Uj Szó, 1953. május (6. évfolyam, 106-132.szám)

1953-05-07 / 111. szám, csütörtök

4 U JSZ0 1953 május 1 0 A NÉPI DEMOKRÁCIÁK ÉLETÉBŐL Képviselőket jelöl a magyar nép Április első heteiben zajlottak le Magyarországon a képviselöjelölő­gyűlések. Az egyik gyűlésen elhang­zott jelölöajánlás minden magyarázat­nál jobban megvilágítja, miről is van tulajdonképpen szó, mi a különbség a valóban demokratikus rendszer és a másfajta képviselőválasztások kö­zött. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen mondotta Va­dász Elemér kétszeres Kossuth-díjas egyetemi tanár, amikor professzor­társát, Lukács Györgyöt, a világhírű irodalomtörténészt javasolta képvise­lőjelöltnek: — Nem tudom, a Tisza István vagy a Bethlen István miniszterelnöksége alatti választásnál történt-e. de hi­szen az egészen mindegy, megkérdez­tem egy falusi magyart, hogy kire szavaz. Azt felelte: mi nem szava­zunk, minek is szavazzunk? Hiszen az urak egymás közt választanak! Most éreztem át igazán, mondotta Vadász Elemér professzor, pnit jelen­tettek ezek a szavak. Ma már a dolgozó nép az úr ebben az ország­ban, a legjobb fizikai és szellemi dolgozók egymás közül választanak jelöltet és képviselőt. — Ezekkel a szavakkal ajánlotta képviselöjelöltüi Lukács Györgyöt. A képviselőjelölő gyűlések egyszerű ünnepélyesség keretei között folynak le. Egy-egy gépgyár vagy nyomda, termelőszövetkezet, vagy építészeti tervezőintézet, egyetem, vagy gépál­lomás dolgozói összegyűlnek és meg­vitatják egymás között, kit tartanak legérdemesebbnek, hogy képviselje őket az országgyűlésben. Az országban megtartott valamenyi képviseiőjelölő gyűlésen impozáns 1 egyhangúsággal, a forró szeretet szá­mos megnyilvánulása közben Rákosi Mátyást, a Minisztertanács elnökét, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárát, a magyar nép szeretett vezérét jelöl­ték első helyen. A magyar nehézipar fellegvárában, a csepeli Rákosi Má­tyás művekben tartották az első ilyen képviseiőjelölő gyűlést április 10-én. A csepeli kohászok és vasasok, mér­nökök, tervezők és hivatalnokok - ne­vében mondotta a helyi Népfrontbi­zottság elnöke, de ugyanakkor az egész dolgozó magyar nép érzéseit és meggyőződését fejezte ki. — Megváltozott életünket, boldog­ságunkat, a mult átkos nyomorának megszüntetését a felszabadító Szov­jetuniónak a halhatatlan, a szívünk­ben örökké élő Sztálin elvtársn%k, a Szovjetunió Kommunista Pártjának példáján nevelődő dicső pártunknak és személy szerint forrón szeretett drága Rákosi elvtársunknak köszön­hetjük. Soha el nem múló hálánk, forró szeretetünk jeléül javasoljuk népünk parlamentjében első képvise­lőnkül Rákosi Mátyás elvtársat! A Duna mentén fekvő Vác város dolgozói felszólalásaikban arra emlé­keznek. hogy Rákosi Mátyás a Horthy­uralom alatt a váci börtönben rabos­kodott. A felszólalók elmondták, hogy az egykor álmos kis váróból ma élénk, kulturális központ, virágzó ipari- vá­ros lett. Tíz esztendővel ezelőtt egy gimnáziuma, egy kereskedelmi és két polgári iskolája volt. Ma már tíz középiskolája van. Négy újonnan épített diákotthonban több mint 800 munkás- és parasztszármazású fiatal él és tanul a helybeli értelmiség legjobb fiaival egyijtt. Négy új gyár, új ipari kikötő áll már készen és folyik az ország egyik legnagyobb gyártelepének, a Dunai Cement és Mészműnek az építkezése is, Salgótarjában. Észak-Magyarország­nak ebben a fontos bányavárosában arról beszélnek az idősebb munkások, hogy Rákosi elvtárs itt vezette 1919­ben a Magyar Tanácsköztársaság fe­lejthetetlen harcait a beavatkozók ellen. Az egyik idősebb vájár, aki 1919-ben Rákosi Mátyás zászlaja a'att harcolt, elmondotta a képviselőjelölt gyűlésen, hogy 43 esztendeje dolgo­zik a föld alatt. 35 évet kapitalista 'l rendszerben töltött a bánya mélyén. Egy emberöltő alatt annyi pénzt nem tudott összegyűjteni hogy bútort ve­hessen. Minden bútorzata egy ládából és néhány székből állt. Szavazati jo­got sem neki. sem feleségének nem adtak, mert tudták, hogy 1919-ben Rákosi Mátyással harcolt. — 1945 számomra is meghozta a felszabadulást mondotta az öreg bá­nyász. — Ösz fejjel új életet kezdtem. Szép bútort vettem, ma már rádiót is vásárolhattam. Az "egyik fiam a néphadsereg tisztje, a más' vezető aknász a mátranováki bányánál. Min­dezekért javaslom első képviselőnek Rákosi Mátyás elvtársat! A jelölőgyüléseken második, har­madik, negyedik helyen a dolgozók a Magyar demokratikus közélet ismert vezető egyéniségei mellett saját leg­jobb dolgozótársaikat jelölik képvi­selőként. Üzemekben a sztahanovis­ták mellett gyakran jelölnek mérnö­köket, főkönyvelőket. A budapesti MÁVAG-gyárban például Rákosi Má­tyás után másodiknak Hidas Istvánt, a minisztertanács elnökhelyettesét je­lölték, aki két évig a MÁVAG-gyár üzemi .bizottságának titkára volt. A harmadik helyen a gyár jelenlegi pártbizottságának titkárát, Balog I.a­lost, negyedik helyen Vida Miklós fiatal, pártonkívüli mérnököt jelöl • ték. Minden egyes jelölt, neve után valamennyi • jelölögyűlésen megindul a vita és a dolgozók elmondják, miért tartják érdemesnek arra, hogy kép­viselőjükül jelöljék. Nem volt olyan képviseiőjelölő gyűlés, ahol a felszólalók ki ne fejez­ték volna a magyar nép egyöntetű, szívből jövő békevágyát. Sok helyen idézték a Magyar Függetlenségi Nép­front választási felhívását, amely a második ötéves terv nagyszerű táv­latainak megmutatásával alkotó pro­grammot ad a választásoknak és meg­állapítja: „Nagy építőmunkánk za­vartalan folytatásához békére van szükségünk". A magyar népnek ezt a liékevágyát, békeakaratát, a magyar kormány szijárd békepolitikáját tá­mogatják széles demokratizmusukkal, a nép tömegeinek a politikai életbe való nagyarányú bevonásával a kép­viselőjelölő gyűlések is. A Román 1\ épköztársaság első mozdonyvezetőnőj e Olyan ösztönös erö vonzotta a moz­donyhoz, mint a hosszú évszázadok óta szántó-vető földműves ivadékát az utjar. Jól emlékszik a nagyapjára, ap­já; kora reggel a buzaui fűtőház felé vették útjukat és estefelé, szénporo­san, fáradtan tértek haza munkájuk­ból. Az apja is mozdonyvezető volt és sokszor mesélt a kis Floricának moz­donyáról, amely olyan gyorsan repvl, mint a gondólat. A kisleány lelkébe mélyen belevésődött a fűtőház képe s a végtelenbe nyúló sínpáron dübörgő mozdony. Apja szerettette meg vele a moz­donyt, ő tanította arra, hogy nagyra becsülje a mozdonyvezető munkáját. A muló évekkel Florica lelkében mrg jobban megérlelődött az a gondolat, hogy mozdonyvezető lesz. A tőkés­földesúri rendszer ezernyi tilalomfája azonban útját állta vágyainak. Tulea Florica álma — álom maradt. Alighogy elvégezte a IV. gimnáziu­mot — csak édesapja az elmondható­ja, mily terhes anyagi gondokkal kel­lett ezért megküzdenie — Buzauból Ploestibe helyezték a Tulea-családot. Sok szép emlék fűzi Floricát az itte­ni Tternitatii-utcai házhoz, de idefűzik legszomorúbb emlékei is. Itt égette fel a háború tüze szegényes holmijukat, itt maradt 23 éves korában özvegyen. Ki tudja, talán akkor hullatott köny­nyei mosták oly tisztára, ragyogóra Mesteru Florica szemét, tálán ezek a szenvedések edzették acélossá aka­raterejét. A nehézségek, a kemény munká­ban eltelt napok, amikor azon fárado­zott. hogy három kislánya számára megszerezze a mindennapi kenyeret — nem ölték meg régi álmát. Még 1948-ban történt Ploestiben, hogy megnézte a „Dicsőség útja" című szovjet filmet, amely egy szovjet moz­donyvezetönö életét eleveníti meg. Ettől kezdve Mesteru floricát egyet­len gondolat foglalkoztatta: kérvényt ad be a ploesti állomás üzemi bi­zottságához, hogy vegyék fel fűtőnek. Szorongó szívvel vitte el egy nyárvégi napon a kérvényt Mesteru Florica kérvénye nagy meglepetést keltett. Női fűtőt! Egyesek lenézően moso­lyogtak, mások bíztatták, voltak olya­nok is, akik hevesen ellenezték ... A kérvényt jóváhagyták és 1948 szeptemberében Mesteru Florica be­lépett a ploesti fűtőházba, mint fű­tő Zsebkönyvébe gondosan feljegyez­te valamennyi útját 'és a megtett ki­lométereket Nem mult el olyan nap, hogy ne számolta volna meg. mennyi hiányzik az 50 ezer kilométerből? Ennyi kellett ugyanis ahhoz, hogy belépjen a másodfokú mozdonyvezető iskolába. Teltek-muľtak a napok a ploesti fű­tőház II. osztályú iskolájának elvég­zéséig. Utána aztán eljött a várvavárt nap. 1951 október 15-én először ve­zetett vonatot. Ploestitől Sztálihvá­rosig. Ügy érezte.'ez a nap kárpótolta az előbbi évekért. M a már• nemcsak Ploestiben ismerik a nevét, hanem az egész országban. Példáját követve, sok nő dolgozik már mozdonyon. Mesteru Florica bebizo­nyította, hogy a nők munkaereje a vasutaknál is éppen olyan értékes, mint a férfiaké. Azok a ploesti vasúti munkások, akik egyideig kételkedtek képességeiben, jó munkájában, későb­ben egyhangúlag megválasztották kül­döttüknek a Szakszervezetek III. Or­szágos Kongresszusára és a Vasúti Munkások Országos Értekezletére. Mesteru Florica nagy büszkeséggel beszél e megtiszteltetésről. Kitörölhe­tetlenül élnek benne Gh. Gheorgiu­Dej elvtárs szavai, amelyeket a 'kon­gresszuson hallott? „...adjunk új lendületet harcunknak, hogy négy év alatt teljesíthessük ötéves tervün­ket, amely a vastutasok életkörülmé­nyeinek állandó javulásához vezet, adjunk új lendületet a harcnak, a szo­cializmus győzelméért a Román Nép­köztársaságban, a béke ügyének győ­zelméért az egész világon." T. M. Új élet egy kinai faluban Nemrég meglátogattam Huan­tugan kínai falut. Mintegy félórányi­ra fekszik Pekingtől. Korán reggel indultunk, a köd szétterült a vidé­ken, hűvös volt. De hamarosan fel­kelt a nap és mindjárt melegebb is lett. Gépkocsink a dülőútra fordult és néhány perc múlva megérkez­tünk. Huantugan falucska külsőleg sem­miben sem különbözik Észak-Kína többi falujától. Mindenütt kő- és vá­lyogházak. négyszögletes, a belső udvarra nyíló ablakokkal. A falu könnyen mosódó talajon fekszik s ezért az utcák sokkal mélyebben /fekvők az udvarnál. Mindenfelé aká­cok. fűzfák . . . Elsőnek ugrándozó, •nevető gyermekek fogadtak bennün­ket, majd odagyültek a parasztok is. Megismerkedtünk An Pej-san-nal, a falu elöljárójával, In Vej-csen-nel. a mezőgazdasági szövetkezet „Mun­ka hőse" címet viselő elnökével, Tjany Csan-he szövetkezeti taggal. In Vej-csen meghívott új házába. Gondosan kisepert, tiszta, négy­szögletes udvarát agyagkerítés öve­zi. A házat az idén építette. Hom­lokzatát — a kínai nép szeretett ve­zérének Mao Ce-tung-nak képe dí­szíti és egy zászló, melyet a házi­gazda a tartomány vezetőségétől kapott a bőséges termé s jutalmául. Miután kényelmesen elhelyez­kedtünk. élénk beszélgetés kezdő­dött. Megkértük, mondják el, hogyan változott meg — a felszabadulás és földreform után — a falu parasztjai­nak élete. An Pel-san, a falu elöljárója meg­fontoltan válaszol a. kérdésekre. Ar­ca sovány, energikus. Fekete, rövid kabátot, fekete nadrágot és nemez­talpú papucsot visel. — A mi falunk — nagy falu — mondta. — 425 parasztudvart szám­lál. Körülbelül kétezren vagyunk, 4.393 mu földünk van (mu — 1/16 ha). Főleg burgonyát, kukoricát és káposztát termelünk, néhány paraszt mén- jázmint is teának. Jelenleg si­* kerül három termést äratnuhk egy (Üti jegyzetek.) írta: A. POPOV • * • évben: burgonyát, majd kukoricát és végül —• késő ősszel — káposztát. — A felszabadulásig — foly­tatta An Pej-san — a faluban a földesurak voltak a gazdák. 2.400 mu földjük volt, vagyis az egész ha­tárnak több mint a fele. Ugyanak­kor a parasztság négyötöde a föld­nek csak kétötödével rendelkezett. 160 paraszt teljesen földnélküli volt, s a földesúrtól kellett földet bérel­nie — uzsoraáron. így például -In Dejuany, egy héttagú parasztcsalád feje, négy mu földet bérelt s min­den évben termésének felét át kel­lett adnia a földesúrnak. Ezenkívül hadiadót, ingatlanadót és úgyneve­zett jótállási adót — baodzját — fi­zettek. An Pej-saň elmondja, hogy a föl­desurak a falu teljhatalmú gazdái valtak és mindenféleképpen gyötör­ték a parasztokat. In Fu-sou egy teljes évet dolgozott Csan Szi-csen földesúrnál, az pedig, hogy ne kell­jen fizetnie neki, lopással gyanúsí­totta és börtönbe vitette. Itt In Fu­sou belehalt a verésekbe. Most belekapcsolódott a társalgás­ba In-Delin "is. In Vej-csen nagyap­ja. Keze erős, napbarnított munkás­kéz. Mély ráncokkal barázdált arca, jóságos szeme rokonszenvet keltő. Ritka, ősz bajúsza van — tarkóján őszes hajtincs.. Kezében kis pipát tart. Öltözete a kínai parasztok ha­gyományos kiskabátja és nadrágja. — fin már hetvenhárom éves vagyok — mondotta. — Ebből több, mint ötven esztendőt dolgoztam a földesuraknak. Emlékszem egy nap­ra, 1942-ben volt. A földesúr és az adószedők mindent kipréseltek belö­lünk. Tél volt, nem volt mit ennünk. Kivágtam két fát az udvarunkból tüzelőnek és elvittem a földesúrhoz, hogy eladjam. A piacon abban az időben minden egyes fáért száz juá­nát adtak. Ennek ellenére a földesúr csak ötven juánát fizetett. Tilta­koztam, mire ö megütött és a japán csendőrökkel, akikkel jóban volt, börtönbe dobatott. Három napon ke­resztül kínoztak: ütöttek. vertek, számba benzint és hideg vizet ön­töttek. Szinte ottpusztultam . . . Ezt nem lehet elfelejteni, I De ez a múltban történt. A kínai falu most új, boldog életet él. Huantugan falu is példa rá, mi­lyen hatalmas változások történtek a kínai parasztok életében a Kuo­mintang kiűzése óta. 1949 telén — végrehajtották • a földreformot. Huantugan faluban minden ember­re több mint 2 mu föld jutott. A földesúri mezőgazdasági felszerelé­seket és igásállatokat szintén kiosz­tották. Minden három-négy udvar­nak jutott egy tehén, minden két­három udvarnak 1 szamár. Két föl­desurat, akik a legtöbbet kínozták a parasztokat, bíróság elé állítottak, a többiektől elvették a felesleges földet és — ugyanúgy, mint a pa­rasztoknak — fejenként két mu föl­det hagytak nekik. Mao Ce-tung felhívását a mező­gazdasági társulásokra a parasztok lelkesen követték. A faluban E9 csoportot alakítottak. Ezek a csopor­tok egyesítik a parasztudvarok 87 százalékát. Megkértük Su Vej-csent, a mező­gazdasági szövetkezet elnökét, hogy mondjon nekünk valamit magáról, a szövetkezet életéről és munkájáról. — A földreform alkalmával 30 mu földet kaptunk. De nem volt elég a munkaeszköz és az igásállat. Azzal az ajánlattal fordultam a szomszé­domhoz, hogy egyesüljünk egy egy­mást kölcsönösen segítő csoportba. Ez a társulás eleinte csak ideigle­nes, később pedig állandó lett. A csoportnak 7 munkaképes férfi és 4 nőtagja volt. így — közösen volt két szamarunk, egy öszvérünk, 64.5 mu termőföldünk és 32.5 mu lege­lőnk. Közösen dolgoztunk egymás földjén, de mind a föld, mind pedig az állat az illető tulajdonában ma­radt. A termést külön gyüjtöttük be — külön számoltunk el egymással. Az elmúlt év márciusában In Vej-csenék csoportja elhatározta, hogy mezőgazdasági szövetkezetté alakul át. Egyesítették földjeiket, állataikat közös istállókba helyezték el. A szövetkezethez jelenleg major tartozik. A mult ősszel a begyűj­tött termést, amely lényegesen több volt, mint amikor még külön gaz­dálkodtak, a munkanapegység alap­ján osztották fel. > Még a földreform előtt egy mu földön 1000 czina burgonyát termel­tek, az egymást segítő csoportban már 3.200 czinát, a szövetkezetben pedig 1952-ben 5.120 czinát. Egy mu föld kukoricatermése régebben 150 czina, ebben az évben pedig 460 czi­na volt. — 1950-ben — folytatta beszámo­lóját In Vej-csen —- kölcsönös se­gélycsoportunk 800 ezer jüanért adta el termését, 1952-ben pedig, most már mezőgazdasági szövetkezetünk termését 8 millió jüanban értékesí­tettük. Kezdünk bőségben élni. Üj házakat építünk, ruhákat csinálta­tunk, háztartási cikkeket vásáro­lunk. A néphatalom állandó támoga­tásban részesíti szövetkezetünket. Nemrégen például államkölcsönt kaptunk mezőgazdasági felszerelés­re. Elláttak bennünket váloga „ott vetőmaggal, műtrágyával. . .. Meglátogattuk Tjany Csan­he szövetkezeti tagot is. Tizenhét­éves korától a földesúrnál dolgozott. Saját kuckója, földdarabkája soha­sem volt. A földosztás után Tjany Csan-ha megkapta a földesúri ház egy részét — és életében először magának kezdett dolgozni. Benéztünk még In De-juany paraszt­hoz, akinek családja a felszabadu­lásig mindössze 4 mu földdel rendel­kezett. Jelenleg 30 mu földjük van. In De-juany, akárcsak Huantugan , község parasztjainak többsége — írástudatlan volt. Csak a felszaba­dulás után tanulhatott, jelenleg lel­kesen tanul az írástudatlanságot fel­számoló esti iskolában. Ebben az is­kolában, a Czi Czjany-hua tanító ál­tal kidolgozott gyorsított módszerrel 230 paraszt tanulgatja a képírást. A legszorgalmasabb tanulók már j800— 1000 írásjelet ismernek és olvassák az egyszerűbb újságcikkeket. Meghívtak a falusi iskolába. Egy volt földesúri házban rendezték be. Megismerkedtem itt az iskola igaz­gatójával. Csai Hoj-min-nel. Egé­szen fiatal még, maga is nemrég fejezte be a pekingi pedagógiai inté­zetet. — A felszabadulás és földre­form után — mondatta Csan Hoj­min — szokatlanul megnőtt a tanu­lás vágya mind a gyerekeknél, mind a felnőtteknél. Eddig mindössze egy tanító volt a faluban és harminc is­kolásgyerek, szinte kizárólagosan földesúri csemeték. 1950-ben már 120 tanulónk volt. 1951-ben a leg­kisebbek részére, akiknek nehéz lett volna messziről gyalogolni, fiók­iskolát létesítettek. Jelenleg az is­kola 7 osztályában több mint 250 gyermek tanul, 11 tanító tanítja őket. A tanulók 70 százaléka szegény­és középparasztok gyermeke. Huantugan falu egész életének lel­ke, minden újnak kiharcolója a párt­szervezet. Összetételében nem nagy: 1 mindössze öt emberből áll. Fiatal kommunisták, de munkájukkal, a parasztság érdekeiért folytatott har­cukkal már megnyerték a fahflakói­nak tiszteletét és szeretetét. Szá­mos paraszt, különösen a fiatalok, példaként állitják maguk elé Duan Bao-inyt, a pártszervezet titkárát, An Pej-sanyt,' a falu elöljáróját, In Vei-eisent, a munka hősét. . .. Mikor elbúcsúztunk ettől a vendégszerető falucskától, ismét za­jos gyerektömeg és kínai parasztok vettek körül. Mind csengő hangon kiabálták a nekik egyformán jólis­mert és drága neveket és jelszava­kat: „Sztálin — Mao Ce-tung'' és „Hepin vanszuj" Éljen a béke!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents