Uj Szó, 1953. január (6. évfolyam, 1-28.szám)
1953-01-27 / 24. szám, kedd
2 U J SZO 1953 január 27 Szocializmust építő hazánk életéből J A tiszolci nagyolvasztókemence dolgozói ez évben több nyersvasat termelnek A tiszolci nagyolvaaztókememoe, amely a podbrezovai Sverma-vasmüvek acélműnk ás ait látja el nyersvassal, az elmúlt évben elmaradt a tervfeladatok teljesítésében. Az elmaradás fő oka a kemence elavult szerkezete, a gyenge minőségű porszertl érc és az elégtelen gépesítés volt. Január közepén a kemence dolgozóinak sikerült e hibák közül néhányat kiküszöbölni. így a mult héten Tiszolcon kétszer is felragyogott a vörös csillag annak jeléül, hogy a kohászok 100%-on felül teljesítették a tervet. Ez évben lényegesen nagyobb feladatok várnak a tiszolci bányászokra. A nagyolvasztó kemencék dolgozói gyakran gondolkoztak azon, hogyan lehet sikeresen megbirkózni ezzel a feladattal. Már a mult évben kísérletek útján meggyőződtek arról, hogy a kemence teljesítményét fokozni lehet az olvasztásra kerülő érc minőségének javításával és a kemence szerkezetének megváltoztatásával. Ennek a két feltételnek teljesítése esetén a kemence teljesítőképességét a kétszeresére lehet emelni. A nagyolvasztókemence munkásai elhatározták, hogy ezt el ia érik. A szovjet kohászok gazdag tapasztalatai megmutatták a dolgozóknak, hogy a vasérc minőségét Javítani lehet, és az ércet osztályozással, a beöntés előtti alapos elkészítéssel portalanítani lehet A gömöri vasércbányákban ezért az év elején ,ércrostákat szereltek fel. Az ércport tartályokba fogják fel és onnan egy aglomerátra viszik át. Tiszolcon az éroport, amely sok gázt szí magába, arra használják fel, .hpgy alkalmas berendezéssel felfogják és téglákat sajtolnak belőle. Az ércpor ily feldolgozásával a kohászok már most is naponként két tonna nyersvasat nyernek. , Az ezidei nagy javítás, amelyet a nagyolvasztókemencéknél minden 7—10-ik évben végeznek, a tiszolci kohászoknak alkalmat fog nyújtani arra, hogy a kemencét újjáalakítsák. Ebben segítségükre lesz a szovjet kohászati technika, amely szerint a kemence fő hibája a keresztmetszetben lehet, vagyis a magasság minőségéhez fogják alA pótori bányászok májustköszöntő felajánlásai A pótori szénbányák bányászai ezen a héten 102.83 százalékra teljesítették a szénfej tési tervet. Különösen a hét utolsó napjaiban ,értek el figyelemreméltó eredményt. így például pénteken, január 20_án a napi tervet 7.68 százalékkal teljesítették tul. Különösen kivált a péntek éjjeli műszakban Balázs József munkacsoportja, aikik terven felül 50 csille szenet fejtettek. Habár a Háj.tárnában a terv teljesítése a hét végén lényegesen megjavult, az első helyen továbbra is Szlatinka halad, 117.16 százalékos heti tervteljesitéssel. A heti fejtés befejezése előtt a pótori bányák munkahelyein megszti. lettek az első szocialista munkafelajánlások és élénkülni kezd a májustköszöntő verseny, amellyel a bányászok a dolgozók nagy ünnepét akarják üdvözölni. Molnár József csoportja a Szlatinkai 120.as számú munkahelyen kötelezte magát, hogy jobb gépesítéssel és a ciklusos grafikon szerinti munkával a már lényegesen megszilárdított normát rend. szeresen 15 százalékkal fogja túlteljesíteni. A csoport egyúttal a Hájtárna 200. sz. munkahelyének dolgozóit versenyre hívta ki a napi terv túlteljesítésére és a harmonogramm pontos betartására. Darabos Dezs csoportja a szlatinkai kézifejtésnál a munkahelyen megjavítja a mü. szakváltást, gondoskodik a faanyag zavartalan szállításáról és így a már megszilárdtott normát 115 százalékra fogja teljesíteni. Darabos csoportja versenyt indít a Háj-iizemben dol. gozó Michalka János csoportjával a napi szétírt terv teljesítésére, vala. mint a fa és robbanóanyagfogyasztás 2 százalékos csökkentésére. A Háj-tárnában Hovorka György él. munkás csoportja a dolgozók ünnepének tiszteletére azt a kötelezettsé. get vállalta, hogy mindennap terven felül egy csülével több szenet fejt ki. Az érsekújvári Elektrosvit-iizemben gazdaságossá teszik a termelést Az érsekújvári Elektrosvit-tizem dolgozói újító javaslataikat és munkafelajánlásaikat főleg a termelés gazdaságossátételére s a termelési idő megrövidítésére irányítják. Füle János újító j avaslatot tett a fecskendezésnél selejtté váló festékanyagok kihasználására. A szétpermetezett festéket levakarja és az így nyert selejtet az általa készített különleges gépen megőrli és higítja. így a festékselejtet alapnyersanyagként újra fölhasználhatja. Tavaly a feltételezett megtakarításnak, amelyet javaslata tett lehetővé, 180.000 koronát kellett volna kitennie, azonban több mint 300.000 koronát takarított meg. Mocár István, Ondrüsek István. Fujasz István, és Mlynkovics Jenő fémlemezvágók minden darab lemezsejtet kihasználnak. Felajánlásukban az idén összesen 150.000 korona értékű fémlemezanyag szerzését tűzték ki. A selejtet úgy használják ki, hogy villany lámpaernyőket és más világítótest-alkatrészeket készítenek belőle. Kovala József, Ondruch Mihály, Babica József és Bihari Gyula fémhajlítók kollektívája napi normáját 300 százalékra teljesiti. Magas napi normateljesítésüket lehetővé teszi számukra a munka jó megszervezése. Ez a kollektíva még a műszak megkezdése előtt munkahelyére szállítja az egész anyagot, ami lehetővé teszi a munkaidő kihasználását. A gépek gondos karbantartása a másik tényező, amely segít az időveszteségeket kiküszöbölni. Pálovios Ilona préselő azelőtt segédmunkás volt. Ma a nehéz rémpréselögépet kezeli. Munkahelyén a legjobb munkásnő és naponta több mint két normát teljesít. kalmaani, azáltal, hogy megváltoztatják, . azaz lényegesen megna gyobbítják ürméretét. . A tiszolci üzem újjáalakításánál kiterjesztik a gépesítést is. Majdnem 50 rakodómunkás fárasztó munkáját helyettesíti és a rakodómunkát meg gyorsítja egy nagy daru, amely a vasércet a vasúti kocsikból közvetlenül az új készlettartályokba viszi' át. Tiszolcon a salakot eddig vagonokba csilléken szállították, amelyeket a kohászok maguk toltak. Két műszakban körülbelül 10 vagont tudtak megrakni. Ennek a munkának gépesítésével 10 vagont 20 perc alatt lehet majd megtölteni. A salak elszállítását egy önműködő tartály felállításával fogják végezni, amely a salakot közvetlenül a vagonokba önti. A tiszolci kohászok tudják, hogy termelésük fokozásával szilárdítják hazánk védelmi képességét. Lelkesen üdvözlik azt a gondoskodást, amelyet a kommunista párt és a kormány fordít rájuk. Ezt azzal hálálják meg, hogy ebben az évben sokkal több nyersvasat termelnek, mint az előző években. A handlovai bányákban szombaton érték el az ez évi legnagyobb fejtést Január 24.én minden handlovai bány a fölött vörös csillag ragyogott. E napon valamennyi handlovai üzem túllépte napi feladatait és az egész vállalat napi tervének 109.1 százalékos teljesítésével elérte idei legnagyobb napi fejtését. Ily fokozott törekvéssel a handlovai bányászok nemcsak behozták az ötéves terv negyedik évének gyöngébb megkez dése által okozott fejtési veszteségüket, hanem feladataikat az év eleje ót a már 1:1 százalékkal túllépik. Az egyes üzemek közül az első helyet állandóan az Üj Déli-bánya tartja. A szénfejtés tervét az év eleje óta egyenletesen 110.5 százalékr a teljesíti. Nagy érdeme van ebben főleg a 424. számú gépesített kettős falfejtésnek, ahol Kandera Jáno s élmun. k :csóportjának tagjai dolgoznak. A ciklusos módszer alkalmazásával 30 százalékkal túllépik feladataikat és így az összes handlovai gépesített falfejtések közt a legjobb eredményeket érik el. A második legjobb handlovai bány a a Nyugati-bánya. Feladatait az év elejétől 113.4 száza lékra teljesíti. Ebben az üzemben dolgoznak a második legjobb hand. lovai falfejtés bányászai Papp István vezetésével. A napokban Handlován megtárgyalják az új bér- és fizetési szabályzatot, amely szerint dolgozni már ez év február 1-től kezdenek. Az új bérszabályzat értelmében igazsá. gosabban fogják jutalmazni azokat a bányászokat, akik a megszabott fel. adatok szerint dogoznak s főleg azo kat, akik a ciklusos grafikon beveze. tés$vel új magastermelékenységű módszerekkel dolgoznak. Az árvái duzzasztógáton a vízierömü második agregátját szerelik Az árvái duzzasztógát építkezésének sikeres előrehaladásához nagyban hozzájárul az »Elektrostav« szerelő munkacsoportja és á többi szerelőüzem kollektívája amelyek a vízierömü berendezésének szerelését végzik. Az első agregát, valamint a duzzasztómű befolyó berendezése szabályozóinak és merítő berendezésének szerelése után most a munka központjába a második agregát felszerelése került. Ezen a plzeni V. I. Lenin-üzem szerelőcsoportja dolgozik, Jozef Milota szerelő vezetése alatt. A napokban a szerelőcsoport a rótor-testre rászerelte a hatalmas tengelyt és január 20-án a turbínaaknába bocsátotta a csaknem 80.000 kilogramm nehéz szerelvényt. Most a generátor csapágyának szerelésén dolgoznak szorgalmasan. Amikor a rótor tengelyét a turbina első tengelyével öszszekapcsolják, akkor befejezik a második generátor szerelését is. Ennek a munkának az elvégzését a szerelőcsoportok kötelezettségvállalásukban február végére tűzték ki. Ez alatt az idő alatt a brnói Bohumír Smeral egyesült gépgyár és öntöde szerelőcsoportja, Jozef Pesának és az »Elektrostav« legjobb dolgozójának, Stefan Zsiacsiknak vezetése alatt az első agregáton előkészíti az olajozási berendezést és az előzetes száraz kísérleteket A napokban az építkezésre érkezett az »Elektrostav«-üzemből Vojtech Smitala vezetése alatt egy nyolctagú villanyszerelőcsoport, amely a turbinák segédberendezésének kábelmunkálatait végzi el. Az Isoxyl nemzeti vállalat brigádjai, akik Karol Marek vezetése alatt dolgoznak, feladatukat február 6-ig akarják elvégemi, hogy a villanyrnunkások megkezdhessék a vízelosztó villanymunkálatainak szerelését. Felszerelésre készen^ áll már a 100 KW-os elosztó vasszerkezete, amely az áramot fogja a hálózatba szétküldeni. A vízierömü szerelő munkáinak előrehaladását nagyban meggyorsítják a pozsonyi villanyszerelési tizem dolgozói, akik március l-ig a szocialista építkezésnek 41 áramelosztó panelt szállítanak le. A Rozsnyó—Torna közti vasútvonal építésének mielőbbi befejezéséért Fagyban és hóban serényen dolgoznak a Rozsnyó—Torna közti vasútvonal építői. Az alagúton kívül, mely az építkezésnek kulcspontja, kihasználják a téli időszakot a nyilt pálya és a sziklaáttörések munkájánál. Már a tavaszszal megkezdik Torna irányából a sínek lerakását és a hidak építését. Hogy biztosítsák a kormánytól kitűzött határidő betartását, minden fő szakaszon télen is három műszakban dolgoznak. Az áttörés 3. szakaszán két váltásban dolgoznak Juraj Husta és Hajdú József bágeresek, akik egy köbméteres kotrógéppel átlag 700 négyzetméter földet kotornak ki, amivel'normájukat 150 százalékra teljesítik. A nyitrai dolgozók békemanífeszfácíója A nyitrai dolgozók azt a törhetetlen akaratukat, hogy nem maradnak hátra a ha. nk szocialista fölépítéséért és a békéért folyó harcban, szombaton, január 24_én békemainifesztációval fejezték ki. Nyitra és környékének üzeméből, EFSz-eiből, hivatalaiból és iskoláiból érkezett dolgozók a kerületi nemzeti bizott. ság tükörtermét zsúfolásig megtöltötték és viharos tapssal és a harcoló koreai nép lelkes üdvözlésével fogadták körükben Ban Syn Diket, a békevédök koreai bizottságának kiküldöttét. A nyitrai dolgozók ezen a béketüntetésen elítélték az amerikai imperialisták gaztetteit, akik a legbarbárabb módon próbálják megtörni a koreai nép hősi szellemét. A nyitrai dolgozók szilárdan bíznak a koreai nép szabadságáért és hazája függetlenségéért folytatott igazságos harcának győzelmében. A manifesztáción a koreai nép hő. si harcáról megemlékezett Ban Syn "Dik, a békevédők koreai bizottságának kiküldötte és átadta a nyitrai dolgozóknak a koreai nép lelkes üdvözletét. A nyitrai kerület békevédői a koreai kiküldött szavait lelkes tapssal fogadták és a kitűnő vendégnek viharos üdvözlések közt számos ajándékot nyújtottak át. A koreai nép hőstetteitől lelkesítve kötelezettséget vállaltak arra, hogy állandóan fokozni fogják építő törekvésüket, ami. vei legjobban támogatják a béke ügyét az egész világon. A Mami intézet létesült a távösszeköttetési építkezések és berendezések tervezésére A mult év október 14-én kelt állami tervező intézetekről szóló kormányhatározat alapján a távösszeköttetésügyi minisztérium ez év elején állami intézetet létesített a távösszeköttetési építkezések és berendezések tervezésére. A „Spojprojekt" alapjává a távösszeköttetési minisztérium eddigi tervezési szervezete, a „Rádióprojekt" válik, amely technológiai, magasépítkezési és komplex rádiókommunikációs tervezési osztályokkal van ellátva. Egy úttal osztály létesül a perspektív távösszeköttetési építkezés fő projektumai számára. Az intézet feladata a tervezett munkák elmélyítése, minőségi javítása és gazdaságossá tétele, a távösszeköttetési építkezés további fejlesztése lehetőségének műszaki és gazdasági részről való felülvizsgálása és a további építkezés távlati terveinek kidolgozása. A „Spojprojekt" további fontos feladata a műszaki fejlődés, tipizálás, standardizálás és a távösszeköttetési berendezések gépesítésének bevezetése, hogy a beruházási építkezési költségek állandó csökkentése mellett elérjék a berendezések legmagasabb fdkú kihasználását. Csehszlovák küldöttség a román szakszervezetek bukaresti kongresszusán Január 26-án kezdődött meg Bukarestben a Román Népköztársaság szakszervezeteinek IH. kongresszusa. A csehszlovák szakszervezeti dolgozók képviseletében e kongreszszuson résztvesznek Václav Veselý, a Központi Szakszervezeti Tanács titkára és Ján Helesic, a bányászipari, alkalmazottak szövetsége naftaágazati Kerületi Bizottságának elnöke Hodonlnból. Uj dohánytermékfajták A szocialista kereskedelem az idén gazdagabbá teszi a dohány piacot. A magyar cigaretták után szovjet cigaretták kerülnek forgalomba. A dohányelárusító helyeken már kaphatók a kedvelt szovjet cigarettafajták, Moszkva, Trojka, Drug, Csajka, Asztra és Prima. A legközelebbi időben Dukát ée más cigarettafajtákkal szaporodnak. A pipás/ok szintén válogathatnak a kiváló minőségű szovjet pipadohányok egész sorában. A csehszlovák dohányipar szintén néhány újdonságot készít. Ez az Iszkra nevű hüvelyes cigaretta, és az Orava nevü rövidebb, úgynevezett szüneti cigaretta. Az Orava cigaretta hossza körülbelül a normális cigaretta hosszának kétharmadát teszi ki, dohánya erősebb, kellemes, keleti típusú. A csehszlovák dohányipar dolgozói tovább dolgoznak az új, illatosított cigaretta-típuson. A szivarozók számára Szokol néven új szivarokat készítenek. Nálunk új dohányfajtát vezetnek be éspedig rágódohányt azon üzemek dolgozói számára, ahol tilos a dohányzás. Meghosszabbították a januári tojásszelvények érvényességét A belkereskedelmi minisztérium közli, hogy a 12 éven aluli gyerme. kek részére szóló januári tojásszelvények érvényességét február végéig meghosszabbítja. Azok a fogyasztók, akik január végéig nem veszik ki fejadagjukat a tojásszelvényekre, még februárban is kivehetik.