Uj Szó, 1953. november (6. évfolyam, 265-289.szám)

1953-11-15 / 277. szám, vasárnap

1953. november 15. Ul szo 5 Esti beszámoló a szovjet emberek életéről A mniohovicei állomástól erősen emelkedő országait vezet Bozskov községbe. A vonattól otthonaikba sie. tő emberek összevegyülnek a Csehszlovák-Szovjet Barátság ünnepi megnyitó ülésére siető polgárokkal. A Taubner-vendéglő egyszerű helyisége kezd már megtelni A falon ott fehérlik a vetítővászon. Vorácsek elvtárs, a helyi nemzeti bizottság kultúrreferense a népmüvelésügyi csoport munkatársával, már csavarják a filmet a vetítőkészülékre. A gyűlés műsora sok érdekeset ígér. Különösen, mert itt van a hallgatók között a Csehszlovák-Szovjet Barátság Szövetsége küldöttségének egyik tagja, aki nemrégen tért viszsza a Szovjetunióban töltött egyhónapi tartózkodásáról. Mielőtt még Jan Punčocháŕ, a Nemzeti Arcvonal helyi akcióbizottságának elnöke megadná a szót a delegátusnak, megismerkednek a polgárok az akcióbizottság új tagjaival és a Csehszlovák-Szovjet Barátság Hónapjának jelentőségével. De a jelenlevők figyelme Znamenáček elvtárs felé fordul, kinek személyes ismeretei és élményei a szocializmus országából, rögtön magukkal ragadják a részvevőket. Megjelent előttünk Moszkvának, Leningrádnak, Kievnek és Bakunak, a dicső szovjet városoknak képe, Ukrajna és Azerbajdzsán üzemeinek, kolhozainak és szovhozainak élete, a színházak, múzeumok és szovjet iskolák működése. Znamenáček elvtárs a gyűlés részvevőinek felvázolta az utat, ahol nemrég a Csehszlovák Köztársaságból • meghívott 15 vendég járt, hogy láthassa a szovjet valóságot, a szovjet emberek boldog életét. „A szovjet emberek bíznak saját erejükben", mondta Znamenáček elvtárs. „Meggyőződtünk erről minden lépésünknél, melyet a beláthatatlan szovjet földön tettünk. Átutaztunk például Azerbajdzsánban Samchor járáson. Egy kis folyócskának majdnem kiszáradt medre mellett mentünk el. Víz csak annyi van benne, hogy az egyik partról a másikra úgyszólván át lehet ugrani. Megérkeztünk a Klára Zetkínről elnevezett kolhozba. A kolhoztagok elmondták, hogy vízierömütelepet fognak építeni, melynek vízforrása a félig kiszáradt folyócska medrén folyik majd keresztül. Érdeklődtünk a részletek iránt. A kolhoztagok azt felelték: Jól kiszámítottunk mindent. Felfogjuk a tavaszi vizet, hogy annyi áramot adjon, amennyire kolhozunknak, mely négy kolhoz egyesítéséből keletkezett, szüksége van. És már mutatják is, hogy mit fog ez jelenteni, nemcsak részükre, hanem egész köztársaságaik részére Nálunk sokat építenek — mesélik. — Növekszik a gyapotföldek területe, szaporodnak az ipari üzemek. Mindehhez áram kell. Ezért határoztuk el. hogy segítünk magunkon és egész Azerbajdzsánon." „Egy másik példája a kitartásnak és alkotó erőnek: a Hitler bandái által felégetett kolhoz. A kolhoztagok a fasiszták elűzése után, csak a kőiskola leégett falait látták viszont. Különben minden elpusztult és rombadölt. Hogyan láttak a munkához? Először megművelték a földet. Saját kényelmükkel nem sokat törődtek. A legegyszerűbb körülmények között laktak. Legelőször iskolát, tehénistállót, kolhozklubot, bölcsödét és irodahelyiségeket építettek. És termeltek. Tudták jól, hogy minden attól függ, mennyit termelnek — mert a termelésben van gazdaságuk alapja. És ma a kolhoz, — „milliomos kolhoz". Ez azt jelenti, hogy évi bevételük több mint egymillió rubel. Ebben a kolhozbán 25 rubelt fizetnek ki egy munkaegységért, azonkívül sok természetbeni juttatást kapnak. Mindegyiknek már szép lakása van és a jövőt illetőleg még nagyobb terveik vannak." Ezt mindegyik vsesimi, mirosovicei és mnichovicei parasztnak és szövetkezeti tagnak hallania kellene, támadja meg Bozskov polgárait Bizonyára sokban példát vennének, hogyan kell harcolni a magasabb terméshozamért és a mezőgazdasági állatok hasznosságának fokozásáért. „A szovjet népnek mindenben segít a tudomány — folytatja a kiküldött Meglepő annak felismerése, hogy mennyire kéz a kézben halad a Szovjetunióban a tudomány és a gyakorlat. A tudomány és a haladó techniká felhasználása már egészen természetes. Például a bakui húskombinátban sikerült gépesíteni minden munkát. Naponta 2500 darab marhát és 3500 darab birkát és kecskét dolgoznak fel. Az állatok maguk mennek fel az üzem harmadik emeletére, ott villanyárammal elkábítják ókét, felakasztják a futószalag kampójára és így dolgozzák fel egészen addig, mig a jégszekrénybe nem kerülnek. A tehén bőrét például negyven másodperc alatt nyúzzák le. Semmi nem vész kárba. A szomszédos helyiségekben szaruanyagokból gombokat és egyéb tárgyakat készítenek, a hulladékanyagokból gyógyszereket, a szőrzetböl borotvaecseteket stb. Az üzem technikáját, ahol évekkel ezelőtt mindent kézzel készítettek, most átadják a Szovjetunió többi üzemeinek is. Az üzemek kölcsönösen segítik egymást, nem ragaszkodnak az elavult technikához, és a műszaki újdonságokat gyorsan alkalmazzák. Igy a munka termelékenysége rohamosan fokozódik. Láttuk, hogy oldja meg a tudomány a legbonyolultabb feladatokat, például az olajmezökön, a tengeren is. A szovjet olajbányászok húsz méterre a tenger szine alatt is tudnak fúrni. Függőleges és haránt fúrásokat is végeznek. Mélyen a tengerből fúrótornyok nyúlnak ki. A szovjet olajbányászok most még nagyobb mélységben akarnak fúrni, egészen 100 méteren. Hogy lehet a víz nagy nyomását és a tengerszín alatti számos áramlatot legyőzni? Ezek. kel a kérdésekkel az Azarbajdzsani Tudományos Akadémia foglalkozik. Oly irányban is végez kutatásokat, hogyan lehet a felfedezett forrásokból a legtöbb naftát nyerni. A tudósok most oly irányban kísérleteznek, hogyan lehetne a fák ültetésére és gabona termelésére alkalmatlan sós földet termékennyé tenni." Znamenáček elvtárs sok meggyőző példát hoz fel a szovjet nép békés és alkotó munkájáról és őszinte törekvéséről, hogy megszilárdítsa a nemzetek közötti barátságot. „Láttuk a szovjet polgárok végtelen szeretetét országunk iránt — mondta. — Rudanovo kolhozban például Zsizska János szobrát ajándékoztuk a kolhoztagoknak. És ekkor az elnök, akinek az ajándék ritka örömet okozott, alapos tudással kezdett beszélni a huszita időkről. Bakuban találkoztunk Niazi Sztálin-díjas karmesterrel, aki részt vett a Prágai Tavaszi Zenei Fesztiválon. Csehszlovákia nagy barátja és lelkes propa- gátora. Eredetiben tanulmányozza Nejedlý akadémikus müveit. A szovjet főiskolákon — például Kievben — sok főiskolás cseh nyelvet és irodalmat tanul. Nehéz szavakkal elmondani, milyen forró szeretettel fogadtak minket mindenhol — mint saját testvérüket. Megismertük, hogy a nemzeteink közötti barátság milyen szilárd és elválaszthatatlan. Hazánk f elviragozásáért végzett munkánkban és a világbéke megőrzésében vaĺžkp erőt és támaszt jelent." Mindenkit megkapott ez a lebilincselő beszámoló. Megtudták, hogy milyen kitartóan és kezdeményező erővel harcolnak a szovjet emberek a párt és a kormány határozatainak teljesítéséért, hogyan gondoskodik a párt a legtöbb polgár és főleg a fiatalság szak- és politikai képzettségének állandó fokozásáról. A beszámolót jól kiegészítette a kirgízi és a karelo-finn szovjet köztársaságok életéről szóló film. Az ünnepélyes gyűlés véget ért. További kiinduló pontot nyújtott ahhoz, hogy a bozskovi és a többi község polgárai igyekezzenek a szovjet tapasztalatokat a lehető legjobban megvalósítani. Ez lesz a legszebb tettük a Csehszlovák-Szovjet Barátság Hónapjában. J. BIecha, Rudé Právo Grúzia teaültetvényein Mihail Davitasvili Grúzia feketetengeri partja men tén a hegyeken és a völgyekben egész éven át zöldelnek a teaültetvények. A s>zöld arany«. ahogy a kolhoz, parasztok a teabokrot nevezik, tíz meg tízezer hektárt borít el Grúzia földjén. Ez ma a kolhozparasztok jólétének legfőbb forrása. A tea termelő kolhozok túlnyomó része milliomos, számos kolhoztag évi jövedelme többtízezer rubelre emel kedett. Grúziában a teahozam jelentékenyen felülmúlja, a külföldi ültetvények termését. Amíg Japánban, vagy Indiában a legjobb földekről — kedvező időjárás mellett — hek táronként háromezer kiló tealevelet gyűjtenek, addig Grúziában egyes kolhozok és szovhozok hek táronként négy-ötezer kiló tealeve let nyernek. Számos brigád és cso port sokszorosan felülmúlja ezt az eredményt is. Gulja Dzsincsaradze kobulyeti kolhozparasztasszony félhektárnyi parcellájáról rendszeresen 12—13 tonna jóminöségü tealevelet gyűjt. Natalja Bulakszeria okumfalvi kolhozparasztasszony pedig még ennél is többet. Daredzsan Takidze, a Gruz SZSZK Legfelső Tanácsának képviselője, Maharadzev rajonban fekvő Natanebi falu kolhozának tagja, négy hektárról ötven tonna tealevelet takarít be. Két és félszer annyit, mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt a rajon földbirtokosai kilencven hektárnyi területről. Sokszáz kolhoz és szovhozparasztot tüntettek ki kitartó munkájukért, a termelésben elért jó eredményeikért a »Szocialista Munka Hőse« címével Ketten pedig Tamara Kucunija, a Zugdidrajon beli Ahali Szopelj falu kolhozának brigádvezetője és Gantimoz Roga va, a kolhoz elnöke, kétszer nyerték el a ^Szocialista Munka Hőse« címet. Grüzia • teaültetvényeit nemrég meglátogatta egy kínai mezőgazdasági küldöttság. A kínai vendégek, akik igazán értenek a teaültetvé Í

nyekhez, megjegyezték, hogy ilyen magas termelést eddig még sem Kinában, sem Indiában nem láttak. 1 Elragadtatással, beszéltek a szov jet teatermelök eredményes mun kájáról s a gépesített teafeldolgo zó üzemekről. Grúzia szubtrópikus rajonjaiból a tea előnyomult a köztársaság északi és keleti rajonjaiba is. Jó termést értek el a Grúzia északi részén fekvő Zugdid rajonban is. Itt állította fel világrekordját Kszénija Szarszanija kolhozparasztasszony: 0.8 hektárról 20 tonna teát gyűjtött be. Lám — egy egyszerű parasztasszony nyitotta meg a még sohasem látott magas terméshez vezető utat. A szovjet kormány ezért a Szocialista Munka Hőse címével tüntette ki és Sztálin-díjjal jutalmazta. De Grúzia nemcsak magas teaterméséről, legkorszerűbb agrotechnikai és kiváló minőségű teájáról híres. Ez a legifjabb teáter- melő vidék az új teafajták hazája is lett. Micsurin tanításának szel lemében Kszénija Jermolajevna Bahtadze szovjet tudós, a mezőgazdasági tudományok doktora, kitermelte a »Gruzinszkij-l« és sGruzinszkij-2« új szovjet teafajtákat. A Grúziában eddig termelt kevert teákkal szemben az új fajtákat magas terméshozam és a tealevél kiváló minősége jellemzi. Az ötéves terv teljesítésében nagy szerepet játszik a gépesítés is. Eddig még seholsem alkalmaz ták teanyeső gépet. A Nyikoláj Kosztava agronómus szerkesztette önműködő teanyesőgép 25 százalékkal emeli a munka termelékenysé gét. A gépet már kipróbálták és bevált. Sőt — a grúz tervezők tea szedőgépet i

s szerkesztettek. Grúziában számos — hazai gépekkel nagyszerűen felszerelt — teafeldolgozógyár épült. Már igen sok munkafolyamatot gépesítettek. Hatalmas teagazdaságunk az új szocialista mezőgazdaság büszke sége lett s egyben újabb győzelem — bizonyíték a kolhozrendszer felsőbbrendűsége mellett. Az „Égő kő vidéke A karagandai szovjet sfcénmedence története Száz éwei ezelőtt Utyepov hűbér, úr csikósai fekete kőre bukkantak a végtelen kazah sztyeppén. Sohasem láttak addig ilyet. Kíváncsiságból túrni kezdték a földet és egyre mélyebb és szélesebb rétegben tárult eléjük a fekete kő. Megpróbáltak tüzet gyújtani vele. A kő fényesen, meleget árasztva égett. Mi lehet ez? A sztyeppén senki sem tudta. A muzulmán pap azt mondta: „Ez az égő kő. Tüzelőanyag a pokol számára". Ettől kezidve a gyerekeket ijesztgették az égő kővel. A pásztorok leletének híre messze túlterjedt a sztyeppe határain. Hamarosan egy petropavlovszki kereskedő érkezett Utyepov sátrához. Megvette azt a területet, ahol az égő követ találták. Az égő kö csábító tüze Európa sok országából csalogatott ide tőkéseket. Karaganda sokszor cserélt gazdát. Végül is egy londoni bankár vette meg. Ezek az évek Karaganda történe. tének legszörnyűbb lapjai voltak. Az angol tőkés bányájában 17 óra volt a munkanap. Ritka szerencséje volt annak, aki élve került ki a bányából. Egész családok haltak meg a Jimmy és a Carnot bányában az éhségtől, az ütlegeléstől és a gyötrő munkától. Igy halt meg Kojsigulov vájár, fele. sége és három gyermekük, az egész család a föld alatt dolgozott. A bá/ nyászoknak nem volt semmiféle joguk azonkívül, hogy meghalhattak az angol tőkés érdekeiért. 1917-ben kiűzték a kapitalistákat Karagandából is. A karagandai bányászok nemsokára levelet és ajándékot küldtek Lenin és Sztálin elvtársnak. Asszonyaik selyemzacskót varrtak, ezekbe rakták a bányászok azt az apró kis széndarabot, amelyet először bányásztak a nép javára. Ez volt a jelképe annak, hogy a bányák nem. csak a nép tulajdonává lettek, hanem új életet kezdtek a bányászok is. A forradalom után Sztálin elvtárs személyesen foglalkozott Kara ganda sorsával. Gondoskodása életrekeltette a sztyeppét, új fejezet kez dődött Karaganda történetében. Azon a helyen, ahol a forradalom -'ött az angol részvénytársaság 150 munkása nyomorgott, 1934 ben már új szocia lista várost alapítottak. Az új Karagandát sokemeletes háztömbökkel, széles fasorokkal, sugárutakkal, terekkel és parkokkal szépítették. Felismerhetetlenül megváltozott az egykor sivár és barátságtalan tá.j arculata. Megváltozott Karaganda népének sorsa is. Tuszup Kuzembájev valamikor négykézláb vonszolta a szénnel megrakott ládaszánt az angol tőkés bányájában. Ma — bányaigazgató, a Szocialista Munka Hőse, a legjobb technikai eszközökkel fel. szerelt egyik legnagyobb karagandai bánya vezetője. Tuszup Kuzembájev sorsa nem kivételes sors a szovjet országban. Ilyen gondoskodás és figyelem veszi körül az egyszerű emberek millióit. A karagandai bányák élete is egé. szen más lett. A villanyfényes bányába villamos felvonó szállít bennünket. A föld mélyén motorok zaját halljuk és sebesen robognak a tárnákban a villamos bányavonatok. Teljesen gépesitették a legnehezebb termelési folyamatokat. Az utolsó tíz évben majdnem kétszeresére nőtt a réselögépek száma, a villanymozdonyoké pedig küencszeresére. A tárnafeltáró munkáknál nagyteljesítményű szovjet rakodógépeket használnak. Karaganda bányáiban azok a szovjet bányagépek — szénkombájnok — dolgoznak, - amelyeket Szemjon Ma. karov, az egyik bánya volt gépésze talált fel. Makarov most a tervezőiroda és a Sztálin-díj kitüntetettje. A bányák gépi berendezése és az állam állandó gondoskodása a bányászak anyagi és kulturális jólétéről, a munka termelékenységének soha nem látott fokozását eredményezte. A mai Karaganda egyévi széntermelése sokszorosa annak a szénmennyiség, nek, melyet a kapitalisták garázdálkodásuk egész ideje alatt bányásztak Karagainda bányáiban. A karagandai bányászok munkáját és életét — ugyanúgy, mint az egész Szovjetunió bányászainak életét — az állam állandó gondoskodása kíséri. Nagy, tágas házakban, kényei, mes lakásokban laknak a bányák dolgozói. A városban két állandóan működő színház, az orosz és a kazah színház ós több mozi szórakoztatja a karagandaiakat. A városi és bányászkönyvtár olvasótermében a hányászok tanulmányozhatják az orosz és szovjet irodalom s a különböző szakirodalmak remekeit. Van a városban múzeum, sportcsarnok,, munkásklubok sorakoznak. Negyven elemi és középiskoláiban, bányászati szakiskolában, pedagógiai főiskolán, zeneiskolában, egészségügyi szakis, kólában, ipariskolában tanulhatnak a karagandai bányák dolgozóinak gyermekei. És mindezeket a sztálini ötéves tervek évei alatt építették fel és nyitották meg a városban! Csendes este van, a villanylámpák ragyogó fényével elárasztott új tér fái között sétálunk Tuszup Kuzembájevvel. Az öreg bányász Karagiandáról — szülővárosáról beszél, amely szeme láttára épült fel. Beszél a város embereiről, saját életéről és a többi bányász életéről. Szörnyű a múltra visszaemlékezni .— mondja. — Amíg az angol kapitalisták garázdálkodtak Karagandában, a bányászok sokszor félévig sem kaptak fizetést. A rokkantak és munkaképtelenek, akik a tulajdonosok bányáiban sérültek meg, éhhalálra voltak kárhoztatva. A szovjet állam és az egész szovjet nép nagyra becsüli a bányászok munkáját. Az egyszerű bányászok ezreit tüntették ki Karagandában a Szovjetunió rendjeleivel és érmeivel. Több mint száz bányász viseli a városban a Szocialista Munka Hőse és az Érdemes Bányási címet. Ez a története a Szovjetunió 3.ik legnagyobb szénmedencéjének, a ka. # ragandai szénbányáknak. A történet még folytatódik, egyre nagyobb eredményekről, szépülő városokról, a bá nyászok egyre nagyobb jólétéről számol be. Azokról a vívmányokról, . amelyek csak a szocializmus országában, a kommunizmust építő Szovjetunióban valósulhattak- meg. (Az Ogonyok cikke nyomán.) Televízió a kolhozparasztok házaiban A brovári kerületben (kievi terület) a kolhozparasztok házaiban több mint 40 televíziós készülék található. A televízió fokozatosan bevonul az ukrán falvak életébe. Sok kolhozklub és iskola számára vásárolnak televíziós vevőkészüléket. A kolhozklubok rövidesen „kombinált rádiókat" amelyeket a nemrég kezdett berendezésnek egy rádió, egy víziós készülék, mezjátszó — és rendezés. is vásárolhatnak, kievi zenekombinát gyártani. Ennek c. szekrényében van „T—2" típusú teleegy önműködő le. egy magnetofonbe-