Uj Szó, 1953. január (6. évfolyam, 1-28.szám)

1953-01-01 / 1. szám, csütörtök

) 1953 január 1 U J s zo SAS ANDOR: Szilveszter-é/í órám Petőfivel Amidőn Szilveszter napjának estéjén az ó-év határzónájába érkezünk és közeledik az új időszámítás! egység-be való átlépés órája, elgondolkodásunk, eszmélődésiink útján kit választhatnánk méltóbb vezetőül és társul, mint Petőfit? Az épülő szocializmus világában a szilveszteri elevenség nem kapcsolódik össze, mint a válságok között hányódó kapitalizmus idején, bizonytalan napok felé sodródás és a tőlük való borzongás hangulatával, hanem az ígéretes jövőbe történő előrelépés varázsolja azt derűssé és gondtalanná. A szilveszteri vidámság most nem úgy születik, hogy a mult rossz emlékeire könnyű mámorból szövődő fátylat dobnak, hanem fölszítja azt az elvégzett jó munka öntudata és az elvégzésre váró nagyszerű feladatok öröme. Ma, kerek 130 esztendővel ama Szilveszter-éj után, amely Petőfit ajándékozta a magyar dolgozó népnek és valamennyi felszabadulásra törő nép dolgozóinak, a régi helyére lépő újat, az emberi társadalomnak az osztályuralmak felszámolása nyomán bekövetkező megújhodását, kinek az élete jelképezheti jobban, mint Petőfié? Kinek a pályája testesíti meg szebben azt a törhetetlen forradalmi erőt, amellyel ezt az átmenetet előmozdítani és biztosítani kell? Kiben lángolt olthatatlanabbul a hit a dolgozó népben, a kunyhók lakólnak igazában, az alkotó erejű tömegek küldetésében ? Kit melegített az övéhez hasonló becsületes nemzet} érzés, amely a dolgozók összességét fogta át s a jogokat és kiváltságokat vindikáló úri hazafiság helyett példát mutatott az együtt és egymásért dolgozók önzetlen és önfeláldozó patriotizmusára. Az 1822. év Szilveszterének nagy fiát a magyar nép csak az 1945-ös felszabadulás után ismerte meg tudatos hamisítások és elködösítő belemagyarázások nélkül, a maga igazi mivoltában. De a magyar nép felszabadítóinak köszönhető Petőfi világirodalmi hatásának és megbecsülésének hozzá méltó kibontakoztatása is. A XIX. század második felében Petőfi költeményeit lefordították nyugati nyelvekre. Olyan uralmak nyelvén azonban, amelyek annak a forradalomnak eltiprásávai szilárdultak meg, amelyért Pefőfi élete feláldozásával helytállt, az igazi Petőfi nem juthatott hatáshoz. A Petőfi által megtestesített népi erők és törekvések legyőzhetetlenségének bizonyítéka, hogy lángeszű tolmácsolójuknak szavát a reakció oldalán is kénytelenek voltak megszólaltatni és meghallgatni. De egyéniségét, tevékenységét és forradalmi akarását édeskésen megszépítő, esztétizáló és kispolgárosítő fénvszürőn keresztül mutatták be. A XX. század második negyedében a Szovjetunióban talált Petőfi olyan szellemi otthonra, amilyent müvének szülőföldjén az akkor garázdálkodó ellenforradalom nem adott meg. Már Anatolij Lunacsarszkij felismerte Petőfi költészetének a szovjet népre tartozó értékeit. A fasizmus ellen vívott Nagy Honvédő Háborúban pedig Petőfi forradalmi és harci dalait adták a szovjet katona kezébe s ritmusuk gyorsította a diadalmas előrenyomulást azokig a vonalakig ahol a Vörös Hadsereg a nagy szovjet hadvezérek irányításával a végső csapásokat mérte a barbár szörnyűségek fasiszta rendszerére. A soknemzetü Szovjetunió hány nemzetének nyelvén tolmácsolták Petőfit! Nemcsak Grúziában, a nagy Sztálin szülőföldjén vannak kiváló fordítói, lelkes olvasói és hívei, hanem a távoli keletre is elhat az ő szava a népi demokráciák közösségében. Egy koreai költőnek Benjámin László által magyarul tolmácsolt költeményében is találkozunk Petőfi nevével. Szol Csang Szik e távolkeleti költő neve, aki »A barátság hőskölteménye című mövében a magyar vonatkozású részletek során ezt irja: »A szabadságharc népe híven őrzi a lángot, melyet ráhagyott Petőfi.« Václav Kopecky elvtárs, tájékoztatásügyi miniszter, a Csehszlovákiai Kommunista Párt IX. rendes kongresszusán Petőfit a nagyrabecsült világirodalmi és szocialista értékek sorában említette és pedig akkor, amidőn beszámolójában arról szólott, hogy a csehek és a szlovákok büszkék XIX. századbeli nagyszerű irodalmukra, amely »kapcsolatos a nagy orosz irodalom, valamint más szláv népek irodalmának szellemével ... éppúgy, mint Petőfi Sándor ... szellemével.* Egyszóval, Petőfi becsülésében és szeretetében a szabadságot és a békét védő népek egész sora osztozik. Akik az ő műve köré sereglenek és eggyek annak csodálatában, a proletáirnemzetköziséget szilárdítják meg egy újabb értékes láncszemmel. Petőfi jelentőségét napjainkban akkor érthetjük meg igazán, ha költészetét azoknak a követelményeknek kapcsán vesszük szemügyre, amelyek az irodalom feladatairól az SzKP XIX. kongresszusán Malenkov elvtárs beszámolójában elhangzottak. Olyan egyezések és megfelelések találhatók Petőfinél Malenkov elvtárs iránymutató elveivel, hogy újólagos megerősítését nyerjük Fagyejev immár szállóigévé vált jellemzésének: Petőfi a maga korának bolsevikje volt. Hozzátehetjük, hogy a sző művészi értelmében is teljes mértékben annak bizonyul. Malenkov szerint az íróra háruló legfőbb kötelezettség: tollával résztvenni abban a nagy harcban, amely az újnak és ragyogónak társadalmi életünkben való meghonosításáért, valamint az elavultnak és elhaltnak társadalmi életünkből való kiirtásáért folyik. Ezt a kötelezettségét Petőfi maximálisan vállalja és teljesíti. Mit ér a bánya a munkáskezek nélkül, melyek fejtik és felszínre hozzák kincseit, — kérdi Petőfi. A bányászok izzadságos munkájának érď mét hangoztatja a kiváltságosokkal szemben,, akik minden jogot magúiknak követelnek. Petőfi, úgy amint Malenkov kívánja, a társadalom tagjait az osztályuralom okozta fekélyektöl és hibáktól ment jellemvonásokra és szokásokra neveli. Vajda Péter halálára írt versében példának állítja oda ezt a költőt, mint a karrierizmust megvető, elvek elalkudását nem isijierö karaktert: ... sokkal inkább hajtá le fejét Szabad szegénység kőszikláira, Semmint a függés bársony paml agára. Meghatja Petőfit egy koldusnak a puszta közepén emelkedő sírja. Szegénylegények hantolták el s fejfának odatették görcsös botját a ráakasztott koldustarisznyával. Pedig ez a koldus ifjúságában, mint katona az urak birtokáért és jogaiért vérét ontotta. S ugyanezek az urak hagyták éhenpusztulni. Petőfi bírálja azt a bizonyos önteltséget, mely forradalmi időkben különösen veszedelmes, mivel az első sikerek után máris a célbaérés illúziójával áltatja magát s azt hirdeti, hogy immár további harc nincsen, le lehet pihenni s ä kezeket elégedetten dörzsölni. Malenkov elvtárs beszámolójában leszögezi, hogy a kultúra fontos, elválaszthatatlan része az irodalom. Figyelmeztet arra, hogy nem szabad szemet húnyni az eszmei és a művészi színvonal fogyatékossága előtt, ki kell tépni az elburjánzó, színtelen irodalmi gyomot. Petőfi szerint a nagy igazságot hirdető szegény költők fontosabbak az emberiség mérlegén, mint az osztályállam nagyhangú, felfuvalkodott politikusai. Verseit büszkén nevezi rongyos vitézeknek, nem is öltözteti fel őket cifrán, mert nem divatbábok, hanem vitéz harcosok, akik a század nagy törekvéseiért küzdenek, ha kell, elesnek de a szabadságért halnak meg. Mint a Pesti Divatlap szerkesztője rossz versek beküldőivel szemben nem ismer kíméletet. Szerinte azok, akik a múltról dalolnak, valóságos halottrablók, sírjából kiássák a holt időt, hogy babérokért árulják. Mikor a nép küzd, fárad, a költő nem maradhat hátra, lángoszlopként, zászlóvivőként kell az élen járnia. A költészet nem az urak számára fenntartott szalon, ahova mezitláb, vagy bocskorban, tehát a nép fiának, nem szabad belépni: A költészet nem társalgóterem, Hová fecsegni jár a cifra nép, A társaság szemenszedett paréja. A társadalom értékes része, — nem paréja. — hanem termöfája, színe-virága a nemzet azon rétege, mely nem cifrálkodással és recsegéssel tölti idejét. Az író kötelessége — hirdeti Malenkov elvtárs, — feltárni az egyszerű emberek magasrendű lelki tulajdonságait, megrajzolni színes, művészi típusaikat. Petőfi egész lelkével a társadalom mostohagyermekeinél időzik. Zord, téli viharban látjuk a szabadban fát hasogató napszámos-házaspárt; nincs otthonuk, ahol a széllel versenytvisító darócpólyás csecsemőjüket hagyhatnák. Azután sorra kerülnek a többiek: a kemény hidegben őrtálló katona, a szlovák vándoriparos, kopott gubában és a hidegtől könnyező szemmel, a rossz ruhában barangoló vándorszínész, s a kegyetlen szélben sátor alatt didergő cigány. Petőfi az ő népi típusaival, — ezeknek sorát még hosszan lehetne felsorolni, — a művész feltétlen pártosságát juttatja kifejezésre. Malenkov síkraszáll az u. n. szürke típus, helyesebben szólva a típusnak nem is nevezhető köznapi, statisztikai átlag ábrázolása ellen és követeli a például szolgáló sugárzó típust, amely az adott társadalmi helyzetben a legsürítettebb módon, a legélesebben tükrözteti a lényeget. Az alak tudatos felnagyítására, bizonyos tulajdonságok fokozott feltüntetésére példa Petőfinél János vitéz jelleme éppúgy, mint »Az aipostol« Szilvesztere. Nem a valóság után gépiesen másolt figurák ezek, hanem a valóságnak világot gyújtó pozitív hősök. Ami végül Malenkóvnak azt a követelményét illeti, hogy az íróknak müveikben ostorozniok kell a hibákat és tökéletlenségeket, hogy a szatíra lángszóróját kell ráirányítani mindarra, ami hazug és. rothadt, itt már valósággal zavarban vagyunk, hogy Petőfi társadalombírálatának és szatirikus tollának bemutatására mit kellene a sok példa közül elsősorban idézni. Hogy miképp bélyegzi meg a feudális műveletlenség és elmaradottság világát, melyben fő a kutyabőr és ezt az urak testükön viselik, hogy a nemes a henyélést, a könyvek megvetését, a dőzsölést, az adósságcsinálást és a pipázást a maga osztálya előjogainak tartja. Van olyan nemes is, aki úri kiváltságnak tekinti a lopást és rablást büntetlenül. Az esetlenül fellengős. tartalmilag üres, eszmeileg az elmaradottságot leplező irodalmi modor ellen készült nagyszerű szatíra »A helység kalapácsa«. A tétlenül élő Pató Pál rajzában az oblomovscsina szatírikusan fűszerezett, rövidrevont magyar változatát találjuk. Szinte Malenkov szavaival szólal meg Petőfi abban a versében, amelyben a vagyonukat külföldre csempésző és ott elherdáló léhütőkről ír: Ti fekélyek a hazának testén, Mit mondjak felőletek? Hogy ha tűz volnék: kiégetnélek. Égetném rossz véretek. Mindezt annál a költőnél olvassuk, akit 1822 Szilveszterének éjszakája ajándékozott a felszabadulásra harcbainduló dolgozóknak, jobbágyoknak és proletároknak egyaránt. »Az apostol«-ban, Petőfinek a harcos szocialista emberről szóló elragadó költeményében, a hős nem minden célzat nélkül kapta a költőtől a Szilveszter nevet. Petőfi születésének évfordulója soha nem múlhat el a róla való megemlékezés nélkül, azonban müve nem egy napra, hanem az eszdendő valamennyi napjára szóló PETŐFI SÁNDOR: c/i nép, neoében Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad f Nem hallottátok Dózsa György hírét ? Izzó vas trónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz; úgy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! S a nép hajdan csak eledéit kívánt, Mivelhogy akkor még állat vála; De az állatból végre ember lett, S emberhez illik, hogy legyen joga. Jogot tehát, ember jogot a népnek! Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg Isten teremtményén, s ki rá süti: Isten kezét el nem kerülheti. S miért vagytok ti kiváltságosok? Miért a jog csupán ti nálatok f Apáitok megszerzek a hazát, De rája a nép-izzadás csorog. Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya! Kéz is kell még, mely a földet kihányja. Amig feltűnik az arany ere ... S e kéznek nincsen semmi érdeme? S ti kik valljátok olyan gőgösen: Mienk a haza és mienk a jog! Hazátokkal mit tennétek vájjon, Ha az ellenség ütne rajtatok? ... De ezt kérdeznem! Engedelmet kérek, Majd elfeledtem győri vitézségtek. Mikor emeltek már emlékszobort A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? Jogot a népnek, az emberiség Nagy szent nevében, adjatok jogot, S a hon nevében egyszersmind, amely Eldől, ha nem nyer új védőoszlopot. Az alkotmány rózsája a tiétek; Töviseit a nép köző vetétek; Ide a rózsa néhány levelét S vegyétek vissza a tövis felét! Még kér a nép, most adjatok neki; Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vas trónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga, tűz ... úgy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! útravaló, sőt nem is egy évnek, hanem az évek beláthatatlan sorának szolgál. A. magyar dolgozók kötelessége buzgón olvasni, szocialista akaratuk megacélozására felhasználni Petőfi írásait. Tegyék ezt a r6!a való Szilveszteri megemlékezésen túl a szocialista alkotásnak Köztársaságunkban további új sikeren ket érlelő 1953-as év tevékeny munkanapjai során.