén, teljesítő üzemek közé tartozott Tavaly mondja Takács elvtár s' — szlovákiai méretben az elsők közé került a vállalat és remélem, hogy az üzem dolgozói még jobb munkát végezve az idén elnyerik a minisztérium Vörös Zászlaját. Az ünnepi gyűlés után megkez­dődött az új termelési év első nap­ja. Krajčovičová elvtársnő, aki ta­valy állandóan magasan 100 szá­zalékon felül teljesítette normáját, azzal az elhatározással állt a gé­péhez, hogy ebben az évben még jobb munkát végez, fokozza igye­kezetét, hogy túlteljesítse tavalyi 99.7 százalékos minőségi termelé­sét. A tovább; gépek mellett is ha­sonló fogadalmat téve dolgoznak a munkások, hogy megvalósítsák az előirányzott tervet, mely hozzáse git bennünket életszínvonalunk to­vábbi emeléséhez. Sz. N. Ünnepi gyűlés a Dimitrov-üzemben az új év megkezdése alkalmából A bratislavai Dimitrov-üzem dol gozóit január 3-án reggel vidám indulók hangjai kísérték az üzemi klub nagytermébe. Az ünnepélye sen feldíszített teremben >Előre az újabb sikerek eléréséért az 1954. évben!« — jelszó fogadja a dolgo­zókat. Hét órakor ünnepélyes gyű­lésre jöttek össze a J. Dimitrov­üzem dolgozói, hogy méltó módon kezdjék meg az új év feladatainak teljesítését. A gyűlést a munka clalával nyi tották meg Az üzem, tanács el nöke bevezető beszédében ismertet­te az elmúlt év sikereit és hiá nyosságait. Nagy súlyt helyezett a kollektív szerződések reális alapon való előkészítésére és a Központi Szakszervezeti Tanács határozatai nak pontos teljesítésére. Petrák elvtárs, aki a gyűlésen a vegyiíparj minisztériumot képvi selte, megköszönte az üzem dolgo zóinak az elmúlt évi kiváló mun­kájukat és további sikereket kívánt a következő év feladatainak telje­sítésében. Karbiüec üzemi igazgató elvtárs a mult év szeptember 15-i kormányhatározat alapján értékelte az üzem munkáját. Kiemelte a reá­lis kollektív szerződések jelentősé gét és a terv teljesítésének fontos­ságát mind mennyiségi, mind minő­ségi vonalon A Dimitrov-üzem dolgozói nagy pikereket értek el a múltban. A gottwaldi ötéves terv folyamán minden évben 100 százalékon felül teljesítették a tervet Már kétszer elnyerték a vegyiipari minisztérium Vörös Zászlaját Az új évben még nagyobb feladatok várják a dolgo­zókat. Üj termelési szektort indí­tanak meg az év elején. Az a tö­rekvésük, hogy az új szektor mi­nél előbb teljes mértékben k ihász nálható legyen. Nagyobb gazdasá­gossággal, az üzem kollektívájának még jobb megszervezésével elérhe­tik kitűzött céljukat, a kormány Vörös Zászlajának elnyerését V. G. Meghosszabbították az üzemanyag­tömbutalványok érvényességét A vegyiiparügyi minisztérium el­árusítási főosztálya felhívja a fi­gyelmet arra. hogy december 31-én lejárt az 1953-ra kiadott iizem­anyag-tömbutaliványok érvényessé­ge. A feljogosított tulajdonosok legkésőbb 1954. február 15-ig visz­szaadhatják a lejárt utalványokat a Chema azon elárusító alapüzemei nek, amelyektől az utalványokat vásárolták és visszakapják ellenér téküket. Az említett időpont után a vissza neim adott utalványok értéke kárba vész. A Chema elárusító alapüzemeinek benzínkútia csak új 1954 első ne gyedévére érvényei- tömbutalvá­nyokxa adnak ta üzemanyagot. Történelmi épületek karbantartása a jihlavai kerületben A jihlavai kerületben számos tör ténelmi értékű épület é s kastély van. amelyek javítására kormá­nyunk évente sokmillió koronát ál­doz. A lakóházak és más épületek rendszeres javítását 1950-ben kezd­ték meg Az 1951- -1952 es ávben a jihlavai kerület történeim' em­lékműveinek javítása 20 millió koronába került. Ezenkívül évente 1—2 millió koronát az 1 és II osztályhoz tartozó kastélyok javi tására fordítottak 1953-ban a jihlavai, telói és slavonicei épületek javítása 2,400.000 koronába 'és a kastélyok javítása fiOO.OOO koronába került. Különbözö más emlékmüvek temp lomok és egyházi épületek javítá sára 200.000 koronát fordítottak. A történelmi értékű épületek ja­vításánál a népi közigazgatás alkal­mazottai és a szakértők nemcsak f boltozatok, oszlopok, faragványoit freskók és más emlékek felfrissíté­sét, hanem a javítás célszerűségét is figyelembe veszik Sok egészség­telen. vagy teljesen lakhatatlan épii letet a kőművesek, menyezetkészi­tök és más szakemberek modern lakásokká, múzeumokká, kultúrhá zakká és iskolákká alakítottak át Jihlavában, a Béke-tér egyik épü letét kerületi képtár céljaira ala­kítottak át.. így a jihlavai kerület képzőművészei méltó épületet kap tak. A Lazebnická-utca 17-es szá­mú lakhatatlan házban idén öt mo­dern lakást é s legénylakást építet tek. Minden lakáshoz van fürdő­szoba. gáz- és vízvezeték Annak ellenére, hogy az épülete* belül korszerűsítették, kívül megmaradt az eredeti történelmi jellege.

Next

/
Thumbnails
Contents