Uj Szó, 1952. október (5. évfolyam, 233-259.szám)

1952-10-06 / 237/a. szám, hétfő

UJSZO l 1952 október 6 J. V. Sztálin: A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban együttműködésnek tapasztalata mu. tatja, hogy egyetlen kapitalista ország sem tudna a népi demokráciáknak olyan igazi és magas műszaki színvonalú segítséget nyújtani, amilyet a Szovjetunió nyújt nekik. Nemcsak arról van szó, hogy ez a segítség a lehető legolcsóbb és műszakilag elsőrendű. Elsősorban arról van szó, hogy ennek az együttműködésnek alapja az egymást segítésnek és a közös gazdasági fellendülés elérésének őszinte vágya. Az,eredmény ezen országok ipari fejlődésének igen gyors üteme. Meggyőződéssel mondhatjuk, hogy az ipar fejlődésének ilyen üteme ^mellett rövidesen sor kerül arra, hogy ezeknek az országoknak nemcsak hogy nem lesz szükségük áruimportra a kapitalista országokból, hanem maguk érzik majd szükségét, hogy elhelyezzék termelésük árufeleslegeit. Ebből azonban az következik, hogy a fő kapitalista országok (az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország) lehetőségei a világ erőforrásainak kiaknázására nem növekednek, hanem csökkennek majd, hogy a világ árupiacának feltételei ezen országok számára rosszabbodni fognak, hogy ezekben az országokban az üzemek kapacitásának kihasználása csökken, ni fog. Éppen ebben rejlik a kapitalista világrendszer általános válságáriak a világpiac szétesésével kapcsolatos elmélyülése. Érzik ezt maguk a kapitalisták is, mert nehéz nem megérezni olyan piacok elvesztését, mint a Szovjetunió, Kína. Igyekeznek ezeket a nehézségeket a „Marshall-tervvel", a koreai háborúval, a fegyverkezési versennyel, az ipar militarizálásával-, tlogy nem más, mint Anglia és az ellensúlyozni. Ez azonban igen hasonlít arra, amikor a fuldokló szalmaszál után kapkod. E helyzettel kapcsolatban a közgazdászok előtt két kérdés merült fel: a) Lehet-e azt állítani, hogy még mindig érvényben van Sztálinnak az az ismert tétele, amelyet a második világháború előtt mondott ki és amely szerint a piacok a kapitalizmus általános válsága idején viszonylag szilárdak? b) Lehet-e azt állítani, hogy még mindig érvényben van Leninnek az az ismert tétele, amelyet 1916 tavaszán mondott ki és amely szerint a kapitalizmus rothadása ellenére „a kapitalizmus egészben véve* mérhetetlenül gyorsabban fejlődik, mint azelőtt"? " Ugy gondolom, hogy ezt nem lehet állítani. A mfisodik világháborúval kapcsolatban létrejött új körülményekre való tekintettel azt kell mondanunk, hogy mindkét tétel érvényét vesztette. 6. A kapitalista országok közti háború elkerülhetetlenségének kérdése Egyes elvtársak azt állítják, hogy rü többé a háború a. kapitalista országok között. Németország azonban ennek_ ellenére felemelkedett és talpraállt, mint nagyhatalom, mindössze 15—20 esztendővel legyőzetése után, kiszakította magát a rabságból és az önálló fejlődés útjára lépett. Ezzel, kapcsolatban jellemző, a másodiik világháború után kialakult új nemzetközi körülmények következtében a kapitalista országok közti háborúk már nem elkerülhetetlenek. Ugy vélik, hogy a szocializmus tábora és a kapitalizmus tábora közti ellentétek erösebbek, mint a kapitalista országok közti ellentétek, hogy az Amerikai Egyesült Államok ' eléggé alárendelte magának a többi kaptalista országot ahhoz, hogy ne legyen módjuk egymás ellen harcolni és egymást gyengíteni, hogy a kapitalizmus vezető emberei az egész kapitalista világnak komoly kártokozó két világháború tapasztalataiból eleget tanultak, semhogy újból egymásközti háborúba taszítsák a kapitalista országokat, hogy tekintettel mindenre, a kapitalista országok közti háborúk többé már nem elkerülhetetlenek. Ezek az elvtársak tévednek. Látják a felszínen mozgó, külső jelenségeket, de Jiem látják a mélyenható erőket, amelyek, bár egyelőre észrevétlenül hatnak, mégis megfogják szabni az események menetét. Látszólag minden „rendjén van". Az Amerikai Egyesült Államok arra kényszerítette Nyugat-Európát, Japánt és a többi kapitalista országot, hogy összébbhúzzák nadrágszíjukat; Németország (Nyugat-Németország) , Anglia, Franciaország, Olaszország, Japán az Észak-Amerika karmaiba került és engedelmesen teljesíti annak parancsait. Helytelen lenne azonban azt gondolni, hogy „örök időkre" minden „rendjén lesz", hogy ezek az országok végnélkül tűrni fogják az Egyesült Államok uralmát és jármát, hogy nem próbálnak kiszabadulni az amerikai rabságból és az önálló fejlődés útjára lépni. Vegyük mindenekelőtt Angliát és Franciaországot. Kétségtelen, hogy ezek imperialista országok. Kétségtelen, hogy az olcsó nyersanyag és a biztos árupiacok számukra elsőrendű jelentőségűek. Feltételezhető-e, hogy ezek az országok végnélkül tárni fogják a mai helyze. tet, amikor az amerikaiak a „Marshall-terv" keretében nyújtott „segély" leple alatt befészkelik magukat Anglia és Franciaország gazdasági petébe és igyekeznek ezen országok gazdasági életét az Amerikai Egyesült Államok gazdasági éetének függvényévé tenni, amikor az amerikai tőke elhódítja az angol-francia gyarmatokon lévő nyersanyagot és árupiacokat, s ilymódon vészesen fenyegeti az angol-francia kapitalisták nagy profitjait?? Nem lenne-e helyesebb azt mondani, hogy a kapitalista Anglia, majd nyomában a kapitalista Franciaország végül is kénytelen lesz kiszakítani magát az Egyesült Államok karmaiból és konfliktusba kerülni vele, hogy biztosítsa az önállóságát és természetesen magas profitjait? Térjünk át a fő legyőzött országokra, Németországra (Nyugat-Németországra) és Japánra. Ezek az országok most nyomorúságosan tengődnek az amerikai imperializmus csizmái alatt. Iparukat és mezőgazdaságukat, kereskedelmüket, kül- és belpolitikájukat, egész létüket bilincsbe verte az amerikai megszállási „rerrSszer". De hiszen ezek az országok tegnap még imperialista nagyhatalmak voltak, amelyek Európában, Ázsiában megráz ták Anglia, az Egyesült Államok, Franciaország uralmának alapjait. Aki azt gondolja, hogy ezek az orAmerikai Egyesült Államok segítette Németországot, hogy gazdaságilag felemelkedjék és emelje ha. digazdasági potenciálját. Az Egyesült Államok és Anglia, midőn Németországot segítette, hogy gazdaságilag felemelkedjék, természetesen arra gondolt, hogy a talpraállt Németroszágot a Szovjetunió ellen irányítsa, hogy felhasználja a szocializmus országa ellen. Németország azonban elsősorban az angolfrancia-amerikai tömb ellen fordította erejét. És amikor a hitleri Németország hadat üzent a Szovjetuniónak, az angol-francia-amerikai tömb nemcsak hogy nem csatlakozott a hitleri Németországihoz, hanem ellenkezőleg, kénytelen volt koalícióra lépni a Szovjetunióval a hitleri Németország ellen. Következésképpen, a kapitalista országoknak a piacokért vívott har. ca és az a vágya, hogy konkurrenseiket megfojtsák, gyakorlatilag erősebbnek bizonyult, miinit a kapitalizmus tábora és\ a szocializmus tábora közti ellentét. Felmerül tehát a kérdés, mi a biztosíték arra, hogy Németország és Japán nem áll újból talpra, hogy nem próbál kiszabadulni az amieri. kai rabságból, nem próbál önálló életet élni ? Ugy gondolom, hogy ilyen biztosíték nincs. Ebből azonban az következik, hogy a kapitalista országok közti háborúk elkerülhetetlensége érvényben marad. Azt mondják, Leninnek azt a tételét, hogy az imperializmus elke. rülhetetlenül háborúkat szül, elavultnak kell tekinteni, mert mostanában hatalmas népi erők nőttek fel, amelyek síkra, szállnak a béke védelmében az új világháború ellen. Ez helytelen, A mostani békemozgalomnak az a célja, hogy harcba vigye a néptö. megeket a béke megőrzéséért, az új világháború elhárít-isáéirt. Tehát nem az a célja, hogy 1 megdöntse a kapitalizmust és megteremtse a szocializmust, hanem a béke megóvásáért vívott harc demokratikus céljaira korlátozódik. E tekintetben a béke megőrzését célzó mostani moz. galom különbözik az első világháború időszakában az imperialista háborúnak polgárháborúvá, való átváltoztatásáért folyt mozgalomtól, mert az utóbbi tovább menit és szocialista célokat követett. Lehetséges, hogy a körülmények bizonyos találkozása esetén a békéért vívott harc itt-ott a szocializmusért vívott harccá fejlődik. Ez azonban már nem a mostani békemozgalom, hanem a kapitalizmus megdöntéséiért küzdő mozgalom lesz, Az a legvalószínűbb, hogy a mostani békemozgalom, a béke fenntartásáért küzdő mozgalom, sikere esetén elvezet az adott háború elhárításához, ideiglenes elodázásához, a béke ideiglenes fenntartásához, a kardcsörtető kormány lemondásához és olyan más kormánnyal való helyettesítésáhez, amely kész ideiglenesen fenntartani a békét. Ez természetesen jó. Sőt igen jó. Ez azonban neim elegendő ahhoz, hogy általában véget vessenek a kapitalista országok köz

; ti háborúk elkerülhetetlenségének. Nem elegendő, mert az imperializ. mus a békemozgalom mindezen sikere ellenére mégis csalk fennmarad, következésképpen megmarad a háborúk elkerjlheteüensége is. Ahhoz, hogy véget vessünk a háborúk elkerülhetetlenségének, meg kell szüntetni az imperializmust. 7. A modern kapitalizmus és a szocializmus alapvető gazdasági törvényeinek kérdése Mint ismeretes, a kapitalizmus é

a a szocializmus alapvető gazdaság gi törvényeinek kérdése több ízben volt vita tárgya. Ezzel kapcsolatban a legkülönbözőbb vélemények hangzottak el, köztük egészen fanszágok nem próbálnak újból lábra- 1 tasztikusak is. Igaz, hogy a viták állni, szétzúzni az Egyesült Álla- s részvevőinek többsége gyengén reamok uralmát és erőszakkal kilépni az önnálló fejlődés útjára — az csodákban hisz. / Azt .mondják, hogy a kapitalizmus é3 a szocializmus közötti ellentétek erösebbek, mint a kapitalista országok közti ellentétek. Ez elméletileg természetesen helyes. Nemcsak most, napjainkban helyes ez, helyes volt ez a második világháború előtt is. s ezt többé-kevésbbé megértették a kapitalista országok vezetői. És a második világháború mégsem a Szovjetunió elleni háborúval, hanem a kapitalista országok közti háborúval kezdődött. Miért? Először is azért, mert a Szovjetunió, a szocializmus országa elleni háború veszélyesebb a kapitalizmus számára, mint a kapitalista országok közti háború, minthogy a kapitalista országok közti háború csupán azt a kérdést veti fel, mely kapitalista országok uralkodjanak a többi kapitalista ország felett, a Szovjetunió elleni háború viszont feltétlenül magának a kapitalizmus létének kérdését veti fel. Másodszor azért, mert a kapitalisták, habár „propaganda" céljából a Szovjetunió agresszivitásáról üvöltöznek, maguk sem hisznek agresszivitásában, minthogy számításba veszik a Szovjetunió békés politikáját és tudják, hogy a Szovjetunió a maga részéről nem támadja meg a kapitalista országokat. Az első világháború után szintén úgy vélték, hogy Németország végérvényesen harcképtelenné vált, éppúgy, mint ahogy egyes elvtársak most úgy vélik, hogy Japán és Németország végérvényesen harcképtelenné vált. Akkor szintén arról beszéltek és üvöltöztek a sajtóban, hogy az Amerikai Egyesült Államok arra kényszeritette Európát, hogy összébbhúzza a nadrágszíját, hogy Németország nem tud többé lábraállni, hogy ezután nem szükségszegált erre és ezzel kapcsolatban semmiféle döntésre nem jutottak. A vita részvevői közül azonban sen. ki sem tagadta ezeknek a törvényeknek a létezését. Van-e a kapitalizmusnak alapvető gazdasági törvénye? Igen, van. Miféle törvény ez, miben rejlenek jellemvonásai V A kapitalizmus alapvető gazdasági törvénye olyan törvény, amely a kapitalista termelés nem valamely különálló oldalát, vagy különálló folyamatait határozza meg, hanem ennek a fejlődésnek valamennyi fő oldalát és valameny. nyi fő folyamatát. Következésképpen meghatározza a kapitalista termelés mivoltát, lényegét. Vájjon az értéktörvény nem a kapitalizmus alapvető gazdasági törvénye? Nem. Az értéktörvény mindenekelőtt az árutermelés törvénye. Megvolt a kapitalizmus előtt i

s és továbbra is megvan, mint ahogy az árutermelés is megmarad a kapitalizmus megdöntése után, például a mi országunkban, bár korlátozott hatókörrel. Az értéktörvény, amelynek a kapitalizmus feltételei közepette széle

s hatóköre van, persze nagy szerepet játszik a kapitalista termelés fejlődésében, de nemcsak, hogy nem határozza meg a kapitalista termelés lényegét é

s a kapitalista profit alapjait, hanem még fel gem veti ezeket a problémákat. Éppen ezért nem lehet a modern kapitalizmus alapvető gaz. dasági törvénye. Ugyanezen meggondolások alapján nem lehet a kapitalizmus alapvető gazdasági törvénye a konkurrenoiának és a termelés anarchiájának törvénye, vagy a kapitalizmus különböző országokban való egyenlőtlen fejlődésének törvénye sem. Azt mondják, hogy az rtlagprofittalizmus nem elégedhet meg az át. lagprofittal, amely a tőke szerves összetételének növekedése folytán tetejébe még csőkkenő irányzatot is mutat. A mai monopolkapitalizmus nem átlagprofitot, hanem maximális profitot követel, mert ez elen•gedhetet'enül szükséges .ahhoz, hogy többé-kevésbbé rendszeresen megvalósíthassa a bővített újraterme. lést. Leginkább megközelíti a kapitalizmus alapvető- gazdasági törvényének fogalmát az értéktöbblettörvény, a tőkés profit létrejöttének és növekedésének törvénye. Ez a törvény valóban előre meghatározza a tőkés termelés alapvető vonásait. Az értéktöbblet.törvény azonban túlságosan általános törvény, nem érinti' a maximális profitráta problémáját, márpedig a, maximális profitráta biztosítása a monopolkapitalizmus fejlődésének feltétele. Hogy ezt a hézagot kitöltsük, konkretizálnunk kell az értéktöbblettörvényt, tovább kell fejlesztenünk a monopolkapitalizmus viszonyaira jtlkalmazva, figyelembe véve, hogy a monopolkapitalizmus nem akármilyen profitot, hanem éppen maximális profitot követel. És éppen ez lesz a mai kapitalizmus alapvető gazdasági törvénye. A mai kapitalizmus alapvető gazdasági törvényének fő vonásait és követelményeit körülbelül így lehet, ne megfogalmazni: A maximális tő. kés> profit biztosítása az adott ország lakosság^ többségének kizsákmányolása, tönkretétele és nyomorba döntése útján, más országok, különösen az elmaradt országok népeinek leigázása és rendszeres kifosztása útján, végül pedig háborúk és a nemzetgazdaság militarizálása útján, amelyeket a maximális profit biztosítására használnak fel. Azt mondják, hogy az átlagprofi, tot — a mai viszonyok között — mégis teljesen elegendőnek lehetne tekinteni a kapitalista fejlődés számára. Ez nem igaz. Az átlagprofit a rentabilitás alsó határa, amely alatt a tőkéstermelés lehetetlenné válik. De nevetséges lenne azt gontörvény a moder

n kapitalizmu,, gaz dasági alaptörvénye. Ez nem igaz. i dőlni, hogy a mai monopolkapitalizA mai kapitalizmus, a monopolkapi- J mu

a főkolomposai gyarmatok elfoglalásával, népek leigázásával és háborúk kirobbantásával mindössze csak az átlagprofit biztosítására tö_ rekednek. Nem, nem az átlagprofit és nem is az extraprofit, amely rendszerint csak kevéssé múlja felül az átlagprofitot, hanem éppen a maximális profit a monopolkapita. lizmus mozgatóereje. Éppen a maximális profit megszerzésének szükségessége sarkalja a monopolkapitalizmust olyan kockázatos lépésekre, mint a gyarmatok és más elmaradt országok leigázása és rendszeres kirablása, számos független or. szág függő országgá való változtatása, új háborúk szervezése, amelyek a mai kapitalizmus főkolomposai számára a maximális profitöt biztosító legjobb „üzletet" jelentik és végül a gazdasági világuralom meghódítására irányuló kísérletek. A kapitalizmus alapvető gazdasági törvényének jelentősége a többi között abban rejlik, hogy azáltal, hogy meghatározza a tőkés termelési mód fejlődése területén mutatkozó legfontosabb jelenségeket, e / termelés fellendülését és válságait, győzelmeit és vereségeit, érdemeit és hibáit — ellentmondásos fejlődé, sének egész folyamatát — lehetővé teszi e jelenségek megértését és megmagyarázását. íme, a nagyszámú, „meglepő" példák egyike. Mindenki ismeri a kapitalizmus történetének és gyakorlatának azokat a tényeit, amelyek megmutatják, hogy milyen ütemben fejlődött a technika a kapitalizmusban, amikor a tőkések, mint a haladó technika zászlóvivői, mint a termelési technika fejlődésének forradalmárai szerepeltek. De másfajta tények is ismeretesek, amelyek azt mutatják, hogy a technika fejlődése megáll a kapitalizmusban, amikor a kapitalisták mint reakciósok lépnek fel az új technika fejlesztésének terén és nem ritkán a kézi munkára térnek át. Miivel magyarázható ez a kirívó ellentét? Csak a mai kapitalizmus alapvető gazdasági törvényével magyarázható, vágyig a maximalis profit megszerzésének szükségességével. A kapitalizmus az új technika mellett van, amikor ez a technika a legnagyobb profittal kecsegtet. A kapitalizmus az új technika ellen van és a kézi munkára való áttérés mellett van, amikor az új technika többé nem kecsegtet a legnagyobb profittal. / Ez a helyzet a mai kapitalizmus alapvető gazdasági törvényével. Van-e a szocializmusnak alapvető gazdasági törvénye? Igen, Van. Mik ennek a törvénynek lényeges vonásai és követelményei ? A szocializmus alapvető gazdasági törvényének lényeges vonásait és követelményeit körülbelül így lehetne megfogalmazná: Az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kieüégítésének biztosítása a szocialista termelés szüntelen fejlesztése és tökéletesítése útján,- ^ legfejlettebb technika alapján. Tehát: a maximális profit biztosítása helyett — a társadalom anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása; a termelésnek fellendülésből válságba, válságból fellendülésbe csapó megszakításos fejlődése helyett — a termelés szüntelen fejlődése; a technikai fejlődés időszakos megszakadása helyett, amely a társadalom termelőerőinek szétrombolásával jár együtt — a termelés szüntelen tökéletesedése a legfejlettebb technika alapján. Azt mondják, hogy a szocializmus alapvető gazdasági törvénye a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésének törvénye. Ez nem igaz. A népgazdaság tervszerű fejlődése, vagyis a tervgazdálkodás is, amely többé-ikevésbbé hűen tükrözi vissza ezt a törvényt, önmagában semmit sem adhat, ha nem ismeretes, hogy milyen feladat érdekében valósul meg a népgazdaság tervszerű fejlődése vagy ha a feladat nem világos. A íiépgazdaság tervszerű fejlődésének törvénye csak abban az esetben járhat teljes eredménnyel, ha adva van az a feladat, melynek végrehajtása érdeké-