Uj Szó, 1953. december (6. évfolyam, 290-315.szám)

1953-12-10 / 298. szám, csütörtök

6 III SZO 1953. december 10. „Helyes magyar beszéd, szabatos magyar írás — mindnyájunk kötelessége" Időszerűvé érett, örvendetes kezdeményezés az Uj Szó 1953. november 27-i számában megjelent „Helyes magyar beszéd, szabatos magyar írás — mindnyájunk köteles, sége" című újságcikk. E cikk szerzője a beszédünk és írásaink hibáinak és hiányosságainak feltárásával egy nagyfontosságú, eddig megoldatlan feladatunk elevenére tapintott. Valóban: sürgősen tennünk kell már valamit az anyanyelvünk tisztasága és müvelése érdekében. És bizonyosak lehetünk benne, hogy a pártunk magyarnyelvű napilapja hasábjain indított vita is nagymértékben hozzásegít minket munkánk sikeréhez. , A probléma kettős. Egyfelől: „Helyesen. beszélni, szabatosan írni — szóval nyelvünk tisztaságára ügyelni mindnyájunk kötelessége." ... „Harcolnunk kell az élőbeszédben sajnálatosan terjedező keveréknyelv ellen." Másfelől: „A nyelvtudósok véleménye szerint napjainkban szó sem lehet a magyar nyelv romlásáról". Ebben a kettősségben, az egymást cáfolni látszó kétféle állításban semmiféle ellentmondás sincs. Néhány fogalmat azonban tisztáznunk kell, hogy a vita során mi se keveredjünk ellentmondásokba. A szlovákiai magyarság szóban és írásban gyakran vét az anyanyelve tisztasága, a magyarosság sajátosságai ellen. Ezért csakis miénk a _ felelősség. Sürgősen cselekednünk kell tehát ezen a téren, nehogy anyanyelvünk esetleg zsargonszerü kibicsaklást szenvedjen körünkben. Ami viszont a szó legszorosabb értelmében magát a magyar nyelvet illeti általában:," természetes, hogy mi magunk még készakarva sem „ronthatnánk el." Hiszen a magyar nyelv nemcsak a mi egymással való legfőbb érintkezési eszközünk, hanem a magyarországi társadalomé is. A Magyar Népköztársaságban pedig müvelik, fejjlesztik s nálunknál sokkalta jobban ügyelnek a tisztaságra. , Ezek szerint:

1 elsősorban az eddig tanúsított hanyagságunkból és nemtörődömségünkből eredő hibák felszámolására kell törekednünk. Mindenekelőtt: tegyük magunkévá nyelvünk nyelvtani szabályait, gondol kodásmódunkban pedig ne szakadjunk el a magyaros észjárástól. A cikkíró útmutatása nyomán emeljük a magyarszakos tanerők kiképzésének színvonalát s ezzel egyidejűleg a magunk kulturális és irodalmi életét is hozzuk ' egyenértékű párhuzamba a nyelvünk sokrétűen színes s a szocialista gazdasági alapot fejlődve követő életével. Sztálin elvtárs megállapítása alapján: ,,A nyelv a társadalom keletkezésével és fejlődésével együtt keletkezik és fejlődik." Nyilvánvaló tehát, hogy hazánkban a hatványozottan fejlődő szocialista gazdasági alap egyre újabb fogalmakat és egyre tartalmasabb gondolatokat vált ki a társadalmunk tagjaiból. Ahány .új fogalmat felölelő gondolat keletkezik bennünk, annyi új szóval, annyi új kifejezéssel kell gazdagodnia nyelvünknek is előbb-utóbb. A nyelvünk fejlődésére viszont mégsem várhatunk úgy, mint a sültgalambra, tátott szájjal, ölbetett kézzel. Hiszen a nyelv nem felépítmény s ennélfogva a nyelv fejlődése gyorsaság tekintetében nem követheti a gazdasági élet robbanásszerű átalakulását. Nekünk magunknak kell nemcsak alkalomszerű, hanem folyamatos és szervezett nyelvészeti munkát végeznünk a nyelvünk fejlesztése érdekében. Hazánkban azon;, ban a velünk közvetlen életközösségben élő szlovák és cseh nép már számtalan új szót és kifejezést alkotott a saját anyanyelvén a szocialista fejlődés követelményei szerint s mi ezek nagyrészét következetlenül átültettük nyelvünkbe, fitytyethányva a nyelvtanunk szabályainak. Igy alakult ki nálunk a cikkíró által is említett „keveréknyelv". Ezek az idegen szavak idegenül hangzanak nyelvünkben s elhangzásuk után rádöbbenünk a jelentésüknek megfelelő magyar szavak hiányára is. Erre vonatkozólag is meg kell találnunk tehát a helyes megoldás nyitját. Nyelvészeink gyűjtsék össze beszédünkből és írásainkból az eredetiben, vagy rossz magyar fordításban használatos idegen szavakat s az újság hasábjain ismertessék meg velünk a helyettük használható magyaros kifejezéseket. Ebben a munkájukban a magyarországi nyelvészeken kívül segítségükre lehet a szlovákiai magyarság nyelvfejlesztő készsége, ha vizsgálat tárgyává teszik a gazdacági és társadalmi életünk egyes ágazataiban dolgozó magyar polgártársaink beszédét. , A nyelvjárások tanulmányozása sem lebecsülendő feladat. Ez a munka azonban inkább csak a ..nyelvjárásokban megőrzött régiségek és az összes népi nyelvtől elütő újítások, továbbá a nyelv történetének felderítése és a nyelv életének tanulmányozása szempontjából fontos. „Felszínre hozhatunk így egyes', már. már feledésbemerült szavakat, de ha a jelenlegi gazdasági, vagy társadalmi életünk fogalmaira nem vonatkoztathatók, előbb-utóbb ismét feledésbe merülnek Hiába szépek, hiába eredetiek és „tömörek", kihullanak nyelvünkből. mint deszkából a csomó s nem gazdagítiiuk szókészletünket. Bizonyosan számtalan lehetőség kínálkozik még számunkra, hogy anyanyelvünk tisztaságát megőrizhessük s fejlődését élősegíthessük. Ha széleskörű és élénk vita fejlődne ki ebben a kérdésben, hamarosan túljuthatnánk a kezdet nehézségein, s nemsokára siker koronázná igyekezetünket. , Kovács Gáspár. fSotránij a káplárban A nagy forradalmi múltra visszatekintő és az idén fennállásának húszéves évfordulóját ünneplő prágai Hadsereg Művész-Színházban Václav Jelinek „Botrány a képtárban" című szatíráját játsszák. Nagy szükség van szatírára és éles kritikára mindenhol, ahol az újnak győzedelmeskednie kell a régi fölött. Mi pedig biztosak vagyunk dolgunkban: győzedelmeskednünk kell és győzni fogunk. A szatíra tíz önálló, de mégis öszszefüggő egészet adó képben közéletünk fonákságait pellengérezi ki, hadd tudja mindenki, vannak kinövések, van "mit kritizálni közéletünkben. Gyengék vagyunk talán, ha erről beszélünk, vagy erősek, ha visszásságainkat ostorozzuk és elvtársi segítséggel, kritikával kiküszöböljük Sjket? Nem! Biztosak vagyunk dolgunkban és ezért nyugodtan bírálhatunk. A szatíra vezérfonala az a gondolat, hogy a kritika ne legyen for. mális s igenis, írók és újságírók szálljanak bátran harcba a lógósok, munkából kimaradók, szájtátiak, „forradalmi" szöszátyárok és hencegők ellen. Az első kép azt mutatja, mennyi bajt okoz, ha a családi béke állítólagos megmentése miatt, azért, hogy a feleség kedvébe járjunk, inkább sorozatosan megszegjük az állami fegyelmet és semmibevesszük funkcioriáriusi becsületünket. Tegyük kezünket a szívünkre. Nem egy ember jár közöttünk, akinek azon jár az esze, hogyan szerezzen családjának érdemtelen nyári szakszervezeti beutalást a Tátrába. Ha tehát van ilyen ember, miért ne mutassunk rá? Ki ne ismerné annak az egyébként tudatlan, szószátyár fecsegőnek a típusát, aki mindenhez hozzá tud szólani. Szükségünk vané az ilyenre, igen, vagy nem? A felelet, azt hiszem, világos. Vagy ki ne ismerné a szájtáti bürokratát, aki komoly előadást tart az éberség elméletéről és gyakorlati jelentőségéről. de ugyanakkor korlátoltságában ö maga szolgáltatja a legtitkosabb anyagot az osztályellenségnek és az idegen állam fizetett ügynökeinek. Micsoda színes kép tárul elénk a kővetkező képekben. Aratás, legnagyobb dologidő, az EFSz-nek feltétlenül szüksége van brigádosok segítségére. Hosszabb utánjárás és sürgetés után megjönnek a brigádosok. Nem is akármilyenek. Városi kultúrbrigád, amikor minden pillanat drága, s amikor a brigád tagjai — nemcsak, hogy nem segítenek, — de a szövetkezeti falusi dolgozókat csak gátolják munkájuk végzésében. Vagy ismerjük azt a káderest, aki mindenkivel szemben bizalmatlan, aki véletlenül nem kiterjedt rokonságának a tagja. Még szerencse, hogy minden betöltendő állásra van meg. felelő jelentkező a családból. Az ilyen káderes persze csak rövid ideig szerencsélteti a vállalatot. Azonban ezek a köztünk élő alakok, akiket mindnyájan ismerünk, nemcsak a közélet fényes egén tündökölnek. Nem jobbak és nem roszszabbak magánéletükben s a társadalmi érintkezésben sem, miként erről a bokszmeccsen lejátszódó kép számot ad. Ez a kép nem magát a meccset, hanem a jólnevelt nézőket mutatja be, akiknek persze — mint a valóságban is, — sokszor nagyobb szerep jut, mint a játékosoknak. Az aktatologatás, a felelősség alól való kibúvás, féreg módon haspncsúszás, hazug dicsfény a mi korunk bürokratájának is örök tulajdonsága. Jelentkezzék az olvasó, ha ilyen típust véletlenül nem ismer. Az olyan orvos, aki nem mulasztja el megjegyezni, hogy amíg magánrendelője volt, mindenkit szívesen elismert három hétre is betegnek, de ma nem ismeri el azt sem, akibe csak hálni jár a lélek, szintén itt jár közöttünk. A tizedik kép ragyogó. Részt vesz benne mindenki, aki oda tartozik és az is, aki nem tartozik oda. I Tömeggyülés, amilyennek nem szabad lenni, de amilyen szórványosan í még itt-ott előfordul. Felesleges ; frázishalmazok Duffogtatása azok ! felé, akiket nem illet, — akiket nem is érdekel és amit soha, senkinek sem kellett volna elmondani. A képek bemutatása végetért. A botrányt a közönség idézi elő azzal, hogy szokatlanul sokat fészkelődik a helyén, rúgja a padlót és enyhén szólva, hangosan nevet — vagy ne szépítsük az igazságot — kacag, jó nagyokat hahotázik. De a „botrány" értelme az, hogy a közönség melegen éltéti a színészeket, a szerzőt és főleg a rendszert, a saját rendszerét, amely olyan erős, hogv a saját hibáit és félszegségeit a nyilvánosság előtt is oly bátran kritizálja, hogy bizony mondom, sokan magukra ismernek a játék szereplőiben és még többen ismerőseikre A darab bemutatása és estér<> estére fokozódó sikere nagy, őszint< tüntetés népi demokratikus köztár saságunk mellett. A reakció hiába terjeszti, hogy a darabot betiltják a darab jó és nincs ok rá, hogy le vegyék a műsorról. Népünk eszmei és kulturális színvonala állandóan emelkedik, amiből logikusan következik, hogy ma mái elveti a színtelen, elvtelen, a való. ságot bármely irányban torzító müveket. „íróinknak és művészeinknek müveikben ostorozniok kell a hibákat, a fogyatékosságokat, a társadalom egészségtelen jelenségeit, s pozitív művészi alapokban kell ábrázolniuk az újtípusú embereket, emberi méltóságuk egész nagyszerűségében, s ezzel elő kell segíteniük, hogy társadalmunk tagjait a kapitalizmusszülte fekélyektől és hibáktól mentes sajátosságokra, tulajdonságokra és szokásokra neveljük" — mon. dotta Malenkov elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusán. Nálunk is hiányoznak a szatirikus művészi alkotások, pedig a mi életünkben is akad még elég kipellengérezni való. Václav Jelinek müve ügyesen és merészen megkísérli, hogy a szatíra tüzével égessen ki közéletünkből mindent, ami negatív, rothadt, mindent, ami fékezi a haladást. Jó lenne, legalább egyes képeket üzemi és Csemadok-csoport színjátszóinak részére mielőbb magyarra fordítani. Jó Sándor. Közzene Egy sárgahasú kedves madárka Ült az ablak előtt álló öreg fára, a mosolygó szép napfény reátérült az őszeleji, langyos délutánra. A vasúti vendéglő asztalánál ültem és néztem ki az arany őszbe. És vörös, barna, sárgalombú fáknál a pincérlány volt csak szebb, a kis szőke. Egyedül ültem az első teremben, a málnaszörpöt szopogattam lassan. A vonatok mind. elmentek s a csendben a vicinálist várva ottmaradtam. Kint hullámzott a szép gömöri vidék, füstök libbentekmozdonyok tolattak. Víg nyugalom simogatja a szívét az embernek, ölén ily hangulatnak. v Tárva volt a szomszédos terembe nyíló ajtó és hangok jöttek onnan, I ismerős mondat szállott a fülembe, jobban figyeltem és elcsodálkoztam. Egy parasztos és kemény hangú ember csülagok csillagáról szavalt vígan. — Ady verse! — gondoltam égő szemmel, és ülni tovább székemen nem bírtam. És odamentem az ajtóhoz halkan benéztem rájuk a szomszéd szobába. Hárman ültek bent, — egyikük kalapban s csizmában volt, szavalt, pír szállt, arcára. Kék munkazubbony volt a két barátján, kik könyökölve, bólintva hallgatták, — megdobbant szívem e szép képnek láttán, — táskájukat a székük alá rakták. Fél óra volt csak. Ady szava lángolt a paraszt ajkún s munkások szívében. A kis szobát, mit arany ősz határolt, a Boldogság tartotta tenyerében. Szárnyált a bácsi mély, dáliamos hangja, — álltam az ajtóban és mozdulatlan, — s zászlókat láttam, amint víg-csattogva kacagták, táncoltak az égő napban. S jött a vonatunk, ők is cihelődtek, a nagy könyvet a szavaló már vitte. Utánuk ballagtam s még láttam őket, mint félszálltak; harsant a vonat füttye. — Munkából mentek haza, a táj szaladt visszafelé, szántották a határban. A paraszt könyvét vitte hóna alatt s Adyt szívükben vitték mind a hárman. Veres János. Milan Lajciák: Qyom nem fakad felettük (Részlet) Ősz, hömpölyögni látlak téged, ott állok újból partod felett. Jelented nékem a szülőket, anyát, apát és szeretetet. Majd ha lejtőit a Kriványnak járja fiam, úgy hadd gondoljon halálára sok partizánnak: mennyi vér folyt a hegyoldalon! De hogy sírjon, nem akarom, könny ne áztasson gyermekszemet. Nem nő a hősök sírján gyom, kik itt küzdöttek váll váll mellett. • • Zúgjatok, hangszerek, ahogy zúg a patak. Társaim, tőletek el nem választhatnak. Elmehetsz bárhova, visszatérsz te mindig. Máshol ének soha nem hangzik úgy, mint itt. Hej, puskám, túlerőn kipróbált fegyverem, ha nem volt rá erőm, harcoltál helyettem. Nem hagytál te cserben, hü voltál, két lábam, vittél, hordtál engem hegyen-völgyön által. Zúgjatok, hangszerek, ahogy zúg a patak, Társaim, tőletek el nem választhatnak. Fordította: Fügedi Elek. „ÜJ SZO' Kiadja a Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Blzotjiígá Szerkeszt! a szerkesztőbizottság Felelős LŐrtncz Gyula főszerkesztő Szerkesztősei; Bratislava 'esensKého u 8—10. telelojl 341—16. 352—10. Kiadóhivatal- Pravda lapterlesztővállalat, Bratislava. Gorkého u 8. telefon 274—74 Előfizetés! dij havonta Kčs 6.60 Megrendelhető a posta! Kézbesítőknél vag.v a postahivatal >uon Ellenőrző postahivatal Bratislava 2. A postailletékek készpénzzel való fizetése engedélyezve. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. A 53200