Uj Szó, 1952. november (5. évfolyam, 260-286.szám)

1952-11-29 / 285. szám, szombat

1952 november 29 U J SZO 7 JL J. Visinszkij elvtárs beszéde a koreai kérdésről az ENSz-ben Az ENSz-közgyülés politikai biEotttságában, a koreai kérdés vitája során november 24-én felszólalt A. J. Visinszkij, a Szovjetunió külügyminisztere. Beszédében a többi között ezeket mondotta: — A közgyűlés elsőszámú bizottsága most fejezi be a koreai kérdés vitáját. Ez a kérdés nem csupán bizottságunk és a közgyűlés küldötteinek, hanem az egész világközvéleménynek hatalmas érdeklődését is magára vonta. Ez teljesen érthető. A koreai kérdés a koreai népre kényszerített igazságtalan, véres háború kérdése, amely immár mintegy két és félesztendeje húzódik, minden nap és minden órában újabb és újabb áldozatokat követel, leírhatatlan szenvedéseket és nyomorúságot zúdít a koreai népre. Erre a kérdésre összpontosul valamennyi békeszerető nép figyelme. A népek a lehető leggyorsabb és valóban gya' korlati megoldást keresnek a koreai kérdésre, a koreai háború és béke kérdésére, arra a kérdésre, amely a legszorosabban összefügg az egész Egyesült Nemzetek Szervezetének létérdekeivel. Az ENSztag államainak jelentős részét ugyanis bevonták az amerikaiak koreai intervenciójába és így viseli — mert viselnie kell — az erkölcsi és politikai felelősséget mindazért, ami Koreában történik, a koreai háború minden borzalmáért, a koreai és a kínai nép ellen az ENSz zászlaja alatt és a szervezet nevében elkövetett minden gaztettért. A koreai kérdés nemcsak Korea kérdése. Olyan kérdés ez, amely mélyen érinti a kínai nép érdekeit is, ugyanúgy mint Ázsia és Európa népeinek, az egész világ népeinek érdekeit. Néhány küldött ügy tett, mintha ezt nem értené meg. A perui küldött például felvetette a kérdést: milyen <

(testvéri kapcsolatok" állanak fenn a kínai önkéntesek és az „északkoreai állam" között. Erre azt válaszolhatom, hogy ez a kapcsolat a koreai és a kínai' nép nemzeti függetlenségéért és szabadságáért, a külföldi hódítók ellen vívott hosszantartó közös harcán alapszik. 1950. novemberében — két évvel ezelőtt — Kína demokratikus pártja ismert nyilatkoztukban — tiltakozva az amerikaiak koreai beavatkozása ellen — kijelentették: „A kínai népnek nemcsak azért kell segítenie a koreai népet Amerika ellen folytatott küzdelmében, mert ez erkölcsi kötelessége, a Koreának nyújtott segítség az egész kínai nép érdeke, és azt az önvédelem teszi szükségessé". Vájjon nem függ-e össze a kínai nép sorsa Korea népének sorsával, amely aktívan résztvett a kínai nép északi hadjáratában 1925— 1927-ben, az 1927—1937 évi forradalmi háborúban, valamint a Japán elleni 1937, 1938, 1939, 1940, 1941, 1942. 1943, 1944 és 1945 folyamán? A kínai népet és a koreai népet a barátság szálai fűzik össze. A közös küzdelem a nemzeti függetlenségért és a szabadságért megszilárdította ezt a barátságot. A hős koreai nép harca a külföldi beavatkozók ellen együttérzésre talált Ázsia, Afrika, Közép- és Közelkelet valamennyi népe részéről — amely népek széttépik a külföldtől való függőség láncait — a békét 4s a nemzetközi együttműködést óhajtó minden ember részéről. , Mi — folytatta A. J. Visinszkij _ részletes alapossággal időztünk egész sor kérdésnél, miközben néhány küldöttség határozati javaslat formájában benyújtotta indítványait. Ezek a határozati javaslatok szintén a bizottság figyelmének előterében álltak, minthogy azokban visszatükröződött néhány olyan elvi tétel amelyet szerzői kifejtettek és védelmeztek. Ezeknek a kérdéseknek középpontiában a hadifogolycsere kérdése áll, az a probléma, amelyben homlokegyenest ellentétes álláspontok alakultak ki. Ezeknek jelentősége és megalapozottsága tá volról sem merül ki az ezt. vagy azt az álláspontot támogató küldöttségek számában. Fontos megjegyezni, hogy az USA és az USA-t a hadifoglykérdésvben támogató néhány más ország megkísérli, hogy rákényszerítse a bizottságra az úgynevezett ENSz-parancsnokság cselekedeteinek jóváhagyását, noha azok durván megsértik az emberiesség legelemibb elveit a ha. difoglyokkal való bánásmód terén. Határozati javaslatuk indítványozza, hagyják jóvá azt az elvet, amelyhez — mind ahogyan a határozati javaslat mondja — ez a bizottság tartotta magát a hadifoglyok hazatelepítésének kérdésében — azaz a hadifoglyok erőszakos visszatartásának elvét. Egy ilyen javaslat azonkívül kísérlet arra, hogy ráerőszakolja a bizottságra a koreai és kínai hadifoglyokra gyakorolt nyomás barbár módszereinek jóváhagyását, az egtíszen a foglyok agyonlövetéséig menő erőszakot, melyet az amerikai parancsnokság rendszeresen alkalmaz Koreában. Ez a javaslat kísérlet arra, hogy a hazájukba való visszatérés megtagadására késztesse a hadifoglyukat, hogy zsákutcába juttassa a fegyverszüneti tárgyalásokat és ezzel a megfelelő egyezmény megkötése, nek még a lehetőségét is kizárja. Az USA kormánykörei jól tudják, hogy ez az úgynevezettt elv nem elfogadható. mert szöges ellentétben áll az 1949. évi genfi konvencióval és a korábbi nemzetközi konvenciókkal és összeegyeztethetetlen a nem zetközí jog alapvető általános elismert elveivel. Jól tudják, hogy ennek az úgynevezett elvnek alapján nem lehet rendezni a koreain kérdést, mert a koreai-kinai parancsnokság nem érthet egyet ezzel az elvvel, mint, ahogy nem érthet egyet azzal senki, aki valóban a hadifogolycsere kérdiésének megoldását keresi és törekszik erre a nemzetközi jog általánosan elismert és az egész nemzetközi gyakorlat által szentesített elvei alapján. A vita során néhány küldött megpróbálta igazolni állásfoglalását és bebizonyítani, hogy az állítólag nem ellenkezik sem az 1949. évi genfi konvencióval, sem pedig a korábbi egyezményekkel: az 1907-es hágai konvencióval és az 1929-es genfi konvencióval amelyek meghatároz zák a hadifogolycsere kérdésének vezető szempontjait. De kísérletei!: teljes kudarcot vallottak. Ez nem is lehetett másként, minthogy nagyszámú tényt és bizonyítékot szegeztek-szembe velük: számos történél, mi dokumentumot és a nemzetközi jogtudomány sok tekintélyes képviselőjének nyilatkozatait, amelyek leleplezik az amerikai határozati javaslat szerzői és társszerzői által elfoglalt álláspontot, valamint az ugyanazon az úton haladó mexikói és perui határozati javaslatok tarthatatlanságát. Á. J. Visinszkij a továbbiakban rámutatott arra, hogy e határozati javaslatok védelmezői durván elferdítették a nemzetközi dokumentumok valódi értelmét, sőt szövegét is, igyekeztek megkerülni fontos kérdéseket, megpróbálták álcázni a hadifoglyok erőszakos fogvatartását. Majd így folytatta: — A „21-ek" (A Korea elleni agresszióban résztvevő 21 állam. A szerk.) határozati javaslatának védelmében felszólalt megbízottak úgy tettek, mintha nem volna tudomásuk az amerikaiak koreai hadifogolytáboraiban történő rémségekről. Mert, ha valaki tud ezekről a rémségekről és van lelkiismerete, nincs joga és indoka azt állítani, hogy a hadifoglyok „szabadon" dönthetnek sorsukról. Az amerikaiak hadifogolytáboraiban hosszú hónapokon át folyt a koreai és kínai hadifoglyok „rostálása" és „megkérdezése". Ez a valóságban a hadifoglyoknak példátlanul vadállatias nyomással és erőszakkal történő befolyásolását jelentette. A cél az volt: rákényszeríteni a hadifoglyokat arra, hogy lemondjanak a hazatérésről. Tetoválták, verték, agyonlőtték a fegyvertelen embereket, akiknek egyetlen vágyuk az volt, hogy hívek maradjanak kötelességükhöz, hazájukhoz. Ezek után nem lehet a hadifoglyokkal kapcsolatban a hágai és genfi konvenció cikkelyeinek megfelelő „humánus" bánásmódról beszélni. Pedig ezekre a konvenciókra szívesen hivatkoztak egyes megbízottak. Láthatóan arra számítottak, hogy ilyen módon elkendőzhetik e konvenciók elveinek, világosan megfogalmazott tételeinek, szellemének durva és állatias megsértését. Ámulva hallgattuk, amikor az amerikaiak hadifogoly táboraiban bevezetett vadállati rend védelmezői kijelentették, hogy ők állítólag a genfi konvenciónak megfelelően járnak el. Ámulva hallgattuk egyes olyan megbízottak beszédeit, akik az ember „szabad" akaratáról szónokoltak, „a nyugati gondolkodás fenkölt hagyományait" emlegették. Szörnyű hallani az ilyen beszédeket, mert hiszen egybefolynak a gépfegyverek szüntelen ropogásával, a hóhérfelügyelöik ütései alatt haldokló hadifoglyok nyögésével. Amikor az amerikaiak koreai fogolytáboraiban kínzások és agyonlövetések kíséretében javában folyt az erőszakos „megkérdezés", a hadifogoly személyisége szentségének e hirdetői egyáltalán nem hallatták hangjukat. Csak akkor kezdett megjönni a hangjuk, amikor az amerikaiak hadifogoly táboraiban az erőszaktevők már befejezték sötét munkájukat, amelynek célja az volt, hogy bűnö

s megdolgozásnak és toborzásoknak vessék alá a koreai és kínai hadifoglyokat, szembeállítsák őket országukkal s egyúttal álcázzák az amerikai parancsnokság bűnös céljai érdekében foganatosított borzalmas rendszabályokat. Amikor pedig ez a bűnös munka befejeződött, az amerikai parancsnokság — amely hat hónapon át mindent megtett Panmindzsonban a tárgyalások félbeszakítására — úgy látta, itt az ideje, hogy kijelentse, hogy a hadifoglyok nem akarnak hazatérni s ilymódon olyan zsákutcába terelje a tárgyalásokat, amely semmiféle reményt sem nyújt a koreai kérdés békés rendezésére. Egyes küldöttek megpróbálták cáfolni küldöttségünk érveit, amelyek izzé-porrá zúzták azt a hazug elméletet, hogy a hadifogoly — különösen az amerikai fogolytáborokban — „szabad" akarattal rendelkezik. Ezek a megbízottak még attól sem riadtak vissza, hogy — mint már említettem — egyenesen elferdítsenek bizonyos okmányokat és tényeket. A perui megbízott például odáig ment, hogy „helyreigazította" hivatkozásaimat az 1907. évi hágai konvencióra, amelyeket a hadifogoly becsületszóra történő szabadonbocsátásának és hazatelepítésének rendjével kapcsolatban tettem. E megbízott kijelentette, hogy a hágai konvencióban nincsenek meg azok a korlátozások, amelyekre hivatkoztam. A perui megbízott — mutatott rá A. J. Visinszkij — úgy tett, mintha elkerülte volna figyelmét a szóbanforgó cikkelynek az a része, ahol arról van szó, hogy a hadifogoly abban az esetben engedhető szabadon becsületszóra, ha ezt, amit e cikkely pontosan leszögezi, országa törvényei megengedik. E szavak — „ha ezt országa törvényei megengedik" — világosan megmondják, hogy a hadifogoly (jirszága kormányának en. gedélye nélkül nem bocsátható szabadon becsületszóra, vagyis — mint már többször megállapítottam — ugyanazt mondják, mint az 1863. évi amerikai instrukciók, amelyek elvei az amerikai jog szerint ma is érvényben vannak. Miért ferdítik el így a jelen esetben a hágai konvenciót ? Ugyanazért, amiért más esetekben is, amint az egyes más megbízottak fel. szólalásai során történt. Azért teszik ezt, hogy támogassák az Egyesült Államok vezető köreinek álláspontját. Az Egyesült Államok vezető körei belekapaszkodtak a hadifogolycsere kérdésébe, hogy okuk legyen megszakítani a panmmdzsoni tárgyalásokat, s megsemmisíteni a koreai fegyverszünet megkötésének, a koreai háború megszüntetésének lehetőségét. Amikor a koreai és kínai parancsnokságnak az úgynevezett erőszakos hazatelepítésre vonatkozó álláspontját ilyen hamisan világítják meg, lényegében arra törekednek, hogy elkendőzzék a hadifoglyok erőszakos visszatartásának gyakorlatot. Pedig az egész ügy ezzel kezdődött. Ha nem állna fenn az a tény, hogy a hadifoglyokat az amerikai táborokban erőszakosan visszatartják, ha nem tetoválnák és nem kínoznák ezeket a szerencsétlen embereket, ha nem lőnék gépfegyverrel és puskával azokat, akik tiltakoznak minden „megkérdezés" és „rostálás" ellen, akkor nem vetődött volna fel az a kérdés, hogy a hadifogoly dőnthet-e szabadon, és az a kérdés sem, hogy megengedhető-e az úgynevezett erőszakos hazatelepítés. Nem alakult volna ki az emberiség történelmében példátlanul álló mai helyzet, amely erőszak, a nemzetközi szokások, a nemzetközi jogszabályok és nemzetközi jogi elvek az általános emberi erkölcs durva bűnös megsértésének következménye. Hogy a tárgyilagosság látszatát keltsék, arról beszélnek: megengedhetetlen az erő alkalmazása mind az egyik, mind a másik esetben, s felvetik az „akaratszabadság" hírhedt hamis elméletét, amely szerint a koreai és kínai hadifoglyok az amerikai fogság borzalmas, barbár viszonyai között valamiféle „szabadsággal" rendelkeznek. E hamis „elmélet" s az ezzel álcázott amerikai-mexikói-perui határozati javaslatok célja: tagadni azt a vitathatatlan tényt, hogy a katona a fogságban is katona, a tiszt a fogságban is tiszt marad, s hogy őket a hadifogságban is köti hazájuknak adott hüségesküjük, államuk, hazájuk iránti katonai kötelességük. Egyes megbízottak azzal alíarták támadni álláspontunkat, hogy arra hivatkoztak: azok az elvek, amelyeken álláspontunk alapul, nem egyeznek meg a nyugateurópai országokban általánosan elismert ideológiai és erkölcsi renddel. Már bebizonyítottuk, s ezt ezideig senki sem cáfolta meg, hogy ellenfeleink álláspontja a hadifogolycsere kérdésében kiáltóan és durván ellentmond a nemzetközi jog általánosan elismert elveinek, amelyek a nyugati hatalmak által elfogadott nemzetközi egyezményekben és szokásokban, valamint a nemzetközi jog tudományában egyaránt kifejezésre jutnak. A már elmondottak után, amelyeket ellenfeleink nem voltak képesek megcáfolni, semmi szükség sincs arra, hogy ismét és ismét visszatérjünk az e kérdésekkel kapcsolatos vitára. Csupán annyit jegyzünk meg: ellenfeleink álláspontja a hadifoglyok helyzetének kérdésében, az az álláspontjuk, hogy a hadifoglyokat semmiféle kötelezettségek nem fűzik államukhoz, ellentétben van a gyakorlattal, egyebek között például az Egyesült Államok gyakorlatával is. Az Egyesült Államokban ugyanis a tényleges katonai szolgálatot teljesítő polgárokra vonatkozólag a sokatmondó „G. I." jelzést használják, amely annyit jelent, mint „állami, illetőleg kincstári tulajdon". Más szavakkal: a katonával elsősorban az állam rendelkezik és ebből következőleg sorsáról mindaddig, amíg katonai szolgálatot teljesít, elsősorban nem önmaga, hanem az az állam rendelkezik, amelynek polgára. S Önök, civilizátorok, akik mint tárgyról beszélnek a katonáról, még azt mondják, hogy a mi álláspontunk — amely szerint a katona akarata az állam akaratától függ, mert a katonai szolgálatot teljesítő egyént esküje köti az államhoz — ellenmond az önök erkölcsi felfogásának. Beszéltünk már arról, hogy a szovjet delegáció elutasító álláspontot foglal el a mexikói határozati javaslattal szemben is. A mexikói megbízott felszólalt e határozati javaslat védelmében és helytelenül azt állította, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete máris tett lépéseket az igazságos béke megszilárdítására. Láthatólag olyan lépéseknek tekinti a Biztonsági Tanácsnak és a közgyűlésnek az északkoreai kormányt és a kínai népi kormányt agresszióval vádoló törvénytelen határozatait, mint amelyek alkalmasat a világbéke megszilárdítására és az igazságon alapulnak. De hát akkor miért nem próbálta megcáfolni a mexikói delegáció egyetlen alkalommal sem azt a számtalan tényt és dokumentumot, amelyet mi a közgyűlés ötödik ülésszakától kezdve az Egyesült Államok koreai beavatkozásának kezdete óta előterjesztettünk annak bizonyítására, hogy a véres és igazságtalan koreai háború igazi kezdeményezői az Egyesült Államok vezetökörei voltak ? Az Egyesült Államok vezetőkörei szervezték meg, fegyverezték fel és küldték fiszak-Korea ellen a liszinmanista fegyveres erőket, amelyeket azután saját fegyveres erőikkel erősítettek meg. Miért nem mozdította a mexikói küldöttség az újját sem annak érdekében, hogy megakadályozza annak a s'zégyenletes határozatnak a meghozatalát, amelyben az északatlanti tömb országai — amelyek az Egyesült Államok körül csoportosulva az ENSz agresszív magját alkotják, — agresszornak bélyegezték a kínai népi kormányt? Pedig éppen az amerikai fegyveres erők szállták meg Tajvant, Kína elidegeníthetetlen részét, s éppen az amerikai fegyveres erők követnek el rendszeresen határsértéseket Kína ellen, s az USA nyíltan japán fegyveres erőket szervez a Kína ellen tervezett támadáshoz s kitartóan dolgozik a kínai nép elleni fegyveres agresszió tervének megvalósításán. A japán sajtó már nyíltan beismeri, hogy a koreai háborúban 'az amerikaiak oldalán japánok is résztvesznek. A japán külügyminisztérium megerősítette ezeket a tényeket. A „Mainici" című lap november 17-i számában az alábbiakat közölte: „Judziroidzeki, a külügyminisztérium nemzetközi együttműködési osztályának vezetője nemrégiben előterjesztést tett az amerikai katonai hatóságoknak arra vonatkozólag, hogy katonai személyzetüknek csak a hivatalos út betartása esetén engedélyezzék japánok szállítását a koreai frontra". A lap egész sor esetet sorol fel arról, hogy a japánok fogságba estek vagy elestek a koreai fronton. „Mindezekben az esetekben — írja a „Mainici" — semmiféle hivatalos kapcsolat nem volt a megfelelő japán szervek és az amerikai fegyveres erők között. Maga a^japán kormány sem tehetett semmit a szóbanforgó egyének érdekében, mert ezek olyan akciók voltak, amelyekért, az Egyesült Államok fegyveres erőinek hatóságai nem vállalhatták a felelősséget. A japán kormány azonban hangsúlyozza hogy a továbbiakban az ilyen eseteket úgy minősíti, mint a kiutazási és beutazási törvény megsértését". A mexikói delegáció határozati Javaslata is a genfi konvencióra történő hivatkozásokkal takaródzik. Ám, ha figyelmesen megvizsgáljuk a határozati javaslat szellemét, meg kell állapítanunk, hogy egyáltalában nem jutnak benne kifejezésre a konvenció fö eszméi, szelleme és alapelvei, A mexikói delegáció azt a teljesen helytelen következtetést vonja le, hogy a genfi konvenció állítólag nem kategorikus, vagyis más szavakkal: a mexikói delegáció véleménye szerint a genfi konvenció nem követeli meg minden hadifogoly feltételnélküli hazatelepítését s mindenféle kibúvókra hagy lehetőséget, amelyeket — mint látjuk — az amerikai kormány igyekszik is felhasználni a koreai és kínai hadifoglyok hazatelepítésének kérdésében. Helytelen tehát az az állítás, hogy a mexikói tervezet megfelel, sőt — mint ezt a mexikói megbízott mondta — pontosan megfelel a genfi konvenció szellemének. Áttérek az indiai küldött határozati javaslatára — folytatta A. J. Visinszkij. Mindenekelőtt foglalkozni kívánok Krisna Menőn úrnak, India képviselőjének e határozati javaslat védelmében a politikai bizottság ülésén a napokban mondott beszédével. Krisna Menőn felszólította a bizottságban helyetfoglaló józan gondolkodású embereket, hogy nézzenek szembe a leküzdendő nehézségekkel és akadályokkal. Ilyenformán azt kívánta tudtul adni, hogy az indiai küldöttség által előterjesztett javaslatok e nehézségek leküzdésére irányulnak és hogy a két különböző nézetű felet — mint mondta — jóakarat tölti el a fegyverszünet megkötésének elérésére. A Szovjetunió küldöttsége nem érthet egyet a kérdés ilyen- felvetésével, minthogy az nem felel meg a való helyzetnek. A már kifejtettekből arra lehet következtetni, hogy például a huszonegy küldöttség határozati javaslatának szerzői és társszerzői egyáltalán nem tanúsítanak a fegyverszünet megkötésére irányuló jóindulatot. Az ugyanis, amit ők javasolnak, nem tanúskodik a fegyverszünet megkötésére irányuló törekvésükről, hanem éppen ellenkezőjét mutatja, nevezetesen azt a törekvésüket, hogy tovább folytassák a koreai háborút — mondta a Szovjetunió külügyminisztere. (A. J. Visinszkij elvtárs beszédének közlését holnapi számunkban folytatjuk.)