Uj Szó, 1953. július (6. évfolyam, 159-185.szám)

1953-07-19 / 175. szám, vasárnap

4 II

J 1953 iúliua 19. V. Kocsetov A JELLEM PROBLÉMÁJA A KORTÁRS ÁBRÁZOLÁSA min dig nehéz feladat volt és nyilván az i s marad művészek számára, legyenek bár a toll vagy ecset mesterei. De mindemellett nincs annál nagyobb öröm. mint hogy megrajzoljuk honfitársunk, az egyszerű és a munkálkodásban nagy ember, a lankadatlan alkotó, az életet forrón szerető, lángoló hazafi kópét. Azt hisszük, hogy a szovjet em ber ábrázolásának igazi nehézségei között olyanok is akadnak, amelyeket könnyűszerrel legyőzünk. Teljesen erejét felülmúló terhet vállal az író, amikor nem »az emberi lélek mérnökeként® alkotja az arcképet, hanem illusztráló módjára oldja meg a feladatot — mikor nem az eleven életből kiindulva jut önálló következtetésekhez, általánosítások hoz, hanem ellenkezőleg, egyetlen általános eszmébe igyekszik belegyömöszölni az élet jelenségeit. Utóbbi években olyan regények és elbeszélések bukkannak fel nálunk, melyeknek szerzői erőnek erejével tisztán műszaki kérdések megoldására törekedtek: hogyan helyettesítsék a fémsablonokat műanyagból valókkal, mi lesz az acélgyártás Besszemer-féle folyamatával, amely a Martin-féle eljárásnak adja át a helyét, hogyan emeljék a fémmegmunkáló gépek termelékenységét, stb., stib. Természetesein, ily szerzői elgondolások az ember szerepét a végleteikig összezsugorítják, elszegényitik, konkrét műszaki problémák »megoldójának« funkcióira szorítják. Az emberi élet ezekben a müvekben nem bővizű, széles folyamként hömpölyög síkokon, hegyszorosokon, zátonyokon át, nincs benne ár s apály — hanem hasonló a csatornához, amelyet a szerző gondosan betonozott, meredek falak közé zárt és folyását szerzői szivattyútelepeik, szerzői víztárolók segítségével szigorúan szabályozzák. Hogy aztán ne legyen egészen unalmas és sivár az ilyenféle könyv, szerzőik igyekeznek a cselekménybe életet vinni, »szerelmi« szálakat szőnek be: a höeök akkor előbb megcsókolják a szerelmesük nyakán göndörödő szőke pihéket és utána fejtik ki termelésről szóló elgondolásaikat. MIKOR OLVASÓINK a könyvet — akár regény, akár elbeszélés az — fellapozzák, azt várják, hogy hő seivel együtt éreznek majd át szerelmet, gyűlöletet, örömet, bánatot, megvalósult reményeiket és átélt csalódásaikat, vagy hogy behatolnak az elbeszélés szereplőinek lelkivilágába, gondolataikba, életük mélyébe, De egyetlen olvasó sem kívánja a szépirodalmi műtől azt, amit műszaki tankönyv vagy népszerű tudományos munka megadhat. Közbem, bármily furcsa is, némelyik kritikus gyakran abban látja a szépirodalmi mű értékét, hogy az író »alaposan tanulmányozta az acélolvasztás folyamatát, vagy a vasszerkezet épitéséU — hogy »kitűnően ismeri az üzem anyagot«. Nyilván elfelejtik, hogy egy író könyvét az olvasó, az ember megismerése céljából nyitja ki. fis vájjon nem abban áll-e a szovjet ember ábrázolásának magunkteremtette nehézsége — hogy emberi életproblémák, összeütközések helyébe gjí&korta csempésznek müszaki kérdéseket és konfliktusokat? Ily csere esetében az író alakjaj egyoMalúakká. lelkileg elszegényedet tekké válnak. Vájjon mindé meggondolások azt jelentik-e, hogy e sorok írója ellenzi a szovjet ember tudományos, technikai, műszaki fejlődést alkotó mivoltának ábrázolását? Semmiképpen sem. Sőt! Inkább helyesli. De napjainkban a szovjet ember egyéni, társadalmi, magán- és munkásélete kölcsönös összefüggésben úgy összefonódik, hegy egyiket a másiktól elválasztani annyit tenne, mintha az embert ketté hasítanák. Hogy a szocialista realizmus módszereit kövessük, hogy megoldjuk ama feladatokat, amelyeket a párt művészetünk és irodalmunk elé állított, hogy utánzásra méltó, példamutató szovjet emberek képét alkos suk, az embert egész valójában kell megfognunk, az egyes, egyéni megnyilvánulásokból kiindulva fel kell tárnunk egész jellemét. A jellem elsősorban s mindig a jellem álljon előtérben! Az emberi jelemek teljes nagyságának és lendületének telivér ábrázolásához vivő utat meg kell tisztítani a kritikában, a kiadóvállalatoknál és a szerkesztőségekben terjengő némi homálytól, zavarosságtól.. Ugy vélem, meg kell mondanom, hogy a könyv pártossága, hőseinek pártossága és szerzőjének álláspont ja a mű bölcseimi, filozófiai felfogásában, irányában, céltudatosságában tükröződik, kifejezésre jut a szerző érzéseiben hősei iránt, a társadalmi erők elosztásának pontosságában, abban, hogy milyen mélyen vág a valóság rétegeibe, s mennyire mutatja a kommunisták — pálttagok és pártonkívüliek — szerepét éle tünk minden vonalán. Megtisztelő kötelességünk, nagy, örömteljes fel adatunk az, hogy a kommunista pártnak a nép életében betöltött szerepét, a kommunistákat, a szovjet társadalom élenjáró embereit teljes mivoltukban ábrázoljuk. Csakhogy nem egy jelenkorunkról szóló könyv a legkisebb ellenállás útján, hogy úgy mondjam, hivata lo

s jelzéssel oldja meg a kérdést, mikor a p4rt szerepét akarjuk meg mutatni, müvünkbe bevisszük egy pártcsoport-szervező vagy a párttitkár alakját. Kérdezzük: vájjon kommunista pártunk szervező, vezető és nevelő szerepét ábrázolhatjuk.

e csupán szervezeti rendszabályok, gyűlések, ülések, megvitatott párttitkári előadások és utasítások leírásával? Vájjon tömérdek szovjet ember, a szó szoros értelmében — tízezrek lelkében, szivében, tudatában nincs-e meg ma a magasrendű elvhüség? Vájjon ez az elvhüsége és pártossága a szovjet polgárnak-nem nyilvánul.

e meg mindennapi tevékenységükben — ügyeikben, érzéseikben és tetteikben? Az a hiedelem, hogy a pártosság csakis a párttitkár bevitelével kerül a könvvbe — azt je lenti, hogy elsekélyesítjiik a nagy feladatot: a jellegzetes vonásoknak, a dicsőséges kommunista párt féi évszázados működése nagyszerű gyümölcseinek megmutatását. Pártmunkásaink megérdemlik, hogy kitűnő könyveket írjanak róluk. Ha egyesek közülünk azért, mert képtelenek a pártosság kérdéseit művészi formában, azok mély értelmében megoldani, minden reménységüket a párttitkár alakjához fűzik — ez a pártmunkás alakját csak kicsinyíti, lealacsonyítja, elveszi színét, erejét. Mikor az író,művészi látomásának reflektorát éppen arra a jelenségre vetíti, amelyet erőteljesen óhajt ábrázolni — az alkotás, a művészi munka törvényei • nem tűrnek határozatlan. széteső megoldást, nem tűrik a szabványost, a cselekmény lanyha, sablonos szemléltetését. Tegyük fel, a szerző a családról készül könyvet írni — feltétlenül bele kell-e kevernie az elbeszélésbe a párttitkárt? Mindenfé le mesterkedés kezdődik, melyek megbontják a mű egységét, akadá lyozzák az elbeszélés kifejlődését, | elhúzzák, eltérítik tárgyától, attól, ami benne lényeges. Azt hiszem, hasonló esetben a mű teljességének érdekében feltétlenül meg kell mutatni, hogyan jelentkezik a magas rendű kommunista morál az ábrázolt család életében. A KÖNYVBEN SZEREPLŐ SZE MÉLYEK körét a könyv alapeszméjének szigorúan meg kell határoznia. De ehhez szükséges, hogy az alapeszme szabatos, világos legyen. Máskülönben egyáltalában nem lehet szerkezetről szó. Egyébként utóbbi időben megjelennek nálunk hatalmas terjedelmű könyvek, ame lyeknek nincs semmiféle szerkezetük — csak óriási oldalszámuk. Emellett a könyvek szerzői az elbe szélés felduzzasztott méreteit szinte alkotásuk alapeszméjévé avatják, kijelentvén, hogy egy nagyméretű mííeposz. Két esztendővel ezelőtt Lenin grádban megjelent P. Daleckijnek „Mandzsúria bércein" című regénye. Ezt az irdatlan nagy művet, terjedelme alapján — csaknem any nyi mint a »Háború és béke« — a kritika jóindulattal fogadta. De hiá nyosságokat is talált benne: a szer zö a szamurájok szokásait helyezi előtérbe, a pétervári forradalmi eseményeket viszont halványan és vázlatosan írja le. Ezenkívül pedig a kompozíció széthulló elnyújtott, túl sok a szereplő személy, fölösleges részlet. Mit válaszolt a szerző erre az igazságos bírálatra? Regényébe írt még vagy harminc ívet, most sem törődve a mű szerkezetével és egy ségével. Ez a harminc ív úgy rontott a könyvbe, mint gátját széttörő víz és végleg elmosta a regény határsorompóit. Tavaly Leningrádban megjelent Alekszandr Barten »Alkotás« című regénye. Mi e regény értelme? Vegyenyin festőművész lelkesen fogad ván az Októberi Forradalmat, abban az időben festett egy ragyogó képet: »Az élet küszöbén« címmel. Csakhogy lám, a békés építés évei ben Vegyenyinból illusztrátor lett. események és jelenségek hideg krónikása. A munkás szovjet valóság nem lelkesítette igazi alkotásra. Vegyenyin egy leningrádi gyár képviselőivel akad össze és ráesz mél, hogy a dolgozók — igazi alkotók. Ekkor kezd kinyílni a szeme. Végül fest egy képet, amely Barten elgondolása szerint azt fejezi ki, hogyan jut el a művész a szocialista realizmus módszeréhez, s hogyan tud ezzel a módszerrel behatolni a szovjet ember lelkébe. De a regény többszáz oldalán Vegyenyin festészete a szimbolizmus kiáltó jegyeit •viseli magán. Festménye a »tün dök|ö" sztahanovista leány alakjá. ban megszemélyesített Jóság harca a Rosszasággal, amelyet egy elmo sódó »feketeruhás alak<. jelképez tehát a kép elvont ábrázolása az osztályharcnak. És ez természetes, hiszen a regényben mását Vegyenyint is elejé tői végig hol fekete, hol szürke, hol általában seszínü alakok veszik körül. Közvetlenül körülötte ápo rodott fojtó, álértelmlségi, üres világ. Ara a munkások, akikkel az író hősét összehozta a munkások sem bizonyulnak szellemi fejlettsé. gilkban magasabb fokon állóknak, mint a Vegyenyin körüli hitvány alakok. A vaskos regény szerzője nem talált, nem látott, nem alkotott egyet, len egy erős, ragyogó jellemet sem: a regényben élő emberek helyett különböző gondolatok, ötletecskék, elmefuttatások találkoznak vagy üt köznek össze. De eleven ember nélkül lehet-e élő a művészi alkotás? Valóban nagy festményt élesen megvilágított jellemek ábrázolása nélkül nem lehet alkotni. Az ,,Alkotás" című regényben arról szerettünk voln

a olvasni, milya

n ragyogó, mily szép és életteljes a művészi alkotás világa. Ám az olvasó csak jelentéktelen, talmi jellemeket talál s e látszatbonyodalmaknak csak a szerző túlzott részletezése tulajdonít jelentőséget. Például sok évig dolgozik Vegye, nyin mellett Nyikodim Nyikolajevics, a tehetségtelen másoló. Ez az alak. aki a cselekmény kibontakozására semmi befolyást sem gyakorol. aránytalanul nagy helyet foglal el a regényben. Ugyanez mondható Nyikodim testvérére, a tanítónőre, aki Szibériából érkezik Leningrádba tanítványaival tanulmányi kirándulásra ... A regény terjengőssége még érezhetőbbé teszi az „Alkotás" cimü regény hőseinek jelentéktelenségét. A mü mértéktelen felduzzadásához vivő nagyzási hóbort a jelle. mek alapos kidolgozása helyett a véletlennek és üres szófecsérlés hal. mozása sohasem volt sem hazai klasszikusaink, sem szovjetirodalmunk sajátossága. A mult és jelen legjobb alkotásait mélységük, sza batosságuk, világos jellemábrázolásuk. a fölösleges elkerülése, a cselekmény szilárd szerkezeti felépítése jellemzi. És ha látjuk, hogyan duzzadnak, puffadnak szemünk előtt könyvek, melyek ily tulajdonságok kai egyáltalában nem dicsekedhet nek, meg kell mondanunk: ez a mesterségbeli tudás, a „helyes arány" művészi érzékének hiányából ered. A párt állandóan ezt mondja nekünk: igazat írjatok. írjatok a szocialista realizmus módszerének ismeretében. A párt azt kívánja tőlünk: legyetek hivatástok mesterei, alkossatok olyan képeket, amelyek méltók arra, hogv példáu szolgáljanak, írjatok úgy, hogy ifjúságunkat, népünket, magasrendű esz. meiség, hazafiság, derűs tevékenység szellemében neveljétek. IRÖI KÖTELESSÉGÜNK — hogy felvértezzük magunkat a marxistaleninista elmélet fegyverzetével: ne könyvmolyként és ne iskolásán, ne szobatudósként, hanem teremtőn s állandóan fegyverkezzünk. Azt jelenti ez, hogy dolgozzunk könyvvel is, de az élettel is. Van köztünk, aki rengeteg okos és hasznos könyvet összeolvas — de a való életet nem ismeri, vagy rosszul ismeri. Bizony akkor az elolvasott, haszon nélkül elsajátított olvasmány, a levegőben lóg — az író tollából ványadt, kiagyalt csinálmány csöppen ki, gyenge, élettelen alakokkal. Lelkesítik-e könyveink a szovjet olvasót munkasikerekre, teremtő gondolatok merész szárnyalására, nevelik-e benne az új 'kommunista erkölcsi vonásokat, lelki frisseséget, hazafias lángolást és törekvést? — íme ezek azok a jelek, melyekből elsősorban kell megítélnünk müveink eszmei-művészi minőségét. Egy percig sem feledhetjük első és szent kötelességünket — hogy pártunkat segítsük az új emberért vívott küzdelmében. Ebben a küzdelemben mi legyünk a leghevesebb, legrettenthetetlenebb propagandisták, nagy kommunista pártunk hü és szenvedélyes segítői, őszinte örömmel kell eljutnunk szovjet irodalmunk legnemesebb feladatának megoldásához — ahhoz, hogy megteremtsük a szovjet emberek világos, éles típusait. Szülőföld e m Drága szülőföldem, de megszépültél, Ki szivemnek régen bút teremtettél. Most oly jól esik ismét viszontlátni. Aranii kalászidat újra csodálni. Tengernyi széles vetések közt járni, Szorgos népemnek vig dalát hallgatni. Kinn a falu végén a rozzant viskók helyett Piros sapkás házak felém integetnek. Olyan a határ mosi, mint egy sárga szőnyeg. S rajta a traktorok lomhán pöfékelnek. Odakünn már bizony megérett a kalász S a berek alatt folyik az aratás. Ott a jegenyésnél cammog két kombájn, Arat is, csépel is a zöld lombok árnyán. A sárga kévék közül egy rozoga kútgém Tekint szét az aratók vidám seregén. Más itt már az élet, mint tíz évvel ezelőtt, Mikor még kevély gróf járta a mezőt. Rég volt igaz, midőn szenvedő népemnek Véres verítéke öntözte földedet, S a buja termésedből az urak henyéltek. Miénk múr a föld a tarka gulyával S a pacsirtáknak sokszínű dalával. Török Elemér. Jaltában emlékművet állítottak A. ľ. C se hovna k A jaltai tengerparti parkban leleplezték Anton Pavlovics Csehov, a nagy orosz ír5 emlékművét. A város lakói, a délkrimi szanatóriumokban pihenő és szabadságukat töltő dol. gozók ez alkalommal ünnepi össze jövetelt tartottalt. Az összejövetelen ünnepi beszédet mondtak: Kondratyijev elvtárs, a SzKP jaltai városi bizottságának titkára, Gribov elvtárs, a Szovjetunió kiváló művésze, Popovkin elvtárs író és mások. Maszao Jonekava, a Béke Világtanács budapesti ülésének Jaltában tartózkodó résztvevője, a SzovjetJapán Baráti Társaság tagja, Csehov népszerűségéről beszélt Japánban, ahol most jelent meg a nagy orosz írj műveinek gyűjteményes kiadása. Csehov drámáit évtizedek óta játsszák a japán színipadokon. Az összejövetel résztvevői forrón üdvözölték a felszólaló KnipperCsehova elvtársnőt, a Szovjetunió kiváló művészét é

s az író Jaltában élő húgát, M. P. Csehovát. Kína művészete A Kirgiz SzSzK képzőművészeti múzeumában állandó osztály nyílt, amely a Kínai Népköztársaság művészetével foglalkozik. Az itt kiáll! tott tárgyak között festészeti, grafikai remekművek, csonitmetszetek, varrottasok, stb. láthatók. Különösen nagy az érdeklődés a mai kinai füvészek alkotásai iránt. Nagy érdek, lődést keltettek az elefántcsontból nagy művészettel faragott figurák, amelyek bányászt, magvetőt, stb. ábrázolnak. Film Albánia nemzeti hőséről Albániában befejeződtek a „Szkander bég — Albánia nagy katonája" című színes játékfilm felvételei. A film a „Moszfilm" é

s az „Üj Albánia" filmstúdiók közös alkotómunkájának eredménye. A film jelenetei az albán népnek a tőrök jároitl ellen vívott hősies harca történelmi tényeit örökítik meg. Jól sikerült színielőadás Füleken A Csemadok füleki helyi csoportja az „Amerika hangja" bemutatása után ismét szép sikert aratott Gárdonyi Géza „Fehér Anna" című színmüvének előadásával. A szerep, löknek sikerült elémiők, hogy a nézőközönség világosan látta, mennyit ért egy paraszt és munkás élete, mennyi volt a joga a régi reakciós úri világban és párhuzamot vonva láthatták, hogy milyen lehetőségek nyíltak meg a dolgozók előtt a mai népi demokratikus rendszerben. Meg kell dicsérni a darabban szerejlő fiatalokat: Bozó Istvánt. Bráz Zoltánnét, Márkus Istvánt, Zara Zoltánt, Rohács Pirit, Nagy Klárit, Sárkány Máriát, Grasza Lászlót, Gyürüsi Jucit, Mihalik Józsefet, Zagyí Barnát, Palka Dezsőt, Hanzlik Lajost, Kellner Emilt, Dobovszky Tibort, Fekete Istvánt, Tóth Jánost, Mede Lászlót, Ander Pált, és Ottmár Lajost. Ugyancsak jó munkát végeztek az idősebb kultúrtársak, mint Teleki Ferenc és Buús Pista, akik a díszítést és a színpadi kellékek beszerzését vállalták. A kultúresoport a környező falvak EFSz.eibe is ellátogat, hogy ott tánccal, énekkel, szavalatokkal és színdarabrészletek előadásával, de nem utolsó sorban lelkes brigádmunkával támogass-i az aratőmunkásokat. Tamás Xibor, FUlefc.