Uj Szó, 1953. december (6. évfolyam, 290-315.szám)

1953-12-16 / 303. szám, szerda

1*953. december 16. IIJ 5 TOudor lud omanya Tudor Vilmos szilveszterre virradó éjjel köszönt el feleségétől, a takaros kis szőkehajú menyecskétől és elment a másféléves mezőgazdasági szakiskolába. Kedve szotytyant a tanulásra, pedig valamikor iskolás korában a jó öreg tanító hanyagságáért sokszor a sarokba térdeitette, vagy tintagaluskára marasztalta ebédidőben. No de ettől eltekintve, mégis csak jelentkezett a tanfolyamra, mert a fejében bízott, attól meg nem kellett tartania, hogy távollétében Róza feleségét megkörnyékezi az éhhalál. Térdig érő ropogós hió, csipös levegő jű zúzmarás tél volt, amikor hegyal jai falucskájának búcsút intett. Másfél év alatt rengeteget tanulhat az embér. Tudor Vilmos meg különösképpen igyekezett, hogy elsajátítsa az anyagot, amire egy falusi zootechnikusnak szüksége van. Betéve tudta a tankönyvnek a ridegborjúnevelésröl és a tőgymaszszázsról szóló részét. Forró július eleji nyár volt, amikor az iskolát elvégezte. Szülőfaluja határában kellemes szagot árasztott az élet, a rétet Is virágok serege tarkította. ,Ez a Tudor, hogy a tanfolyamon a sok tudnivalót a szájába rágták, hazajövet magasabban hordta az orrát, amely leginkább a papagály csőréhez hasonlított. A járása is más lett, neim olyan himbálódzó, mint amilyen azelőtt volt. Ahogy Virgonc Péterrel, a seszínühajú, nehézkes elnökkel találkozott, hát ko paszodó feje alig biccentett, a szája meg esik úgy ímmel-ámmal motyogta a szavakat. — Visszajöttem, elnök elvtárs. — No, ha visszajöttél, azonnal munkába állítunk. Mert tudod, hogy úgy kellesz nékünk, mint a harapás kenyér. Szakképzett ember, ez aztán valami! — mondta az elnök és mosolyogva ráveregetett a vállára. — Sokat tanultam elnök elvtárs, sok jót! — Ügy van az rendjén, fiam. Azért fizettünk érted, hogy hasznunkra légy. Virgonc kezét nyújtotta az új zootechnikusnak és sietett a mezőre. Érthető is. Az elnöknek ilyenkor nyár derekán annyi gond szakadt a nyakába, hogy csak győzzön kilábolni belőle. Ha aratnak, szemügyre veszi,, ha szénát kaszálnak azt is megtekinti, az irodában is idözget, mert egy pillanatra sem szünetelhet az irányítás. S míg Virgonc a mezör

e vette az irányt. Tudor haaafelé tartott. Faluhelyen a nyár munkára serkent. A szövetkezet tagjai naponként a mezőt bújják. Az állatgon. dozók is kijárnak a határba, mert a jószágokat jókor reggel a legelőre terelik. Aki nem rest, megfogja a kasza nyelét, vagy kötényt akaszt a mellére és markot szed. Igen ám, azokat viszi a paraszti munka vágya, vonzza a pacsirtaszó, a szépséges természet, de mihez kezdjen a perzselő napon Tudor Vilmos zootechnikus. Hiszen még a tanfolyamon kieszelte, hogy télen nyáron csak fedél alatt hajlandó másoknak megmagyarázni az új módszerek mesteri fogásait. Utóvégre nem azért tanult, nem azért törte magát másfél évig az iskolában, hogy most a mezőt járja, hogy a nagy dologidőben segítsen. Nem is ment ő egyszer sem a földekre, hanem megvárta az estét és amikor a hegyek homálya a faluba is belopakodott, felkereste az állatgondozókat. A közös istálló közelében Mérges Jenövei találkozott. A többiek szétszéledtek, mint a szárnyasok, ha. szabadjára engedik őket. Mérges azonban maradt. Mert noha etetésnek, itatásnak utána volt is, a marhák alját még nem ágyazta meg szalmával. Az alacsony, vállban széles állatgondozón olyan nagy volt a surc, hogyha nem vigyázott, a lépésére, hát könnyen elhuppanhatott benne. A fejét sildes sapka takarta, amelynek ellenzője elfedte az egyik szeÍRTA: MÁCS JÓZSEF • mét. A látogatóra így csak a félszemével pislogott és mikor Tudor kezét nyújtotta felije, kelletlenül adta oda jobbját. ,— Hozott Isten fiam, hát hazajöttél? — Haza én, Mérges bátyám— Végre, hogy zootechnikusunk is van. — Hát lesz bátyám, lesz. Az öreg úgy bólintgat, hogy fejbiccentéseiben benne van, neki már nem lett volna kedve a tanuláshoz. Tudor ezt nem veszi észre, újra ő töri meg a csendet. — Szépek az állatok? — Meglehetősek! — No mutassa meg őket! Mérges bevezette Tudort az istállóba. A fejőstehenekről sorba elmondta a véleményét, mégpedig úgy, hogy bütykös ujjával mutogatott. — Ezt vágóhídra kéne vinni. — Miért, na? — Mert keveset ád. — Amazt meg jobban abrakolni, mert kiáll a csontja. Tudor hallgatta az öreget és olyan tudálékos arcot vágott, hogy a napkeleti bölcsek sem különbet. Közben a szeme forgtitt, mindenüvé pislantott, hogy tiszta.e a jószág, van-e alatta szalma, és hogy a vályút kitisztítottáke rendesen. Amint a szemle végére értek, az öreg vállára tette a kezét és azt mondta neki: — Hallja-e bátya? — Na! — Sok borjú hullt el, míg távol vótam ? — Éppenséggel nem sok. — Ezután egy s^hull el, ne féljen! • — Ne tréfálkozz már. te. — Nem tréfálok. Bevezetjük a ridegborjúnevelést. Mérges magában próbálgatta kiejteni a sohasem hallott szót, de hogy ez nem járt sikerrel, értelmetlenül bökte ki. — Netene. Aztán mi a jófene az? — Módszer, ami annyiból áll, hogy ellés után hidegre tesszük a borjút. — Nem mondasz te bolondságot, fiam! De nem értem, hogyan is gondolod ? — Nem érti? Hát nyissa ki a fülét. Ellés' után megbarátkoztatjuk a borjút a hideggel. — És aztán? — Szoptatni se hagyjuk és szívós, erős állat lesz belőle. — Hiszi a pici. Nem úgy megyen az, ahogy te mondod. Ha nem szopik a borjú, felfordul éhen, ha meg ellés után a karámba viszem, megfagy. Tudor egy tapodtat sem tágított a kezdeményezéstől, az öreg sem a megszokottól, a maga régi módszerétől, amely egyszerűen csak annyiból állt, hogy ellés után az anya mellé kötötte a borjút, vagy a szénatartóhoz vezette. így csinálta ezt a közös istállóban is. De ha a borjúkat nem tudta felnevelni, ha az elhullást nem tudta megelőzni, hát azt a zsebe érezte meg. Azért gondolta át komolyan, amit a zootechnikustól hallott. Együtt mentek hazafelé a holdvilágos éjtszakában és amikor a házak között leparoláztak, hát, hogy ezt a küíönös borjúnevelési mesterséget neki mondta el Tudo

r és senki másnak, megjegyezte. — Üsse kő, megpróbálom azt a módszert. H.i nem sikerül, téged i"eszlek ki a hidegre. • No de Mérges aratásban nem használhatta fel az új módszert, mert a tehenek ellésének az ideje a téli hónapokban volt. Igaz, voltak az istállóban féléves borjúk, de azoknak mit sem ért a módszer, azt nagyon jól tudta. Várt hát igen türelmesen az ellésre. Az idő pedig haladt. A szövetkezet tagjai vetettek, beköszöntött az ősz. A fáik zöld lombjukat vesztették, a hegyaljai falu utcáin faleveleket sepert a szél. Egyre kevesebb lett a kinti munka, az emberek beszorultak a faluba. Hideg ősz lett, mire a Mérges gondjaira bízott tehenek közül az egyik megellett. N'igyon várt erre a y'llanatra, már csak azért is mert mióta Tudo

r á faaiban tartózkodik. az új borjúnevelési módszer állandóan a fejében motoszkált, éjtszaka sem hagyta nyugodni, szüntelenül csak azt juttatta eszébe, hogyha ezentúl minden borjút fel nevel, elismerésben részesítik és ki tilthatná meg egy öreg állatgondozónak. hogy a siker reménye ne töltse el büszkeséggel. Az első borjú napvilágra jött és nem törődve az időjárás szeszélyeivel, kitette nedvesen a karámba. Aztán mint aki legjobban elvégezte feladatát, várta a többieket Nagy csodálatára azonban a borjú néhánv nanon belül elpusztult Roszízúsan vakargatta a fejebúbiát maid a szíve szakadt meg a jószágért. Azért másodszor, sőt harmadszor is megpróbálkozott a Tudor-féle módszerrel, de hogv valamennvi elpusztult, hát -mércében földhöz csapta a sspkáiát. és olyan kaoífánt.osat káromkodott. hogy ''zent Péter azo

n nvomban felie evezhette. De ez mé? csak ha.gvján Rohant az elnökhöz, tiltakozni az új módszer ellen. Virgonc iratokban lanozgatott ét> pen. kimutatást keresett az állatállománvról. Tudorral fontolgatta, mennyi anyagi hasznot jelent a ri degboriúnevelés. Ugyanis a zootechnikus eldicsekedte. hogv Mérges segítségévei sikerült megértetni az állatgondozókkal az Ú1 módszert Igaz az a mondás, hogyha farkast emlegetnek, a kertek alatt jár. Mert nagy sebbel lobhni herrvntott az Irodába Mérges. Arra sem várt hogy hellyel kínálják, hanem idegesen magyarázott: — Nem jó a módszer, elnök elvtárs! — Ugyan, ugyan? — A borjú nem állja a hideget. Késő ősz van. mi lesz. ha tél derekán viszem ki a karámba. Megfagy abban a minutában. Az elnök sem tedd ide — tedd oda ember. A tagok bele helyezték bizalmukat, mert mindenütt feltalálja magát. A ridegborjúnevelésről is olvashatott, mert leintette az öreget. — Ne beszéljen bolondságot. Maga talán nedvesen vitte a borjút a karámba ? — Ügy hát! — köhécselt Mérges. — Te Tudor, hallottál ilyent? — Nem én! — felelte hetykén. No. Mérgesnek sém kellett több. Kiabált, hogy a harmadik szomszéd, ban is hallották hangját. — Ez aztán arcátlanság, ő tanította, hogyan csináljam azt az új módszert és most letagadja. Tudor zavartan pislogott az elnök meg így szólt: — A rldegborjúnevelésnél fokoza. tosan kell megszoktatni a jószággal a hideget. Ezt megérthetnéd — így meg is értem! — csendesedett el az öreg állatgondozó. — Te másképp tanultad a tanfolyamon? — fordult az elnök Tudorhoz. — Dehogy. — Akkor meg miért nem tanítod okosan az embert — korholta az öreg. A zootechnikus erre nem felelt. Elfutott az irodából. Szégyelte, hogy az elnök, aki a maga szorgalmából tanult, lepipálta a tudományát. Csakhogy az nem jutott eszébe, hogy az elnök fejébe nem szállt a dicsőség, hogy ő azt is tudja, amit a hetyke Tudor régen elfelejtett, hogy a jó szakember még akkor is holtig tanul, ha tanfolyamot végzett. NAZIM HIKMET: •j~4uszadik század — Aludj el, kedves • " t aludj el, s csak száz év múlva ébredj ... — Soha évszázadom el nem hagyom én, nem leszek szökevény. Bár förtelmes e század és szégyenletes, Mégis dicső, bátor és nagyszerű. Nem átkozom, hogy születésemkor még nem telt be az idő. Büszkén vallom: Én a huszadik századév fia vagyok! Nekem elég, hogy a huszadik században élek, visznek előre kemény léptek, s új világért harcolok, mellyel e század terhes. — Majd száz év múlva, kedves ... — Dehogy is! Még hamarább, sokkal hamarább! S a huszadik század alkonya békésen ölel majd, csendesen (hajnal deríti rettentő éjemet) s napfényes lesz, mint a te szemed Hatcsóm, kedvesem... Dr. Blaskovics József nyersfordítása alapján törökből fordította: Tóth x Tibor. I^eqqeli dal .egge Ha őszi szellő fújdogál s pereg a falevél egy kedves gondolat fodrán képed tűnik elém. Becsukom egy pillanatra csillogó szemem arcom kendőd simogatja, úgy tetszik nekem. Mikor a hajnal lágy ölén a reggel ébredez s halvány fényt szór rám és fölém tárja a kék eget én szememet legeltetem a piros reggelen; % , a te arcod piroslik benne úgy tetszik nekem. Ha az útszéli bozótban kis ökörszem csacsog — a párja nevét csattogja — oh, de boldog vagyok! S ha még egy hószínű galamb repül fölöttem el, te is dalos madárka vagy: úgy tetszik énnekem. PETRIK JÓZSEF A Magyar Területi Színház előadásai Nyitrán A Magyar Területi Színház e hó elején két előadást tartdlt Nyitrán. Első nap bemutatta Szigligeti Ede „Csikós" cimü népszínművét Móricz Zsigmond átdolgozásában, másnap pedig egy vidám színházi est keretében Csehov „Háztűznéző" és Móricz Zsigmond „Kend a pap" című darabjait adta elő. Ezzel a Magyar Területi Színház nyitrai előadásának száma ötvenre emelkedett. Elsősor. ban megállapíthatjuk, hogy a műsor összeállítását gondosan végzik. A színház egyarálnt hozza az orosz és modern szovjet irodalom darabjait és a magyar irodalom jelenkori éis múltbeli kiváló alkotásait. Talán már csak egy szlovák klasszikus bemutatásával kellene kiegészíteni a műsort a szlovák-magyar kultúrközeledés jegyében. Ha a színház eddigi nyitrai előadásait nézzük, úgy örvendetes fejlődést jegyezhetünk fel. A „Tűzkeresztség" már témakörénél fogva is mély nyomot hagyott a nyitrai dolgozókban, de az előadiás még magán vi. selte a kezdet hibáit. Gogoly „Lány. néző" jének előadása már az együttes fejlődéséről tanúskodott. Moliére ,Fösvény"-ének előadása pedig ha. talmas ugrást jelentett. Elmondhatjuk, hogy ez az előadás méltó lenne egy fővárosi színpadhoz is. A „Csikós" népszínmű, tehát egészen más természetű darab, mint a „Fösvény"," s ezért hiba volna, ha a két előadás között közvetlen párhuzamot vonnánk. Szigligeti a „Csikós"-t 1847-ben írta, tehát egy évvel a miagyar szabadságharc előtt. A színpadnak e kitűnő ismerője bátor, realista képekben mutatott rá az elnyomott nép helyzetére. Móricz Zsig. mond 1940-ben átdolgozta a darabot, s ebben az átdolgozásban még igazabban és emberibben mutatkozik meg anniak a magyar parasztnak sorsa, akit igazában csak a Szovjetunió szabadított fel. A Magyar Területi Színház előadása igen figyelemreméltó, különösen a népi figurák, emelkedtek ki; a csikós és esik jsgazda, a jobbágygaz. da és leánya (Konrád József, Király Dezső, Siposg Jenő és Ferenczy Anna) alakítói helyesen érzékeltették a nép szabadságvágyát. De jók voltak az ormódiak szerepében Tóth László, Turner Zsigmond és M. Buday Mária is. Örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy míg a „Tűzkeresztség" nyitrai előadásán hiányzott a magyar falu, addig, a „Csikós" nagysikerű nyitrai bemutatóján már szép számban ott láttuk Gerencsér és Csitár dolgozóit. Mártonvölgyi László