Uj Szó, 1953. február (6. évfolyam, 29-52.szám)

1953-02-01 / 29. szám, vasárnap

2 115 %w 1953 február 1 A Nemzeti Bizottságok elnökeinek és titkáraínak országos konferenciá a Pénteken, január 30-án nyílt meg ( Prágában a Szláv otthonban a nem zetj bizottságok vezetőinek kétnapo­országos konferenciája. A konferen cián résztvettek az összes kerületi, járási és egysége* nemzeti bizott­ságok elnökei és néhány helyi nem­zeti bizottsági elnök is; továbbá mindegyik kerület részéről a női bi­zottságok elnöknői képviselve vol­tak. A konferencia tárgysorozata ki terjed azoknak a feladatoknak meg tárgyalására, amelyeket Cseliszlo vákia Kommunista Pártjának orszá gos konferenciája bízott a nemzeti bizottságokra és amelyek a gott waldi ötéves terv ötödik évének tel­jesítéséből folynak. A konferencián jelen volt Antonin Zápotocky kor­mányelnök, Václav Dávid a nem­zetgyűlés alelnöke, mint Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, továbbá jelen voltak dr. Oldricli John, a nemzet, gyűlés elnöke és a Nemzeti Arcvo­nal központi akció bizottságinak titkára, Zdenek Fier'inger kormány­elnökhelyettes, továbbá a következő miniszterek: Ján Harus tábornok, ing. Ľudmila Jankovcová. Jozef Krošnár, Václav Nősek, dr. h. c. Jo- zef Plojhár, František Krajčír, Jo- zef Nepomueky, Antonín Pospišil, dr. A. Neuman, és dr. Štefan Rais. Mint vendég jelen voltak továbbá még dr. Václav Vacek Prága főpo]. ! gármestere, Bohumil Červíček a köztársaság elnöki irodájának veze­tője, továbbá a PJemzeti Arcvonal valamennyi alakulatának, a többi minisztereknek és közéletünk minden ágának számos képviselője is. A konferenciát J. Lietavee elvtárs belügyi megbízott nyitotta meg. Utána dr. V. Vacek, Prága főpol­gármestere üdvözölte a konferen­ciát. A főbeszámolót a nemzeti bizottságok végzett munkájáról és különösen tavalyi feladatairól V. Nősek elvtárs belügyminiszter ter­jesztette elő. A konferencián délelőtt a nemze­ti bizottságok számos képviselője Vett részt a vitában. Váciav INof-ek elvtárs he üoymini«ztt v be^mnSójából: Václav Nősek elvtárs beliigymi niszter beszámolójának elején fog lalkozott államunk szocialista rend­szerének kiépítésével és a nemzet­közi helyzettel. Hangsúlyozta, hogy az egész világ dolgozóit a békéért folytatott harcukban lelkesíti a Szovjetunió és a népi demokratikus országok népeinek példája. A mi köztársaságunk és népünk is — folytatta Nősek miniszter — a legnagyobb mértékben tartozik eb­ben a harcban résztvenni. Erre mindnyájunknak kijelölte az utat Csehszlovákia Kommunista Pártjá­nak országos'konferenciája és külö­nösen az a 10 pont, amely Klement Gottwald elvtárs beszámolóiának befejező részében foglaltatik. Ennek a 10 pontnak mindegyike kivétel nélkül a nemzeti bizottságok mun­kájára és tevékenységére is vonat­kozik. Ezé^t állandóan tanulmányoz­ni kell ezeket a dokumentumokat, és a nemzeti bizottságok működésé­ben mindenütt alkalmazni kell őket és megvalósítani. Ebben a teremben a tavalyi kon­ferencián megígértük Klement Gott­wald elvtársnak, hogy munkánkban mindig szem előtt fogjuk tartani a dolgozó nép és a népi demokratikus állam érdekeit és arra fogunk tö­rekedni, hogy megközelítsük nagy mintaképünket a Szovjetuniót. Ma tőlünk függ, hogy elmondhassuk, hogy munkánkban teljesítettük-e ezt az ígéretet és hogy mit végeztünk. A pártnak és kormánynak a la­kosság hússal és hústermékekkel való ellátása javításáról szóló ha­tározatát 1953. január l-ig akként teljesítettük, hogy a szarvasmarhák tervszerinti állományát 100 százalé­kosan elértük (ebből a teheneket 98 százalékra) sertésekét 116 százalék­ra, az anyadisznókét 98 százalék­ra. a juhokét 92 százalékra és a baromfiakét csaknem 100 szá­zalékra. Borjakban és malacokban elértük a tervben előírt mennyisé, get. Ennek következtében a közéi el mezés az 1951. évihez képest 11.795 tonna marhahússal, 39.676 tonna disznóhússal és 7640 tonna borjú­hússal többet kapott. Egyet azonban elvtársak, meg kell jegyeznünk. Ha­bár a fejőstehenek számában csak­nem 100 százalékot értünk el, mégis a tej szolgáltatás az utolsó hetekben csak 78.6 százalékot ért el. Habár a házi öléseknél 2 métermázsás, sőt még nehezebb sertéseket is öl­nek, a közellátásra beszolgáltatot­tak távolról sem érik el; a tervezett súlyt .tudniillik a 105 kg-ot az EFSz-bői és a magánszektorból és a 117 kg-ot az állami birtokokról. Ugyancsak 100%-san-vagyis maga­sabban, mint 1937-ben lett a baromfi­állomány terve teljesítve és még sem szolgáltatjuk be a tervezett to jásmennyiséget. Mi az oka ezeknek a hibáknak? Azt tyszem. elsősorban az. hogy nincs meg a kellő jő együttműködés a nemzeti bizottsá­gok és a felvásárló közegek közt. továbbá, hogy a helyi nemzeti bi zottságok elégtelenül vezetik a me zőgazdasági termelés nyilvántartá­sát, végül, hogy a nemzeti bizott­ságok elégtelenül ellenőrzik a me­zőgazdasági termelés beadási fel­adatainak teljesítését. A helyi nem­zeti bizottságok' bevezették ugyan az állatnyilvántartást és általában a mezőgazdasági termelés nyilván tartását, azonban ami a legrosz szabb: ez a nyilvántartás elsősorban nem pontos és így gyakran nem fe­lel meg a tényeknek, másodsorban pedig a nyilvántartást nem egészíť ki folytatólagosan, ennek a helyzet nek véget kell vetni. Napjainkban nagyon égető kérdés a mezőgazdasági termelésben a ta­karmányalao. Ismeretes, hogy a ta­karmányalap nem növekedett a mar haállornány magasságával egyenlő arányban Az 1952 évben néhol talán ked­vezőtlen volt az időjárás a takar mánvtermelésre. azonban nem sza bad elfelejtenünk, hogy a takar­mány készletek súlyos helyzete a nemzeti bizottságoknak ezen a szakaszon kifejtett rossz munkájá­ból is folyik. Nem tudtuk bevetni a tervbevett területeket sem 1951" sem pedig 1952 őszén, a téli és tavaszi vegyes takarmányokkal. Ezen a helyen különösen figyel­meztettem a szlovákiai elvtársakat, hogy ennek a feladatnak teljesíté­sében ők messze elmaradtak a csehországi kerületek mögött. Nem tudtuk továbbá a kaszálást kellő dőben és széna veszteség nélkül el­végezni, sem pedig a kapásnövé­nyek munkálatait és sok helyen kint marad a földön a répalevél, továbbá nem szedték össze a kom­bájnok után a szalmát és ma az. aminek takarmánynek kellett vol­na lenni, csak trágya. A nemzeti bizottságok legfontosabb kérdése a mezőgazdasági politikában azonban továbbra is a JRP-k támogatása. Zápotocky elvtárs folyó évi január 9-én a Nemzeti Arcvonal központi akciós bizottságának ülésén előad­ta hogy csaknem félévre való élel­miszereket be kell hoznunk. Kzen változtatni kell akármibe kerül is, és ezt csak úgy érhetjük el, hogy­ha saját termelésünk hozamát emeljük, és hogyha hazai források­ból állítjuk elő a lehető legjobb minőségű és lehető legtöbb élelmi­szert. Éppen a mezőgazdasági ter­melésben kell megnyilvánulnia a nemzeti bizottságok gazdasági szer­vező munkájának és ugyanazt kell elérni a helyi gazdálkodás szaka­szán is. Önbírálóan ki kell jelentenünk, hogy a nemzeti bizottságok vezeté­se alatt a helyi gazdálkodás és a községi vállalatok eddig nem tel­jesítették jól feladatukat. Jogos a panasz a karbantartási szolgálatra, mert az lassú és gyakran rossz és drága. Panaszkodnak arra is, hogy a helyi gazdálkodás vállalatai nem termelnek elegendő árút. A helyi gazdálkodás legfőbb feladata, hogy elsősorban biztosítsa az apró fo­gyasztási cikkek termelését és a lakossá? kiszolgálását javítási és karbantartási munkálatokban. Hogy dolgozóink számára bő, jó­minőségű fogyasztási cikkeket biz­tosítsunk, hogy a javítási és kar­bantartási munkálatokat megja­vítsuk, hogy a • szolgálatok minősé­gét javítsuk és határidejüket a le­hető legnagyobb mértékben meg­rövidítsük és ezeket a szolgálato­kat olcsóbbá tegyük, ahhoz az szükséges, hogy a vállalatokba, és ezeknek a vállalatoknak irányító szervezeteibe olvan szervezést ve­zessünk be, amely megfelel a terv­gazdálkodás szükségleteinek és a szakszerű vezetés fokozódó köve­telményeinek. A vállalatokat a nemzetgazdasági alapágazatok sze­rint kell megszerveznünk, vagyis fel kell őket osztanunk a helyi ipar vállalataira és a községi gazdálko­dás vállalataira. Előkészítjük már az erre vonatkozó javaslatot és már meg is tárgyaljuk azt a ke­rületi nemzeti bizottságokkal. Ahhoz, hogv a munkát megta­nítsuk és hogv a hibákat megszün­tessük, a hélyí gazdálkodás válla­latainak segítségére kell sietnie a szocialista versenynek is. mint ahogy azt Antonin Zápotocky elv­társ a központi szakszervezeti ta­nács ülésén tartott legutóbbi fel szólalásában is hangsúlyozta. A legutóbbi konferencia óta szé­les mértékben megalakultak a nem­zeti bizottságok állandó bizottsá­gai a kerületi, járási és egyes he lyi nemzeti bizottságoknál is. Az állandó bizottságok jelentősége el­sősorban abbatt áll, hogy ezek az alapjául szolgálnak a nemzeti bi­zottságok tagjai kezdeményezése kifejlődésének és hogy megsegítik a nemzeti bizottságok plénumát ve­zető és ellenőrző munkájuk elvég­zésében. Az állandó bizottságok felállításánál, azoit feladatainak ki­tűzésénél, egyszóval egész, munká­juknál figyelembe kell venni az állandó bizottságok funkcióját, tud­ni kell azt, hogy az állandó bizott­ságok tagjai nem hivatásos dolgo­zók ezen a téren, hanem, hogy munkájukat rendes 8 órás munka­idő után végzik és nem szabad el­felejteni. hogy az átmenet erre a munkamódra igen nehéz, azonban csakis ez a munkamódszer, amely kezeskedik a tömegek mozgósítá­sáról, biztosítja a szocializmus vég­leges megvalósulását. A helyi nemzeti bizottságok munkájának megjavítása céljából egy évvel ezelőtt valamennyi faluba helyi titkárokat küldtünk ki. Ma már kétségtelen, hogy ezek kikül­dése a falvakba helyes volt és hogy ezek a titkárok nagy munkát vé­geztek. Azonban munkájukban hi­bák is vannak. Néhol előfordul, hogy a titkár kijelenti, hogy »a nemzeti bizottság én vagyok«, máshol a nemzeti bizottság funk­cionáriusai a munkát és a felelős­séget a titkárra hárítják azzal az indokolással, hogy »esért fizetik«. Ehhez a helyzethez járul még az is, hogy mind a központi hivata­lok, mind a kerületi és járási nem­zeti bizottságok a feladatokat a helyi nemzeti bizottságok helyett egyenesen a helyi titkárokra bíz­zák E. tünetek ellen harcolni kell és véget kell nekik vetni, mert hi­szen a titkárokat nem azért küld­tük a falukba, hogv feloszlassuk a helvi nemzeti bizottságokat hanem azért, hogy a helyi nemzeti bizott­ságok munkáját széleskörben ki­feilesszük. A titkárok további munkája szá­mára következő követelményeket kell felállítanunk: 1. Harcolni kel! az ellen, hogy a titkárt, és a helyi nemzeti bizott­"áfot azonosnak tekintsük. 2. El kell érnünk azt. hogy a titkárok munkájukkal kizárólag a helyi nemzeti bizottságok titkári munkáját végezzék. 3. Arra kell törekednünk, hogy a titkárok számát a tervszerű számra kiegészítsük és hogy tény­leges számuk ne csökkenjen. 4. A titkárok számának kiegé­szítésénél abból kell kiindulnunk, hogy sehonnan sem kapunk kész kádereket, hanem hogy magunk­nak kell ilyeneket nevelnünk és nem szabad azt a kifogást emel­nünk, hogy nincs elég sok káder. 5. Nyíltan rendet kell teremte­nünk azoknak a helyi titkároknak ügyében, akik nem váltak be és 'kiknél nem is várható javulás. Fzeket az elvtársakat nyílt káder­megbeszélés után minél előbb ki kell cserélnünk. 6. Javítanunk kell a járási és a kerületi nemzeti bizottságok gon­doskodását a titkárokról, főképpen javítanunk kell munkájuk ellenőr­zését. ami azonban nem lehet ön­célú. A kommunista párt, a kormány és dolgozó népünk azt óhajtja és arra van szüksége, hogy a nem­zeti bizottságokból a proletárdikta­túra olyan szervei legyenek, mint amilyenek a szovjetek. Vájjon meg vannak-e nálunk erre a lehetősé­gek és feltételek? Igen, megvan­nak Már az eddigi jogszabályok: az alkotmánytörvény, a kerületi rendszerről szóló törvény, az 1950. évi 14. számú kormányrendelet és egy egész sereg más jogszabály azokkal a konkrét feladatokkal együtt, amelyek a nemzeti bizott­ságokra vannak bízva, megadnak erre minden lehetőséget ugyanúgy, mint a nemzeti bizottságok dolgo­zóinak hatalmas száma. Gondoljuk csak el. hogy a kerü­leti, járási és helyi nemzeti bizott­ságokban körülbelül 300.000 funk­cionáriusunk van. Gondoljuk el, hogy feladataink teljesítése egészen Kultúrmunka Kulcsodon A Csemadok helyi csoportja 1952. december 6-án alakult meg Kulcso­don 32 taggal. Bár a taglétszám ala­csony, a kultúrmunkások teljesítmé­nye' aránylag magas, ami azzal bíz­tat, hogy rövidesen a taglétszám is növekedni fog. A csoport rendszeres szervezeti éle­tet él. A vezetőség és a tagság he­tenként megtárgyalja a feladatokat, amelyeknek végrehajtását ellenőr­zik és már ez is biztosítéka a jó munkának. A Csemadok-tagság ja­varésze egyúttal az EFSz-nek is tag­ja, ahol szintén jó munkával járul hozzá a szocialista falu felépítésé­hez. A napi munka elvégzése után a Csemadok zenekara, a színjátszó csoport próbát tart, vidám az élet a kultúrmunkások között. Sztálin elvtárs születésnapját 150 főnyi néző előtt ünnepelték műsoros est keretében. Sztálin elvtárs életét és munkásságát Gáspár Géza, a he­lyi csoport titkára ismertette. A szí­nigárda még december hónapban be­tanulta Mikszáth: „Különös házas­ság" c. színmüvét, amelyet három­szor adtak elő nagy sikerrel nem­csak a kulcsodi dolgozóknak, hanem a környékről Medve, Radvány, Del­lér községekből jött vendégeknek is. A nagy érdeklődés miatt az előadást negyedszer is meg kellett ismételni. A sikeren felbuzdulva a csoport újabb munkába kezdett és vállalta, hogy a járási konferencia tiszteleté­re újabb színdarabot tanul be, ezen­kívül megszervezi a CsISz-csopor­tot, amelyet támogatni fog munkájá­ban, valamint újabb előfizetőket sze­rez a Fáklya folyóiratnak. A most megtartott évzáró közgyű­lésen jelen volt a helyi pártszervezet és a helyi Nemzeti Bizottság kül­dötte is. A közgyűlésen már 107-en vettek részt. A kialakult kritika és önkritika alapján kiküszöbölődnek a csoport egyes tagjainál mutatkozó hiányosságok is, ami előfeltétele a még jobb kultúrmunkának. A kul­csodi csoportnak az a törekvése, hogy a falu lakosságának kulturális és politikai színvonalát emelje, kü­lönösen akkor fog sikerülni, ha rend­szeresen megtartják a Csemadok is­meretterjesztő előadásait js. fd. Heti tizenhárom korona A múltkoriban régi ismerősömmel találkoztam a rozsnyói bányaüzem­ben. Kemény kézszorítás után egy­más hogyléte felől érdeklődtünk. Válaszában ismerősöm elmondotta, hogy munkájával meg van eléged­ve, majd kiegészítésül hozzátette: — Havonta átlag 6—7000 koro­nát keresek, de volt úgy, hogy már töbet is kaptam. Tudod, a kereset a munkahelytől függ. Egyik hónap­ban jobb helyen, a másik hónapban rosszabb helyen dolgozom. Termé­szetesen eszerint változók keresetem is. De azért az átlagos keresetem­mel is elégedett vagyok. Az öreg vájár szavait örömmel hallgattam, meg voltam győződve öntudatos, magatartásáról. A leg­nagyobb elismeréssel tekintettem rá, mert beszédében nemcsak a meg­szokott panaszokat, hanem a való­ságot, az eredményeket juttatta ki-j fejezésre. Elismerésemet azonban megdöbbenés követte, mert ismerő­söm beszéde további folyamán ki­jelentette, hogy ott akarja hagyni az üzemet. Ezt az elhatározását a legjobb akaratom mellett sem tud­tam megérteni. Hogyan lehetséges az, hogy valaki jól keres, meg van elégedve munkájával és mégis ott akarja hagyni munkahelyét? Ezek a kérdések villantak át agyaimon, és hogy tiszta képet nyerjek, to­vább érdeklődtem. A kérdéseimre kapott válaszból megtudjam, hogy ismerősöm azért akarja otthagyni a bányát, mert vidékről jár be dolgozni és sokallja megtenni minden nap azt a hatki­lométeres utat, ami lakhelye és munkahelye között van. Mint, aki nagyjából ismerem az illető bányász múltját és mint aki tudja, hogyan dolgozott a régi rendszerben és milyen körülmények között járt akkor a munkába, igye­keztem meggyőzni helytelen gondol­kozásáról. Felhívtam figyelmét ar­ra, hogy a rendes autobuszközleke­dés mellett ez a hat kilométer na­ponta nem vesz többet igénybe, mint egy félórát. Ez pedig egy­általán nem elfogadható ok arra, hogy valaki ezért elhagyja munka­helyét. Meggyőző törekvésemnek csak az lett az eredménye, hogy az elvtárs határozott hangon, mint egy jogos követelő fél — kijelentette: — Ha az üzem megfizeti az au­tobuszköltséget. maradok, ha nem, ikkor elmegyek! Igazán nem várt felelet volt. Nagyon meglepődtem, s hogy meg­lepetésem érthető volt, az alábbiak­kal akarom bizonyítani. Ez a bányász, aki ma hat kiio­métlerröl autóbusizon jár munka­helyére, ,a múltban a kapitalista rendszer alatt egy másik bánya­üzemnél dolgozott, ami kilenc ki­lométernyire volt lakhelyétől. Itt nyolc évig dolgozott és miután a kapitalizmus nem gondoskodott ar­ról, hogy a dolgozók helyzetét meg­könnyítse, a falvakat autóbuszjá­ratokkal összekösse — így ez a dol­gozó is a kilenckilométeres utat nem a mai viszonyokhoz hasonló­an kényelmes autóbuszon, hanem —­saját kijelentése szerint — gyalog, esetleg kerékpáron tette meg. Míg tehát a mult rendszerben nyolc éven keresztül naponta kilenc kilométeres uitat tett meg kerék­páron, vagy gyalog, addig ma a né­pi demokráciában' a lakhelyétől hat küométerr® eső munkahelyére is autóbuszon jár és ezért fizet össze­sen heti 13 korona 50 fillért. Ha most összehasonlítjuk e .té­nyeket és nem vesszük figyelembe a naponta kilenckilométeres gyalog­lás vagy kerékpározás utáni fárad­ságot, hanem csupán a költsége­ket, akkor is nyugodtan elmondhat­juk: ennek az elvtársnak a múltban — hogy munkahelyéhez az utat megtegye — az amúgy is csekély keresetéből többet kellett fizetnie kerékpárgumira és bakancstalpra, mint ma a rendes keresete mellett autóbuszra. A különbség tehát, ami a dolgo­zó életében ezen a téren beálJt, óriási. Ennek ellenére ezzel nincs megelégedve és ott akarja hagyni munkahelyét, vagy — mint mon­dotta — fizessék meg az útikölt­séget és akkor marad. Helyes ez? Szerintem — és azt hiszem, minden becsületesen gondolkodó ember sze­rint — nem helyes. Ezt meg keill érteni mind a szóbanforgó elvtárs­nak, mint pedig azoknak, akik hozzá hasonlóan gondolkoznak? Meg kell érteni azt is, hogy ma. amikor min­den munkáskézre olyan rendkívül nagy szükség van, nagyon helyte­len, ha valaki olyan elfogadhatatlan okból, mint a jelen esetben is — munkahelyet akar vátoztatni és e£­zel a munkaerőhullámzás káros kö­vetkezményeit okozza. Balázs. A. Béla. másképp állana, hogyha ez a had­sereg elsőtől utolsó tagjáig a párt­és kormányhatározat teljesítésének aktív harcosa volna, hogyha fent­ről le az utolsó faluig következe­tesen vezetnék és irányítanák. Mi­csoda óriási erő a nemzeti bizott­ságok funkcionáriusainak ez a há­romszázezer főnyi hadserege! Ezt a hadsereget mindenáron mozgósítanunk kell és aktívvá ten­nünk és harcba vinnünk hazánk szocialista épitésének meggyorsítá­sára. Sztálin elvtárs azt mondta, hogy a mi országunk a szocialista tábor egyik élbrigádja. Nagy megtisztel­tetést és kitüntetést jelentenek ezek a szavak, de azt a nagy kö­telezettséget is róják reánk, hogy munkánkat mindenütt úgy végez­zük el. ahogy arra Sztálin elvtárs és Gottwald elvtárs bennünket ta­nítanak.

Next

/
Thumbnails
Contents