Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)

1953-03-18 / 69. szám, szerda

Előre csehszlovák rohambrigád Lenin és Sztálin zászla ja alatt

9 Gottwald útján Pozsony az állami gyász napjaiban Szlovákia fővárosában, Pozsonyban félárbocra eresztett zászlók erdején tör keresztül a tavaszi napsugár. Fájdalom lett ürrá minden házon. Gyönge szellő lengeti az állami és vörös zászlókat, melyeket gyászszalag szegélyez. Minden ablakról Gottwald elvtárs képe tekint ránk, az utcákon a hangszórók gyászzenét közvetítenek. A Megbízottak Testülete épületének erkélye is vörös posztóval van bevonva. A fekete alapon fehér betűk hirdetik Szlovákia dolgozó népének fogadalmát: „Gottwald elvtárs élni fog szívünkben, gondolatunkban, tetteinkben". A sötét oszlopokon görögtüzek gyúltak ki, ama férfiú eltávozásának jeléül, aki életünket örömteljes, büszke korszakká változtatta, melyben gyönyörű hazánk él. A Nemzeti Színháznál elhelyezett arcképről lenéz ránk bölcs arca. Délelőtt folyamán a pozsonyi üzemek munkásai, a szövetkezeti dolgozók küldöttségei és a pionírok, az iskolák és más munkahelyek küldöttségei a szinház előtti térséget virágos rétté változtatták, amely azt a szint öltötte fel, melynek a nagy elhúnyt egész életét szentelte. Arcképénél mozdulatlanul áll a diszörség a milícista, a Nemzetbiztonsági Testület tagja és a katona. A virágok áradatából, mely e felírást viseli: „Lenin és Sztálin zászlaja alatt, Gottwald útján előre", meleg tekintettel néz az előtte elvonuló dolgozókra. Horvát Vlagyimir CsISz-tag, géplakatostanonc valamennyiük nevében mondja: „Ne csüggesszük le fejünket! ö harcra buzdít bennünket a szocializmus építésére!" Kassa mély gyászban Kelet-Szlovákia kerületi városa is gyászba öltözött. Eltávozott dolgozó népünk szeretett vezére, Lenin és Sztálin legjobb és leghűbb tanítványa. Kassa lakói teljes szívvel szerették köztársasági elnökünket és ezért annál fájdalmasabb most a gyászuk. Mi sem fejezi ki a lehajtott fők nagy fájdalmát és a szomorú arcok érzelmét. Hisz közeli kapcsolat és a munkásosztály Ugye iránti szeretet fűzi őket atyjukhoz, Klement Gottwaldhoz. A Felszabadítók-terén álló obeliszkek előtt a csehszlovák éfe a vörös zászló előtt selyemflórral körülvéve állanak Gottwald és Sztálin elvtársaknak — a nemzetközi munkásmozgalom vezérének és az ö hü tanítványának és harcostársának szobrai. Az emberek eljönnek leróni tiszteletüket előttük halhatatlan életmüvükért. Eljöttek a Keletszlovákiai Gépgyáraknak, a Szovjet Hadsereg-üzemének gépészei, gépgyári munkásai, a Szövetségi Vasútvonal építői, a Kassai Magnezit-üzem bányászai, a többi üzemek, hivatalok, iskolák dolgozói. A szabadságunkért elesett hősök emlékmüve előtt nincs olyan hely, ahová ne helyeznének koszorút, ahová ne tennék le határtalan szeretettel az első tavaszi vi| rágcsokrot. Nagy fájdalmat éreznek Kelet-Szlovákia dolgozói, akik végtelen sorokban járulnak a gyászbaborult , szobor elé. Tisztelettel adóznak Csehszlovákia népének legnagyobb fia, a nemzetközi munkásmozgalom élenjáró harcosa emlékének. Mihelyt az első sorok eltávoznak a kegyeletfáklyáktól, további sorok érkeznek; noha mély fájdalmat élnek át kettős gyászukban, kezük sohasem hanyatlik le munkájukban. Nagy fájdalmuk szilárd elszántsággá, legyőzhetetlen erővé válik hazánk építéséért folytatott harcukban. hogy utolsó betűig teljesítik amit hön szeretett Gottwald elvtársunk feladatukul tűzött ki. Gottwald elvtárs meghalt, de tovább él Szombaton délben, röviddel Gottwald elvtárs halála után leálltak a ligetfalusi Kovoszmalt-üzem gépei és tudatták a szomorú hírt a dolgozókkal: Meghalt Gottwald elvtárs. A fájdalom, amit szeretett elnökünk elvesztésekor éreztek, nem egy dolgozónak préselt könnyet a szemébe. Mikor folytatták munkájukat, a fájdalom mellett kemény elszántságot is mutattak ezek az arcok. Elszántságot, hogy a nagy csapás ellenére nem csüggednek és még nagyobb igyekezettel, még lelkesebb odaadással fognak küzdeni a gottwaldi ötéves terv idő előtti megvalósításán. Hétfőn, 16-án délelőtt összüzemi gyászgyülést tartottak, melynek megkezdése előtt 1 perces felállással tisztelegtek Gottwald elvtárs emléke előtt. Riskó József, az üzem igazgatója beszámolója után ünnepélyes fogadalmat tett mind a saját, mind a munkásság nevében, hogy feladataikat száz százalékra teljesíteni fogják. A gyűlésről táviratot küldtek Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, melyben a Kovoszmalt dolgozói megírják, hogy még erősebben tömörülnek szeretett pártunk körül a szocializmusért és a világbékéért való harcra. Benn, a műhelyekben továbbra is a megszokott mederben folyik a munka. De az arcokon látszik, nem olyan nap ez, mint a többi. Még keményebben fogják meg ezekben a napokban a munkáskezek a szerszámokat. Komolyan és összeszorított ajakkal végzik munkájukat a forrasztómühely dolgozónői is. Földes Margit a vizesvödrök összeforrasza mi szívünkben tását végzi. Elmerülve végzi munkáját. összerezzen, amikor megérintem a vállát. — összeszorult a szívem, mikor értesültem szeretett Gottwald elvtársunk haláláról. Talán még most nem is tudjuk kellőképpen felfogni, mit veszítettünk benne. A magam és a mások életén keresztül tudom felmérni, mit jelentett nekünk Gottwald elvtárs, aki olyan volt nekünk, mint az édesapánk. De minden bánatunk mellett tovább fogunk dolgozni és tervünket teljesítem fogjuk. Ezzel az ígérettel akarunk legméltóbban elbúcsúzni nagy tanítónktól. Ugyancsak a forrasztóban dolgozik Szüllö Teréz. — Műhelyünk dolgozói megdöbbenéssel vették a hírt, hogy röviddel a nagy Sztálin elvtárs halála után egy újabb óriási veszteség érte a dolgozó népet Gottwald elvtárs elvesztésével. Én nem tudom úgy kifejezni magamat, ahogy szeretném. Csak annyit mondhatok, hogy a mostani 200 százalékos teljesítményemet még magasabbra igyekszem fokozni, hogy munkámmal előbbre vigyem Gottwald elvtárs harcát a szocializmus győzelméért. A daraboló-mühely egyik legjobb dolgozónője Szabó Margit. — Szombaton reggel, amikor olvastuk az Uj Szóban a Gottwald elvtárs egészségi állapotáról szóló nyüatkozatot, már rossz előérzetünk volt. Mégis, mint a villámcsapás ért bennünket délben a hír. hogy elment közülünk hazánk vezetője, .mindannyiunk szeretett édesatyja, aki sahosem szűnt meg harcolni a munkásosztály érdekeiért. Gottwald elvtárs meghalt, de tovább él szívünkben és mi továbbra is úgy fogunk dolgozni, sőt még jobban, mintha mindig közöttünk lenne. A kádkészitö műhelyben dolgozik Nagy Emil, aki 126 százalékos teljesítményével jó példával jár elöl a többi dolgozónak. — Végtelenül szerettük a ml elnök elvtársunkat — mondja. — Az ö munkájának és a pártnak köszönhetjük, hogy ma békében dolgozhatunk és nincs többé minálunk munkanélküliség. A ligetfalusi Kovoszmalt egyik legrégibb és legjobb dolgozója Rácz Lajos. Már két éve csoportvezető a cinkezö műhelyben. Már nem egészen fiatal ember. De a mult szenvedései vésték arcára a nyomokat, nem az öregség. — Nagy veszteség ez nekünk — mondja Rácz bácsi. — Nagyon sokat köszönhetünk mi, munkások, Gottwald elvtársnak. Neki és a pártnak tartozunk hálával azért, hogy emberhez méltóan élünk. A múltban, ha dolgoztam is, mégsem tudtam soha annyit keresni, hogy jóllakhassam. Ma a feleségemmel és 5 gyermekemmel becsületes és emberhez méltó életet élhetek keresetem után. Tudjuk azonban, hogy a harcot, amit Gottwald elvtárs megindított, nékünk folytatnunk kell. Ez ösztönöz arra, hogy csoportom tagjaival az eddiginél még jobb eredményeket érjek el a jövőben. Munkámmal 5 gyermekemnek is építem a jövőjét, mert tudom, mire felnőnek, életük még szebb lesz. Rusz Éva. Szilárdan haladunk tovább Gottwald elvtárs útján A pozsonyi Dimitrov-üzem dolgozói némán, magukba mélyedve hallgatják a szomorú hírt: Meghalt Klement Gottwald elvtárs, hazánk legnagyobb fia, szeretett tanítónk és édesapánk. A munkapadok üresen, szinte fájdalmasan zakatolnak. A munkások őrá gondolnak, örá. aki oly széppé és tartalmassá tette életüket, Az egykori kizsákmányolt, munkanélküli dolgozók, akik ma magukénak tudják azt az üzemet, ahol azelőtt kín és gyötrelem volt számukra a munka, ma élmunkások, újítók, akik az ö tanítása nyomán építenek egy új hazát, a felszabadult dolgozók igazi hazáját. Szerették öt, forrón szerették. S ezért most, hogy eltávozott tőlünk, kimondhatatlan fájdalmat éreznek. — Reggel tudtam meg a hírt, hogy súlyos beteg az, akit mindenkinél jobban szeretek — buggyan ki a szó nehezen Beladics elvtárs, üzemi őr szájából. — És mindnyájan — szól közbe Babka elvtárs, az üzem élmunkása, aki decemberben az üzem legjobb munkása cimet nyerte el. — Ezért elhatároztuk, hogy üzemünk nevében táviratot küldünk nettó, hogy minél előbb gyógyuljon meg és vezessen bennünket továbbra is azon az úton. amelyen napról napra szebbé lesz életünk és erősebbekké, elszántabbakká válunk. — Sajnos, későn volt már... 11 órakor eltávozott tőlünk. S itt Babka elvtárs szemében mélységes fájdalom csillan meg. Fejét lehajtja. Tudjuk, érezzük mindnyájan, hogy örá gondol. Örá, aki valamennyiünk atyja és legjobb barátja volt. Majd Babka elvtárs, a kommunista élmunkás lassan felemeli fejét, elszántság tükröződik arcán, hozzám lép és átölel. Szorításában pártunk, egész dolgozó népünk erejét érzem. — Elvtársam, nagy fájdalom ez nekünk... de nem felejthetem el soha szavait, amit akkor . . . Sztálin elvtárs halálakor mondott, hogy soha nem szabad elcsüggednünk. Minden erőmmel azon leszek, hogy munkámat úgy végezzem, ahogy azt ö akarta. Tudom, érzem, hogy ő itt van velem. Meghalt, de müve, tanítása itt él és lüktet munkapadjainkban, gyárainkban, egész népünk szívében. Homolya László. Rozsnyó dolgozóit még egységesebbé kovácsolják ezek a nehéz napok Az ősi bányászváros, amelynek fiai annyi hősi és kemény harcot vívtak a múltban kizsákmányolóik ellen — most mély gyászba öltözött. A házak ormain vörös, nemzetiszín és fekete zászlók hirdetik a kettős gyászt: Sztálin és Gottwald elvtárs halálát. A kirakatokból- két gyászkeretes arc tekint a járókelökre, a rozsnyói bányászokra, akik megmegtorpannak a képek előtt és hoszszan elnézik azt a két arcot, a két ember arcát, akiket annyira szerettek, akik annyira hozzánöttek életükhöz, vezették őket, hitet öntöttek szívükbe a mult harcaiban és a jelen békés építömunkájában. A feketeruhás bányászok szótlanul, megrendülten ölelik át tekintetükkel a két vezért, akik visszaadták szabadságukat, jogukat az élethez, munkához, örökre eltörölve a munkanélküliséget, nyomort. A nélkülözések és sztrájkok útját megjárt dolgozók, akik keménnyé és szívóssá edződtek az évtizedes harcokban — most könnyes szemmel két drága nevet suttognak: Sztálin »és Gottwald elvtársak nevét. A város főterén, ott, ahol a partizánharcokban elesett hősök emléktáblája hirdeti a szabadság katonáinak nevét — Gottwald elvtárs bronzmellszobra áll. Körülötte koszorúk erdeje, fehér és piros virágok. S ezek a koszorúk egyre szaporodnak, egyre sokasodnak. Forró szeretetüket, mély fájdalmukat hozták el ezekben a koszorúkban a rozsnyói dolgozók, akik soha többé nem felejtik el azt a férfiút, aki harcukat győzelemre vezette, akinek gondja volt reájuk, akinek útmutatásából és tanításából mindenkor hitet merítettek. Zetyák-Valsovsky János, Lucskő József, Zelina Béla és a többi dolgozók mind, mind eljöttek, hogy tanítójuk és hü vezetőjük képmása előtt meghajtsák fejüket. Gottwald elvtárs neve örökre él ezeknek a kérgeskezű dolgozóknak szívében, akik szerették őt s akiket ő is szeretett. Ezt a forró ragaszkodást jelképezi a hattagú őrség is, amely feszes vigyázzállásban adja meg a végső tiszteletet az ország legelső dolgozójának, Gottwald elvtársnak. A fegyvereken megcsillan a tavaszi napfény, hirdetve, hogy bár mély fájdalom tölti el a dolgozókat, de egységük megingathatatlan és továbbra is rendületlenül őrzik a békét és szabadságukat. Továbbra is hűségesen őrzik Gottwald elvtárs hagyatékát és azon az úton menetelnek a győzelmes szocializmus felé, amelyet ö mutatott, ő jelölt ki hazánk népeinek. A rozsnyói dolgozók, a kérgeskezü bányászok hűek maradnak a párthoz, hűek maradnak Sztálin és Gottwald elvtárs emlékéhez. Ezek a nehéz napok még egységesebbé kovácsolják őket, hogy közös erővel, egy hittel áthatottan teremtsék meg hazánk minden dolgozójával a szebb holnapot: a szocializmust. Dénes György. Gottwald elvtárs örökre legjobb tanítónk marad Igen fájdalmasan érintett Klement Gottwald elvtárs halálának híre. Még a burzsoá München előtti köztársaság idején ismertem őt, amikor nyilvános beszédek alkalmával nyomorunk, a munkanélküliség és éhség okairól beszélt hozzánk, elnyomott munkásokhoz. Főként az 1931-es évre emlékszem vissza, amikor a burzsoá csendőrség szétzavarta Klocsnó községben tartott közgyűlésünket. A közgyűlés szétzavarása után Gottwald elvtárssal együtt magánlakásban jöttünk össze, ahol a felháborodott munkásság ama nézetének adott kifejezést, hogy szembe kell szállni a burzsoá terrorral, el kell venni a fegyvereket és ellenük kell fordítani. Gottwald elvtárs már akkor mindent megfontoló bölcsességével meggyőzött oennünket és azt tanácsolta, ne bocsátkozzunk idő előtt fegyveres akciókba, ami akkor csupán a munkásság elvérzését jelentette volna. Tanácsolta továbbá, hogy tovább szilárdítsuk a munkásosztályt a burzsoázia ellen és ha majd a munkásosztály kellően szüárd lesz, eljön a pillanat, amikor kezébe veszi a hatalmat. A második világháború összes szenvedései után nem reméltem, hogy még egyszer találkozom Gottwald elvtárssal és személyesen beszélgethetek vele. A győzedelmes február után azonban ismét találkoztam vele. Emlékezetembe vés tem bölcs szavait, hogy a felszabadulás után munkásainknak építé sünk legjobb szakembereivé kell válniok, tanultam és tökéletesedtem munkámban és éppen ez tette számomra lehetővé, hogy 1949 ben a kiváló munkások kitüntetése alkalmával ismét találkozhassam vele. Ez alkalommal megismertem, mily szeretetet táplál Gottwald elvtárs a munkások iránt. Egyenesen érezhető volt, hogy boldog a mi körünk ben. Soha sem felejtem el, Klement .Gottwald elvtárssal való második találkozásomat. 1950-ben történt, amikor a prágai Várban fogadta a legjobb építőmunkásokat és munkahelyeinkről beszélgetett velünk. Sohasem felejtem el, hogyan fogadott bennünket. A vele folytatott szívélyes beszélgetés alkalmával mindegyikünk megfeledkezett arról, hogy a köztársaság elnökénél van, mindegyikünk úgy érezte, mintha munkahelyén lenne és a munkások között beszélne. Midőn a Várból eltávoztunk, viszszaemlékeztem, hogy a burzsoázia uralma alatt munkás nem kerülhetett a Várba, mert ott csupán kizsákmányolóink tanácskoztak, akiknek tanácskozásain nem volt szükségük a munkásokra. Gottwald elvtárs oly boldognak érezte magát a munkások között, hogy a kormányküldöttséggel együtt külföldre is meghívott bennünket, 1952-ben volt ez, amikor a Német Demokratikus Köztársaságba kaptunk tőle meghívást. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy németül szólhattam a német munkásokhoz, és emiatt félelem fogott el. Gottwald elvtárs akkor is segített, eltalálta gondolataimat és megsúgta azt a szót, ami kiment a fejemből és amire akkor nem tudtam rájönni. E segítséget is nagyra becsülöm, elszántságot kölcsönzött további beszédemben és igy jól befejeztem. Fájdalommal emlékezem ma vtsBsza Gottwald elvtársra, aki tovább fog élni köztünk, munkások között. Vezérünk volt és az ö bölcs politikája lehetővé tette érvényesülésünket és jövőnk biztosítását. Mint a munkásság tanítója továbbra is fog segíteni hazánk szocialista építésében végzett munkámban Scitő feladataink teljesítésében mindig viszsza fogunk emlékezni Gottwald elvtársra. Soha sem felejtjük el azt, amire ő tanított bennünket. Anton Tenczer, áliamdíjas, a Köztársasági érdemrend tulajdonosa.