Uj Szó, 1953. december (6. évfolyam, 290-315.szám)

1953-12-30 / 314. szám, szerda

1953. december 505. H l <5*1* 5 PÁKTÉLET Nagyobb figyelmet a járási nemzeti bizottságok pártszervezeteinek munkájára A járási nemzeti bizottságokra egyre nagyobb és felelősségteljesebb feladatok várnak, ök a járásban lévő összes gazdasági szervek irányítói. Ezért nagyban az ő munkájuktól függ, hogy ezek hogyan végzik munkájukat. Hogy a járási nemzeti bizottságok jól el tudják végezni munkájukat, szükséges, hogy a pártszervezetek a taggyűléseken rendszeresen kiértékeljék tevékenységüket. Különösen nagy súlyt kell fektetni a IX. ügyosztályok munkájára, amelyeknek fő feladata a szövetkezetek politikai és gazdasági megszilárdítása. Ha megvizsgáljuk a járási nemzeti bizottságok pártalapszervezeteinek munkáját, megállapíthatjuk, hogy legtöbb pártalapszervezet gyengén dolgozik és nem irányítja és segíti kellően a járási nemzeti bizottságok munkáját. A legnagyobb hiányosságok abban mutatkoznak, hogy a taggyűléseket formálisan megtartják, de nem foglalkoznak az időszerű kérdésekkel és az instruktorok munkájával és ezért több esetben túlkapások történnek az egyes problémák megoldásánál. A JNB pártszervezetei munkájának egyik fö hiányossága, hogy több járási nemzeti bizottságnál az egyes ügyosztályok szerint nincsenek megalakítva a pártcsoportok és ha meg is alakítják őket, csak papíron léteznek, azonban a valóságban nem működnek. Vegyük például az ipolysági járási nemzeti bizottság pártszervezetének munkáját. A pártszervezet taggyűlésén beszámolót tartottak Široký elvtárs beszédéről, azonban nem osztották fel részletesen, hogy az egyes ügyosztályoknak milyen feladatokat, kell megoldaniok és sző sem esett art 1, hogy az egyes instruktorok hogyan végzik a járásban tömegagitációs és szervezési munkájukat. Pedig ezen a téren nagy' hiányosságok vannak. Az instruktorok ugyan szorgalma san látogatják a falvakat, azonban sok esetben megtörténik, hogy a kérdések megválaszolása elöl kitérnek és olyan ígéreteket tesznek, amelyeket nem lehet teljesíteni és ezért elvesztik tekintélyüket a dolgozó parasztok előtt. A kommunista agitáció alapelve, hogy igaz és tényekkel van alátámasztva. Tehát vigyáznunk kell arra, hogy amit mondunk a népnek, azt konkrét tényekkel támasszuk alá és olyan ígéretet tegyünk, amit meg is valósíthatunk, mert ha ezt nem tesszük, akkor fegyvert adunk a reakciós propaganda kezébe és azt fogja mondani: „Ezeknek hisztek? Hiszen a mult gyűlésen is fűt-fát, ígértek és még sem csináltak semmit." Ilyen esetek bizony előfordulnak az ipolysági járásban. Például Szécsénykén már félidőben otthagyják a népgyűlést az instruktorok, mert folyton kérdeznek és a kérdésekre nem tudnak kielégítő választ adni. Természetes, hogy ezek után a dolgozó parasztoknak nem a legjobb véleményük van a járási instruktorokról. Hogy az instruktorok munkájában ilyen hiányosságok előfordulnak, ez elsősorban is a járási nemzeti bizottság üzemi pártszervezete gyenge munkájának a következménye A pártszervezet bizottsága nem végzi jól munkáját és a novemberi > taggyűlést meg sem tartotta. A legutolsó taggyűlés azt mutatta, hogy nagyon keveset foglalkoznak az instruktorok munkájával, sőt a gyűlésen egyáltalán meg sem említették, hogy az egyes instruktorok , hogyan végzik munkájukat. A pártbizottság nem törődik azzal, hogy az egyes ügyosztályokon dolgozzanak a pártcsoportok, sőt a IX. ügyosztályon a pártcsoport meg sincs alakítva. A taggyűlés egyik legnagyobb hiányossága, hogy megállapította, hogy a pártcsoportok nem dolgoznak és nincs népművelési előadójuk, azonban nem hoztak arra vonatkozólag konkrét határozatokat, hogy hogyan javítsák meg a munkát. Az üzemi pártszervezet hiányos munkája aztán tükröződik a járási nemzeti bizottság munkájában is. Például megtörtént az az eset, hogy a IX. ügyosztály ahelyett, hogy foglalkozott volna a pártás kormányhatározatokkal és az instruktorok átadták volna egymásnak tapasztalataikat, hogy hogyan kell a dolgozó parasztokkal beszélni és munkára serkenteni őket, egyes problémákat helytelenül oldottak meg. Például a tesmagi szövetkezet munkájában nagy hiányosságok voltak egész évben és az őszieket nem akarták elvetni a szövetkezeti tagok. Ezt a kérdést ügy oldották meg a IX. ügyosztály előadói, hogy maguk vetették el az őszieket. A szövetkezet munkája ezzel nem javult meg. sőt annyira leromlott, hogy egy munkaegységre csak 2.16 Kés-t kapnak. Hogy a járási nemzeti bizottság megjavítsa munkáját és ilyen esetek ne forduljanak elö, szükséges, hogy az üzemi pártszervezet nagy súlyt fektessen a pártcsoportok megszervezésére és aktivizálására, hogy ezek jelentései alapján állíthassa össze a taggyűlésekre a beszámolót, kiértékelhesse az egyes ügyosztályok munkáját és a fogyatékosságokat idejében kiküszöbölhesse. A pártbizottság munkájának egyik hiányossága, hogy nincs előre kidolgozott terve arról, hogy milyen kérdésekkel foglalkoznak a taggyűléseken. Több esetben a tagok nem is tudják, hogy mikor lesz taggyűlés és ennek következménye, hogy csak 70 százalékuk jár gyűlésekre. A legutóbbi taggyűlésen feltárták a hiányosságokat, de szükséges, hogy konkrét határozatokat hozzanak a pártmunka megjavítására. A taggyűlés azt mutatta, hogy a pártszervezet nem foglalkozik a tömegszervezetek munkájával. A tömegszervezetek nagyon' gyengén dolgoznak és a szakszervezet már három hónapja nem tartott taggyűlést, A pártbizottság ezen a hiányosságon úgy segíthetne, ha egy bizottsági tagot megbízna azzal, hogy törődjön a tömegszervezetek munkájával és rendszeresen számoljon be a bizottsági gyűléseken. Az üzemi pártszervezet munkája megjavításának előfeltétele, hogy a pártbizottság megjavítsa munkáját és minden bizottsági tag meg legyen bízva valamilyen feladattal. A taggyűlések látogatottságát legjobban biztosíthatják, ha a pártcsoportokat aktivizálják, mert így több tagot bizhatnak meg pártfeladattal és a csoportgyülésen felelősségre vonhatják a párttagokat, hogy miért nem jelentek meg a taggyűlésen. Pártszervezeteink nagyrésze, különösen a falusi pártszervezetek, még mindig lebecsülik a pártcsoportok jelentőségét. Mert azt a helytelen nézetet vallják, hogy ezáltal több munkájuk lesz. Ez teljesen helytelen, mert a pártcsoportok megalakításával több párttagot vonhatunk be a pártmunkába és elérjük, hogy a tagok aktívabbak lesznek. A pártcsoportok előnye még, hogy az egyes felmerülő kérdések megoldására gyűlést hívhatnak össze és a munkahelyen gyorsan megoldhatják és kiküszöbölhetik a felmerülő problémákat. A pártcsoportoknak nagy jelentőségük van abban is, hogy a taggyűléseken élénk vita fejlődjék ki, mert már a taggyűlés előtt megvitathatják a párbizottság beszámolóját és felkészülhetnek az egyes kérdésekre. Nemzeti bizottságaink most a választások előtt állnak, ezért szükséges, hogy minden erejüket latbavessék és a dolgozók között széleskörű propagációs munkát fejtsenek ki. Különösen a választási kampány előtt fontos, hogy a nemzeti bizottságok kiértékeljék munkájukat, hogy milyen eredményeket értek el és milyen hiányok fordultak eddig elö. A választási kampány előtt úgy érünk el sikereket, ha a falu népének az instruktorok a néppel való beszélgetéseken megmagyarázzák a párt politikájának célját és konkrét példákkal rámutatnak, hogy a falu vagy a járás milyen fejlődésen ment át a felszabadulás óta gazdasági vagy kulturális téren. Az instruktorok mutassanak rá arra is, hogyan éltek a dolgozók a múltban, mennyi munkanélküli volt és hány kis- és középparasztot tettek tönkre a faluban vagy járásban a magas adóterhek. A járási nemzeti bizottság instruktorainak sok konkrét adat van a kezében, amelyekkel megnyerhetik a tömegek bizalmát, azonban fontos, hogy az üzemi pártszervezetek hathatósan segítsék és irányítják munkájukat. A járási pártbizottságok szenteljenek nagyobb figyelmet a JNB pártszervezeteinek munkájára és segítsenek hibájukat kiküszöbölni, hogy a JNB-k megállják helyüket a választási kampányban és szem előtt tartsák Široký elvtársnak a CsKP Központi Bizottsága teljes ülésén mondott beszédének azt a részét, hogy „pártunk nem választási ígéretekkel készül a választásokra, hanem a kampány során azokkal a reális eredményekkel lép fel, amelyek valamennyi dolgozó országépítő igyekezetének gyümölcsei." Balla József Max Reimann elvtárs nyilatkozata a szovjet kormány új jegyzékéről Max Reimann. Németország Kommunáié Pártjának elnöke az ül szovjet jegyzék közzététel után nyilatkozatot adott a Német Demokratikus Köztársaság vezet [adóállomásának. a Deutschlandsendei nek Németország Kommunista Pártjának elnöke nyilatkozatában a többi között hangsúlyozta: — Az új szovjet jegyzék az 1954. év küszöbén a béke nagyszerű távlatát tárja fel az egész német nép ElÖtt Népünk forró vágyának teljesülése. Németország békés és demokrat

;kus alapon történö újraegyesítése, valamint igazságos békeszerződés kötése kézzelfogható közelségbe került Minden német hazafi örömteli szívvel üdvözli a szovjet kormány jegyzékét, amely utal arra. hogy a beriíni tanácskozások a nemzetközi feszültség enyhüléséhez és a német militarizmus újjászületésének megakadályozásához vezethetnek, ha a értekezlet valamennyi részvevőjét ez a törekvés hatja át. E cél valóraváltása megmentené az egész német nemzetet, elsősorban a német ifjúságot, amelyet a német militaristák és revanspolitikusok zsoldoscsapatok alakjában el akarnak adni az amerikai .mperialistáknak. Az olyan nyugatnémetország! háborús uszítók, mint Pferdemenges és Krupp, Kesselring és Heusinger, élükön Adenauerral, mindent elkövetnek a berlini értekezlet eredményes munkájának elgáncsolására. A német népnek azonban van ereje ahhoz, hogy kudarcra kárhoztassa Németország sírásó.nak békel'enes mesterkedéseit. Nyugat - N émetország munkásosztályára most az a nagy feladat hárul, hogy egységbe tömörülve, elnémíthatatlanul követelje a németek egymás közötti megá'lapodását, valamint össznémet küldöttség részvételét és meghallgatását a külügyminiszterek értekezletén, Egész Németországban a béke és a megegyezés légkörét kell létrehozni. mert csak ez biztosíthatja a berlini értekezlet sikerét — mondotta Max Reimann. Az olasz dolgozók harca létfontosságú követeléseikért A kereszténydemokrata párt makacsul tagadja, hogy az 1953. június 7-i parlamenti választások után az országban lényeges politikai változások történtek, nem akarja tudomásul venni, hogy az olasz nép széles rétegeinek hangulata megváltozott, s hogy a nép legszélesebb rétegei elítélik azt a politikai és gazdasági irányvonalat, amelyet ez a párt kormányzásának hosszú időszaka alatt — 1948-tól 1953-ig — követett. Napról napra nyilvánvalóbbá válnak a dolgozók, meg a kisvállalkozók hatalmas tömege és a kereszténydemokrata kormány politikájában érdekelt uralkodó osztály közt egyre kiéleződő ellentétek. A dolgozók olyan politikát követelnek. amely fejleszteni akarja a termelést, s biztosítja munkához való jogukat és jólétüket. Az uralkodó osztály a kereszténydemokrata párt segítségével a nagy profit biztosítására törekszik, s ezért tartja fenn a mostani gazdasági pangást, súlyosbítja hazánkban a nyomort és a munkanélküliséget S ez az amúgy is tűrhetetlen helyzet i^pról napra rosszabbodik, a legtöbb ftarág vtszszafejlödésének folyamaK* veszedelmesen gyorsul. A nehézipar válsága már összes baljós következményeivel együtt megmutatkozott; alighogy bejelentették az „európai szén. és acéltröszt" tevékenységének megindulását, a vállalkozók máris a munkások ezreinek elbocsátását követelték. A nagyiparosok és a kormánykörök a kohóipar többi 50.000 munkásának elbocsátását tervezik. A válság nemcsak a kohóiparban hatalmasodott el, amely iparág nagyüzemeit a termelés csökkentésének veszélye fenyegeti, hanem más iparágakban is. Különösen súlyos a textilipar helyzete. Mindez az olasz gazdaság monopolista szerkezetének, a szük belső piacnak, a lakosság csekély vásárlóképességé, nek következménye. Ezt a helyzetet még inkább súlyosbítja, hogy a kormány a Szovjetunióval, Kínával és az európai népi demokratikus országokkal szemben megkülönböztető külkereskedelmi politikát folytat. Közvetlenül a június 7-i választások után a tömeges elbocsátás újabb hulláma zúdult az olasz munkásokra. A nagy állami krhóüzemek, pé» dául a „Térni", az „Ansaldo", az „Ilva", továbbá több magánvállalat, igy a piombinói „Magona" a munkások ezreit akarták elbocsátani. Csökkentik termelésüket a nagy állami és magángépgyárak is. Az Olasz Általános Munkásszövetség az állami szervek azonnali és közvetlen beavatkozását követelte az ipari termelés csökkentésének megakadályozása, az ipar megmentése és fejlesztése, s a súlyos helyzetbe került dolgozók munkalehetőségének ilymódon való biztosítása végett. De a kereszténydemokrata kormány nem változtatott felelőtlen álláspontján. A részleges vagy teljes leállás veszedelmétől fenyegetett üzemek munkásainak hősi harca, a termelés folytatására tett nagy erőfeszítésük és a tömegek egyre súlyosabb nyomora nagy hatással volt a széles néprétegekre és a munkásoknak meg az alkalmazottaknak azokra a csoportjaira, amelyek még határozatlan magatartást tanúsítanak az Olasz Általános Munkaszövetség követeléseivel szemben. Az ipari termelés csökkentése ellen, a gazdasági követelések kielégítéséért indított harcban alulról kezdeményezett egység létesült a katolikus, a szociáldemokrata és a köztársaságpárti dolgozókkal, akik ugyancsak érzik, hogy égetően szükséges a kormány politikai és gazdasági irányvonalának megváltoztatása. Éppen ez az alulról megnyilvánult nyomás késztette tiltakozásra a kereszténydemokrata politikai szervezetek és szakszervezetek egyes vezetőit a kormány politikája ellen. A kormányban és a gyárosok körében nagy zavart keltettek a kereszténydemokrata párt egyes tekintélyes funkcionáriusainak nyilatkozatai, például La Pira, firenzei polgármesteré, aki rendkívüli intézkedéseket követelt a mintegy kétezer munkást foglalkoztató „Pignone" nagyüzem bezárásának megakadályozására. Nem kevésbbé figyelemreméltó, hogy ma már az összes irányzatokhoz tartozó ifjúsági szervezetek vezetői is követelik Olaszország gazdasági és szociális struktúrájának mélyreható átalakítását. Jóllehet ezek a törekvések olykor még homályos formában fejeződnek ki, mégis világosan látható, hogy a szakszervezeti harciban már nagyjából megvalósult az akcióegység Ezt igazolja az az eltökéltség, amellyel december 11-én az állami hivatalok és üzemek 1,£00.000 dolgozója, december 15-én pedig mintegy 6 millió ipari dolgozó teljes egységben és összeforrottságban vett részt a béremelésért és más létfontosságú gazdasági követelések kielégítéséért indított általános sztrájkokban. Az olasz dolgozók harca nem szorítkozik a közvetlen követelésekre, hanem kifejezi a néptömegeknek az ország politikai, gazdaságai és szociális megújhodásának kiküzdésére irányuló mélyebb és általánosabb törekvéseit is. Ez a harc a gyárosok, a nagybirtokosok és az ö érdekeiket képviselő kormány ellenállásába ütközik. A magasabb életszínvonalért" vívott harc egyszersmind harc a gazdaság fejlesztéséért. A dolgozók tudják, hogy vá3árlóképesságük növekedése hathatósan hozzájárul az ország gazdaságának, különösen a nemzetgazdaság szempontjából legfontosabb Iparágnak a fejlődéséhez, tehát biztosíthatja a lakosság foglalkoztatottságának fokozódását is. Olaszországban a dolgozókat — az állami vállalatok és hivatalok dolgozói kivételével — olyan mozgó bérskála szerint fizetik, amelynek értelmében a munkabérnek kéthavonként a megélhetési költségek növekedésével arányosan kell emelkednie. De még ha megvannak is a biztosítékok a reálbér színvonalának megtartására, nem mondhatjuk, hogy ez a színvonal elégséges a család szükségletelnek kielégítésére. Ha a Központi Statisztikai Intézet 1953. augusztus-szeptemberi adatai alapján összehasonlítjuk a munkabéreket a megélhetési költségekkel, azt látjuk, hogy például egy Róma-tartománybeli kohóipari segédmunkás keresete alig éri el a kéttagú család létminimumának 38.6 százalékát. A mezőgazdaságban, a kereskedelemben, a közlekedésben és más gazdasági ágakban ez az arány még rosszabb. A kormány és a nagybirtokosok titkos kapcsolatai nagyon jól megmutatkoznak abban, hogy a kormány szabotálja a munkanélküli segélyről szóló 1949. évi törvényt. A kereszténydemokrata kormány megtagadta a segélyt az évente átlag száz napot dolgozó mezőgazdasági munkásoktól, s ezzel a földbirtokosokat a dolgozók e csoportjának rovására hozzásegítette több tízmilliárd líra megtakarításához. A kormány a mezőgazdaságii munkások foglalkozottságának növeléséről sem intézkedett. Különösen éles konfliktusok támadtak egyfelől az állami, illetve a közsági választások és hivatalok dolgozói (a minisztériumi tisztviselők, a vasutasok, a posta- és a távíróhivatal, a dohányipar, a fegyverraktárak dolgozói, a községi alkalmazottak stb), másfelől az illetékes munkáltatók közt. E7ek a dolgozók súlyos körülmények közt élnek, mivei rájuk nem terjed ki a mozgó bérskála. Az állami, illetve a községi vállalatok és hivatalok dolgozóinak bérét tulajdonképpen 1950 óta nem vizsgálták felül, pedig a drágaság azóta is szüntelenül növekszik. A dolgozók követeléseivel szemben tanúsított közömbösság, a dolgozók jogainak megsértése, a darabbér csökkentése, a bírságolás, . az ideiglenes elbocsátás, a felmondás és a többi megtorló rendszabály nem viszi közelebb a vállalkozókat céljuk eléréséhez. Ellenkezőleg, erősíti a dolgozókban azt az akaratot, hogy együttes erővel Rívllljanak síkra, nem csupán harcuk eddigi vívmányainak megőrzéséért, hanem hazánk gazdasági, politikai és s~ • ciális életében szükséges döntő v' tozások folyamatának megindítás V ért is. Renato Bitossi oikke a Tartós békéért népi demokráciáért című lapból.