Uj Szó, 1953. június (6. évfolyam, 133-158.szám)
1953-06-04 / 135. szám, csütörtök
V 6 UJSZ0 1953 június 4 V ÁL! ÓZNAK AZ EMBLREK Irta: EGRI VIKTOR Késel a murikából — csak a vil lamos tehet róla. Későn jössz este a színházba és elmulasztod a nyi tányt vagy az első képet — persze. ennek is a villamos az oka. A jó ég a tanúja, te pontos akar tál lenni, de a fene megette, fiútökben lógnak az ajtón az utasok, nem tudtad felpréselni magad, pedig benn félig üres volt a kocsi, j Szidod reggel, szidod este. de kivált csúcsforgalom idején, amikor három kocsi is elvonul a orrod előtt túlzsúfoltan. , Na és ha benn vagy. hát ott is akad elég ok a csöndes mérgelő désre. Hol az bánt, hogy nyitva az ajtó és megöl a huzat, hol meg azt szidod, hogy az a bizonyos ülőalkalmatosságod p-ajd megsül — ha történetesen télen fűtött kocsira akadtál. Persze. c=ak a te b>sszan tá?odra fűtik annyira, hogy náthát vagy reumát kapj, h^ k ;lépsz utána a fagyba. Valljuk be. csak azért óc.sárlod résrj kanok szokásból, mert még mindig azt hiszed, hogy ilyen zsör tölődés és gáncsoskodás nélkül nem élet az élet. Kell egy kis méreg is hozzá, no nem ? Nos, én most néhány apró történetet mesélek el neked erről a sokat szidott villamosról és troli buszról, hogy lásd: va.n egy másik arca is és ez derűs, nevetős, opti mista. Csak úgy kapásból mondom el őket. ahogy ezekben a szép tavaszi napokban sorjában megestek velem. A kocsi — micsoda- véletlen! — félig üres. A sarokban egy középko~ú fejkendős néni nagyokat só hajt: — Hajjaj, micsoda világ ez . . .! A szomszédja, egy munkáskülse jű ember, aki alighanem a falubelije résztvevőn megkérdi: — Mi a baja. Mari néni? — Hogy mi a baj?... Rengeteg! Reggeltől estig számlálhatnám. De csak egyet mondok . . . Negyedszer jövök be a városba egy rongyos cipő miatt. Ne adj isten, hogy meg tudjam venni! — Miféle cipőt keres. Mari né ni ? — Hát csak olyan csattosat, fehér betéttel. Három héttel ezelőtt olyat vett a Krizsánné a lányának. A Julcsi azóta nem hagy nyugton: mama, olyan csattosat hozzál nekem is. Tűvé tettem érte az egész várost, de azt hiszi, hogy egy ren d ss cipőt kaphat itt az ember ?! ... A múltkor olyan színes, törökmintás kendőt akartam venni. Elfogyott, elfogyott, nincs, csak ilyet hall az ember! Ami szép van, azt csak mutatóba adják, csalogatónak, mindjárt elfogy ... Mondom én ma gának Jóska, az ember hiába jön be, semmi, de az égvilágon semmi rendes holmit nem vehet! Odaér a kalauznő hozzájuk és ahogy a munkás felnéz, egész képe felderül. — Nézze csak, Mar; néni... az Ágnes! Az ám, ez is falubeli volt, az Ágnes. Mig a Manderláig ért a kocsi, kiderült, hogy az Ágnes három hónapja kalauznő. Mari néni kicsit fitymálva nézi. de ahogy észreveszi a jegygyűrűt a z ujján, felébred asszonyi kíváncsisága: — Már férjet is fogtál? így mondja, kicsit harapósan, kicsit lenézve, de a kalauznő csak mosolyog: —- Ö fogott meg engem, a Karcsi, nem én ötet... Május elsején esküszünk ... Mutatná a fényképét, de hát villamosban ilyet nem lehet, azért csak egy szuszra elmeséli, hogy vő legénye az Épitővállalatnál dolgozik. a konyhabútort már megvet ték ... Lesz minden más is, ami kell. Annyi a szép holmi, hogy nem is tudják, mit vegyenek előbb . .. Telik a kettőjük kereseté bői. Jóska, a munkás nem szól bele a diskurzusba, de vidor képén valahogy rajta van, mindezt ö igen jól érti A Manderlánál felállnak és akkor ^sak úgy kurtán odaveti: — Nem csattos a cipője, de szép . 'Meg a kendője is szép. Nem látta, Mari néni? Nem, Marj néni nem látta sem a cipőt, sem a szép kendőt... A Mari néni szemén a tegnapi ember hályoga volt. De van ilyejwMari néni hímnemű kiadásban is, Tohonyatestü, bővé rü ember vart, dagadt nyakán úgy szorult az inge. hogy biztosan attól üti meg a guta. Ennek a dagadt nak más miatt nem tetszik a világ. Két kosaras atyafi közt úgy beszorult a sarokba. hogy szinte fulladozott. — Miért nem hagyják kint a kosarakat? — förmedt rá a parasz tokra. — Mindjárt leszállunk — csitit; gatta az egyik. Valóban kászolódtak és akkor nagyokat fííit az ember. — Miért nem mennek az ilyenek gyalog?!... Ebben a villamosban már minden szabad. A kalauz a jegyeket lyukasztja és csöndesen megkérdi: Mi az a minden ? A vastagnvakú nagyot emel a szemöldökén és legyint. Nem fog eev kalauzzal szóbaállní, magyarázgatni. ezt jelzi a mozdulat. Csak úgy foghegyről odaveti: Magánkézbe kéne adni ezt a villamosvasutat, akkor volna rend! Ohó. ez már érdekes! Többen fel figyelnek. Van aki szólna is már, de hát a kalauz az, aki mindjárt felcsap népnevelőnek: — Ugy gondolja, hogy akkor jobb volna? — De mennyire jobb! Akinek egy csöpp esze van, mindjárt megérti. A kalauz szája sarkában köte kedö mosoly csillan: •— Bocsánat, nekem talán az a csöpp eszem sincs, mert én bizony nem látom. A vas tagnyakú feláll érzi a pillantások kereszttüzében, hogy nem csak a kalauz várja a választ. No de nem hátrál. Ha már elkezdte, be is fejezi. — Hát azért, édes fiam . .. mert ném tűrné, hogy ilyen bátyus emberek mogfojtsák az embert a villamosban. Jegyezze meg. hogy ami magánkezekben van, az pontosabb, rendesebb, tisztább és — — — Keresi a szót, de nem találja. A népnevelő kalauz azonban befejezi helyette: — ... és főleg szép hasznot hajtana annak a burzsujnak, mi? Maga mindjárt teremtene itt ren det. Fölemelné a villamosjegy árát öt koronára, vagy akár tízre és akkor a bátyus meg a kufferos uta sok mehetnek majd gyalog. Mind járt lenne itt több hely... De a magafélék megfizethetnék .. . Menekül a bővérű ipse, a kocsi meg nevet, mintha jelezné, csak iszkoljon és tűnjön el — de örökre! .... | Munkába menet szokás szerint a Stefá.nik-út közepén szállok fel. Kint az ajtónál csak két utas van, az egyik az út sarkán már szedelözködik is. Kijön a kalauznő, én felmutatom a bérletemet, a másik hat koronát ad át ,és két jegyet kér. — A barátom »már leszállt — mondja. A szovjet könyvesbolt előtt ő is leugrik. Kérdem a kalauznöt, mit szól ehhez a másik vásárolt jegyhez. — Nem először'történik ilyesmi — mondja. — A mult héten is egy idősebb asszony két jegyet vett... mert hát előtte való nap zsúfolt volt a kocsi és ingyen utazott. És a kalauznő csöndesen hozzáteszi még: — Változnak az emberek ... Változnak az emberek valóban, a kalauzok és kalauznők is. Nem egyszer láthatod, hogy leszállnak a kocsiról, hogy lesegítsék a csöppsé geket, s látod, hogy megállítják, nem engedik tovább a kocsit, ha egy idősebb nő még lihegve siet, hogy elérje és felszállhasson ... Ennek az esetnek is mostanában voltam a tanúja. Szép, feketeszemű, kőcoshajú fiú kotorász a tolltartójában. Pénzt ke reg benne, de csak két koronát talál. összevonja finom tatáros szem öldökét, úgy töpreng. Hová is rakhatta azt a harmadik koronát? Néz a táskájába, de ott sincs. — Kalauz bácsi, leszállok. Hiány Losoncon történt Szolgálati úton Losoncra vetődtem el Estefelé, munka után elnéztem Szlovan-étterembe vacsorára és egy sörre. Úgy gondoltam, hogy meghallgatok ott néhány zeneszámot is. h;:dd térjek jókedvűen aludni Nyolc óra körül a zenészek egyenként fel szállingóztak a pódiumra A tágas terem egy-kettőre megtelt táncol ; óhajtó fiatalokkal, egyheti jólvégzett munka után szórakozni óhajtó dolgozókkal. Miközben a feketét hörpinthettem. elégedetten olvastam el a zenekar mellett félrőfnvi betűkkel hivalkodó feliratot, amely arró' tanúskodott. hogy a vendéglátó nemzeti vállalat dolgozói is a nagyszerű szovjet példák szerint akarnak dolgozni Öröm töltött el. hogy itt már nincs életünknek olyan szakasza, ahová el ne jutnának az értékes szov.j.t tapasztalatok. Ekkor azonban elaludt villanv. kigvulladtak a rózsaszínű hangulatlámpák és felbúgott a zene. Nem akartam hinni a fü'emnek Ismerős dallam zúgott fel a teremben, régen nem hallottam alig ismertem rá. A háború legkegyetlenebb évei ben. amikor ezerszámra hurcolták a koncentrációs táborokba az embere ket. egy részeg magyar főhadnagv énekelte ezt a dalt egy kassai vendéglőben. mikor az elhurcolt, elrabolt emberek holmijából szerzett, százpengősöket húzta a prímás vonójába. Ha jól emlékszem, a szöveg val a hogy így van: ,.A muzsikusnak dal ból van a lelke, az egész világ szív^ dobog benne, a muzsikusnak szmoking a kabátja és nincs egy igaz jó barátja." Jól esett arra gondolni, hogy milyen nagyot változót azóta a világ. Egy pillanatra még eszembe jutott az a törzsőrmester is, aki azon az esetén, azzal dicsekedett ott, hogy hogyan nyársalta fel a szovjet gyerekeket, aztán érzelgősen kedvese fülébe dúdolta, hogy: „Valahol Oroszországban ..." Próbáltam elhessegetni magamtól ezt az undok képet és ismét a zenére figyeltem ... De nem csalás, nem ámítás, a losonci zenekar is a „Valahol Oroszországban" című dalt játszotta. Egyszerű emberi észszel ezt meg sem értettem. Nem akad Losoncon egy ember, aki tiltakozna ez ellen. A többi szemét, amit a zenekar játszót, már nem is leoett meg: ..Holvilágos éjszakán, Hamvadó cigarettavég. ígérje meg ... stb. Mint ha 1945 tavaszától itt semmi sem változott volna. A losonci Szlovanvendéglőben még 1953-ban is moslékot adnak a szórakozni akaró dolgozóknak. Mikor újra felgyúlt a világítás, és kitámolyogtam a teremből a friss tavaszi levegőre, dühös és fáradt voltam. ' Akinek nem tetszik a mult szellemi váladéka, aki Losoncon igazán szórakozni akar, az maradjon otthon, vagy esetleg inkább sétáljon egyet. Abból a sok-sok nagyszerű dalból, amelyet szocialista kltúránk a felszabadulás óta kitermelt, az egyszerű és szép szovjet táncdalokból Losoncra úgylátszik egy sem jutott el. Ez kétségtelenül az ellenség munkája! Szeretnénk megkérdezni a losonci illetékesektől, kinek játszik a losonci zenekar esténként és hogy meddig akarják elnézni ezt a romboló, bomlasztó tevékenységet Sz. B. Kína filmművészete a nép szolgálatában A pekingi filmstúdió termeiben lázas munka folyik. Egy új színes dokumentációs film befejezése előtt állanak, amely a Kinai Népköztársaság kikiáltása III. évfordulójának ünnepségeit mutatja be. A film minden egyes jelenete a felszabadult kinai nép grandiózus sikereiről tanúskodik. A filmművészet kivívta az új Kína nézőinek rokonszenvét. Több mint 50 millió ember nagy érdeklődéssel tekintette meg a „Fehérhajú leány" című filmet. Harmincmillió néző tekintette meg az „Acélkatona" című filmet és merített belőle hősi bátorságot és férfiasságot. A dokumentációs filmek nem örvendenek ilyen nagy népszerűségnek. A dokumentációs filmgyártás — mondja Cian Yu-csan, a pekingi filmstúdió helyettes igazgatója — a népi Kína filmgyártásának teljesen új ága. A Kuomintang-Kína játékfilmeket, persze nagyobbrészt detektivjellegü filmeket időnként kibocsátott, a felszabadulás előtt dokumentációs filmgyártás egyáltalán nem létezett. Ez érthető. A Kuomintang-kormánynak nem volt érdeke, hogy megörökítse a ránézve kényelmetlen valóságot. A Csang Kai-sekféle reakciósok ezért mint a tűztől féltek a „dokumentációs" szótól. A dokumentációs filmgyártás Kínában rövid filmekkel kezdődött, melyeket Jan-Jan-ban. a felszabadított területek központjában dolgoztak ki. Az operatörök kisebb csoportja filmre vette a 8. hadseregnek az ellenség háta mögött folytatott hadműveleteit. Észak-Kelet Kína felszabadítása után tanfolyamokat rendeztek filmművészeti dolgozók képzésére, akiknek egy része a felszabadult Pekingben kezdte meg tevékenységét. A népi kormány új filmstúdiót létesített, amelynek rendeltetése olyan filmek kibocsátása, amelyek elősegítik a széles népi tömegek politikai oktatását-és hazafias szellemben való nevelését. A pekingi filmstúdió munkájában a dokumentációs filmgyártás foglalja el a vezető helyet. A pekingi filmstúdió három év alatt körülbelül 40 normális méretű filmet alkotott. E filmek közül néhányat, mint- például „Kína népeinek nagy egysége" és másokat nagy elismerésben részesítettek a nemzetközi filmfesztiválokon. A szovjet operatőrök sok mindenre megtanítottak bennünket — mondja Ho Juj-sen Szitálin-díjas művész. Szovjet barátaink megtanítottak bennünket a felvételek megszervezésére, hogyan ábrázoljuk realisztikusan az életet, hogy sohase térjünk el a valóságtól. Ho Juj-sen, a kínai filmgyártás egyik legfiatalabb dolgozója. Egy szegényparaszt fia, akit a Kommunista Párt nevelt fel. A népi felszabadító hadsereggel együtt megtette az Északról- Délre vezető felszabadító utat. Résztvett a nevezetes tibeti felvonulásban. A katonákkal együtt nagy hózivatarokat állt ki, félig rombadölt hidakon, sebes hegyifolyókon keresztül gázolva nagy nehézségeket küzdött le. És így sikerült a nagy felvonulás összes izgalmas jeleneteit filmekben megörökítenie. Ho Juj-sen és a pekingi stúdió más operatőrjei hősies munkájának eredményeképpen új filmet bocsátanak ki Tibet békés úton történt, felszabadításáról, amelynek gyártása már a közeljövőben befejeződik. A film Tibet népének életét mutajta be. A film képekben tanúskodik a népi felszabadító hadsereg harcosainak és parancsnokainak nagy segítségéről, amelyet Tibet népének nyújtanak abban, hogy a föld megművelésének elavult, régi módszereiről sokkal tökéletesebb módszerekre térjenek át. Az operatőrök művésziesen tudták vetítő-' vászonra vinni mindazt az újat, ami ma Tibet életének központjában áll, amely megújhodásának útjára lépett. A filmstúdió másik komoly feladata a földreformról szóló dokumentációs film befejezése. Cian Lu-csuan rendező vezeti a felvételeket. Feladatunk, — mondja Cin In-csuan — hogy filméposzban megbékítsük ezt a nagy történelmi jelentőségű eseményt, amely a nagy Kína többmillió parasztcsaládjának 'sorsában nagy változást okozott. A filmben bemutatjuk a földbirtokosok elnyomását és a néppel szemben elkövetett állatias, durva tetteiket. Rámutatunk a földreform elengedhetetlen történelmi szükségére. A filmben megmutatjuk azt, mily konkréten valósul meg a párt bölcs politikája a falvakon is, hogy a nép haragjának hatalmas hulláma hogyan söpörte el a gyűlöletes és átkos földesúri rendszert. Filmünk a kínai falu új arculatának bemutatásával végződik. Kina Kommunista Pártja, a népi kormány nagy gondoskodással veszik körül a filmgyártást. A pekingi filmstúdió dolgozói lelkes munkával a kínai nép megújhódott hazája nagy építésében szükséges új filmek gyártásával viszonozza ezt a nagy gondoskodást. L. Deljuszn-nak a moszkvai „Pravda"-ban megjelent cikkéből. Jól sikerült esztrád-műsor Ipolyvisken Figyelemreméltó akciót kezdeményezett nemrégiben az ipolysági kultúrotthon vezetősége. A helyi tömegszervezetek és kultúrcsopbrtok bevonásával szórakoztató esztrádmüsorokat rendez a járás élenjáró falvaiban a legjobb dolgozók tiszteletére. Az elmúlt napokban az ipolysági magyar középiskola pionírjai, a Csemadok ipolysági helyi csoportjának színjátszói és egy népi zenekar látogattak el Ipolyviskre, hogy a járás egyik legkiválóbb szövetkezeti falujának élenjáró dolgozóit felköszöntsék. Az ipolyviski kultúrház nagyterme zsúfolásig megtelt. A közel kétórás színvonalas előadás minden nézőt kielégített. A közönség soraiban ott voltak elsősorban a példás szövetkezeti dolgozók, akiknek az esztrád-műsor egyes számait ajánlották. Ott volt Ötrekal Margit, a növényápolásban élenjáró munkásnő, Tóth Ferenc, a szövetkezet kertésze, László Lajos és Nyustin Lajos példás csoportvezetők, Simon Sándor és 'Tóth István kocsisok, Turi György és Juhász Lajos, az EFSz kőműves csoportjának tagjai, Csala István sertésápoló, Kádasi István és Palyi János fejők. Az ipolyviski EFSz-nek ezek a kiváló dolgozói példás munkájukkal érdemelték ki, hogy az ipolysági kultúrotthon vezetősége az ő tiszteletükre rendezte első vidéki észtrád-műsorát. Az ipolysági középiskola pionírjai énekszámaikkal, szavalataikkal és szavalókórusukkal arattak megérdemelt sikert. A Csemadok ipolysági helyi csoportjának színjátszói a „Jámbor kartárs talpraáll" című egyfelvonásost mutatták be, míg Horváth népi zenekara jól megválasztott népdalokkal szórakoztatta a közönséget. Tóth Tibor tanító, Ipolyság. zik egy koronám — mondja piros arccal és feláll. Nyúlok a zsebembe, hogy megfizessem azt a hiányzó koronát és nyújtják mások is. A kalauz azonban nem fogadja el a pénzt. A fiú vállára teszi a kezét. Szinte várja az egész kocsi, hogy most jön a goromba szó, — ahogy ez régen volt — korán kezded a csalást, te csibész, ingyen szeretnél villamo sózni ? ... De más történik. — Pionír vagy? — kérdj a ka lauz. A kisfiú kihúzza magát. — Már egy éve, kalauz bácsi. — Akkor itt a jegy — mondja a kalauz és elhárítja a mindenfelől I felkínált koronákat. Nem mondja ki, de meleg, simogató tekintetén látni, hogy neki is olyan kisfia lehet, pionír fia és attól se tételezné fel, hogy csalni akarna. — Megfizetem, kalauz bácsi — mondja a pionír és leszáll. Egy hét múlva felismertem a vil. lamosban azt a barnabajuszos kalauzt. — Megkapta a koronát? — kérdem tőle és ő egy pillanatig nem értette, de aztán egész képe felderült. — Meg bizony... Az irodában mindjárt másnap elém rakták .,. Hogy egy kisfiú hozta. Nem tudta a nevemet, de a villamos számát megadta, a napot, az órát is, amikor szolgálatban voltam. Valami apai öröm volt az arcán, büszkeség és megelégedettség. Egy kis csodálat is, hiszen csak egy koronáról volt szó. Szerettem volna megmondani, hogy ebben nincs semmi csodálatos. Hogy ez manapság már egészen természetes. Hogy ilyenek a mi fiaink és unokáink. Jobbak, szebbek és becsületesebbek, mert jobb, szebb és emberebb lett a világ. A mi világunk. \