Uj Szó, 1953. október (6. évfolyam, 238-264.szám)
1953-10-01 / 238. szám, csütörtök
2 UJ %w 1953 október 1 jHentés a Központi Szakszervizei i Tanács X plenáris üléséről A Központi Szakszervezeti Tanács kedden, 1953. szeptember 29-én Prágában tartotta meg X. plenáris ülését, amelyben Maria Trojanová képviselő, a Központi Szakszervezeti Tanács titkára elnökölt. Jaroslav Kolár képviselő, a Központi Szakszervezeti Tanács titkára röviden értékelte a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomnak a mult év júliusában tartott ülése óta kifejtett tevékenységét. Többek között kiemelte, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom elnökének, G. Kiiment képviselőnek vezetésével az említett ülés által kitűzött összes feladatokat fokozatosan és felelősségteljesen megoldották. G. Kiiment képviselőt, a Központi Szakszervezeti Tanács elnökét komoly és sok szenvedést okozó betegsége egyre jobban elvonta a Központi Szakszervezeti Tanács irányításától. Az utóbbi időben egyre jobban megérezték távollétét a szakszervezetek irányításában. G. Kiiment ezért orvosai tanácsára elhatározta, hogy felkéri a Központi Szakszervezeti Tanács vezetőségét egészségügyi szabadságolására. A Központi Szakszervezeti Tanács vezetősége egyhangúlag elhatározta, hogy kezeltetésének teljes befejezéséig egészségügyi szabadságot ad G. Klimentnek. A Központi Szakszervezeti Tanács titkársága annak érdekében, hogy G. Kiiment képviselőnek, a Központi Szakszervezeti Tanács elnökének, hoszszú ideig tartó egészségügyi szabadságra történt távozásával ne álljon elő hanyatlás a szakszervezeti mozgalom vezető szerveiben, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságához •fordult azzal a kérelemmel, hogy egyik, nagy tapasztalatokkal rendelkező, régi forradalmi munkatársát szabadítsa fel a szakszervezetek vezetésére A CsKP KB elnöksége teljesítette a Központi Szakszervezeti Tanács kérelmét és tagját, Josef Teslát felszabadította a Központi Szakszervezeti Tanács vezetésére. A plenáris ülés lelkes egyetértéssel egyhangúlag jóváhagyta az elnökség .lavaslatát és Josef Teslát a Központi Szakszervezeti Tanács tagjává és egyúttal elöljáróságának tagjává választotta. Ezután Josef Tesla emelkedett szólásra Beszéde elején megköszönte az iránta tanúsított bizalmat. A Központi Szakszervezeti Tanács és valamennyi dolgozó nevében mielőbbi gyógyulást kívánt G Kiiment képviselőnek, a Központi Szakszervezeti Tanács elnökének Ezután felvázolta a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom legfontosabb feladatait Beszédét hosszantartó tapssal fogadták. A plenáris ülés felhatalmazta a Központi Szakszervezeti Tanács elöljáróságát a minisztériumok, megbízotti hivatalok szervezetében és a kormány összetételében beállott változásokból eredő összes szükséges intézkedések végrehajtására a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom szervezetében. Ezután megválasztották a küldöttséget František Zupka képviselővel, a Szlovákiai Szakszervezeti Tanács elnökével az élen, amely részt vesz a bécsi III. Szakszervezeti Világkongresszuson. A plenáris ülés összeállította a jelölőlistát a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó szerveiben betöltendő funkciókra. A plenáris ülés részvevői egyhangúlag jóváhagyták a német kérdés békés megoldására irányul''' csehszlovákiai kongresszushoz intézett határozatot. A gyűlésről levelet küldtek G. Kiiment képviselőnek, a Központi Szakszervezeti Tanács elnökének. A Központi Szakszervezeti Tanács elöljárósága a plenáris ülés befejezése után azonnal összeült és Josef Tes'át első titkárává választotta. A plenáris ülés határozata értelmében G. Kiiment képviselőnek, a Központi Szakszervezeti Tanács elnökének egészségügyi szabadsága alatt Josef Tesla lesz felelős a Központi Szakszervezeti Tanács irányításáért. A Központi Szakszervezeti Tanács a német kérdés békés megoldására rányuló csehszlovákiai kongresszushoz A Központi Szakszervezeti Tanács Prágában, szeptember 29 én meg tartott X. plenáris ülése foglalkozott a Csehszlovákiai Békevédelmi Bizottságinak a német kérdés békés megoldására irányuló kongresszus összehívásáról hozott határozatával. Az imperialisták koreai kudarca után a háborús gyujtogatók új hábo rüs tűzfészket igyekszenek teremteni Nyugat-Németországban. Különösen most, aimikor terror és demokráciaellemies rendszer segítségével engedelmes szolgáik, az árulók, re* vansiszták és nácik a választásokban hatalomra jutottak, azt hiszik, hogy eljött az alkalmas pillanat bűnös szándékaik megvalósítására. Az imperialisták azonban ismét elszámítják magukat. A nyugat németországi választások eredményei egyrészt még jobban elmélyítik az ellentéteket az USA csatlóäai között, másrészt minden haladó és békeszerető embert — nemcsak nyugaton, hanem az egész világon — fokozott ellenállásra késztetnek a náci Wehr macht megújítása és a fasizmus feltámasztása ellen. Minden becsületes ember támogatja a Szovjetuniónak az egységes, demokratikus Németország megteremtésére tett békeszerető javaslatait. Főleg nekünk, Németország közvetlen szomszédainak érdekünk, békeszerető állammal vagyunk-e szo-m. szédosak, vagy pedig olyan állam mai, amely népünk és az európai béke számára állandó veszélyt fog jelenteni. Ezért minden bizonnyal egyetlen olyan dolgozó sincs és nem is fog akadni hazánkban, aki ne követne el mindent, hogy megvédjük gyönyörű hazánk boldog és örömteljes életét. Baráti kezet nyujtunk minden békeszerető, becsületes és haladó németnek kölcsönös együttműködésre és békés együttélésre. Támogatni fogjuk a világbéke megőrzésére és az egységes, demokratikus Németország megteremtésére irányuló őszszes törekvéseiket. Ezért mi, szak. szervezeti dolgozik örömmel üdvözöljük a német kérdés békés megoldására irányuló csehszlovákiai kon. gresszius összehívását. Felemeljük szavunkat és az emberek százmillióihoz csatlakozunk az egész világon. A nemzetgazdasági terv feladatainak teljesítéséért és túlteljesítéséért kifejtett törekvés, fokozott éberség és elővigyázatosság lesz hozzájárulásunk a német kérdés megoldásá"noz. Megakadályozunk minden olyan kísérletet, amely építésünk megzavará. sára és új világháború előidézésére irányul. Mindnyájan egyesítsük erőinket a szocializmus felépítéséért folytatott küzdelemre. A szocializmus építése a tartós világbéke építését jelenti. Központi Szakszervezeti Tanács Irodalmi est Prágában Illyés Gyula látogatása alkalmából A prágai Magyar Kultúra szeptember 29-én, kedden irodalmi estet rendezett Illyés Gyula kétszeres Kossuth-díjas, kiváló magyar költő és prózaíró alkotásaiból, aki a többi magyar művészekkel és kultúrmunkásokkal együtt Csehszlovákiába látogatott. Illyés Gyula - irodalmi alkotásé val és személyiségével Petr Rákos tanár ismertette meg az est részvevőit akik szívélyesen üdvözölték körükben kedves vendégüket. Petr Rákos tanár hangsúlyozta Illyés Gyula nagy jelentőségét a magyar irodalomban. Ez kiváló költemények, regények, tanulmányok és népnek szánt történelmi drámák egész sorában nyilvánul meg. Az est műsora keretében Bedrich Prokoš államdíjas, a Realista Színház tagja Dagmar Sedláčková és Ivan Malik, a Zenei Színház. tagja részleteket szavaltak és olvastak Illyés Gvula műveiből. Az est végén Illyés Gyula költő is felszólalt. Meleg szavakkal értékelte azt a barátságot és szeretetet, amelyben őt hazánkban mindenütt részesítették és hangsúlyozta: azon lesz. hogy a magyar-csehszlovák baráti kapcsolatok még jobban elmélyüljenek. Az irodalmi esten a kozművelődésügyi minisztérium šs a prágai magyar követség képviselői, a Csehszlovákiai Írók Szövetségének képviselői és számos kultúréleti tényezőnk is részt vett. Illyés Gyula, a legnagyobb élő magyar költő, a magyar nyelv egyik legnagyobb művésze irodalmi és művészi munkásságát hazánk olvasóközönsége eddig nem ismerte elég részletesen, mert Illyés Gyula művei nem voltak cseh és szlovák nyelvre lefordítva. Most többek között Vítézslav Nezval államdíjjal és nemzetközi békedíjjal kitüntetett költőnk fordítja Illyés verseit cseh nyelvre. Az esten szava't szemelvények bizonyítják, hogy nem kis eredménnyel. Az irodalmi est hozzájárult ahhoz, hogy a cseh és szlovák irodalombarát közönség Illyés Gyulát őszitén szívébe zárja és megszeresse. Illyés szerénységgel hárította e' a személyének szóló ünneplést Hivatásának mindig azt tartotta, hogy a népet szolgálja és ha ez sikerült neki akkor az érdem az egész magyar irodalomé. A népi műalkotás prágai fesztiváljának második része előtt Október 14-töl 25-ig Prágában megtartják a népi műalkotás fesztiváljának őszi részét. A fesztivált Antonín Zápotocky köztársasági elnök védnöksége alatt rendezik. A nemrégen előterjesztett kormánynyilatkozat értelmében a népi műalkotás fesztiválja a népi műalkotás együttesei és a műkedvelő színjátszók tevékenységének továbbfejlesztésében és az üzemek és falvak dolgozói kulturális és társadalmi életformáinak megjavításában további lépés lesz. A népi műalkotás fesztiváljának prágai részén 13 színjátszóegyüttes vesz részt, köztük egy opera- és hat bábszínház-kollektíva. A színielőadásokat a Zdenek Nejedlyről elnevezett Realista Színház színpadán, a bábszínházel'őadásokat Josef Skúpa professzor, kiváló művész bábszínházában tartják. A fesztivál egyik legfigyelemre méltóbb részvevője a Csemadok komáromi magyar színjátszóegyüttese, amely 1949-ben megtett első lépései óta már 1950-ben a nyitrai népi műalkotás szemléjén első helyre került és főleg a magyar nemzetiségű szlovákiai falvakban érdemes kultúrtevékenységet fejt ki. A bemutatón legsikerültebb előadásával Gergely Sándor magyar Író, „Hősök és vitézek" című drámájával lép fel. A bemutató másik részvevője a tőketerebesi élelmiszeripari kombinát iizemi klubjának színjátszócsoportja, amely Prágában bemutatja Jozef Gregor-Tajovsky „Asszonyok törvénye" c. darabját. Az együttes a legjobb szlovákiai műkedvelő szín. játszócsoportok közé tartozik. A cseh színjátszócsoportok ^öziíl fellép a Most melletti souši Vrbensky-bánya üzemi klubjának színjátszóegyüttese, amely bemutatja Antonín Zápotocky „Üj harcosok sorakozója" című darabját. A bratislavai Csehszlovák Állami Film üzemi klubjának együttese Palo Gajdoš „Jánoäík" című darabját mutatja be. A rakovnicei „Rakona"-üzem klubjának operaegyüttese előadja Smetana „Az eladott menyasszony" című operáját. Október 18-án, vasárnap összejön a filmművészeti dolgozók aktívája, amelyen bejelentik a népi műalkotás fesztiváljának a fényképezés és filmművészet terén elért eredményeit és kiosztják az okleveleket. A fesztivál végién a nyári és az őszi bemutatók győztes együtteseinek Az 1953. évi népi műalkotás fesztiváljának győztese címet adományozzák. A marxizmus-leninizmus ismereteinek kimeríthetetlen kincsestára Tizenöt évvel ezelőtt, 1938 október 1-én jelent meg Sztálin elvtárs felbecsülhetetlen értékű klasszikus müve: „A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja történetének rövid tanfolyama". Az azóta eltelt 15 év alatt ez a mű nagy segítséget nyújtott a kommunista és munkáspártoknak a kapitalizmus megdöntéséért, a proletárdiktatúra kivívásáért és a szocializmus felépítéséért folytatott lankadatlan harcukban. Sztálin elvtárs müve elénk tárja a Szovjetunió Kommunista Pártja gazdag tapasztalatainak kincsestárát és lehetővé teszi, hogy a kommunista és munkáspártok alkotó módon használják fel munkájukban, harcukban ezeket a zseniális rendszerbe sorolt ismereteket. Mire tanít minket „A Szovjet unió Kommunista (bolsevik) Pártja történetének rövid tanfolyama?" 1. „A párt története először is arra tanít, hogy a proletárforradalom gyŐ7-eíri". a proletárdiktatúra győzelme lehetetlen a proletariátus olyan forradalmi pártja nélkül, amely mentes az opportunizmustól, engesztelhetetlen a megalkuvókkal és kapitulálókka! szemben, forradalmi a burzsoáziával és annak államhatalmával szemben." E tétel helyességének felismerése volt 'az alapvető feltétele Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának. Az első világháború után Csehszlovákia dolgozói éppen azért nem tudták érvényesíteni követel, ményüket a „szocialista Csehszlovákiát", mivel az akkori szociáldemokrata párt vezetői szövetségre léptek a burzsoáziával, elárulták a munkásosztályt és átjátszották a hatalmat a burzsoázia kezére. A szociáldemokrajta Tusar-kormány árulásából majd az 1920. decemberi sztrájk vereségéből szűrte le munkásosztályunk többsége azt a tapasztalatot, hogy az ideiglenesen diadalmaskodó burzsoázia felett csak új, lenini típusú párt győzedelmeskedhet. A későbbi fejlődés megmutatta, hogy csak a III. Internacionálé alapján álló forradalmi kommunista párt megalapítása volt az egyetlen helyes út, amely a munkásosztály előtt állt. Kommunista pártunk volt az, amely mint a munkásosztály élcsapata, harcbavitte a kizsákmányolt tömegeket a burzsoá rendszer ellen, az új társadalom felépítéséért. Sikereinek egyik magya rázata éppen az, hogy a burzsoázia elleni küzdelem során nem feledkezett meg az opportunizmus, a kapituláns szellem, a megalkuvás elleni harcról. Nemcsak a párton belül folyt az ádáz harc a megalkuvók ellen. A burzsoá Csehszlovák Köztársaságban az ú. n. „munkáspártok" és közülük főleg a szociáldemokrata párt vezérei voltak a hataímonlévő töke leghűbb kiszolgálói. Az ellenzékben álló kommunista párt minden alkalmat felhasznált, hogy rámutasson a szocdemek kétszínüségére, hogy lerántsa a leplet áruló politikájukról, amely a kapitalisták malmára hajtotta a vizet. Csak pártunk engesztelhetetlensége a megalkuvó szociál demokratizmus ellen tette lehetővé, hogy a munkásosztály benne bízott, politikáját követte. A felszabadulás után, 1948 februárjában is az biztosította pártunk győzelmét, hogy 1945-tői, a népi demokrácia viszonyai között, kérlelhetetlen és következetes politikát folytatott a burzsoá és megalkuvó pártokkal szemben. Az SzK(b)P története ma is arra tanítja hazánk minden kommunistáját, hogy határozottan kövesse 1 a, párt vonalát és harooljon annak megszegői ellen. És ennek a harcnak egyik legfontosabb alkotó része a még felmerülő szociáldemokrata nézetek leküzdése. A szociáldemo kratizmus arra törekszik, hogy megtörje a párt erejét és egységét, a munkásosztály szilárdságát és szövetségét a dolgozó parasztsággal és az értelmiséggel Pártunk az ideológiai munka színvonalának emelésével válaszol az ilyen egységbontó kísérletekre. Ez az út, amelyen haladva leküzdhetjük a különféle megalkuvó nézeteket, megőrizzük pártunk fórra dalmiságát. 2. „A párt története továbbá arra tanít, hogy a munkásosztály pártja nem töltheti be osztálya vezetőjének szerepét, nem töltheti be a proletárforradalom szervezőjének és vezetőjének szerepét, ha nem sajátította el a munkásmozgalom élenjáró elméletét, ha nem sajátította el a marxizmus-leninizmus elméletét." A marxista-leninista elmélet állán dóan fejlődő tudomány a társadalomról, a munkásmozgalomról, a proletárforradalomról és a kommunista társadalom építéséről. A mi pártunk is ezen a tudományon nevelkedett. Minden eredményét és sikerét ennek köszönheti és hibái főleg azért és akkor keletkeztek és keletkeznek, ha nem tanult az SzKP ismereteiből elég mélyrehatóan és alkotó módon. A párt tagjai a burzsoá Köztársaságban, majd az illegalitás éveiben iránytűt lá/ttak a marxi-lenini ideológiában, amely mindig és minden körülmények között a helyes úitra vezérelte őket. A szocializmus építésének időszakában a pártba befurakodott ellenség — Szlánszky és bandája — akarta elérni azt, hogy a marxizimus-leninizmos tudományában csak holt betűket lássunk. És káros hatású volt az is, hogy a szocializmus építésében elért sikereink hatására sok elvtárs megmárosodotť és azt hitte, hogy az elmélet semmi — a gyakorlat minden. Prakticistákká váltak, akik nem látják a távlatokat, nem ismerik fel az elmélet és gyakorlat elválaszthatatlan egységét és így előbb, vagy utób v- elkerülhetetlenül súlyos hibákat követnek el. A lélektelen prakticizmus mellett igen gya kori jelenség a marxizmus-leninizmus elferdítése, elsekélyesítése, a nem alkotó módon, dogmatikusan való „elsajátítása". Sok elvtárs, propagandista és előadó Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanítását elvontan magyarázza, gyakran érthetetlenné teszi azzal, hogy nem hozza kapcsolatba az adott hellyel, idővel és viszonyokkal. így azután nem véletlen, hogy vannak kommunisták, akik nem a lényeg elsajátítására törekednek, hanem betürágö módon magolnak. Pártunk nagy súlyt helyez arra, hogy ezeket, a fejlödésün ket gátoló hibákat kiküszöbölje. Az ideológiai munka megjavításával minden párttag előtt világossá kell válnia annak, hogy a marxizmus-leninizmus nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala. 3. „A párt története továbbá arra tanít, hogy a proletárforradalom győzelme lehetetlen a munkásosztály soraiban működő kispolgári pártok szétzúzása nélkül, amelyek a munkásosztály elmaradt rétegeit a burzsoázia karjaiba kergetik s ilymódon a munkásosztály egységét megbontják." A Szovjetunió Kommunista Pártja fejlődésének története tehát arra tanít minket, hogy a proletárdiktatúra megvalósításának a szocializmus felépítésének feltétéle a munkásosztály többségének megnyerése A mensevikiek. eszerek. anarchisták és más kispolgári pártok ellen vívott harc a Szovjetunióban az adott helyzetben részben más módszereket követelt meg, mint a mi pártunk harca, különösen a felszabadulás után, a csehszlovákiai ú. n. „munkáspártok" ellen, de itt is, ott is ugyanaz volt a stratégiai cél: a munkásosztály egységének kialakítása és megszilárdítása. Pártunk állandó politikai munkát fejtett ki, hogy lelop-