Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)
1953-03-03 / 54. szám, kedd
1953 március 3 UJ SZO 5 Szocialista imin«aversennyel a tavaszi munkák síkeréért • • • A tábori állami gazdaság példájára Bajcson 390 egyéni és 50 kollektív májust köszöntő felajánlást tettek A bajcsi állami gazdaság dolgozó: az ez évi fokozott feladatok megtár gyalása után elhatározták, hogy ,,Valamennyi munkahely kommunistája előre a Nemzeti Arcvonallal a gottwaldi ötéves terv ötödik évének sikeres teljesítéséért" — jelszóval teljesitik a termelési feladatokat, amelyek a birtokra várnak. - és ezeket túl is teljesítik, hogy mennél több terméket szolgáltassanak a dolgozóknak. Hogy ezt a sikert elérhessék, minden egyes gazdaságban a tábori állami gazdaság példájára szocialista versenyzést indítottak meg és május 1. és 9- tiszteletére 390 egyéni és 50 kollektív felajánlást tettek. Egyidejűleg felhívták a asallóközaranyosi állami gazdaság dolgozóit versenyre. A növénytermelésben a bajcsi állami gazdaság dolgozói egyebeken kívül, kötelezték magukat, hogy az agrotechnikai határidők betartásával, a szovjet agrotechnika tapasztalatainak felhasználásával, a tervvel szemben a gabonatermést összfórtoki viszonylatban 386 mázsával, a dohánytermést 112 mázsával, a cukorrépatermést 2690 mázsával növelik. A korai burgonyát kiültetés előtt csiiráztatják és a gabonanemííek 90 százalékát kereszt- és szüksoros vetéssel vetik fl s egyidejűleg szem cséstrágyát szórnak szét. A növénytermelés dolgozói közül Szládek, Cucor, Koppan és Tyúkos elvtársak anyalai gazdaságból való munkacsoportjai kötelezték magu. kat, hogy az agrotechnikai határidő betartásával növelik a gabonahozamot hektáronként 50 kg-al és ezzel a gazdaság termését 154.4 mázsával növelik. A bajcsi birtok gyetvicei gazdaságán kötelezte magát Lalogh elvtárs kertészeti csapata, hogy 202 máasa helyett 250 mázsa paradicsomtermést érnek el. A nánai állami gazdaságban elve ették a tavaszi búzát és a rozsot A nánai állami birtokon a vetés megkezdése előtt elkészítették a tavaszi munkák tervét. A tervet min den csoportvezető és csoporttag időben kézhez kapta. A terv áttekinté se után minden dolgozó tájékozódni tud arról, hol és milyen munkát kell végeznie. A tervszerint február 23án megkezdték a tavaszi munkát a nánai állami gazdaságon. A tavaszi búzát, a rozsot már elvetették s megkezdték a zab vetését is. Ha az állami birtok dolgozói ilyen lelkesen és egymást /negértöen fognak dolgozni, mint dolgoztak, akkor a vetési munkálatokat a tervezett időre pontosan el fogjuk végezni. Sőt igyekeznek, hogy tervüket túlteljesítsék. A kertészetben dolgozók már több mint. 26.000 saláta palántát, 11.400 kalarábé palántát és dughagymát ültettek ki. Napról-napra szaporodik a melegágyak száma és szépen fejlődnek a palánták. Nagy József, Nána. A hodosi EFSz *agjaí óragrafíkon szerint vednek A hodosi szövetkezet tagjai február 25-én azzal az elhatározással kezdték meg a tavaszi munkálatokat, hogy az EFSz-ek I. országos kongresszusának határozatait teljesi tik. ök voltak az elsők a galántai járásban, akik az jragrafikon szerint kezdtek dolgozni, amelyet Kubik István szövetkezeti elnök és a galántai traktorállamás agronómusa Majer nik Ferenc dolgozott ki. A munka pontos órarendje lehetővé tette, hogy Molnár Károly traktorista túlteljesíthesse normáját. Február 28-án a Skoda 30-as traktorral 6 óra alatt 12 hektár árpát vetett el és így egy na,p alatt három normát végzett. Az óragrafikon bevezetésével a h 0dosi szövetkezeti tagok teljesen kihasználják a traktorokat és a kapcsolható berendezést A legközelebbi napokban valamennyi tavaszi munkát e bevált szovjet munkamódszer szerint fognak elvégezni. Túlszárnyalják a termelési tervet A tavaszi munkák sikeres elvégzése érdekében szép kötelezettségvállalással dicsekedhet a ljalondai állami gazdasági major. Ebben majorban Hukel elvtáir s öntudatos csoportvezető kötelezettséget vállalt, hogy a csoportokkal együtt búzából 109 százalékra, rozsból 105 százalékra, kukoricából 106 százalékra, takarmányrépából 121 százalékra és cukorrépából 108 százalékra teljesít; a föld hektárhozamámak tervét Ez az ér tékes kötelezettségvállalás kell, hogy az összes állami gazdaságokat jobb munkára serkentse és felhívja a gazdaság igazgatójának a figyelmét is arra, hogy támogassa Hukel elvtárs csoportját a szép kötelezettségvállalás teljesítésében. Koncz János, Losonc A zsolnai kerületben megkezdték a tavaszi munkát A kedvező időjárás lehetővé tette, hogy a zsolnai kerület déli járásaiban megkezdjék a tavaszi mezőgaz dasági munkát. Először a bolesovi állami gazdaságok dolgozói mentek ki a földekre. Hét gazdaságban mélyszántást végeztek 40 hektáron és 50 hektárnyi területen műtrágyát szórtak szét. E hét elején a korai hüvelyeseket és a hét végén az árpát és a tavaszi búzát. A dubnieaj és a klúesoví EFSz-ben is megkezdték a tavaszi munkát. Miután a dubnicai EFSz az ilavai gép- és traktorállomással szerződést kötött, a mélyszántást és a símítózást gépekkel végzik. Csakhamar megkezdik az árpa vetését is. A földelőkészí tő munkálatokat már megkezdték a bitsei járás szövetkezeti földjén is. A kerületbe a "gép- és traktorállomásokra hernyótalpas traktorok érkeznek, amelyek-'segítik a gép- és traktorállomás dolgozóit a tavaszi munkálatok sikeres elvégzésében. A gyula; major Bokros gazdaságában Pavlís elvtárs csapata köte lezt e magát, hogy a zöldségtermelés évi tervét 10 százalékkal növeli, ami 250 kg zöldségféle-többletet jelent. Ugyanebben a gazdaságban Zsitva és Juhász elvtársak munkacsoportjai felajánlásuk szerint hektáronként 30 máizsa cukorrépa többletet termelnek ki terven felül. Értékes felajánlásokat tettek a traktoristák is a magasabb hektárhozamokkal és a tavaszi munka meggyorsításával kapcsolatban. Kö telezték magukat, hogy a tavaszi munkálatok folyamán minden egyes traktorral átlag 350 hektárnyi területet művelnek meg, ha-t szűksoros vetögép összeállításával Azonkívül a tavaszi vetéseknél nagymennyiségű szemcsés-trágyát használnak. A munkák jó megszervezésével és az új módszerek alkalmazásával a vetés határidejét hat nappal megrövidítik. A gombai állami gazdaságban kéťváltásos munkával gyorsít ják a tavaszi vetést Megkezdték a tavaszi munkálato kat a gombai állami gazua'ág dolgozói is, akik már az első napokban szép eredményeket értek e:. Pé'dául a csenkei gazdaságban a talaj jó e'ö készítése után már első nap 5 hektárnyi területen elvetették az árpát ke. resztsoros vetéssel. A sárosfai gazdaságban február 27-ig 60 hektárnyi területet simitóztak meg és 17 hektárnyi területen vetettek el árpát keresztsorosan. A gomba: gazdacágban, hogy a vetést határidő előtt elvégezhessék, e héten már k ;t váltásban dolgoznak. Az első éjjeli váltás ban agregát segítségével 10 hektárt simitóztak meg. A párkányi .járásban is jól halad a tavaszi munka A bényj EFSz-ben jól felkészültek a tavaszi munkákra. Összeállították a munkacsoportokat és kiosztották nekik az élő és a holt leltárt, illetve a mezőgazdasági szerszámokat. A szövetkezet földjein 35 fogat dolgozik a talaj előkészítésénél és a ve tésmél. A tavasz; búzát már elvetették. Mivel elegendő igavonóval rendelkeznek, a vetési és a talajelőkészi tési munkákat saját eszközeikkel végzik, a traktorállomás traktorosai pedig befejezik az elmaradt szántási munkákat. A malinovól EFSz-ben 8 nap alatt elvégzik a vetést A malinovói III. típusú EFSz tagjai a tavaszi munkálatokat két állandó munkacsoporttal kezdték meg, amelyeket az EFSz mintaalapsBabájlyzata szerint szerveztek meg. Munkárjuk eredménye már a vetés első napjaiban megmutatkozott. Két nap alatt megsimitjziták és megboronáltak 50 hektárnyi földterületet, amelyen szemcsés műtrágyát is szétszórtak. Szombaton megkezdték az árpa vetését, melyet 36 hektárnyi területen keresztsorosan vetnek el. A mult esztendőben a tavasziak 80 hektáron való elvetése 10 napig tartott, ebben az évben a tavasziakat 120 hektárnyi területen 8 nap alatt elvetik. A vetési határidő megrövidítésében segíti őket a csoportok közötti szocialista versenyzés, valamint a gépek és a fogatok teljesmértékű kihasználása. PÁRTÉLET Fokozzuk ideológiai fejlődésünket A busái FjFSz-ben megindult a nagy termésért folyó harc A busái szövetkezet tagjai szem előtt tartva kormányunk tavaszi munkálatokról szóló határozatát, teljes erővel láttak munkához. Feb ruár 25-ig felszántották az ősszel szántatlanul maradt földeket és hoz záfogtak a talajelőkészítéshez. A busái szövetkezetben dolgozó asszonyok kivették részüket a trá gyaszórásból. Az egyik csoport pl, ezt a munkát két nap alatt elvégezte. A másik csoport, amelyben az ötven éven felüli szövetkezeti tagok dolgoznak, hozzálátott az ültetni va ló burgonya átválogatásához, ame. lyt előzőleg meleg helyen csíráztattak. Az asszonyok csoportjában dolgozik Malvin néni is. Annak ellenére, hogy 60 éves, mindennap kiveszi részét a munkából, sőt még assszonytársait is buzdítja lelkiismeretes munkára. A kis Barkó is dicséretet érdemel. Tizenhat éves és mégis a koosások brigádjában ő nyújtotta a legjobb teljesítményt. A busái szövetkezet a mákot már elvetette és március 2-án az árpa vetését is megkezdték. A dohánytermelő csoportban dolgozók vidáman készítgetik a melegágyakat, de a zöldségtermelők sem maradnak messze a dohánytermelők mögött. A busái szövetkezet tagjai azt az üzenetet küldik a záhorszki EFSznek, hogy a versenyfelhívást elfogadták azzal az elhatározással, hogy győztesen kerülnek ki ebből a versenyből. A tavaszi munkák jó előkészítéséért dicséretet érdemel Varga József elvtárs, aki lelkesen dolgozik és sohasem hátrál meg a munka elöl. A szövetkezet tagjait állandóan segíti, mert tudja, hogy a szövetkezetet csak akkor tudjuk felvirágoztatni, ha 100 százalékos munkát végzünk, ha mindig többet és jobbat termelünk. Danóczi János, Busa. A mi Kommunista Pártunk, a Szovjetunió Kommunista Pártjának tapasztalataira támaszkodva, biztosan vezette a dolgozó nép harcát a kizsákmányolók ellen, megszervezte a nemzeti felkelést a fasiszta megszállók ellen és 1948-ban megsemmisítő csapást mért a reakcióra. A párt most is vezeti és irányítja a dolgozó nép harcát a szocializmus építéséért. A párt a dolgozók élcsapata és harci szövetsége és ezért minden tagjára a feladatok növekvése következtében egyre nagyobb feladatok hárulnak. A párt megköveteli minden tagjától, hogy aktivan dolgozzon, felelős legyen a munkahelyén és állandóan képezze magát, fejlessze ideológiai színvonalát, hogy sikeresebben tudja végrehajtani feladatait. Pártunk 1952 decemberi kongreszszusán megvitatták az állami és munkafegyelem hiányosságait. Gottwald elvtárs azt mondotta, hogy ,,az állami és munkafegyelem hiánya gazdaságunk csapása". A kongreszszus határozatot hozott, hogy a szilárd munkafegyelmet a szélesebb tömegekben a párttagoknak kell megvalósítaniok. Ha ezt mi végre akarjuk hajtani, elsősorban is példát kell mutatni a tömegeknek és mindennapi politikai meggyőző munkával át kell nevelnünk a tömegeket. Sok párttag tévesen állandóan csak a felsőbb közigazgatási, vagy politikai szervek vezetőségét kritizálja. ö maga viszont nem tartja be a munkafegyelmet. Pártunkban mindenki egyenlő és mindenki kritizálhat, de mindig a többség szava a döntő. Lehet, hogy egyes fontos vezető állásokban még kispolgári gondolkozású emberek ülnek, de ha a százezres tömegek akarata, alkotómunkája a párt irányvonalának megfelelően halad előre és betartják a munkafegyelmet, akkor a hibákat lobban ki lehet küszöbölni. Például nálunk sok elvtárs hibásnak tartja a hiányosságokért és egyes párt és kormányhatározatok nemteljesítéséért az üzemi, szakszervezeti és pártvezetöséget, de viszont h a aktív munkára szólítják, nem kapcsolódik be a munkába. Nem egy kommunista, vagy üzemi funkció áriusunk van, aki aktív munkát nem fejt ki. Az olyan elvtársak kritikájának nincs súlya, akik maguk sem j dolgoznak. A kommunistáknak arra kell törekedniök, hogy elsősorban hajtsák végre a párt határozatainak rájuk ; eső részét, elvtársiasan támogassák ; másoknak a munkáját is és az építő ! kritika használatával irányt mutassanak másoknak is. A párttagoknak ; az új alapszabályzat szerint kötelességük ideológiai és szakmai fejlettségeket fokozni. A mi pártoktatási körünkben felmerült az a kérdés, hogy miként kísérik a párttagok figyelemmel a napisajtót. Sajnos, sok elvtárs van, aki já^ ratja ugyan a kommunista sajtót, d e csak a sportrovatot nézi meg. Ez helytelen, a tanulás minden kommunistának alapvető kötelessége, mert csak ezzel művelődhet és fokozhatja ideológiai fejlettségét. Csak igy tud tájékozódni a nemzetközi eseményekről. És ezekből tanulságot leszűrve, jobban meg tud birkózni feladataival. Csak igy tudja értékelni saját munkáját is, mert jobban megismeri a világ békemozgalmának jelentőségét. Senki sem hozhatja fel érvnek, hogy nincs ideje a tanulásra, mert a mi népi demokratikus rendszerünkben mindenkinek van ideje tanulni, mindenki szentelhet időt önképzésre. Minden párttagnak tudnia kell, hogy csak úgy leszünk erősek, haladőképesek és úgy tudunk megbirkózni a nap-nap után ránk háruló nehéz feladatokkal, ha állandóan fejlesztjük ideológiai színvonalunkat. Kurali József, Korlát. Mit keres a várkonyi állami birtokon Erős Zoltán volt reakciós úri szabó Állami birtokainkon is jobban ki kell élezni az osztályharcot, mert sok esetben a reakciós elemek igyekeznek befurakodni és menedéket ta lálni állami birtokainkon. Több álla mi birtokunkon vannak meghúzódva kétesmultú elemek. A várkonyi állami birtok védőszárnya alatt van meghúzódva Erős Zoltán, volt kizsákmányoló, spekuláns, reakciós úri szabó. A múltban segédekkel dolgoztatott és a munkások és parasztok részére nem is fogadta el a munkát. ..Én nem varrok a koszos parasztjának" — szokta mondani gőgösen. Ha esetleg el is fogadott munkát, még drágábban varrta meg, mint a finom uraknak, hadd fizessen a kol dus — szokta mondani. A munkásnép vérét szipolyozva a spekuláns és reakciós Erős Zoltán egyre gyarapodott, olyannyira, hogy szép házat is építtetett magának. A felszabadulás után Erős Zoltán tovább folytatta spekulációs üzelmeit. A helyi nemzeti bizottság, mivel látta, hogy az üyen reakciós elemre nincs szükség a faluban, mert itt nem hajlandó dolgozni és csak károkat okozhat, a faluból kitiltotta és elküldték dolgozni Osztravába. Lógott is Erős Zoltán orra Sajnálta, hogy vége a spekulációnak, a kizsákmányolásnak, a könnyű,' léha életnek. De valahogy az állami birtoknak. vagy kinek a jóvoltából nem utazott el Erős Zoltán Osztravába. Igy gondolkodott magában: „Van én nekem itt elég protekcióm, csak kissé körül kell itt néznem- Hisz itt van az állami birtok, ahol már van ugyan két szabó, de eldolgozhatok itt még én is." És az állami birto| kon, csodák csodája, volt egy ember, aki a „megtérő" bűnösnek szívesen megbocsátott és így került Erős Zoltán a várkonyi állami birtokra szabónak. Az állami birtok dolgozói között sokan vannak, akiknek a múltban nem akart dolgozni és többszörös áron varrt, sőt Fenes Imrének, az állami birtok egyik legjobb sertésetetőjének még most sem vállalt munkát. Az állami birtokon három szabó van, a munkát ugyan elvégezhetné kettő is, de Erős Zoltán azt tartja, én már megszedtem magam a múltban, most már ráérek lassan dolgozni. A munkaidő után továbbra is varr otthon, a hozzá hasonszőrű egyéneknek. De az állami birtokon 62 órát tart neki megvarrni egy ruhát. Az állami birtok dolgozói között nagy felháborodást keltett, hogy Erős Zoltánt felvették dolgozni, aki a múltban őket semmibe sem vette. Az állami birtok igazgatósága máskor jobban nézze meg, hogy kit vesz fel dolgozni és az üzemi pártszervezet vezetőségével közösen káderezzék le az embereket. Nem lehet, hogy ilyen emberek rontsák a munkamorált, akik a múltban kiszipolyozták a munkásnépet. Az állami birtok igazgatósága ezt a pökhendi reakciós elemet az üzemi pártszervezettel karöltve a legrövidebb időn belül távolítsa el. Állami birtokaink nem azért vannak, hogy az ilyen reakciós elemek ott megbújjanak és Erős Zoltánnak oda kell kerülnie, ahova a többi társa is fog kerülni, ahova a helyi nemzeti bizottság ajánlotta. Balla József.