Uj Szó, 1952. október (5. évfolyam, 233-259.szám)

1952-10-06 / 237/a. szám, hétfő

1 6 111510 1952 október 6 J. V. Sztálin: A szocializmus gazdasági problémái a Szovletuni A 3. pontot illetően: Az ön fejtegetéseiből az következik, hogy az államosított üzemeinkben előállított termelési eszközöket és mindenekelőtt munkaeszközöket ön árunak tekinti. Vájjon lehet-e a temelési eszközöket a mi szocialista rendszerünkben árunak tekinteni? Szerintem semmiképpen sem lehet. Az áru a termelés oljten terméke, amelyet bármely vásárlónak eladhatnak és az áru eladásával az árutulajdonos elveszti annak tulajdonjogát, a vásárló pedig az áru tulajdonosává válik, azt újra eladhatja, elzálogosíthatja, vagy veszni hagyhatja. Illik-e ez a meghatározás a termelési eszközökre? Világos, hogy nem illik rájtlk. Először is, a termelési eszközöket nem bármely vásárlónak „adják el",nem „adjjik el" még a kolhozoknak sem, az állam csupán elosztja ažokat vállalatai között. Másodszor, a termelési eszközök tulajdonosa, az állam, amikor átadja azokat egyik, vagy másik vállalatnak, a legkisebb mértékben sem veszíti el, hanem ellenkezőleg, teljes mértékben megtartja a termelési eszközök tulajdonjogát Harmadszor, azoknak a vállalatoknak igazgatói, amelyek termelési eszközöket kaptak az államtól, nemcsak hogý nem válnak azok tulajdonosaivá, hanem ellenkezőleg, megerősíttetnek, mint a szovjet állam meghatalmazottai, akik a termelési eszközöket az állam által kitűzött terveknek megfelelően használják fel. Láthatjuk tehát, hogy a termelési | eszközöket a ml rendszerünkben semmikép sem lehet az áruk kategóriájába sorolni. Miért beszélnek ebben az esetben a termelési eszközök értékéről, azok önköltségéről, áráról stb.? Két okból. Először, erre szükség van a kalkulációkhoz, az elszámolásokhoz, annak meghatározásához, hogy vájjon a vállalat jövedelmező, vagy ráfizetéses-e, a vállalat ellenőrzése céljából. Ez azonban a dolognak csupán formális ôldala. Szükséges ez másodszor a külkereskedelem érdekében, hogy el lehessen adni termelési eszközöket külföldi államoknak. Itt. a külkereskedelem terén — de csakis ezen a téren — termelési eszközeink valóban áruk és valóban eladják őket (idézőjel nélkül). Ilyenformán kitűnik, hogy a külkereskedelmi forgalom terén a vállatainkban előállított termelési eszközök mind lényegileg, mind formailag megtartják az árujelleget, ugyanakkor azonban az országon belüli gazdasági forgalom terén a termelési eszközök elvesztik az árujelleget, nem áruk többé és kiesnek az értéktörvény hatóköréből, s csupán az áruk külső burkát (kalkuláció stb.) tartják meg. Mivel magyarázható ez a sajátszerűség? Arról van sző, hogy a mi szocialista viszonyaink között a gazdasági fejlődés nem forradalmi fordulatok útján, hanem fokozatos változások útján megy végbe, amikor a régi nem egyszerűen teljesén megszűnik, hanem az újnak megfelelően megváltoztatja lényegét, s csak a formáját tartja meg, az új pedig nem egyszerűen megsemmisíti a régit, hanem áthatja a régit, megváltoztatja annak lényegét, annak funkcióit, de nem töri össze annak formáját, hanem az új kifejlesztésére használja fel. Ez a helyzet nemcsak az áruk, hanem a pénz tekintetében is, gazdasági forgalmunk terén éppúgy, mint a bankok terén is, amelyek ugyanakkor, amikor elvesztik régi funkcióikat és új funkciókra tesznek szert, megtartják a régi formát, amelyet a szocialista rendszer felhasznál. Ha a dolgot formális szempontból, a felszínen végbemenő jelenségek folyamatainak szempontjából vizsgáljuk, arra a helytelen következtetésre juthatunk, hggy a kapitalizmus kategóriái megtartják érvényüket gaz dasági életükben. Ha viszont a dolgot marxista elemzés alapján vizsgáljuk, amely szigorúan megkülönbözteti a gazdasági folyamat tartalmát és formáját, a fejlődés mélyenjárő folyamatait és a felszíni jelenségeket — arra az egyedül helyes kövekeztetésre juthatunk, hogy a kapitalizmus régi kategóriáiból nálunk főként a •forma, a külalak maradt meg, lényegében azonban gyökeresen megváltoztak nálunk, a szocialista népgazdaság fejlődése szükségleteinek megfelelően. A 4. pontot illetően: ön azt állítja, hogy az értéktörvény szabályozó hatást gyakorol a mezőgazdaságban előállított és önköltségi áron az államnak beszolgáltatott „termelési eszközök" árára. Ön itt olyan „termelési eszközökre" gondol, mint a nyersanyag, például a gyapot. Hozzátehetné ehhez a lent, a gyapjút és a többi mezőgazdasági nyersanyagot is. Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy ebben az esetben a mezőgazdaság nem „termelési eszközöket", termel, hanem a termelési eszközök egyikét, a nyersanyagot termeli. Nem lehet szójátékot űzni a „termelési eszközök" szavakkal. Amikor a marxisták termelési eszközök termeléséről beszélnek, mindenekelőtt munkaeszközök termelésére gondolnak — arra, amit Marx „a munka mechanikai eszközei"-nek nevez, „amelyeknek összessége a termelés csont- és izomrendszerének nevezhető", amelyek „a társadalmi termelés meghatározott korszakának jellegzetes megkülönböztető- ismertetőjelei". Ha valaki egy kalap alá veszi a termelési eszközök egy réázét (a nyersanyagot) és a termelési eszközöket, a munkaeszközöket is beleért— az azt jelenti, hogy vétkezik a marxizmus ellen, mert a marxizmus a munkaeszközöknek valamenynyi többi termelési eszközhöz képest meghatározó szerepéből indul ki. Köztudomású, hogy a nyersanyag egy magában nem termelhet munkaeszközöket, jóllehet egyes nyersanyagfajták a munkaeszközök termelésének nélkülözhetetlen anyagát jelentik, ugyanakkor azonban semilyen nyersanyag sem állítható elő munkaeszközök nélkül. Továbbá. Szabályozó hatás-e, mint ön állítja. Nótkin elvtárs, az a hatás, amelyet az értéktörvény a mezőgazdaságban termelt nyersanyag árára gyakorol? Ez a hatás szabályozó lenne, ha nálunk megvolna a mezőgazdasági nyersanyagárak ,,szabad"-játé ka, ha nálunk hatna a konkurrencia és a termelési anarchia törvénye, ha nálunk nem volna tervgazdálkodás, ha a nyersanyagtermelést nem szabályozná a terv. Minthogy azonban mindezek a „ha"-k hiányoznak népgazdasági rendszerünkből, az értéktörvény hatása a mezőgazdasági nyersanyag árára semmiképpen sem lehet szabályozó. Először is, nálunk a mezőgazdasági nyersanyagárak rögzítettek, ezeket az árakat a terv állapítja meg, ezek nem „szabad" árak. Másodszor, a mezőgazdasági nyersanyag termelésének méreteit nem vakon ható és nem holmi véletlen elemek határozzák meg, hanem a terv. Harmadszor, a mezőgazdasági nyersanyag termeléséhez szükséges munkaeszközök nem egyes személyek, vagy csoportok kezében, hanem az állam kezében összpontosulnak. Mi marad meg ezek után az értéktörvény szabályozó szerepéből ? így tehát magát az értéktörvényt a Szocialista termelésre jellemző fent4mlített tények szabályozzák. Tehát nem lehet tagadni azt, hogy az értéktörvény hatással van a mezőgazdasági nyersanyagok áralakulására, hogy az értéktörvény ennek egyik tényezője. De még kevésbbé lehet tagadni azt, hogy ez a hatás nem szabályozó és nem is lehet szabályozó. Az 5. pontot illetően: A szocialista népgazdaság rentabilitásáról szólva „Megjegyzéseimben" ellenvetéseket tettem egyes elvtársaknak, akik azt állították, hogy mivel tervszerű népgazdaságunk nem részesíti nagyobb előnyben a rentábilis vállalatokat, és megengedi, hogy e vállalatok mellett nem rentábilis vállalatok is fennálljanak, ezzel —v állítólag — agyoncsapja magát a rentabilitás elvét a gazdaságban. A „Megjegyzésekben" az áll, hogy az egyes vállalatok és termelési ágak szemszögéből nézett rentabilitás semmiképpen sem hasonlítható össze azzal a magasabbrendü rentabilitással, amelyet a szocialista termelés nyújt nekünk azzal, hogy megment bennünket a túlter. melési válságoktól és biztosítja számunkra a termelés szakadatlan növekedését. Helytelen volna azonban ebből azt a következtetést levonni, hogy egyes vállalatok és termelési ágak rentabilitásának nincs különös értéke és nem érdemli meg, hogy komoly figyelmet fordítsunk rá. Ez természetesen helytelen. Az egyes vállalatok és termelési ágak rentabilitásának hatalmas jelentősége van termelésünk fejlődése szempontjából. A rentabilitást fíg; elembe kell venni, mind az építés tervezésénél, mind a termelés tervezésénél. Ez gazdasági tevékenységünk ábécéje a mostani fejlődési szakaszban. A 6. pontot illetően: Nem vüágos, hogyan értsem a kapitalizmusra vonatkozó következő szavait: „Kibővített termelés erősen eltorzult formában". Meg kell mondani, hogy ilyen termelés, méghozzá bővített, nincs a viMc i. Nyilvánvaló, hogy miután a világpiac kettészakadt és szűkülni kezdtek a fő kapitalista országok (az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Franciaország) lehetőségei a világ erőforrásainak kiaknázására, a kapitalizmus fejlődésének ciklikus jellege — a termelés növekedése ezekben az országokban összeszűkült bázison fog végbemenni, minthogy a termelés volumene ezekben az országokban csökkenni fog. A 7. pontot illetően: A kapitalista világrendszer éltalános válsága az első vüágháború idején kezdődött, különösen annak következtében, hogy a Szovjetunió kiszakadt a kapitalista rendszerből. Ez volt az általános válság első szakasza. A második világháború időszakában kibontakozott az általános válság második szakasza, főként az után, hogy az európai és ázsiai népi demokratikus országok kiszakadtak a kapitalista rendszerből. Az első válságot az eíső világháború idején és a második válságot a második világháború idején nem úgy kell tekinteni, mint különálló, egy. mástól elszakított önálló válságokat, hanem mint a kapitalista világrendszer általános válságának fejlődési szakaszait. Vájjon csak politikai, vagy csak gazdasági v'lság a világkapitalizmus általános válsága? Sem ez, sem pedig az. Ez a kapitalista vi. lágrenlszer általános, vagyis mindenoldalú válsága, amely felöleli mind a gazdaságot, mind pedig a politikát. Magától értetődő, hogy e válság alapja egyrészt a kapitalista' vi. lággazdasági rendszer egyre fokokozódó bomlása másrészt pedig a kapitalizmusból kiszakadt országok — a Szovjetunió, Kína és a/többi népi demokratikus ország — növekvő gazdasági hatalma. 1952. április 21. J. Sztálin L. D. Jarosenko elvtárs hibáiról Az SzK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodájának tagjai nemrég 1952 március 20-i keltezéssel levelet kaptak Jarosenko elvtárstól az ismert novemberi vita során megvitatott több gazdasági kérdéssel kapcsolatban. A levél írója panaszt tesz amiatt, hogy a vitával kapcsolatos alapvető összefoglaló doku mentumokban, valamint Sztálin elvtárs „Megjegyzéseiben" „egyáltalán nem jutott kifejezésre" Jarosenko elvtárs álláspontja. Ezenkívül a levél Jarosenko elvtársnak azt a javaslatát tartalmazza, engedjék meg neki, hogy elkészítse „A szocializmus politikai gazdaságtanáét egy vagy másfél éven belül és ehhez bocsássanak rendelkezésére két munkatársat. TJgy vglem, hogy Jarosenko elvtárs panaszát is, javaslatát is érdemileg meg kell vizsgálni. Kezdjük a panasszal. Nézzük, mi Jarosenko elvtárs „álláspontja", amely egyáltalán nem jutott kifejezésre a fentnevezett dokumentumokban. Jarosenko elvtárs legfőbb hibája Ha két szóban akarjuk jellemezni Jarosenko elvtárs álláspontját, azt kell mondanunk, hogy ez az álláspont nem marxista — következésképpen mélységesen hibás. Jarosenko elvtárs legfőbb hibája az, hogy eltér a marxizmustól a termelőerőknek és a termelési viszonyoknak a társadalom fejlődésé ben betöltött kérdésében, túlságosan nagynak tünteti fel a termelőerők szerepét, túlságosan kicsinek tünteti fel a termelési viszonyok szerepét és azzal végzi, hogy a szocializmusban fennálló termelési viszonyokat a termelőerők részének nyilvánítja. Jarosenko elvtárs hajlandó elismerni a termelési viszonyok bizonyos szerepét „az antagonisztikus osztályellentétek" körülményei között, mivel itt a termelési viszonyok „ellentétben vannak a termelőerők fejlődésével". Ezt a szerepet azonban negatív szerepre korlátozza, olyan tényező szerepére, amely fékezi, gúzsbaköti a termelőerők fejlődését. A termelési viszonyok más funkcióit, valamiféle pozitív funkcióit, Jarosenko elvtárs nem látja. Ami a szocialista rendet illeti, ahol már ninicsenek „antagonisztikus osztályellentétek" és ahol a termelési viszonyok „nincsenek többé ellentétben a termelőerők fejlődésével", Jarosenko elvtárs úgy véli, hogy itt eltűnik a termelési viszonyok minden néven' nevezendő önálló szerepe, a termelési viszonyok nem komoly tényezői többé a fejlődésnek és felolvadnak a termelőerőkben, mint a rész az egész, ben. A szocializmusban „az emberek termelésft viszonyai — mondja Jarosenko elvtárs — a termelőerők szervezetébe: tartoznak, mint ennek a szervezetnek eszköze, momentuma." (Lásd Jarosenko elvtársnak a Központi Bizottság Politikai Irodájához intézett levelét.) Mi tehát ebben az esetben a szocializmus politikai gazdaságtanának fő feladata? Jarosenko elvtárs válasza: „A szocializmus politikai gazdaságtanának fő problémája ezért nem az, hogy a szocialista társadalomban élő emberek termelési viszonyait tanulmányozza, hanem az, hogy tudományos elméletet dolgozzon ki a termelőerőknek a társadalmi termelésben való megszervezéséről, a népgazdaság fejlesztésének tervezéséről érf fejlessze ezt az elméletet" (lásd Jarosenko elvtárs beszédét a vita plénumán). Tulajdonképpen ezzel magyarázható, hogy Jarosenko elvtárs nem érdeklődik a szocialista rend olyan közgazdasági kérdései iránt, mint a tulajdon különböző formáinak fennállása gazdasági életünkben, az áruforgalom, az értéktörvény és így tovább, ezeket másodrangú kérdésnek tartja, amelyek csupán skolasztikus vitákra adnak alkalmat. Egyenesen kijelenti, hogy az ő munkájában, „A szocializmus politikai gazdaságtanában", „a szocializmus politikai gazdaságtana egyik vagy másik kategóriájának — az értéknek, az árunak, a pénznek, a hitelnek stb. — szerepe körül folyó vitákat, amelyek nálunk gyakran skolasztikus jelleget öltenek, a termelőerőknek a társadalmi termelésben való észszerű megszervezéséről és e szervezés tudományos megalapozásáról szóló egészséges vizsgálódások helyettesítik" (lásd Jarosenko elvtárs beszédét a vita plénumának szekciójában). Tehát: politikai gazdaságtan — közgazdaságtani problémák nélkül. Jarosenko elvtárs azt gondolja, hogy elég biztosítani „a termelőerők észszerű megszervezését", hogy az áttérés a szocializmusról a kommunizmusra különösebb nehézségek nélkül menjen végbe. TJgy véli, hogy ez teljesen elegendő a kommunizmusra való áttéréshez. Egyenesen kijelenti, hogy „a szocializmusban ; a kommunista társadalom felépítéséért folytatott fő harc nem egyéb, mint harc a termelőerők helyes megszervezéséért és a társadalmi termelésben történő észszerű felhasználásáért". (Lásd a vita plénumán mondott beszédet.) Jarosenko elvtárs ünnepélyesen kinyüatkoztatja: „A kommunizmus nem más, mint a termelőerőknek a társadalmi termelédben történő legmagasabbfokú tudományos megszervezése". Szóval kitűnik, hogy a kommunista rend lényege semmi egyéb, mint a „termelőerők észszerű megszervezése". Mindebből Jarosenko elvtárs azt a következtetést vonja le, hogy nem lehetséges egységes politikai gazdaságtan valamennyi társadalmi alakulat számára, hogy két politikai gazdaságtannak kell lennie: egynek a szocializmus előtti társadalmi alakulatok számára, amelynek tárgya az emberek termelési viszonyainak tanulmányozása, és egy másiknak a szocialista rend számára, amelynek tárgya ne a termelési, vagyis gazdasági viszonyok tanulmányozása, hanem a termelő-' erők észszerű megszervezésével kapcsolatos kérdések tanulmányozása legyen. Ez Jarosenko elvtára álláspontia. Mit mondhatunk erről az álláspontról? Helytelen, először, hogy a termelési viszonyok a társadalom történetében egyesegyedül a termelő, erők fejlődését gátló fék szerepét töltik be. Amikor a marxisták a termelési viszonyok fékező ezerepéről beszélnek, nem mindenféle termelési viszonyokra gondolnak, hanem csak azokra a régi termelési viszonyokra, amelyek már nem felelnek meg a termelőerők növekedésének és ennélfogva akadályozzák a termelőerők fejlődését. A régi termelési viszonyokon kívül azonban vannak, mint ismeretes, új termelési viszonyok is, amelyek helyettesítik a régieket. Mondhatjuk e, hogy az új termelési viszonyok egyesegyedül a termelőerők fékjének szerepét töltik be? Nem, ezt nem mondhatjuk. Ellenkezőleg, az új termelséi viszonyok azt a fő ós döntő erőt alkotják, amely tulajdonképpen meg is határozza a termelőerők további, mégpedig erőteljes fejlődését és amely nélkül a termelőerők tespedésre vannak kárhoztatva, mint ma a kapitalista országokban van. Senki sem tagadhatja szovjet iparunk termelőerőinek az ötéves tervek során végbement óriási fejlődését. Ez a fejlődés nem következett volna be, ha 1917 októberében nem cseréltük volna fel a régi, kapitalista termelési viszonyokat új, szocialista termelési viszonyokkal. Ha nem lett volna ez a forradalmi átalakulás országunk termelési, gazdasági viszonyaiban, a termelő erők nálunk épp úgy tespedtek volna, mint ahogy ma a kapitalista országokban tespednek. Senki sem tagadhatja mezőgazdaságunk termelőerőinek az elmúlt 20—25 év alatt végbement koloszszáiis fejlődését. De ez a fejlődés nem történt volna meg, Jia a harmincas években nem váltottuk volna fel a régi kapitalista termelési viszonyokat a falun, új, kollektív termelési viszonyokkal. A termelésnek e forradalmi átalakulása nélkül mezőgazdaságunk termelőerői éppúgy tespednének, mint ahogy ma a kapitalista országokban tespednek. Az új termelési viszonyok természetesen nem maradhatnak és nem is maradnak örökké újak, idővel elavulnak és ellentétbe kerülnek a teremlőerők további fejlődésével, elvesztik a termelőerők fő hajtóerejének szerepét és fékjükké válnak. Akkor a

z ilyen — már elavult — termelési viszonyok helyébe új termelési viszonyok lépnek, amelyeknek az a szerepük, hogy a termelőerők további fejlődésének ' hajtóerői legyenek. A termelési viszonyoknak ez a sajátságos fejlődése a terme'őerők fékjének szerepétől fő mozgatőerejük szerepéig, és a termelőerők fő 'mozgatóerejének szerepétől a termelőerők fékjének szerepéig —. a I