Uj Szó, 1952. október (5. évfolyam, 233-259.szám)

1952-10-25 / 254. szám, szombat

1952 október 25 UJ S£ö A villanyáraim fogyasztás szabályozása Amint már közöltük, a kormány október 21-iki ülésén jóváhagyta az 1952/53. téli időszakában a ház tartások . és a nemtermelők, kis­fogyasztók villanyárammal való fo­lyamatos ellátásának biztosítására vonatkozó irányelveket. A fogyasz­tók egyes csoportjaira nézve meg' szabják a fogyasztható villanyáram mennyiséget. Ezzel megvalósítják az előkészü­letben levő intézkedést, amelyről Václav Pokorný tüzelöanyag-ener­getikaiigyi miniszter a „Rudé Prá­vo" szeptember 24-ki számában kö­zölt cikkében ezt írja: „A kisfogyasztással szemben is az árammal való takarékoskodás kö vetelményővel lépünk fel. A követ kező télen a kisfogyasztás áram­szükségletében pontos határoka' szabunk meg, amelyek biztosítják hogy mindenki megkapja, Igazságos részét a szükséges áramfogyasztás­ból és egyúttal megakadályozzák a fölösleges pazarlást." Ez a jóváhagyott intézkedések értelme. Az irányelvek minden nemter melö kisfogyasztóra azaz háztar­tásokra, elárusítóhelyekre, irodák­ra. vendéglökre- és szórakozó he­lyekre. isko!á.kra stb. vonatkoznak Mindenekelőtt kimondják az irány elvek, hogy az áramfogyasztás csúcsideje alatt az áramfogyasztást a legkisebb szükséges mértéikre kell korlátozni, főleg nem szabad ára­mot olyan munkákra használni ami­ket az áramfogyasztás csúcsidején kívül is el lehet végezni, (példám vasalás, porszívás stb.) Az energe tikai el osztó vállalat bejelenti, me­lyik városban vagy községben, me­lyik időszak számítható csúcsidő­nek. A villamosfütés közvetlenül fű­tő villanykályhákkal tilos. Akkumulációs villanykályhákat és bojlereket csak éjjel 22 órától rég­gel 6 óráig szabad bekapcsolni. Továbbá megszabják az irányel­vek a világítás normáit, a padlóte­rület egy négyzetméterére eső wat­tok számában. Lakóhelyiségek, iro­dahelyiségek (rajztermek és köz­ponti gfépifótermek kivételével) au­tomaták és vasúti vendéglők részé­re 4 watt esik egy négyzetméterre: vendéglök, kávéházak, lépcsőházak és folyosók részére nyilvános helyi Bégekben három watt esik egy négyzetméterre. Az elárusító he­lyiségekben az eladásra kerülő áru­fajta szerint az egy négyzetméter­re eső árammennyiség 5 wattig ter­jedhet. Mozitermek, hangverseny­termek. lépcsőházak és folyosók vi­lágítására vonatkozó norma a la­kóházakban, azonkívül különféle mellékhelyiségekben, raktárakban stb. 2 watt egy négyzetméterre. Ez például azt jelenti, hogy 20 négy­zetméternyi lakóhelyiségben 2 da­rab 40 wattos villanykörtével le­het világítani (20x4 watt 80 watt = 2 drb 40 wattos égő). A nem termelő kisfogyasztók a háztartáson felüli villanyáramszük­ségletüket saját maguk számítják ki és a kiszámítás helyességét iga­zoltatják az energetikai elosztóvál­lalat járási vezetőségével. Az áram­menľyiséget úgy száfnítják ki, hogy az 1951 azonos időszakában tör­tént fogyasztást a szocialista és a nyilvános szektor fogyasztóinál 10 százalékkal, a magánszektor fo­gyasztóinál 30 százalékkal csökken­tik. Azok a földművesek, akik a föld­műves tarifa szerint fogyasztanak villanyáramot • háztartásukban, vagy hasonló számítás alapján választ­hatják árammennyiségüket, vagy pe­dig a háztartásokra szóló áram­mennyiség szerint. A háztartások számára az eddi­gi díjszabás szerint normális árban kéthónapos számlázó időszakkal a következő legmagasabb árammeny­nyiségeket szabjuk meg: A kis világító berendezések díj­szabásnál (MS) 60 kilowattórát, a háztartások többi használatában lévő díjszabásainál 1500 kilowatt­órát. Az MS díjszabást rendszerint azok a háztartások élvezik, amelyek nem rendelkeznek villanytűzhellyel, sütővel stb. Csupán a fogyasztott kilowattok mennyiségét fizetik még pedig kb. 4 koronát egy kilowatt­óráért. Ezenkívül van egy úgyneve­zett lakásdíjszabás is, elsősorban az egészen villamosított háztartások számára. Meghatározott állandó áta­lányt fizetnek (például az első he­lyiségért 20 koronát, minden továb­bi helyiségért pedig 10 koronát) és ezt akkor is meg kell flzetniök, ha egász hónapon át szabadságon van­nak és egyáltalában nem világítot­tak. Minden kilowattóra fogyasztá­sáért kb. 1.20 koronát fizetnek. Vegyük például azt a háztartást, amelynél az MS díjszabás van ér­vényben és két hónap alatt 60 ki­lowattot fogyaszthat. Mondjuk, hogy ebben a háztartásban naponta két 40 wattos villanykörtével hat órán át szakadatlanul világítanak. A havi fogyasztás 14.4 kilowatt. Ezenkívül naponta 6 óráig szól a rádió, amelynek átlagos fogyasztása egy 40 wattos villanykörtének fe­lel meg. A havi fogyasztás 7,2 ki­lowatt. A háztartásban a villany­főzőn reggelit is főznek 600 wattos teljesítménnyel és a főzés naponta 20 percet vesz igénybe. A havi fo­Tvasztás 6 kilowattóra. A háztar­tás tehát összesen 27,6 kilowattot fogyasztana és egy hónapra szóló árammenyisége 30 kilowattot tesz ki. Ebből világosan látható, hogy a villanyáram fogyasztás meghatáro­zott menny: ságének bevezetése első­sorban a villanyiram pazarlás el­len, főleg a villanyfütőtestekkel va­ló fűtés stb. ellen /irányul. Hogy másképp is meg lehessen akadályozni a villanyárampazarlást, az energetikai elosztóváHalatnak jo­ga van egyes esetekben csökkenteni a legmagasabb mennyiséget, ha a fogyasztó szükséglete 1952/53 téli időszakában lényegesen növeke'dett a tavalyi téli időszakban fogyasz tott mennyiséghez viszonyítva. Pél­dául a lakásdíjszabást használó häztartás a tavalyi téli időszakban átlagosan havi 100 kilowatt áramot fogyasztott. Az idén pedig egyszer re 200 kilowattot kezdene fogyasz­tani havonta, mivel villanysütővel fűti ki a lakást. Ilyen esetben, ha a lakás díjsza­bása szerinti mennyjség két hónap­ra normálisan 500 kilowattóra is, az elosztóvállalat alacsonyabb mennyiséget szabhat meg e ház­tartás számára. , A megszabott mennyiségen felü­li villanyáramfogyasztásnál minden kilowattóra túlfogyasztásáért 10 ko­ronát számláznak. A járási nemzeti bizottsággal való megegyezés alap­ján az energetikai elosztó vállalat bizonyos időre kikapcsolja az olyan fogyasztót, aki lényegesen túllépi megszabott árammennyiségét, vagy aki megszegi a közvetlenül fűtő kályhákra vonatkozó villanyfütési tilalmat. Háztartást akkor kapcsol­nak ki, ha kéthavi időszak alatt több mint 800 kilowattóra áram­mennyiséget fogyaszt. Ezen intézekdések hatályban lé­telének ideje alatt — különösen in­dokolt esetek kivételével — nincs engedélyezve lakásdíjszabások beve­zetése vagy kis világító berendezé­sekre szóló díjszabásoknak lakás­díjszabásra való átváltoztatása. A megszabott mennyiség szerin­ti villanyáramfogyasztás a fogyasz­tóknál a villanyóra szerinti fogyasz­tás kiszámításának első napjától kezdődik, amit az elosztóvállalat pénzbeszedője október 23. után haj­tott végre. Például, a pénzbeszedö október 29-én jön a háztartásba ki­számítani az áramfogyasztást. E naptól kezdve a háztartás a meg­szabott mennyiség szerint fogyaszt­hatja a villanyáramot. Az irányelvek befejező részében szó van a közvilágításnak legszük­ségesebb mértékre való csökkenté­séről, a vílágitó reklámok betiltá­sáról, a kirakatszekrények megvilá­gításának tilalmáról. Fejlődő iparunknak egyre több villanyáramra van szüksége. Foko­zódott a villanyáramszükséglet a háztartásokban, ma a villanyáram a községek százaiba jutott el, ahol petrőliumlámpákkal világítottak, és ahol most egyre nagyobb számban használnak villanymotorokat. Vil­lanyfejlesztő telepeink, amelyeknek építését szándékosan . fékezték a nép leleplezett árulói eddig még nem képesek kielégíteni ezt a fo­kozott szükségletet. Ezért 9 vil­lanyárammal való jó gazdálkodás ma minden polgár kötelessége. JNe feledkezzünk meg a rétek és legelők oszi gondozásáról A februári párt. és kormány határozat szerint, am:ly az állat tenyésztés fokozása érdekében tör ténő intézkedésekről szól, a rétek és legelök legálább 55 százalékának vaszi ós őszi karbantartását biz+o sítani kell. Ezért ma az összes me zögazdasági dolgozók, az állami bir tokok és EFSž-ek dolgozói előtt az a fontos feladat áll, hogy helyesen és idejében végezzék el az őszi gon dozást lehetőleg az összies lege 1)" kön és réteken. A szocializmus épi tésével, Szlovákia iparosításával, a munkanélküliség megszűnésével és a gazdálkodás magasabb formáinak alkalmazásával a mezőgazdaságban rohamosan emelkedik népünk élet színvonala. Ezze' mindinkább emel kedik az életszükséglsti cikkek fo gasztása is. Ezért éppúgy, mint az iparban, a mezőgazdaságban is töb bet, gyorsabban és olcsóbban kell termelnünk mind a növényi terme lésben, mind az állattenyésztésben. Az állattenyésztés fokozásáná fontos szerepet játszanak a rétek és legelők, amelyek a legjobb m:r.ő ségű és legegészségesebb takar mlnyt nyújtják és az állattenyész tés természetes alapját képezik. Ezt a fontos feladatot azonban csak akkor tudják teljesíteni, ha rendese vannak megművelve és ápolva. A helyes megművelés jelentőségét ak kor látjuk a legjobban, ha az ápo latlan legelőket összehasonlítjuk a randosen ápoltakkal. Az ápolatlan legelő 80 mázsa kevéssé értékes zöld takarmányt adott hektáron, ként, míg ugyanezen legelő rendesen megművelve 158 mázsa kiváló zöld takarmányt adott hektáronként. Ez azt jelenti, hogyha a mezőkre ^s legelőkre kellő gondot fordítunk, a hektáronkénti hoaamot 78 mázsa zö 1 ďtakarmárnnyal eAielhetjük. Vegyük példának, hogy egy szövetkezetnek 220 hektár legelője és 80 hektár rétje volt. A legelők évente 80 mázsa zöldtakarmányt ad­tak hektáronként, összesen tch_'.t 17.600 mázsát. (220 hektárxSO 1 má­zsa) . A takarmr.myterv alapján a ta. karmányaJapnak a nyári időszakban (150 nap) napi és darabonkénti 50 kg-os zöld legeltetésü takarmányból kell állania. Ez azt jelenti, hogy az egész időszak alatt egy szarvas­marha 75 mázsát fogyaszt. Ha a legelők 17.600 mázsát adnak, akkor 234 szarvasmarhát látnak el takar mánnyal. Emellett azonban még a nyár végér és az ősz folyamán je lentős mértékben hozzá kell etetni, mivel ebben az időben az állatok még ezt a napi 50 kg-ot sem talál ják meg a legelőn. Ezt a 17.600 mázsát ugyanis a legelő főleg ta vasszal nyújtja, úgyhogy itt vala melyes felesleg keletkezik, amelyet szénává száríthatunk, míg ősszel a legelő nem ad elegendő takarmányt. Amikor az EFSz-ben megkezdték a legelök rendes gondozását, hektá rónként 158 mázsr zöldtakarmányt értek el, összesen tehát 34.760 má zsát. E[a tehát eg darab szarvas marhának 75 mázsára van szüksé ge, amint ezt fentebb kiszámítottuk, ez a termés 463 szarvasmarha ta karmányozására elégseges. Ez azt jelenti hogy ugyanaz a legelő kellő karbantartás mellett 229 darab ál lattal többet képes takarmánnyal ellátni. Ha minden fejőstehén .csu pán 6 liter tejet ad, naponta 1374 liter téjjel fejünk ki többet! Tavasz szal természetesen itt is nagyobb feleslegek mutatkoznak. Ebből azon ban szénát nyerünk. A rendes gon dozással a sarjú azonban annyira megerősödik, hogy ősszel és a nyŕ _ ron sokkal tovább lehet legeltetni, nem szenved annyira a szárazságtól és nem fog annyira kiégni. Ez azt jslenti, hogy ősszel és nyáron az állatokat nem .kell oly nagy mérték ben hozzáetetni', mint a nemgon dozott legelőknél. Az EFSz a 80 hektárnyi rétről eredetileg 2560 métermázsa szénát nyert, gondozás után 3760 mázsát, tohát 1200 mázsával többét. A jó minöségü takarmánynak ez a metiy­nyiisége megmarad a téli időszakra, amikor jelentős segítséget nyújt ne­künk. Elsősorban a felületet kell rend behoznunk. Kiássuk a köveket, be temetjük a gödröket és a bokrokat kitépjük.. Ezután rendeznünk kell a vízellátást. jA. vizenyős helyeket le m kell csapolni, ezt legjobban csőve­zetékkel végezhetjük el úgy. hogy a talajvíz 60—70 cm-re a felszín alatt legyen. A leesapolást nyitott árkokkal is végezhetjük, amelyek falait megfelelő keverékkel ültetjük be. | ovábbi fontos müvelet ősszel a szkarifikálás és a boronálá* Ez. zel legalább részben megtisztítjuk a réteket és legelőket az öreg fűtől és a mohától. ' kiboronált mohát felhasználhatjuk komposzthoz. A boronálás és szkarifikálás lehetővé teszi, hogy levegő hatoljon a földbe, amiáltal fokozódik a talaj szerves szétbomlása és a tápanyagok fel­szabadulása a réti növényzet .szá­mára. Ez azért fontos, mert a táp­anyagokkal ősszel jól ellátott növé­nyek erőteljesebbek, jobban áttelel, nek és "avassza^ erősekben sarjad­na!. ki. A borona fontos a trágya bedol­gozása szempontjából is, melyet össze! szórunk szét. A legjobb trá­gya a leielökro és rétekre a kom­poszt, amelynek sohasem szabad hiányoznia. Nemcsak tápanyagot ad a talajnak, hanem mikroorganiz­musokat is, amiáltal közvetve por­hanyósítja a talajt, amely így. köny. n. ebben veszi be a vizet. A porha­nyós rétegben 1 fű könnyebben bok­rosodik és a sarjú sűrűsödik. A komposzt a növényeket megvédi a fagyástól is. A műtrágyák közül ősszel főleg a foszforos és kálisavas műtrágyát kell szétszórni, amely jelentősen se­gíti a növények jó áttelel'ését. A kálisavas trágyák közül használjunk kainitot, amely jó segítőeszköz a gaz és a moha irtásában. A foszfo. ros tráí. k közül öleg tomas™­lisztet alkalmazzunk, mely meszet is tartalmaz, s így jótékonyan hat rétjeinkre és legelőinkre. \ .-end a gondozott legelők a jó terméshozamok biztosítékai és jóminöségü takarmányforrások. Le­hetővé teszik az állattenyésztés ki­bővítését, a tej- és hústermelés fo­kozását, ami időszerű követelmény a dolgozók életszínvonalának állán­dó emelkedésénél. A bud merici állami birtok gazdaságában teljesítik a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusára vállalt kötelezettségeiket A szenei állami birtok budmerici állami birtokának dolgozói az idei ŐSZÍ munkákban jó eredményeket érnek el. Október 21-ig befejezték a cukorrépa és kukorica begyűjtését és elszállítását, már 15.5 vagón szi_ lázst készítettek, az összes téli ga­bonát elvetették és eddig 64 száza­lékban elvégezték a mélyszántást is. Feltételezik, hogy az összes őszi munkákat, amelyeket a terv szerint eddig 84 százalékban végezték el, a kitűzött határidő előtt legalább 15 nappal bevégezik. Az idei őszi mun­kákban ezeket a szép eredményeket az SzKP XIX. kongresszusára vállalt kötelezettségeik teljesítése következtében érik el, melyeket több ízben már magasan túlteljesí­tettek. Juracskó János csoportja, amely az SzK(b)P XIX. kongresszusának tiszteletére kötelezettséget vállalt, hogy az őszi gabonafélék vetését és a talaj előkészítését 120 hektár te. rflleten október 25-ig elvégzi és a gabonafélék 50 százalékát kereszt­soros módszerrel veti el, ezt a köte­lezettségét már október 4-ig telje­sítette. E szép eredményeken fel. buzdulva, 50 százalék helyett 82 százalék gabonát vetett el kereszt, soros módszerrel.' A búzát mind ke­resztsoros módszerrel vetette el. A csoport magasan túlteljesítette to­vábbi kötelezettségét is, hogy ez év december 10-ig az őszi vetési terü­letek 50 százalékán szemcséstrágyát szór el. Szemcséstrágyát szórt az összes téli gabonafajták vetése alá és így a szemcséstrágya vetésének tervét magasan túlteljesítette. A, budmerici gazdaságban szépen teljesítik kötelezettségeiket az ál lattenyésztés dolgozói is. így pél­dául az etetők és fejők csoportja, amelynek tagjai Leginus Péter, Ku­lís J., Pottsz József és Gbell Pál, kötelezettséget vállalt, hogy 79 fe­jőstehénnél október végéig tehenen­ként napi 11 liter tej hozamot ér el. E hó 22-ig a bevált szovjet módsze rek, főleg Malinyinova módszerének következetes alkalmazásával már 10.39 liter átlagot ért el. További járások teljesítették a burgonya felvásárlást A beérkezett jelentések szerint a burgonyafelvásárlás országos tervét eddig a köztársaság 15 járásában teljesítették. Október 18-án, szom baton a kojetyini járás az olomouci kerületben elsőnek jelentette a bur gmyafelvásárlás 100.2 százalékos teljesítését. Október 19-én. vasárnap további két járás — a zsamberki (100.4 százalók) - és a jicsdni (100.1 százalék) követték a hradeci kerü letben. A kojetyini járásban a meg szabott határidő alatt vásárolták fel a tervezett burgonyamennyisé get, a zsamberki járásban 1 nappal a határidő előtt, a jicsini járásban 9 napot késtek a burgonyafelvásér­lási terv teljesítésével. Az ipolyviski EFSz október 20-án teljesítette egész évi sertéshúsbeadását Az ipolyviski szövetkezet tagjai példásan teljesítik hazafias köteles­ségüket. Mind az őszi terményekből, mind a hűsfélékből százszázalékban eleget tettek a beadásnak. Legszebb eredményt a sertéshús beadásában érték el, mert október 20-án százszá­zalékra teljesítették az egész évi sertéshúsbeadást. De még ezzel sem elégedtek meg és vállalták, hogy 100 mázsa sertéshúst adnak terven fe­lül a dolgozók asztalára. E jó példát követve, a százdi III. típusú EFSz is teljesítette egész évi húsbeadási tervét Szépen teljesitik a kukorica, krumpli beadását is. Az ipolysági járás szövetkezeti tagjai annak tudatában, hogy jó bé^ adással nagyban hozzájárulnak a szocializmus építéséhez, valameny­nyien igyekeznek kötelességüknek eleget tenni. Nem így gondolkoznak azonban a kulákok! így például Gyerken, Balog úréknak 34 hektár földjük van. de nem adtak be sem krumplit, sem kukoricát és nem ad­tak be az előírt 11 mázsa sertéshús­ból még egy kilogrammot sem. Az­zal mentegetik magukat, hogy nem termett meg a kukorica és a krump­li. Természetesen nem teremhet meg, ha nem tartják be a vetési ter­vet és nem vetik el az előírt termé­nyeket. A kukorica helyett inkább vetettek mákot és mivel nincs a be­adási tervben és nem kell belőle be­adni sem. 120 koronáért árusíthat­ják literjét A „híres" kulákok ugyanígy elmaradtak a tej- és a to­jásbeadással is. Ámde kibeszélések­kel nem bújhatnak ki kötelezettség­teljesítéseik alól mert alaposan a körmükre nézünk és leleplezzük sza. botálásaikat. Sztudva L., Ipolyság. \ i

Next

/
Thumbnails
Contents