Uj Szó, 1953. február (6. évfolyam, 29-52.szám)

1953-02-01 / 29. szám, vasárnap

4 U J SZ© 1853 február 1 Az amerikai légierő véres támadásai Koreában 17 j j m s % (T. M.) 1943 február 2 -án hallgattak el az ágyuk n Sztálingrád, körűt. A hat és fél hónapos védelem, arniko' minden utca és minden ház harctér volt Sztálingrádban, világraszóló győzelmet jelentett a Honvédő Háború le­folyásában. A fasiszta hordákat ért döntő csapás végzetes volt. A sztálingrádi győzelem jelképe az egész világ ha­ladó és békeszerető emberei előtt a szocialista hazafias­ságnak és a rettenthetetlen bátorságnak. Sztálingrád a hós város nevét viseli azóta és a szialingrádi harcosok a szovjet haza hősei. Azonban nemcsak a fronton küzdő katonák hősiessége vitte győzelemre az iguz ügyet Sztá­lingrádnál. Sztálingrád lakosai ugyanúgy kivették részü­ket ebben az egyedül álló védelemben, mint a katonák ü I e t é s A sztálingrádi győzelem híre milliók és milliók szívében •erősítette meg a reményt, hogy a fasizmus napja leáldo­zott, hogy erős és kitartó harcok után n fasizmust leverik és a fasiszta seregeket kapitulálásra kényszerítik. Talán már a győzelem percében született meg a szovjet nép lelkében az a fogadalom, hogy ezt a sokat szenvedett és tönkretett várost jelépíti, szebbé és boldogabbá teszi, mint volt A szovjet nép ezt a fogadalmát betartotta. A szovjet haza minden részéből a legképzettebb szakembe­rek siettek Sztálingrádba, hogy segítségére legyenek a sztálingrádi népnek, hogy mielőbb fedél legyen a fejük fölött és mielőbb elfelejtsék a borzalmas ostrom emlékét. Sztálingrád felépült és épül folyamatosan. Sztálingrád népe hő­siesen vette ki részét az építő­munkában ugyanúgy, mint szere­tett városa megvédésében. Sztálin­grád lakosainak hazafiasságára és rendíthetetlen derűlátására jellem­ző egy sztálingrádi egyszerű asz­szonynak a története. Mária Ivanovna Zemljanszka Sztálingrád felszabadítása után azonnal elindult gyermekeivel, hogy fölkeresse volt otthonát. A hajó, amellyel Szaratovból érkezett, tele volt családos anyákkal, akik szin­tén visszatérőben voltak. Ezek az asszonyok özvegyek voltak. Férjü­ket a sztálingrádi fronton vesztet­ték el. Ahogy a hajó közeledett, a város a ködben csak homályos, szürke, félelmet keltő óriásnak látszott. Zajos embercsoport fogad­ta az érkező hajót, mindenki te­kintetével hozzátartozóját kereste. Mária Ivanovna megpillantotta öreg édesanyját a tömegben. Ahogy meglátták egymást, Mária úgy érezte, hogy lábai felmondják a szolgálatot és sírás fojtogatta tor­kát. Mária Ivanovna szemével in­tett anyjának, a gyermekekre mu­tatva és az öreg, megtört asszony csendesen , letörölte könnyeit. Elin­dultak otthonuk felé. Otthonuknak csak a romjaj voltak meg, a szom­szédoknál töltötték az éjszakát egy földbe vájt kunyhóban. Az öregasszony reménységgel várta családját, a Volgáról deszkákat ci­pelt, hogy megkezdje ö is a kis földkunyhő építését. Kora reggel már fölébresztette leányát: — »Nem lehet aludni, el kell^ kezdeni az ásást.« A gyermekek sem aludtak, mert felkeltette őket a falakról csepegő víz. A jó öreg nagymama lapátot nyomott a kezükbe és együtt kezdtek az ásáshoz. Egy hét múlva készen volt földbe vájt kis odujuk, a tetejére bádog he­lyett földet raktak. Kezdtek élde­gélni. A gyermekeket azzal vigasz­talták. hogy Sztálingrád hős védői­nek még nehezebb volt a 'Svész­árkokban. Egy reggel az idősebb fiúcska feltette a kérdést anyjának, vájjon tanulni nem fognak-e ? Nehéz kér­dés volt ez: hol és miből tanulni? Egy alkalommal, amikor Mária Ivanovna a Volgáról volt hazaté­rőben 4s megpihent egy szétrom­bolt ház mellett, egyszerre valaki nevén szólította — Visszatért is­merős — gondolta Mária Ivanovna. Észrevette, hogy a rombadölt ház­ban ép lépcső van és azon egy ma­gasnövésü asszony téglákkal telt zsákkal tart lefelé. Amikor Mária Ivanovna szeme megszokta a sö­tétséget egy nagyobb asszonycso­portot pilllantott meg, akik a ro­mokat takarították. Meglepetve kérdezte: — Ti itt akartok lakni? — Nem, mi iskolát akarunk itt létesíteni. — Itt a romokban? — Ha nincs más, akkor itt. További kérdéseire az asszonyok elmondták, hogy ők cserkaszovis­ták. Ez azt jelenti, hogy a sztálin­grádi asszonyok Cserkaszova elv­társnő felhívására hozzáfogtak a két kezük erejével eltakarítani az ostrom romjait és a megmaradt lehetőségeken belül felépíteni vala­mit. ami az élet megkezdéséhez szükséges. Mária hozzálátott a munkához a Cserkaszov-csoporttal és két hét múlva az osztály rend­ben volt. Ablaküveget találtak más lerombolt házakban, padok helyett aknaládákat hoztak és a tanítónő Sztálin-képet is talált az asztal fölé. Most már a gyermekeknek volt hova menniök és Mária Iva­novna munkát keresett. Bátyja rá­beszélte, hogy a vasúthoz menjen dolgozni. Mária Ivanovna azonban elhatározta, hogy kőműves lesz, Sztálingrádot akarta építem. 1947-ben, a mostani Béke-utcá­ban az első iskola építkezésén dol­gozott Mária Ivanovna. A város egész központja romokban vrlt. Munkája közben a sokat szenve­dett asszony csak azt hajtogatta: — Átkozott gyilkosok, mit csinál­tak városunkból! Nehéz év következett a kis csa­ládra. Télen súlyosan megbetege­dett Mária Ivanovna édesanyja, de még nagyobb baj i s történt. Az idősebb fia villamos alá került és amputálni kellett lábát. Mária Iva­novna nem is tudja, hogyan jött ki a kórházból az operáció után. De fia meggyógyult és a tanulás­ban utolérte társait, az osztály legkiválóbb növendéke lett. Ahogy a meleg idő beköszöntött, Mária jelentkezett az építő trösztnél. Má­ria maltert kevert. Nem nőnek va­ló munka ez, de Mária erős elha­tározással úgy döntött, hogry az építkezés minden munkájában részt vesz. Amikor úgy érezte, hogy lan­kad az ereje, eszébe jutott a föld­kunyhő és az iskola a romos ház­ban. A városnak fel kell éoülnie a hamuból és ehhez mindenkinek hozzá kell járulni. Es a város va­lóban épült. Egy alkalommal, amikor Mária Ivanovna maltert vitt fel az állvá­nyon, megállt Mihail Szerga kőmű­ves mellett és csodálattal szemlél­te, milyen gyorsan húzza a falat. A kőműves észrevette. hogy az asszony, miközben a maltert adja, elmerülve figyeli munkáját. Tréfá­san rászólt: — Csak nem akarod ellopni a munkamódszeremet? Nem női mun­ka ez! Márai Ivanovna azonban meg­próbálta a falrakást, de bizony az első kísérlet kudarccal végződött A falat le kellett bontani. Minden­nek ellenére Mária elhatározta, hogy igenis kőműves lesz. Másnap újra felment Szerga mellé, most már jobban sikerült neki a munka és rövidesen bekerült Szerga mun­kabrigádjába. Sztálingrádban gyönyörű a tavasz. Mária Ivanovna már a sa­ját lakásában lakik a város végén. Munkahelyei változtak. Az első iskola után a Béke-utcában még két iskolát, gyermekotthont, kór­házat épített és már átment a Szovjet-utcába lakóházakat építeni. Az egyik napon, amikor a ma­gasban húzta a falakat, a Volgára tekintett. A nap már lenyugvóban volt. A Volga szélesen hömpöly­gött, hajók úsztak a folyamon, amelyek fehér madarakra emlékez­tették. A folyó körüli nagy terü­let ragyogott a napfényben. Zeml­janszkán az öröm érzete hatalma­sodott el. A folyón kigyúltak a fé­nyek és a város visszatükröződött rajta, mint egy hatalmas fényes csoda. Mária Ivanovna elragadtat­va a látványtól úgy érezte, hogy ez egy szép álom csak. Hiszen a szeme láttára nőtt' ki a romokból, emeletröl-emeletre, mind maga­sabbra Sztálingrád és vele együtt ez az egyszerű sztálingrádi asz­szony, az anya. Forró szeretet ön­tötte el Mária Ivanovnát. Harcos város volt Sztálingrád és most gyönyörűen épülő város. Ebben a városban minden kő szent volt előtte és ebben a városban most minden újjászületett. Elhatározta, hogy másnap elvi­szi két kis gyermekét sétálni és mindent megnéz velük, ami Sztá­lingrádban ezen rövid idő alatt föl­épült. Már csak két gyermek volt nála. Az idősebb fia Szverdlovszk­ban tanult és .nemrégiben közölte egy tréfás levélben, hogy legyen nyugodt, egy lábbal is messzire fog jutni! \ traktorgyárnál szálltak le a villamosról. Mária Ivanovna, Sztá­lingrád egyik építője, maga is cso­dálattal vette tudomásul, hogy itt egy új város nőtt ki a földből. Né­hány utca hatalmas lakóházakkal már készen állott. Kis fia kérésére elmentek megtekinteni a Volga­gátat. A gát építését még csak nemrég kezdték el. Amint villa­mosba szállva, ismét a város köz­pontja felé haladtak, sok helyen mutatott rá Mária Ivanovna épüle­tekre, amelyeken ő is dolgozott. A villamos áthaladt a Védelem-terén. Ez a hatalmas tér házaival telje­sen leégett, de most nagy iramban épült. Sóhajtva gondolt Mária Iva­novna arra, mily nagy harcok dúl­tak itt. Az Elesett Hősök-terén le­szálltak. A tér, mint mindig, csen­des volt. Egyszerre idegen beszéd zavarta meg a csöndet. — Franciák — mondotta halkan a kisiány. — Miből gondolod ezt? — Azt mondták »Victoire« s ez győzelmet jelent. Ez a győzelem adta vissza nekik is a szabadságot, csak ne feledkezzenek meg erről .. Nemrégen indiaiakat is láttam itt. sőt németek is meglátogatták Sztá-' lingrádot, — folytatta a kislány. — Nekik igazán van miért meg­hajolni a mi hőseink sírja előtt. Mária Ivanovna egy házra mu­tatott, amely egészen a Volga fölé emelkedett. — Látod, most ezt építem. Egy kerítéshez értek, amelyen a következő felírás volt . látható: s Ezen a helyen fog állni a munka­palota. Épitő elvtársak, ezt a há­zat november 7-ig befejezzük. Di­csőség a munka hőseinek! Ma Zemljanszkaja kőmüvesnő brigádja két normát teljesített!« A kislány örömmel kiáltott fel: — Anyukám, te hős vagy! K özeledtek a Volgához. A fo­lyón hajók úsztak, anyagot szállí­tottak a Volga—Don építkezéshez A kikötőnél munkások várták a szaratovói hajót. Mária Ivanovna a téren áthaladva belépett a Béke­utcába. Az utca fölött a nap suga raiban a következő szaval? világí­A »Fravda« közli Sz. Borzenkó­nak, fenj ani tudósítójának cikkét, amelyben a tudósító beszámol az amerikai repülőerödöknek a békés koreai falvak elleni bombatámadá­sairól. Az amerikai repülőerők kötelékei — írja Borzenko, — folytatják a már rombadölt városok bombázá­sát és ugyanakkor pusztítják a békés falvakat is, amelyek távol­esnek a nagyobb lakótelepülésektől és országutaktól. Az amerikaiak ezeket a terrortámadásokat ciniku­san »szönyegbombázásoknak« neve­zik és a térképen előre felvázolt részeken hajtják végre. A cikkíró példaképpen megemlíti Nanszenri falvacskát, amelyben 49 szorosan egymásmellé épített parasztházacs­ka van. Borzenko leírja a falu elleni éj­szakai bombatámadást, amelynek következtében a község egyetlen romhalmazzá vált, leírja, hogy a mentési munkálatok közben időzí­tett-bombák robbantak. Az első támadást három óra múlva újabb követte. Magnéziumfények fellobbanása világította meg a vérfagyasztó pusztítás képét — folytatja Bor­zenko. — A pilóták lefényképezték aljas munkájuk eredményét. Az amerikai légierőnél bevezették a rombolás progresszív és darab­számszerinti bérezést. Ez megfelel az amerikai tábornokoknak és a pénzéhes, hidegvérüen gyilkoló, em­beriességükből kivetkőzött pilóták­nak. Azon a napon, amikor a meg­gyilkolt áldozatokat temették, a hegycsúcsok mögül feltűntek az amerikai repülőgépek és géppuska­tűzzel árasztották el a temetési menetet. Az amerikai pilóták Észak-Korea legtávolabbi vidékein naponta kö­vetnek el hasonló gaztetteket, — Január 28-án a Szakszervezetek Házának oszloposamokában meg­nyílt a Komszomol moszkvaterületi értekezlete. Több mint 650 küldött jött össze a moszkvaterületi kom­szomolisták sokezres tömegének képviseletében. Alekszej Rapohin, a Komszomol moszkvai bizottságának titkára, va­lamint a vitában felszólaló küldöt­tek megállapították, hogy J. V. Sztálin ,,A szocializmus közgazda­sági problémái a Szovjetunióban" című munkája és a párt XIX. kon­gresszusának határozatai a moszk­vai terület ifjúsága számára épp­úgy, mint a Szovjetunió minden dol­gozója számára, a kommunizmus­ért vívott harc nagy programmja, vezérfonal a cselekvéshez. A fiata­lok elmélyülten tanulmányozzák ezeket a történelmi okmányokat. A küldöttek büszkén számolnak be arról, hogy a komszomolisták, valamint a moszkvai és moszkva­területi fiatalok nagyban hozzájá­rultak ahhoz, hogy a moszkvai te­rületen, ahol az egész ország ipari termékeinek több mint 20 százalé­kát gyártják, sikeresen teljesítet­ték az 1952. évi tervet. tottak: »Békét a világnak!« Amint Mária Ivanovna elolvasta ezt a feliratot, magához szorította gyer­mekeit és így szólt: — Jól figyeljetek, gyerekek, ezt Sztálingrád üzeni a világnak. Ismét elmúlt egy év. Gyors év volt, telve nagy és kis események­kel. Mária Ivanovnára nehéz volt ráismerni. Világos, reménykedő szemekkel nézte az életet A vá­rosban minden feltartóztathatatla­nul haladt előre és ő sem maradt vissza. A nyáron, röviddel a gyer­mekeivel tett sétája után békekül­döttnek jelölték az országos béke­konferenciára. Először életében be­szélt ilyen fórum előtt. A szavak ömlöttek a szájából, volt mit mon­dania. De a legfontosabb esemény életében nemrégiben történt. A XIX. pártkongresszus előtt brigád­ja sztahanovista műszakba kez­dett. Nem kellett szégyenkezniök, gyönyörű teljesítményt értek el és amikor a műszak bevégződött, a párt titkára eljött Mária Ivanov­nához és mondotta: írja Borzenko. — Különösen vasár­naponként kegyetlenkednek, ami­kor minden felszállásért kétszeres díjazást kapnak. A 8. amerikai hadsereg parancs­noksága azt a feladatot tűzte az amerikai légierő elé, hogy semmi­sítsen meg minél több. lakótelepü­lést, fossza meg a parasztokat élel­miszereiktől. A parasztok jószágai az amerikai repülőik kedvelt cél­pontjai lettek. A pilóták golyószó­rókból lövik és napalmmal gyújt­ják fel az állatokat. Az amerikai légierő hozzáfogott, hogy végre­hajtsa a tavaszi vetési munkák meghiúsításának ördögi tervét. Ti­tokban időzített bombákat dobnak a jéggel borított rizsföldekre. Ezek a bombák úgy vannak beállítva, hogy csak több hónap múlva rob­banjanak fel. Az amerikai repülő­gépek több, mint két és féléve na­ponta bombázzák Észak-Koreát, eszeveszetten rombolnak, arra azon­ban képtelenek, hogy megváltoz­tassák a front vonalát, vagy meg­ijesszék a koreai népet. Az ameri­kai hódítók mindmáig légierejük­ben bíztak, főszerepet szántak lé­gierejüknek, a világ meghódításá­ról szőtt hagymázos tervük végre­hajtásában. Az Egyesült Államok légihaderői azonban már régen el­vesztették azt a szerepüket, hogy ülőerőt képviseljenek a koreai há­borúban és' a békés lakosság ellen indított embertelen terror eszközé­vé váltak. Az oceánontúli rablók az elmúlt évben csupán Fenjanra 52.380 bombát dobtak. Az ameri­kai légierő, — írja befejezésül Bor­zenko, — most alapjában véve olyan szerepet tölt be, mint a gestapo hóhérosztagai, csak annyi a különbség, hogy az amerikai lé­gierő feladata még véresebb, még szörnyűbb. Ennek újabb bizonyíté­ka a frontvonaltól távoleső békés koreai falvak barbár megsemmisí­tése. A beszámolóban tárgyalt időszak alatt a Komszomol mosrikvaterületi szervezete jelentősen megerősödött és megerősítette kapcsolatait az if­júsággal. Egy év és nyolc hónap alatt létszáma 175.000 fővel szapo­rodott. Növekedett a főiskolák és technikumok Komszomol-szerveze­teinek szerepe a magasképzettségti szakemberek képzése terén. Moszk­vában és a területen jelenleg 75 fő­iskola és 166 középfokú szakiskola, van, amelyekben több mint 230.000 fiatal tanul. Ezenkívül a levelező főiskolákon és technikumokon 177 ezren tanulnák. A munkás- és falusi ifjúság esti iskoláin 130 ezren ké­pezik ki magukat. A moszkvai és moszkvaterületi komszomolisták a pártszervezetek tevékeny segítőtársai az új sztálini ötéves terv teljesítéséért folyó harc­ban. Nincs nagyobb boldogság az ifjúság számára — jelentették ki az értekezlet küldöttei — mint Jo­szäf Visszárionovics Sztálinnak, a szeretett vezérnek és tanítónak ve­zetésével a néppel együtt harcolni a kommunizmusért. — Zemljanszka elvtársnö, ké­szülj fel, a párttagságra jelöltünk a pártba. Ugyanezen a napon sürgöny jött fiától. Hazatérőben van Sztálin­grádba, kitűnő eredménnyel végez­te el az egyetemet, megkapta a diplomát és filozófiai disszertáció­ját írja. A sok öröm egyszerre szakadt rá. Szinte félt, hogy a szive nem bírja ki. A következő vasárnap új lakásba költöztek a Szovjet-utcá­ba, abba a házba, amelyet ő épí­tett. Amikor lakását már szépen be­rendezte, -kiment lakásának erké­lyére és előtte feküdt a város tel­jes gyönyörűségében. A kerítés he­lyén, amelyen a felirat a leendő munkapalota felépítésére hívta fel a munkásokat, már felépítve állott. Sztálingrádot a szovjet nép építette fel, amely megmentette az emberiséget a fasiszták pusztításá­tól, és amely tovább védi a népek békéjét. (Az Ogonyok nyomán.) A Komszomol moszWa területi értekezlete i

Next

/
Thumbnails
Contents