Uj Szó, 1953. július (6. évfolyam, 159-185.szám)
1953-07-30 / 184. szám, csütörtök
2 UJSZÖ 1953 július 30. A Szlovák Statisztikai Hivatal jelentése a nemzetgazdaság fejlődése tervének teljesítéséről az 1953. év második negyedévében Az 1953. év második negyedévé ben a nemzetgazdaság további fej lődést mutat Szlovákiában. Az ipar, a mezőgazdaság, az épí téai befektetések, a közlekedés, a kiskereskedelmi forgalom, a lakos ság anyagi és kulturális színvonala fejlődését a következő adatok jelen tik: Ipar Az 1953. év második negyedévében az Ipari termelés térfogata tovább emelkedett. Szlovákiában az 1953. év IX. negyedévében az ipar nyerstermelési tervét 96.6 százalék ra teljesítették. Az 1952. év második negyedévé h ez viszonyítva Szlovákiában az ipar nyerstermelésének térfogata ebben a negyedévben 18.6 száza lékkai emelkedett, mégpedig a ter melési eszközök termelési ágazatá ban 27.4 százalékkal, a szükségleti cikkek termelési ágazatában pedig 7.3 százalékkal. Az ipari termelés térfogata 1953 első félévében 14 százalékkal volt nagyobb, mint az 1948. év egész évi ipari termelése. A megbízotti hivatalok üzemeiben a nyerstermelés tervét az 1953. év második negyedévében 97.3 száza lékra teljesítették. Az egyes megbízotti hivatalok az 1953. év második negyedévében a nyerstermelés tervét a következő képpen teljesítették: tcrvt^l "j^sl-té s Megbízotti hivatal: százalékban: 90 104 97 93 tervteljesités százalékban: építőanyagügyi erdő- és faiparügyi könnyüiparügyi élelmiszeriparügyi Ipari üzemek: az épitöiparügyi megbízotti hivatal körében 111 a közlekedésügyi megbízotti hivatal körében 111 az egészségügyi megbízotti hivatal körében 109 Helyi ipar 98 Termelőszövetkezetek 104 Az 1953. év második negyedévé ben Szlovákiában az ipari alkalma zottak száma összehasonlítva a mult év ugyanazen időszakával 5 százalékkal emelkedett, a munkások száma pedig 3 százalékkal. Az iparban dolgozó munkások munkatermelékenysége az 1952. év II. negyedével szemben 16.7 , száza lékkai emelkedett. Az 1953. év II. negyedévében a termelési önköltség az 1952. év II. negyedévével szemben az egész iparban 5 százalékkal csökkent. Az 1953. év n. negyedévében a termelés mennyiségi tervét maga san teljesítették a következő ter mékekb?n: hengerelt áruban, lúg kőben, kordselyemben, a műselyem méteráruban, teherautó külsőgumi ban, a tűlevelű és lomboslevelü fű részfában, furnírban, fehéritetlen mürostokban, papírban, gyapot, és selyemszövetekben, lenfonalban, ci pöfelsőrészben és talpbőrben, a bőr munkacipőkben, tartós sütemények ben, búzalisztben, kenyérben, ciga rettában, stb. De néhány termékben nem érték el a tervezett feladatok 100 szá zalékos teljesítését, mégpedig a vil lanyáramban, a barnaszénben, a nyersvasércben, a mangánércben, a nyersvasban, a vasöntvényekben, az öntöttvasból készült öntvényekben a mészknkarbidban. a viskózase lyemben, szállító gumlszalagokban, váltóáramra működő generátorok ban. magasfeszültségű transzformá torokban és kábelekben, mezögaz dasági gépekben, vasúti teherko esikban, cementben, tetöfedőcserép ben, téglában, gipszben, talpfában, ragasztott deszkákban, sörben, kö zönséges péksüteményben, növényi olajokban és a tejben. Az 1953. év második negyedévében az 1952. év második negyed évéhez viszonyítva jelentősen emel kedett a termelési eszközök terme lési és a tömegszükségleti cikkek termelése, mégpedig a legnagyobb mértékben a barnaszénben 34 száza lékkai, a vasércben 15 százalékkal, a mangánércben 6 százalékkal, a villanyáramban 26 százalékkal, a viskóza-selyemben 46 százalékkal, a kénsavban 36 százalékkal, golyós csapágyakban 87 százalékkal, viz vezetéki szerelvényekben 13 százalékkal, rádióvevőkészülékekben 80 százalékkal, cementben 11 százalék kai, selyemszövetekben 27 százalékkal, féllen-szövetekbein 18 százalékkal, húsban 24 százalékkal, búzalisztben 6 százalékkal, kenyérben 19 százalékkal, stb. A második' negyedévben a techni ka is további fejlődést mutat fel, ami a nehéz testimunkák gépesíté sének kiterjesztésében nyilvánult meg. A szénbányákban további Donbasz-jelzésű szovjet kombájno kat helyeztek üzembe. A vasérc-és mangánércbányákban tovább terjed az ércrakodás és szállítás gépesi tése. A nehéziparban folytatódott a fémek gyors megmunkálásának alkalmazása a karbidmiiszerek fel használásával. Az építészeti Iparban tovább terjedt a keretfalazás. A második negyedévben ezek mel lett a sikerek mellett hiányosságok is mutatkoztak az iparban. Az egész iparban nem használják ki megfelelő módon a termelési beren dezések kapacitását. A munkából való elmaradás és a munkaerőíiul lámzás is zavarta a tervezett feladatok teljesítését. Mezőgazdaság Az egységes földmüvesszövetke zetek, az állami birtokok, a gép és traktorállomások a tavaszi me zőgazdasági munkálatokat nagyobb eredménnyel, gyorsabban és ma gasabb agrotechnikai színvonalon végezték, mint 1952 ben. A fontos mezőgazdasági termények vetéste rtiletei kiszélesedtek, összehasonlít va az 1952. évvel, a szemestermé nyek területei összmértékben ugyanazon a színvonalon vannak, de nagyobbak lettek a technikai nö vények vetési területei 5.7 száza lékkai, a hüvelyesek vetési terüle tei 16.4 százalékkal, a kenderféléké 12.5 százalékkal, a korai burgonyáé 22.7 százalékkal, a zöldségé 14.2 százalékkal. A többi burgonyafajtáknál és a takarmánynövényeknél nem teljesítették a tervezett vetési területeket. A gazdasági állatállomány össze hasonlítva az 1952. év második ne gyedévével, összmértékben nagyobb. A tehenek és a sertések száma 1 százalékkal emelkedett, a júhoké pedig 7 százalékkal. Beruházások A második negyedévben Szlová kia iparosításában egyes fontos építkezéseken további sikereket ér tek el. 1953 május elején próba üzembe helyezték az árvái vizierö mű első áramfejlesztő agregátját. Ugyancsak sikeresen teljesitették a további áramfejlesztő szerelési munkálatait. Megrövidítették a sze relés tervezett határidejét a nová ki hőerő villanyüzemben, amelyet június végén próbaüzembe helyez tek. De egyes fontos építkezéseken a beruházási építkezések tervezett feladatait nem teljesítették az 1953. év második évnegyedében. Az építőiparügyi megbízotti hivatal nem teljesítette az építési és szerelési munkálatok tervét. Az építési munkálatok fő fajtáinál a gépesítés fokozása tovább folytatódott, de az építkezési gépi berendezéseket még mindig nem használták ki megfelelő módon. Közlekedés és távösszeköttetés Az automobilközlekedésben a tel jesitmények tervét az 1953. év második negyedévében 106 százalékra teljesitették. Az 1952. év második negyedévéhez viszonyítva 38 száza lékkai több teherszállítás történt. A víziforgalom is túlteljesítette 14 százalékkal a tervezett teljesít menyek feladatait. Az 1953. év má sodik negyedévével 40 százalékkal több teherszálítás történt A posta és a távösszeköttetés összmértékben teljesítette a tervezett feladatokat. Áprilisban befejezték a kassai kerület községeinek a telefonhálózatba való bekapcsolását, úgyhogy Szlovákiában a községek 98 százalékában már van telefon. Kiskereskedelmi forgalom Az 1953. év második negyedévé ben tovább fejlődött az állami és szövetkezeti kereskedelem. össze hasonlítva az 1952. év második ne gyedévével a lakosság 7 százalék kai több húst és hústerméket, 68 százalékkal több sertészsírt, 149 százalékkal több kész gyermekruhát, 52 százalékkal több kerékpárt és sok másfajtájú szükségleti cikket vásárolt. Foglalkoztatottság, kultúra és egészségügy A nemzetgazdaságban a foglal koztatottság tovább emelkedett. Az 1952. év második negyedévéhez vi szonyítva az alkalmazottak száma 3 százalékkal emelkedett 6 száza lékkai több nő van alkalmazásban, mint 1952 második negyedévében. Azoknak a tanulóknak száma, akik befejezték a másod és har madfokú iskolákat és a főiskolákat, a. mult iskolaévhez viszonyítva ősz szesen 10 százalékkal emelkedett. A kiadott könyvek száma, ezek példányszáma, a mozgióképszinhá zak és az előadások, valamint a lá togatók száma több volt, mint 1952 második negyedévében. Pártunknak és kormányunknak a dolgozó emberről való gondoskodása újból megnyilvánult az ember egészségéről való gondoskodás to vábbi elmélyítésében. A kórházakban és a szakgyógyintézetekben emelkedett az ágyak száma. Az asszonyok és gyermekek részére további tanácsadókat létesítettek és kiszélesítették az üzemi egészségügyi központokat. A mély gondoskodás legfőképpen abban nyilvánul meg, hogy az 1952. év második negyedévéhez viszonyítva a csecsemőhalandóság 29 százalékkal csökkent A közszolgáltatási üzemek és a lakásgazdaság üzemei 1953. év második negyedévében 103 százalékra teljesítették a tervet. Nagyobb lett a dolgozóknak nyújtott szolgáltatások kierjedése és kiszélesült a közösségi mosódák hálózata és gépesítése. SZLOVÁK STATISZTIKAI HIVATAL A béke, a demokrácia és a szocializmus táborához tartozó országok újabb gazdasági sikerei Nagy energia csak nagy szél szol- J gálatában születik. A Szovjetunió j kommunizmusépítő népeinek alkotó energiája és lelkesedése kiapadhatat lan. A szovjet dolgozók a kommu nista pártnak, a szovjet társadalom nagy vezető és irányító erejének vezetésével évről-évre, hónapról-hónapra újabb meg újabb sikereket aratnak országuk gazdasági és kul turális fejlesztésében. Műiden újabb közlemény a szov. jet gazdaság sikereiről: eleven tanúbizonysága annak, hogy a Szovjetunió biztosan és rendületlenül ha. lad a kommunista építés útján, s hogy a kommunista párt hosszú évek munkája árán kidolgozott politikája az egyetlen helyes politika. A Szovjetunió állami népgazdaságfejlesztő tervének teljesítése során 1953 első felében elért eredmények ismét megerősítik azt a vitathatat. lan tényt, hogy a Szovjetunió népei, szilárd elhatározásukhoz híven, teljesen megvalósítják az SzKP XIX. kongresszusának irányelveit az ország népgazdaságának fejlesztését szolgáló 5. ötéves tervről. A Szovjetunió gazdaságának és kultúrájának szakadatlan emelkedése bizonyítja, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja, a párt központi bizottsága biztosította az ország zavartalan és helyes vezetését, hogy csúfos kudarcot vallottak az imperialista reak dónak a Szovjetunió meggyöngülé sébe vetett reményei. Mint a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Központi Statisztikai Hivatal közleményéből kitűnik, a Szovjetunió ipara százszázalékra teljesítette teljes terme, lésének félévi tervét. Ez tízszázalékos termelés emelkedést Ielent a mult év megfelelő időszakához vi szonyítva. Túlteljesítették a szén és aá ásványolajkitermelés, a villamosenergiatermelés, valamint a vasés fémgyártás tervét. A nehézipar, a szocialista gazdaság e legfőbb alapja más igen fontos termékeire vonatkozó tervfeladatokat is túlszár. nyalták. A termelőeszközök gyártásának, közte a gépgyártásnak első sorban történő növelése alapján sza kadatlanul fölfelé ível a könnyű- és az élelmiszeripar, fejlődik a mezőgazdaság. A gondoskodás a nép jólétéről a Szovjetunió Kommunista Pártjának és kormányának legfőbb törvénye. Ezért a szovjet kormány 195S.ra pótlólagos feladatként tűzte ki több mint 20 milliárd rubel értékű közszükségleti cikk gyártását és a lakosságnak való eladását. A közszükségleti cikkek termelésének jelentős növekedése és az idei április 1-i, a háború befejezése óta immár hatodik állami kiskereskedelmi árleszállítás eredményeképpen a Szovjetunió lakossága ez év máso. dik negyedében 23 százalékkal több élelmiszert és iparcikket vásárolt, mint a mult év hasonló időszakában. A tavalyinál sokkal több lakás és iskola, közegészségügyi intézmény, óvóda és bölcsőde épült. Az első félévben körülbelül 20 millió munkás és alkalmazott vette igénybe a fize tett szabadságot, amely minden évben megilleti az összes munkásokat és alkalmazottakat. A Szovjetunióban az előző évekhez hasonlóan, az elmúlt félévben sem volt munkanélküliség. Az év első felének végén a népgazdaságban foglalkoztatott mun. kások és alkalmazottak száma 1,150.000-el múlta felül a mult év megfelelő időszakának létszámát. A Szovjetunió újabb gazdasági si kerei ékesen tanúskodnak a szovjet gazdaság békés irányzatáról. Az erőtől du2zadó és belső erőforrások ban gazdag kommunizmust építő ország a békének, a népek barátságának ós biztonságának megdönthetet. len bástyája. A Szovjetunió békés külpolitikája egyre jelentősebben hat a világpolitikára, s hozzájárul a béke fenntartásáért és megszilárdításáért kibontakozott világmozgalom egyre hatalmasabb fellendüléséhez. A Szovjetunió a béke, a demokrácia és a szocializmus nemzetközi táborának vezető ereje. A Szovjetunióban folyó békés gazdasági és kultu, rális építés mindenképpen elősegíti a szocialista táborhoz tartozó országok együttműködésének további megszilárdulását és kiszélesülését. A szocialista táborbeli országok közt, amelyekben az egész emberiségnek több mint egyharmada él, a történelemben azelőtt ismeretlen, újtipusú kapcsolatok alakultak ki. E kapcsolatok a proletárinternacionalizmus nagy elveire épülnek. A szocialista tábor országainak baráti együttműködése ez országok növek. vő erejének legfőbb forrása. Ez az együttműködés az országok igazi függetlenségének és nemzeti szuverénításának mélységes tiszteletén, a népek megbonthatatlan barátságán és kölcsönös segítségén alapszik. A népgazdaság szakadatlan fellendülésének a népjólét rendszeres emelésének útján halad a Kínai Népköztársaság is, amely sikeresen valósítja meg első ötéves tervét. A kínai állami iparvállalatok munká sainak reálbére már ez év elején országos átlagban 75 százalékkal meghaladta az 1949. évi színvonalat. A népgazdaság fejlesztésében, s a kulturális építésben komoly sikere, ket értek el az európai népi demokratikus országok. Valamennyien teljesítették, sőt Kiteljesítették fél évi népgazdasági tervüket. A szocialista építés további fejlesztése és a lakosság életszínvonalának emelése végett ezekben az országokban átcsoportosítják a beruházásokat, intézkednek a mezőgazdaság jelentős fellendítéséről, a közszükségleti cikkek termelésének általános növe. léséről. A demokratikus világpiac egyre növekvő felvevőképessége széles távlatokat nyit meg a kereskedelmi kapcsolatoknak minden országgal való kifejlesztésére. A világ közvé leménye megelégedéssel fogadta azo kat a közleményeket, hogy nemrég kereskedelmi és fizetési egyezmény jött létre a Szovjetunió és Franciaország közt. hogy jegyzökönyveket írtak alá a szovjet-dán kölcsönös áruszállítás kiterjesztéséről, hogy fejlesztik a szovjet.finn kereskedelmi kapcsolatokat, hogy angol kínai és francia, kínai kereskedelmi ügyleteket bonyolítottak le, stb. Ebben megnyilvánul egész sor kapitalista ország üzleti köreinek az az óhaja, hogy kiépítsék a gazdasági együttműködést a szocialista táborhoz tartozó államokkal. A kapitalista orszá. gok dolgozói pedig ebben látják az útat a vállalatok teljesítőképességé nek fokozottabb kihasználására, a munkanélküliség csökkentésére, súlyos anyagi helyzetük megjavításá. ra. A békés gazdasági együttműködés útja a nemzetközi feszültség további enyhüléséhez vezet. Teljesen érhető, hogy a Szovjet, unió és a szocialista táborhoz tartozó többi országok újabb gazdasági sike rei eszeveszett dühre és gyűlöletre gerjesztik az imperialista reakciót, amely nem riad vissza a legaljasabb provokációtól és felforgató cselekményektől sem, elküldi ezekbe az országokba és aktivizálja ügynökeit, újabb féktelen hazugság — és rága lomhadjáratot indít a Szovjetunió, valamint az európai és ázsiai népi demokratikus államok ellen. A fasiszta bérencek arcátlan berlini provokációja, a Li Szin Man.klikknek a kóreai fegyverszünet megkötése ellen irányuló provokációi, szennyes propaganda röpirataik százezreinek Nyugat-Németországból Csehszlová kiába küldése — mindez egy-egy láncszeme a nemzetközi, elsősorban az amerikai reakció szervezte diverziők és provokációk láncolatának. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország külügyminisztereinek minapi washingtoni értekezletét amely mint ismeretes az Egyesült i Államok és szövetségesei közt egyre 1 mélyülő ellentétek és nézeteltérések légkörében folyt le, nem lehet más. ként tekinteni, mint a Szovjetunió mögött és a Szovjetunió ellen szőtt összeesküvésnek. Ez az értekezlet a legégetőbb nemzetközi kérdések közül egyet sem vitt közelebb a megoldáshoz. Sőt, a tanácskozás résztvevői nemcsak a nemzetközi .feszültség enyhítésével kapcsolatos legfontosabb kérdések megkerülésére törekedtek, hanem az Egyesült Államok nyomására általában eltávolodtak a négy nagyhatalom kormányfői közös tárgyalásának gondolatától, hogy ezt a külügyminiszterek értekezletének keretei közzé szorítsák, s csak egyes. Németországra és Ausztriára vonatkozó kérdésekre korlátozzák, ugyanakkor pedig folytassák erőfeszítéseiket Adenauer nyugatnémetországi bábkormányának támogatására és az „európai hadsereg" megteremtésére, amelyben a hitleri Wehrmacht lenne a vezető erő. De akármilyen lépéseket tesznek is az imperialista tábor agresszív körei a vitás nemzetközi kérdések békés megoldásának meghiúsítására, a szocialista tábor országai rohamos fejlődésének megakadályozására, vagy a, kapitalista és a gyarmati or. szagok népeinek létérdekeiért indított harc meggyöngítésére — mindezekre a lépésekre elkerülhetetlen kudarc vár. A kommunista és munkáspártok hatalmas mozgósitóerejü fegyvert kaptak: űj számadatokat és ténye, ket, amelyek a Szovjetunióban folyó kormnunista építés nagyszerű sikereiről, a népi demokratikus országok dicső munkagyőzelmeiről tanúskodnak. Minden kommunistának, az egész kommunista és demokratikus sajtónak, a világ minden ha. ladó szervezetének az a legfontosabb kötelessége, hogy teljesen kihasználja ezt a fegyvert, eljuttassa minden emberhez az igazságot a Szovjetunió békés építésének virágzásáról, a szocialista táborhoz tartozó valamennyi ország dolgozói anyagi jólétének és kulturális színvonalának emelkedéséről, s fáradhatatlanul leleplezze az imperialista propaganda hazugságait, rágalmait és koholmányait. (A „Tartós békéért, népi demo. kráciáért" legújabb számának vezércikkéből.