Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)

1953-04-22 / 98 . szám, szerda

1953 április 2 2 ELŐRE 4 MÁJUS 1. UJ szo FELAJÁNLÁSOK 5_ TELJESÍTÉSÉÉRT Túlszárnyalták felajánlásaikat Terven felül 55 mázsa sertéshúst adott be a malinovói EFSz A zselízi állami gazdaság kom­munistái, pártonkívüli dologozói megértették pártunk és kormányunk határozatát a szocialista munka­verseny és a május elsejei kötele­zettségvállalások kiszélesítése érde­kében. Az állami gazdaság dolgozói tuda­tában vannak, hogy a nyugati impe­rialisták egy újabb háború kirob­bantásán munkálkodnak. Hogy az imperialista agresszorokkal szemben ellenállóképesek legyünk, többet kell termelnünk. Népünk nem felejtette el szeretett Sztálin elvtársunk taní­tását, hogy míg az imperialista ál­lamok arra törekednek, hogy a le­igázott népek munkájából egyre több profitot biztosítsanak, addig mi hazánkban a dolgozók növekvő anyagi és kulturális szükségletének maximális kielégítését igyekszünk biztosítani. Ennek egyedüli helyes útja a szocialista munkaverseny ki­szélesítése és a kötelezettségválla­lások. Ebből az elvből kiindulva Tóth Já­nos fejő, a csajakovi gazdaság dol­gozója az első negyedévi tejhozam emelésének 144 százalékban tett ele­get. Szölősi Béla fejő első negyedévi kötelezettségét 141 százalékra tel­jesítette. Sebestyén Gyula 142 szá­zalékos tejhozamemeléssel érte el a legszebb eredményt. Bernáth József kötelezettségvállalását 139 százalék­ra teljesítette A zálogosi gazdaságban Kmetó Ferenc 101, Madarász Gyula pedig 108 százalékra teljesítette kötele­zettségvállalását. Berecky András fejő szintén szép teljesítményt nyúj­tott. Felajánlásának 124 százalék­ban tett eleget. A jároki gazdaságban Hübes Ilo­na fejőnő 131 százalékra és Vozik János 120 százalékra teljesítette ter­vét. A zselízi gazdaságban is kivá­ló eredmények születtek. Tóth János 125, Kristafoli József 114 és Kozma István 108 százalékra teljesítette tervét. A málasi gazdaságban Vámos Jó­zsef fejő 116 és Halusi István 107 százalékkal nyújtottak kiváló telje­sítményt. A karolinai gazdaságban Kiss József fejő május elseje^ tisz­teletére tervét 143 százalékra telje­sítette. Szép eredmény Pritus Lajos 114 százaléka is. A nagyudvari gazdaságban Kovács István fejő 132 százalékra, Mikhalec János 120 százalékra, Balázs János 123 százalékra és Barkóci János 111 százalékra emelték a tejhozamot, A lontói gazdaság 105 százalék­ban tett eleget a kollektív kötele­zettségvállalásoknak. A szép ered­ményeket a szovjet mezőgazdasági dolgozók gazdag tapasztalataira tá­maszkodva érték el. A tejhozam emelését Malinyinova és Viliams módszereinek a helyes alkalmazása segítette. Ezeket a módszereket már az összes zselízi gazdaságokban "al­kalmazzák. A tények azt bizonyítják, hogy a lendületes munka meghozta az ered­ményét. A zselízi állami gazdaság dolgozói elsők a nyitrai kerületben. A tavaszi munkákat százszázalékig elvégezték, sőt a répát is elvetet­ték. A jó munka eredménye a több és jobb áru, amely jellemzője a békéért harcoló hazánknak. A mi jelszavunk: termelj többet! Molnár József Zselíz. Május 1. tiszteletére A mederéti dohánytermelő csoport sem akart lemaradni a kötelezettség­vállalásokban. Május 1. tiszteletére felajánlotta, hogy 6 hektár dohányt kiültet. A jánosteleki gazdaság do­hánytermelő csoportja 5 hektár do­hány kiültetését vállalta és ezzel bebizonyította, hogy a csoport tag­jai minden igyekezetükkel a bókét szolgálják. A nagymegyeri igazgatóság hiva­talnokai és az egész műhely iparosai május 1. tiszteletére az utak javítá­sát vállalták. Ez a munka 600 mun­kaórát vesz igénybe és készpénzben 7000 koronát tesz ki. Buda József Nagymegyer. Fészkesen ültetik el a kukoricát A nagyodai EFSz tagjai az összes tavasziakat keresztsorosan vetették el. A cukorrépát 5 nappal a kitűzött határidő előtt ültették el. A szövet­kezet tagjai gondos figyelemmel kí­sérik a Szovjetunió kolhozparaszt­jainak munkáját és hogy őket kö­vetni akarják, azt május elsejei kö­telezettségvállalásukkal bizonyítják. Felajánlották, hogy a kukoricát százszázalékig fészkes és négyezetes ültetési módszerrel teszik a földbe. Juhász János Kálna. A somorjai járás malinovói EFSz tagjai a tavaszi munkák terén elért sikereken kívül szép eredményeket értek el az állattenyésztésben is. Az EFSz gazdálkodásának a minta­alapszabályzatok szerinti átszerve­zése után a szövetkezet gazdálkodá­sában és tevékenységében lényeges javulás állott be. Az EFSz kiegészí­tette a jószágállomány tervezett lét­számát és az állattenyésztést úgy tervezi, hogy az álam iránti kötele­zettségének eleget tehessen, sőt azt túlteljesíthesse, hogy- nagyobb jöve­delmet érhessenek el s hogy tagjai életszínvonalának állandó növekedé­sét biztosíthassák. A malinovói szövetkezeti tagoknak a terv szerint 1953 első negyedévé­ben a közellátás számára 45 méter­mázsa marhahúst, 65 mázsa sertés­húst, 22.000 tojást, 24.000 liter tejet kellett, beadniuk. Azonban a leg­Óbást község nagy lendülettel fo­gott hozzá a tavaszi munkák elvég­zéséhez. A krumpli és a kukorica el­tüntetésével már készen vannak, most készítik a vetéshez a borsó­és a lenföldet. Az óbásti fiatalokról sem szabad megfeledkeznünk, mert azonkívül, hogy a tavaszi munkák­ból is kiveszik részüket, még a „Dózsa György" című négyfelvoná­sos színdarabot is eljátszották. A kultúrbrigádban működők közül Kisbenedek Ferenc érdemel dicsére­tet. A fiatalok május elseje tiszteletére olvasókört szerveznek. A helyi pártszervezet segítségével A csallóközcsütörtoki gép- és traktorállomás a tavaszi munkák tervét 15-ig 109.74 százalékra telje, sítette. A terv teljesítéséhez nagy­ban hozzájárultak a traktorállomás CsISz tagjai. A munka sikeres el­végzését szocialista munkaverseny megszervezésével és kötelezettség­vállalásokkal biztosították. A köte­lezettségvállalások teljesítésében a traktorosok nemcsak a mennyiségi, hanem minőségi munkára is töre­kedtek. Vállalták, hogy a hektárho­zamokat emelni fogják, mert ezzel dolgozóinknak magasabb életszínvo­nalat biztosítanak. A szocialista munkaversenyt az üzemi pártszervezet és a CsISz­szervezet üzemi tanácsa kezdemé­nyezte. A kötelezettségvállalásokat az egyes brigádközpontok kiértékel­ték és a legjobb traktorosokat ván­dorzászlóval jutalmazták. A tavaszi munkákban eddig a csal­lóközcsütörtoki ifjúsági brigád ve­zet, amely tervét 171.90 százalékra teljesítette. Ezt az eredményt úgy érte el, hogy a traktorsok két vál­tásban dolgoztak és a legkisebb üzemzavart is azonnal kiküszöböl­ték. A csallóközcsütörtöki trakto­rosok szép eredményének eléréséhez a terv helyes szétirása is hozzájá­rul. Az ifjúsági brigád traktorosai a utóbbi időben, amikor lehetőségeiket számbavették, megállapították, hogy a tervezett beadási kötelezettségnek nemcsak eleget tehetnek, hanem túl is teljesíthetik és így az EFSz szá­mára nagyobb jövedelmet biztosít­hatnak. Május 1. és 9. tiszteletére kötelezték magukat, hogy az első negyedévben terven felül 10 mázsa marhahúst, 100 mázsa sertéshúst és legkevesebb 1000 tojást adnak be. Felajánlásukat becsületesen teljesí­tették és sertéshúsban magasan túl­szárnyalták, ugyanis 100 mázsa ser­téshúst adtak be. Az első negyed­évben nem teljesítették a tejbeadást, ugyanis 17.000 liter tejet adtak csak be. Azonban a malinovói szövetke­zeti tagok nem akarnak adósok ma­radni. Elhatározták, hogy az első negyedévi 5000 liter tejtartozásu­kat már májusban és júniusban ren­dezik. a beadásban is szép eredmények mu­tatkoznak. Tóth Árpád május 1. tiszteletére egész évi beadási köte­lezettségét teljesítette, sőt az elő­irányzott tojásmennyiséget túl is szárnyalta. Azonban a beadásban hiányossá­gok is vannak. Tóth István Deme, Kovács István és Bial Ferenc a to­jásbeadásban lemaradtak. Reméljük, hogy ezek a dolgozók május elseje tiszteletére behozzák lemaradásu­kat és a beszolgáltatással is olyan példával fognak élenjárni, mint ahogy a tavaszi vetéssel élenjártak. Dobos László Óbást. világ dolgozóinak legnagyobb ünne­pére, május elsejére kötelezettséget vállaltak. Felajánlották, hogy; 1.- A tavaszi munkák tervét május l-ig 200 százalékban teljesitik. 2. A brigádközpont tagjai május 15-ig az összes vontatóeszközöket kijavítják, amelyek a nyári munká­hoz szükségesek. A brigááközpont tagjai közül Va­lacsai János brigádvezetö elvtársat kell kiemelnünk, akit becsületes munkájáért az EFSz ellenőrző bi­zottságának az elnökévé választot­tak. Lues Pál, a gépállomás legjobb traktorosa. A tavaszi munkák ter­vét 248 százalékra teljesítette. Ezt az eredményt az agregátorok fel­használásával érte el és azzal, hogy elsőnek dolgozott óragrafikón sze­rint. Kevezsda András CsISz tag, a tavaszi munkák 200.4 százalékos tel­jesítésével lett a traktorállomás második legjobb traktoristája. Ke­vezsda elvtárs Skoda 30-as trakto­rával két váltásban dolgozott és munkájában felhasználta a nagysze­rű szovjet módszereket. A mi gép és traktorállomásunkon 72 traktoros teljesítette a tavaszi munkák tervét, ezzel biztosították a föld magasabb hektárhozamát. Feketevízi László, Csallóközcsütörtök. öt nappal a határidő előtt elvetették a kukoricát A nagysárói EFSz a tavaszi mun­kák elvégzésében járási viszonylat­ban a második helyen végzett. Ez a szép eredmény a jól megszervezett csoportok fáradságot nem ismerő munkájának köszönhető. A tavaszi munkák elvégzésére tervezett három munkacsoport páros versenyben áll egymással. Eddig a harmadik cso­port vezet. A harmadik csoport kiváló dolgo­zói közé tartoznak Pásztor János és Liszka György elvtársak, akik a ta­vaszi munkák tervét 110 százalékra teljesítették. A harmadik csoport kiváló teljesítménye az első két csoportot is jobb munkára serkentet­te és bizony iparkodniok kell a har­madik csoportban dolgozóknak, hogy az első helyet továbbra is megtart­hassák. A nagysárói EFSz tagjai vállalták, hogy a 75 hektár területre tervezett kukoricát április 20-ig elültetik. Büszkék arra, hogy az ültetés idejét 5 nappal megrövidítették. Tóth Lajos 6-tagú kertészcsoport­ja a mult évihez viszonyítva 1.5 hektárral nagyobb területet müvei meg. Ők is szépen haladnak a mun­kával. Az összes korai, palántákat kiültették már és elhatározták, hogy az idén fűszerpaprikát és őszi pap­rikát is termelnek. A szövetkezet tagjai felajánlották, hogy háztáji gazdaságukból 44 tyú­kot adnak a szövetkezet tyúkfarm­jának;. 2000 csirkét rendeltek az'ál­lami keltetőből, a saját keltetésük is meghaladja áz 500-at. A nagysárói EFSz tagjai, figye­lembe véve az ipari növények fon­tosságát, repcéből 5 hektárt és ken­derből 23 hektárt vetettek el. A szö­vetkezet dolgozói egy hektár mákot és két hektár mustárt is vetettek s ezenkívül 8 hektáron elvégezték a krumpli ültetését. A tavaszi munkákban a trakto­rosok közül Pásztor Béla 320 száza­lékkal, Fritus Pál 288 százalékkal és Kutyka Kálmán 200 százalékkal tűntek ki. A Füzesgyarmattal kö­tött tavaszi párosversenyből a nagy­sárói EFSz került ki győztesen. Szebedinszki László, Nagysáró. A muzslai asszonyok példás munkája A négyzetesen és fészkesen ültetett kukorica hektáronkent 3- 4 múzsával magasabb termést ad. EFi,z-ein>> tagjai az elmúlt évben már meggyőződtek erről, s az idén széles körben alkalmazzák ezt az új módszert. Töbi **FSz-ben május 1. tiszteletére felajánlást tettek, hogy túlszárnyalják a kukorica fészkes és négyzetes ültetési tervét. Gál Kálmán csoportja a muzslai EFSz határában fészkesen ülteti a kukoricát. Szívós és odaadó, munká­val 35 asszony két nap alatt K hektárnyi területet vetett be. A lendületes verseny sikerei A losonci járás állami gazdasá­gai a vetési munkát április 10-re befejezték. A dolgozók a krumpli és a kukorica elültetésével vannak még hátra. Hogy az állami gazdaság dolgozói jó eredményt értek el a tavaszi munkában, azt a munka helyes meg­szervezésének, a munkaversenynek és a kötelezettségvállalások teljesí­tésének köszönhetik. Az egyes gaz­daságok szocialista munkaversenyt szerveztek egymásközt és ebből a versenyből a kalondai gazdaság ke­rült ki győztesen. A második és har­madik helyet a szalatnad és losonci gazdaság érte el. Az állami gazdaságok beadási kö­telezettségüket a következőképpen teljesítették;-marhahúsból 190, ser­téshúsból 172, borjúhúsból 116 és tej­ből 101 százalékra.- A beadási köte­lezettségek teljesítésében a dályói gazdaság dolgozói vezetnek. Az átlag tejhozam a kalondai gaz­daságban 7.5, a dályóiban 6.8, a lo­sonciban 6.2 és a szalatnaiban 4.7 liter. Megállapíthatjuk, hogy a losonci állami gazdaságok Bendik igazgató elvtárs vezetésével mintagazdaságok­ká válnak, ha a tervteljesítés túl­szárnyalására törekednek. Koncz János Losonc. Traktcrállomásunkon eddig" 72 traktoros teljesítette a tavaszi munkák tervét Öbáston Tóth Árpád az első a beadásban

Next

/
Thumbnails
Contents