Uj Szó, 1953. február (6. évfolyam, 29-52.szám)

1953-02-01 / 29. szám, vasárnap

1953 február 1 UJSZCf 3 SZTÁLINGRÁD a történelem legnagyobb megsemmisítő csatára Február 2-án lesz tíz esztendeje, hogy Sztálingrád városának romjai között befejeződött a történelem legnagyobb- bekerítő és megsemmisítő csatája. A bekerítő ellentámadás 1942 november 19-én indult meg és már öt nap múlva Paulus német tábornok 330.000 főnyi, tökéletesen gépesített és felszerelt elithadserege körül volt zárva. Hitler megbízta ugyan egyik legjobb tábornokát, Mannsteint, azzal, hogy mentse fel a Sztálingrádban körülzárt 6. német hadsereget, de ez a kísérlet kudarcot vallott. 1943 januárjában a bekerítő aeovjet erők felőrölték a fasiszták ellenállását. Kilencvenezer náci katona megadta magát és a város területén a szovjet csapatok a harcok befejezése után 147.200 német holttestét temették el és megszámlálhatatlan mennyiségű hadizsákmányra tettek szert. A sztálingrádi csata után, — amint Sztálin elvtárs mondta, — a németek nem tudtak többé magukhoz térni. A hadtörténelem számos bekerítő és megsemmisítő csatát ismer, de azok közül egy sem fogható sem méreteiben, sem kihatásában, de keresztülvitelének tökéletességében sem a sztálingrádi ütközethez. Sztálingrádig a hadtörténelem a cannaei ütközetet tartotta a bekerítőés megsemmisítő csata tökéletes, utolérhetetlen mintaképének. Az Adriai-tenger partja melletti Cannae városkánál Hannibál pún hadai 216-ban időszámításunk előtt bekerítő csatában megsemmisítették a kétszer akkora létszámú, Varró konzul által vezetett", legyőzhetetlennek hitt római légiókat. Fel lehet említeni az austerlitzi csatát 1805-ben, ahol Napo- leon megverte a számosabb oroszosztrák hadsereget, avagy Szedánt 1870-ben, a német-francia háború során. Sem ezek, sem az első imperialista világháború alakulását erősen befolyásoló marnei csata nem foghatók az eddig legtökéletesebb mintaképhez, a sztálingrádi ütközethez. Amikor 1941 június 22-én Hitler hordái megrohanták a Szovjetuniót, biztosra vették a gyors és teljes sikert. Hetekről, legfeljebb hónapokról beszéltek, mint a háború valószínű időtartamáról nemcsak a náci propagandisták, hanem ez volt a véleménye a »szövetséges« angol-amerikai szakértőknek is. Kétségtelen, hogy a támadónak, Hitlernek, helyzete előnyösnek látszott. Gépesített hadosztályai két éven át szerte Európában nem találtak ellenfélre és villámháborúkban győzték le igazi ellenállást kifejteni nem tudó kapitalista ellenfeleiket. A német fasizmusnak dolgozott, annak szállított az egész' európai ipar. A hitleri hadigépezet rendelkezésére álló évi acéltermelés például a háború kitörése napjaiban kétszer akkora volt, mint a Szovjetunióé. De ezenfelül Hitler mögött álltak az angol-amerikai monopolista körök, akik katonailag, gazdaságilag és politikailag egyaránt kezére játszottak és megtettek mindent, hogy a náci hadigépezet útja minél könnyebb legyen a Szovjetunió felé. A bolsevizmus ellen néhány hétre, legfeljebb hónapra tervezett »büntető hadjáratből« természetesen nem lett semmi. A szovjet népnek a kapitalistáktól lebecsült politikai és gazdasági egységén és erején, a Vörös Hadsereg vitéz ellenállásán döntő módon lelassult a német »diadalmenet« és bár egészen Moszkva alá és a Donyecmedencéig sikerült előretör.nlök, már 1941/42 telén összeomlik a német katonai legyőzhetetlenség Iegendaja. Moszkva védői 400 kilométerrel vetik vissza a betolakodókat és a második világháború fasiszta-imperialista »menetrendje« végleg felborul. Az 1942. évi nyári — immár másodszor döntőnek beharangozott hadjáratra — Hitler minden eddiginél nagyobb előkészületeket tesz. Mozgósítja nemcsak saját birodalma erőforrásait, hanem tucatjával viszi a keleti frontra segédr.épeinek i hadosztályait is. A nyugati »szöI vetségesekx az úgynevezett »dieppi < partraszállás és Hess angliai »látogatása* formájában is tudtá-a adják Hitlernek, hogy nem kell tartania a második front megnyitásától, nyugodtan elviheti az atlanti partokon állomásozó hadosztályainak zömét a keleti front megerősítésére. De a hitleri hadAz Orel-Bjelgorod térségéből indított nagy német támadás, — Hitler száz hadosztályt vetett be a támadó ékbe, — először a Moszkva megkerülésére vezető legrövidebb úton, Voronyezsnél akadt el. De sikerült áttörniök ettől délre a Donyec-mede.ncén át. Rosztov eleste súlyos helyzetet teremtett a szovjet csapatok déli szárnya száA nagy Don-kanyarban, Sztálingrádtól északnyugatra és a várostól délre, Szovjetszkij környékén gyűltek össze az • ellentámadásra szánt seregek. A tartós fagy beálltával, november 19-én indult meg' a támadás eSősfsor a n*gy harapófogó északi felén. Másnap a déli sztyeppébői is előretörtek a támadó csapatok, amelyek a német elTámadások főiránya novemberben. Támadások főiránya decemberben Szovjet csapatok helyzete 1642. M. Szovjet csapatok helyzete 1942. 1<B. 12. Szovjet csapatok helyzete 1942. 12. 34. vezetés, — ^legalább is a maga módján, — levonja a háiború első évének tapasztalatait és 1942-re olyan haditervet dolgoz ki, ami — szerinte — már számol a VSrös Hadsereg tényleges erejével. Már nem támad az Északi-tengertől egészen a Fekete-tengerig terjedő egész 3000 kilométeres arcvonalon, hanem csak annak déli részén. De a Szovjetunió is felkészül az 1942-es esztendőre. Átállította egész szocialista, magas termelékenységű iparát a háború céljainak szolgálatára, a hadi anyaggyártásra. A veszélyeztetett területekről a vonatok tízezrei szállították el az ipari berendezéseket uráli s Urálmögötti részekre. A szovjet lakosság példátlan önfeláldozással, sokszor hajlék nélkül a szibériai hidegben üzembe helyezte ezeket az áttelepített vállalatokat, úgyhogy 1942. év vége felé már az egész szocialista szovjet ipar a háború céljait szolgálta. Az 1942. évi német nyári támadás célja kettős volt. Egyenesen kelet felé törve a Volgát akarta elérni és átvágva a Szovjetunió európai részének ezt az ütőerét, északnak kanyarodva Moszkvát hátulról akarta bevenni és ezzel a szovjet ellenállásra döntő csapást mérni. A hadműveleti mellékcél az volt, hogy a kubáni síkságon át elérje a Kaukázust, a Szovjetunió legfontosabb kőolajtelepeit és kedvező politikai és katonai előfeltételeket teremtsen Törökországnak a Szovjetunió elleni hadbalépésére. Ezt a második tervet támogatta az egyidejűleg Egyiptom ellen indított líbiai támadás. Nem lehet azt állítani, hogy ez a terv rossz lett volna. De megint nem számolt, vagy legalábbis nem számolt reálisan a szovjet állam tényleges ellenálló erejével, a Vörös Hadsereg ütőképességével. A sztálini hadvezetés rövid idő alatt felfedte a terv minden gyengéjét és annak megfelelően intézkedett. mára. Vagy 25 német hadosztály elözönlötte a kubáni síkságot, az ország második leggazdagabb gabonatermő vidékét és a Kaukázus előterébe jutott. A főerő, a Paulus tábornok által vezetett 6. német hadsereg és a 4. harckocsi hadtest a nagy Don-kanyaron át Sztálingrád felé tartott. A légi és harckocsi fölénnyel is rendelkező túlerőt a nyílt terepen a példátlan hősiességgel védekező szovjet katonák csak késleltetni tudták, de nem tudták megakadályozni, hogy augusztus végére a német támadóék el ne érje Sztálingrád város határát. A város öthónapos védelme epopea — hősköltemény, ami • a legnagyobb írókat ihlette meg. A német légitámadások és a tüzérségi tűz a várost napok alatt kiégett romhalmazzá változtatta. De minden kiégett házból beton nélkül is erőd lett. Azzá tette védőinek elszántsága. hősiessége és az, hogy pontosan tudták, miről van szó, mit védenek, miért harcolnak. A németek hónapokon keresztül óriási túlerővel, légi és harckocsi fölénnyel támadták a város védőit. Behatoltak Sztálingrád közepébe, a Volga-partján hosszú kilométereken át húzódó nagy ipari üzemekbe, de a védőket megtörni sehol sem tudták. Minden házért, minden emeletért, folyosóért külön folyt a harc s egyes épületek 30— 40-szer ls gazdát cseréltek. Szimonovot kell olvasni, az ő »Nappalok és éjszakák« című könyvét, hogy képet alkothassunk a sztálingrádi »pokolról«, amint azt maguk a németek nevezték. A védők kitartottak. Kitartottak akkor is. amikor a Volgán megindult a jégzajlás, illetve a folyó vékonyan befagyot. ami szinte lehetetlenné tett

e a parthoz szegezett vé. dősereg ellátását. Köbben, a legnagyobb titokban hónapok óta folyt a sztálingrádi támadó-bekerítö had művelet sztálini tervének előkészítése. / lenállást legázolva, ő-t nap múlva, november 23-án Kalácsnál — ami ma a Cjmljansask

j-tenger egyik ki-, kötöje, — találkoztak. Az áttörő harcok alatt a megvert német csapatok jórésze Hitler egyenes parancsára kelet felé — tehát Sztálingrád irányában vonult vissza úgy, hogy mire Kalacsnál a történelem ajtaja becsapódott Paulus kaVmái mögött, háromszázharmincezer fasiszta került kelepcébe. Természetesen Hitler önhittségében azt remélte, felmenti őket. Legalábbis a bezártakat ezzel hitegette. December 12-én Sztálingrádtól délnyugatra, Kotelnyikovo környékéről, Mannstein tábornok vezetése alatt résziben a Kaukázusból, részben Nyugat-Európáiból áthozott 14 hadosztály indult meg a Sztálingrád felé vezető vasútvonal mentén. Sztálingrád felmentésére. A szovjet csapatok a nagy nyomás elől eleinte oldalt kitértek, de miután a sztálini hadvezetés ezzel a felmentő akcióval is idejében számolt, megfelelő tartalékok bedobásával december 24-én a német éket a sztálingrádi gyűrűtől 40 kilométerre megállították, megverték és Kotelnyikovon túl visszadobták. Sztálingrád fasiszta „védőinek" sorsa meg volt pecsételve. 1943 január 8-án a szovjet főparancsnokság felszólította a reménytelen helyzetben lévő és már erősen megfogyatkozott német csapatokat, hogy az értelmetlem vérontás elkerülése végett tegyék le a fegyvert. Hitler megtiltotta az emberséges ajánlat elfogadását és mint később, 1945-ben Budapesten, értelmetlen lemészárlásra ítélte el őket. A sztálingrádi csata, harmadik, utolsó szakasza, a bekerített fasiszta erök megsemmisítésére, január 10-én Indult meg. A szovjet csapatok áttörték a többszörös, — a város körül, s azon belül kiépített védelmi vonalakat, a betolakodókat több csoportra hasították, amelyek azután — Hitler minden tilalma ellenére tömegesen adták meg magukat. Megadta magát Palus, német tábornok is 24 társával és 1943 február 2-án, félévig tartó példátlan heves és drámai küzdelem után Sztálingrád városában elültek a harcok. Közben, január 9-én a Vörös Hadsereg a sztálingrádi áttöréstől Voronyezsig húzódó egész doni arcvonalon támadásba lendült. Legázolta. megsemmisítette a németek mellett harcoló, fasiszta uraik áitaď vágóhídra hajtott olasz, román és magyar hadseregeket és alapjában rendítette meg ,,a bolsevizmus elleni szövetség" csatlósait. Az offemTŠväk hatalmas területeket, sokmdllió szovjet polgárt szabadítottak fel és ettől kezdve a diadalmasan előretörő Vörös Hadsereget Barimig a németek már sehol sem tudták megállítani. Nem kétséges, hogy a sztálingrádi csata sorsdöntő jelentőségű volt a Nagy Honvédő Háborúban. A „szövetséges" nyugat „orosz rejtélyről" beszélt, mert mind a hitleri fasizmus, mind az angol-amerikai monopoltoke nem értette meg, vagy nem akarta megérteni a nagy Októberi Forradalom óta Oroszországban lefolyt mérhetetlen történelmi változásokat. Nem vették tekintetbe, hogy a szocialista állam — ellentétbem a kapitalista országokkal, ahol az államhatalom kisszámú kizsákmányoló dúskáilását biztosítja milliók nyomora árán — éppen a milliók gazdasági ós kulturális felszabadításával és felemelésével a széles néptömegek jólétét szolgálja és ezért a nép, államának megvédésére, minden áldozatra kész. Hitleír Németországát és a tőkés Nyugatot meglepte a ferérorosz, ukrán, kaukázusi, turkmén és arunyi más nép ellenállása, mert nem ismerték a sztálini nemzetiségi politika összeforrasztó, minden kis riépnek teljes nemzett jogokat adó erejét. A fasisztákat és monoipoltöké s eket megdöbbentette a háború sztálini vezetésének óriási ideológiai, szervezési és technikai fölénye a legyőzhetetlennek hirdetett német „villámháború" és a háborúk sorsát álitólag önmagukban eldöntő „légitámadások, csodafegyverek, vagy ha úgy tetszik aiutombombák" stb. felett. Korunk háborúinak sorsát, amint arra Sztálin elvtárs tamít bennünket, az országok gazdasági, -morális és katonai teljesítőképességének összessége, mint állandóan ható tényező, dönti el. A sztálingrádi csata a hadtörténelemben mint a háború marx-lenini elmélet szerinti vezetésének legragyogóbb példája, mint a sztálini stratégia és taktika legtökéletesebb példaképe került be, A túlsúlyban lévő ellenséges hadsereg megsemmisítését eredményező bekerítő ellentámadás, ez a sztálingrádi csata rövid katonai meghatározása. Ez volt minden idők hadvezéreinek legfőbb törekvése, de a történelem folyamán egyetlen hadsereg sem hajtott végre ilyen vagy megközelítő méretű, jelentőségű, tökéletességű hadműveletet. Ezért marad örök időkre utolérhetetlen példa a Sztálin elvtáis által személyesen vezetett sztálingrádi csata. Végül meg kell emlékeznünk a sztálingrádi harcoknak mai, legaktuálisabb értelméről is. Sztálingrád memento, nagyon nyomatékos történelmi méretű intő jel az újra támadni akarók, az újra rabolni, más népek munkáját, boldogságát és szabadságát megsemmisíteni törekvők számára. Intő jel Sztálingrád az imperialistáknak és nekünk, a béke építőinek, a biztonság, az erő, a győzelem záloga. Tudjuk, hogy ha az imperialista hatalmak újabb vérözönt zúdítanának a világra, Szov. jetunióban, de a föld egyéb területein is, ahol a népek már a szocializmust építik, újabb Sztálingrádok várnának reájuk.