Uj Szó, 1953. október (6. évfolyam, 238-264.szám)
1953-10-16 / 251. szám, péntek
UJSZÖ \ 1953 október 16 Az NDK könyvkiállítása Prágában a Mánes kiállítási te remben megnyílt a Német Demo kratikus Köztársaságban kiadott könyvek kiállítása. Az ünnepélyes megnyitáson jelen volt Bedrich Horák, a közmüvelödésügyi miniszter képviseletében, Friitz Stude, az NDK diplomáciai küldöttségének főtitkára, és a baráti országok dip lomáoiai hivatalainak képviselői élükön N. I. Szemjonovval, a prágai szov jet nagykövetség főtitkárával, to vábbá német kultúrdoigozók és más vendégek. A megnyitó beszédet Zdenek Hradec, a nyomdaipar főigazgatója* mondotta, aki egyebek közt ki jelentette: »A Német Demokratikus Köztársaság könyvkiállítását, ame lyet az NDK megalakulása 4. év fordulója alkalmával rendeznek, oly időben nyitjuk meg, amely mind a német, mind a csehszlovák nép életében rendkívül gazdag po litikai és művelődési eseményekben. A kiállítás megnyitása abban az évben történik, amelyet Németor• szág egységes szocialista pártja központi bizottságának határozatá val Marx Károly évének neveztek el.« Ezután számokban mutatta be, hogy mily sikerrel jár az NDK és Csehszlovákia közt a könyvkiadás tekintetében kötött kultúr egyezmény. A „nyilt repülőtér" napja A Sväzarm kerületi bizottsága mellett működő kerületi Aeroklub október 21-én déli 1 órakor a szöllősi repülőtéren »nyilit repülőtér« napot rendez. Ezen a napon a ke rületi aeroklub oktatói szemléltető és gyakorlati előadást tartanak. Az oktatók az érdeklődőknek meg magyarázzák, a repülés elveit. Továbbá egyes szakaszok bemutató gyakorlatokat végeznek. A repülőgépmodellkészítők, — köztük Gábris és Rosa elvtársak. a csehszlovák nemzeti csapat tagjai, — különféle fajta modelleket és más elvtársak különféle gyakor latokat mutatnak majd be. Ott lesz Maüka elvtárs is, a siklórepülés egyik legjobb képviselője. Az ejtőernyősök az ejtőernyő csomagolá sát, kinyitását és magát a leugrást mutatják be. Az ejtőernyősök kö zött Nemček elvtárs is szerepel, aki a legutóbbi nemzetközi versenyen az ejtőernyős versenyben kitűnő helyezést ért el. A kerületi tanácsok szocialista versenyben A bratislavai Központi Nemzeti Bizottság folyó évi október 5-én tartott ülésén értékelték a belvá rosi és külső kerületek tanácsainak működését. A belvárosi kerü letekben verseny folyt a hulladékanyaggyűjtési terv (ócskavas, papír, rongy, csont, üveg) feladatainak teljesítéséért. A külső kerületi tanácsok pedig azonkívül ver senyt folytattak a mezőgazdasági ' munkák és a növény, és állatter mékek felvásárlási tervének teljesítésében. A belvárosi kerületek közül legjobb eredményt a IV. kerület ta nácsa érte el a hulladékanyag gyűjtésében, különösen az ócskavas gyűjtésében. A külső keiületi tanácsok ver senyében első helyen Ffirév áll, amely egyenlő arányban teljesíti a verseny minden ágának felada tait. A 'versenyek végleges értékelését az őszi munkálatok befejezése után fogják elvégezni és akkor hirdetik ki a verseny teljes eredményét és abszolút győztesét A galántai járásban több mint 105 tonna ócskavasat gyűjtöttek A bratislavai kerületben szép tember 27-én és 28-án és Szlová kiában október 3-án és 4-én meg. tartott ócskavasgyüjtés nagyban hozzájárult kohóink tervtelj esíté sének sikeréhez. A bratislavai kerületben példás kezdeményezést mutatott a galántai járási nemzeti bizottság. amely őcskavasgyüjtési versenyre hívta ki az összes szlovákiai járásokat. A járásban több mint 105 tonna ócskavasat gyűjtöttek és ezzel túlszárnyalták az egész évi besző' gáltatási tervet is. A vágújhelyi járásból 110 tonna ócskavasat küldtek be. A gyűjtőakció során a bratislavai kerü let népi igazgatása acéliparunknak több mint 100 vagon ócskavasat szállított. A zsolnai kerület 70 va gont, a nyitrai kerület pedig 35 vagont gyűjtött. Új faanyagok az építés és ipar számára Ostravában az Üj Technika napjára összegyüUek a köztársaság faipari műszaki és kutató dolgozói, akik megtekintették a bútor, csa ládj ház, üdülőház és új faanyag kiállítást és ez alkalommal megismerték az újabb fafelhasználás! módszereket. Jaroslav Samek mér nök, a bratislavai fakísérleti intézet munkatársa ismertette az új faanyagok egész sorát, amelyeket azelőtt külföldről kellett behozni, és amelyek most a gépiparban még fémalkatrészeket is helyettesítenek. Az új anyagok közé tar tozik pédáui a »So!olit«, amelyet a sučicei Solo n. v. készít. Ebből az anyagból, amelyet hulladékfából forróra főzött állapotban préselnek, kemény deszkák készülnek, amelyeket összerakható házaknál, üdülőházak építésénél, valamint be tonépítkezések vázmunkáinál is fel lehet használni. A „Sololiť'-ból készült deszkákat jól lehet vág. ni, fúrni és frézelni, ugyanúgy, mint a rendes fát és azonkívül nagymennyiségű fa megtakarítását is jelentik. A bútor, és építőipar számára ^ még más ilyen anyagokat is készítenek. Igy az »Izo plat« puha deszkát, a fürészporbó) készült »Jespil« deszkát, a »Likus és »Linat« nevü szerkezeti deszká kat, a fürészporbó] készült »Solopil« parkettfát és számos faanya got. A dohánygyártmányok jobb minőségéért A szlovákiai dohánygyárak alkalmazottai abban a törekvésük ben, hogy a gyártmányok minősé gét javítsák, mindent megtesznek) hogy 'a szocialista verseny fejleszlesztésével és új munkamódszerek minél szélesebbkörü alkalmazásá val elérjék a kívánt eredményt. Szlovákiában a legjobb minőséget a Selmecbányái dohánygyár alkalmazottai érik el. Egy évvel ezelőtt még a szlovákiai dohányipari vállaltatok legelmaradottabbjai közé tartoztak, azonban már az 1953 év második negyedében az országos versenyben az első helyre jutottak és elnyerték az élelmiszerügyi minisztérium vörös zászlaját és az élelmiszerközponti szövetség alkal mazottainak zászlaját. Buzgalmuk a legutóbbi időben se lankadt. Igy szeptemberben a tervet mennyiség és minőség tekintetében 100 százalékra teljesítették, anélkül, hogy gyártmányaik ellen egyetlen felszólalás ér. kezett volna. Ez néhány példás dolgozónak érdeme is, akik a termeléshez való szocialista beállítottságukkal ennek a kollektív munkasikernek kezdeményezői. Igy pél dául Lukáč Charchúň két gépet szolgál ki a »Bystrica« szivarka készítésénél. Az elért eredményben nagy része van Alojz Obuch főmérnöknek is, aki a gépi berendezés jó megszervezésével kellő időben le szállította a selejtet, és így hozzá járult a legfinomabb szivarkák mi nőségének megjavításához. A Köztársasági Bajnokság utolsó fordulójának eredményei A Köztársasági Bajnokságban megkezdték az utolsó fordulót. Tegnap négy mérkőzést játszottak. A Lokomotíva Košice otthonában szenvedett egygólos vereséget a Vörös Csillagtól, a Slávia Bratislava Ostrava Baníktól kapott ki egy góllal, a Tatran Prešov pedig az Iskra Gottwaldov együttesét győzte le. Liberecen a Slavoj a Spartak Praha Sokolovót látta vendégül. A mérkőzést döntetlen félidő után a vendégcsa pat nyerte meg. Mind a négy mérkőzésen tehát a favorit csapatok győztek. A bajnokság befejezéséhez már csak négy mérkőzés hiányzik. Csütörtökön délután •— lapzárta után — került sor a Slovan Bratislava ÜNV— Krídla vlasti Olomouc mérkőzésre. Az egyes mérkőzésekről a következőket jelentik: Slavoj Liberec—Spartak Praha Sokolovo 3:4 (2:2) Több mint 6.000 néző előtt Krištofik bíráskodása mellett játszották a mérkőzést, mely érdekes, jóiramú küzdelmet hozott. Az első félidőben — mint ahogy azt az eredmény is mutatja — kiegyensúlyozott küzdelem folyt. Helyenkint a honi csapatnak több alkalma volt gólszerzésre, de ekkor a vendégek védelme kitűnően hárított. A második félidőben a vendégek voltak jobbak és végeredményben megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Lokomotíva Košice—Vörös Csillag 0:1 (0:1) Kassán 5.000 néző előtt Placek gyenge bíráskodása mellett került sor a mérkőzésre. A két csapat a következő összeállításban lépett pályára: Vörös Csillag: Zvonek — Matlák i Kadlec), Gőgh, Hlozek — Cimra, Kadlec (Árpás), — Balázsik, Kacsányi. Laskov, Košnár, Üjvári. Lokomotíva Košice: Škultéty (Magyar) — Ilko, Vaskó, Cestičky — Gašparik, Nepko — Kánássi, Lénárt, Dávid. Dubiel, Greskovič. Érdekes, gyorsiramú, helyenkint kemény küzdelem folyt. A második félidőben mindkét csapat idegesen küzdött, és több gólhelyzetet hagyott ki. A Vörös Csillag egygólos győzelme teljesen megérdemelt. Slávia Bratislava —Baník Ostrava 1:2 (0:1) Kiegyensúlyozott küzdelem folyt ezen a fontos kimenetelű mérkőzésen. Mindét, részen több sportszerűtlenség történt. 4.000 néző előtt Tungr bíráskodott. Tatran Prešov— Iskra Gottwaldov 3:1 (1:0) Eperjesen 4.000 néző előtt Kozok bíráskodása mellett játszottak. A honiak főleg a második félidőben voltak jók és megérdemelten szerezték meg a két bajnoki pontot. A mérkőzések után a tabella állása a következő: ÜDA Praha 11 9 1 1 33:11 19 Sp. Sokolovo 13 9 1 3 26:18 19 ÜD ČH Bratisl. 13 8 2 3 24:14 18 Krídla vlasti 12 7 2 3 17:7 16 Baník Kladno 13 7 2 4 36:22 16 Tatran Prešov 13 6 3 4 26:23 15 Dyn. Praha 13 6 2 5 22:22 14 Tank. Praha 11 6 1 4 29:21 13 SI. Bratisl. ÜNV 12 5 2 5 26:21 12 Baník Ostrava 12 3 2 7 12:23 8 Slavoj Liberec 13 3 1 9 19:37 7 SI. Bratislava 13 2 2 9 17:30 6 Iskra Gottwaldov 13 2 2 9 18:34 6 Lok. Košice 12 2 1 9 12:34 5 Prágába érkeztek a nemzetközi atlétikai verseny első külföldi versenyzői A csehszlovák hadsereg strahovi stadionjában Prágában, szómbaton, október 17-én és vasárnap, ok tóber 18-án megtartandó nemzetközi atlétikai verseny első külföldi részvevői csütörtökön, október 15én érkeztek Prágába. Ez a norvég gerelydobó, Danielsen, akit edzője Osterpar kísér, továbbá Strandli kalapácsdobó világbajnok és Hammer gyalogló versenyző. Szombatra várják a svéd alétákat is, Wolfbrandtot (400 és 800 m), és Ekfeldtet (800 m). A magyar atléták szintén csütörtökön érkeztek meg. Köztük vannak Csermák és Német kalapácsdobók, Rózsavölgyi, Béres, Iharos és Garay futók, László és Bárkányi atléták. Verseny az országos labdarúgóbajnokságba való jutásért Miután az országos labdarúgóverseny végetért, még a Köztársasági Bajnokságot kell végigjátszani, amelynek utolsó fordulóját október 31-ére tűzték ki. A jövő évi orszá gos labdarúgóverseny összeállítását a kihívásos mérkőzések alapján tartják meg. Az országos labdarúgóverseny a kerületek legjobb csapatainak versenye, és ezt a versenyt minden évben másképp kell összeállítani. Az idén két részből állt, amelyek mindegyikében 12 csapat vett részt. A jövö évben szintén két részből fog állni, de mindegyikben csak 10 csapat lesz. Az ez idei győztesek, a Spartak Praha Stalingrád és az Iskra Žilina előrejutnak a Köztársasági Bajnokságba, amelynek utolsó négy csapata számára nem biztos az országos versenyben való részvétel, hanem azért selejtező mérkőzéseken kell küzdeniök. Legelőször a kerületi bajnok tart kihívó mérkőzést az országos versenyhek azzal a tagjával, amely az illető kerületet az 1953. évben képviseli ebben a versenyben. Ennek a mérkőzésnek győztese bekerül az 1954. évi országos versenybe. Azokban a kerületekben, ahol oly csapat van, amely kiesett a Köztársasági Bajnokságból, még egy selejtező mérkőzés lesz, éspedig a kihívási verseny győztese és a Köztársasági Bajnokságból kieső csapat közt Csak ennek a mérkőzésnek győztese jut be az 1954. évi országos versenybe. Egyes kerületeknek az idén az országos laibdarúgóversenyben két képviselő csapata volt. Ilyen volt például a prágai ÜNV, ahol a Spartak Praha Stalingrádon kívül még a Červená. Hviezda is részt vett az országos versenyben. Minthogy a Spartak Praha Stalingrád előre jut a Köztársasági Bajnokságba, azért a kerületi bajnokkal a Červená Hviezda fog kihívási mérkőzést ját szani. Más esetekben azonban a kihívási mérkőzést csak a jobb helye zésü csapat tartja, míg a rosszabb helyezésű csapat kiesik. Igy például a plzeni kerületben a. kihívási mérkő zést a kerületi bajnokkal a PDA Plzeň tartja, míg a Spartak Plzeü ZVIL a jövő évj országos versenyből kiesett. Ugyanúgy a brnoi kerületben a kihívási mérkőzésben a Červe. ná Hviezda Brno vesz részt, míg a Spartak Královo Pole a versenyből kiesett. Ezzel szemben a jövő évi országos labdarúgóversenyben biztosítva van az Iskra Ružomberok részvétele, azért, mert a zsolnai kerület ez idei képviselő csapata, az Iskra Žilina, az országos labdarúgóversenyből előre jut a köztársasági bajnoki versenybe. Valamennyi kihívási mérkőzést két fordulóval játszanak, és az előrejutás nemcsak a pontok számától, hanem a gólaránytól is függ. Abban az esetben, hogyha mind a pontok száma, mind a gólarány egyenlő, az illető ellenfelek semleges pályán harmadik mérkőzést tartanak. Hogyha a rendes játékidő alatt itt sem dől el a kérdés, akkor a mérkőzést kétszer 10 perccel meghosszabbítják. Ha pedig a győzelem még így sem dől el, akkor sorsolással határozzák meg. A kihívási verse, nyekben vereséget szenvedő csapatok az illető kerület bajnoki versenyeibe kerülnek. A sakkvilágbajnokjelöltek versenye Zürichben, a sakkvilágbajnokjelöltek versenyén a függöjátszmákat fejezték be. A legnagyobb érdeklődés a Kotov—Reshewsky-játszmát kísérte, amely egyenlöszámú gyalogok mellett hamarosan huszárvégjátékba ment át. A szovjet nagymester éles pozícióban nehéz helyzetbe hozta Reshewskyt, aki döntetlen eredményt javasolt. Kotov nem fogadta el a javaslatot s a befejezésnél rendkívül pontosan játszva, a játszma feladására kényszeritette Reshewskyt. A nézők lelkes tapssal jutalmazták a szovjet nagymestert győzelméért.' Geller játék nélkül feladta a küzdelmet Szmiszlov, Najdorf pedig Averbah ellen. Gligorics győzelmet aratott Euwe ellen. A Tajmanov—Szabó, Bronstein—Stahlberg, Keresz—Kotov, Boleszlavszkij —Bronstein, Szabó—Najdorf és Szabó—Gligorics játszma döntetlen eredménnyel végződött. A 2Z\ forduló után a verseny állása a következő: Szmiszlov 13.5 pont (szabadnapos volt), Reshewsky 13.5, Keresz, Bronstein 13, Kotov 11.5 (sz.), Najdorf 11 (sz.), Petroszjan,' Gligorics 10.5 (sz.), Averbah 10.5, Boleszlavszkij, Tajmanov 10 (sz.), Euwe, Szabó 9.5, Geller 9 (sz.), Stahlberg 6. Teljes fordulót bonyolítanak le szombaton és vasárnap a magyar NB 1.-ben Kéthetes szünet után a magyar labdarúgó bajnokság első osztályában ismét megkezdődnek a pontküzdelmek. A mérkőzéseket szombaton és vasárnap bonyolítják le. Szombaton a Bp. Honvéd a Dorogi Bányász ellen játszik, a további mérkőzéseket pedig vasárnap a következő párosításban játsszák: Bp. Postás— Salgótarjáni Bányász, Bp. Kinizsi— Vörös Lobogó Sortex. Szegedi Hon véd—Csepeli Vasas, Szombathelyi Lokomotív—Sztálin Vasmű Épító'k, Győri Vasas—Bp. Vörös Lobogó. A Bp. Vasas—Bp. Dózsa mérkőzést későbbi időpontban játsszák le. A kassai kerületi labdarúgó-bajnokság állása A kassai kerületi labdarúgó bajnokságban vasárnap elmaradt mérkőzéseket játszottak. Eredmények: Spartak Krompachy— Baník Košice 2:2, Slovan Moldava— Lokomotíva Sp. Nová Ves 3:2, Dynamo Košice— Baník Rožňava 4:1, Iskra Tatrasvit — Slavoj Kežmarok 2:3. A tabella álíása: Slavoj Trebišov 9 6 12 Sp. Krompachy 10 6 1 3 Baník Košice 9 4 4 1 Dyn. Košice Spoj 10 5 2 3 Slavoj Kežmarok 10 5 1 4 Baník Rožňava 10 4 3 3 Slovan Moldava 8 4 13 Lok. Sp. N. Ves 10 3 2 5 Slávia Košice 9 3 2 4 Iskra Tatrasvit 10 2 2 6 Tatran Poprad 9 13 5 PDA Košice 8 2 :22 24 27 :28 8 2 0 6 16:28 :10 13 :24 13 :17 12 :21 12 :23 11 :20 11 :14 9 • Prága—Bukarest 12:2. A nemzetközi teniszviadalt szerdán folytatták a román fővárosban. Teniszezőink iámét szép győzelmet arattak. A második nap versenyei után 12:2 arányban vezetnek a csehszlovák teniszezők. „ÜJ SZÔ", kiadja a Szlovákia Kommunista Pértjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős Lőrincz Gyula, főszerkesztő Szerkesztőség Bratislava Jesenského u 8—10. telefon 347—16. 352—10. Kiadóhivatal: Pravda lapterjesztővállalat. Bratislava. Gorkého u 8. telefon 274—74. Előfizetési díj havonta Kčs 1.60 Megrendelhető a postai kézbesítőknél vagy a postahivatalokon Ellenőrző postahivatal Bratislava 2. A postailletékek készpénzzel való fizetése engedélyezve. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. A 53152 f