Uj Szó, 1953. szeptember (6. évfolyam, 212-237.szám)

1953-09-04 / 215. szám, péntek

350 U J SZO 1953 szeptember 5 KET CSE-H BESZELGET vetséges ez, Gyula, amikor most oly kemény valóságban élünk? — Te ismered Szabinát? — Még az iskolából .. — Az kevés. Ott nem magyarázták meg, hogy ki is volt tulajdonképpen. Árulói Saját maga árulója lett, a mozgalom árulója! — Nem értem az egészet, mi szükségét látod annak, hogy ezt most feszegesd? — Nézd, Szabina szerette földünket. a népet, az új utat törő embere ket. Ott volt a titokban, egyre mind nagyobb számban gyülekező munkások között is. Mindnyájan nemcsak a? írót, hanem a bajtársat. a tanácsadót is tisztelték benne és mégis áruló, rendörspicii lett. Kemény szó ez, hogy áruló, de ki kell mondani, nem csak azért, mert elhagyta a gondolatat, de mert azt meggyöngítette, fegyvert adott az ellenség kezébe hogy azt a mozgalom ellen fordíthassák. És ilyen emberek köztünk is akadhatnak, Reicin elvtárs! A vendég arca egy pillanatra elszürkült; úgy tett, mintha nehezen értené a mondottakat. — Nem ismerek ilyen gyámoltalan embereket — mondotta kurtán, kitérően. Gyula izgalmában ajka szélét harapdálta és lávaszerűen, tüzesen, perzselőn ömlöttek belőle a szavak. — Jó is volna, ha nem lennének nyúlszívű emberek közöttünk. Vannak, akik testileg bikaerősek de az első ütlegeléseknél megtörik bennük a lélek. És az első titok elárulásával eladják a lelküket is, kiszolgáltatják magukat az új gazda kénye-kedvének. Már nem is azért, mert akarják, hanem azért, mert muszáj és nemcsak . azt mondják el, amit akarnak, hanem azt is, amire rákényszerítik őket. Olyanok, mint a madzagon húzott madarak ... Gyula Reicin körül járkált s beszédközben hadonászott a kezével, mintha szavainak akarna ezzel is íúlyt adni. Hirtelen fellélekzett, elmosolyodott: — Nem is tudom, miért mondom ezt neked. De ahogy napok óta tanulmányozom Szabina életét és korát, ez a felismerés érlelődött meg bennem Igenis, érdemes ezzel foglalkozni és megmondani ezt népünknek, hogy egy se akadna köztük, aki elárulná lelkét és veszélyezetné harcunkat. A látogatás óta alig telt el néhány nap. Július utolsó napjait számlálták. Napos csütörtök volt. Gyula már kora reggel óta írta tanulmányát Szabináról. Látta, hogy mint a múltban, most sem létezhet középút. Vagy győz, vagy bukik az ember; vagy felemelt fejjel jár, vagy sunyin lesüti tekintetét, árulóvá válik. — De hogy is lehetne egy cseh, egy jó cseh ember a maga népének, lelkének árulója, — suttogta maga elé munkaközben — amikor érezzük, hogv a nácik el akarnak mindent pusztítani, ami cseh A cseh népnek fel kell kelnie. hogv njaga semmisítse meg ellen(Folytatás a 5 oldalról.) * ségét. Ha csöppnyi becsület van az emberben, hű marad magához, a népéhez. Ezért írt -most Gyula Szabina árulásáról, hogy megmutassa a hitében meggyengült ember bábu mivoltát. Azért írt. hogy felszólítsa népét, maradjon továbbra is hű a husziták hagyományához. Gyula szerette a mozgást és mindig benne szeretett élni a lüktető történésekben. Emésztette, hogy száműzött ember módjára kell élnie és nem járhatja szabadon az országot nem mehet el a bányászokhoz, hogy a lelkükre beszéljen, nem találkozhat 3 régi bajtársakkal . írás közben az öklére támasztotta állát és tekintete a messzeségbe révedt. Az erdő zöld színe megnyugtatta. Gondolatai a múltban kalandoztak. Saldára erre az idősebb íróra éf kritikusra gondolt, aki 1928-ban amikor a demokrácia hirdetői nem engedélyezték a kommunista sajtót, átadta Gyulának újságját, a Tvorbát. „Maguk nem hallgathatnak!" — mondotta akkor Salda. — És most még erősebb szóra van szükségük! Felállt, nem tudott sokáig egy helyben ülni. Lement a földszintre és fát aprított anyjának. Csak úgy suhogott kezében a balta és röpködött a széthasadt fa a tönkről .. Majd beült az anyjához a konyhába, cigarettára gyújtott. A tenyerébe befelé tartotta — ahogy azt a harmincas években megszokta a börtönben. Nyugalom, csend honolt az egész tájon. Látszólagos csend és nyugalom Egyszerre csak Gvuía felvetette a fejét, az anyja is abbahagyta a főzést. Az udvarról gyermekek kiáltozását hallották: — Csendőr jön! Csendőr jön! Auguszta ijedten futott be a konyhába. — Csendőr jön hozzánk! Baj lehet! — Nézd meg. hogy mit akar — szólt nyugodtan Gyula a feleségéhez. Auguszta lesietett az emeletről. A lépcsőn találkozott a csendőrrel. Hovorkával. Nyugodtan megállt előtte, pedig a szíve a torkában dobogott. — Mit kíván? — kérdezte. — Fucsík urat keresem! — Nincs idehaza! — Hol találhatnám meg

9 — Az erdőbe ment — válaszolta Auguszta és betessékelte a csendőrt a konyha melletti másik szobába. — A felesége vagyok — szólt akkor odabent Auguszta a csendőrhöz . — elmondhatja nekem is, miről van sző. — Fontos ügyben jöttem. — tért ki a felélet elöl Hovorka, — csak neki mondhatom el. Auguszta végigmérte a csendőrt. Harminc év körüli, közepes termetű, szőkéshajú férfi volt. Viselkedéséből, szavaiból kiérezte, hogy okosan lehet vele beszélni. Magára hagyta s a konyhába ment. Gyula felállt, az arca komoly, kemény volt. — Augusztám, bemegyek hozzá! — mondotta. Néhány pillanat múlva ott állt a csendőr előtt. A két férfi szeme élesen egymásba mélyedt. — Fucsík vagyok! — lépett Gyula közelebb. — Azt a parancsol kaptam a Gestapótól, hogy elfogjam önt! Gyula kissé elhúzta ajkát, — Gondoltam... — mondotta és kérdéssel folytatta: — Maga c$eh? — Igen, cseh vagyok! — És nem szégyenli cseh ember létére a Gestapo nevében egy másik cseh embert letartóztatni? — Parancsom van rá! — Mondja, el tudja maga a lelkét adni? Maga cseh és szegény °mber lehet És tudja hogy a hitleri fasizmus micsoda

9 A kapitalisták újabb ellentámadása a munkások ellen, a népek szabadságának gúzsbakötői .. — Nézze, családom van, gyermekem és a nyakamat jelentené, ha nem teljesíteném kötelességem. — Ez kötelesség? Kérdezze csak meg. mit mond erre a cseh nép?' — Cseh vagyok magam is. Fucsík úr! — majd egy pillanaü

a elhallgatott. meglágyult az előbbi \emény tekintete ... — Harmincnyolcban a mozgósításkor én is azt mondottam hogy nem adjuk meg magunkat. Fucsík úr! — ragyogott fel hirtelen Hovorka szemében az őszinteség fénye. — Azt fogom majd jelenteni, hogy nem találtam idehaza, de éjtszaka el kell hagynia Chotimert, mert ök is keresnék itt magát... A két cseh ember keményen kezet szorított. Egész éjtszaka talpon volt a család. Feljött hozzájuk Tichota, a földszinten lakó albérlő is és felkínálta Gyu Iának vasutas egyenruháját. De nem volt rá szükség, csak azt fogadta el, hogy ez 'a derék ember elkísérje öt a 'e"közelebbi állomásra. Onnan majd Prágába utazik... Nem csomagolt sokat, csak a Szabináról szóló anyagot kötötte egybe — ha majd ideje lesz, Prágában befejezi tanulmányát... Már elmúlt éjfél is. Eljött a búcsú nehéz pillanata. Az anya sírt. Auguszta visszafojtotta könnyeit. — Julecskóm édes, nagyon vigyázz magadra! — szólt csendesen zokogva az anya. — Ne féljetek, minden rendben lesz! — Hiszem.fiam. — Legyetek nyugodtak ... és ... akadt meg a szó a nyelvén ... — anyácskám, Augusztám, — folytatta aztán meleg hangon — a SzibériábT száműzött orosz bolsevisták, sohasem búcsúztak azzal, hogy „Proscsajl". hanem „Do szvidanija!". én sem mondom azt, hogy isten veletek, hanem viszontlátásra, kedveseim! A két férfi, Gyula és Tichota alakja pillanatok' alatt eltűnt az éj sötétjében. Lassan lépteik is elhaltak. Csakhamar deiengeni fog és kisüt majd a nap, s az emberek boldogan fognak élni éltető sugaraiban; ezzel az érzéssel búcsúzott Gyula a chotimerj háztól. Aláírták a csehszlovák-szovjet rádmegyezményre vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyvet Szerdán, szeptember 2-án Prágában a kormányelnökség hivatalában aláírták a Csehszlovák Rádió és Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Rádiótájékoztatási Komité közötti együttműködésre vonatkozó szerződés kiegészító jegyzökönyvét. A kiegészítő jegyzökönyvet Václav Kopecky miniszterelnökhelyettes, a Csehszlovák Rádióbizottság elnöke és Alexandr Alexandrovics Puzin, a Szovjetunió Kultúraügyi Minisztériuma Rádiótá jékoztatásj Főigazgatóságának főnöke írták alá. Az aláírásnál jelen voltak dr. Alojz Neumann távöszszeköttetésügyi miniszter, dr. Jozef Urban, a Külfölddel való Kultúrkapcsolatok Bizottságának elnöke, a Csehszlovák Rádióbizottság el nökhelyettesei, dr. Ivan Kopecky, a külügyminisztérium szovjet osztályának vezetője, Olek Homola kép viselő, a Csehszlovák-Szovjet Ba rátság Szövetsége Központi Bizott ságának központi titkára és a kor mányelnökség hivatalának képvise löi. Továbbá jelen voltak a szovjet 1 küldöttség tagjai, V. F. Zselezovová, a szovjet rádió fönökhelyettese. Ch. A. Szarkiszov, a szovjet rádió nemzetközi osztályának főnöke és Grigorij Sztepahovics Pascsenko nagykövetségi tanácsos, a prágai szovjet nagykövetség képviselője. A csehszlovák-szovjet rádióegyez mény kiegészítő jegyzökönyvének jelentőségéről és az együttműködés röl Václav Kopecky miniszterelnök, helyettes beszélt. Külön értékelte a jegyzőkönyv fontosságát a csehszlovák és a szovjeté rádió közötti baráti együttműködés további fejlesztésének szempontjából és kiemelte, hogy milyen nagy segítsé get nyújt a szovjet rádió rádiómü sorunk gazdagabbá tételében, ho gyan emeli műsorunk színvonalát és hogy milyen készségesen hozzá járul ahhoz, hogy a csehszlovák nép megismerhesse a rádióküldésekből a szovjet népet, annak életét és a, nagy szovjet kultúra állandóan fej'odő gazdagságát. »A szovjet rádió a kiegészít/i jegyzőkönyv szerint naponta külön cseh és szlovák nyel vü műsorszámokat készít elő a Csehszlovák Rádió hallgatói számára, — mondotta beszédének befejező részében a miniszterelnökhelyettes — amelyekben ismertetni fogja a Szovjetunió hatalmas építkezéseit és a fontos nemzetközi eseményeket. Ezzel szemben a Csehszlovák Rádió a szovjet hallgatók részére szintén külön orosz nyelvű küldéseket rendez, melyek keretében megismerteti a Szovjet, unió nemzeteit a csehszlovák nép életével és munkájával.* Üdvözlő beszédében A. A. Puzta, a szovjet küldöttség vezetője kije lentette, hogy a csehszlovák és szovjet rádió közötti kölcsönös együttműködés igy még jobban elmélyül és Csehszlovákia és a Szov. jetunió nemzetei közötti szövetség megszilárdítását fogja szolgálni. Továbbá megemlítette, hogy a mos tani rádióegyezmény alapján foly tátott együttműködés milyen nagy mértékben szolgálta a béke ügyét és megerősítette az együttműködést az összes békeszerető nemzetek között. A BÉCSI BÚTOR / Irta: Móricz Zsigmond Tizenegy évvel ezelőtt, 1942. szeptember 4-én halt meg Móricz Zsigmond, a nagy magyar író. Zsuzsi néni kofa volt. Paprikás kofa a Nagypiacon. Ott szokott árulni a Csapó-utca szeglet jén Hát bizony keserves egész nap ott ülni de nem egészségtelen, meghízik és megokosodik attid az ember. Zsuzsi néni is már olyan okos. hogy többet tud az eszinél Hogyne, mikor csak úgy olvassa az újságokat egyre másra, mer mindenik kofa vesz valami újságot osztón az kézrül-kézre megy. Zsuzsi néni mind elolvassa az utolsó betűig mán akár érti. akár se Egyszer csak nagy dolgot, lel az újságban, valami pesti újságban ott, ahol az igazán érdekes olvasni valók vannak, hátul, a hirdetések közt. Va<ami bécsi gyáros egy egész bútorzatot kínál, asztalt széket hatot, díványt. siffont kettőt ágyat kettőt de még éjjeli szekrényt is. meg még sok mindent, szóval eg

v teljes berendezett hálószobát és ebédlöt tizenhat forintért Zsuzsi néni elolvasta először duru. zsolva, azután egészen fennhangon utoljára a szomszédasszonyának torka szakadtából kijabálm: — Hallották-e mán ilyet, pedig nyomtatás nem haduvál! Tizenhat fn. rintért ennyi meg ennyi bútort! Ezek a cábár asztalosok mit nem kérnek érte, lám. az a belga nyelvű Kappan Győrffy csak egyfiókos ládáért elkér mai időben öt pengőt! Mindenki csudálta a dolgot s egész délelőtt erről beszéltek a paprikás kofák, egy-egy szót • átkajdászva egymásnak. '— Jó vón e nekem, ha mernék hinni a nimetnek! — mondta Zsuzsi néni s nagyot bólogatott hozzá. — Bizony hallom, hogy a gyalog szarka, gyalog sátá

n nuí megjárta az útját! — mondta a jobbkézfelőli szomszédasszony. — Jaj, galambom, túl vagyunk mán azon, vasárnap kihirdetik az ispitály templomba a gyerekeket. — vallotta be Zsuzsi néni. mert a komendáló asszonyokat híjják Debre. cenbe

n gyalog szarkának, gyalog sátánnak. — Most már azt vón jó tudni, hogy lehel-i ez valóság! Ez a hútor história, mert azt jó vón tudni! — Nagy a világ, minden megeshetik! — mondta a balkézfelőli szomszéd. — Még e csak a tubák! ha ezt én megvenném a jányomnak egy gyermekemnek. De h

a él nem Sül. akkor megráz engem az én uram, mint Krisztus a vargát. — Nem kéli elibe tállalni neki, csak ha mán meg is vette kied. Akkor aztán bá bika veres bornyú! igen tárgyalgatták a dolgot, míg déllére csakugyan azt mondta Zsuzsi néni, hegy: , — Nohá

t egye meg a Mándoki uram fenéje, én megpróbálkozom a nímettel! Nem is kárhoztatom én az embert, előre nem vadítom, nem mérgesítem, majd csak lesz, ahog

v lesz. Elküldöm postán a pízt\ osztán csak nem kél lába! Tőrvínyes világot ílünk mán. Ügy is tett. Attól kezdve mindennap erről beszéltek a paprikás kofák. — Aj, az isten áldja meg aztat a nímetet, — mondta Zsuzsi néni — még a hótt csonttyát is. hogy az űyen jól kisegíti a szegény embert a csávabul. Tudom fognak szájat tátani a debreceni nípek ha meglátják az én jányom bútoráji, mégpedig „mindent a legfinomabb kivitelben". Otthon nem szólt egy árva szót sem csak mosolygott a szája szegletiben. mikor bútorrul miegymásrul beszéltek. Hát egyszer csakugyan jön •ím a postáról az írás hogu megérL-eztek n bútorok. Teremtő egy isten milyet fordult egyszerre Zsuzsi nénivel a piac. Majdnem teleszórta őrőmiben minden emberfiának a szemit-száját veres paprikával. Bezzeg most sietett ám haza, megmutatni a levelet az urának meg a gyerekeinek. Világos, hogy örült mindenki a szerencsének, de kivált lulis majd kibújt a böriből. hogy neki olyan, nem ilyen-amolyan bútora lesz. Lett is tanácskozás, nagy hogy hozzák haza. Andrisnak, a vőlegénynek mindenesetre ott kell lennyi, a sógornak is van tályigája, hát a három talyigán majd csak hazáhordják. • Fel is pakoltak mindjárt a talyigákra s meg sem álltak a postáig Csak a sógor ne lett vón olyan irigy kutya, egész úton bökőgetett holmi piszkáló szókat Hiába, nyakói ember volt az ilyenektül meg az isten őrizzen De Andris mindio odasózott, nem hagyta a napát — Vasúton kék annak gyiinnl — mondta például a^ógor. — Ki fene hallott még ilyet, postán annyi bútort! — Csakhogy nem parafztbútor hanem úri jószág! — kente oda Andris, amire nem is volt mit mondani. Bekászálódtak a pósta udvarára> Zsuzsi néni meg Julis meg Andris, meg az apjoü, no meg a sógor. Egész deputáció. Hát egy postás beigaziti őket valami szük. rácsos helyre, hogy ott megkapják, amit keresnek. Zsuzsi néni büszkén dugja be a rácson a céduláját, csak a sógor pusmogott. — Megeszem én azt a bútort ha annak talyiga kell! — Ugyan, ne izgágáskodjék ke — szólt rá nagyralátin Andris hátrul van valahol a komorába! Kacagtak egyet a nagybizalmúák, a postás csak felemel egy csomagot a földről s elébük teszi... — Hát mi ez — kérdi Zsuzsi néni s levegő után kapkod. — Ez a maguk csomagja. — Csomag! A nyavalya álljon bele, nem csomagír gyüttünk mink. hanem bútorír! — Hátsz az van benne. — Mi? — Rá van írva, hogy bútor van benne! '— Miféle bútor? — Olvassa el: bababútor! — Mán hogy bábú? — Az. Ogy megnémultál mindnyájan, de ' még a sógor is, mintha megsimította volna őket eftv kis lapos guta. Az apjuknak jött meg először a szava az is csak ennyit mondott: — A nyüstyit neki! Asszony! Gyere csak haza! Elkullogtak szégyenszemre mihtha mindnek az orravére folyna lulis fogta a csomagot s cipelte a kétszoba bútort kőnyvedzö szemmel. Zsuzsi néni azonban mindenekelőtt hazament volna, aholatt is menthetetlenül várt ™ a bot. a görbe, a nagyerdőn nyesett; meni elébb a piacra, hogy ha már a szégyen megvan, legalább ne más kárálja ki a nagvilágnak! Ne a sógor, aki úgyis elhíreli még ma. az isten tegye a villahajtóba. Hát inkább ő maga tette csípőre a kezét s, megeresztvén a hangját, az egész piacnak kitálalta keservét szívének: — Hej, a Krisztus pofozza fel a büdös nímetjit. ki bánt az énvelem: törje ki a happáré, egye meg a féreg, hűljön rá a bűr! Küldött a nekem bútort: az isten istene ne legyík nyakvas álljon belé, a rossz verje meg. De micsoda bútort fusson ki a szeme, törjön el a bokája, száradjon le a kezeszára! Bábúnak való bútort rogyassza rá az isten az eget, akassza keresztül benne a karót, borícsa gyászba a fekete fenévell — az én tizenhat forintomért gebedjen meg. szívembül kívánom törjön ki a nyaka, fusson ki a szeme' Az én drága tizenhat forintomért fiadzik bele a kutya > lelkibe az iste

n lűjje fűbe a fene •f-sik hasra vele az én tizenhat forin• tómért.