Uj Szó, 1953. október (6. évfolyam, 238-264.szám)

1953-10-21 / 255. szám, szerda

Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1953 október 21, szerda 30 fillér VI. évfolyam, 255. szám mai számban A Csehszlovák-Szovjet Barátság Hónapja előtt (2, old.) A Komszomol központi bizottságának 13. teljes ülése (3. old.) A III. Szakszervezeti Világkongresszus üléséről (4. old.) Közös erővel az üzem jó hírnevének elismeréséért (5. old.) Egyre szebben élnek a csúzi állami gazdaság dolgozói (6. old.) A dolgozók egységének és egybeforrottságának kongresszusa A Szakszervezeti Világszövetség kezdeményezésére összehívott III. szakszervezeti világkongresszus va­lóban történelmi jelentőségű ese­mény a nemzetközi szakszervezeti mozgalom fejlődésében. A kongresz­szus világszerte nagy visszhangot keltett. A világ dolgozói lelkesen helyeslik, s a mai viszonyok közt létszükségletté vált nemzetközi munkásegység megszilárdításáért indított harc rendkívül fontos állo­másának tekintik a kongresszus összehívását. A munkásmozgalom egysége az összes demokratikus erök nemzeti összefogásának alapja. Elsősorban ettől függ, hogy sikeresen megoldód­janak a munkásosztály napi fel­adatai, valamint a nemzeti függet­lenségért, a demokratikus szabad­ságjogokért, a dolgozó tömegek élet­színvonalának emeléséért, a világ­békéért vívott harc sarkalatos kér­dései. Ezért a kongresszus azzal kezdte munkáját, hogy megtárgyal­ta, mit tegyenek a szakszervezetek a dolgozók akcióegységének erősíté­séért, az életszínvonal, emeléséért, a békeharc fokozásáért. A dolgozók milliói tudják, hogy soraik egységéből erőt meríthetnek, s hogy ez a biztosítéka az életbevágó követeléseik teljesítéséért, valamint a monopóliumok és a háborús gyuj­togatók ellen indított sikeres har­cuknak. Franciaország, Olaszország, Németország, Anglia, India, Finn­ország, Brazília, Csile, Guatemala, Burma és más országok küldöttei sok példával szemléltették a kon­gresszuson, hogy a munkásosztály páratlan eltökéltséggel törekszik a nemzetközi és a nemzeti akcióegy­ségre. Európa, Ázsia, Latin-Ameri­ka és Afrika sok országának dolgo­zói a különféle szakszervezeti áram­latok képviselőivel vállvetve, sikere­sen küzdenek a bérek emeléséért, életkörülményeik megjavításáért, a munkanélküliség ellen, a demokrati­kus' jogokért és a békéért. E közös erővel vívott sikeres harc tapaszta­latai meggyőzték a dolgozókat, hogy csak teljes akcióegységben vívhatják ki a győzelmet, teljes ak­cióegységben csikarhatnak ki a vál­lalkozókból és a kormányból lénye­ges engedményeket. A kongresszus küldöttei egyhan­gúlag jóváhagyták a munkásosztály egységéért küzdő Szakszervezeti Világszövetség tevékenységét. A Szakszervezeti Világszövetség — a legnagyobb nemzetközi szakszerve­zet, amely soraiba tömöríti a föld­kerekség dolgozóinak többségét — elsősorban annak köszönheti tekinté­lyét és befolyását, hogy önfeláldo­zóan harcol minden dolgozó létérde­keiért, bármily politikai és vallási meggyözödésüek is, bármily fajúak és nemzetiségűek is az egyes dolgo­zók. Ugyanilyen önfeláldozóan küzd a szakszervezeti jogok és a demo­kratikus sabadságjogok biztosításá­ért, a népek nemzeti függetlensé­géért és a világbékéért. Az SzVSz­en kívül lévő szakszervezetek mun­kástagjai ezért egyre erélyesebben követelik, hogy szakszervezeteik újra fogjanak össze a munkásosz­tály legbefolyásosabb nemzetközi szervezetével, a Szakszervezeti Vi­lágszövetséggel. A kapitalista, a gyarmati és a függő országok népeinek helyzeté­ben a legutóbbi évek során bekö­vetkezett roppant változások ége­tően szükségessé teszik a munkás­osztály nemzeti és nemzetközi egy­ségének megszilárdítását. A mun­kásosztály egyre erélyesebben har­col a dolgozók elemi jogait és de­mokratikus szabadságjogait támadó tőkés monopóliumok, a munkanél­küliség, a néptömegek életszínvona­lának csökkentése, a militarizálás politikája és az új világháború elő­készítése ellen. A kapitalista és a gyarmati országokban kibontakozó hatalmas sztrájkmozgalom arra vall. hogy a dolgozók nem akarnak és nem tudnak beletörődni az adó­terhek hallatlan fokozásába, a mun­kabér csökkentésébe, az árak eme­lésébe, a kizsákmányolás verejté­keztetö rendszerével dolgozó, a ki­fosztott és nyomórbadöntött néptö­megekböl" maximális profitot kisaj­toló monopóliumok önkényébe. A nemzetközi reakció ismeri a szervezett dolgozók akcióegységé­nek hatalmas erejét, ezért szívesein megkaparintaná a szakszervezete­ket, megnyerné a szakszervezeti ve­zetőket; beküldi ügynökeit a mun kásmozgalcmba, minden erejével tá­mogatja a szakadárokat, hogy nép­ellenes politikájának szolgálatába állíthassa a szakszervezeteket. Ami­kor az ügynökök szakadár tevékeny­sége kudarcba fullad, a reakció megtorláshoz folyamodik: megkí­sérli, hogy lerombolja a szakszerve ceteket vagy gátolja működésüket. A reakció megkísérli, hogy gyengít­se és szétdúlja a munkásosztályt, becsapja a dolgozókat, elhintse köz­tük az ellenségeskedés és a bip.1­matlanság magvait, elmélyítse a szakszervezeti mozgalomban támadt szakadékot. Az élet azonban megmutatta, hogy a reakciós szakszervezeti veze­tők szakadár politikája egyáltalán nem fejezi ki a szakszervezetek egy­szerű tagjainak hangulatát, hogy ez a politika ellenkezik a dolgozók iga­zi törekvéseivel. A kongresszus sok részvevője ezért hangsúlyozta, hogy ezentúl még erélyesebben le keil leplezni a „Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének", az Amerikai Munkaszövetségnek és az Ipari Szakszervezetek Kongresszu­sának népellenes, szakadár vezéreit, a munkásosztály árulóit, az agresz­szív amerikai imperializmus hü szol­gáit. A küldöttek javasolták, hogy a kongresszus szólítsa föl a nemzeti szakszervezeti központokat, vala­mint Anglia, Nyugat-Németország, Latin Amerika és a Szakszervezeti Világszövetségen kívül lévő más or­szágok dolgozóit a szakszervezeti egységfront erősítésére; harcolja­nak kö?ös erővel a dolgozók élet­körülményeinek megjavításáért, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításáért. A munkásmozgalom egysége a ka­pitalista és a gyarmati országokban a demokratikus erők sikeres nemzeti összefogásának sziMírd alapjává vál­hat, ha a szakszervezetek szorosan együttműködnek a nők és az ifjúság tömegszeiyezetejvel, amelyek a nők és a fiatal nemzedék helyzetének ja­vitásáért, a demokratikus szabadság­jogokért, a békéért kfizdenek. A kongresszus részvevői lelkesen üdvözölték a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a népi demokrati kus országok szakszervezeteinek kép­viselőit. Ezek a küldöttek beszámol­tak országaik dolgozóinak az új élet építésében elért nagyszerű eredmé­nyeiről, a kapitalista rabszolgaság láncaitól megszabadult népek anyagi ós kulturális színvonalának szakadat­lan emelkedéséről. A kongresszus résavevöi lelkes helyesléssel üdvö­zölték a szovjet szakszervezeti kül­döttség vezetőjének azt a kijelentését, hogy a proletárnemzetköziség szel­lemében nevelkedett szovjet szak szervezetek ezután is aktívan támo­gatják a Szakszervezeti Világszövet­ség minden intézkedését, amely a nemzetközi szakszervezeti egység megszilárdítására irányul, testvéri együttműködésben dolgoznak a Szak szervezeti Világszövetséghez tartozó összes szakszervezetekkel, erősítik és szorosabbra fűzik kapcsolataikat a világ mindéin országának dolgozóival. A III. szakszervezeti világkon­gresszus, a dolgozók egységének és egybeforottságámk nagy gyűlése megjelöli határozataiban az összes dolgozók útj4it a jólétért, a békéért vívott egységes hárc magasabb foka felé. Még erősebbé, még széttéphetet. lenebbé válik a világ munkásosztá- _ lyának szövetsége a háborús gyujto 1 gatók ellen, a világbéke megőrzésé ért és megszilárdításáért, a dolgozó nép boldogságáért vívott küzdelem ben. (A Tartós békéért, népi demo kráciáért! vezércikkéből.). rr H A Z A IS K ELLI EBÜL * • • Ahol jó az irányítás, jól halad a munka A rimaszécsi szövetkezet jól halad az- őszi munkákkal. Október 10-ig elvetettek 30 hektár búzát. 20 hektár őszi árpát, 14 hektár rozsot, 10 hektár repcét és 1 hektár őszi keveréket. Az őszi "munkáknál a legjobban kitűnt Szabó Lajos traktoros és Hankó Ferenc agronómxís. akik mindent elkövettek, hogy az ősziek a ter­vezett határidőn belül a földbe ke­rüljenek. Az őszi petéssel egyide­jűleg fokozatosan ment a kapás­növények betakarítása is. A szövetkezet tagjai érzik kor­mányunk és pártunk segítségét azért mindent elkövetnek, hogy munkájuk eredményes legyen. A járási pártbizottság és a nemzeti bizottság is nagy segítséget nyújt a szövetkezeteknek és így a be­csületes dolgozókkal egyesült erő­vel biztosítják a falu szocialista felépítését. ÁRON MIKLÓS Rimaszécs A besztercebányai Slovenka-iizemben emelik a minőséget A besztercebányai Slovenka üzem­ben sikeresen harcolnak a minőség emeléséért a termelés minden szaka, szán. A jutalmazás prémiumos rend­szerének bevezetése után nyolc szá zalékkal javult a termékek minö'sé­ge. Legszebb eredményeket Bohuš Anna és Weisz Margit kötőnök érik el, akik K) -10 gépet kezelnek és négy kötönő feladatát végzik el. A szabászati osztályon is szép eredmé­nyeket értek el a minőség emelésé­ben. A szabónők szakiskolázáson vet­tek részt, ahol elsajátították a leg­sikeresebb szabászati módszereket. A szakmai tudás emelésével a rosszul szabott anyagok mennyisége 7 szá­zalékkal csökkent. Az így megtaka­rított anyagból közel 200 gyermek­alsónadrágot készítenek. A cukorrépa betakarításá­ban a nyitrai kerület vezet A földművelésügyi minisztérium jelentése szerint a cukorrépát októ­ber 15-ig a földterület 48.1'százalé­káról betakarították. Az 1952. októ­ber 17-i jelentéssel összehasonlítva ez több mint a háromszorosa a mult évi termésnek. Hasonló a helyzet a cukorrépa elszállításában is, amely az idén sokkal folyamatosabb, mint a mult évben volt. Október 10. és 15-e között a kiszedésnél 19.6 száza­lékkal, a szállításnál 14.5 százalékkal növekedett a terv teljesítése és ez a répatermő vidékek jó betakarítási rtiunkáinak bizonyítéka. A nyitrai kerületből 64.8 százalékos, az olo­mouci kerületből 58.8 százalékos, a prágai kerületből 54.8 százalékos eredményt jelentettek. Mozgó fogorvosi rendelő a bratislavai kerület községeiben A gyermekek egészsége megszilárdításának egyik fontos része a fo­gak romlásának megelőzése. Ebben az irányban egészségügyi dolgo­zóink főleg a vidéken tettek sokat. A bratislavai kerület azon közsé­geiben. ahol nincs állandó fogorvosi rendelő, mozgó fogorvosi rendelő működik, amely technikailag és szakszerűleg jól felszerelt és feladata, hogy díjtalanul előzetes kezelést nyújtson a tanulóifjúság részére. A Nándor fogorvosi rendelő meglátogatta a cseklészi iskolát is. Több mint két hónap alatt 700 tanulót és az EFSz számos tagját vizsgálták meg. Karol Bachratý fogtechnikus és Varsányi István több mint 520 esetben tettek óvintézkedéseket a fogsor épségének megmaradására. A fogtechnikus egyik fontos feladata, hogy a gyermekekben bizal­mat keltsen. Karol Bachratý fogtechnikus a gyermekek bizalmát az egészséges fogsor jelentőségéről tartott beszélgetéssel nyerte meg. Üj sportpálya épül Tornaiján (G. L.) Tornaiján nem messze a város szélső házaitól, a vasútállomás közelében nagyméretű építkezést kezdtek. Félmillió koronás befektetés­sel új sportpályát építenek, amely hivatva lesz a városnak és környéké­nek sportéletét nagymértékben fel­lendíteni. Pártunk és kormányunk nagy gondot fordít a sportélet fej­lesztésére. Ennek bizonyítéka a tor­naijai új sportpálya felépítése, amely 4 hektárnyi területen épül. A város­nak s környékének minden sportked­velő lakosa megtalálja itt a neki leg­jobban megfelelő sportág üzésének lehetőségét. Futballpálya, kézilabda­pálya épül, az úszósportra is lehető-' séget teremtenek fürdőmedence épí­tésével A sportolók részére öltözőket, a nézőközönség számára pedig lelátó építését is tervbe vették. A munka legnagyobb részét földgyalu végzi el. A város sportkedvelő lakásai brigád­munkával segítik elő az építkezést. Tornaiján eddig csak egy kis fut­ballpálya volt, amely kicsinek bizo­nyult a sportélet kielégítésére. Az új pálya, amelynek egyik féle már tavaszra elkészül, nagy lehetőséget nyit meg a sportélet további fejlesz­tésére. A kassai Magnezit-üzem teljesítette az ötéves tervet Október 19-én reggel a kassai Vörös Csillag Magnezit-üzem dol­gozói teljesítették az ötéves terv feladatait. Pálfi József, Stefan Koba­siar és Augusztin Pestun kemence­mesterek kiszedték az utolsó égetett magnezitot a kemencéből. A kassav Magnezit-üzem kiváló kollektívája, amely kitűnő minőségű termékeket gyárt, túlteljesítette a május elseje tiszteletére tett kötelezettségvállalását, amely szerint az ötéves terv felada­tait október 28-ig az ipar államosí­tása évfordulójáig kellett volna teli jesíteniük. A bánya dolgozói is szép eredmé­nyekkel dicsekedhetnek. A Nalevan­kov-fivérek csoportja az ötéves tervet már szeptember 21-én teljesítette, Peter Kružej csoportja pedig szep­tember 27-én. Az új üzemben az ak­nakemencék mellett Stefan Kobasiar, Lagos László és Ján Jelen csoportja értek el kiváló eredményeket, a régi üzemben pedig Michal Drangó és Ján Červený kollektívája. Jó a cukorrépatermés a dunaszerdahelyi szövetkezetben A dunaszerdahelyi szövetkezet az őszi gabonaneműek vetését október 18-án befejezte. Az őszi vetést 65 százalékban ke-resztsorosan végezték, miután meggyőződtek arról, hogy így nagyobb hektárhozamokat érhet nek el. A cukorrépa kiszedése és el­szállítása a napokban befejeződik. Előreláthatóan cukorrépából három vagonnal többet tudnak beadni az államnak, mint ahogyan azt^ tervez ték. Burgonyából és kukoricából szintén nagyon szép termésük volt. Ezekből is százszázalékosan teljesí­tették beadási kötelezettségüket. A szövetkezet tagjai Sztálin elvtárs szü­letésnapja tiszteletére kötelezettsé get vállaltak, hogy az egész évi ser tés és marhahúsbeadást decem ber 21-ig százszázalókban teljesitik és az őszi mélyszántást november 10 ig elvégzik. Hogy a kormányhatározatnak ele­get tegyenek, gondoskodtak az álla­tok téli takarmányozásáról. Már ed. dig is sok takarmányt silaztak. A kukoricakórót és a cukorrépakaréjt is silózni fogják. A tagok nagyon becsületesen végzik munkájukat. Molnár elvtárs sertéseitető és Vaa Béla fejő a legelsők közé tartoznak a munkában. Dicséretet érdemel Horváth János és Bátkai Sándor is, akik példásan dolgoznak Patasi István, Dunaszerdahely

Next

/
Thumbnails
Contents