Uj Szó, 1953. november (6. évfolyam, 265-289.szám)
1953-11-29 / 289. szám, vasárnap
1953. novembe r 29. Ul 5 20 335 NÉPHADSEREGÜNK - A BÉKE ŐRE ^öazaémi jé Megnyíltak a kaszárnyák kapui. Meg ?tt férfiak fekete katonaládával vállukon nézne^ az őszi napsütés bágyandt fényébe. Peiyhesálhí fiatalemberek voltak, amikor először vetlen magjt/?ra a zöld egyenruhái. Azóta megváltoztak. Kitágult a látókörük, a kezük ügyesebb az eszük élesebb lett. Ki-ki hazatér otthonába és ha valaha valamiért megdicsérik, például kitartásért, ügyességért, • akkor visszagondol majd erre a két évre és azt mondja: — Ezt még néphadseregünkben tanultam. A szülök rábólintanak és nem is emlékeznek arra. müyen türelmetlenül várták vissza a fiúkat vagy a fiatalasszonyok a férjüket. Pedig akkoriban azt mondták: T- Hol van? Miért nem jön? A többiek már rég otthon vannak! A robogó vonat éles füttye felzavarta a vágmenti csendes városka kihalt állomásának végtelen csendjét. Az utolsó kocsi kerekei alatt megcsikordultak a sínek, a kanyar elnyelte a vonatot. Üjra csend lett. Az állomásfőnök leoltotta a villanyt. Csak a tücskök cirpelését lehetett haliarii. A lombos akácfák árnyékában állt. Balogh Menyhért nehézkesen nekitámaszkodott a vaskorlátnak, idős ember volt már Balogh és most még jobban érezte öregségét, mikor eltűnni látta a vonatot Szomorúan nézett utána — Megint csak nem jött. Ne búsulj lányka. Tudod ... katona ... határőr. — Elhallgatott és sajnálkozom pillantott menye szomorú arcába Az csak nézett, kitartóan a hideg sínekre Piros szája már tálán sírásra görbült. — Ne sírj, biztosa n megjön. Janka apósához fordult. Hangja remegett, de visszatartotta könnyeit. — Furcsa ez apus Hiszen azt írta. hogy hétfőn jön a munkásvonattal Ma már szombat és még mindig nincs itt. Olyan nyugtalan vagyok Mélyen felsóhajtott s testén remegés futott át. — Mi van veled, Jankácskám? — kérdezte Balogh, szinte aggódva, sze_ retettel. Megértette az asszony érzéseit. Fiatal házasok és az ilyenek mindig csak turbékolni szeretnének. Ők is ilyenek voltak anyjukommal de annak már huszonnégy éve. Azok az idők azonba v nem vesztek ki az emlékezetéből, szívébe zárta őket. — Tudja, apus... a kicsi — mondta szégyeritősen. A szíve összeszorult és arra gondolt, hogy talán valami történhetett! — Hm — mosolyodott el bajusza alatt Balogh — szóval rugdalódzik. Ez jó jel, fiú lesz és futbalista. — Örvendezve simogatta meg a leendő anya forró arcát. — No,... gyerünk haza! Janka odahaza újra elolvasta férje utolsó levélét: „Kedves kis feleségemSokat gondolok rád. Hétfőn , jövök ..." — Miért nem jött, — suttogta Janka a levélnek és ebben a pülanatban kimondhatatlan vágy fogta el, hogy csak a hangját hallja ' Csípős szél fújt. — éitszakai nedves levegő, a felázott föld párája bebújt mindenhova. A levelek susogása megnehezítette a figyelést Balogh Adám és fekete Imre az éjtszakát kémlelték — Ménkű vágjon az ilyen időbe — sziszegte fogai közt Ádám és odafordult Imréhez Az igenlően bólintott A szél csak nem akart megállni Sötét volt mint a zsákban Az erdő szélén feküdtek mindegyik egy apró fenyőfa alatt Már nóMnv órája itt vannak Ruhájuk átnc cdett a nadrág rátapad a combra. A lassan szitáló eső lecsurog Irta: Vadovics József a sapkájukról. Végigfolyik o hátukon. Azt mondják, hogy sokat ét az ősii eső. Jó termés lesz jövőre tőle és magad is megnősz De mikor néhányórás esőben feküdnöd vagy állnod kell és még hozzá őrsön akkor elátkozol minden aranyatérö esőt. Felálltak és óvatos macskaléptekkel nekiindultak, hogy szétnézzenek a rájukbízott részlegen Keskeny, kacskaringós csapáson mentek. Éjfél után egy óra volt. Kidőlt, elkorhadt faóriások, bokrok labirintusában lassan haladtak előre Csak i gyakorlott szem tudta követni a csapás keskeny vonalát /I csapással párhuzamosan csendes patakocska folydogált Bugyborékolva tort útat magának Az erdőnek ezt a részét .Farkasodunak'• hívták. Jóidéig botorkáltak előre Egy magaslaton, ahol megritkult az erdő megálltak A patak körülfutotta a dombot Jobb kilátásuk volt, mint az előbbi helyen Balogh megdörgölte álmos szemét es újra belefeküdtek u nedves avarba. Ádám aludni szeretett volna, de erős akarattal összpontosítota figyelmét Felelősségérzete mint a határvadászörs parancsnoka nem engedhette nieg hogy a figyelme akár egy percre is lankadjon Ránézett órájára. Hainal i három felé járt az idő. Az éjtszaka megtört. Minden határvadász ismerj ezt az időt Ilyenkor kezd világosodni, egészen észrevétlenül Keleten itt-ott halványan megszakad az íjtszaka sötétsége A? erdő lakói is ébredeznek mindjárt '-igabban telik az idő Ádám ti teleségére gondolt Az a boldog tudat hatotta át, hogy nemsokára ' ele együtt fogja róni a vágmenti akácerdöket A patak körüli laposból mintha valami susogást hallott volna J víz a szokottnál nagyobbat csobbant - utána tisztán ki lehetett venni, hogy odalenn valaki mozog „Kórságba ... nem tudtál vigyázni .<" — hallatszott Látni azonban senkit sem lehetett. Két pár éber szem figyelte a patakot amelyen keresztül egy vékony palló feküdt benőve mohával fűvel. Magát a pallót nem lehetett látni. Régen nem jár rajta ember Hidat alkotott hazánk és Nyugat-Németország között. Füleltek. A víz szokatlan csobogása elállt és lépteket hallottak. Az ismeretlen úira megszólalt, utána a másik. Fekete lelapult o földre és csöndesen Balogh fülébe súgta. — Biztosan többen vannak. Balogh kettőt mutatott új jávai. Egy pillanatra meglátta őket a bokrok résein át. Fekete szemét erőltetve figyelt Eltelt öt perc. Se hangok, se lépések. Egyszerre vagy 15 méterre tőlük két fekete folt vált ki a bokrok mögül. Most mér mindketten meglátták o közeledőket. Fekete óvatosan megmozdult. Lába megvolt meredve, testét valami furcsa izgalom futotta át. Balogh lehélethalkan intézkedett': — Közrefogjuk őket. Kússz el jobbra és ha közénk érnek, megállítom őket. — Jól van, értem, — bólintott Fekete és zörej nélkül kúszni kezdett a megadott irányba Balogh még figyelmeztette: — Vigyázz, nehogy megugorjanak visszafelé! Megnyugtatására végigsimított géppisztolyán és lövésre készen tartotta. Amazok csigalassúsággal felfigyelve minden neszre elindultak az ösvényen Az egyik hatalmas hátizsákot cipelt. Megálltak és egyideic hallgatództak. Valószínűleg minden; rendben találtak, mert qyorsan elindultak. — Állj. Fel a kezekkel! — dörrent rájuk Balogh hangja. A két alak megrettenve megállt és a meglepetéstől megbénulva, tanácstalanul néztek körül Az egyik magasba emelte karját A másik magához tért hirtelenében azt sem tudta, hová meneküljön Beugrott egy bokorba úgy hogy még közelebb került az őrhöz. Balogh felhúzta fegyverét — Ki onnan! — csengett fenyegetően Balogh hangja. Csend. A bokor ágai megmozdultak Ez alatt Fekete a másik hátamögé csont Pár méterre volt tőle A szíve vadul lüktetett Megállt, mert amellett a bokor mellett kellett volna elmennie ahol a másik rejtőzött. Ö is figyelmeztette a bujkálót. — Bújjon ki.. — de nem tudta befejezni, mert éles csattanás reszkettette meg a levegőt A bokorból tény csajMtt ki Második harmadik. Balogh körül sziszegtek a golyók. Azonnal egy tönk mögé ugrott. Fekete hatalmas ugrással egy fa mögé húzódott. A bokorban bujkáló alak menekülni akart. Térden kúszva kitört a bokorból rohanni a kart, le a patak felé. Ám alig állt fel, Balogh géppisztolya kelepelni kezdett A menekülő alak egy-két düledező lépést tett, feljajdult és belehentergett a patakba. Fekete ekkor odaugrott a másikhoz aki kezét az égnek nyujtrc reszketve állt. Bilincset rakott a csuklójára, zsebeit kiforgatta két revolver és három gránát kerüli összesen elő Balogh leszaladt a patakhoz. A sebesült iajgatoft a patak hideg vizé ben Kezében görcsösen szorongatta fegyverét. Vonaglott, mikor Balogh erőszakkal szárazra egítette és kicsavarta ujjai közül a revolvert A hcjjnali pirkadat megvilágította a fegyver agyára véseti hetüket „Colt — Made in USA" Harmadnap Balogh és Fekete, ahelyett hogy hazafelé utaztak volna, a prágai qyorsbó] kinézve élvezték a tájat A felsőbb parancsnokság kitüntetésre terjesztette fel őket bátor magatartásukért, a katonai eskü bátor teljesítéséért Onnan indultak csak haza szivük felett a „Bátorságért" éremmel, és tizedest ranggal vállpántukon A vágmenti városka éjtszakai nyu-, galomba merült. A nem messze fekvő traktorállomáson itt-ott feldohogott egy traktor Friss szél seperte végig a néptelen utcákat Balogh Adám tizedes megszaporázta lépteit és betért az utcájukba. Kimelegedett a sietéstői. Minél közelebb ért a házukhoz, annál több meleg gondolat öntötte el a szívét Mit csinálnák otthon? ValószínuleQ már alusznak „Sokat kések, egy héttel hamarább ígértem hazajövetelemet" húzta, hajtotta az érzés. Már látta a házukat. — Világítanák! — mondotta, mintha valaki elhaladt volna mellette. Odalépett az ablakhoz és benézett a kivilágított szobába. Az asztali lámpa fényében meglátta feleségét, a Jankácskáját Szíve az örömtől annyira felhevült, hogy szinte dörömbölve kopogott be Bentről Janka ijedt hangja halatszott. — Ki az? / — Én Jankácska! — Ádám! — kiáltotta tel az aszszony A zárba megcsörrent a kulcs és kinyílt az ajtó. Adám gyengéden átölelte és hoszszan megcsókolta a sírvafakadó feleségét. — Hoi késtél olyan sokáig? Ádám nem tudta, hogy mit feleljen Hirtelen a .,Farkasodwa" gondolt, az erdei csapásra — Ne sírj! Az a jó. hogy már itt vagyok, — és a világosság íe'< emelte a mellén függő, színekben ictyogó „Bátorságért'' kitüntetését. Életét adta hazájáért Ködös őszi éjtszaka volt. A ka tonák egész éjjel dolgoztak a me redek hegygerincen húzódó védelmi vonal kiépítésén. A hideg öszi eső ben bőrig ázva kimerülten botladozva a nedves, sikamlós deszká kon csúszkálva minden erejük megfeszítésével kitartóan dolgoz tak. Moszkvát védték. Nemcsak katonák dolgoztak itt, hiszen a haza szíve, minden szovjet ember gyöngyének megvédése az egész ország szívügye volt. A többiek közé vegyülve dolgo zott egy fiatal, alig tizennyolcéves lány is. kinek kezein égő hólyagok voltak a lapát hyelétől és mégis panasz nélkül, helyét férfiasan megállva vette ki részét » munká ból. Zőja eddigi életét az iskolá ban és a családi körben töltötte s nem nagyon ismerte még a vilá got, az emberiséget. Mindenek fö lött szerette hazáját, és magányos szabad perceiben boldog jövőről ábrándozott, örömtől csillogott 'a szeme, ha hazája szépségéről, gaz dagságáról beszélhetett. Moszkvá ban látta az ország szívét. Kedves volf~ neki az Ural.hegység, a csön des Don folyó és Kubán aranyló búzatermő tája Nem tudta nyu godt lelkiismerettel nézni, hogy ha zája földjét fasiszták tapossák és elindult, hogy a férfiakkal egy sorban, fegyverre] kezében védje meg azt amj számára a legdrágább volt, a Szovjethazát. Az éjtszaka koromsötétje szűr kévé vált. Reggel felé járt az idő A táj fölött még csend honolt. Vi har előtti, idegesítő csönd. Az éjt szaka folyamán megfeszítetten dol gozó emberek feszülten figyeltek Ugy tünt fel, mintha a mély csönd be merült környezet is várna a kifejlődő eseményekre. Megdördül tek az ágyúk. A becsapódó gráná tok dühödten szaggatták a földet. A németek újabb elkeseredett tá madást intéztek a város ellen. A fegyelmezett védők egészen közel ről engedték a németek elbizako dott tömegeit majd a parancsnok vezényszavára megszólaltak a gép pisztolyok, géppuskák és közvetlen közelről okádták a tüzet az ellen ség sürü soraira. A támadást visz szaverték, sőt ellentámadásba men* tek át és pár kilométert elönyo múlva, felszabadították az imádott haza egy részét. Nem elégedtek meg az eddigi sí kerekkel, hiszen még nagyon sok kilométer volt előttük a haza ha táráig, a fasiszták teljes legyőzé séig. Előttük az egyik községben hatalmas német lőszerraktárt fedeztek fel. Sokan jelentkeztek, hogy ennek megsemmisítésével újabb csapást mérjenek a gyűlölt ellenségre. A jelentkezők közt volt Zója is, kit semmi áron nem akar. tak a majdnem biztos halált igérö útra engedni. Ö mégis ment. Tár. sait meggyőzte azzal az egyszerű mondattal: d Az én életem noha számomra nagyon drága, de öszszehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint a haza becsületes. És útnak indult a szovjet nép szabadságáért, a drága "föld felszabadításáért Űtközben elhatározta. hogy élete árán is teljesíti feladatát. Érezte bajtársainak meleg kézszorítását és együttérzését. A visszamaradt bajtársak hamarosan tudomást szereztek arról, hogy teljesítette feladatát mert a lőszerraktár felrobbantása megremegtet, te az egész környéket Várták viszsza Zóját Még nem tudták, hogy a feladat teljesítése után visszafelé lopakodó lányt elfogták a bosszút szomjazó németek Noha tudta, hogy életéve) játszik mégis várat, lanul érte a támadás. Mielőtt védekeznj tudott volna géppisztolyok csöve meredt rá Elfogták. Tudta, mi vár rá. Kínzás vallatás. A fasiszta hóhérok remekeltek. Mind°n régen bevált biztos módszerüket igénybe vették hogy a fiatai lányt szólásra bírják, de igyekezetük hiábavalónak mutatkozott. A fiatal lányra nem hatott sem a sima nyelvű udvarlás, sem pedig ? tüzes vas. vagy a negyvenfokos hideg, melyben majdnem ruha nélkül kellett állnia Hallgatott. Elhatározását, hogy bajtársait és hazáját nem árulja el betartotta az utolsó le. heletéig. 1941. november 29-én fejezte be fiatal életét Zója, aki még félévvel előbb boldog, gondtalan életet élt és még boldogabb életre számított abban az államban, amely ma már a kommunizmus útján halad. Bajtársai hiába várták vissza. Teste meghalt, de szelleme él és élni fog örökké a szovjet nép és valamennyi becsületes ember szívében. Az ő szelleme, akarata. — mely a szovjet ember akarata — vezette Mereszjev főhadnagyot és a többi hősöket, hogy életüket áldozzák hazájukért' és az elnyomás igájában szenvedő munkásság felszabadításáért. Haiizsák Kálmán, szakaszvezető Nagy segítségemre van a Hadsereggel való Együttműködés Szövetségében végzett munka Egy most bevonult katona leveliből közlünk az alábbiakban néhány sort, amelyet a Hadsereggel való Együttműködés Szövetsége löki helyi szervezetének küldött: >Kedves elvtársak! Szívélyes üd vözletemet küldöm mindnyájatok nak és hálás köszönetet mondok azért, hogy szorgalmasan és kitár tóan tanítottatok engem. Itt a népi demokratikus hadseregben bizony nagy hasznát veszem annak, amit otthon a Hadsereggel való Együtt működés Szövetségében tanultam. Az első napok kicsit nehezek vol tak. de számomra sokkal könnyebben teltek, mint azoknak, akik nem jártak a gyakorlatokra a Hadsereg gel való Együttműködés Szövetsé ge valamelyik szervezete keretében. Bízhattok bennem, nem fogok szé gyent hoznj a helyi szervezetre. Most arra kérlek benneteket, hogy tolmácsoljátok valamennyi jövőre bevonuló bajtársnak azt a kérésemet hogy ne hanyagolják el a Hadsereggel való Együttműködés Szövetségében végzett munkájukat, mert a hadseregben nagy hasznát fogják venni mindannak, amit ott megtanulnak.* így ír Kútika János közkatona, néphadseregünk tagja s úgy hiszszük, hogy szavait meg kell szív lelnie minden bevonulás előtt álló fiatalnak. A Hadsereggel való Együttműködés Szövetsége Léva-járási titkársága.
