Uj Szó, 1952. szeptember (5. évfolyam, 208-232.szám)
1952-09-30 / 232. szám, kedd
«eptember 8 0 Uf SZ0 __ 5 A régi és az űj értelmiség szerepének kérdéséről a szocializmus építésében Aa értelmiség szerepéről a szocializmus építésében még ma is gyakran beszélnek olyan értelemben, hogy igen, világos az új, a most felnevelt értelmiség szerepe és helyzete a szocializmust épitö társadalomban, de hogyan is állunk a régi, a kapitalista rendszer nevelte értelmiséggel. Ez a régi értelmiség bevonható-e a szocializmus építésének munkájába? Sőt olyan „aggályoskodás" sem ritka jelenség, -hogy a régi értelmiség, amely végeredményben kiszolgálta a kapitalizmust, nem osztályellenség-e, vagy, hogy egyenesen neim ellenséges osztály-e? Ez a nézet, hogy 1 az értelmiséget sokan „osztálynak" tekintik, még mindig tartja magát és abból származik, hogy nem tudnak különbséget tenni a társadalmi * osztály és a társadalmi réteg köaött. „Az értelmiség — állapítja meg Sztálin elvtárs — soha nem volt és nem is lehet osztály. Az értelmiség mindig olyan réteg volt s az is marad, mely tagjait a társadalom összes osztályaiból toborozza. A régi időkben az értelmiség a maga tagjait a nemesség, a burzsoázia és részben a parasztság soraiból toborozta s csak nagyon jelentéktelen mértékben a munkások közül. A mi Időnkben, a szovjet korszakban az értelmiség tagjait főleg a munkások és parasztok soraiból toborozza. De akárhonnan toborzódik is az értelmiség s akármilyen jelleget visel is, mégis csak réteg, nem pedig osztály." fis éppen ez a döntő jelentőségű megállapítás, hogy az értelmiség nem osztály, hanem társadalmi réteg, határozza meg a népi demokratikus állam viszonyát a régi értélmiséghez. Sztálin elvtárs meghatározása, hogy az értelmiség nem osztály, hanem társadalmi réteg, amely a kapitalizmus idején maga is kizsákmányolt volt, lehetővé teszi, hogy a régi értelmiséget a szocializmus építésébe bevonjuk, a munkásosztály ügyének megnyerjük s ne mint ellenséges „osztályt" nézzük. A régi értelmiséggel szembeni bizalmatlanság, az „úri osztályról" való megállapítás főleg' arra vezethető vissza, hogy a kapitalizmus idején a tőkés az értelmiség soraiból teremtette meg a munka és a termelés irányításához és ellenőrzéséhez szükséges parancsnoki karát, amely a hajtószíj szerepét töltötte be a tőkés és a munkásság között, — ez a tény és annak meg nem látása, hogy a mérnök, a technikus, a művezető a tőkés által épp olyan kizsákmányolt dolgozó volt, mint a munkásság, — ez idézi elő azt a helytelen nézetet, hogy a munkásság egy része az értelmiségre, különösen pedig a régi értelmiségre bizalmatlanul néz, úgy néz rá, mint magára a tőkésre. Erősítette ezt a nézetet és fokozta a munkásság bizalmatlanságát a régi értelmiség iránt a felszabadulás utáni időkben az, hogy a régi értelmiség egy része, amely azelőtt vagy maga is kapitalista volt, vagy pedig kapitalista beállítottságú volt, ellenséges és kártevő magatartást tanúsított a munkásosztály ügye iránt, s valóban kártevő szándékkal is lépett fel, szabotázsokat szervezett; nemhogy segítségére lett volna a munkásságnak, hanem úton-útfélen igyekezett elgáncsolni, megakadályozni annak építő törekvéseit. Megmutatkozott ez különösen az 1948-as utáni időkben, amikor az üzemek és gyárak vezető funkcióit a munkásság soraiból kikerült új káderek foglalták el. Ekkor a régi értelmiségnek kapitalista beállítottságú része nem riadt vissza a szabotázscselekmények sorozatának elkövetésétől, csakhogy bebizonyítsa azt, hogy a munkásokból lett vezetők képtelenek feladataik teljesítésére. Ezzel r „tőkés nélkülözhetetlenségét" akarták bebizonyítani, viszont a munkásság egy része úgy • tekintett ezekre az ellenséges megnyilvánulásokra, mint a régi értelmiség egészének magatartására. Hiba történt ott, hogy a régi értelmi"V ség becsület^ részét is — amely-pedig a nagyobb többség volt — és amely rész a legrosszabb esetben is semleges magatartást tanúsított a népi demokráciával szemben — egy kal«p alá wwvfcák a kártevőkkel, a | szabó tőrökkel. E magatartás követ- i kezményeként aztán szakadék támadt a szocializmust építő munkásosztály és a régi értelmiség között, amely főleg abban mutatkozott meg, hogy ez az értelmiség a vele szemben megnyilvánuló ellenséges magatartást tapasztalva passzív maradt, nem nyújtott a dolgozóknak olyan segítséget, mint amilyen módjában lett volna, másrészről, mert a munkásság, sőt az üzemi pártszervezetek is bizalmatlanul, a legjobb esetben is csak „fenntartásokkal" néztek a régi értelmiségre, azokat nem is helyezték a tudásukat megillető funkciókba, nem a termelés parancsnokai voltak, hanem a bürokratikus, adminisztrációs munkákat bíztak rájuk. Megfelelt-e ez az állapot népi demokráciánk célkitűzéseinek, pártunk politikájának? Semmiesetre sem felelt meg. „Ostoba és észszerütlen dolog volna — mondotta Sztálin elvtárs a Szovjetunióról szólva — ügy tekinteni ma a régi iskolához tartozó minden egyes szakembert és mérnököt, mint rajta nem kapott bűnöst és kártevőt. A „szakemberfalás" nálunk mindig káros és szégyenteljes jelenségnek számított s annak számít ma is." A munkásosztálynak a régi értelmiséghez való megváltozott viszonyát szükségessé teszi az is, hogy a dolgozó nép államában — Sztálin elvtárs szavaival — „megváltozott az értelmiség tevékenységének jellege is." „Azelőtt — állapítja meg Sztálin elvtárs — az értelmiség kénytelen volt a vagyonos osztályokat szolgálni, mert más lehetősége nem volt. Ma a népet kell szolgálnia, mert kizsákmányoló osztályok többé nincsenek. És éppen ezért az értelmiség ma a szovjet társadalom egyenrangú tagja és a munkásokkal és parasztokkal együtt velük egy sorban dolgozik az új, osztálynélküli szocialista társadalom építésén." S milyen következtetéseket kell mindezekből levonnunk a régi értelmiséggel, a vele való magatartásunkkal kapcsolatban? megváltoztatni a régi iskolához tartozó mérnöki és technikusi erőkkel szemben alkalmazott bánásmódot — szögezi le Sztálin elvtárs — több figyelmet fordítani rájuk és jobban gondoskodni róluk, merészebben vonni be őket a munkába — ez a feladat." Sztálin elvtársnak a Szovjetunióra tett megállapítása teljes mértékben érvényes a mi viszonyainkra is. Pártunk és népi demokratikus kormányzatunk semmiesetre sem azonosította magát a régi értelmiséggel szemben helyenként megnyilvánuló helytelen ellenséges magatartással és mindent elkövetett, hogy a régi értelmiségnek becsületesen dolgozó részét a szocializmus építése ügyének megnyerje. Kormányunk számtalan intézkedésével — az anyagiakban kifejezés™ re jutó megbecsülésével, a tudományos és kutató munka nagymérvű támogatásával, a régi értelmiségnek vezető helyekre való kinevezésével, az államdíj és egyéb kitüntetések adományozásával és sok más egyéb intézkedésével kifejezésre juttatta, hogy a régi értelmiségnek azt a részét, amely tudását és munkáját a dolgozó nép ügyének szolgálatába állítja — ha világnézetében még nem is állt teljesen a szocializmus ügye mellé — a magáénak, a dolgozó nép ügyéhez tartozónak tekinti. Népi demokráciánknak nem az a célja, hogy „bizalmatlansággal" elriassza magától a világnézetében még nem a szocializmus ügye mellé állt régi értelmiséget, hanem az, hogy kitartó és türelmes felvilágosító és meggyőző munkával meggyőzze arról, hogy a becsületes szándékú, a dolgozni és építeni akaró régi értelmiségit a haladás, a béke és a szocializmus ügyéért szívvel-lélekkel harcoló új típusú emberré nevelje. Többep úgy gondolják, hogy a régi érteMséjggsel S^emtien itt-ott ímegnyílvánúlfe bizalmatlanság kiküszöbölése az éberség elaltatását jelentené. Egyáltalán nem így van! Országunkban a szocializmus építésének győzelmei egyre édesebbé váló osztályharcot váltanak ki, az osz- | tályellenség minden dolgozóra, legyen az munkás, paraszt, vagy értelmiségi, igyekszik a hálóját kivetni, romboló céljaira megnyerni, s ez alól nem kivétel a régi értelmiség sem, sőt, éppen az egyike — különösen ott, ahol bizalmatlanságot, mellőzést tapasztal — a leghamarább befolyásolható elemeknek. Viszont pártunk a kiéleződött osztályharcban nemcsak a régi értelmiséggel szemben, hanem közéletünk és gazdasági életünk minden ágazatában a legfokozottabb éberséget követeli meg a dolgozóktól. Az a fontos, hogy az éberséget ne cseréljük össze a bizalmatlansággal, azzal a helytelen gyáva nézettel, hogy „jobb félni, mint megijedni" mert azzal nem építésünk fejlődését, hanem ellenkezőleg, annak fékezését szolgáljuk. A régi értelmiséggel kapcsolatban tehát kettős a feladat: egyrészt megszüntetni a még itt-ott megnyilvánuló bizalmatlanságot, az ebből származó túlkapásokat, másrészt harcolni az ellen az ugyancsak több helyen észlelhető jelenség ellen, ahol a „régi szakemberek nélkülözhetetlenségére" hivatkoznak. Akár az egyik, akár a másik jelenség kap lábra, mindkettő veszélyes és káros következményekkel jár ötéves tervünk feladatainak teljesítésére, a szocializmus építésére. Kielégítő megoldás-e számunkra a szocializmus építésében az értelmiségi szükséglet terén, ha a régi értelmiség is tudása és munkája legjavával a dolgozó nép ügye mellé áll? Ez, a régi értelmiség megnyerése csak egy része, még hozzá a kisebbik. része az értelmiségi szükséglet kielégítésének. Népi demokráciánk számára a. döntő kérdés az új értelmiség megteremtése. Az új értelmiség, az új műszaki, mérnöki és technikai káderek felnevelése hazánkban a szocializmus felépítése szempontjából döntő jelentőségű kérdés, mert hiszen az ország iparosításának terve , csak az új műszaki káderek biztosításával valósítható meg. „Ha a Szovjetunió szocialisfaS iparosításának programmját valóban meg akarjuk valósítani — állapította meg 1931-ben Sztálin elvtárs — akkor ma háromszor, ötször annyi mérnöki és teclinikusi erő és ipari vezetó'embert kell a magunk számára biztosítani, mint eddig." Sztálin elvtárs megállapítása teljes mértékben érvényes a mi viszonyainkra is. Országunk gyorsütemű fejlődése, az ötéves terv feladatainak megvalósítása igen nagy mértékben növeli az értelmiségi munka jelentőségét és a szocializmus felépítése felé való haladásunk, az eddig emberi erővel végzett munkák egyre nagyobbfokú gépesítése fokozottabb mértékben követeli meg a tudomány és a technika ismereteivel rendelkező és azokat a gyakorlatban is alkalmazni tudó műszakiakat. A szocializmus építkezéseinek megvalósítása, a kuncsicei müvek felépítése és üzembehelyezése, a HUKO felépítése és üzembehelyezése már magukban is a műszakiak egész kis hadseregét követelik meg. De mert most még nem rendelkezünk ezzel az értelmiségi hadsereggel, azt jelenti-e ez, hogy várjunk addig, amíg ezt az értelmiségi szükségletet megteremtjük? Semmiesetre sem jelenti ezt! Az új értelmiség felnevelése éveket vesz igénybe, ámde nem várunk a szocializmus építkezéseinek megvalósításával, az új üzemek és gyárak üzembehelyezésével addig, amíg az új értelmiség felnő, nem halasztjuk el emiatt az ország iparosítása tervének teljesítését, hanem az új értelmiséget, a műszaki káderek szükségletét épitésközben, menetközben teremtjük meg, s addig is a már meglévő, a régi értelmiségnek fokozottabb bevonásával, nagyobb munkalendületével oldjuk meg a feladatokat. A szocializmus építése, az ötéves tervből származó feladatok teljesítése új típusú embert, s így űj típusú, a nép ügyét odaadóan süolg£Jó értelmiséget is követel meg. Tehát nemcsak az értelmiségi káderek számbeli növelése miatt, hanem azért is van szükség rá, hogy a munkásosztály a maga értelmiségét megteremtse, | hogy ezzel a régi értelmiséget felfrissítse, s így olyan megújult értelmiségi réteget hozzon létre, amely a dolgozó néppel, annak ügyével egygyéforrott, összenőtt. Erről mondotta Sztálin elvtárs: „... nekünk nem akármilyen vezetőemberek, mérnöki és technl. ltusi erők kellenek. Nekünk olyan . vezető emberek, mérnökök és technikusok kellenek, akik meg tudják érteni országunk munkásosztályának politikáját, képesek ezt a politikát magukévá tenni és készek azt lelkiismeretesen megvalósítani. És mát jelent ez? Ez azt jelenti, hogy országunk belépett a fejlődésnek abba a szakaszába, mikor a munkásosztálynak meg, kell teremtenie a maga számára a saját technikai értelmiségét, amely, meg tudja védelmezni a termelésben a munkásosztály, mint uralkodó osztály érdekeit. Egyetlen uralkodó osztály sem lehet meg a saját értelmisége nélkül. Semmi alapunk sines kételkedni abban, hogy a Szovjetunió munkásosztálya sem lehet meg a saját technikai értelmisége nélkül. A szovjet hatalom saámbavette ezt a körülményt s a közgazdaság minden ágában megnyitotta a főiskolák kapuit a munkásosztály fiai számára... A főiskolákban ma a munkás- és parasztif j ú ság tízezrei tanulnak. Míg azelőtt a,, kapitalista rendszerben, a főiskolák az úri gyerekek monopóliumai voltak, addig ma, a szovjet rendszerbein a munkás és a paraszt fiatalság a főiskolai hallgatók közt az uralkodó csoport." Pártunk teljes egészében magáévá tette Sztálin elvtárs tanítását, amikor Gottwalij elvtárs a CsKP IX. kongresszusán az értelmiség szerepéről a szocializmus építésében és aZf új . értelmiség megteremtéséről, a következőket mondotta: „A tapasztalat arra tanít bennünket, hogy a dolgozó népnek a szocializmus felépítése érdekében saját értelmiségét, kell megteremtenie s felnevelnie. Ez az ér. telmiség a dolgozó népből származik, s vele osztályeredet és világnézet tekintetében a legszorosabb kapcsolatban van. Ezért tovább bővítjük az iskolák és tam1 folyamok hálózatát, amelyekben rátermett, tehetséges munkás és földműves ifjak és lányok fognak tanulni, hogy elfoglalhassanak felhős helyeket a gazdaságban, a közigazgatásban... ós általában a közéletben." Népi demokráoiánk, páirtunk útmutatása szerint mindent elkövet, hogy az építésünk által megkövetelt új értelmiséget mielőbb felnevelje. Kormányunk a legnagyobb mértékben kiterjesztette a közép- és főiskolai hálózatot, amely különösen Szlovákiában fejlődött nagyot a felszabadulás óta. Szlovákiában az ipari iskolák száma az 1937-ben működő 12^röl 1952-ben 42.re nőtt, a diákok száma pedig 8893-ra növekedett. 1937-ben , Szlovákiában egyetlen főiskola volt, a pozsonyi három. fakultású egyetem, ma Szlovákiában 8 főiskola működik, 25 fakultással és 3 fiókintézettel. Pozsonyon ki 1"'! főiskola van Kassán, Zólyomban, Nyitrán és Besztercebányán és 1953ban Eperjesen is főiskola nyílik. E főiskolákról azonbam csak évek múlva kerülnek ki az új káderek, viszont Szlovákia iparosítása óriási ütemben halad előre. Szlovákia ipari termelése az 1937-ik évi termeléséhez viszonyítva 3 és félszeresére emelkedett, s iparunk üy rohamos arányú növekedése napról napra új értelmiségi kádereket követel meg. Ezért fontos és döntő tényező további fejlődésünk szempontjából a régi értelmiséggel szemben itt-ott megnyilvánuló helytelen és káros álláspont felszámolása, a ezért szükséges, hogy a régi értelíBüségíiek azt a részét, amely munJdSáít és tudását a haza felvirágoztatásainak szolgálatába állítja, meggyőzzük és megnyerjük a munkásosztály, a szocializmus építésének és gyökerében felszámoljuk azt a „baloldali" néze. tet, hogy az értelmiségben, legyen az régi vagy új, az „úri osztály" képviselőit nézztók, amely „ellensége" a munkásosztály, a dolgozó nép, a szocializmus ügyének. Nem az értelmiségi, hanem az ilyen „radikális" „baloldali" nézeteket valló egyén " ellensége népi demokráciánknak, fékezője a .szocializmus felépítésének. Az értelmiség szerepéről a szocia. lizmus, majd eat követően a kommunizmus építésében és az értelmiség nevelésének óriási fontosságáról számunkra is perspektívát ad a Szovjetunió új ötödik ötéves terve irányelveinek tervezete, amely szerint a termelő erők fejlődése, a szo. cializmusból a kommunizmusba való átmenet feltételeinek megteremtése elválaszthatatlan a dolgozók sokoldalú szellemi és kulltúrális fejlődésétől. Áz úrj ötéves terv irány, elvei szeriint: „Az ötéves terv végéig a köztáirsaságok fővárosaiban városaiban, a területi, határterületi és nagyobb ipari központokban fejezzék be az áttérést a hétosztá. lyos oktatásról az általános középfokú (tízosztályos) oktatásra. Teremtsék meg a feltételeket, hogy a következő ötéves tervben az általános középfokú (tízosztályos) oktatást minden városban és faluban teljesen megvalósítsák." Ez az intézkedés pedig nem keve. sebbet, mint annyit jelent, hogy már •ebben az ötéves teirvben a nagyobb városokban általánossá ós kötelezővé válik az érettségire váló oktatás. A Szovjetunió 5-ik ötéves terve sze. rinit az középiskolákban be 'kell vezetni a. műszaki ismeretek oktatását és meg keli teremteni a feltételét az általájios műszaki oktatásra való átmenet biztosításának. A terv előírja, hogy 30—35 százalékkal növelni kell a főiskolákról és a középfokú szakiskolákról kikerülő szakemberek számát. 1955-re az 1950-es évhez képest kb. a kétszeresére kell emelni a legfontosabb ipari, építkezési és mezőgazdaságai szakmák főiskolai végzettségi szakembereinek számát. Ezenkívül az új ötéves terv irányelveinek tervezete sok más feladatot tűz ki a tudományos kutató munkának, a főiskolák tudományos munkájának és oktatásának megjavítására és fellendítésére, va. lamint a szakember-szükséget kielégítésére és a dolgozók kulturális és szakmai képzettsége színvonalának további és állandó emelésére. így csakis a szakképzettségű káderek számának és tudásának növelésével, az iskolai és főiskolai hálózat nagyméi-vü kibővítésével, a dolgozók óriási tömegei kultúráld® és szakmai-műszaki képzettségének növelésével-lesz valóraváltható az új -ovjet ötéves terv feladatainak teljesí. tése, a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet anyagi, technikai és kultúrális feltételeinek biztosítása és csakis e feltételek biztosítása által válhatik valóra a kommunista társadalom egyik jellemvonása, hogy a szellemi és a testi munka közötti különbségek mindinkább, majd teljesen elmosódnak. Mire tanít bennünket az új szovjet ötéves terv irányelveinek tervezete? Arra-e, hogy az értelmiség, az értelmiségi munka a „kapitalizmus csökevénye", arra.e, hogy az értelmiség és az értelmiségi munka, nem szerves, elválaszthatatlan lészé a szocializmus építésének? Ellenkezőleg! A Szovjetunió ötödik ötéves tervének tervezetéből azt a tanulságot kell levonnunk, högy az eddiginél sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk dolgozó -épüak általános és szakmai-műszaki képzettségének, tudásának fokozásaira, a magasabb műszaki és technikai képzettséggel rendelkező káderek felnevelésére, hogy a szocailizmus építéséből származó feladatok teljesítésével minél gyorsabb ütemben haladhassunk afelé a kor felé, amelynek ma máir küszöbén'áll a Szovjetunió, s aanikor is i|iajd — mint az új ötéves terv irányelvei bizonyítják — Petőfi Sándor szavaival élVe „a szellem napvilága ragyog minden ház aíblakán". Báiösy Lás-ztó.
