Uj Szó, 1952. november (5. évfolyam, 260-286.szám)

1952-11-14 / 271. szám, péntek

L J. Visinszkij elvtárs beszéde a koreai kérdésről az ENSz közgyűlés politikai bizottságénak november 10-i ülésén Láttuk, hogy Lloyd semmit sem állapított meg három hadifogoly üres fecsegésén kívül, akik „politi kai emigránsoknak" tüntették fel magukat. Láttuk, milyen „politikai emigránsok" ezek! Ha Lloyd valami valóban figyelemreméltó dolgot állapított meg, akkor miért nem beszélt erről, miért fecsérelte inkább az időt mindenféle, semmi jelentőséggel nejn bíró szóbeszédre. Ebben az esetben engedjék meg. hogy megkérdezzem: elhisz:-e ő maga is, amit elmondott azokról a veszélyekről, amelyek állítólag egyes hadifoglyokra várnak hazatérésük esetén? Nem világos e előtte személvesen szerzett tapasztalatai alapj'.n. amelyek röl itt dicsekedve beszánaolt. hogy tiszta blöff, amikor az amerikai parancsnokság arra hivatkozik: a koreai és kinai hadifoglyok egy bizonyos része lemondott a hazaszállításról, hogy ez a Koreában működő amerikai katonai hatóságok kihívó kitalálása, amelyet azzal a céllal röppentettek fel, hogy meghiúsítsák a fegyverszünetre vonatkozó megegyezést, elhúzzák a háborút, az amerikai milliárdosok egyre újabb óriási nyereségei érdekében. Amikor az amerikai parancsnokság álláspontjának és a politikai bizottságban a koreai kérdéssel kapcsolatba benyújtott amerikai határozati javaslatnak védelmezői arra törekednek, hogy a közvélemény figyelmét a rostálás kérdéséről az úgynevezett önkéntes hazatelepitésre tereljék, nem lehet figyelmen kívül hagyni ennek a manővernek egész mesterkéltségét. E manőver egyedüli célja, hogy elvonja a világközvélemény figyelmét azokról a bűncselekményekről, amelyeket az amerikai táborokban követnek el, főként a koreai és kínai hadifoglyoknak az amerikai parancsnokság által végrehajtott „rostálásával', kényszerű „kiválogatásával" kapcsolatban. Az úgynevezett egyesült parancsnokság — ezeket a „kiválogatási" vagy „kihallgatási" eljárásokat ártatlan színben igyekszik feltüntetni, leplezni próbálja ennek az eljárás nak/bűnös jellegét, amelynek segítségével az amerikai parancsnokság a hazatelepülésről való lemondásra kényszeríti a hadifoglyokat. Hogy valamiképpen elleplezzék ennek az utálatos procedúrának bűnös voltát, az amerikai parancsnokság kijelenteti, hogy a kiválogatásnál feladott kérdések, állítólag úgy vannak megfogalmazva, hogy — amint az amerikai parancsnokság jelentése mondja — „a hadifoglyok lehető legnagyobb száma meg legyen győzve", hogy haza kell térnie és hogy „nem szabad védekeznie" e hazatérítés ellen." Ez az állítás azonban egyenesen ellentétben áll e provokációs kikérdezés va lódi jellegével. Nyilvánvalóan provokációs jellegűek az ilyen kérdések, mint: „szembe fog szállni erő. szakkal a hazatérítéssel?", vagy pedig ez a kérdés „megmarad amellett, hogy erőszakkal fog védekezni a hazatérítés ellen?", vagy pedig „mit fog tenni, l:a az ENSz parancsnoksága akarata elenére hazatériti magát?" < Az ilyen kérdések nem engedhetők meg, ha a dolgot tárgyilagosau akarjuk intézni. A bírósági gyakor. latban ezeket a kérdéseket jogosan minősítik „szuggesztív" kérdéseknek és ezért nincsenek megengedve és a kérdezettnek az ilyen kérdésekre adott feleletei nem tekinthetők bizonyító erejűeknek. Arról, hogy ezeket a kérdéseket, egyenesen ellekező céllal tették fel, tanúskodik az is, hogy a koreai hadifoglyokat 24 órával előbb figyelmeztették arra, hogy meg fogják kérdezni őket „abból a célból — amint az említett jelentés mondja — hogy megállapítsák, hogy fognak-e vagy nem fognak, erőszakkal védekezni a hazatérités ellen." Ebben a figyelmeztetésben 'az amerikai parancsnokság rámutatott a hadifoglyok döntésének fontosságára és ar. ra, hogy ennek a döntésnek véglegesnek kell lennie. Az amerikai parancsnokság felhívta a figyelmet arra is, hogy a hadifoglyoknak „a biztonság érdekében nem szabad e kér. dósról másokkal beszélniok, vagy- | pedig döntésüket az egyéni megkérdezés előtt elárulniok". Az ilyen ti. tokzatos és fenyegető figyelmeztetések, természetesen, nem maradhatnak hatás nélkül. Az ilyen figyelmeztetések után az amerikai parancsnokság elvárhatta, hogy némelyik hadifogoly a parancsnokság összes kérdéseire úgy válaszol, ahogy azt a parancsnokság óhajtja. Ez a körülmény lehetővé teszi azon feleletek jobb megértését és helyes értékelését, amelyeket Lloyd attól a három személytől kapott, akikkel elbeszélgetett és akik még ezt megelőzően átmentek az úgynevezett „kiválogatási" eljáráson. Az amerikai parancsnokság jelentésében kijelenti, hogy „nem lehet kidolgozni humánosabb és objektívebb eljárást". Lloyd úr és néhány más küldött szintén dicsérték ezt az eljárást és kijelentették, hogy ezek a kérdések helyesek és úgy tettek, mintha nem vennék észre sajátos provokációs jellegét e kérdéseknek, amelyeknek maga a megszövegezése arra kényszeríti a hadifoglyokat, hogy ellenséges álláspontot foglaljanak el hazájukkal és kormányukkal szemben. Talán beszélni kell arról, hogy annak a „megkérdezésnek'" és „kiválogatásnak", amelyet a koreai és kínai hadifoglyokat tartó amerikai táborokban végeznek, szükségszerűen valóságos erkölcsi szenve dést kell jelentenie minde

n ember számára, hogy ezt semilyen becsületes hazafi nem foghatja fel másként, mint durva sértést, mint legnemesebb érzéseinek megbecstelenítését. Egészen természetes, hogy ilyen eljárásnak a koreai és kínai hadifoglyok körében a felháborodás és határozott ellenkezés jogos érzését fellett keltenie az ilyen gyakorlattal szemben. i Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a „Facts on File" című amerikai bulletinben közzétett adatok szerint e „kiválogatás" vagy „megkérdezés" bevezetése óta eltelt időben az amerikai táborikban mintegy 200 koreai és kinai hazafit meg. gyilkoltak és mintegy ezret megsebesítettek. Nyolc hónap alatt legkevesebb 27—28 esetet jegyeztek fel, amelyekben az amerikai és délkoreai csapatok vérbe fojtották az amerikai és délkoreai katonság által történő „kiválogatás", vagy „kikérde-' zés" ellen harcoló hadifoglyok tiltakozásait. Október 30-án meggyilkoltak és megsebesítettek néhány hadifoglyot, akik megkísérelték a menekülést a kvandzsui táborból, és emellett a táborban csaknem egy órán keresztül valódi ütközet folyt le. Október 31-én hivatalosan jelentették, hogy lőfegyverek használatával elnyomták a hadifoglyok tüntetését Kocsedo-szigetén és Csedzsuszigetén, aminek folyamán néhány személyt megöltek é

s 178 személy megsebesült. Ezekben a táborokban a lövöldözés a mai napig folyik. így ezekben a napokban az utolsó jelentések szerint ismét a hadifoglyokra lőttek, és sokat megsebesítettek. Itt látjuk tehát, hogy hoh alkalmaznak valóban szuronyokat és gépfegyvereket a védtelen hadifoglyok ellen, azonban azok ,a küldöttségek, amelyek álszent módon szemére vetik a koreai-kínai parancsnokságnak, hogy mint állítják „kényszer hazatérés" követel, ezt helyeslik. E tények megvilágításában rendkívüli fontosságot nyer az a követelés, hogy pontosan betartsák a hadifoglyokról szóló genfi egyezményt, amelyet azonban az amerikai hivatalok durván megsértenek. E tények megvilágításában, amikor az amerikai parancsnokság rendszeresen fegyvert használ a koreai és kinai hadifoglyok ellen és nem retten vissza a hadifoglyok legyilkolásátál sem, mindent ürügyül használva fel rá, azt is, hogy a hadifog.yok szokásos egyszerű testgyakorI'itokat tartanak, amelyeket egyenesen megenged a genfi egyezmény 33. tikkelje. Nem kell bizonyítani azt, hogy Acheson és Lloyd urak és követőik nem rettennek vissza a nemzetközi egyezmények durva megsértésétől. Hisz még E. Roosewelt aszszony, a Közgyűlés valamennyi ülésezésén az USA küldöttségének állandó tagja sem szégytnli nyíltan kijelenteni a „Newyork World Telegramra and Suji" clruíl lapban írt cikkében. „Nem tarthatjuk be túlságosan szo szerint az összes egyezményeket." Ez a kijelentés nemcsak az amerikai küldöttség ezen vagy azon tagjának személyes nézettre jellemző, hanc-m jellemző az amerikai uralkodó körök vonalára, amelyek egyszerien elvetnek bármilyen nemzetközi egyezményt, hí. úgylátják, hogy az valamiképpen előnytelen számukra és nem felel meg külpolitikai céljaiknak. A nemzetközi egyezmény azonban nemzetközi törvény, és e törvény megtartása kötelező mindazokra, anik ezt az egyezményt aláírták. Az snerik'.i gyakorlat a nemzetközi egyezményekkel szemben azonban egyenesen ellentétben áll a nemzetközi jognak a nemzetieözi egyezményekre vonatkozó egyik fő elvével, amelyet az ismert szabály fejez ki: „Pacta servanda sunt" — „a szerződéseket be kell tartani." Csak csodálkozhatunk azon a cinizmuson, amellyel a „kiválogatás" és „megkérdezés" ellen tiltakozó koreai és kínai hadifoglyokon úgyszólván naponta véres öldökléseket elkövető hatalmaskodók ügyvédei nemes pózba vágják magukat és megkísér, iik erkölcsről beszélni, amikor véres gaztetteik áldozatainak sírján még friss a hant. Csak csodálkozni lehet szégyentelenségükön, amelylyel azt állítják, hogy az amerikai parancsnokság állítólag olyan egyezmény elérésére törekszik, amelynek alapján a hadifoglyoknak „szabad választást engednek, hogy hova akarnak visszatérni" — északra vagy délre. „A szabad választás" miután a hadifoglyokat előzőleg „kiválogatási" eljárás alá vetették, amelyhez, amint ismeretes, megfélemlítés, tetoválás é

s hasonló „humánus"' beavatkozások járulnak, amelyek a hadifoglyok testén a megtorlás és megalázás őrök jeleit hagyják, olyan beavatkozások, amelyek az ellenség táborában örök fogságra ítélt hadifoglyok sorsára döntök. Kijelentettük és kijelentjük, hd^y az ilyen „kiválogatások" vagy „megkérdezések" összeegyeztethetetlenek a nemzetközi jog általánosan elismert elvei és normái betartásával; amelyek azt követelik, hogy azok a hatalmak, amelyek fogságában mág szembenálló felekhez tartozó személyek vannak, humánusan bánjanak a hadifoglyokkal. Ezt megkövetelik a hadifoglyokról szóló összes nemzetközi egyezmények, az 1899 és 1907 évi hágai egyezménytől egészen az 1929 és 1949 évi genfi egyezményig. Hasonló álláspontot foglal el ebben a kérdésben természetesen a nemzetközi jogtudomány is. Fauchille francia tudós, a nemzetközi közjog egyik legnagyobb tekintélye, az „Értekezés a nemzetközi jogról" című többkötetes müvében eiröl a kérdésről azt mondja: „Tiszteletben kell tartani azokat az érzéseket, amelyeket a hadifoglyok hazájuk vagy pedig hazájuk szövetségesei iránt táplálnak. Nem szabad tehát sem nyomást, sem pedig propagandát érvényesíteni, amely a szövetséges hadifoglyok közötti kapcsolatok kiéleződésére vagy p'edig a foglyoknak országuktól vagy kormányuktól való elszakadására, erkölcsük aláásására vezetne." Ezen állásponton állva értékeli Fauchille a hadifoglyokról szóló azon nemzetközi jogi dokumentumot, aminők az 1863 évben a fronthadsereg számára kiadott ismert amerikai instrukciók. Ezeket az instrukciókat Fauchille a „civilizált világ érzései és gondolatait legpontosabb kifejezőjeként" értékeli. Azt mondja, hogy ezek az instrukciók kitűnnek „igazságosságuk és humanitásuk figyelemreméltó szellemével". Az a rendszer, amely a koreai és kínai hadifoglyokat tartó amerikai táborokban uralkodik, nem felel meg — amint arról számos tény tanúskodik, többek között amerikai újságírók megfigyelése — az e tá. borok számára megállapított szabályzatnak, amely az általánosan elismert nemzetközi jogi elvekre támaszkodik. Ezt a rendszert nem lehet másnak nevezni, mint a nyílt féktelen terror rendszerének, amelynek, célja a koreai-kínai hadifog, lyok erkölcsének aláásása, megalá. zásuk és a hadifoglyoknak a kor. mányuk elleni uszítása valamint az, hogy nyilatkozatot kényszerítsenek ki belőlük, hogy nem akarnak visz. szatérni hazájukba. Az amerikai parancsnokság kezében ez alkalmas eszköznek látszott a fegyverszüneti tárgyalások meghiúsítására és a há. ború elhúzására. Jóllehet az amerikai parancsnokság rendszeresen barbár módon bánik a hadifoglyok, kal és a terror mindenféle eszközét alkalmazza ellenük, még sem szűnnek meg hangoztatni és velük együtt hangoztatják az USA és néhány más, az USA.t támogató ország hivatalos képviselői a maguk úgyne. vezett »humanitását« és gaztetteiket azzal az álszent állítással leplezik. hogy — mint állítják — a hadifoglyok jogait és érdekeit védelmezik. Nem szorul bizonyításra az, hogy a valóságban nincsen szó a hadifoglyok jogainak és érdekei, nek az amerikai parancsnokság és a tábor vezetősége részéről való semilyen védelimezéséröl sem. Az ilyen állításaik puszta kifogások arra, hogy mentegessék jogellenes állásfoglalásukat, amely ellenkezik a nemzetközi joggal a hadifoglyok kicserélésének kérdésében. Ezen ál. lásfoglalás mentegetésére némelyik küldött teljesen önkényes következtetésekhez folyamodott, amelyeket nem támaszt alá sem a nemzetközi gyakorlat, sem pedig a nemzetközi jogtudomány. 3. A hemzetközi jog és a nemzetközi gyakorlat szerint minden hadifoglyot haza kell telepíteni Mi itt egyes küldöttektől — többek között Peru képviselőjétől — arról hallottunk, hogy az államnak adott esetben nem kötelessége a ha. zatelepítés. Ez az eset szerinte ak. kor forog fenn, ha bizonyítékai van. nak az adott államnak arra, hogy a hadifogoly ellene van hazatelepítésének. Peru képviselője azt állította, hogy kizárólag maga a hadifogoly dönthet hazatélésének kérdésében, s a hazatelepítést csak akkor lehet végrehajtani, ha nem forog fenn az az eset, hogy a hadifogoly nem óhajt hazatérni. Am ez teljesen ön. kényes megáll tás, amelyet a hadifogolycsere terén kialakult nem. zetközi joggyakorlat és a nemzet, közi jog tudománya semmivel sem támaszt alá. A nemzetközi jogban és a nemzetközi joggyakorlatban az uraik:dó elv: minden hadifogoly kötelező és feltétlen hazatelepítése. Kivételt csupán azok a hadifoglyok képeznek, akiket súlyos betegség, büntetőjogilag üldözött cselekmény elkövetése, vagy amiatt nem lehet hazatelepíteni, mert még nem tol. tötték 1- bírósági ítélet alapján ki. szabott büntetésüket. Tegyük fel azonban — ha csak egy pillanatra is — hogy elfogadjuk azok álláspontjának helyessé, gét, akik a hadifoglyok hazatele. pítésének kérdésében a hadifogoly beleegyezését veszik kiindulópontul. Am még ettől az állásponttól is óriási a távolság addig a szégyenletes helyzetig, amely ma Koreában kialakult a hadifogolycsere kérdésében. Ezt a szégyenletes helyzetet az amerikai parancsnokságnak az erőszakos »rostálásra!(, illetőleg i>meg. kérdezésre« tett intézkedései idéz. ték elő. Ezek az intézkedések fel. háborodást és tiltakozást váltanak ki a koreai és kinai hadifoglyokból. Az amerikai hatr ozati javaslat hívei igyekeznek elkenni az ameri. kai parancsnokság koreai bűntetteit, azt a botrányos és szégyenletes helyzetet, amely a hadifogolycsere kérdésében kialakult, s amely világszerte minden becsületes embert felháborít. Eközben közhelyekkei és elvont elmefuttatásokkal takaróz, nak. Az »egyéniség elvitathatatlan | jogára«, »

a kultúra különböző fel" fogására«, a » világ szellemi éghajlataira«, »erkölcsi értékekre« ée a »világnézeti szabadság elvére« stb. hivatkoznak. Emellett azonban óvakodnak érinteni a konkrét életfel. tételeket és körülményeket, amelyek figyelembevétele nélkül pedig a hadifogolycsere kérdésének és a poli. tifcai bizottság elé terjesztett más kérdéseknek nemhogy megoldására, de még megvizsgálására sincs lehetőség. Elvont elmefuttatásokkal foglalkoznak. Annak feltételezéséből indulnak ki, hogy a hadifogoly sza. bad , akarata a hazatelepítés kérdését eldöntő utolsó fórum. Azt állítják, hogy a hazatelepítés nem az állam joga. Ellenkezőleg: a haza. település az egyén joga, az emberi személyiség • joga. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy ameny. nyiben a hazatelepülés a hadifogoly elvitathatatlan joga, akkor ez a tétel fordítva is megáll. Vagyis: a hazatelepítés lehetetlenné válik, ha a hadifogoly ezt nem akarja. Ez az álláspont persze tökéletesen figyelmen kivül hagyja azt a kér. dést, hogy a hadifogság viszonyai között nincsenek meg és nem is lehetnek meg a hadifogoly szabad akaratnyilvánításának tényleges elő. feltételei. Végső fokon tehát aiz egész kérdés kiindulópontja a hazatelepítendő hadifogoly szabad akarata, amely állítólag háttérbe kell, hogy szorítsa az államnak nemzetközi egyezmé. nyekben vállalt kötelezettségeit, bármennyire is óhajtaná az illető állam lelkiismeretesen teljesíteni ezeket a kötelezettségeket. Egyes küldöttségek egyenesen »a magasabbrendü emberi méltóság«, »a természetjog és az erkölcsi jog ma. gasabbrendüsége« eszméjeként hirdetik ezt a tétélt. Ez azonban elfogadhatatlan. Nem lehet elfogadni azt, hogy az állam nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinek teljesítését, a hk. difoglyok haizatelepítésére vonatkozó nemzetközi kötelezettségei, teljesíté. sének lehetőségét egyes hazatelepítendő egyének óhajától tegyék füg. gővé. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a hadifoglyok alatt nem egyszerűen hazájuk határain véletlenül kívülre került emberek törne, ge értendő. A hadifoglyok — katonák, akik minden állampolgár megtisztelő, szent, honvédelmi köteles, ségét teljesítették. A nemzetközi hadifogolyegyezmények — többek között az 1949. évi genfi konvenció — megfelelő cikkelyei éppen ezt a felfogást tükrözik, amikor szabályozzák a hadifoglyok különleges helyzetét. A nemzetközi jog szemszögéből a hadifoglyokat katonai esküjük és államukkal szembeni honvédelmi kötelességük köti. Ebből az általánosan elismert nemzetközi jogi tételből egész sor rendkívül fontol nemzetközi jogi jellegű következmény folyik. Példaként hozhatom fel erre az úgyne. vezett »La Liberté sur Parole« intézményit (hadifogoly szabadságá. naik visszaadása — becsületszóra). Mint tudjuk, a nemzetközi jog és a megfelel- nemzetközi jogi elveken alapuló nemzetközi szokások szerint a hadifogolynak becsületszóra viszszaadható a szabadsága, de csak parancsnokai engedélyével. Az Egyesült Államok is ehhez a sza. bályhoz tartja magát, amint ez a szárazföldi haderőkre vonatkozó amerikai instrukciókból kitűnik. Ezeknek az instrukcióknak 126. cikkelye így szól: »Csak leigazolt tisztnek engedhe. tő meg, hogy becsületszavát adja. A leigazolt tisztek viszont csak rangidős tiszt engedélyével adhatják becsületszavukat, ha elérhető távolságban van rangidős tiszt.* A 127. paragrafus ezt mondja: »Le nem igazolt tiszt vagy közkatona csak tiszten keresztül adhatja becsületszavát. Az egyénileg, nem tiszten keresztül adott becsületszó nem érvényes, söt a katonaszökevényeknek kijáró halálbüntetést vonja maga után.« Eszerint a hadifogoly sorsa köz. vetlenül parancsnokságának beleegyezésétől függ.