Uj Szó, 1952. november (5. évfolyam, 260-286.szám)

1952-11-13 / 270. szám, csütörtök

6 t!J 510 1952. november 13. £11 m s i f K Gorkij drámája a pozsonyi Nemzeti Színházban Gorkij színmüveinek látásakor lenyűgöző erővel érezzük, hogy az orosz és szovjet irodalom szószék lett, melyből messze cseng a jóság, a szépség, a szabadság és a humanitás megvédésének szava. Gorkij embersége — humanizmusa — irdatlan távol áll a burzsoá vi» lág humanizmusától* amely könyörületességet prédikál, gyáva békülékenységet hirdet, megbénítja az ember védekezőképességét és kifosztott áldozatainak alamizsnákat vet oda. A burzsoá humanizmus a szánalom lanyha és passzív érzését, a szenvedés elkerülhetetlenségének nyomorult gondolatát sugalmazza, ahelyett, hogy a szenvedés aktív elhárítására nevelné az embereket, elsősorban olyan szenvedésék elhárítására, amelyek társadalmi vagy gazdasági okokra vezethetők vissza. Ezzel szemben a forradalmi proletariátus humanizmusa, > amelynek Gorkij a legbátrabb és legkövetkezetesebb hirdetője, nem hangoztat nagy szavakat és mézes-mázos szólamokat az emberszeretetröl. Célja: felszabaditani az egész világ proletariátusát a tőkések ' szégyentelen, véres, esztelen igája alól, megtanítani az embereket arra, hogy ne tekintsék magukat árunak, eladható és megvásárolható nyersanyagnak, amelyből a polgár aranyat és fényűző életet sajtol ki magának. A proletár humanizmus megkívánja, hogy minden munkás tudatában legyen történelmi kötelességének, a hatalomhoz való jogának és a forradalmi aktivitás szükségességének, — tanította -Gorkij. „Ügy állunk ki, mint a pusztulásra ítélt világ bírái, mint olyan emberek, akik az igazi humanizmust hirdetik, a forradalmi proletariátusét; ez a hatalmas osztály arra hivatott a történelemben, hogy megszabadítsa a dolgozók egész világát a gyűlölettől, kapzsiságtól, közönségességtöl, ostobaságtól — minden rútságtól, amivel a munka embereit századok folyamán eltorzították", — mondotta Gorkij a szovjet írók I. Össz-szövetségi Kongresszusán, átadva a fiatal nemzedéknek harcos múltja gazdag tapasztalatait. IX. Gorkij drámáinak hősei erőteljes, bátor emberek, a munka és küzdelem emberei, akik a kapitalista kizsákmányolás és az önkény és erőszak ellen lazadnak. „Kispolgárok" című színmüvének munkáshöse, a gépész Nil, olyan ember, aki „ismeri erejét és meg van győződve arról, hogv joga van az életet minden berendezésével együtt az ö belátása szerint megváltoztatni" — így jellemzi maga Gorkij ezt a hősét. Egy esztendővel később, 1902-ben írta meg Gorkij „Éjjeli menedékhely" című színmüvét, amelyet a moszkvai Művész Színház mutatott be. Hősei: csav&rgó rongynép, koldusok, utcalányok, egy részeges ripacs és egy lezüllött báró. De Gorkij megmutatja, hogy ezeknek szivében is emberség él és mondhatatlan gyűlölet lángja lobog az élet hazugs^ai és igazságtalanságai iránt. Egy újabb lépés a tökély felé: az ..Ellenségek". A pusztulásra ítélt társadalom bomlásának tüneteit és a megalakuló újnak jelenségeit Gorkijnak sikerült itt páratlan művészi erővel megelevenítenie. Nagyszerű megfigyelöképessége, szenvedélyes igazságszeretete, forradalmi szelleme és mély gyűlölete minden iránt, ami szenvedést szül és mindenki iránt, aki mások szenvedéséből él, ebben a drámájában már csúcsához ér és az emberi lélek elemzésében, forradalmi humanizmusában is századunk legnagyobb mesterének bizonyul. Az orosz burzsoázia kegyetlen lényegét és e harácsoló osztálynak züllöttségét az „Ellenségek" döbbenetes erővel tárja elénk. És Gorkij ugyanilyen páratlan művészi erővel megmutatja azokat az erőket is, amelyek tudatos. megbékíthetetlen és következetes harcra készülnek kizsákmányolóik ellen. A „Kispolgárok'' egyetlen mukáshősével, a rokonszenves Nillel szemben itt már tömegben lépteti fel az igazságos új rendért harcoló és áldozatokat bátran vállaló proletariátust. Zachar Bardin — az „Ellenségek" posztógyárosa nagy dilemma előtt áll: engedjen-e társa és a gyár igazgatója követelésének, csukja be a gyárat vagy egyezzen meg a munkásokkal, akik egy munkásnyuzó, embertelen mester elbocsátását követelik? Szkrobotov, az igazgató, a hatalmát féltő kispolgár szükkeblüségével a gyár leállítása mellett kardoskodik. Azzal érvel, hogy ezt a lázadásra hajlamos tömeget éhséggel térdre kell kényszeríteni, nem szabad tűrni a gyár kebelében semmiféle vörös mételyt, holmi nyugatról importált szocializmust, amely szerinte és ügyész fivére szerint is, nem való az orosz népnek. „Kultúráról", az emberiség egyetlen mentsváráról fecseg ez a két, páratlan realitással megrajzolt pióca és Michailnak, az igazgatónak végzetévé válik telhetetlen basáskodó hajlama: a munkások lelövik, amikor szokott embertelen modorával lép fel ellenük. Bardin dilemmáját Szkrobotov halála nem oldja meg. Most a fivér az, aki a meggyilkolt helyett a gyár bezárását követeli, csendőri védelmet is kér és megindíttatja a vizsgálatot a munkások ellen. A lavina feltartóztathatatlan. Az alapjában véve puha természetű és emberileg rokonszenvesnek festett Zachar Bardinnak akarva nem akarva a munkásság ellen kell fellépnie, osztályhelyzetének foglya, nincs kibékülés, niňcs híd kapitalista és proletár közötti Bebizonyul az is, hogy embersége álhumanizmus, amely szívesen osztana a harácsolt százezrekből némi alamizsnát a békesség kedvéért. De ilyen alamizsnából az öntudatra ébredt munkásság nem kér. Ez a munkásság már ismeri jussát és tudja azt, hogy el kell jönnie az ö világának és ezt az új világot neki kell megteremtenie, „amelyben a munkásosztály nemcsak grandiózus gyárakat épít, hanem teljesén megváltoztatja a föld képét, a falun valami egészen geológiai méretű átalakulást hajt végre s általában — valószínűtlenül súlyos körülmények között — fáradhatatlanul végzi világraszóló jelentőségű, kolosszális munkáját" — ahogy Gorkij „Az igazi kultúra" című müvében írja. Két kibékíthetetlen ellenséges világ. Az egyik oldalon Bardin és családja, a ház békéjét féltő, tyúkeszü és falánk feleség,, az agyalágyult generális bácsi, a férfiéhes özvegy, a „kultúráról" fecsegő jogász, a törleszkedő és besúgó kishivatalnok, — megannyi tipikus figurája ennek a pusztulásra ítélt, de még keményen uralkodó burzsoá világnak és csatlósainak. A másik oldalon meg a munkások, öregek és fiatalok: a feltámadó új rendnek szántóvetöi és maghintöi. A fiatal Grekov fénylő bátor alakja úgy simul a bölcs és élettapasztalt öreg Lovsin mellé, mint fiú az apához, tanitvány a tanítójához. És Szihcov személyében Gorkij megfesti a munkásság mellett álló, a munkásságot vezető, tanító értelmiségi dolgozót és megfesti a „gyilkos" helyébe álló fiatalokat is, akik bátran, férfiasan vállalják az áldozatot, hogy az küzdhessen tovább, akit arra méltóbbnak és értékesebbnek tartanak. E két világ közt nincs híd, a romlás és sötétség világának pusztulnia kell! Csendőri terror lebírja a munkásságot, de e vereségben már felcseng a győzelem biztos tudata. Magának a Bardin-családnak kebelében megérzi ezt Nadja, a diáklány, Bardinék unokahuga. Nadja szeme kinyílik az igazságtalanságok láttán és ő az. aki öntudatra ébredve oda meri kiáltani a családnak — az egész osztálynak — hogy életük fertelmesen meddő és hazug és hogy pusztulásra vannak ítélve. Gorkij dús embergalériájában ez a Nadja fénylőén és emlékeztetően kiválik, mint az új rendnek megérzöje, az író ítéletének meghirdetője. m. A pozsonyi Nemzeti Színház igen dicséretes feladatot vállalt magára Gorkij „Ellenségek" című darabjának újbóli bemutatásával. A két esztendővel ezelőtti sikertelenség után a Nagy Októberi Forradalom tiszteletére készült új bemutató valóban méltó volt Gorkij halhatatlan remekéhez. Az államdíjas Jozef B u d s z k y rendezésében olyan előadást kaptunk, amely díszére válik nemcsak fővárosunk, hanem egész köztársaságunk színházművészetének. Trenyov „Lubov Jarova" című drámájának nagysikerű tavaszi bemutatása után az „Ellenségek" újabb jelentős előhaladást jelent a szocialista-realista színjátszás törekvéseiben és jelenti a rendezés művészetének azt a művészi fokát, amilyet a Nemzeti Színház fennállása óta drámában még nem produkált. Budszky rendezői munkája Gorkij eszmei mondanivalóját világosan és töretlenül hozza ki, emellett csaknem hiánytalanul oldja meg a jellemek vonalvezetését. A dráma embergalériája — akár negatív, akár pozitív figurákról van szó — érdekes, magával ragadó és mindazt, ami vádló a darabban, azt a rendezés meggyőző, leleplező erővel hozza a néző elé. Gorkij színmüvének légköre nyomasztó és fojtó, de nem leverő és ezt sikerült különösen az első felvonásban és a befejező jelenetekben kitűnően érzékeltetni. Az utóbbiakban felcsap az a forradalmi romantika, amelyet olyan ritkán látunk színpadjainkon és annyira óhajtunk. Bár a csendőri önkény, a burzsoá világ feliilkerekedéséről van bennük szó, mégis mindenen átüt a pillanatnyilag meghátrálni kényszerülő munkásság biztos hite az eljövendő kikerülhetetlen győzelmében. Csak a proletariátus képes legyőzni a „világ ellenséges erőit", csak ő teremtheti meg, győzelme után, az összes szükséges feltételeket a harmónikus egyéniség szabad fejlődése számára, —- ezt a gorkiji tanítást Budszky rendező munkája hiánytalanul érezteti. Csupán a második felvonás eleje nem sugározza elég erőteljesen az igazi gorkiji szellemet; az előadás üteme itt kissé vontatott és színben erőtlen. A szereplők, szinte kivétel nélkül, kitűnő munkát végeztek. Viliam Z á b o r s z k y, a gyártulajdonos, igen hiteles figura. Alakításának nagy érdeme, hogy bár rokonszenvet tud kelteni, ugyanakkor meggyőzi a nézőt, mennyire felesleges, sőt káros felszínes jóságával és álhuma-, nizmusával ez a minden összekoccanástól visszariadó, ám a munkásnyúzásba belenyugvó Bardin. Végeredményben ö is helyesli a csendőri önkényt és terrort, kiegyezést kereső magatartása csupán gyenge alaptermészetével magyarázható és így pusztulásra érett ö is, akár a munkások haragjának áldozatul esett Michaii Szkrobotov. Gorkij drámájának ezt a legellenszenvesebb alakját Karol Szkovaj jól játssza azon a felfogáson belül, amelyet a rendezés megjelöl. A habozó és végül mindenbe belenyugvó Bardin feleségét, Polinát Milada Zse1 e n s z k á alakítja kitűnően, hiány, talanul kihozva ennek az ostoba, szűklátókörű, falánk és csak a ház kényelmét féltő asszonynak meddő mivoltát. Míla Beran PecsengOv generális szerepében szinte derűt fakasztóan ostoba, és hájfejü, ahogy az író ezt az ugyancsak pusztulásra ítélt felesleges figurát jéllemzi. És Olga Sykorová is jól egészíti ki ezt a negatív embergalériát, Ladiszlav Chudik ügyész pedig a veszedelmes értelmiség szerepét hangsúlyozza ki pontosan a rendezői felfogás szerint. František Dibarbora csúszómászó és besúgó Lepkavinja undortkeltően hiteles. Három ember él ebben a Bardinházban, akikről azt mondhatjuk, hogy emberek. Jakov Bardinra, a gyártulajdonos részeges fivérére és színésznő feleségére a rokonszenv érzésével tekinthetünk, a fiatal Nadja pedig elragadtatásunkat váltja ki. Három nehéz szerepről van itt sző, amelyet a Nemzeti Színház művészei csaknem hiánytalanul oldottak meg. Mária Prechovs z k á játssza a színésznőt, ezt a mindent jól látó és átérzö asszonyt, akit helyzete passzivitásra ítél. Mámorba temetkező férjével való búcsújelenete megindítóan emberi. Prechovszká tudatos művészete ebben az alakításban kitűnően érvényesül; színésznője hiteles, teljesen emberi. Szovjet vendégek szövetkezeti tagok között a Magas Tátrában November 10-én az esti órákban a szovjet küldöttség tagjai, Sz. I. Iszájev Sztálin-díjas egyetemi tanár és A. Sz. Mjasznyikov, a Társadalomtudományi akadémia tanára a szövetkezeti tagok közé látogattak el, akik munkájuk után megérdemelt pihenőjüket Tátralomnicon, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom „Morava" üdülőházában töltik. A kedves szovjet vendégek barátságos és kellemes estét töltöttek közvetlen kapcsolatban a szlovákiai szövetkezeti tagokkal, akik rendkívül nagy örömmel és szeretettel fogadták őket. Sz. I. Iszájev szívből jövő szavakat intézett az üdülőkhöz és beszélt arról az érdeklődésről, amellyel a szovjet nép követi csehszlovák testvérnépének építő sikereit. ,,A ti környezetetekben édestestvéreknek érezzük magunkat és őszinte szívből kívánunk nektek minél nagyobb sikereket Egységes Földműves Szövetkezeteitek további fejlődésében" — mondotta. „Legforróbb kívánságunk segíteni népeink felbonthatatlan barátságának továb_ bi ápolásában és megszilárdításában, a békéért és valamennyi dolgozó új életéért folyó közös harcban." A megtisztelő látogatásért a beszélgetés résztvevőinek nevében Matuska Mihály, a szenei járás nagysúri EFSz-ének elnöke mondott köszönetet. A szívélyes beszélgetést A. Sz. Mjasznyikov tanár őszinte szavai fejezték be, aki további hozzájárulásként értékelte a beszélgetést a Szovjetunió és Csehszlovákia népe közös törekvéséhez és érdekeinek elmélyítéséhez azon nemzetek békés együttélésének megszilárdításában. amelyek a szovjet emberek példaképe nyomán az új szocialista életért és a békéért harcolnak világszerte. Jelentés a Megbízottak Testületének üléséről November 11-én a Megbízottak Testülete megtartotta rendes" ülését Július Ďuris elnök vezetésével. A Megbizottak Testülete többek között Jozef Hojcs pénzügyi megbízott jelentése alapján megtárgyalta és jóváhagyta a megbízotti hivatalok és a nemzeti bizottságok által irányított szakaszok 1953. évi költségvetési tervezetét. Kell, hogy az állami költségvetés valamennyi megbízotti hivatal, főigazgatóság, üzem, állami birtok, EFSz és nemzeti bizottság számára fontos eszköz legyen a pénzeszközök mozgósítására és a készletek mindennapos feltárására, amelyek gazdaságunkban léteznek, hogy az 1953. évi gazdasági fejlődés tervét teljesítsék. Kell, hogy alapjává váljon az önköltségcsökkentésért és a felhalmozási. terv teljesítésének fokozásáért indított szocialista munkaversenynek, mint az építkezés, főleg a nehézipar építése és ezzel a nép életszínvonala fokozását szolgáló fontos forrás fejlesztésének. Az önköltségterv teljesítése és a felhalmozási tervnek 1952 végéig 100 százalékra való teljesítési az 1953. évi még gyorsabb gazdasági és kulturális fejlődés fő előfeltétele. Július Bránik megbízott, a Szlovákiai Tervhivatal elnöke jelentést terjesztett be a Megbízottak Testületének a szlovákiai kutatóintézetekről. Szlovákia szocialista iparosításának keretében a kutatóintézetek építése nagy fejlődést ért el. Ezeknek az intézeteknek rendkívüli' jelentőségük van az új technika és technológia bevezetésében különböző gazdasági szakaszokon, A Megbízottak Testülete jóváhagyta a javasolt intézkedéseket. A Megbizottak Testülete a Szlovák Tudományos Akadémia létesítésére alakult a Megbizottak Testülete mellett működő bizottság elnökének. dr. Ondrej Pavlik egyetemi tanárnak javaslata alapján megtárgyalta a Szlovák Tudományos Akadémiáról szóló törvénytervezetet, amelyet jóváhagyás végett a Szlovák Nemzeti Tanács elé terjesztenek. A Szlovák Tudományos Akadémiával Szlovákiában a legmagasabb, nagyjelentőségű tudományos intézmény jön létre. Az előkészületben levő törvény értelmében a Szlovák Tudományos Akadémia hivatása az elméleti és gyakorlati tudományokban folytatott tervszerű és szervezett munka, a szlovák tudománynak a csehszlovák tudományos kutatás és alkotás fejlesztésében való alkotó részvételének biztosítása lesz, hogy minél hatékonyabban hozzájáruljon Szlovákia gazdasági és kulturális fejlődéséhez és meggyorsítsa a szocializmus felépítését a • Csehszlovák Köztársaságban. A Szlovák Tudományos Akadémiában kell tömörülriiök az összes kiváló tudományos dolgozóknak. A Szlovák Tudományos Akadémiában továbbá saját nagyképzettségü tudományas és műszaki kádereket kell felnevelni. A Szlovák Tudományos Akadémiába elvből bevonnak minden intézetet, amely Szlovákia é

a a Köztársaság gazdasági fejlődésének szempontjából a legfontosabb. A Szlovák Tudományos Akadémia létesítése messzemenő jelentőséggel bír a szlovák tudományok fejlődésére a természet- és műszaki tudományok szakaszán. E tudományok jelentősége mérhetetlen a szocialista ipar és mezőgazdaság állandó fejlődésének biztosítására. A Megbízottak Testülete a törvénytervezeten kívül további szervezeti intézkedéseket is elfogadott a Szlovák Tudományos Akadémia létesítésére. Jozef Lietavec belügyi megbízott javaslatára a Megbízottak Testülete intézkedéseket hagyott jóvá a nemzeti bizottságok funkcionáriusai, tagjai és dolgozói iskoláztatására. Ennek az iskolázásnak megvalósításával fokozódik ezen dolgozók politikai ' és szákképzettsége, ami hozzájárul a nemzeti bizottságok irányító munkájának megjavulásához a tervteljesítés biztosításában és dolgozó népünk szükségleteiről való gondoskodásban. A férjet játszó Ctibor Filcsik is kitűnően oldotta meg nehéz szerepét. Pályájának igen jelentős állomásához ért ezzel a mélyen átérzett alakításával ez a fiatal művész. Nádját Éva Krisztinová alakítja lelkes hévvel és azzal a tűzzel és izzással, amelyet ez a szép szerep megkövetel. Helyenként azonban még bizonytalan, a tüze még nem teljesen a belsejéből fakadó, alakításának nagy hatását inkább Gorkij forradalmi szava váltja ki, mint bensőséges játéka és a szerep mély átélése. A színmű pozitív alakjainak élén Ondris Jariabek szépen és melegen megmintázott Lovsinját kell megemlítenünk. D u rd i k a hivatalnok Szincov szerepében mértéktartóan egyszerű és meggyőző. Simonovics és Sebők fiatal munkásai ugyancsak vonzók és rokonszenvünket megérdemlők. Igen helyes rendezői elgondolás volt Grekov kis szerepét Július Pántikra bízni. Az államdíjas művész mértéktartó egyszerűséggel szolgálta a rendezői elgondolást és ezzel emelte az egész eg3

Tüttes játékának színvonanalát. És meg kell említenünk még Alojz Kramárt az öreg Jagodin szerepében, és a generális szolgáját játszó, szerepről szerepre szépen fejlődő Eugen Szenajt. Több mint egy évi hallgatása után örömmel láttuk viszont Branyiszlav Korenyt, aki a csendörkapitányt kissé túlzott maszkban, de hangban és gesztusban a szerep megkövetelte ellenszenvességgel hozta a néző elé. Ladiszlav Vychodil két színpadképe kitűnő. Különösen az első olyan festői és térhatásaiban olyan lenyűgöző, amilyent a Nemzeti Színház színpadán még alig láttunk. Fővárosunk szlovákul értő magyar dolgozóinak figyelmébe ajánljuk Gorkijnak ezt a halhatatlan remekét a Nemzeti Színház művészeinek kitűnő interpretálásában. Megtanulhatják belőle meggyülölni a multat és még jobban megszeretni jelenünket és jövőnket, amelyről Gorkij hősei csak álmodhattak és amelyért nekünk lankadatlan munkánkkal dolgoznunk kell. Egri Viktor.