Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)

1953-03-12 / 63. szám, csütörtök

/ UJSZ0 1953 márr.us 12 Él örökké Még nem tudjuk felmérni, nem

v veszteségünk mily végtelen. Szíve, — mely forró lánggal. égett átölelve az emberiséget, hogy hitét szerte dübörögje — megszűnt dobogni örökre. Ó, érezzük, a sajgó bánat átfonja most az éjtszakánkat. Csillag volt, lehullott egünkről, élet volt, elvált életünktől? Meghalt? Nem, nem, ez nem lehet, szemünkben könny és döbbenet. Nem, nem halt meg, él örökké, életté vált ő, emberekké. Földdé, mely gazdagon terem, tengerré, mely sosem pihen. Él a gyermekek mosolyában, a népek győzelmi dalában, a békés munka erejében, mindnyájunk dobbanó szívében. Sztálin! Eszméd egyre tovább hódít koron és korszakokon át. Neved, mint hajnal ragyogása, éltető fényt hint a világra. A jövő nemzedéke veled építi föl a boldog életet, veled viszi előre, tovább a kommunizmus győztes zászlaját. DÉNES GYÖRGY EGY ANYA KÖSZÖNETE 'A Sztálin-téren állok s vélem együtt ezrek és tízezrek. Egy idős, töpörödött, fekete-főkötős asszony lassú léptekkel megindul a nagy halott bronzba öntött szobrának talapzatához. A mérhetetlen szeretet érzésével pillant fel a magasba, ahonnan a drága ember-szobor szeméből mintha sugárzó, bátorító mosoly szállna feléje. Ott áll... Ott áll verceken át a feketekendős nénike is és szeméből könnyek peregnek. Búcsúzni jött! Búcsúzni Joszif Visszarionovics Sztálintól. Aztán kibontja a magával hozott csomagot és nyolc kis hóvirágcsokrot helyez a szoborhoz vezető márványlépcsőre. Még egy percig ott áll, mereven néz maga elé. majd lassan megfordul. Gyűrött, fehér zsebkendőjével letörli szeméről a könnyet és megindul. Éppen mellettem megy el. — Nénike, — szólok hozzá, — nénike, /mondja meg kérem ki maga? Rámnéz és meleg hangján, szomorúan mondja: — Hogy ki vagyok, fiam? — megmondom, anya vagyok! Nyolc szép, drága gyermek anyja, akik mind dolgoznak, akik ma már szabad emberek és ezt neki, Joszif Visszarionovicsnák köszönhetem. A hóvirágot, a nyolc kis fehér csokrot meg ú nyolc gyermekem boldog életéért hoztam. Búcsúzóul eljöttem még egyszer köszönetet mondani drága Sztálinnak. Ennyit mondott. Könnybelábadt szemmel mosolygott, megszorította a kezemet és 'eltűnt a tömegben. (ríj) 50 EVES FRANYO KRAL Ez év március 9-én töltötte be Franyo Král szlovák író 50. életévét. Franyo Král 1903-ban született Barton-Ohioban, az Egyesült Államokban, ahova szülei kivándoroltak. Amikor Franyo kétéves volt, édesanyja gyermekeivel együtt visszatért Szlovákiába a Liptómiklós melletti Smrečaniba. Fraňo Kräľnak örömté"len gyermeksége volt. Családjával gyakrabban éhezett, mint jóllakott. A körülmények úgy alakultak, hogy a 12 éves Franyonak kellett gondoskodnia az egész családról és a nyomorúságos gazdaságról. Bár igen kevés lehetősége volt iskolába járni, nem szűnt meg vágyódása a művelődés és tanulás után. Szívében lángolt a vágy: tovább tanulni. Előbb pap, majd inkább tanító 'kívánt lenni, olyan hivatást keresett, amellyel a legtöbbet használhatna nemzetének. Nehézségekkel teli élete Franyo Krált már fiatal éveiben a munkásosztály öntudatos tagjai sorába vezette. Együtt dolgozva az öntudatos liptói

1 munkásokkal, csakhamar elsajátította forradalmi nézeteiket, így már 15 éves korában résztvett Liptómlklóson a történelmi emlékezetű május 1-i tüntetésen, ahol harciasan hirdette a jelszavakat: „Le a burzsoáziával!", „Éljen a szocializmus! ..." Családja szegénysége azonban továbbra sem engedte, hogy tanulmányainak szentelje magát. Tovább kellett dolgoznia a család ellátásáért. Munkát vállalt, mint napszámos, mint földműves és különféle építkezéseken, mint ács. Helyzetén az sem javított, hogy az apja visszatért Amerikából. Elhatározta, hogy tanító lesz, elutásítőan fogadta a család. Fraňo azonban szilárdan kitartott és 1920—1921-ben sikeresen levizsgázott a polgári iskola négy osztályából. Az iglói tanítóképzőben folytatta taulimányait, ahol nem egy keserű percet élt át. A többnyire tehetős családokból származó diákok nem érdeklődtek a társadalmi és politikai problémák iránt. Franyo Krált nehéz élete ^megtanította, hogy reálisan tekintsen az életre és a diákság viszonyaira. Itt is hangot adott forradalmi politikai nézeteinek, amiért gyakran el kellett viselnie tanulót ár sai gúnyolódását, megvetését.

N Ám minden nehézség ellenére győzött és leérettségizett. Az elért győzelemből származó öröme azonban nem tartott sokáig. A nyomorúság, a rossz táplálkozás, sőt gyakran éhezés évei aláásták egészségét és Franyo Král súlyosan megbetegedett — tuberkulózist kapott, mely akkoriban ezrével pusztította a kiéhezett proletárokat. Franyo Král a húszas évek második felében kezdte meg irodalmi tevékenységét. Első verseit Matlárházán írja a szanatóriumban, ahol gyógykezelték. Ez a tátrai tartózkodás igen jelentős volt Franyo Král egyéniségének szempontjából. Itt kezdett marx-lemnizmust tanúim, itt nyílt lehetősége elmélkedni az életről. Első verseskötete: „Fekete szín a palettán", sz<#nélyes életének ábrázolása, amellett világosan tanúsítja Franyo Král világnézeti tisztánlátását. Franyo Král irodalmi tevékenysége gyűlöletet ébresztett az egész burzsoá társadalomban. Nyílt állásfoglalása miatt sok megaláztatást kellett elviselnie. Hogy egyáltalán megtartották az iskolaügy szolgálatában, azt is a haladó közvélemény nyomásának köszönhette, amelynek tábora a fasizmus növekvő veszélyével egyenes arányban erősödött. A müncheni árulás és a hlinka-fasiszták uralomrajutása után még sem kerülte el sorsát: a legalacsonyabb járulókkal nyugdíjazták. Franyo Král a német megszállás idején is mint bátor kommunista, harcolt. Hossz egészségi állapota ellenére is együtt működött az SzKP illegális központi vezetőségével. Ebben az időben írt versei a fasizmus elleni gyűlöletét, a nép iránti szeretetét és a haladás, valamint a szocializmus győzelmébe vetett szilárd hitét tükrözik. A felszabadulás után még bensőségesebben bekapcsolódott a politikai és irodalmi munkába. Lángoló versekkel üdvözölte a Vörös Hadsereg megérkezését. Mint az iákolaés népmüvelödésügyi megbízotti hivatal főnöke igen nagy ;zolgálatokat tett a szlovákiai iskolák demokratizálása terén. Rranýo Král mindjárt a felszabadulás után megjelenteti „Éjféltől hajnalig" című versgyűjteményét, „Találkozás" című regényét, továbbá „Szebb életért" című önéletrajzát és „Lesz ahogy még nem volt" című regényét, amely a szlovák irodalomban először ábrázolja az ipari munkásság felszabadulás utáni életét. Franyo Král Peter lilemnickyvel együtt a szocialista realizmus úttörője és megalapítója a szlovák irodalomban. Számukra a művészet egyike azoknak a fegyvereknek, amelyekkel a munkásosztály a szocialista haladásért harcol. Ezt a vonalat követte Franyo Král ^Eltorlaszolt' út" című regényében is, melyben a legmélyebben fejezte ki a szlovák dolgozó nép harcos elszántságát a jobb jövő kivívásáért. És ezt a vonalat követik versei is, amelyekkel nem csak ő, hanem olvasói, a dolgozó tömegek is harcolnak a jobb életért. Ezek a versek a fasiszta megszállás idején bátorították, lelkesítették, lángra gyújtották a fasisztaellenes dolgozóit szívét. Mint tanító, ismerte az ifjúsági irodalom siralmas helyzetét és lelkiismerete úgy kívánta, hogy itt is teljesítse kötelezettségét, „Megírtam a „Jano" és a „Csenkov gyermekei" című ifjúsági regényeket, hogy legalább részben,ellensúlyozzam egészséges, haladó szellemű olvasmányokkal azokat a butító irodalmi kcrcshajtásokat, amelyekkel a szegénysorsú gyermekeket is mérgezték," — írta Franyo Král Hogy Franyo Král ifjúsági regé, r.yej milyen nagy fontosságú feladatot teljesitettek, azt tanúsítják Július Fucsik szavai is, aki 1933 de-! cember 17-én Karel Vojan álnév alatt a „Halló" újságban írt így a ,,Csenkov gyermekei"-rőlt Nagy jelentőségé éppen abban van, hogy a szlovák és cseh gyermekirodalomban először nyúl írója a munkásosztály elnyomatásának és kizsákmányolásának problémájához." Franyo Králnak az új szocialista életért folytatott harca tükröződik: legújabb verseiben is, amelyeket „Tavaszi úton" című verses-kötetében gyűjtött össze. Franyo Král ötvenedik születésnapja élő határkő, amely egy terjedelmes irodalmi tevékenységgel kitöltött időszakot jelez. Olyan évfor- ® duló ez, amely magasan kiemeli egész eddigi munkásságának poliv tikai és művészi jelentőségét. Franyo Král mindig azok közé az írók közé tartozott ,akik szorosan összeforrtak a munkásosztállyal és mint a CsKP hü fiai haladták és haladnak az első porokban. Az elért eredmény kötelez Mint a Csemadok helyi csoportok évzáró és járási közgyűléseiről érkezett jelentések is tanúsítják, biztató és ígéretes fejlődés mutatkozik a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális életében. Ez a fejlődés kétségtelenül összefügg hazánk építési sikereivel és gazdasági megszilárdulásával, amelyhez a magyar nemzetiségű dolgozók színe-java átlagon felüli jó munkával igyekszik hozzájárulni. Büszkék lehetünk tehát elért eredményeinkre, de ugyanakkor egy dolgot kell tudatosítanunk: az elért eredmény csak akkor eredmény, ha nem muló és nem átmeneti, hanem tartós, folyamatos és felfelé ívelő vonalat mutat. Az elért eredmény kötelez. Szerkesztőségünkbe egyre-másra érkeznek a jelentések a Csemadok helyi csoportok kultúrtevékenységéröl. Örömmel és büszkén olvassuk, ha valamelyik helyi csoport levelezője, esetleg a központi, vagy járási kiküldöttek arról számolnak be, hogy jól és eredményesen szerepeltek a kultúrmunkások. Gyakran azonban panasszal, vagy harcias bírálattal fordulnak hozzánk a kultúrtársak, vészharangot húzva: itt és itt, ebben és ebben a községben, vagy városban tévútra siklott a kultúrmunka, a rossz irányításból, vagy a tagság helytelen felfogásából kifolyólag méltatlan, minden művészi és eszmei értéket nélkülöző kultúrműsort adtak elő. Vájjon mi az oka annak, hogy míg a legtöbb helyi csoport politikai és művészi fejlettségről, tisztánlátásról tesz tanúságot, addig egyes csoportok és vezetőik építő kultúrmunka helyett silány, esetleg ponyvaisodalmi színvonalon álló műsorszámok betanulására fecsérlik drága idejüket és erejüket. Ez a döntő fontosságú kérdés volt éppen a magva P. Szűcs Béla elvtárs, az Alkotó Ifjúság főszerkesztője által indított vitának, amelyhez közvetlenül ugyan csak Perl elvtárs, a Csemadok központ dolgozója szólt hozzá, de közvetve részesei mindazok, akik biráló beszámolóikkal állást foglaltak a helyi csoportok kulturális tevékenysége kérdésében. Sőt, éppen a tömegek, a kultúrmunkát végző dolgozók azok, akik végül is eldöntik és eldöntötték, hogy hova húz a mérleg serpenyője. A komoly, nevelő hatású, művészi értékű, előadások felé-e, vagy pedig a haladásellenes, legjobb esetben egy helyben topogó műsor felé? Kétségtelen, hogy ma már a csehszlovákiai magyar dolgozók öntudatos többsége érvényesiti igényeit, és jogosan elvárja, hogy színvonalas kultúréletet élhessen. Ezt szolgálták a P. Szűcs Béla elvtárs által felvetett problémák és éppen bíráló szavainak hatása .teszi szükségessé,' hogy közelebbről megvilágítsuk ezt a kérdést. Mindennek, ami fejlődésben van, egyúttal meg kell vívnia a harcát az átalakulásért. Ez a harc tükröződik a polgári színvonaltól a szélesebb látókörű munkásosztály színvonala felé fejlődő dolgozók kultúrmunkája terén is. A munkásosztály vezetőszerepének érvényesítése pedig társadalmunk mai fejlettségi fokán komoly osztályharcot követel a kultúrmunkában is. Kik ellen kell harcolniok a kultúrmunkásoknak ? Épitőmunkánk akadályozói, a haladás és béke ellenségei ellen, mert csak ez biztosítja az egészséges kulturális fejlődést is. A reakció, a kulákság, a burzsoá-n^pionalizmus, a kozmopolitizmus, kispolgári és burzsoá eszméinek hirdetői, az új háborúban reménykedőik és milliók életét a maguk aljas érdekeiért feláldozni kész háborús uszítók, pillanatig sem nyugszanak és minden kis rést, amely sorainkban támadna, arra használnak fel, hogy aláaknázzák, meggyengítsék elért eredményeinket. ' Ha »csak« annyit sikerül elérniök, hogy egy-egy eszmeileg gyenge, vagy éppen visszás értékű színmüvet, szavalatot, vagy dalt csempésznek' a közönség elé, már az is az ő szekerüket tolja előre. Ha csak azt sikerül elérniök, hogy egy eszmeileg helyes színmű előadásának színvonalát rontják el, éppen az eszmei tartalom helytelen tolmácsolásával, már azt is eredménynek könyveli el az osztályellenség. Ezt kell tudatosítania minden kultúrmunkásnak és ezt emelte ki P. Szűcs Béla elvtárs akkor, amikor »A népi alkotások versenyének néhány tanulsága® és »Önkritika, vagy sértődés« c. cikkeiben a bösi, dunaszerdahelyi és somorjai helyi csoportok pozsonyi szereplését bírálta. Bizonyos, hogy a helyi csoportok szorgalmasan készültek az alkotó versenyre, amelynek bíráló bizottsága méltányolta is teljesítményüket. A kultúrbrigádok tagjait meglepte, csalódást keltett bennük a tény, hogy P. Szűcs Béla elvtárs éles szóval nyilatkozott az előadások fogyatékosságairól. Igazuk volt-e a bösi, dunaszerdahelyi, főként pedig a somorjai kul túr társaknak, amikor önkritika helyett megsértődtek? Lássuk csak, mit írt Perl elvtárs, a Csemadok-központ munkatársa hozzászólásában: »A politikai mondanivaló elákkadása helyrehozhatatlan hiba, söt bűn. Igazat kell tehát adni Szűcs Béla elvtársnak, hogy ebben az osztályellenség kezét kell keresni. De nem minden esetben. Sokszor, söt leggyakrabban egyébként jőszándékú színicsoportvežetôinknél és színjátszóinknál is megtörténik, hogy a színdarabból és a szerepből kellő szakmai, vagy eszmei felkészültség hiányában nem képesek kihozni a benne lévő politikai tendenciát.« Perl elvtárs tehát -arra hivatkozik, hogy a színjátszók azért szerepelnek gyöngén, mert nincs megfelelő felkészültségük, vagyis tudásuk. Szűcs elvtárs sem állította azt, hogy a megbírált szereplők osztályellenségek azért, mert nem tudták magukat kellően beleélni szerepeikbe. De nem történt-e óriási hiba már ott ís, hogy olyan színmüvet választattak az előadásra, amelyhez kevés volt a helyi csoport sszakmai és eszmei« felkészültsége? Igaza van Szarka elvtársnak, a Csemadok kerületi titkárának, aki a központban folytatott' megbeszélésen elsősorban itt kereste a hiba okát. Ne vágja egy helyi csoport sem nagyobb fába a fejszéjét, mint amilyet ki tud dönteni. Mert ha bár tele jószándéklcal, de hiányos szakmai és eszmei felkészültséggel lép a közönség elé, már az osztályellenség malmára hajtja a vizet. A tudatlanság nem mentség hibáinkra, hanem éppen a mi legnagyobb .ellenségünk. Legyen tehát helyi csoportjaink tagjaiban és vezetőségében kellő önbírálat és bírálóképesség ahhoz, hogy eldöntse: melyik és milyen színdarab betanulásához elegendőek erkölcsi és anyagi erői. így fogjuk tudni csak elkerülni azt, hogy fegyvert adjunk az osztályellenség kezébe. így elérjük azt, hogy a helyi csoportok nem versengésből és közönségsikerre törekedve fognak erejüket meghaladó színdarabok után kapkodni, hanem kisebb, rövidebb jelenetek, egyfelvonásosok előadásával szereznek gyakorlatot, eszmeileg és szakmailag fejlődnek az igényesebb darabok színvonalára. Ne fájjon hát sem a somorjaiaknak, sem a többi helyi csop.ortoknak az őket ért keményhangú bírálat. A hang ugyan kemény volt, de a célja tiszta és építő. Nem akarjuk, hogy a Csemadok-kultúrházak, vagy üzemeink színpadán rossz felfogásban tolmácsolják a nagyszerű pozitív hősöket, vagy a gyűlöletes osztályellenséget, mert hiszen mi előre és nem visszafelé akarjük vinni a szocialista építés ügyét. Miért mondta a mi halhatatlan emlékezetű forrón szeretett Sztálin elvtársunk, hogyha a bírálatban csak egy. tizedrész igazság van, akkor is figyelmet kell neki szentelni? — Azért mondta ezt, mert bírálat nélkül nincs fejlődés. Biztosak vagyunk benne, hogy a Csemadok helyi csoportok is eljutnak arra a fejlődési fokra, hogy már nem csinálnak hiúsági kérdést abból^ ha nyilvános bírálatot kapnak és hogy nem azt nézik majd, hogy »no, ezeknek a somorjaiaknak jól megad'ták«, hanem megnézik, vájjon nem fordulnak-e elő náluk is hasonló hibák. Csakis így, ilyen szellemben fo- # gunk tudni a csehszlovákiai magyar \ kultúrmunkában jó eredményeket elérni és hozzájárulni az igazi szoI cialista kultúra terjesztéséhez. Gály Olga. V