Uj Szó, 1952. október (5. évfolyam, 233-259.szám)

1952-10-10 / 241. szám, péntek

2 U J $2® 1952 október 11 f 7ég Péter a Béke*iizem legjobb újítója Vég Péter 1949 szeptemberében ke­rült a Béke-üzembe, mint géplakatos mester. Nagyon szereti a szakmáját, munkájában is mindig a legtökélete­sebbet adja. Az ember életében néha olyan esemény történik, amely forduló­pontot jeleni életében. Ilyen esemény alakította Vég Péter életét is. Siroky elvtárs nem is olyan régen résztvett a gyár üzembehelyezésénél és az ünnepségen kitüntette az épít­kezés legjobb dolgozóit. Ez a komoly pillanat felejthetetlen élményként vé­sődött a 11 kitüntetett dolgozó emlé­kébe, köztük Vég Péterébe is. Büsz­kén szárított kezet a munkásosztály nagy harcosával, Siroku elvtárssal A gyár üzembe helyezésekor Véf> Pétert föszerelömesternek nevezték ki. ami még jóban fokozta munkakedvéi. Tel­jesítményét állandóan fokozta, a minő­séget emelte úgy, hogy elért eredmé­nyei alapján az üzemi munka veze­tésével bízták meg. Vég Péter középtermetű, eröscson­tú ember Fekete hajában az itt-ott ezüstösen csillanó hajfürtök arról ta­núskodnak, hogy már nem fiatal em­ber. Valóban 51 év van mögötte. Ar­ca kerek, barna szeméből szeretet su­gárzik munkatársai felé. Péter bácsi, — mert így szólítják az üzemben, ér­deklődésünkre, hogyan lett újító, el­beszélget velünk. Arcára apró ráncok futnak össze, mintha tanácskozásra gyülekeznének: mozdulatai egyszerűek szavai bizalommal töltik el a hallga­tót Elmondja, hogy a savgyártás vezetése kemény jeladatokai rakott vállára. Uj­fogalmakkal, új munkamódszerekkel kellett megismerkednie. De a kommu­nista ember nagy akaraterejével Vég Péter sem nyugodott meg addig, míg tökéletesen meg nem Ismerte az új munkafolyamatot. — Amikor a munkafolyamatokat megismertem, — mondja, — nagy ne­hézségekkel küszködött a termelés. Sok időt pazaroltunk a szelepek elké­szítésére és egy szelep nem tartott to­vább két hétnél A sav hamar szét­marta. Ezek a sikertelenségek már­már elkeserítettek. Arcáról elszáll a mosoly, vonásai is keményebbek lesznek. Tovább foly­tatja a szót: — Magyarbéli vagyok. Hazaérve a munkából, percig sem éreztem jól ma­gam Feleségem, akinek elmondtam nyugtalanságom okát. néha már hara­gosan pattogott. — Tönkre teszed magad a szelepek miattI — Tisztán emlékszem arra a tava­szi estére, amikor megérett bennem a gondolat. A hegyeken már megolvadt a hó, kellemes illatot sodort a szél Kint sétáltam a kertben, mert felesé­gemet már nem akartam nyugtalaní­tani szótlanságommal Az est szépsé­ge, a szikrázó, de már-már eltűnő hó­val, működésbe hozta képzeletemet Mégegyszer átgondoltam a szelepek összetételét és hirtelen felötlött ben­nem. hogy (exgumonnal kellene pró­bálkozni Annak igen nagy az ellen­állóképessége a savval szemben Más­nap be is terjesztettem javaslatomat az újítókörnek. Egyesek kinevettek. — Minden lesz ebből, csak újítás nem, — mondták, amikor meghallgat­ták elgondolásomat. Azonban áprilisban hivatalosan el­fogadták, mert bebizonyult, hogy va­lóban kiküszöbölhetjük az eddigi bajt. Ezzel az újításommal évente 1,200.000 korona anyagmegtakaritást érünk el. Folynak az előkészületek a Csehszlovák Szovjet Barátság Hónapjának megtartására a nyitrai kerületben A Csehszlovák Szovjet Barátság Hónapjában a nyitrai kerület fal­vaiban egyebek között előadásokat tartanak a szovjet kolhozokról és a szovjet faluról. Az előadások továb­bi értékes szovjet tapasztalatokat fognak terjeszteni és tanulságot nyújtanak a szovjet ember életéből. Nagy figyelmet szentelnek a népi orosz nyelvtanfolyam negyedik évfo­lyamának is, melyen az idén 21.000 hallgató vesz részt azaz 7000-el több mint tavaly. A Csehszlovák Szovjet Barátság Hónapjának előkészületeibe bekap­csolódtak a Nyitra kerületi színház és a népi együttesek is, melyek gaz­dag műsorral készülnek fel rá. A CsSzBSz járási bizottságai kiállítást rendeznek a kommunizmus nagy építkezéseiről. — Vannak még terveid a gyártási folyamat megkönnyítésére, — kérdez­zük. Vég elvtárs elgondolkozik Szempil­lái összeszűkülnek. Papírdarabot húz ki a zsebéből. Homlokára mély redők ülnek. — Egy másik újításom a vörösréz megtakarítására irányul Előmelegítés­re ugyanis vörösrezei használunk Azon kísérletezek most. hogy a rezet speciálüveggel helyettesíthessem. — Ezt az újításodat már alkalmaz­zák? — — Még nem. Felterjesztettük a mi­nisztériumba ezt a javaslatot és ha jónak bizonyul, óriási jelentősége lesz — Most min dolgozol? — A szivattyúk tökéletesítésén. Szov­jet mérnökök látogatták meg az üze­münket. hogy útbaigazítást adjanak a szivattyúk tökéletesítéséhez Szeret­nénk hasznosítani tanácsaikat. Vég Péter ,a zsebébe süllyeszti a pa­pírdarabját. amelyre tervét felvázolta és ránk szegezi tekintetét. . — Mire vagytok még kíváncsiak elvtársak? — A családodra. Fehér fogai kivillannak és nevetve beszél. — Nagyon szeretem a családomat. Arnold fiam a Dimitrov-üzemben vé­gez adminisztrációs munkát, lányom, a 18 éves Juliska a szenei állami bir­tok alkalmazottja. — És mivel töltöd a szabad idődet? — Olvasással! — Milyen könyveket szoktál olvas­ni? — Szakirodalmat és szépirodalmat is. Egy pillanatra megáll, kezével a homlokát simogatja, majd így foly­tatja: — Nagy hatással volt rám Azsájev „Távol Moszkvától" című regénye. Igen tanulságos könyv, hősei húsból­vérből való emberek. Gyertek le egy­szer Magyarbélre és tekintsétek meg a könyvtáramat. Nyolcvan könyvem van, — dicsekedik. — Segítenek neked a könyvek a ter­melésben? — Nagyon sokat. A munkásember­nek segítőtársa a jó könyv. Különösen a szakirodalomból meríthet nagy ta­pasztalatokat az ember. Vég Péter már a szocialista munkás útját járja, akinek a szakmunka mel­lett egyik legnagyobb életszükséglete a könyv. Vég Péter népi demokratikus hazánk újtípusú dolgozója. Mács József. Jelentés a kormányülésről A kormány rendes keddi ülését ok­tóber 7-én dr. Jaromír Dolanszky kormányelnökhelyettes vezette. Különféle előterjesztések egész so­rán kívül, a kormány Václav Pokor­ný tüzelőanyag, és energetikaügyi mi niszter, javaslatára rendeletet foga­dott el az egyes műszaki berende­zések munkamenete biztonságának és gazdaságosságának biztosítására. A rendelet célja a műszaki berende­zések munkájában biztosítani az emberek életének és egészségének, a nemzeti vagyonnak és más gazda­sági értékeknek biztonságát, vala­mint a hötechnika terén a gazdasá­gosságot. Ezért újra megszervezik a műszaki szakfelügyeletet és elmélyí­tik egyes műszaki berendezések mun­kájában megteendő biztonsági és hő­műszaki intézkedésekről való gon­doskodást a bővebben intézkedő kor­mányrendeletekkel. A műszaki szak­felügyeletet a tüzelőanyag- és ener­getikaügyi minisztérium mellett fel­állított műszaki felügyelet intézete és pozsonyi fiókintézete fogja ellát- ' ni. Dr. Zdenek Nejedlý egyetemi ta­nár, iskolaügyi miniszter, jelentést tett a CsISz pionírszervezetének ed­digi tevékenységéről és jelenlegi ál­lapotáról, amely sikeres segítséget nyújt a gyermekek iskolai nevelésé­ben és munkájával hozzájárul álla­munk építéséhez. A kormány tudo­másul vette a jelentést és megvitatá­sa után jóváhagyta a pionírszerve­zetről való gondoskodás megjavítá­sára tett intézkedéseket, főleg a ta­nítók, igazgatók, és a pionírszerve­zet iskolai felügyelete nevelő mun­kájának és támogatásának tekinte­tében. A kormány egyúttal jóváhagy­ta a pionírházak létesítésére irányu­ló 1952—53. évekre megállapított ter­vet. Jelentés a Megbízottak Testületének üléséről A Megbízottak Testületének ked­di rendes ülésén Július Duris elnö­költ. Julius Brányik megbízott, a Szlo­vákiai Tervhivatal enöke, javasla­tot terjesztett a Megbízottak Testü­lete elé, a magyar nemzetiségű la­kosság által lakott járások további fejlesztésére az 1953. évi terv előké­szítésével kapcsolatban. A múltban Szlovákia déli járásai­ban csekély élelmiszeripar létezett. A szocialista iparosítás biztosította új korszerű ipari üzemek létesítését a magyar lakosság által lakott járá­sokban is és ezzel biztosítva van a magyar nemzetiségű lakosság anyagi és kulturális színvonalának állandó emelkedése is. A korszerű mezőgazdaság gyors fejlődésének következtében az EPSz-ek. állami birtokok, gép- és traktorállomások kiépítése által e járásokban növekszik a mezőgazda­ságban dolgozók jövedelme és élet­színvonala. A Megbízottak Testülete meghall­gatta Sámuel Takács könnyűipar­ügyi miniszter jelentését a Polana­üzem mozgalmának eredményeiről, amit a forgalmieszközök forgalmá­nak meggyorsításában értek el a könnyűiparban és feladatul tűzte ki a gazdasági megbízotti hivataloknak, hogy a Polana-üzem példája nyo­mány terjesszék és szervezetileg biz­tosítsák a forgalmiértékek körforgá­sának meggyorsításáért indított munkaverseny terjedését az alájuk rendelt vállalatokban és szervezetek­ben. Jozef Lukacsovics építészeti ipar­ügyi megbízót;, jelentése alapján a Megbízottak Testülete megtárgyalta a vízivillanyerőmüvek építésének menetéről, és határidejük betartásá­ról, valamint az építészeti gépek ki­használásáról tett további jelentését. Jozef Lietavec belügyi megbízott indítványára a Megbízottak Testüle­te intézkedéseket hagyott jóvá a köz üzemekben előforduló hiányosságok kiküszöbölésére. Marek Csulen földmüvelésügyi megbízott jelentést terjesztett be a len- és kender begyűjtéséről, vala­mint a len: és kendermag biztosítása, ról. A nemzeti bizottságoknak haté­kony segítséget kell nyujtaniok a len és kender begyűjtésében, áztatá­sában, kimagvalásában, a len- és kenderszálak és vetőmag felvásárlá­sában mindenütt, ahol a len és ken­der begyűjtésével, áztatásával, kima­gozásával és felvásárlásával késnek. A Megbízottak Testülete jóvá­hagyta Julius Viktorý megbízott­nak, a szlovákiai testnevelési es sporthivatal elnökének, a testnevelés és sport fejlődése további előfeltéte­leinek megteremtésére irányuló in­tézkedésekre tett javaslatait. Növekszik a Huko szocialista városa A KOHÁSZATI Kombináton épü­lő szocialista város egyre jobban nö­vekszik, a munkáslakások száma egyre szaporodik. Ha idegen autó robog el az úton, a soffőr önkéntele­nül lassít és belefelejtkezik az elé­je táruló képbe. Ha a mult év ta­vaszán azt mondta volna valaki, hogy abból a vigasztalan sártenger­böl, amely itt elterült, kétemeletes munkáslakások emelkednek majd a magasba, kézlegyintéssel intézték volna el. Az építők szorgalmas mun­kája azonban legyőzte a nehézsége­ket. Szép napfényes lakások épül­tek a sártenger helyén. Azok a munkások laknak majd itt, akik gyökeret vernek a kohászati kombi­náton, akiknek élete és munkája összeforr a Kohászati Kombinát épí­tésével. Ma már úgy beszélnek a munkások a többi lakások felépíté­séről. hogy az mindennapi életük tartozéka. Ezek az emberek, akik itt dolgoznak, sok nélkülözést éltek át a kapitalista rendszer alatt. Nem mondhatni, hogy érzelgősek Ha ar­ról esik szó, hogy amikor felépül ez a hatalmas gyár, ezrével özönlenek majd a gyárba a nehézipari dolgo­zók, hogy nyersanyaggal lásák el az új szerszám-gépgyárakat, felderül­nek az arcok. Ha arra gondolnak, hogy rövidesen gépek zúgása, kat­togása váltja fel a kőműves munka, a téglarakás zaját és az öntödében megindul a munka, s a hatalmas gépek versenyt zakatolnak egymás­sal, egyesek bizony alig tudják meg­hatottságukat palástolni. BÁRHOVA néz az ember, az élénk munka üteme fogadja Estén­ként a széles környéket beragyogja, a villany és a neon tűzpiros csilla­gainak fénye, különösen az üzem homlokzatán és a pártbizottság épü­letén. Az anyag, a tégla szinte élet­tel telik meg a munkások kezében. Napról napra tapasztalható az is, mennyire gyűlölik mindazt, ami ré­gi, elmaradott, ami kerékkötője a fej­lődésnek. A T—13-as háztömbön dolgozó kőmüvesbrigád egyik tagja Fedorka András a következőképen nevezte el a deszkából tákolt malteros lá­dát: — Ez a ló — mutatott az egyik malteros ládára, ami a sarok­ba volt dobva. — A fémtalicska pe­dig traktor, mert kétszer akkora az űrtartalma és oda lehet tolni, ahová csak akarja az ember. Könnyen ke­zelhető. Fedorka András kőműves lekiált az első emeletről: Maltert! Olyan szép az idő, hogy kár egy percet is tétlenül tölteni. Az októberi nap még barátságosan szórja aranyáugarait. öröm a munka ilyen szép időben. Alighogy elhangzott a „maltert" kiáltás, a daru egyet csikordul és máris a magasba lendítette a ha­barccsal megtöltött vastalicskát és közvetlenül a kőművesek keze alá irányította, ahol az egyik munkás lekapcsolta és az üreseket újra rá­kapcsolta. Csak percek teltek el, s a téglával megrakott vaskosár újra a magasba lendült. Szorgalmasan folyt a munka A délelőtti műszak befejezéséhez közeledett az idő. A munkások közül már sokan hazafe­lé készülődnek, illetve a barakktá­borba. csak a Kuszcsik István 15-ta­gú brigádja nem készülődött, ők nyugodtan tovább dolgoztak. Ez a munkacsoport nem kötötte magát a nyolcórai munkaidőhöz. AMIKOK a munkások már eltá­voztak a szomszédos épületekről, a munka zaját csend váltotta fel, csak az utakon dübörögtek az építkezési anyaggal megrakott teherautók, no meg a Kuszcsik István munkacso­portjának munkazaja hallatszott. — Nem megyünk haza? — vetet­te fel a kérdést az egyik munkás, amikor a munkahelyeken már csak imitt-amott lézengett egy-egy mun­kás. — Ne is gondolj ilyesmire — válaszolt a másik. — Idehallgassatok — szólt közbe a harmadik, — Ha hazamegyünk, illetve a barakktáborba, semmi hasz nosat nem csinálunk, csak elhenyél­jük az időt. — Az igaz, hogy a henyélést nem fizeti senki — toldotta meg Juhász János. Egyszóval közös meg­egyezés alapján úgy határoztak, hogy addig, amíg az idő kedvező, minden percet gazdaságosan kihasz­nálnak. Alig mult négy hete, hogy itt dol­goznak a HUKO-n, A Tencer-keret­tel való falazást kezdetben idegen­kedve fogadták, de ma már annyira népszerűvé vált, hogy bármerre te­kintünk az építkezésen, mindenütt az új módszer szerint történik a fa­lazás. mert sokkal gyorsabb és egy­szerűbb, mint a zsinórral való fala­zás. Kuszcsik István munkabrigádja a közfalakon kívül mindenütt Tencer­kerettel rakja a falat. Olyan ügye­sen megy nekik a falazás, hogy meg­különböztetni alig lehet, melyik a kitanult kőműves köztük és melyik az, aki csak párhetes szaktanfolya­mon sajátította el a falazáshoz szük­séges tudnivalókat A 15-tagú mun­kacsoportból nyolcan a falazást vég­zik, a többiek az anyagellátást szor­galmazzák. A nyolc között csak négy kitanult kőműves van, a többiek egyszerű munkások. Nem is voltak kőműves szaktanfolyamon, de mun­kavezetőjük, Kuszcsik István, alig három hét alatt betanított négy munkást, akik kifogástalanul falaz­nak a Tencer-kerettel. REGGEL 6 órától este 6 óráig dolgoznak nagy szorgalommal. Déli 12 órától pedig egy óráig ebédidőt tartanak, de ebéd után máris indul­nak vissza munkahelyükre, hogy to­vább folytassák az építkezést. Szor­galmas munkájukat 214 százalékos normateljesítésük is fényesen igazol­ja. Igaz, a szorgalmas munkának meg is van az eredménye, egy mű­szak alatt 17 köbméter falat is fel­húznak, de most valahogy a szokott­nál jobban halad a munka, 18 köb­métert is beraknak, ami igen szép teljesítménynek mondható. így nyi­latkozott Kuszcsik István munka­vezető az építkezés menetéről, s szavaiban bizonyos büszkeség csen­gett. Szemeiből erős akarat sugárzott és ennyit mondott még befejezésül: „Nem vallok szégyent a csoportom mai. Megálljuk helyünket a munka arcvonalán " A kollektív szellem jó a csoport­ban, hiszen valamennyien egy já­rásból valók, de legtöbbjük egy köz­ségből. De amikor az építkezésre értem, Kuszcsik István munkave­zető arcán haragnak, mérgelödés­nek nyomai látszottak. Még el is ká­romkodta magát dühében. — Rendnek mégis csak muszáj lenni — pattogott. — Ez így nem mehet tovább. — Szinte pattogtak belőle felháborodásában a szavak. Vájjon miért mérgelődött? Mi volt az oka Kuszcsik István munkaveze­tő felháborodásának. Nagyon jól tudjuk, hogyha valamelyik munkás fegyelmezetlen, és nem érkezik pon­tosan munkahelyére, zavart, nehéz­séget okoz munkatársainak, mert ha hiányzik a tervezett létszám, akkor nagyon neki kell feküdniök, hogy tel­jesíthessék előirányzott feladatukat. EBÉD után a csoport minden egyes tagja pontosan megjelent munkahelyén, csak Ligona Ilona hiányzott igazolatlanul. Ligona Ilo­na csak délután 5 óra tájban jelent meg munkahelyén, addig az ideig Kuszcsik István munkavezetőnek kellett a darut kezelni. Természete­sen a munka vezetését a délutáni órákban nem végezhette emiatt, pe­dig a Tencer-keret beállításánál mindig ott szokott lenni, hogy el­lenőrizhesse és megmagyarázhassa a munkásoknak a keret pontos be­állítási módját. így dolgozott Kuszcsik István munkacsoportja és csak akkor hagy ták abba a munkát, amikor a nap vérvörös korongja a közeli hegyek mögé bújt. Ekkor aztán büszke ön­tudattal ballagtak szállásukra. Kertész Imre.

Next

/
Thumbnails
Contents