Uj Szó, 1953. július (6. évfolyam, 159-185.szám)

1953-07-05 / 163. szám, vasárnap

4 uisti* 1953 július 5. LAKVA ISMERI MEG egymást az ember! Ezt tartja a közmondás, dc ezt tartja Agócs Imre községi párttitkár házigadája is. a zárkózott, faképű Telek Bálint. — Jó reggelt, házi bácsi. — 'Gélt. — Jó estét• — 'Stét. Csupán ennyire jutottak egymással, pedig idestova egy hónapja lesz, hogy Agócs Imre a községbe, helyesebben Telek Bálint fedele alá költözött. A szótlanság azonban nem azt jelenti, mintha a házigazda ügyefogyott ember lenne. Nem. Csak éppen a természete különös. Keveset mond, de annál többet gondol. Agócsról például azt gondolja, hogy kicsi ember, de markos ember, jó gazdát kapott benne a község. Lám, a sorbanállást, a tülekedést a kenyér miatt, milyen bátran, milyen körültekintően intézte el. Mindig megy, mindenütt ott van, tréfál, barátkozik, a szeme azonban nyitva van. s ha szükségét látja, nem furakodik se a jószóval, se a figye'mezte^éssel. Este pedig, ha fogytán o gondja, lámpát gyújt, asztalhoz ül és órák hosszat a könyveit bújja. Tiszta csoda, hogy a község nagynagy baját eddig még nem vette észre. Biztos nem mondták néki, nem bíznak benne, hogy a végére tudna járni. Pedig megpróbálhatná, meit két-három hét és kitör a gyalázat: szerszám hasad, ló sántul, szekér hull szét dirib-darabokra ... Vagyis szóljunk, amíg nem késő, hátha kitalál valamit ez a sokat fáradó, emberséges titkár. így esik, hogy a zárkózott, mogorva-kinézésű Telek Bálint vasárnap reggel kiáll a tornácra és azt mondja' Agócsnak, aki füttyöt cifrázva épp a csizmáját _ tisztogatja: — Igaz, hogy maga gépészkovács? Agócs meglepődik, fölpillant, mintha némát hallana szólni, aztán vidáman, amiért ez a jégcsapember is cseppenti végre a szót: — Az vagyok én, házi bácsi, gépészkovács. Vagyis voltam. — Hát a füle — pislant oldalvást, a titkár csizmájára Telek — a füle jó? Nem hall nagyot? — Ejnye — hökkent rňeg Agócs. — Ez meg mi akar lenni f Hogy jön a hallás a kovács-mesterséghez? — Azért kérdem, — néz véle szemközt a házigazda — mert ha csakugyan kóvács, miért nem hallja, hógy a község h'-degen veri, úgy hóhérolja a vasat? Én is. addig zufiáltam, addig gyilkoltam tegnap a lókapát, hogy végtére is elhasadt, tulipános lett a feje. — Hát a kovács? Az mire való? Szene nincs vagy haragban vannak vele? — Ez az: látja, a kovács. Kettő Js volt. kettő is megélt a községből Mert kétszáz porta, az nem kicsinység Csakhát... az egyik elhalt a tavaszon, a másik meg bement a téeszcsébe. Most aztán mester híján csak kínlódunk. Ott vagyunk, ahol a part szakad. KOVÁCS? KOVÁCS AZ LENNE helyben is. A Hőbör Kari. Fiatal, hozzáértő, erős, mint a medve, csak egy baja van: legény, nincs iparengedélye. Ezt meg a tanácselnök, az öreg Remete Ferenc mondja, hátul. p. kiskertben, a nyulai között. Mert nyulakat tenyészt, lomha, nagytestű belga-nyulakat..civilben az a szenvedélye. — Nem értem — könyököl a drótkerítésre Agócs. — Ha kell a kovács, mert kell, emberük meg lenne, miért nem szereznek iparengedélyt neki? — Mert nem lehet. Mert az iparengedély az nem planéta, amit a vásárban a tengerimalac ötven fillérért huzigál. Voltam én már végette a járási tanácsnál is, a Bedö kartársnak is elsírtam a fájdalmunkat. S mit mondott rá? Hogy nem áll módjában. Nem adhat ki semmiféle iparengedélyt. — S maga mit szólt f Belenyugodott? — Bele hát. 0 a felsőbbség. 0 tudja, mit tehet, mit se. Agócs megcsóválta a fejét, nevet is, mérgelődik is. Hogy ez a vén Remete, ez se valami nagy. vitéz. Odalöknek neki valami választ, erre hátrál s nagykészségesen mindjárt lemond a község bájánaíc orvoslásáról. Pedig van itt baj. s nem is kicsi. Hogy mi mindenben kell tudósnak , lenni az embernek, ha egy község gondját-üdvét a magáénak veszi! Napjában két-háromszor ii" végig szoA „Direktíva írta: ÜRBÁN ERNŐ ií kott menni 'a Kossuth-utcán, fogatot is látott éppen eleget, s mégse vette észre, hogy még a tehenek is vasalva vannak errefelé! A kavicsos, szikrát hányó talaj miatt, mert az olyan fc«-. mény, olyan átokverte, hogy egy-kettó lesántul a jószág, ha huzatás közben a patkóját veszti. Aztán a szekerek, azok se akármilyenek. Sok a vas, sűrű a ciráda rajtuk, egytölegyig a bognár meg a kovács műremekéi. Még hozzá szükségből, nem hivalkodásból. Mi lesz. ha jön az aratás, a hordás, mikor -a jószág folyton úton a szekerek meg nehéz terű alatt t Lesántulás, keréktörés, abroncshullás... A gabona künnmarad, szeme veszik, pocsékba megy... — Elnök elvtárs — kiált itt Agócs egy ijedelmeset — tegyünk valamit mert baj lesz, katasztrófa. Az meg a mi leikünkön szárad. — Hát öcsém —• fog fülön és emel a magasba e9V süldőnyulat Remete Ferenc — talán a legény, a Hőbör Kari kihúz a bajból. Ha kötélnek áll, ha a te szavadra visszamegy az özvegyhez, a kovács özvegyéhez. Mert annak van ipara, az ura után, csak embere nincs hozzá. Ámbár ... — Mit ámbár? Miért nem módja"> összevesztek? — Hacsak összevesztek volna! ... Megáhította, szemet vetett a Kari gyerekre az asszony. Minden áron hozzá akar menni. pedig az öreianyja lehetne. Kari meg nem, sőt' Inkább kapálni i ár, a nénje kegyelemkenyerét eszi. Kár rte. hej de nagy kár. Nem is segéd, mindenttudó atyamester az a gyerek, mikQr a kalapácsát táncoltatja. A kibékítésből nem lett semmi. Se vasárnap, se másnap, amikor Agócs az özvegyhez is elment puhatolózni. Azt mortdta neki a kiszáradt, pemetefejű fehérnép (nem csoda, ha látni se birta a legény): — A Kari kedvéért megtenném, tartanám az ipart, fizetném az adót, kérem. Mert jó fiú, dolgos fiú, mintha szegény, megboldogult uramat lát. nám, mikor a kötényt a nyakába akasztja. De mást. idevenni? Idegennel gyalázni az uram emlékezetét? Nem, ezt ne tessék kívánni tőlem! Kari meg, az özvegy áhította legény: , — Száradjon le a kezem, vadászszak inkább ürgékre; de ahhoz a satrafához, ahhoz a szenlfazékhoz én ugyan nem megyek, örülök, hogy megszabadultam tőle.- Gondólja csak el, titkár elvtárs, micsoda kínban voltam én. Még fújtatni is beállt a vén banyája, csakhogy közelemben lehessen. Hogy azt a vaksi, csirízes szemét legeltethesse. Agócs mit tehetett mást, utoljára is azt kérdezte meg: — S ha ipart kapi Ha műhelyt nyithatsz? — Dolgozok, hogy az isten se látta mását. SZERDÁN REGGEL pedig motorvonaton ül, a járási székhely felé rázatja magát Agócs. Álmos kicsit, mert éjfél is elmúlt, mire házigazdája kíséretében az egyéni portákat mind végigjárta. Egy ívet vi Lek, azt Íratták alá. Szólt pedig a fogalmazvány arról, hogy a község nagy gondban van, nincs kovácsa, s ha szabad, hát erre a posztra Hőbör Károlyt ajánlja. Kelt mint fent és' sorban az álárírások. Százhetven egyéni gazda aláírása. — Ennyi csak eíég lesz — bizakodik Agócs, mert tudván tudja, hogy Bedö kartárs, vagy ahogy a járás hívja: az aktatáskás Bedö — nehéz ember, Hamarább lehet a sziklából vizet, mint Bedőből helybenhagyó szót fakasztani. Nem mintha hivatali moly lenne, aki az íróasztala mögül véletlenül se tenné ki a lábát. Fut Bedö eleget,' naponta kétszer is végigautózza a járást, csak van-e köszönet benne f Fogja az aktatáskát (a rossz nyélvek szerint, még álmában se válna meg tőle) hanyattvági

c magát a hátsó ülésén, aztán gyerünk, Lajos, nyomja azt a dudát, hadd tudja meg a nép, hogy Bedö kartárs, szemleúton van, ellenőrzi a járást. Mikor pedig az elnöki kocsi beér valamelyik községbe, a sofőr fékez a tanácsház előtt, Bedö felijed, mert szunyókált idáig, kihúzta magát, és szaporán pislogva >cjy ad parancsot: — A jelt, Lajos, út;

1/ látszik, alszanak a kütyafülüek! A sofőr vagy hármat trombitál (két hosszút, egy rövidet), s mikor a „jeV'-re előfut az • elnök esetleg a tanácstitkár. Bedö kiszól az ablakon: — Szaporán, kérem szaporán! Hadd hallom, mi újság maguknál? Az~ már nagy eseménynek, valósággal kitüntetésnek számít, ha Bedö a kocsiba is beinvitálja a jelentéstevőt. Ha maga mellé ülteti, cigarettával kínálja, s a kihallgatás végén a kezefejét is megveregeti. Hogy helyes, jól van szakikám csak így tovább, nyomjátok az ipart. Ha pedig elfutott a hét és jön a vasárnap, a nép közé látogat, a dolgozókkal társalkodik Bedő kartárs. Azért se haragszik ha a látogatás napjára majálist, mulatságot, vagy valamilyen avatást rendeznek a megtisztelt falusiak. Ekkor mutatkozik csak meg igazi nagyságában, ekkor van élemében Bedő kartárs. Megcsipkedi a szakácsnők arcát, pajkosan a csípejükre csap, megígéri, hogy a táncban majd sűrűn tesz velük fordulót, ha eltalálják n szája ízét, integet, paroláz, nyájas megjegyzéseket tesz s ha vége az ebédnek, még a nótáját is elhuzatja. A nóta nem bővelkedik költői szépségekben, ám. annál „demokratikusabb". „Ha megrakom a szekerem ganyévál, Nem cserélek én a szolgabíróval". így indul a nóta s mikor vége szakad, Bedő kartárs azt is el szokta mondani asztalszomszédjainak (főleg, ha a vendégek közt pesti is van), hogy bizony, bizony, béres is volt ő valamikor le gény korában, s ha nótázik nem annyira jókedvéből, mint inkább emlékezésbő

L teszi. Hogy sohase feledkezzék meg róla, honnan jött mivel tartozik a népnek és felelősségteljes hivatalának Ha pedig tetszelgéseit megsokalják és Bedö kartárs fejmosást kap, amiért a hozsannázást nemcsak tűri, de titokban el is várja, a folyton futó. aktatáskás elnök elszomorodik, arra gondol, hogy nyilván irigyei vannak. AGÓCS MINDEBBŐL NEM SOKAT TUD, nem sokat lát persze, azt azonban sejti, hogy nem egykönnyen boldogul majd Bedő kartárssal. Ennek folytán első útja a járási pártbizottságra vezet; Szemes elvtárssal, a JB titkárával szeretné a kovács-ügyet tüzetesen megbeszélni. — Jaj, a Szemes elvtárs nincs itt — ezzel fogadja a karcsú, kedves, melegpillantású telefonos el v társnő. ,.Nem is lesz itt. ne is várja, majd csak egy hét múlva. Tegnap utazott el, üdülni zavarta a doktor". — Hát! s.. hát a többi elvtárs? — nyél egy nagyot a váratlan hírre Agócs, mer f bízott, erősen bízott Szemes elvtárs közbenjárásában. ~ — ó, azok nemsokára megjönnek. Szanaszét mentek, taaqyűlést tartottak az este. Az aratás meg a cséplés végett. Most van útban a kocsink, most szedi össze őket. Szóval szíveskedik, csacsog ott a telefonos elvtársnö, közben a munkáját is végzi, hol a cukorgyárnak, hol valamelyik községnek felel, szaporán cserélgeti a kapcsolótáblán a banándugókat s csak idő multán figyel föl, hogy ez a derék, jókötésű titkár mennyire él van szontyolodva. — Miért? Mi dolga lenne? Sürgős? — kérdi meg együttérzően. — A járási tanács... a Bedö kartárs. Oda szeretnék bejutni. — Ő, az semmi. Az igazán semmi Azzal kapcsol, csenget és máris pereg a nyelve. — Olgi, te vagy az? Idefigyelj, Olgi. Agócs élvtárs van itt... Igen, a JB-ről beszélek. A Bedö kartárssal akar tárgyalni... Jó küldöm. Mosoly Agócs felé: — El van intézve. Várják odaát, Agócs elvtárs. Odaát, vagyis a járási tanácsnál, csakugyan várják Agócsot No, nem Bedö, egyenlőre csak a titkárnője: a gömbölyded, arany fogú csupa-szívesség Olgica. Úgy áll az asztal mögött, úgy tárja szét a karját, mintha azt mondaná: tessék parancsoljon, amim csak van. minderi i magáé. Üdvözlöm, szabadság istenhozta, foglaljon helyet nálunk Agócs elvtárs. Ilyen ti bevezető s még ilyenebb i folytatás, Agócs hamarjában azt tudja, fiú-e vagy lány, annyi kérdést kap s annyiszor felel meg helyette maga a bűbájos Olgica. Akkor szakad meg végre a szózuhatag, amikor Agócs nagyneheze

n közbeszúrja: — Bemehetek? — s fejével Bedő kartárs ajtaja felé int. Olgica szájáról rögtön elfogy a szó, lehervad róla a mosoly. Az ajtó elé ugrik, megveti a lábát s azt mondja, de immár súlyos szemrehányással: — Hogy képzeli? Dolgoz'k, nagy munkában van szegény Bed• kartárs. Ha végzett, majd szól. Maga meg várjon. Azzal duzzogva lelke mélyC'.g megbántva, a? asztal mögé telepszik. Eltelik tíz perc, el egy félóra, Agócs vár, Olgica duzzog, egyszer csak nyílik az ajtó, s dörren a hang, a féltve őrzött nagyfőnök hangja: — Ólgicám! A tízóraimat! Olgica ugrik, kapkod, taszítja a szekrény üvegfalát, zsírpapír zörög, sörösüveg koccan, s a szoknyás házőrző eltűnik a párnázott ajtó. mögött a tízóraival. Agócs megint vár, s türelmetlenségében számolni kezd. Elszámol százig, ötszázig, ezerig, akkor aztán elfutja a méreg. — Az a betyár! — pattan föl a székből, s máris a szentek szentjében van, Bedő kartárs asztala előtt. Olgica sikolt, Bedö 1»ejii a kése hegyéről a gondosan sózott-paprikázett szalonna-csücsköt és (hívatlan vendégére rivall: — Ki maga? Hogy mert betörni ide? Agócs nyel egyet, türtőzteti magát, köszön és kiveszi belső zsebéből a község kérvényét. — Kérvényt hoztam, elnök élvtárs. Ezt ni. A község bízott meg vele. A függetlenített titkára vagyok. S MOST JÖN A FORDULAT, amire Agócs álmában se számított volna. Bedő elveszi a kérvényt beleolvas s háborgó haraggal Olgicára förmedt: — S maga váratta? A titkár elvtársat váratni merte? Maga balkezes! Maga túlbuzgó? adok én magának. Megbüntetem! Ötven forintra büntetem! Egy .szót. se! Tűnjön el! Ne is lássam! Olgica se holt, se eleven. Tátog, mint a hal, szólna, mentegetőzne, ám az elnöki mutatóujj irgalmatlan. Egyenest az ajtóra szegeződik. Erre a szoknyás házőrző összetörten kitántorog. '— Tessék, elvtársam, üljön le — nyájaskodik Bedö. — Elnézést, hogy evés közben talál. Parancsol? — mutat a sörre, paprikára, kenyérre, meg a jóféle abált szalonnára. — Hajnal óta benn vagyok, korog a hasam kicsit. De sebaj. Majd aztán, ha végeztünk. Lássuk csak, miről is van szó tulajdonképpen? Az iratba mélyed, s mozgó szájjal, ugráló szemöldökkel hosszan tanulmányozza. Agócs csak nézi a jóltáplált, vas tagbajúszú férfit, ősz sörényét, rokonszenves pirospozsgás arcát, s azt hiszi, rosszul ítélt^meg eddig. Ügy látszik, erényes, jóakaratú ember ez, csak a híre rossz neki. Nyüván a beosztottak is ludasak benne, miattuk száll Bedőről a kétes mende-monda. Hanem megálljunk csak. Bedő végzett az olvasással, megvakarja a tarkóját és azt mondja: Nem értem. Ebben az ügyben már volt nálam az öreg Remete. Elutasítottam, mert el kellett utasítanom. S most meg ön, a titkár, ön jön vele? — Mert fontos — nyomja meg a szót Agócs. — S én nem a magam, hanem a község levében jöttem. — Fontos? Ugyan titkár elvtárs, miért lenne egy, maszek, (maszek: magánszektor) egy kovács iparengedélye fontos? A begyűjtés, az igen, az életbevágó. Inkább azzal törődnének. arra készülnének fel. Különben is, meg kell mondanom, ha százszor kérik, ha a kérvényt a csecsszopókkal is aláíratják, hogy ebben az ügyben én nem tehetek semmit. Ha akarnék sem tehetnék. Meg van kötve a kezem. Mert manapság, az ország mai fejlődésének fokán az a direktíva, hogy a magánszektort nem szabad szaporítani. . Már pedig, ha iparengedélyt adunk, a magánszektort Szaporítjuk. Hogy úgy mondjam, megkontrázzuk a direktívát. Agócs hallgat, figyel, a homloka azonban pirosodik Ha Bedö ismerné, megláthatná rajt, hogy csaknem szétveti a méreg. — A begyűjtést. — mondja — azt kontrázzuk meg. nem a direktívát. — Hogy-hogy — kérem? Micsoda vicc ez? Hogy jön a begyűjtéshez egy maszek iparengedélye? — Ügy, hogy lesántul a jószág, széthull a szekér, elhasad a szerszám, nem lesz mivel begyűjteni, hogy .iz ég szakadna rá a maga'direktívájára! Vegye tudomásul, hogy addig nem megyek el innét, míg ígéretet, söt írást nem kapok. Hogy rendben van, hogy meglesz a Hőbör Károly iparengedélye. Ha meg áltat ha ilyen direktívákkal dóbálódzik, hát Pestre U elmegyek. Küldöttséget viszek, ott verekszem ki a község igazát. BEDÖ ELBÁMULT, azt hiszi nem jól hall. Hogyan, vele a tanácselnökkel, a járás megbecsült, díszkapukkal tisztelt vezetőjével beszélnek így a saját szobájában? Ki ez az ember, hogy jön ez hozzá, hogy a tekintélyét, a tudását, s a mi a legfőbb: a központi direktívát ennyire semmibe vegye? — Figyelmeztetem, — azf 'mondja — ne játsszék a szavakkal, titkár elvtárs: (in a direktíva oldalán állok, abból egy jottányit se engedek ... — Én meg a községem oldalán! Nem egy rongyos iparengedélyről, százhetven parasztportáról van itt szó. S ha maga ezt nem érti, megyek is. Isten áldja. S megy is, vágja ki az ajtót, az előszobában is alig éri utói Bedö. De hová? Titkár elvtárs, hová? — Pestre! Viszem a küldöttséget! \ Nem, Bedö egyáltalán nincs meg-. győződve. Pesttől, s a küldöttségtől azonban megijed. Amilyen elszánt, még valami kavarodást talál csinálni ez a háborodott titkár. — Ejnye már — fogja meg a könyökét — hát hová fut. Jöjjön már vissza. Nézze csak beszélgessünk még egy kicsit Meggyőzött, lényegében meggyőzött. Elismerem. hogy kissé merev—voltam ebben az ügyben, de a felelösséf. ugyébár a felelősség ... — A felelősséget én vállalom — vágja el a további szócséplés útját Agócs. — Ha kell, a jegyzökönyvet is aláírom. Bedő úgy kap a jegyzőkönyv szó után. akár a vízbefúló • a szalmaszál után. Hisz akkor pompás, akkor a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Vigye kánya azt a nyavalyás iparengedélyt. Ha jegyzőkönyv van, alibi is van. Hogy ő óvatos volt. ő a direkt'vához tartotta magát és hn engedett, úgyszólván az erőszaknak engedett. — Olyica! — kiéit ki imr-ár fölszabadultan az ajtón. — Jöjjön be. maga kis túlbuzgó. Diktálok. (Megjelent a Szabad Népben.) M

M<

MMMMMMM

M<

MHMMMMM

MI

MMM

M< A ped a gógiai dolgozók szünidei iskolázása Az iskola és népmüvelésügyi minisztérium a kerületi nemzeti bl. zottságo^kal együtt az iskolai szünidő alatt tanfolyamokat rendez, amelyeken a pedagógiai dol. gozókat megismertetik a tanítás űj módszereivel, amelynek fő alapelve az elméletnek a gyakorlattal való szoros összekapcsolása. Egyes tanfolyamok már megkezdődtek, így például a Česká Lipa melletti Hámre "na Jazerebi.n az általános műveltséget nyújtó iskolák köz ponti és kerületi iskolák tanfelügyelői részére rendezett országos tanfolyam. Ezen a tanfolyamon résztvesznek az iskola- és .művelő, désügyi minisztérium, az iskola, és művelődésügyi megbízotti hivatal egyes dolgozói is. A többi tanfolyamokat az előkészítő évfolyamok tanítói részére, a nyolcéves és tizenegyéves középis kólák tanítóinak politechnikai nevelése előkészítése céljából rendezik. / V