Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)

1953-04-09 / 87 . szám, csütörtök

1953 április 1 Ö JSZ0 7 SZTÁLIN HUMANIZMUSA L „A múltban a forradalmak rend­szerint azzal végződtek, hogy a kor­mányrúdnál a kizsákmányolók egyik csoportját a kizsákmányolók másik csoportja váltotta fel. A kizsákmá­nyolók változtak, a kizsákmányolás megmaradt... Az Októberi Porradalom elvileg különbözik ezektől a forradalmak­tól. Nem azt tűzi ki céljául, hogy a kizsákmányolás egyik formáját, a kizsákmányolók egyik csoportját a kizsákmányolók másik csoportjával váltsa fel, hanem azt, hogy véget vessen az ember által való minden­nemű kizsákmányolásának, megszün tessen minden néven nevezendő ki­zsákmányoló csoportot..." így fogalmazta meg Sztálin, Le? nin müvének lángeszű folytatója az Októberi Porradalom 10. évforduló­jára irt cikkében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nagy huma­nista jelentőségét. Wells angol Író, a régi burzsoa­demokrata humanizmus egyik utolsó^ képviselője 1920-ban először látoga-' tott el az új világba, nem a maga alkotta képzeleti világba, hanem az Oroszország munkásai és paraszt­jai által megteremtett valóságos új világba. Wells a legnehezebb időben látogatta meg az országot, fagy és éhínség idején. Épp elég ok volt ak­koriban erre — a többi között az imperializmus és elsősorban az ame­rikai és angol imperializmus erőinek a Szovjet-Oroszország elleni inter­venciója és blokádja. Wells látta a vaksötétbe borult Moszkvát. A vas­úti pályákon befagyott mozdonyok álltak, a munkások naponként 50 gramm kenyeret kaptak. Wells két­ségbe vonta az új világ életképes­ségét és Lenint „a Kreml álmodo­zójának" nevezte. Wells másodszor 1934-ben járt or­szágunkban, de a szocializmus új világa ekkor már erősen fejlett ipa­ri alapra támaszkodott és a falvak kolhozrendszere már meghozta az embereknek az első anyagi és kul­turális eredményeket. Abban az idő­szakban a régi világ — a kapita­lizmus legsúlyosabb gazdasági vál­ságát élte át, a fasizmus pedig ki­bontotta Németországban fekete zászlóit. Wells országunkban „egészséges emberek boldog arcát" látta, „kirí­vó ellentétét" annak, amit 1920-ban látott. A nemzetközi eseményekről szólva Wells a kapitalista világról elég helyes véleményt nyilvánított, amikor azt mondotta, hogy „véres mocsárrá alakul át". Wells azonban nem értette meg és képtelen volt magának megmagyarázni, miért láthatók a Szovjetunióban egészsé­ges, boldog arcok, amikor a kapita­lista világ ugyanakkor véres mo-» csárba süllyed. És miután ezt nem tudta megérteni, teljesen hamis ké­pet alkotott magának arról, hogyan juthat ki az emberiség ebből a vé­res mocsárból. Sztálinnal folytatott beszélgetése során Wells — eltérően még „klasz­szikus" elődeitől is — tagadta, hogy a kapitalista társadalom gazdagok­ra és szegényekre tagozódik és azt állította, hogy ez a felosztás „szim­plista". Wells úgy vélte, hogy Roosewelt tevékenysége „tervszerű", „szocialista" gazdaság megteremté­sére irányul és arra ösztökél, hogy ne emeljék ki „a két világ közötti antagonizmust". Magától értetődik, hogy Wells nem fogadta el a ka­pitalista rendszer erőszakos megvál­toztatását és ezt a módszert „ódi­vatúnak", az erre irányuló propa­gandát pedig céltalannak tekintette. Különösen céltalannak tartotta azt a propagandát a műszaki értelmisé­giek soraiban, akik Wells vélemé­nye szerint arra hivatottak, hogy az általános tervgazdálkodás kere­tében konstruktív intézkedéseket valósítsanak meg a kapitalizmus és a „szocializmus" összehangolására. Wells beszélgetése Sztálinnal alig néhány évvel a második világhábo­rú előtt folyt le. Wells próbálkozá­sai, hogy megmutassa az emberi­ségnek a kátyúból kivezető utat, meghiúsultak s ezzel bebizonyoso­dott, hogy a burzsoa-humanizmus túlélte magát. — ön, Wells úr, úgylátszik abból Indul ki, hogy az emberek jók. Én azonban nem felejtem el, hogy van sok rossz ember. Nem hiszek a bur­zsoázia jóságában — mondotta Sztá­lin. Lenin és Sztálin humanizmusa el­vileg és gyökeresen különbözik nem­csak a keresztény-humanizmus bár­mely formájától, de a régi, burzsoa­demokrata színezetű „klasszikus" humanizmus minden változatától is. Lenin és Sztálin humanizmusának sajátossága abban áll, hogy ez nem az alaptalan „jóindulatú" humaniz­mus. Nem, ez a humanizmus a tár­sadalom fejlődésének objektív tör­vényeit tükrözi, a munkásosztály­nak, a dolgozók százmillióinak, az emberek ama túlnyomó többségé­nek érdekeit és törekvéseit juttatja kifejezésre, amely egyedül jogosult arra, hogy emberiségnek nevezze magát. Csakis az ember ember általi mindennemű kizsákmányolásának megszüntetése, csakis a mindenfajta kizsákmányoló csoportok megszün­tetése a proletariátus diktatúrájá­nak segítségével, csalás a szocialis­ta társadalom megteremtése hozhat­ja meg minden ország dolgozóinak — mint ahogy a ml országunk né­peinek már meg is hozta — azokat az anyagi és kulturális jótéteménye­ket, amelyek nélkül válóban emberi lét és fejlődés lehetetlen. Lenin és Sztálin tanítása abból in­dul ki, hogy a kizsákmányoló kisebb­ség erőszakos eltávolítása az embe­riség útjából elkerülhetetlen és szük­ségszerű. Ez a kisebbség nemcsak, hogy nem akarta jószántából áten­gedni „a vezetés kormányrúdját", hanem — amint • ezt országunk és a népi demokratikus országok ta­pasztalata megmutatta — veresége után is elkeseredetten védekezik, vad szabotázsakciókra vetemedik, támogatást és segítséget kap a kül­földi kizsákmányoló erőktől. A szovjet nép mindenkor hálás lesz a nagy Sztálinnak, hogy a kül­ső és belső ellenséggel szembeni szi­lárdság, kérlelhetetlenség és magas politikai éberség szellemében nevel­te. Egyike ez azoknak a jellegzetes­ségeknek, amelyek elvileg és gyö­keresen megkülönböztetik Lenin és Sztálin szocialista humanizmusát a régi burzsoa-humanizmus minden formájától. A burzsoa-humanizmus napról napra egyre inkább olyan erőként jelentkezik, amely palástol­ni igyekszik a kapitalizmus rákfe­néit, megpróbálja rózsás színben fel­tüntetni az imperializmust, hogy er­kölcsileg igazolja harcát a kizsák­mányolt tömegek, a földkerekség la­kosságának túlnyomó többsége el­len. A mai burzsoázia félrelökte a bur­zsoa-demokratikus szabadságjogok és a nemzeti függetlenség zászlaját, félrelökte és lábbal tiporta a régi burzsoa-humanizmus lobogóját. He­lyébe a mai burzsoázia kannibál! „elméleteket" állított, mint amilyen például a kizárólagosság és nemze­ti gyűlölet „elmélete", vagy az új­malthuzianizmus, amely azt hirdeti, hogy szükség van a világ lakossá­gának csökkentésére. Ezeket az „el­méleteket" a jelenkori burzsoázia gyakorlatilag egybekapcsolja azzal, hogy a napalmot, a baktériumokat és az atombombát az emberek töme­ges pusztítására használja fel. Lenin és Sztálin humanitásának történelmi jelentősége nemcsak ab­ban rejlik, hogy gyökeresen külön­bözik a régi, burzsoa-demokrata szí­nezetű humanizmustól, hanem abban a tényben, hogy a jelenkor egyet­len humanista tanítása, amely meg­mutatja a z emberiségnek a kapita­lista rabságból és a nemzeti elnyo­matásból való felszabadulás útját. II. Csak korunk legnagyobb huma­nistája fedezhette fel és határozhat­ta meg a mai kapitalizmus alapvető gazdasági törvényét, ezeket az ob­jektív gazdasági törvényeket, ame­lyeknek felfedezése valóságos dia­dala a marxi-lenini tudománynak. Micsoda éles és átható, korunk egész társadalmi fejlődését átfogó, valóban sastekintet, milyen nagy emberi szív húzódik meg e törvé­nyeket kifejező tömör, erőteljes, lo­gikus és szabatos megfogalmazások mögött! Irta: A. FAGYEJEV Akárcsak a társadalmi fejlődés általa felfedezett több törvényét, Sztálin elvtárs ezeket a törvénye­ket is a munkásosztály és az egész dolgozó emberiség felszabadításának és felemelésének szentelt, hősies harcokban és munkában eltelt élet vívódásai közben fedezte fel és ál­kotta meg. Mi rejtőzik a kapitalista világ jelenlegi gazdáinak a maximális profit biztosítására irányuló törek­vései mögött? A lakosságra hárí­tott elviselhetetlen adóterhek, ag­ressziós hadsereg felfegyverzése ér­dekében, drágaság és a minimum­ra csökkentett bérek, munkanélküli­ség, nyomor, szenvedések és gyöt­relmek, a kizsákmányolt tömegek verejtéke, az emberi lénynek a leg­elemibb jogokért ontott könnyei és vére, a nemzeti függetlenség láb­baltiprása, az európai országok ki­rablása, nyílt fosztogatás a függő és gyarmati országokban, a legele­mibb burzsoá szabadságjogok meg­szüntetése s a haladó elemek üldö­zése, faji üldözések és gyilkossá­gok, az egyén megalázása, a halálo­zási arányszám növekedése és a születések számának csökkenése, az oktatás korlátozása és a bestiális ösztönök féktelen magasztalása, a mesterségesen két részre szakított Németország és a leigázott Japán, asszonyok és gyermekek holttestei Korea napalmmal felperzselt föld­jén, atomfegyver és pestisbaktériu­mok, r korunkbeli kapitalizmus minden szennye, aljassága és kanni­báli mivolta. Miben jut kifejezésre az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása a szocializmus feltételei között ? A természet erőinek példátlan fokú uralása a legfejlettebb technika alapján, a szabad munka és a tö­megek alkotó kezdeményezésének kibontak9zása az új élet építése so­rán, a nép életszínvonalának szün­telen emelkedése, a közfogyasztási cikkek árának ötszöri leszállítása, a kötelező hétéves oktatás és a kö­telező tízéves általános oktatás a közeljövőben, a haladd tudomány, művészet és irodalom fejlesztése, az ember szellemi erőinek értékesítése, a férfi és a nő teljes egyenjogúsá­ga, a halálozások állandó csökkené­se és a születések növekedése, a vi­lágon, példátlanul álló gondoskodás a gyermekekről és nevelésükről. J. V. Sztálin egész életét arra ál­dozta, hogy kivezesse a munkástö­megeket a nyomorból és tudatlan­ságból, amelyben a kizsákmányoló társadalom feltételei közepette ten­gődtek A szocializmus — ta­nítja J. V. Sztálin — a marxista szocializmus nem a személyes szük­ségletek korlátozását, hanem ezek növekedését és gyarapodását jelenti minden tekintetben, nem jelenti e szükségletek korlátozását, vagy a kielégítésükről való lemondást, ha­nem magas kulturális színvonalú dolgozók valamennyi szükségletének teljes kielégítését minden tekintet­ben." Sztálin — Lenin müvének nagy folytatója — ízekre tépte azt a burzsoá rágalmat, mintha a szocia­lizmus elnyomná az ember egyéni­ségét. Nem, éppen a szocializmus hozza felszínre az egyén minden le­hetőségét A kollektivizmus, a szocializmus nem tagadja, hanem összeegyezteti az egyéni érdekeket a közösség érdekeivel. A szocializ­mus nem hagyhatja figyelmen kívül az egyéni érdekeket. Csak a szocia­lista társadalom elégítheti ki a leg­magasabb mértékben ezeket az egyé­ni érdekeket. Sőt mi több, a szocia­lista társadalom az egyetlen tartós biztosíték az egyén érdekeinek meg­óvására." „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban" című zseniális müvében Sztálin kidolgoz­ta a szocializmusból a kommuniz­musba való átmenet programmját. Sztálin világtörténelmi jelentőségű érdeme, hogy minden oldalról meg­vizsgálta az anyagi javak társadal­mi termelésének és elosztásának törvényeit a szocialista társadalom­ban, megmutatta a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet útjait. Ez teszi lehetővé, hogy Sztálint, éppen úgy, mint a marxizmus többi tanítómesterét, a legnagyobb huma­nistának nevezzük mindazok közül, akiket valaha is ismert az emberi­ség. Sztálin folytatta és továbbfejlesz­tette Lenin tanításait és müvét, örökre megszüntette országainkban a szégyenteljes nemzeti elnyomást és nemzeti vizsálykodást s a népek közöti barátságon és testvériessé­gen alapuló újtípusú államot alko­tott. Sztálin adta országunk népeinek a tartalmában szocialista, formájá­ban nemzeti kultúra programmját. Sztálinnak, Lenin müve zseniális folytatójának köszönhető, hogy or­szágunk népei, amelyek közül több­nek még saját írása sem volt, kul­turális fejlődésükben túlszárnyalták az egykor legfejlettebbeknek tartott kapitalista országok népeit. III. A legnagyobb jelentőségű Lenin­nek és Sztálinnak a pártról, mint a szovjet társadalom vezető és irá­nyító erejéről szóló tanítása. A Szovjetunió Kommunista Pártja korunk bölcseségét, becsületét és lel­kiismeretét testesíti meg. Éppen a pártban nevelődik elsősorban az a harcos és aktivista típus, amely mindinkább a szovjet ember legjel­lemzőbb típusává válik. A szovjet ember a szocialista társadalom em­bere, a kommunizmus építője, aki az egész haladó emberiség mintaképéül szolgálhat. Sztálin nagy követelményeket tá­masztott a szovjet politikusokkal szemben, mondván, hogy a nép el­várja tőlük hogy legyenek le­nini típusú politikusok, olyan tisz­tánlátók és pontosak, mint Lenin: hogy legyenek olyan félelmet nem ismerők a harcban és olyan kímélet­lenek a nép ellenségeivel szemben, amilyen Lenin volt; hogy mentesek legyenek minden pániktól, a pánik­nak még az árnyékától is, ha a helyzet kezd bonyolulttá válni és a láthatáron valamely veszedelem raj­zolódik ki, hogy épolyan mentesek legyenek a pániknak még az árnyé­kától is, mint amilyen Lenin volt; legyenek époly bölcsek és megfon­toltak a bonyolult kérdések megol­dásánál, amikor minden irányban való tájékozódásra és az összes po­zitív és negatív adatok mérlegelé­sére van szükség, mint amilyen Le­nin volt; legyenek épolyan igazsá­gosak és becsületesek, mint Lenin volt; úgy szeressék népüket, aho­gyan Lenin szerette." A J. V. Sztálin által meghatáro­zott politikus-típus a legmagasabb­rendü típusa a szovjet személyiség­nek. Éppen az ilyen emberek élve­zik a nép határtalan bizalmát. Ilyen ember volt Sztálin. A lenini-sztálini típusú politikusoknak ezeket a jel­lemvonásait megtestesítő emberek haladnak a párt és az egész szovjet nép élén, ök azok, akik megvaló­sítják világtörténelmi jelentőségű feladataikat. Pártunk egész átalakító és neve­lő tevékenysége a nép erőibe, az emberekbe, a káderekbe vetett szi­lárd bizialmon: az embereknek a szo­cializmus feltételei közötti határta­lan fejlődési és tökéletesedési lehető­ségein alapszik. Sztálin dicsőítette sztahanovistá­ink, munkásaink és kolhozparaszt­jaink munkáját, méltatta az egysze­rű munkásoknak és parasztoknak, mint a történelem alkotóinak és az új élet hőseinek jelentőségét. Sztá­lin mondotta azt, hogy az embere­ket époly szeretettel kell nevelni, ahogy a kertész gondozza kedvelt fáját, ő mondottá: szükséges, „hogy úgy becsüljük a kádereket, mint a párt és az állam aranykészletét, hogy megbecsüljük és tiszteletben tartsuk őket." Sztálin fontos szerepet szánt a nőnek a szovjet társadalomban. A szovjet ifjúság méltán tartja Sztá­lint a legjobb barátjának, Sztálin nem egyszer domborította ki a min­den új iránt fogékony ifjú káderek jelentőségét. Sztálin hangsúlyozta, hogy egész tevékenységlinkben biz­tosítsuk az együttműködést a régi és az új káderek között. Rendkívüli nagy szerepe van Sztálinnak a szovjet művészet és irodalom fejlődésében. Sztálin min­denkinél jobban meghatározta az irodalom nagy humanista jelentősé­gét, mint olyan erőét, amely az em­bert a kommunizmus szellemében neveli és újjáneveli, az írókat pedig „az emberi lélek mérnökeinek" ne­vezte. Sztálin felfedezte és elméleti szempontból elmélyítette a szocia­lista realizmus módszerét a szovjet irodalomban és továbbfejlesztette a szovjet irodalom pártos jellegéről szóló lenini tanítást. Sztálin volt ih­letője az irodalmi kérdésekben ho­zott összes párthatározatoknak. Há­rom évtizeden át irányította a szov­jet irodalom fejlődését, állandóan újabb és újabb eszmékkel és jelsza­vakkal lelkesítette, leleplezte az iro­dalom ellenségeit, gondosan nevelte az írókádereket, bátorította és bí­rálta őket. Mi, szovjet emberek, közel három évtizeden át Sztálin vezetésével épí­tetük nagyszerű szocialista hazán­kat. Az ő vezetésével és közvetlen parancsnoksága alatt # védtük ha­zánkat a hitlerista betolakodókkal szemben Sztálin a Szovjet Hazának szentelte egész életét, minden csepp vérét, s izzó hazaszeretetét beoltot­ta a mi szívünkbe is. minden szovjet ember szivébe. Sztálin minden vo­natkozásban továbbfejlesztette a szovjet hazafiság lenini eszméjét és megsemmisítő csapásokat mért a hazátlan kozmopolitizmusra, a bur­zsoá nyugat előtti hajbókolásra és megalázkodásra. Sztálin szeretetet oltott a dolgozókba mindaz iránt, ami haladó hazánk történelmi múlt­jában és felkeltette bennük a nem­zeti büszkeséget afelett, hogy ha­zánk áll az összes dolgozóknak és a világ minden haladó emberének élén az emberiség jobb jövőjéért ví­vott harcban. Sztálin nagyszerű szavakkal ha­tározta meg a szovjet ember helyét és jelentőségét a Világban: „A töke láncaitól megszabadult legutolsó szovjet polgár is maga­sabban áll, mint bármely külföldi magasállású hivatalnok, aki vállán hordja a kapitalista rabság igáját." Sztálin humanizmusának általá­nos, nemzetközi jelentősége van. Sztálin ezeket mondja a munkásosz­tály felemelésének feladatáról, amelynek életét szentelte: „Ez nem egy akármilyen .nemzeti' állam meg­erősítésének feladata, hanem a szo­cialista, tehát internacionális állam megerősítésének a feladata, ennek az államnak a megerősítése pedig hozzájárul az egész internacionális munkásosztály megerősítéséhez." Utolsó felszólalásában — a Szov­jetunió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusán elhangzott beszédé­ben, amely megdagadó mélységével, világosságával és egyszerűségével — Sztálin ismét kiemelte annak a tény­nek a nemzetközi jelentőségét, hogy országunkban a kommunizmust épít­jük, kiemelte azokat a testvéri kö­telékeket, amelyek bennünket a nagy kínai néphez, a harcoló Ko­reához, a népi demokratikus orszá­gokhoz, a kapitalizmus országainak összes haladó erőihez fűznek. Sztálin, a dolgozó nép lángeszű fia ismerte valamennyi ország dol­gozóinak törekvéseit. Sztálin békét védő szava az ő hangjuk. A népek joggal tekintik Sztálint a béke első zászlóvivőjének. A szovjet kormány biztos kezébe vette a béke nagy zászlaját, amelyet Sztálin hagyott örökbe nekünk. És a világ népei biztosak lehetnek benne, hogy ez a zászló, dacolva a háborús uszítók­kal, tovább fog lobogni a földkerek­ség felett. Ez a nagy, egyszerű ember, az emberiség jóságos tanítója és a né­pek atyja, akinek neve a megingat­hatatlan lelkierőt jelenti, befejezte élete útját — de ügye legyőzhetet­len és halhatatlan. Sok-sok évszázadon át fog ragyog­ni Sztálin szent neve s bevilágítja az egész emberiség útját! (Megjelent a moszkvai ,,Pravdá"-ban.)

Next

/
Thumbnails
Contents