Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)
1953-03-20 / 71. szám, péntek
í KLEMENT GOTTWALD Minden erőnket megfeszítjük, hogy még hathatósabban hiúsítsuk meg a háborús úszítók bűnös terveit Klement Gottwald elvtárs emlékének Irta: WALTER ULBRICHT, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának főtitkára, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettese Külföldi küldöttségek érkezése Klement Gottwald köztársasági elnök temetésére Március 18-án, szerdán, a népi demokratikus államok további kormányküldöttségei érkeztek Prágába, melyek résztvesznek Klement Gottwald köztársasági elnök, Csehszlovákia Kommunista Pártja elnökének temetésén. A Magyar Népköztársaság küldöttségét Farkas Mihály vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége politikai bizottságának tagja vezeti. A küldöttség tagjai Molnár Erik külügyminiszter, Pongrácz Kálmán, Budapest városi, tanácsának elnöke és Boldoczki János, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai követe. A ruzini repülőtéren Jindrich Uher miniszterelnökhelyettes, dr. h. c. Jozef Plojhár egészségügyi miniszter, dr. Oldrich John, a nemzetgyűlés elnöke, a kormány, valamint a CsKP képviselői fogadták a küldöttséget. A Román Népköztársaság kormányküldöttségét Gheorghe Apostol, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának alelnöke, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának titkára vezeti. A küldöttség tagjai Constantin Patulescu, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága politikai irodájának tagja, Gheorghe Vidrascu, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának alelnöke, Mihail Muicz, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának póttagja és a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének alelnöke, Leontin Salajan, vezérőrnagy, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának tagja hadügyminiszterhelyettes, dr. Štefan Cleja, a Román Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete és Ignat Nestor, a Román Munkáspárt központi lapiának. a ,.Scanteia".nak helyettes főszerkesztője. Fogadásukra megjelentek Jindrich Uher miniszterelnökhelyettes, dr. h. c. Jozef Plojhár egészségügyi miniszter, dr. Oldrich John. a Nemzetgyűlés elnöke, Bedrich Pexa-Voda és Jiri S alga, a CsKP KB titkárai és mások. A Bolgár Népköztársaság kormányának küldöttségét Todor Zsivkov, Bulgária Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkára és politikai irodájának tagja vezeti. A küldöttség tagjai Peter Pancsevszki vezérezredes, hadügyminiszter, Mincso Mincsev, a Nemzetgyűlés elnökségének titkára és Dimitr Ganev, a Bolgár Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete. A ruzini repülőtéren Zdenek Fierlinger miniszterelnökhelyettes, Karol Polácsek nehézgépipari miniszter, Bohumil Srámek energetikaügyi miniszter, Václav Kratochvil hadosztálytábornok, vezérkari főnök, a hadügyminiszter helyettese és mások fogadták a küldöttséget. A délutáni órákban vonattal Prágába érkezett a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége. Az NDK kormányküldöttségét Hermann Matern. Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottsága politikai irodájának tagja, az NDK Nemzetgyűlésének alelnöke vezeti. A küldöttség tagjai: dr. Lothár Bolz, Németország Nemzeti Demokratikus Pártjának elnöke, miniszterelnökhelyettes és újjáépítési miniszter, Fred Oelssner nemzeti díjas, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottsága politikai irodájának tagja, dr. h. c. Paul Wandel, a NDK Minisztertanácsa elnökségének tagja, Fritz Grosse külügyminisztériumi osztályfőnök, Elza Wilhelm, Németország Szocialista Egységpártja „Funkwerke.Köpenick" üzemi szervezetének titkárhelyettese és Bernhard Koenen rendkívüli nagykövet, az NDK prágai diplomáciai missziójának főnöke. A küldöttséget Zdenek Fierlinger miniszterelnökhelyettes, dr. h. c. Jozef Plojhár egészségügyminiszter, Ernest Sykora iskola- és népnevelésügyi miniszter, Bruno Köhler, a CsKP Központi Bizottságának titkára és mások fogadták. Szerdán, márciu s 18-án a prágai ruzini repülőtérre érkezett Franciaország és Nagy-Britannia Kommunista Pártjának küldöttsége. A francia küldöttséget Léon Auguste Mauvais, a P árt politikai irodájának tagja vezeti. A küldöttség tagjai Reymond Germain Guyot, a politikai iroda tagja és Florimond Bonte, Arthur Ramette és Marcel Paul Franciaország Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjai Nagy-Britannia Kommunista Párt ja küldöttségének tagjai Harry Pollitt, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára és John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja. A két küldöttséget Bedrich Pexa-Voda, a CsKP KB titkára és Rudolf Vetiska, a CsKP Központi politikai iskolája nak igazgatója fogadták. Még a szerdai nap folyamán Prágába érkezett Ausztria Kommunista Pártjának küldöttsége, a párt elnökének, Johann Koplenignek vezetésével. Prágába érkezett továbbá Spanyolország Kommunista Pártjának küldöttsége Enrieue Lieternek, a politikai iroda tagjának vezetésével, Belgium Kommunista Pártjának küldöttsége Jean Terfve, Belgium Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárának vezetésével, valamint Hollandia Kommunista Pártjának küldöttsége, amelyet a Központi Bizottság titkára, Adrián Verhey vezet. Klement Gottwald elvtárs köztársasági elnöknek, a CsKP elnökének temetésére megérkezett továbbá Svédországból Firdtjof Jager, a párt politikai irodája tagjának vezetésével, Norvégia Kommunista °ártjá. nak küldöttsége Reidar Larsuinel, a párt politikai irodájának tagjával az élén. Megérkezett továbbá Finnország Kommunista Pártjának küldöttsége, melyet Aimo Aaltonen, a párt Központi Bizottságának titkára vezet, valamint Izrael Kommunista Pártjának küldöttsége Meir Wilner vezetésével. Szerdán, március 18 án a köztársaság fővárosába megérkeztek Gö rögország, Szíria és Libanon Kommunista Pártjának küldöttsége; is. A nemzetközi munkásosztály és a világ minden békeszerető embere még fel sem ocsúdott nagy és mélységes fájdalmából, amelybe a nagy Sztálin halála döntötte, amikor a német népet újabb fájdalmas veszteség érte. Március 14-én örökre lehunyta szemét Klement Gottwald elvtárs. A Csehszlovák Népi Demokratikus Köztársaság szomszéd népe Klement Gottwaldban legjobb fiát, a munkásság kimagasló vezérét, munkáselnökét vesztette el. Gottwald elvtárs mint 16 éves asztalosinas lépett kapcsolatba a szocialista ifjúsági mozgalommal és életének további negyven évében nagyon is korai haláláig mindig a szocializmus derék harcosa, országa dolgozó népének igazi tanácsadója és vezére, a nemzetközi munkásmozgalom kiváló tényezője maradt. Amikor 1918-ban az Osztrák-magyar monarchia összeomlása után megalakult az önálló Csehszlovák Köztársaság, e köztársaság jellegéről egy ideig különféle ábrándos elképzelések léteztek, amelyeket a szociáldemokrácia jobboldali vezetői élesztgetni igyekeztek. Hamarosan azonban a bankárok, gyárosok és gazdag nagybirtokosok uralkodó osztálya megmutatta igazi arcát. Az ország munkásosztálya is igen gyorsan felismerte, különösen a diadalmas Októberi Forradalom tapasztalatainak alapján, hogy milyen utat kell választani. Hisz nemcsak arról van szó, hogy lerázzák a Habsburgok idegen igáját, hanem arról is, hogy következetesen véghezvigyék nemzeti és társadalmi felszabadulásukat. 1921-ben megalakult Csehszlovákia Kommunista Pártja. Klement Gottwald, aki addig a szociáldemokrácia balszárnyán működött, a párt egyik alapítója volt. Bármilyen munkát is végzett később a Kommunista Pártban, bármilyen tevékenységet fejtett ki mint az állam képviselője, két tulajdonság mindig szembetűnően megnyilvánult tetteiben: a Szovjetunió lelkes barátja volt és dolgozó népének áldozatkész fia. Már 1923-ban mint fiatal szerkesztő ,,A kommunista ember törvékönyve" című cikkében ezeket írta: „Arra törekszem, hogy az erkölcsi érzés bennem egyszerűen azt mondja „kell", anélkül, hogy érdemre és jutalomra gondolnék. Kell, jól tetted: egyszerűen a kötelességed volt. Semmi több. semmi érdem." Így látta Gottwald elvtárs a munkásfunkcionárius erkölcsét és ennek a felfogásának feleltek meg tettei is. 1951 februárjában Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülésén ezeket mondta a párt funkcionáriusainak: „Olyanok maradunk, amilyenek azelőtt voltunk, amikor padlásszobában laktunk, noha ma — mondjuk — a Várban lakunk is." Gottwald elvtársnak mindenkinél nagyobb része volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának "formálásában és nevelésében. Az osztályellenséggel, a legkülönbözőbb ellenséges ideológiai befolyásokkai és csoportosulásokkal, a jobboldali likvidátorokkal, baloldali szektáns és trockista csoportokkal, ügynökségekké] vívott kemény harcokban alakult ki a párt. Ezekben a harcokban lett Gottwald elvtárs 1928-ban a Kommunista Internacionálé Végrehajtóbizottságának tagja és 1929-ben a CsKP V. kongresszusán a párt főtitkára. Amikor 1933-ban Németországban hatalomra került a fasizmus és sok elvtársunk Németországból Csehszlovákiába emigrált, Csehszlovákia Gottwald elvtárs vezette munkásosztályánál és Kommunista Pártjánál áldozatkész támogatásra találtak. Klement Gottwald előrelátta, hogy a rabló hitlerista fasizmus fenyegeti Csehszlovákia nemzeti függetlenségét és a Kommunista Párt sürgette a Szovjetunióval való becsületes politikai együttműködést. Csakis ez a politika vethetett volna gátat annak a borzalmas fejlődésnek, amely később bekövetkezett. De a csehszlovák burzsoázia és szociáldemokrata csatlósai teljesen eladták magukat a nyugati imperialistáknak. Ennek az aljas áruló cseh burzsoáziának 19S8. évi szerepére érvényes az, amit Sztálin elvtárk oly egyszerű szavakkal és találóan fejezett ki a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusán: „A burzsoáziát azelőtt a nemzet vezetőjének tekintették, védelmezte a nemzet jogait és függetlenségét, amelyeket „mindenek" fölé helyezett. A „nemzeti elv"-nek most már nyoma sem maradt. A burasoázia most dollárokért áruba bocsátja a nemzet jogait és függetlenségét, a nemzeti függetlenség és a nemzeti szuverenitás zászlaját félrelökte. Kétségtelen, hogy ezt a zászlót önöknek, a kommunista és demokratikus pártok képviselőinek kell magasra emelniök, és előre vinniök, ha hazafiak akarnak lenni, ha a nemzet vezető erejévé akarnak válni. Nincs más, aki magasra emelje ezt a zászlót." Gottwald elvtárs és Csehszlovákia Kommunista Pártja kezükbe vették a nemzeti szabadság zászlaját és ezt a zászlót nem adták ki többé kezükből. A német megszállás idején a munkásosztály harcolt a párt vezetésével a nemzet szuverenitásáért és szabadságáért. Amikor a hős Szovjet Hadsereg szétzúzta a hitlerista fasizmust és Csehszlovákiát is felszabadította, Gottwald elvtárs megalakította az ország első szabad kormányát. De a régi reakciós és az Egyesült Államokat szolgáló elemeknek a döntő szétzúzására csak 1948 februári napjaiban került sor. Ezek az elemek, amelyek nagy része Hitlerrel kollaborált, az 1945. évi májusi napok után elftször elrejtőztek, sőt egyesek haladó frázisok mögé bújtak. A valóságban azonban szívósan megpróbálták tartani régi hatalmi pozícióikat és 1948 februárjában úgy vélték, elérkezett az idő, amikor megkockáztathatják a nyílt államcsínyt Jól tudjuk, milyen választ adtak a munkások és a parasztok az ellenségnek. 1948 februárjában a Kommunista Párt vezetésével megalakult az ország népi kormánya, amelynek élén Klement Gottwald állt. Üj fejezet kezdődött Csehszlovákia népének történetében: a szocializmus építésének korszaka. A Csehszlovák Köztársaság nagy sikerékkel végrehajtja első ötéves tervét, minden akadály és nehézség ellenére. A nép ezt a tervet gottwaldi ötéves tervnek nevezte. Nemcsak a gazdasági fejlődésről és a társadalom szerkezetének megváltoztatásáról van szó, haneih a tömegek átneveléséröl is. Gottwald elvtárs éppen a terv e részének szentelte a legnagyobb figyelmet. Klement Gottwald volt az, aki fáradhatatlanul a cseh és szlovák munkások elé állította a Szovjetunió nagy példáját. Amikor a munkások és munkásnők évente megjelentek a Hradzsinban, hogy átvegyék kitüntetéseiket példás munkájukért, újításaikért és találmányaikért, a köztársasági elnök a kitüntetettekkel folytatott hosszú beszélgetésekben mindig a szovjet emberek szocialista munkaerkölcsének hősi példáira terelte a szót. Jobban tudta, mint sokan máSok, hogy nem elég csak szavakkal hirdetni, de mindig és minden téren tanulni kell a Szovjetuniótól. Klement Gottwald és Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának egyik eredménye az ipar újjáépítése és hatalmas arányú fejlődése különösen Szlovákiának azelőtt iparilag rendkívül elmaradt vidékein. Nagy sikereket értek el az emberek szocialista öntudatra való nevelésével. De arról sem feledkeztek meg, hogy a szocialista országépítés csak akkor biztositható, ha a béke fennmarad. Antonín Zápotocky miniszterelnök 1951 október 31-én a Nemzetgyűlésnek kijelentette: „Békében akarunk építeni és nyugodtan akarunk élni. De semmiféle hangoskodó fenyegetés sem kényszeríthet térdre bennünket .... Teljes egészében egyetértünk Sztálin generalisszirnusszal és azzal a kijelentésével, hogy a béke megőrzése és megvédése megköveteli, hogy felkészüljünk teljes fegyverzetben fogadni a támadót". Néhány nappal ezelőtt a csehszlovák lökhajtásos vadászrepülőgépek, amelyek a bajorországi helyőrségek amerikai intervenció* csapataival szemben biztosítják hazájuk határait, országuk légi területéről kiűzték az amerikai hadirepülőket akik provokatív módon berepültek a Csehszlovák Köztársaság területe fölé. Ez az eset is bebizonyította, hogy Csehszlovákia népe valóban törhetetlen akarattal kész megvédeni a békét a háborús gyujtogatókkal szemben. Ugyanígy az európai béke biztosítását szolgálja az a teljesen új viszony, amely a Csehszlovák Népi Demokratikus Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság között alakult ki. Hála annak, hogy mindkét országot a dicső Szovjet Hadsereg szabadította fel a hitlerista fasizmus igája alól, hála közös megbonthatatlan barátságunknak a Szovjetunióval, hála annak, hogy mindkét országban Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanításához híven építik a szocializmust és annak következtében, hogy mindkét ország békéjét ugyanaz a támadó, a z imperialista Amerika fenyegeti, ma országaink között őszinte barátság és kölcsönös támogatás uralkodik. Gottwald elvtárs ezt egyszer igen szépen fejezte ki, amikor a CsKP Központi Bizottsága előtt kijelentette: „Viszonyunk a Német Demokratikus Köztársasághoz a jó baráthoz és jő szomszédhoz való viszony. Ha szomszédunk háza ég, mindent megteszünk, hogy együtt eloltsuk a tüzet, mert ezzel saját házunkat is megvédjük a veszélytől". Gottwald elvtárs igen jól tudta, és ezért Csehszlovákia dolgozó népe is jól tudja, milyen veszély fenyegetné a békét és a népek biztonságát ha Németország ismét a régi imperialista háborús úszítók kezébe kerülne és ha tovább tartana Németország kettészakítása, amire Amerika törekszik, Gottwald elvtárs történelmileg nagyjelentőségű munkát végzett, hogy népét, amelynek nemzeti létét annyiszor fenyegette már Németország, közös érdekeink felismerésére és népeink barátságának elmélyítésére nevelte Fáradozása már ma meghozza gyümölcseit Ma egész Németországban, elsősorban a Német Demokratikus Köztársaságban a lakosság legszélesebb rétegei forró szeretettel búcsúznak Klement Gottwaldtól, szomszéd népei nagy áll amférfiától. Népünk jó barátaival együtt gyászol, osztozik a baráti népek fájdalmában, de nem érez bizonytalanságot Lakosságunk meg van győződve róla, hogy Gottwald elvtárs szilárd alapokat hagyott hátra, amelyeken még szorosabbra fűzzük barátságunk kapcsolatait és amelyeken a szomszéd ország dolgozó népe tántoríthatatlanul folytatja barátunk és elvtársunk, Klement Gottwald útját és müvét — egészen a dicső győzelemig. Klement Gottwald elvtárs nagy alkotó müvének szellemében Csehszlovákia Kommunista Pártjának a Központi Bizottság vezetésével további sikereket kívánunk a népi demokrácia megszilárdításában, a szocializmus építésében. ÜJ SZO, Szlovákja Komunista Pártjának napilapja — Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 8—10. Teleion: 347—16 és 362—lt). Főszerkesztő uőrlncz Gyula — Kiadóhivatal: Pravda tapKJauovoiiaiata Jesenského 12. Telefon: tizem! előfizetés és lapárusltás 374—74, egyéni előfizetés 263—77. Az OJ SZO megrendelhető a postai kézbesítőknél tagj a postahivatalokon ls. Előfizetési díj Vt évre Kés b eiadô és Irányító postahivatal Bratislava n. - Nyomja a Pravda au ». nyomdája Bratislava. r