Uj Szó, 1952. szeptember (5. évfolyam, 208-232.szám)

1952-09-05 / 211. szám, péntek

1952 szeptember 10 UJ SZO 5 „Ez a könyv nem regény, ez valóság. Egy magyar földműves életén keresztül .a magyar falu képe: nehéz sorsa, apró, örömei, nagy nyomorúságai. Az író csak tolmácsa annak a kis világnak, amely csak önmaga szólal meg a nagy világ előtt; csöndesen, egyszerűen, de rej tett erők viharával csöndje mögött."*) Ezt a. szöveget Móricz Zsigmond írta. ezzel hirdette ezt a regényt annakidején a kiadóvállalat. S nehéz lenne a regény tartalmát és célza tát ennél tömörebben ós világosabban összefoglalni; valóban az egyszerű, szegény tiszaháti paraszt életének pontos, hü tükörképe, de egyúttal, s ettől elválaszthatatlanul, Siagy vád, éles tiltakozás is saját kora ellen. 1932-ben születik első változatában a mű, a „Pesti Napló" hasábjain, hogy végleges formáját 1935ben, kötetben való kiadásakor nyerje el. A kapitalista világ legnagyobb g-azdasági válságának s a fasizmus európai előretörésének évei ezek. azok az évek, amelyekbe csak egyre szörnyűbb nyomort, egyre mélyeb elesettséget tapasztalt az író; ezek az évek azok, amelyekben nemcsak a főváros, bódébarak-külvárosai, de .az egész ország minden faluja és városa nyomortanya volt. Ezek az évek azok, amelyekben radikális fordulat következik be Móricz gondolati és érzésvilágában. Míg a forradalom veresége után — a magyar- parasztság jelentős részével együtt — az uralkodó osztályok felé fordul, a. publicisztikájával és művészetével egyaránt a dzsentri, az uralkodó osztály legtipikusabb képviselői között kereste a megoldást, a reményt az ország társadalmi és gazdasági továbbfejlődése számára, a gazdasági krízis és ezen belül az „úri" osztályok viselkedése, az államhatalom s az azt bitorló urak viselkedése, arról győzik meg,. hogy „Szakadék van az ország gondolkodása és az állampolgárok gbndolkodása között. Az Államira* a ' pölgärok nem számíthatnak egyéni bajaikban. Nemcsak egyénenként, de nagy közösségekben sem ... A mai Állam nem fog*)< Móricz Zsigmond ,,A boldog ember" című regénye a nagy író halálának 10. évfordulójára új kiadásban jelent meg a Szépirodalmi könyvkiadónál. A BOLDOG EMBER lalkozik nemzetnevelő, reális oktatással, sem nemzetvédő és nemzeti erőt gyarapító munkássággal. ~A mai Állam, úgy látszik, egy elavult intézmény s jővönknek első és legfontosabb érdeke, hogy ennek az intézménynek belső szerkezetén és szellemén erőteljes változások történjenek". Elfordul akkor az uralkodó osztályoktól, megszűnik minden rémé. nye, amelyet az álltaluk, s velük együtt végrehajtható reformokba szinte egy évtizeden keresztül vetett; s a parasztság legmélyebb rétege felé, a szegényparasztok, agrárproletárok felé fordul. Bennük keresi, azt az erőt, amely megoldást hozhat az egész ország minden égető g-azdasági és társadalmi problémájára. Ennek a fordulatnak a következményeként buzognak fel lelkében a szülőfalu s a gyermekkor világának emlékei, s e két forrás, a paraszti külön világ s a gyermekkori emlékek első alkotói összefonódása „A boldog ember". Joó György, a magos-ligeti szegényparaszt története Móricz ZsigI mond egyik legcsodálatosabbap Rákerült írása. Móricz nagy művészi bravúrja volt többek között, hogy úgy tudta visszaadni egy-egy ember szavait, hogy azon keresztül nemcsak egy jellem, de egy társadalmi környezet s történelmi korszak is teljesen kibontakozott. Ezt a beszélt nyelvet visszaadó technikát teszi meg itt egy egész regény egyik fontos művészi eszközévé. Maga is előtérbe lép, de csak úgy, mint az események krónikása, aki a történet elmondásánál mindvégig jelen van, de nem szól bele, pusztán az események, a történet kere tén szolgáló első és utolsó beszélge tésben kerül az előtérbe a regény aktív szereplőjeként. Megjelenése idején a regénnyel kapcsolatosan felmerült az a vád, amely a realizmus már nem egy művészi alkotását illette különböző flormákban; hogy ez valójában nem regény, nem művészi munka, hiszen az író nem tett mást, mint hogy gyorsírással lejegyzett beszélgetéseit adta ki könyv formájában. Ez a vád, ha szegénységi bizonyítvány is, a vádaskodóra nézve, a^ mű művészi tökéletességének egyik legMóricz Zsigmond regénye nagyobb bizonysága; azt igazolja, hogy az író a szándékolt hangulatot, a tervezett összhatást teljes egészében el tudta érni. S ez is te. szi többek között a regényt oly von^ zóvá minden olvasója előtt; úgy folyik, oly tekervényesen és feltartóztathatatlanul, buktatóa.n és holt ereken, zuhogókon és csendes állóvizeken át, mint szabályzatlan vadvíz, vagy mint maga az édes élőbeszéd kedvéért folyó beszélgetés. Ennek az összhatásnak nem !*is része rejlik az író nyelvi eszközei ben: a regény a beszélt tiszavidéki paraszti nyelv tökéletes érzését kelti az olvasóban, de az iró sohasem használja a tájszólás elemeit, mint a környezetfestés egyetlen, 'vagy döntő eszközét. Mindvégig vigyáz arra, hogy elbeszélése nyelve közelebb legyen az irodaimi nyelvhez, mint a népnyelvi lejegyzésekhez: Joó György valójában irodalmi nyelven beszél el ha azt erősen színezik is saját tája nyelve s környezete tipikus kifejezései. Ezek a nyelvi eszközök természetesen csak segédeszközök, megkönnyítik P, könyv tulajdonképpeni eszméjének megértését. A regény egy parasztgyerek magára.eszmélésének .története kisiskolás korától a házasságáig, saját szemén, a bontakozó világ egyre táguló körképét befogó pillantásán át nézve. S a parasztgyerekek története egy pillanatra sem szűkül le egyetlen magosligeti parasztgyerek történetévé: bármennyire egyéni is a:z író a tanuló lánya után kuwkoló kisfiút,

1 s á Váradi Pircs iránti, önmaga előtt is i tisztázatlan szerelmében vergődő fiatalembert, éppen ezen az egyénitésen keresztül tudja megadni sorsának egész életének általános érvényét, s típusának ál talános kritikáját is. Joó György az, aki tizennégyéves korában „tiszteletlenül'' (mert mint ember az emberrel) beszél a Salánky Sámuel tekintetes úrrál, de az egész parasztság az; amely ellen Joó Györgyön keresztül összeesküszik a te. kintetes úr, a jegyző, a bíró, . az adóhivatal, az ügyvéd, minden nadrágos ember, akivel csak érintkezése van. Joó Györgyöt tanítja karácsony estéjén a jó édesanya, de egy egész osztály évszázados, ma. ^J^elejlkelellen élei Folytatás a 4. oldalról) neteket elmondani. Eráz, ereszd meg á nyelvedet! ( Eráz fészkelődött, de aztán nagynehezen, botladozó nyelvvel csak annyit mondott, hogy a falúsi szegénységet úgy megnyomorította a háború, hogy szólni is' nehéz róla. Eráz fia iskolába járt, de nem volt mivel látniok, mondta Eráz. Mikor hazajöttem a frontról, kérdem töle, no, fiam, mit csináltál itthon, amíg én véreztem ? „Látót szereztem — mondta". Azt a vastag pünkösdi gyertyát elloptuk az oltárról, késsel beosztottuk, hogy ez a tiéd, i ez az övé, ez az enyém és elfűrészeltük a gyertyát az istállóban Aztán az én kisfiam kérdezte, hogy mit láttam a froúton? ' Mondtam neki, hogy ne is kérdezze, de addig-addig faggatott, amíg el nem mondtam, hogy egy emberrel négy évig harcoltam, de most az is hazajött „Majd örül a felesége". „Nem örül annak, fiam, mivel csak két lába maradt, de két karját otthagyta." Most a harmadik ember beszélt falujukról. Az író sebesen jegyzett, a kis noteszben szinte zizegtek a lapok a fordításnál, szinte sírt a papiros a nehéz sorok alatt. — írja meg, hogy a mi községünknek kilencszerannyi az adóssága, mint amennyi a vagyona. Sokat tanakodtunk róla, hogy hogyan szabadulhatnánk meg nagy szegénységünktől, dehát csak egy módon lehetne. — Mi lenne az ? — kérdezte csendesen Móricz Zsigmond. Körül sem nézett az ember, hanem egyenesen szembenézve, fejét cseppet felvágva, mellét megfeszítve mondta: —• A forödáJom! Fogták magukat, kezeltek és elmentek, mert 14 kilométert gyalogolnak a börtönig. Tikkasztó nyár volt: tüzes, vihartigérő. A községházán üresen kongtak a szobák. A kisbíró pontosan lediktálta az írónak a szükséges adatokat, hogy négyezeregyszáz lélek él a faluban, a határ pedig háromezer hóid. Valamivel kevesebb is. A basaparasztok, a kocsmáros, meg a plébános, a jómódúak, a többiek csak tengnek-lengnek. — Hordom nekik az árverési cédulákat, de már azokat is a tükör mögé hajítják. Bánják is ezek. Azt mondják, hogy csak annyijuk van, amit már 'el se lehet árverezni. Más újságot nem tudott mondani a kisbíró, bár a vendég feljegyezte töle, hogy előadás régen nem volt a faluban, mozi, villany nincs, pék nincs, bába nincs, máshonnan jár ide egy asszony, de jobb lenne, ha nem jönne, mert' az orvos mondta, hogy moslékos a keze. Orvos sincs. — Maga benne van valamilyen pártban? — kérdezte az író. — Benne. — Maga micsoda: agrárius, vagy köröszténypárti? Avagy demokrata? Már ahogyan maguknál nevezik. A kisbíró hallgatott, csak pipája szárát szorította erősebben, de az öreg agyarak szorítása nem volt kellő, mivel reszketett a szár. —r Egyik se lennék, kérem. . — Hanem mi ? — Komenista vagyok én, kérem! * A kisbíró is kikísérte a vendéget, azt mondta, hogy neki minden vendéget ki kell kísérnie, de ezt a ven déget magától, szíve szerint kikíséri az állomásra. Ugyanis kaszálni megy, ni, kasza van a vállán. — Máskor is jöjjön el közibénk — mondta a kisbíró — Hallottam az emberektől, akik a börtönbe mentek hogy kicsoda légyen maga. Láttam, hogy kinyitja ingét és pörkölődött teste mellől előhúzza fehér zsebkendőjét és azzal integet Móricz Zsigmondnak. Az is vissza. Fehér zsebkendője sokáig világított, két keze sokáig integetett. gát meghúzó bölcsességét próbálja megértetni vele, amikor alra tanítja, hogy „jófiú, a lóval is csinyján kell bánni, ha rugós, mert összetö ri a szekeret, njeg a tehénnel, mert kirúgja a zsajtárt a kezedből a friss tejjel. Hát még az urakkal. Mert az uraknak a kezébe van a hatalom, ölhet, eleveníthet a bíró, meg a jegyző, meg minden úriember, -aki csak van .a világon . . . fiam, mihent úr, mingyán vigyázni kell rá. Hallgatni kell előttük, mert az úr, ha még olyan kicsi is, mint egy csü tengeri, akkor is hatalommal bír a szegény felett. . ." S ezt a tanulságot Joó György teljésen a magáévá teszi: kívánja a jobbat, látja, saját élete nyomortságát, de jobbat is csak a múltban, saját fiatalságában tud elképezni, nem is tud hinni abban, hogy előre lépve jöhet boldogabb élet, az új felé haladva is jöhet emberibb világ reá. „A boldog ember": a cím maga éles ellentétben van a történettel, amelyet, előad,' s az te-, szi éppen tragikussá, hogy Joó György valóban 1 hisz is >a saját boldogságában: a nyomornak, megalázkodásnak, urak s munkáltatók előtti kiszolgáltatottságának háború előtti képét valóban boldogságnak hiszi, mert saját fiatalságát s az akkori életlehetőségeket hasonlítja össze meglett ember korával, a Horthy-korszak kríziséveinek' szörnyű embertelen nyomorával. A cím maga. s Joó György ismételt meg állapításai, hogy ez, a háború előtti nyomorvilág, a málékenyér s a hatvan kräjcäros napszámbér világa volt az igazi' boldogság, éles és kegyetlen vádirattá teszi ezt a regényt a Horthy-korszak ellen, amely már sem máléfcenyeret, sem semmiféle munkát nem tud biztosítani a becsületes kétkezi dolgozó - embernek: Joó György a nehezen összekuporg'atott tíz holdján a harmincas években rosszabbul 'él öt gyermekével, mint élt volt a háború előtt a két keze munkájúi után, amikor az urak „összeesküvése" kihúzta alóla utolsó, apjától örökölt parcelláját is. A két háború között teljesen a bank s az adóhivatal rabszolgájává válik, amit termel, annak ö s a családja csak a szemetjét fogyaszthatják, marháit az adóhivatalnak tartja, de „mindezt a keserves nagy dolgot úgy mondja, el, hogy nincs, benne semmi lázadás, se harag. >T' ~cs benne semmi támadás. Ugy b ;zél, mintha a .sors kikerülhetetlen fényeiről beszélne. Ahogy az időjárásról, az elemi csapásokról szól a földmívesember. Nem lehet rajta változtatni, tehát egyebet nem tehet, mint tudomásul veszi". / Ez a magatartás jellemzi egész viszonyát a társadalomhoz. Nyoma sincs ebben a regényben a Sáraranynak. A fáklya hatalmasat merő hősiességének, az Uri muri világ vége-hangulatának: Joó György panaszkodik s reménykedik, de elsősorban igyekszik meghúzni magát, mint a -(fűszál a viharban. Még amikor Pestre jár s építkezésen dolgozik, akkor sem, vetkőzik ki egy pillanatra sem a maga falujából s annak a szemléletéből. Amikor találkozik Lieb úrral, a szociáldemokrata mázolóval, annak a hangjából is elsősorban a .parasztot lenéző „úr" hangját érzi ki, s nem a sorsa jobbítása felé utat mutató lehetőséget., Nem kétséges: Lieb úr ügyetlenül, ostobán bánik Joó Györgyei, amikor a „szervezetlen paraszttal" lenézését, megvetését érezteti: de az sem kétséges hogy abban, amit a faluról s Joó György helyzetéről mond, sok igazság van. Joó György azonban ezekre az igazságokra süket, ö csak a távolról való szemléletet, a falu világával szemben való idegenséget és idegenkedést hallja ki belőle s ezt utasítja el mereven magától. Joó György tehát nem tud találkozni a munkásosztállyal pedig az objektív lehetőség meglenne rá: hogy ez a találkozás mégsem jöhet létre, hogy nem tud igazi felvilágosítóra, szőve tségpsre szert tenni, annak teljesen és kizárólag Lieb űr magatartása az oka, s ebben kétségtelenül a magyar szociáldemokrácia paraszt politikájának éles, helyes és művészi bírálatát adja Móricz. Egyedül marad Joó György a társadalomban, s egyedül marad a falujában is. Suttyó legény korában vannak pajtásai, de a felnőtt embernek társa, szövetségese nincsen. Még az öreg Bimbó Mihályok őrzik az ő korában a szabadság-harc, a nagy paraszti felszabadulás emlékét a forradalom eszméihez való hűségét, ha ugyan már ezt is eltorzítva, s a felvilágösulatlan. ság ködén át zavarosan mitizálva, — de a saját idejében már nem lát semmit a politikából: az ö számára abból sem jut más, mint az egyre növekvő és soha le nem törleszthetö adósság az egyre fokozódó s kiutat nem ígérő nyomor. És ezt a politikától elzárkózó, csak saját családja horizontjára leszűkített emberi életet Móricz ekk75r még hajlandó ideálnak elfogadni: a regény utolsó szavaiban „mintaszerű emberi élet"-nek állítja, s ezzel sokat ront azon a keserű szatírán, amit „a szegény magyar földmíves ember együgyű élete" a valóságban jelent. Hiszen tulajdonképpen keserű, mert remény, tele-n szatíra ez az egész regény: annak a korhak a szatírája, amelyből nézve a regény világa, az első világháború előtti világ még szépnek, boldognak tűnhetett fel. Móricz megejtő szépséggel rajzolja Joó György érzelmi életének kibontakozását is. Az a folyamat, ahogyan Joó György a lányok közötti tévedezéseiben igazi hajlamáról mit sem sejtve s mégis az igazi megoldáshoz ellenáihatatlanul közeledve csetlik-botlik, ahogyan a csalódásokban s örömökben lelke, érzelmei megedződnek és kifinomulnak, a fiata-l férfilélek bontakozásának és révbe találásának megejtő szépségű, mert az igazság és költészet kettős erejével ható képe. Az író néhány felejthetetlen leányalakot kelt életre, és a sajátosan paraszti környezetben -a magát megtartó s magát kellető, a komolykodó és kacarászó, a játszótárs és élettárs leáhyalakok egész sorát eleveníti m,eg. Mint minden ember, Joó György számára is a szerelem íz élet egyik legíóntosabb mozzanata. De érzelmei fejlődésének története sohasem lesz öncélú lélekboncolássá, vagy erotikus részletek te regetésének ürügyévé: mindvégig tisztasággal és szeméremmel szól kalandjairól is, és mindegyik eldöltében döntő szerepet játszik a g'azdasági helyzet, a fiú s a leány a falun belüli rétegződésben való hovátartozása. Joó György mélyen éli át szerelmeit és kiábrándulásait, de mindenfelé polgári nyavalygás nélkül reagál rájuk: a munkát sohasem rendeli alá szerelmének, s érzelmei fejlődése minden fázisán túllépve lelke még acélosabban pattan vissza eredeti formájában, feszül neki az új feladatoknak. Maradandó és csodálatos, mert hatalmas művészi erővel s az élettapasztalat nagy bőségével sűrített világ Joó György világa, amely a magyar falu életének, kietlen reménytelenségének pontos hírhozója, művészi leltározója. Joó György sorsa felháborító, de ő maga nem lázad, csak ^elcsügged saját élettörténete végére érve: nem lát kiutat, s nem lát még lehetőséget sem e kiút megkeresésére. Nem forradalmár, még csak nem is lázadó ő, s esett sorsa előtt az író is elszomorodik. De Joó György sorsának a feltárása, reménytelen nyomorának a megeleve. nítése volt a lépcsője Móricz Zsigmond lelkében annak, hogy utána nem sokkal megszülethetett Avar .Tani, a Betyár lázadó hőse, s egyik legnagyobb regényalakja, Rózsa Sándor, a paraszt forradalom vágyának megtestesítője. S Joó György élete ezzel nem fejezte be pályafutását: ma dolgpaó népünk előtt intő példa arra, milyen mélységekből, a nyomor, kizsákmánycltság és megaláztatás milyen sötét, ségéből kellett a magyar népnek felvergődnie ahhoz, hogy mai napsugaras és boldog életünk útján, elindulhasson. Emlékeztető, és intő példa Joó György: emlékeztet arra, hogy honnan jöttünk s tanácstalanságában is arra int, hogy merre, s hogyan kell mennie dolgozó népünknek, ha nem akarja, hogy a Joó Györgyök mégegyszer a reményte lenségnek hasonló mélységeibe jussanak. Nagy Péter