Uj Szó, 1952. október (5. évfolyam, 233-259.szám)

1952-10-06 / 237/a. szám, hétfő

2 UJSZ0 19§2 október Q J. V. Sztálin: A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban marxista nevelésük, sok általunk Jólismert igazságot nem ismernek és kénytelenek sötétben botorkálni. Elképesztik őket a szovjethatalom kolosszális eredményei, megszédítik őket a szovjetrendszer szokatlan sikerei és azt kezdik képzelni, hogy a szovjethatalom ,,mindenható", hogy számára „minden nagyon könnyű", hogy megsemmisítheti a tudomány törvényeit és üj törvényeket formálhat. Mit csináljunk ezekkel az elvtársakkal? Hogyan neveljük őket a marxizmus-leninizmus szellemében? Ugy gondolom, hogy az úgynevezett „közismert" igazságok rendszeres ismétlése, azok türelmes megmagyarázása egyik legjobb eszköz ezeknek az elvtársaknak marxista nevelésére. 2. Az árutermelés kérdése a szocializmusban Egyes elvtársak azt állítják, hogy a párt helytelenül járt el, amikor fenntartotta az árutermelést azután, hogy megszerezte a hatalmat és államosította a termelési eszközöket országunkban. Ugy vélik, hogy a pártnak már akkor ki kellett volna küszöbölnie az árutermelést. Ezzel kapcsolatban Engelsre hivatkoznak, aki ezeket mondja: „Ha a társadalom birtokába veszi a termelési eszközöket, akitor/ ldkü- szöbölik az árutermelést és ezzel egyidejűleg a termékeknek a termelök feletti uralmát is". (Lásd: „AntiDühring".) Ezek az elvtársak mélységesen tévednek. Elemezzük Engels formuláját. Engels formuláját nem tekintjük teljesen világosnak és pontosnak, mert nem mutat rá, arról van-e szó, hogy a társadalom minden termelési eszközt, vagy csak a termelési eszközök egy részét veszi-e birtokába, vagyis, hogy minden termelési eszköz, avagy csak a termelési eszközök egy része került-e az egész nép tulajdonába. Tehát Engelsnek ezt a formuláját így is és úgy is lehet érteni. Az „Anti-Dühring" egy másik helyén Engels „minden termelési 'esz köz" birtokbavételéről, „a termelési eszközök összességének" birtokbavételéről beszél. Engels tehát formulájában nem a termelési eszközök egy részének, hanem minden termelési eszköznek államosítására, vagyis arra gondol, hogy a termelési eszközök nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is az egész nép tulajdonába kerülnek. Ebből következik, hogy Engels olyan országokat tart szem előtt, amelyekben a kapitalizmus és a termelés koncentrációja nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is eléggé fejlett ahhoz, hogy kisajátítsák és az egész nép tulajdonába adják át az ország minden termlési eszközét. Engels következésképpen úgy véli, hogy az ilyen országokban az összes termelési eszközök társadalmasításával egyidejűleg ki kell küszöbölni az árutermelést. És ez természetesen helyes is. Ilyen ország a mult század végén, az „Anti-Dühring" megjelenése idején, csak egy volt: Anglia, ahol a kapitalizmus fejlődése és a termelés koncentrációja az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt olyan fokot ért el, hogy a hatalomnak a proletariátus által való átvétele esetén lehetőség volt arra, hogy az ország minden termelési eszközét az egész nép tulajdonába adják és gyakorlatilag kiküszöböljék az árutermelést. Most nem foglalkozom azzal a kérdéssel, milyen jelentőségű Anglia számára a külkereskedelem, amelynek részaránya az angol népgazdaságban óriási. Ugy vélem, hogy e kérdés tanulmányozása után lehetne véglegesen eldönteni azt a kérdést, milyen sors vár az angliai árutermelésre a hatalomnak a proletariátus által való átvétele és minden termelési eszköz államosítása után. Egyébként nemcsak a mult század végén, de még most sem érte el egyetlen ország sem a kapitalizmus fejlődésének és a termelés koncentrációjának azt a fejlődési fokát a mezőgazdaságban, amely Angliában megfigyelhető. Ami a többi országot illeti, ezekben az országokban a kapitalizmusnak a falun végbement fejlődése ellenére még mindig eléggé számottevő a kis- és középbirtokos falusi termelök osztálya, akiknek sorsát meg kellene határozni abban az esebten, ha a proletariátus átveszi a hatalmat. De felmerül a kérdés: mit tegyen a proletariátus és pártja, ha ebben vagy abban az országban, köztük a mi országainkban, megvannak a kedvező feltételek arra, hogy a proletariátus átvegye a hatalmat és hogy megdöntsék a kapitalizmust, ahol a kapitalizmus az iparban annyira koncentrálta a termelési eszközöket, hogy ki lehet sajátítani azokat és át lehet adni társadalmi tulajdonba, de ahol a mezőgazdaság a kapitalizmus növekedése ellenére még annyira elaprózódik a sok kisközépbirtokos termelő között, hogy nem lehet felvetni e termelök kisajátításának kérdését? Erre a kérdésre Engels formulája nem ad választ. Egyébként Engels formulája nem is kell, hogy válaszoljon erre a kérdésre, mert ez egy másik kérdésnek, mégpedig annak a kérdésnek alapján vetődött fel: mi legyen az árutermelés sorsa minden termelési eszköz társadalmasítása után. Tehát mi történjék, ha nem minden termelési eszközt, hanem csak a termelési eszközök egy részét társadalmasítják, annak pedig, hogy a proletariátus átvegye a' hatalmat, megvannak a kedvező feltételei: át kell-e vennie a proletariátusnak a hatalmat és mindjárt ezután meg kell-e szüntetni az árutermelést? Természetesen nem lehet válasznak nevezni egyes gyász-marxisták véleményét, akik azt tartják, hogy ilyen körülmények között le kellene mondani a hatalom átvételéről, várni kellene, amíg a kapitalizmus tönkre nem teszi a kis- és középtermelők millióit, mezőgazdasági munkásokká változtatva őket és nem koncentrálja a termelési eszközöket a mezőgazdaságban, s hogy csak ezután lehet szó arról, hogy a proletariátus átvegye a hatalmat és társadalmasítsa az összes termelési eszközöket. Érthető, hogy ilyen megoldást" marxisták nem választhatnak, ha nem akarnak végkép gyalázatot hozni magukra. Nem lehet válasznak tekinteni más gyász-marxisták véleményét sem, akik úgy vélik, hogy . esetleg át kellene venni a hatalmat, ki kellene sajátítani a falusi kis. és középtermelöket és társadalmasítani kellene teremlési eszközeiket. Erre az értelmetlen és bűnös útra szintén nem térhetnek a marxisták, mert ez az út aláásná a proletárforradalom minden győzelmi lehetőségét és a parasztságot hosszú időre a proletariátus ellenségeinek táborába taszítaná. Erre a kérdésre Lenin adott választ a „Terményadóról" szőlő munkájában és nevezetes „szövetkezeti tervében". Lenin válasza röviden a következőkben foglalható össze: a) Nem szabad a hatalom kézbevételére kínálkozó kedvező alkalmait elszalasztani, a proletariátus vegye kezébe a hatalmat és ne várja meg, amíg a kapitalizmus tönkreteszi az egyéni kis- és középtermelök millióit; b) ki kell sajátítani és az egész nép tulajdonába kell adni az iparban a termelési eszközöket; c) ami az egyéni kis- és középtermelöket illeti, ezeket fokozatosan termelőszövetkezetekben, azaz mezőgazdasági nagyüzemekben, kolhozokban kell egyesíteni; d) minden módon fejleszteni kell az ipart és meg kell teremteni a kolhozok számára a nagyüzemi termelés korszerű technikai bázisát, de ezeket nem kell kisajátítani, hanem ellenkezőleg, fokozott mértékben el kell látni őket elsőrendű traktorokkal és más gépekkel; e) a város és falu, az ipar és a mezőgazdaság gazdasági összefogása érdekében bizonyos ideig fenn kell tartani az árutermelést (az adás-vétel útján történő cserét), mint a várossal való gazdasági kapcsolatoknak egyedül elfogadható formáját, amely a parasztok számára elfogadható és ki kell fejleszteni minden módon a szovjet állami szövetkezeti kolhozkereskedelmet, kiszorítva az áruforgalomból a kapitalisták mindenféle fajtáját. Szocialista építésünk története bizonyítja, hogy a fejlődésnek ez az útja, amelyet Lenin körvonalazott, teljes mértékben bevált Nem lehet kétséges, hogy minden olyan kapitalista ország számára, amelyben többé-kevésbbé számottevő kis- és középtermelő osztály van, ez a fejlődési út az egyetlen lehetséges és célszerű út a szocializmus győzelme szempontjából. Azt mondják, hogy az árutermelésnek mégis minden körülmények között kapitalizmusra kell vezetnie és feltétlenül kapitalizmusra vezet Ez nem igaz. Nem mindig és nem minden körülmények között ez a helyzet! Nem szabad az árutermelést a kapitalista termeléssel azonosítani. Ez két különböző dolog. A kapitalista termelés az árutermelés legmagasabb formája. Az árutermelés csak abban az esetben vezet kapitalizmusra, ha a termelési eszközök magántulajdonban vannak, ha a munkaerő áruként piacra kerül, s így a kapitalista meg. vásárolhatja és a termelés folyamatában kizsákmányolhatja, ha tehát az országban fennáll a bérmunkások kapitalista kizsákmányolásának rendszere. A kapitalista termelés ott kezdődik, ahol a termelési eszközök magánkézben összpontosulnak, a termelési eszközöktől megfosztott munkások pedig kénytelenek áruként eladni munkaerejüket. Enélkül nincs kapitalista termelési De ha nincsenek meg ezek a körülmények, amelyek az árutermelést kapitalista termeléssé alakítják át, ha a termelési eszközök már nem magántulajdonban, hanem szocialista tulajdonban vannak, ha a bérmunka rendszere nem létezik és a munkaerő többé már nem áru, ha a kizsákmányolás rendszerét már régen felszámolták — mi történik akkor: állíthatjuk-e, hogy az árutermelés mégis kapitalizmusra vezet? Nem, ezt nem állíthatjuk. Hisz társadalmunk példája az olyan társadalomnak, amelyben a termelési eszközök magántulajdona, a bérmunka rendszere, a kizsákmányolás rendszere már rég nem létezik. Az árutermelést nem lehet önmagában való, a környező gazdasági viszonyoktól független valaminek tekinteni. Az árutermelés régibb a kapitalista termelésnél. Megyolt a rabszolgatartó rendszerben és kiszolgálta, de nem vezetett kapitalizmusra. Megvolt a feudalizmusban és kiszolgálta, de — jóllehet előkészítette a kapitalista termelés bizonyos feltételeit — nem vezetett kapitalizmusra. Felmerül a kérdés: miért nem szolgálhatja ki bizonyos ideig az árutermelés a mi szocialista társadalmunkat, anélkül, hogy kapitalizmusra vezetne, hiszen nálunk az árutermelés nem terjedt el olyan korlátlanul és minden területen, mint a kapitalista viszonyok között, hiszen az árutermelés nálunk szűk keretek közé van zárva az olyan döntő gazdaságfi feltételek folytán, mint a termelési eszközök társadalmi tulajdona, a bérmunka rendszerének felszámolása, a kizsákmányolás rendszerének felszámolása? Azt mondják, hogy miután országunkban a termelési eszközök társadalmi tulajdonba kerültek, a bérmunka és a kizsákmányolás rendszerét pedig felszámolták, az árutermelés léte elvesztette értelmét és hogy ennek következtében meg kellene szüntetni az árutermelést. Ez szintén nem igaz. A szocialista termelésnek nálunk ma két fö formája van: egyrészt az állami termeljs, az egész nép termelése és másrészt a kolhoztermelés, amelyet nem lehet az egész nép termelésének nevezni. Az állami vállalatoknál a termelési eszközök és. a termék az egész nép tulajdonát alkotják. A kolhozvállalatokban ellenben, bár a termelési eszközök, a föld, a gépek az állam tulajdonában vannak, a termék az egyes kolhozok tulajdonát alkotja, minthogy a kolhozokban a kolhoz tagjai dolgoznak és a vetőmagyak is az övéké, a földdel pedig, amelyet a kolhozoknak örök használatra adtak át, a kolhozok ténylegesen saját tulajdonukként rendelkeznek, noha nem adhatják el, nem vásárolhatják, nem adhatják bérbe és nem zálogosíthatják el. Ez a körülmény arra vezet, hogy az állam csak az állami vállalatok termelésével rendelkezhet, míg a kolhoztermeléssel, mint sajátjukkal csak a kolhozok rendelkeznek. De a kolhozok nem akarják termékeiket másként értékesíteni, mint áru formájában ligy, hogy cserébe megkapják a szükséges árukat. Az egyetlen gazdasági kapcsolat a várossal, amelyet a kolhozok ma elfogadnak, az árukapcsolat az adás-vétel útján történő csere. Ezért az árutermelés és az árucsere nálunk jelenleg éppen olyan szükségszerűség, mint mondjuk harmiric évvel ezelőtt, amikor Lenin kijelentette, hogy az áruforgalmat minden eszközzel fejleszteni kell. Természetesen, amikor a két fő termelési szektor — az állami szektor és a kolhozszektor — helyét egy mindent felölelő termelési szektor foglalja el, amelynek joga van arra, hogy az országban a fogyasztást szolgáló egész termeléssel rendelkezzék, az áruforgalom „pénzgazdaságával" együtt eltűnik, mint a népgazdaság felesleges eleme. De amíg ez nincsen meg, amíg megmarad a két fő termelési szektor, az árutermelésnek és az áruforgalomnak meg kell maradnia; mint szükséges és igen hasznos elemnek népgazdaságunk rendszerében. Hogyan jön majd létre az egységes, egyesült szektor, egyszerűen úgy, hogy az állami szektor elnyeli a kolhoz-szektort, ami kevéssé valószínű (mert ezt a kolhozok kisajátításának fognák fel), vagy egy egységes össznépi gazdasági szerv megszervezése útján (amelyben az állami ipar és a kolhozok is képviselve varrnak), amelynek eleinte joga lesz arra, hogy számbavegye a fogyasztást szolgáló egész termelést és idővel a termékelosztással is rendelkezzék, mondjuk, termékcsere útján — ez külön kérdés, amelyet külön kell majd megvitatni. Következésképpen árutermelésünk nem közönséges árutermelés, hanem az áruterinelés különleges fajtája, árutermelés kapitalisták nélkül, amelynek lényegében az egyesült szocialista termelők (az állam, a i kapitalizmussal, hanem többek kolhozok, a szövetkezetek) áruival van dolga, amelynek hatóköre a személyes fogyasztási cikkekre korlátozódik, amely nyilvánvalóan semmiképpen sem fejlődhet kapitalista termeléssé és amelynek „pénzgazdaságával" együtt a szocialista termelés fejlesztését és megerősítését kell szolgálnia. Ezért egyáltalában nincs igazuk azoknak az elvtársaknak, akik kijelentik, hogy ha a szocialista társadalom nem számolja fel az árutermelési formákat, nálunk vissza kell állítani a kapitalizmusra jellemző öszszes gazdasági kategóriákat: a munkaerőt, mint árut, az értéktöbbletet, a tökét, a töke profitját, az átlagos profitrátát stb. Ezek az elvtársak összekeverik az árutermelést a kapitalista termeléssel és úgy vélik, hogy ha egyszer van árutermelés, 3. Az értéktörvény kérdése a szocializmusban akkor kapitalista termelésnek is kell lennie. Nem értik meg, hogy a' ml árutermelésünk gyökeresen különbözik a kapitalizmus árutermelésétől. Sőt mi több, úgy gondolom, hogy el kell vetni néhány más fogalmat is, amelyeket Marx „Tőké"-jéből vettek, ahol Marx a kapitalizmus elemzésével foglalkozott ós amelyeket mesterségesen húznak rá a mi szocialista viszonyainkra. Többek között olyan fogalmakra gondolok, mint a „szükséges"- és a „többié t"-munka, a „szükséges"- és „többlet"-termék, a „szükséges"- és „többlet"-munkaidö. Mark a kapitalizmust elemezte, hogy feltárja a munkásosztály kizsákmányolásának forrását az értéktöbbletet, és szellemi fegyvert adjon a termelési eszközöktől megfosztott munkásosztály kezébe a kapitalizmus megdöntésére. Érthető, hogy Marx itt a kapitalista viszonyoknak teljesen megfelelő fogalmakat (kategóriákat) használ. De rendkívül furcsa, hžŕ ma is használjuk ezeket a fogalmakat, -amikor a munkásosztály nemcsak, hogy nincsen megfosztva a hatalomtól és a termelési eszközöktől, hanem ellenkezőleg, kezében tartja a hatalmat és tulajdonosa a termelési eszközöknek. Szinte képtelenségnek hangzik most a mi rendszerünkben, ha a munkaerőről, mint áruról és a munkások félfogadásáról" beszélünk, mintha a termelési eszközök birtokában levő munkásosztály saját magát fogadná, fel és saját magának adná el munkaerejét. Épp ilyen furcsa ma „szükséges". és „többlet"-munkáról beszélni, mintha a mi viszonyaink között a munkások munkája, amelyet a társadalomnak adnak a termelés kibővítésére, az oktatás, az egészségvédelem fejlesztésére, a védelem megszervezésére stb. nem volna épp olyan szükséges a hatálmonlevő munkásosztály számára, mint a munkás és családja személyes szükségleteinek fedezésére fordított munka. Meg kell jegyezni, hogy Marx „A gothai programm kritikája" című munkájában, amelyben már nem a között a kommunista társadalom első szakaszával foglalkozik, a társadalomnak a termelés kibővítésire, az oktatásra, egészségvédelemre, igazgatási költségekre, tartalékok képzésére stb. adott munkát épp olyan szükségesnek ismeri el, mint a munkásosztály fogyasztási szükségleteinek fedezésére fordított munkát Ugy gondolom, hogy- a mi közgazdászainkna-k véget kell vetniök a régi fogalmak és a szocialista országainkban uralkodó új helyzet közötti diszharmóniának, hogy fel kell váltaniok a régi fogalmakat újakkal, amelyek megfelelnek az új helyzetnek. Egy bizonyos ideig tűrhettük ezt a diszharmóniát, de most elérkezett az idő, amikor ezt végre fel kell számolnunk. Néha ezt kérdezik: megvan-e és hat-e nálunk, a mi szocialista rendszerünkben az értéktörvény? Igen, megvan és hat. Ott, ahol van áru éa van árutermelés, szükségszerűen van értéktörvény is. Az értéktörvény hatóköre nálunk mindenekelőtt az áruforgalomra, az adás-vétel útján történő árucserére, a főképpen személyes fogyasztási cikkeket felölelő cserére terjed ki. Ezen a területen az értéktörvény — természetesen bizonyos korlátok között — megtartja szabályozó szerepét De az értéktörvény hatása nem korlátozódik az áruforgalom területére. Kiterjed a termelésre is. Igaz, hogy az értéktörvénynek szocialista termelésünkben nincsen szabályozó jelentősége, de mégis hatással van a termelésre, s ezt figyelembe keli venni a termelés irányításánál. A helyzet az, hogy azokat a fogyasztási cikkeket, amelyek a termelés folyamatában felhasznált munkaerő pótlására szükségesek, nálunk az értéktörvény hatása alatt álló árukként termelik és értékesítik. Éppen ezzel kezdődik az értéktörvény hatáa termelésre. Ezzel kapcsolatban vállalatainknál aktuálisak az olyan kérdések, mint az önálló gazdaságos elszámolás és a jövedelmezőség kérdése, az önköltség kérdése, az árak kérdése stb. Ezért vállalatainknak okvetlenül figyelembe kell venniök az értéktörvényt. Jó-e ez? Nem rwssz. Mai viszonyaink között ez valóban nem rossz, mert ez a körülmény gazdasági szakembereinket a termelés észszerű irányítására neveli és fegyelemre tanítJja őket. Nem rossz, mert arra tanítja gazdasági vezetőinket, hogy számba vegyék a termelési tényezőket pontosan számba vegyék ezeket és ugyanoly pontosan számba vegyék a reális dolgokat a termelésben, ne pedig légbőlkapott „tájékoztató adatokról" fecsegjenek. Nem rossz, mert arra tanítja gazdasági szakembereinket, hogy keressék, megtalálják és felhasználják a termelés rejtett tartalékait, s ne hagyják kárbaveszni ezeket Nem rossz, mert arra tanítja gazdasági szakembereinket, hogy rendszeresen javítsák a termelés módszereit, csökkentsék a termelés önköltségét, bevezessék az önálló gazdaságos elszámolást és a vállalatok rentabilitására törekedjenek. Ez jő gyakorlati iskola, amely meggyorsítja gazdasági kádereink fejlődését azt hogy a fejlődés jelenlegi szakaszán a szocialista termelés igazi vezetőivé váljanak. Nem az a baj, hogy az értéktörvény nálunk hat a termelésre. A ba| / y