Uj Szó, 1953. január (6. évfolyam, 1-28.szám)

1953-01-18 / 17. szám, vasárnap

\ UJSZ

0 1953 január 104 / i\ / U M O K A K Az öreg kastély udvarán halkan susogtak egy szeptemberi reggelen a terebélyes fák lombjai. Mindenhol látszott a gondos kezek munkája. Alig egy hónapja még öles dudva burjánzott mindenfelé. Uj ruhát öltött a kastély, új arca van a kis, parknak is beillő udvarnak. A fák és díszbokrok között kígyóznak a rendezett utacskák, itt.ott frissenmá. zolt padokkal szegélyezve. Még a szélkakast is kicsiszolták, amely a tető legmagasabb pontján van, s most ezüstösen csillog a reggeli nap első halvány sugaraiban. Nem is olyan régen, ha fújt a szél, kísértetiesen nyikorgott, s nem egy vénasszony, ha arra tévedt éjnek idején, babonás félelmében sűrűn szórta a kereszteket magára, buzgón imádkozva

t hogy elűzze a gonosz szelle_ met... A kastély volt ura, a „méltóságos úr'' közvetlen a felszabadulás előtt nyugatra menekült családjával együtt. Valamikor ő volt a környék korlátlan ura. Béreseivel kegyetlenül bánt, aljasul bánt és nem egy eset ben véresre verte legalázatosabb szol. gáit is. A felszabadító hadsereg kö. zeledésének hírére az elnyomorított emberek öntudata is ébredezni kezdett. A kastély ura saját vádiratát olvashatta le béresei arcáról, a régi alázatnak még a nyomát sem látta egyen sem. Álmatlan éjtszakáin sötét, fenyegető szemek meredtek' feléje, a sok ismerős béresarc úgy vo. nult fel képzeletében mint egy néma, de annál rémítőbb hadsereg. Nem lá. tott más kiutat. . .• elmenekült. Hatalmas vagyonát a nép vette birtokába. Földjeit volt béresei a fa. lusi zsellérekkel és szegényparasztokkal szövetkezve közösen müvelik, csakhogy most már saját maguknak. Uj világ, virágzó szövetkezeti élet bontakozott ki ott, ahol azelőtt csak nyomor és megszámlálhatatlan keserű könny jutott a dolgozóknak osztályrészül. A kastély udvarát magas kőkerítés veszi körül. A' kaputól befelé vezető út mindkét oldalán gesztenye, sor húzódik. Koronájuk az idők folyamán összenőtt, úgyhogy az út lombsátor alatt fut az udvarba. A kastély homlokfalán hatalmas tábla van, s rajta nagy vörös betűkkel: „Gyermekotthon". Bent nagy a sürgés-forgás. Juci, a fiatal óvónő most végzi az utolsó simításokat Ilonkával, a dajkával. Ilonka tüzrölpat. tant falubeli lány, buzgó* sürgölődik, arcán a könnyű izgalom pírjával. Oly. kor kifut megnézni — vájjon nem jönnek-e a kis vendégek? — Már nyolc óra felé jár az idő, jöhetnének — jegyzi meg izgulva. — Jöhetnének — hagyja rá Juci, miközben igazgatja az ebédlő kis asztalait, székeit. A nagy konyhában Zsófi néni — a méltóságosék volt szakácsnője — szorgoskodik az „első ünnepi" reggeli elkészítésén. Megtört szemében új tűz izzik, s olyan fiatalosan mozog, mint harminc évvel ezelőtt, amikor először lépte át e konyha küszöbét. Mennyi jóságot, mennyi gondosságot sugároz az arca, ahogy menyecskésen bekötött fővel, kipirulva, összecsücsörített szájjal a tűzhely fölé hajol+ A bevezető úton feltűntek az első kis vendégek. Aztán jöttek, egyre jöttek... ki édesanyjával, ki idősebb testvérével. Csakhamar megtelt a nagy ebédlő. Juci izgalma is tetőfokára hágott. Mióta hazakerült a tanfolyamról, talán ezerszer is átgondolta ezt a pU. lanatot, ezt az első napot. Három hónappal ezelőtt bizony még nem gondolt ilyesmire, hiszen akkor a ne. gyedik község szövetkezetének kertészetében dolgozott. Szinte álomszerűnek tűnik fel neki minden. Azt sem tudja, hogyan került a tanfolyamra. Ott volt, annyi bizonyos. Még ir-ost is érzi a záróvizsgák izgalmait. Még most is fülében csen gének az igazgató elvtárs utolsó szavat amelyeket a záróünnepélyen mondott s ha bármiben segítségre szorultok, forduljatok bizalommal a párthoz. Én érzem és tudom, hogy dolgozó népünk gyermekeit a szocialista hazafiasság szellemében fogjátok nevelni és derekasan megálljátok helyeteket új világunk kiépítésében." Elérkezett hát a pillanat, megkezdheti nevelői munkáját. A rengeteg tervet, amit gondolatban összegyüj. J tött, lassanként majd mind-mind megvalósíthatja. Mégis, ahogy a kerekrenyílt, bámuló gyermekszemekbe nézett, s ahogy magán érezte a szülök bíráló tekintetét, valahogy ügyetlennek, esetlennek érezte magát. Hirtelen elhatározással megszámlálta a gyermekeket. — Huszonnyolc. Még hét hiányzik, mert harmincötén iratkoztak be — mondta félhangosan. — A Baloghék Pistája beteg, teg. nap vitték a kórházba — szólt a szövetkezet legjobb traktorístájának felesége, Farkas Imréné, meghúzva kendője csücskét álla alatt. Marká. ban zsebkendőt szorongatott, arcát szégyenlős mosoly tette még szebbé, ahogy folytatta. — Jaj, kisasszonykám, ez az én kis Jancsim nagyon rossz gyerek ám! Mindig verekszik! Csak vigyázzon rá, nehogy megverjen valakit. Lássa, most el nem engedné a szoknyámat, de otthon a világ semmi kincséért sem marad meg mellettem, csavarog egész nap. — No, majd vigyázunk a kis verekedőre — szólt közbe Ilonka is. A beszélgetésbe bekapcsolódott a többi asszony is. Mindenki egyszerre beszélt volna. — Jaj, az én Évikém ilyen... az én Annuskám sírós... az én Gyurikám félős... s ömlött-örnlött a szó az anyák szájából, mint a hegyi patak vize, véget nem érő csobogással. Juci bólogatott, egyszer ide, másszor oda, felelgetett mosolyogva. Vígan folyt a beszélgetés .amikor öreges, recsegő hang köszönt a csevegő asz. szonyokra. Kovács Péter bácsi jött meg, maga előtt tuszkolva hat kisebb-nagyobb unokáját. — Tán már el is késtem, — szólt — vagy csak utolsó lettem — toldot. ta meg derűsen. — Amint látom, már itt van a falu minden aprósága. — Bizony, már csak ez a hat kisfiú hiányzott — fogadta az óvónő kedvesen. — Szemrevaló unokái vannak... — fi»lytatta, s hangjában kérdőjelek táncoltak, mert nem ismerte az öreg bácsi nevét. — Kovács névre hallgatok — felelt, szemében huncut fénnyel, megértve Jucit. —* No és hogy az uno. káiiji szemrevalók? Hát tetszik tudni, az alma nem esik messze a fájá. tói! — s legényesen pödörintett egyet dús bajuszán az asszonyok nagy de. rülts égére. A kis legények félénken húzódtak az öreghez, mint a kiscsirkék az anyjuk köré. Egy kivételével mind barnák voltak. A legkisebb volt a szösz, ke. A haja göndör, csupa gyűrű. A szeme meg vetekszik a derült ég kékjével. Arcát szeptemberi szél rózsásra csípte. De valami nem tetszett néki, mert kérőn nézett — még most is daliás — nagyapjára és könyörgő hangon, félig pityeregve megszólalt. — Apa, vidé haza, no vidé! Juci, hogy megmentse a helyzetet, gyorsan kinyitotta a jobbra nyíló szárnyas ajtót. — Gyertek csak, mit mutatok ón néktek! A hálószoba volt. Katonás sorrendben álltak a parányi ágyacskák, finom gyapjútakarókkal letakarva. — Látjátok!? Ebéd után itt fog. tok aludni, szépeket álmodni. Majd kinyitotta az ebédlőből balra nyíló ajtót is. — Hát még itt mi minden van! ? Odatódultak mind és nemcsak a kicsik bámultak szájtátva, hanem a na_ gyok is. — Itt a játékszoba, itt fogtok játszani — jelentette ki Juci. Játékszer üzletben sem lát a szem többet. Itt három hintaló várja lovasait, amott kisebb-nagyobb mackók ülnek, kirakókockák, építőkockák, háromkerekű biciklik, kis öntözőkanna, gereblye, lapát, teherautó, traktor... ki győzné mind felsorolni. A nagy, tágas, világos szobát néma csend ülte meg. Tekintetük, amely vágyakozást árult el, egyik játékról a másikra siklott. Kovács bácsi törte meg a csendet recsegő hangjával. — Hát, van itt minden! Hatvannyolc évet éltem eddig, de ennyi játékot egyrakáson még nem láttam. — És egyre ünnepélyesebben folytatta. — Negyvenegy esztendeig kocsiskodtam a „méltóságosnál", egy párszor meg is fordultam ebben a kastélyban, de ilyen játékokkal még az ö gyerekei sem játszottak. Nem bizony! Pedig, fene nagy úr volt! A bizony! — Volt valami Kovács bácsi hangjában, valami, ami marokba szorította a he. vesen dobogó szíveket. Büszkeség, diadalmas öröm izzott a hangjában, jelezve a mind szebbé, mind gyönyörűbbé váló jelen győzelmét a sötét, zsarnoki mult fölött. A gyermekek csakhamar elszakad, tak az anyai szoknyáktól, öt perc sem telt belé, úgy nézett ki a szoba, mint at megbolygatott méhkas. Futkároztak ide-oda, sikongtak, kacagtak. — Ez az enyém — ez meg az enyém — hallátszott innen'is, onnan is. A nagy zsibongást Farkas Jancsi éles hangja szárnyalta túl. — A szülke ló az enim, hozzá ne núljon szenki! .. — s nagy lendülettel rávetette magát. Azonban a nagy j lendület átvitte a másik oldalra és elterült a padlón. Juci ijedten ugrott ! hozzá. j — Sose féltse, kisasszonykám, — nyugtatta Kovács nagy nevetés közt Jucit — nem törik annak csontja. És valóban, mintha csak az öreg i szavait igazolná, Jancsi a következő pillanatban már a szürke hátán ült és szilajul hintázott, még cuppogott is hozzá. Öcsiké, a kis szöszke, egy piros talicskába kapaszkodott, azzal botladozott körbe-körbe, nagyokat kacagva. Ö is elhalasztotta a haza. menetelt! Annyira belemelegedtek a játékba, hogy meddőnek bizonyult minden csalogató szó a reggelihez. Zsófi néni hiába emlegette a kakastejjel sült kalácsot, a gyerekek játszottak és játszottak .. . Az asszonyok lassanként hazamentek, ki.ki a maga dolgára, nyugodtan s boldog megelégedéssel. Már csak Péter bátya volt a gyerekek között. Velük örült, velük kacagott, mindenről megfeledkezve. Aztán ö is készülődött. Az unokáknak meghagyta, hogy estefelé eljön értük. Senki sem kísérte ki. Juci és Ilonka ott sürgölődött a gyerekek közt, el voltak foglalva. • Kifelé menet Kovács bácsi az ebédlőben megállt a kis asztalok előtt. A szembenlévő falon vastag, díszes rámában három kép függött, Lenin, Sztá.yn és Gottwald elvtársak arcképe. Szeme megakadt a három képen, hosszan elnézte ... majd félhangosan buggyantak ajkáról, csodálatos melegséggel a szavak. — Az unoká. im nevében hálásan köszönöm! Ballagott hazafelé. Már a gesztenyesor lombjai alatt lépegetett. Jó öreg szívét különös melegség töltötte el. Arcán boldog mosoly játszadozott, s egy rakoncátlan könnycsepp szeme sarkából kicsordulva, végiggör. dült ráncos arcán és elvegyült őszbecsavarodott bajuszában... Lovicsek Béla, tanító, Zsemlér. NÄZIM Hl KM E T: Hamid szultán idejében,.. Hamid szultán idejében, hajdanában tíz évig szolgált az apám kaszárnyában. Ő pasafiú volt, gazdag hivatalnok, én osztályt cseréltem s kommunista vagyok. Kilenc éve a zárkában szolgálom a hazámat s ki tudja, a szolgálatban hány évvel múlom majd felül apámat! Ford.: Tóth Tibor. JCík kegyek alatt A messzi kék ég sugárzón ragyog, amíg a Sajó mentén ballagok. Felsőc körül a hegyek orma int, erdők hulláma szórja szét a színt A réten tenger tarka vadvirág záporozza édes illatát. Aranykalászos rozsföldek között bujkálnak még a hajnali ködök. A falevélen harmatcsepp remeg, könnyet gyöngyöznek hajlongó füzek. A Sajón túli kék hegyek alatt fénybe mosódó fenyők izzanak. II. Itt vagyok újra, kedves táj fogad, hazai fénybe mártom arcomat. Innen indultam hajdan útra én, reménnyel rakott évek idején. Itt vert a s a 1,som, kergetett, ( . szapult, innen sikolt és jajgat még a mult. Itt töpörödött meg édesanyám gyötrelmes évek fáradt alkonyán. Itt káromolta sorsát jó apám, búsulva baljós jelű csillagán. Itt. lobogtatta nyűtt gúnyám a szél, éhfarkas mérgű telek idején. III. Kedves vagy mégis, kedves vagy nekem szülőföldem, drága szövétnekem! Te mutattad meg hajdan a/, utat, te tanítgattad szóra ajkamat, hogy valljam mindig, ami láj belül kétségek közt is rendületlenü'. Védjem a szegény roskadt házatáját, óvjam reményünk csillaglobogását. Bízzak és higyjek, eljön még a nap, máglyákat rakni bús eged alatt. Tüzet csiholni, béklyót verni le. hogy felgyúljon az emberek szíve. IV. A fénvporozta drága földeken az eljövendő boldogság pihen. Kövér kalászból kibuggyan a mag és dalra gyujtunk majd a fák alatt. É

s dalra gyújt a kéklő messziség, a csillagterhes messzi, messzi ég. A béke dala zeng a völgyön át, hogy üdvözölje szívünk hajnalát. S minf a tűz, hia egekig lobog, úg

v kelnek szárnyra a szabad dalok. És szülőföldem drága népe mind a felsugárzó fény felé tekint. Dénes György. V. I. Lenin müveinek heíe Szlovákiában A „SÜovák könyv" nemzeti vállalat január 19 26-ika közt megrendezi „V. I. Lenin műveinek -hetét.". Ezen a héten fokozott mértékben fogják propagálni és terjeszteni V. I. Lenin, a legnagyobb proletárvezér zseniális műveit, amelyek a marxista elmélet és gyakorlat kimeríthetetlen forrásai. A dolgozók és az egész haladó értelmiség céljául tűzte ki Lenin zseniális gondolatainak megvalósítását. Ezért dolgozóink é

s értelmiségünk nagy szeretettel nyúl Lenin kiváló műveihez, hogy új ismereteket szerezzen belőlük a gyakorlati élet és a helyes világnézet kialakításához. ,,V. I. Lenin hetében" a „Szlovák Könyv" nemzeti vállalat össze

s szlovákiai elárusítóhelyein kiállításokat és úgynevezett Lenin-sarkokat rendez Lenin legkiválóbb műveiből. A kirakatokban fő helyen lesznek V I. Lenin „Válogatott írásai", tpvábbá ,,Mi a teendő", „Materializmus és empiriokriticizmus" című zseniális munkái, valamint sok más írása, amelyek segítik a szlovákiai dolgozókat lelki szemléletük kiterjesztésében é

s gazdagításában. Minden kerületi városban megrendezik Lenin műveinek kerületi kiállítását é

s Pozsonyban a Molotov utcai „Kultúra házában" központi kiállítás lesz az orosz forradalom lángeszű vezérének életéről é

s műveiről. A Bukaresti Nemzeii Színház 100. évfordu'óia Január 14.én vették kezdetüket a Román Népi Köztársaságban az ünnepségek I. L. Caragial bukaresti Nemzeti Színházának 100. évfordulója alkalmából. Mint a „Scanteia" című folyóirat írja, a román Nemzeti Színház megalapításának története elválaszthatatlanul összekapcsolódott a mult évszázad második felében a demokratikus körök kulturális és művészeti tevékenységével, amelyeknek élén az 1848 as forradalom hazafiai álltak. A bukaresti Nemzeti Színház gaz. dag realista művészi hagyományokra tekinthet vissza, amelyeknek hor. dozói a legkiválóbb színészek voltak. Az ö érdemük volt, hogy a színház müsorpolitikájában nem tudott be. hatolni a nyugati dekadens színházi alkotás olyan mértékben. mint az akkori uralkodó polgári körök kíván, ták volna. I. L. Caragial Nemzeti Színházának együttese a jubileumi napokon fellép a legnagyobb bukaresti üzemekben. A román színházak ezekben a napokban I. L. Caragial és más román klasszikusok darabjait, valamint a mai kor román drámaíróinak müveit fogják játszani. A román sajtó hangsúlyozza, hogy a sikereket, amelyeket a Román Népköztársaság színházi dolgozói elértek, nagymértékben elősegítette a nagyszerű szovjet színházművészet. Román művészek föllépte a Szlovák Filharmóniával A napokban Pozsonyba érkezik két kiváló román művész, éspedig George Gheorgescu karmester, a Román Népköztársaság államdíjas művésze, a Román Népköztársaság érdemes müvészmestere, valamint Valentin Gheorgiu zongoraművész. Mindketten a Vigadó nagytermében lép nek fel a Szlovák Filharmóniának január 22-én, csütörtökön este 20 óra. kor rendezendő hangversenyén. Ezen a hangversenyen a Szlovák Filhar. monia George Gheorgescu karmester vezénylete alatt előadja Rachmaninov zongora, és zenekari rapszódiáját, Hacsaturján II. szimfóniáját és G. Enescu zenekari szvitjét. A Rachmaninov rapszódiában mint zongorajátékos szerepei Valentin Gheorgiu. Műértő közönségünk ezt a két román művészt már ismeri a mult évben a nemzetközi zenefesztiválon való sikeres pozsonyi föllépésükből. CSEMADOK-HIREK A Csemadok Központ a közeljövő, ben több kultúrszakiskolát rendez. Februárban tánckörvezetö iskola nyílik, ahol a tánccsoportok vezetői meg. tanulják, hogyan kell helyesen betanítani a népi táncokat. Ugyancsak február végén nyitják meg az énekkörvezető iskoláját is, áprilisban pedig a színjátszó körök vezetőinek iskoláztatására kerül sor. Valamennyi tanfolyam pártunk célkitűzéseit szolgálja: emelni dolgozóink kulturális életszínvonalát.