Uj Szó, 1953. november (6. évfolyam, 265-289.szám)
1953-11-19 / 280. szám, csütörtök
III szo 1953. november 19. A szovjet film dolgozóinak látogatása a nyitrai kerületben Kedden, november 17-én a nyitrai kerületibe kedves vendégek ér. keztek: V. N. Zsuravlev filmrende zö, a szovjet filmdolgozók küldött s égének vezetője, N. P. Medvegyeva, az »Aratás« cimü film főszereplője és A. S. Prokonov, a Szovexportfilm meghatalmazottja. Örömteli volt ez a nap a komáromi hajógyárban. Szeretettel fogadták a kedves vendégeket és megmutatták nekik alkotó munkájukkal és a. Szovjetunió ' segítségével elért ered ményeket legkorszerűbb üzemeink egyikében. Az üzem vezetősége nevében Valéria Razga mérnök üdvö zölte a kedves vendégeket. »Meg tiszteltetés számunkra, hogy abban az tízemben dolgozhatunk, amelyet ^ Szovjetunió segítségével építettünk fel és amelyben a kommunizmus nagy építkezései részére építünk hajókat«. A szovjet film dolgozóiból álló küldöttség azután érdeklődéssel tekintette meg a hajók gyártását és az »Üzrbekisztán« nevű kész személyszállító hajót. Közben észrevették, hogy Komá romban milyen nagy sikerrel al kalmazzák a szovjet munkamódszereket, főleg a hegesztés techniká ját, amely jelentősen meggyorsítot ta és jobbminőségüvé tette a hajók építését. V. N. Zsuravlev, a küldöttség vezetője kijelentette, hogy szlovákiai útján a dolgozók ezreit látta, akik sikerrel alkalmazzák a szovjet újítók és sztaKoreai gyermekek látogatása a szokolovói bányászoknál Ezekben a napokban koreai gyermekek jöttek Sokolovoba ahol a bányászotthonban műsorral léptek fel. A műsort Karol Roubel, a Csehszlovák Békedíj és Munkaérdemrend viselője nyitotta meg, aki a szokolovói bányászok nevé ben ígéretet tett, hogy a világbé ke érdekében nemcsak teljesítik, hanem túlteljesítik a kormány ál tal eléjük tűzött összes feladatokat. Utána a közönség érdeklődéssel figyelte a koreai, kínai, szovjet és csehszlovák dalokból és táncokból álló tarka műsort, amelyet a koreai gyermekek mutattak be. A műsort Karel Hrbek, a helyi nemzeti bizottság elnöke fejezte be, aki köszönetet mondott a koreai gyermekeknek fellépésükért és be jelentette, hogy 3000 korona bevé telük volt, amelyet Korea megsegítésére fordítanak. hanovisták gazdag tapasztalatait. »További szovjet filmeket hoztunk nektek, amelyek élethűen és a valóságnak megfelelően ábrázolják a szovjet emberek életét és munkáját é s amelyek további útmutatóul szolgálnak majd építéstek gyönyö rü útján.« Ugyanilyen örömmel fogadták a szovjet vendégeket az Ifjúsági Falu fiatal szövetkezeti tagjai is. Az ifjú szövetkezeti tagok örömmel beszéltek velük arról, hogyan ala pitották szövetkezetüket és hogy. a szovjet tapasztalatok hogyan segítik őket magas hektárhozamok elérésére a falu szövetkezeti mezőin Szívélyes búcsú után a vendégek Nyitrára uCaztak, ahol a Kerületi Nemzeti Bizottságon Mikuláš And r iá, a KNB elnöke fogadta őket. Utána hosszabb szívélyes beszélgetést folytattak a kerületi, párt, népi igazgatás, a CsSzBSz és a Csehszlovák Állami Film tényezői vei. Este a szovjet film dolgozóiból álló küldöttség részt vett a »Feke te tenger hőse« cimü színes szov jet film ünnepélyes bemutató előadásán, amelyet a szovjet filmfesztivál keretében vetítettek Nyitrán. Az ünnepélyes filmelőadás után a kedves vendégek Topolčiankyba utaztak, amely modernül berende zett rekreációs központjaink egyi ke. December 21-ig teljesítik a tervet A nyitrai nyomdaüzemek komáromi üzemének dolgozói az elmúlt napokban gyűlést tartottak, amelyen értékelték a szocialista munkaver. eeny eredményeit- Az üzem dolgozói kiváló sikereket értek el a terv tel. jesitésábeoi és az önköltség csökken tésében. A gyűlésen a nyomda dol gozói kötelezettséget vállaltak, hogy egész évi tervüket deoemiber 21-ig befejezik. A minőség emelésért és a terv teljesítéséért folyó versenyben az el múlt hónapban Szigor István. Traub Rudolf, Holderik Béla és Plekner István érték el a legszebb eredmé nyeket. Holczer László, Komárom Kettő a sok közül Sok járókelő megáll naponta *az ország különböző városaiban, falvaiban épülő háztömbök és más építkezések előtt Megnézik a kőművesek szorgalmas munkáját, az em.elkedö falakat Közben minden bizonnyal megakad a szemük ä téglarakások mellett felhalmozatt különféle formájú, előre gyártott betontömbökön, amelyek felhasználásával az építőmunkások nagyban meggyorsítják a munkát Ezeknek az előregyártóit betonalkatrészeknek egy részét a košariskói Prefa nemzeti vállalat dolgozói készítik építkezéseink számára Szorgalmasan folyik a munka az üzemben. A bejárat közelében felállított versenytáblán feltüntetett 103 százalékos teivteljesités bizonyítja, hogy a fontoépítőanyagot termelő üzem dolgozói tisztában vannak munkájuk fontosságával A fiatal üzem — 1950-ben indult meg benne a termelés „régi" dolgozója Németh bácsi Testvérevei együtt már az üzem építése kezdetétő' itt dolgozott. Az építés befejezése után is itt maradtak és nemsokára a terihelés; élenjáró dolgozói lettek. Nagy gondot fordítottak nemcsak a mennyiségi termelés emelésére, hanem a termékek minőségére is. Az idősehbik Németh testvér újítójavaslata nagyban meggyorsította a betonból készült fedőlapok gyártását A két Németh testvér nemcsak a •termelésben jár elöl jó példával Tudják hogy a terv teljesítéséhez az üzem valamennyi dolgozójának' jó munkája szükséges E •közös cél eléréséhez azzal is hozzájárulnak, hogy tapasztalataikat, tudásukat átadják társaiknak, főként a fiatal munkásoknak Mezei Lajos. Bocsássuk a termelés rendelkezésére az üzemekben heverő normán telüli nyersanyagot A napokban hosszabb cikkben ismertettük a tervezés új módszerének előnyeit. Minderről — legjobb dolgozóinknak az 1954. évi terv előkészítésébe való bekapcsolódásáról és közvetlen kezdeményező alkotóerejéről — tárgyalt, a Központi Szakszervezeti Tanács 11 plenáris ülésén. Širrtunek mérnök vegyipari miniszter elvtárs vitafelszólalásában a normán felüli készletekről beszélt, amelyek kihasználatlanul hevernek az üzemek és az üzletek raktáraiban- , A túlzott készletek nagy közgazdasági kára abban rejlik, hogy hatalmas anyagi és pénzeszközöket kötnek le, holott ezeket a népgazdaság más területén, vagy közvetlenül a dolgozók javára lehetne hasznosítani. Az egyes üzemekben feleslegesen heverő anyagot a termelés rendelkezésére kell bocsátani. Ezzel lényegesen javítjuk a tervezés munkáját, és megakadályozzuk újabb, felesleges készletek keletkezését. Mindenki látja, hogy iparunk termelése hónapról hónapra emelkedik. A növekvő termelés azonban ,mind több és több anyagot igényel. Üzemeinkben gyakran panasz merül fel az anyagellátás miatt, előfordul az is, hogy a munkát anyaghiány akadályozza Pedig van anyag. A hibák okát abban kell keresnünk, hogy helytelen, szervezetlen az anyaggazdálkodás. Az anyag megvan, de sokszor nem ott, ahol leginkább, legsürgősebben van rá szükség. Gyáraink vezetői közül sokan még nem értették meg, hogy a feleslegesen nagy raktárkészletekkel,» fontos anyagok szükségtelenül hosszúidei tárolásával vétenek dolgozó népünk érdekei ellen. A raktárakban heverő anyagokat másutt keresve-keresik s hiányuk akadályozza az egyenletes termelést. De az anyagok hevertetése kárt okoz annak az üzemnek is, amely indokolatlanul raktárában tartja: a hosszú ideig fekvő anyag jelentős pénzösszeget köt le. Komoly hibát követ el az a vezető, aki megtűri a nagymennyiségű anyag teljesen szükségtelen tartalékolását. Az ilyen „óvatoskodás" bizalmatlanságot jelent népgazdaságunkkal szemben. Mi hát a teendő? A feladat világos. A vezetők nyújtsanak egymásnak kölcsönös elvtársi segitséget, ajánlják fel a felesleges, vagy csak hónapok multán felhasználható anyagokat más üzemek részére. A szocialista gazdálkodás egyik előnye éppen az, hogy a gyárak között testvéries viszony van, hogy nem ellenfelekként, hanem társakként állnak egymás mellett. Céjuk nem a piacverséngés egymással, hanem népgazdaságunk szükségleteinek kielégítése. A szocialista gazdálkodás nemcsak lehetővé teszi, hanem egyenesen megköveteli, hogy a gyárak között szoros együttműködés alakuljon ki. Ennek természetes velejárója a tervszerű anyaggazdálkodás is De nemcsak a vezetőknek, a gyárak minden dolgozójának fontos tennivalói vannak ezen a téren'. Ne tűrjenek meg a dolgozók a gyárakban olyan anyagot, amely feleslegesen hever, rozsdásodik és amelyet más gyárak türelmetlenül várnak. A pártszervezetek magyarázzák meg érthetően, hogy milyen kárt okoz mindnyájunknak a drága anyag felesleges felhalmozása. A tervszerű anyaggazdálkodást meggyőző szóval kell kezdeni és a tervfegyelemre kell gondolni. A készleteket helyesen kell elosztani, de ha szükséges, operatív beavatkozással kell az anyagot megfelelően átcsoportosítani. Számos formája van a segítségnek Például a felhalmozott készleteknek egy raktárban való központosítása a leginkább járható út. Azonban a pontos szocialista nyilvántartás megteremtése, elvtársi ellenőrzés és a pontos anyagfogyasztási normák ismerete a legjobb kezdet a felesleges készletek felszámolására. Amíg nincs pontos nyilvántartás az üzemben és nem dolgoznak pontos anyagfogyasztási normákkal, addig ftem lesz a vezetők, nek tiszta képük arról, milyen anyagból, mennyi áll rendelkezésükre, és miből, mennyire van tulajdonképpen 'szükségük Lássanak hozzá üzemeink a Jjó nyilvántartás megszervezéséhez, ezzel kapcsolatban az anyagok felkutatásához. Dolgozóink pedig tartsák kötelességüknek, hogy a -feleslegesen tárolt árut a termelés rendelkezésére bocsássák. Šimunek miniszter elvtárs szavai nemcsak a vegyi ipar dolgozóinak szólnak. Szívlelje meg a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom minden egyes tagja, elsősorban pedig a kommunisták az intelmet, hogy az új tervet minél kisebb normán felüli készlettel kezdjék. Ezt kívánja dolgozó népünk érdeke. A béke és barátság üzenetét vivő staféta déli ága Rimaszombatban Kedden, november 17-én a staféta déli ága tovább folytatta útját Besztercebányáiról, ahol reggel 9 árakor a Szlovák Nemzeti Fölkelés-terén lévő emlékmű előtt búcsúzott tőle a város lakossága. További útján, amelyen a szocializmus lelkes építőinek ezrei kísérték a stafétát, négyszer tartott pihenőt, hogy végül 115 kilométeres szakasz lefutása után megérkezzen Rimaszombatba. Az első pihenőt Podbrezován, a Szlovák Nemzeti Fölkelés hőseinek emlékművénél tartotta. Már jóval megérkezése előtt gyülekeztek itt a Šverma-vasművek dolgozói és a lakosok sziátzai. A podbrezová! Svemma-üzem dolgozói azt a büszke üzenetet csatolták a stafé. tához. hogy kötelezettségvállalásaikat, amelyeket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójának tiszteletére tettek, teljesítették és hogy a szovjet munkamódszerek érvényesítésével számos osztá lyon túlteljesítették a meghatározott feladatokat. A cső-osztályon, a keramikái és energetikai osztályon már teljesítették a tervet és az év végéig 5 millió 450 ezer korona értékű terméket gyártanak tervein felül. Az olvasztók az év végéig 830 tonna acélt termelnek tercen felül. A stafétáihoz csatolták aizt az örömiteli jelentést, hogy vasárnap, november 15-én befejezték az utolsó munkálatokat a Szovjetunió megrendelésein. A béke és barátság üzenetét a járás határán lévő mész-üzem mellett, amelyben a német fasiszták elégették a fogoly felkelőket, Július Slabej, a piesoki gépüzem dolgozója, a köztársasági érdemrend viselője vette át. A gépüzem előtt a stafétáit az üzem dolgozói lelkesen üdvözölték. Rimaszombatban az üzenetet vivő staféta ünneplése Csehszlovákia és a Szovjetunió nemzetei közötti szövetség manifesztációjában érte el tetőpontját. A váras, utcáin a stafétát a lakosok század- és lovasok kísérték. Tiszteletére felzúgtak a szirénák éls diszlövések hangzottak el.' Reggel a staféta folytatta útját Kassára. Az ifjúság manifesztációja a l békéért és a fasizmus ellen 1 Kedden, november 17-én, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség központi, kerületi és járási bizottsága a prágai Ipar-palotában megrendezte a diákság és a dolgozó ifjúság nagy békemanifesztációját. A prágai ifjúság megemlékezett ennek keretében a hazánkban 1939-ben történt novemberi eseményről, amely a fasisztaellenes harc dicső hagyományaként íródott be a történelembe. Megemlékezett november 17-ről, amely napot az egész világ haladó ifjúsága és diáksága a diákság nemnemzetköz napjaként ünnepli. A prágai ifjúság hatalmas manifesztációját Oldrioh Matejka, a CsISz kerületi bizottságának titká. ra nyitotta meg. Utána Zdenek Fierlinger, a nemzetgyűlés elnöke emelkedett szólásra A Nemzetközi Ifjúsági Szövetség nevében Jorge Arellano, Ecuador képviselője üdvözölte az összegyűlteket. A csehszlovák diákságnak a Nemzetközi Diákszövetség varsói III. kongreszusának felhívására adott válaszát és az egész csehszlovák ifjúságnak az t az ígéretét, hogy minden erejéből a békéért akar harcolni, Jaroslav Kazbal főiskolai hallgató olvasta fel. A szívélyes taps szűnni nem akaró lelkesedésben tört k i> amikor a német ifjúság küldöttsége a dísztribünön átadta Wilhelm Pieck elnök mellszobrát ajándékul a prágai Károly-egyetemnek. A nemzetközi diáknap ünnepségei kedden délután a bratislavai Művelődés Házában, a bratislavai diákság békemanifesztációjában érték el tetőpontjukat. A manifesztáción Ernest Sýkora tanár, iskolaügyi megbízott mondott ünnepi beszédet. Igor Dimitrijevies, Birjukov, a szovjet ifjúság fasisztaellenes bizottságának képviselője, a szovjet diákság nevében üdvözölte a manifesztációi és a csehszlovák ifjúságnak újabb sikereket kívánt a ^tudomány és technika elsajátítása terén a szocializmus építésében. A Nemzetközi Diákszövetség nevében Jiri Pelikán nemzetgyűlési képviselő, a Nemzetközi Diákszó. vétség főtitkára üdvözölte a manifesztációi. Jan Michalka mérnök, a szlovák technikai főiskola rektorátusa mellett működő főiskolai CsISz-bizottság elnöke felolvasta azt a levelet, amelyet a Nemzetközi Diákszövetség titkárságának küldtek. A levélf ben a bratislavai diákok annak az elhatározásuknak adnak kifejezést, hogy harcolni akarnak a béke megőrzéséért és meg akarják szilárdítani az egész világ haladó diákságának barátságát. A bratislavai főiskolások biztosítják a nemzetközi diákszövetség titkárát, hogy anyagilag is támogatni fogják a kapitalista és gyarmati országok diákjait és kötelezik magukat, hogy 1954. november 17-ig 40.000 koronát áldoznak a szolidáris alapra. A levél tartalmát egyhangúlag elfogadták. , A manifesztáció befejező részében fellépett a főiskolai művészegyüttes és az állami konzervatórium együttese. A nemzetközi diáknap kassai manifesztációján a Slovan-szálló túlzsúfolt termében Ondrej Klokoč közmüvelődésügyi megbízott mondott ünnepi beszédet. A manifesztáción jelen volt a diákság varsói III. világkongresszusának részvevője, Sarkis Ladchimala libanoni vendég, aki átadta a diákságnak az országból hozott testvéri üdvözleteket. A másik libanoni vendég, Nádim Abdel Samad megismertette a kassai diákokat a libanoni és sziriai főiskolások nehéz életkörülményeivel. A nemzetközi diáknap alkalmából a nyitrai mezőgazdasági főiskola, iskolai CsISz-csoportja az iskola vezetőségével' együttműködve ünnepséget rendezett a nemzetközi diáknap tiszteletére. A kerületi nemzeti bizottság csarnokában rendezett ünnepségen részt vettek Viliam Šalgovič képviselő a földmüvelésügyi megbízotti hivatal képviseletében, továbbá Szlovákia Kommunista Pártja kerületi bizottságának, a CsISz kerületi bizottságának és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomnak képviselői, valamint Francois Ala•manchere francia újságíró- A nemzetközi diáknap jelentőségéről Viliam Salgovič nemzetgyűlési képviselő beszélt. Rámutatott tanuló ifjúságunk boldog és örömteli életére, amely előtt a művelődés határtalan lehetőségei vannak. Beszélt a sokmillió ifjú ember harcáról a gyarmati és félgyarmati országokban, amelyet a szabadságért é s a tanulás jogáért folytatnak. Az ünnepség részvevőit Francois Alamanchere, francia újságíró üdvözölte. Az ünnepség műsorát befejezésül a főiskolai együttes kultúrcsoportjának fellépése zárta be. Teljesítették az ötéves terv feladatait A luciabányai báiiyászok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulóját az ötéves terv feladatai, nak teljesítésével ünnepelték. November 7. előtti éjjeli műszakban felszínre szállították az ötéves tecv teljesítéséihez szükséges utolsó csille vasércet. A siker eléréséhe7 nagyban hozzájárultak Iosán József. Szlovén, kai Ferenc, Homoroci, Jaszani és Timko vájárok, valamint a pörkölőben dolgozó Szakács és Göller ége. tők és a külszíni munkáséi is. Varhola Mihály, Luciabánya