Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)

1953-03-18 / 69. szám, szerda

KLEMENT GOTTWALD Csehszlovákia népének nagy vezére A moszkvai „Pravda" szerkesztőségi cikke Klement Gottwaldról A moszkvai Pravda március 16-1 számában ^Csehszlovákia népének nagy vezére* cimmel cikket közöl, amelyben ezeket Írja: Csehszlovákia népét rendkívül sú­lyos veszteség érte. Meghalt Kle­ment Gottwald elvtárs, a Csehszlo­vák Köztársaság elnöke, Csehszlo­vákia Kommunista Pártjának elnö­ke, a nemzetközi munkásmozgalom kiváló egyénisége, Csehszlovákia né­pének hőn szeretett vezére, a Szov­jetunió hűséges barátja. Klement Gottwald hazájának hűséges fia, lelkes internacionalista, proletár­forradalmár, a népi demokratikus rendszer és a szocializmus csehszlo­vákiai győzelmének rettenthetetlen harcosa volt. Klement Gottwald jelszava »A Szovjetunióval minden időkre!® Csehszlovákia valamennyi dolgozó­ját lelkesíti harcukban a békéért, a nemzetek közötti barátságért, a szocializmus felépítéséért. • Gottwald elvtárs egész életét a munkásosztály nagy ügyének szen­telte. Klement Gottwald 1896 november 23-án született, atyja szegény pa­raszt volt. Már 12 éves korában dolgoznia kellett. Gottwald elvtárs 1912-ben belépett a Csehszlovák Szociáldemokrata Ifjúsági Szerve­zetbe. Az Októberi Forradalom orosz­országi győzelme után Csehszlová­kiában hatalmasan fellendült a munkásmozgalom. Klement Gott­wald Lenin eszméinek hatása alatt Csehszlovákia Kommunista Pártja szervezőinek és aktív pártmunká­sainak egyike lesz, a pártnak 1921­ben történt alakítása után. Szor­galmasan dolgozik a pártsajtóban, leleplezi a cseh és szlovák burzsoá­zia árulását és a dolgozókat a pro­letárnemzetköziség szellemében ne­veli. Csehszlovákia Kommunista Párt­ja a Szovjetunió Kommunista Pártja felbecsülhetetlen értékű ta­pasztalatai alapján és Gottwald elv­társ legtevékenyebb részvételével biztosan válik a munkásosztály tö­mör és egységes pártjává. 1929-ben Gottwald elvtársat Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárává választották. Klement Gottwald az­óta életének utolsó napjáig meg­szakítás nélkül Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottsá­gának élén állt, Csehszlovákia mun­kásosztályának és Csehszlovákia valamennyi dolgozójának kimagas­ló vezére volt harcukban, amelyet a kapitalista elnyomás alól való felszabadulásukért, a burzsoá-nagy­birtokos csehszlovák kormány im­perialista politikája ellen, a fasiz­mus és a háború ellen, a szabad, demokratikus Csehszlovákiáért vív­tak. A Kommunista Párt az ő ve­zetésével politikailag, eszmeileg és szervezetileg megerősödött, meg­szilárdította kapcsolatait a töme­gekkel. Csehszlovákia Kommunista Párt­ja annak a hősi harcnak élére állt, amelyet a dolgozók vívtak kenye­rükért és szabadságukért, nemzeti függetlenségükért, a fenyegető fa­siszta rabság ellen. A harmincas években Gottwald elvtárs beszédeiben könyörtelenül leleplezte a burzsoá politikusok kétszínüségét és megvesztegethető­ségét. akik titokban Hitlerrel pak­táltak. Csak Csehszlovákia Kom­munista Pártja, amelyet Klement Gottwald nevelt és vezetett, ma­radt hü a Csehszlovák Köztársa­ság nemzeti és állami függetlensé­gének gondolatához. Klement Gottwald tevékenyen résztvett a Kommunista Interna­cionálé munkájában, 1929-ig a Végrehajtó Bizottság tagja, 1935— 1943-ig pedig a Kommunista Inter­nacionálé Végrehajtó Bizottságának titkára volt. Az imperialisták müncheni össze­iesküvése után, amelyet az angol­amerikai uralkodó körök készítet­tek elö és amely előbb Csehszlová­kia felosztását, majd teljes meg­szállását idézte elő a hitleristák részéről, a Kommunista Párt Kle­ment Gottwalddal az élén vezette a munkásosztály és az egész cseh­szlovákiai dolgozó nép fasiszta­ellenes szabadságharcát. A csehszlovák kommunisták az 1939—1945. évi illegalitásban vég­hezvitt hőstetteikkel Csehszlovákia egész népét harcra lelkesítették a hitleristák ellen. 25.000 párttag áldozta életét az ellenséggel vívott kemény harcban. A Kommunista Párt olyan nemzeti hősöket nevelt, mint Július Fucsik, Ján Sverma és mások voltak. A Szovjet Hadsereg Sztálin ge­neralisszimusznak, a lángeszű had­vezérnek vezetésével 1945-ben vi­lágtörténelmi győzelmet aratott a hitleristák hadserege fölött %s fel­szabadította Csehszlovákiát a fa­siszták rabigája alól. Történelmi fordulat állt be Csehszlovákia né­peinek életében. Ez a fordulat — amint Gottwald hangsúlyozta, — »egy új osztálynak, a munkásosz­tálynak és vele együtt a városok és falvak egész dolgozó népének hatalomrajutását jelentette.® A Kommunista Pártnak az 1946­ik éwl nemzetgyűlési választások­ban aratott győzelme következté­ben Klement Gottwald a csehszlo­vák kormány élére került és fárad­hatatlanul harcolt az amerikai­angol imperialisták és a csehszlo­vák burzsoá reakció cselszövényei ellen, akik kísérletet tettek arra, hogy Csehszlovákiában megdöntsék a népi demokratikus rendszert és helyreállítsák a kapitalizmust. Csehszlovákia Kommunista Párt­ja bírta a nép bizalmát és min­dent megtett, hogy megakadályoz­za a kapitalizmus helyreállítását és biztosítsa az ország szocialista fej­lődését. Kibontakozott az eredmé­nyes gazdasági építőmunka, testvé­ri kapcsolatok jöttek létre a cse­hek és a szlovákok között, felszá­molták a régi bürokratikus rend­szer csökevényeit, a dolgozók szé­les tömegeit mozgósították az ál­lam vezetésében való tevékeny részvételre. Külpolitikai téren a Kommunista Párt arra törekedett, hogy a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal fennálló szövetség és barátság következetes politikájával nemzetközi téren biz­tosítsa a köztársaság biztonságát és lehetővé tegye Csehszlovákia né­pének, hogy békében dolgozzon fel­szabadult hazája javáért és ne kelljen félnie új Münchentől. Klement Gottwald elvtárs fárad­hatatlanul szilárdította Csehszlová­kia és a Szovjetunió szoros szövet­ségét és megbonthatatlan barátsá­gát és ebben a testvéri barátság­ban látta a Csehszlovák Köztársa­ság függetlenségének és felvirág­zásának zálogát. 1948 elején a burzsoázia ki akar­ta használni az aszály okozta gaz­dasági nehézségeket és ellenforra­dalmi államcsínyt készített elő. A burzsoázia legnagyobb reményét Eduard Benesbe helyezte, aki min­den erejével arra törekedett, hogy Csehszlovákiát az angol-amerikai imperializmus szekeréhez kösse. A Kommunista Párt Klement Gott­walddal az élén képes volt mozgó­sítani a munkásosztály és az egész dolgozó nép túlnyomó többségét a reakciós összeesküvés szétzúzására. A burzsoázia nyílt fellépése telje­sen csödött mondott. Űj kormány alakult, amelynek a Nemzetgyűlés teljes bizalmát fejezte ki. Az 1948 februárjában elért győzelem alap­ján megszilárdult a népi demokra­tikus rendszer, jelentősen megerő­södött Csehszlovákia munkásainak, dolgozó parasztjainak és értelmisé­gének harci szövetsége és Csehszlo­vákia népei szilárd egységbe tömö­rültek. A dolgozók még szorosabb­ra zárták soraikat a .Kommunista Párt és kormányunk körül, a köz­társaság első, a népből származó elnöke, Klement Gottwald körül. Csehszlovákia Kommunista Párt­ja Gottwald elvtárssal az élén a népet a szocializmus építésének út­jára vezette. Klement Gottwald Lenin és Sztá­lin tanítására támaszkodva Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának IX. kongresszusán, 1949 májusában mondott beszámolójában kitűzte a szocializmus gazdasági alapja épí­tésének nagyarányú programmját Csehszlovákiában. Hogy kezünkben tartsuk a hatalmat, és megakadá­lyozzuk a kapitalisták uralmának visszatérését, — mondta Gottwald elvtárs, — jobban kell gazdálkod­nunk, mint a kapitalistáknak; ki kell fejlesztenünk és meg kell szi­lárdítanunk nemzetgazdaságunk szocialista szakaszát, korlátozni kell és ki kell szorítani a kapita­lista elemeket; a szocializmus olda­lára kell vonnunk a kis- és közép­parasztokat és el kell szigetelnünk a kulákokat; továbbra is szilárdí­tanunk és javítanunk kell állam­gépezetünket. hogy megoldhassa az előtte álló összes feladatokat; meg kell teremtenünk és fe 1 kell nevel­nünk saját értelmi?.' ket; meg kell szilárdítanunk a Nemzeti Arc­vonalat; csapást csapás után kell mérnünk a reakcióra, bárhogyan is mesterkedjen; harcolnunk kell a békéért, meg kell szilárdítanunk barátságunkat és szövetségünket a Szovjetunióval és a népi demokra­tikus országokkal; ki kell fejlesz­tenünk a Kommunista Párt erejét és cselekvőképességét. Csehszlovákia dolgozói sikeresen teljesítik a szocialista országépítés feladatait. Hősi munkájukkal óriá­si eredményeket értek el az ország gazdasági és kulturális életének minden terén. Az ipari termelés há­ború előtti színvonalát ma már több mint másfélszeresen múlták felül. Nagý változások következnek be a falvakban is. A mezőgazda­ságban egyre jobban kiszélesedik és megszilárdul a szocialista szek­tor. Szlovákiában, amely egykor a köztársaság hátramaradt mezőgaz­dasági része volt, nagy ipari üze­mek épülnek. Szlovákia ipari ter­melése ma a háború előtti színvo­nal négyszeresére emelkedett. E dicső győzelmek lelkesítője és szervezője Csehszlovákia népeinek nagy vezére, Klement Gottwald volt. Ö nevelte és acélozta a mun­kásosztály vezető erejét, a Kom­munista Pártot. Csehszlovákia Kommunista Pártjának IX. kon­gresszusán Gottwald elvtárs kije­lentette: »Sohasem ismételhetjük eléggé gyakran, mit jelent számunkra a párt. A párt nélkül nem volna népi demokratikus köztársaságunk. A párt nélkül nem értük volna el fel* ruári győzelmünket. A párt nélkül nem lenne biztosítékunk rá, hogy nem férünk le a szocializmus útjá­ról. Csehszlovákia Kommunista Pártja ma munkásosztályunk egy­ségét és közéletünk minden szaka­szán gyakorolt vezető szerepét tes­tesíti meg. Annál nagyobb felelős­ség nehezedik a pártra, valameny­nyiünkre és mindegyikünkre.« Klement Gottwald Csehszlovákia Kommunista Pártját a proletár­nemzetköziség nagy zászlaja iránti tántoríthatatlan hűség szellemében nevelte, döntő harcot vívott az amerikai-angol imperializmus titő­ista-fasiszta ügynöksége ellen, a szabad népek barátságának meg­szilárdításáért, a Szovjetunió ve­zette szocialista és demokratikus tábor megerősítéséért. Csehszlovákia Kommunista Párt­ja még jobban fokozta harci képes­ségét, amikor Klement Gottwald vezetésével szétzúzta a kémek és gyilkosok vezető helyekre befura­kodott ellenszenves bandáját. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja 1952 végén új alapszabályzatot fogadott el, amely biztosítja a párt sorainak politikai és szervezeti megszilárdí­tását. Gottwald elvtárs felszólította a pártszervezeteket, használják ki még. jobban a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának tapasztalatait, fo­kozzák valamennyi kommunista po­litikai, ideológiai és szervezeti ak­tivitását, fáradhatatlanul tanulmá­nyozzák a marxizmust-leninizmust, fokozzák forradalmi éberségüket és biztosítsák a köztársaság biztonsá­gát és védelmi képességét. Klement Gottwald minden alkotó erejét, minden gondolatát, egész életét a dolgozók boldogságáért ví­vott harcnak szentelte. Klement Gottwald szilárdan és elszántan ve­zette népét a szocializmus felé. A nép ezért határtalanul szerette el­nökét és mindig követte bölcs, ta­pasztalt vezérét. Csehszlovákia népét súlyos vesz­teség érte. Ezekben a gyászos na­pokban Csehszlovákia dolgozói visz­szaemlékeznek Klement Gottwald utolsó beszédére, amelyet Prágában mondott, mielőtt elutazott az egész haladó emberiség nagy vezérének, J. V. Sztálinnak a temetésére: sSztálin elvtárs mindig aTra ta­nított bennünket, hogy semmiféle szerencsétlenségben sem szabad kishitüeknek lennünk, nem szabad elveszítenünk a fejünket. Ezért Sztálin hagyatékát azzal is telje­sítjük, hogy bár szívünkben mérhe­tetlen a fájdalom, magasra emel­jük Lenin, Sztálin zászlaját és ha­tározottan tovább haladunk az úton, amelyet Sztálin mutatott ne­künk hazánkban a szocializmus felépítésének útján, a béke megőr­zéséért folytatott harc útján.« Mi szükséges ehhez e percben ? Még szorosabbra zárni drága pár­tunknak, Csehszlovákia Kommunis­ta Pártjának sorait, még szoro­sabban tömörülni a párt Központi Bizottsága köré, még éberebben őr­ködni a párt megbonthatatlan egy­sége fölött, még szívósabban fenn­tartani és megszilárdítani a párt kapcsolatait a városok és falvak dolgozó népének széles tömegeivel. Sztálin arra tanított bennünket, hogy a párt minden, hogy a párt egységétől és céltudatosságától függ minden nehézség és akadály leküz­dése. Teljesítsük tehát ma Sztálin hagyatékát éppen úgy, amint a Szovjetunió népe teljesíti. Egyáltalán, éppen ezekben a na­pokban szemünk előtt kell tarta­nunk annak szükségét, hogy köz­társaságunk még szorosabban fel­zárkózzék felszabadítónk, a Szov­jetunió mellé. A szocializmus fel­építése, nemzeti szabadságunk és állami függetlenségünk biztosítása, a béke megőrzése, — mindez el­képzelhetetlen a hatalmas Szovjet­unióval fennálló szilárd szövetsé­günk nélkül. Népünk ezt világosan érzi és ezért a közös gyász napjai­ban is oly megindítóan juttatja ki­fejezésre együttérzését a Szovjet­unióval. népével, pártjával, Lenin­Sztálin pártjával.« A szovjet emberek osztoznak Csehszlovákia dolgozóinak nagy gyászában. A szovjet nép megvan győződve róla, hogy a testvéri cseh­szlovák nép szilárdan halad tovább az úton, amelyet harcedzett vezére, a nagy Sztálin hűséges fegyvertár­sa, Klement Gottwald mutatott ne­ki, hogy a Csehszlovák Köztársa­ság méltó lesz a világ forradalmi és munkásmozgalma új »roham­brigádja« megtisztelő elnevezésére. Klement Gottwald fényes emléke mindig lelkesítő példakép lesz har­cunkban a nemzetek közötti bóké­ért, a Szovjetunió és a Csehszlovák Köztársaság örök barátságáért. A testvéri Lengyelország gyászolja Klement Gottwald elvtársat Vasárnap, március 15-én délelőtt a lengyel kormány további tagjai je­lentek meg a csehszlovák nagykö­vetségen, hogy beírják nevüket a gyászjegyzékbe. Délelőtt 10 órától a lengyel nép minden rétegéből érkez­nek küldöttek a csehszlovák nagy. követségre, hogy kifejezzék a Cseh­szlovák Köztársaság elnöke, Klement Gottwald halála feletti részvétüket. Az egész lengyel sajtó március lt­én, vasá-map, az első oldalakon kö­zölte Klement Gottwald elnök gyász keretes arcképét és Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának, a csehszlovák kormánynak és a Nemzeti Arcvonal Központi Akcióbizottságának Klement Gott­wald elnök haláláról szóló jelenté­sét. A továbbiakban a lengyel sajtó közli az Egységes Lengyel Munkás­párt és a Minisztertanács elnökének, Boleszláv Beirutnak, az Állami Ta­nács elnökének, Alexander Zavadzki. nak a Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságához és a csehszlovák kormány elnökéhez, An­tonín Zápotoekyho z küldött részvét­táviratait. Az Egységes Lengyel Munkáspárt lapja a „Tribúna Ludu" gyászjelen­tésének befejezésében, amelynek címe „Csehszlovákia népeinek törhetetlen vezére" a következőket írja: „Ezekben a nehéz napokban a lengyel nemzet mélyen átérzi a test­véri csehszlovák nemzetek fájdal­mát. Teljes szívünkből fejezzük ki mély részvétünket Csehszlovákia Kommunista Pártjának és biztosít­juk testvéri együttérzésünket abban a törhetetlen tudatban, hogy a Köz­ponti Bizottság vezetésével azon az úton vezeti országát a szocializmus felé, melyet Klement Gottwald jelölt ki". A „Zycie Warszawy" című újság gyászjelentésének befejezésében így ír: „Csehszlovákia nagy fia, a hala­dó nemzetek közös ügyének tántorít­hatatlan harcosa nem érte meg azt a pillanatot, amikor a szocializmus megvalósításáért folytatott nagy­vonalú küzdelem Csehszlovákiában teljes győzelemmel végződik. Azon­túl® a Csehszlovák' Kommunista Párt vezetésével, melyet Klement Gottwald egy negyed évszázadig ve­zetett, a cseh és a szlovák nemzet egységben az egész világ szabadság, szerető nemzeteivel, a nagy Sztálin hazája oltalmában, felépíti a szocia. lizmust". A Német Demokratikus Köztársaság dolgozói kegyelettel adóznak Klement Gottwald emlé­kének A szombat délutáni óráktól kezdve szüntelenül érkeznek a köztársaság minden részéből Csehszlovákia Ber­linben székelő diplomáciai missziójá­ra a német nép képviselői, hogy tisz­teletüket fejezzék ki Klement Gott­wald, a Csehszlovák Köztársaság szeretett elnökének emlék e előtt. Hétfőn délelőtt megjelent ing. Lu. bomír Linhartnál, Csehszlovákia nagyköveténél Németország Szocia­lista Egységpártja Központi Bizott­ságának küldöttsége Walter Ulb. richt főtitkár, kormányelnökkel és a párt politikai irodája tagjaival az élen. Rögtön utána Csujkov hadse­regtábornok, a németországi szovjet ellenőrző bizottság elnöke fejezte ki részvétét A szervezetek, politikai pártok küldötteinek részvétlátogatá­sa szünet nélkül folytatódott. A kül­döttek száza-; érkeznek az üzemekből Berlinbe, hogy a csehszlovák nagy­követnek tolmácsoljáJk a Német De­mokratikus Köztársaság dolgozó né­pének együttérzését. A német dolgo­zók egymásután érkeznek a cseh­szlovák misszióra, hogy könnyes szemmel kifejezzék szeretetüket Kle- ment Gottwald iránt, hogy kifejez­zék, mennyire becsülik népünk jólété­ért é s a Német Demokratikus Köz­társaság szabadságszerető népével való szilárd bar ' ság és testvériség megteremtéséért folytatott áldozat­kész munkáját.

Next

/
Thumbnails
Contents