Uj Szó, 1952. augusztus (5. évfolyam, 181-207.szám)

1952-08-17 / 195. szám, vasárnap

4 . III SZÖ 1952 augusztus 13. A p6.rt.Ukai izzad, mint a tücsök. Bosszúságában a bajsza végét harabdálja. A földmüvesezó vetkezet ügyvezetője pedig a torkát öblögeti, mert egész eirekedt már a nagy népnevelégben. S hiába! Minden hiá ba! A két utolsónak maradt „magángazda" az istennek se akarja beadni a derekát. Ülnek, csak üldögélnek folt-hátán folt dolmányukbán, szőrehullott, tornyos kucsmájukban a fal .mellett és immár a harmadik napja ejtik kétségbe a titkárt meg az ügyvezetőt. Pedig a»ok nem akármilyen emberek! De nem ám! A népnevelők segítségével alig három hét alatt kormányozták be a szövetkezetbe a község dolgozó parasztjait. Gém Péter és Daru Pál kivételével! Mert a két furcsanevfi cimboraellenállásán megtört minden Igyekezet. Hiába adták egymás kezébe kilincsüket a legjobb népnevelők, hiába gyúrja őket immár a harmadik napja a titkár meg az ügj*veze tő, az eredmény csak egy-egy hüm mentés, vagy a legjobb esetben holmi tarkóvakarás. A párttitkár már ott tart, hogy kínjában forditva találja a szájáb venrü a cigarettát. Köpköd, > sziszeg és mérgesen söpri el maga elöl a táviratot, mellyel azt szerette volna tudatni, hogy Hagymád járási szék hely termelőszövetkezeti község lett. _ Idehallgassanak! — fohászko dik neki még egyszer és utoljára, — H

a már semmiképp se akarnak a téeszbe lépni, legalább azt árulják el, miért? Mi tartja magukat viszsza? Gém Péter Daru Pálra néz. Szó nem esik, osak a tekintetek beszélgetnek. Azt kérdi a Gém Péteré: — Nyilatkozzunk, koma? S felel rá Daru Pálé: — Isten neki fakereszt. Ha ez a szabadulásunk ára, hát akkor nyilatkozzunk, koma. Mintha vezényszóra tennék, a titkári asztal felé rukkolnak a szék. kel s igen nagy elszántsággal jelentik ki: — A szamarak miatt. A földmüvesszövetkezet ügyvezetője nagyot nyel. Egyszeriben leszalad a torkán a tea, mellyel rekedtségét kurálgatta. A titkár pedig füléhez kapja a tenyerét, mert azt hiszi, nem jól hall: Mi miatt? — Hát a szamarak miatt. A tttkár arra gondol hirtelenében, hogy talán a téeszben találtatnak azok a bizonyos szamarak, akik miatt a két utolsó „magángazda" nem hajlik az okos szóra. Nevet hát egyet és azt mondja: , — De finnyásak, hallják. Elvégre szamár mindenütt akad. — Akad-e? pattan föl Daru Pál. — Már hogyan akadna?! Olyan szamár keresve sinc

s több, mint a miénk; —^ Azzal az ablakhoz ugrik és mintegy bizonyságot téve' az utcára mutat: — Nem akármilyen szamarak ezek. Tanult szamarak. Füttyszóra húznak, liajszra szántogatnak. Most ne hagyj el eszem, — mondaná a titkár, ha le nem kötözné nyelvét a mérhetetlen csodálkozás. — Hisz ez a két jóember a saját szamaráról beszéli Hát persze, hogy arról beszél. Ott áll a két játékszer-forma taliga az utcán. Két-két csacsi ropogtatja a rúd mellett a jó, kiszikkadt lucernát s bizonyára nagyokat biccegetne, ha hallaná, imit mond odabenn Gém Péter, a másik szamaras. Azt módja: — Még a puli kutyánál is okosabbak ezek. Pedig a puli olyan, hogy érti a szót. Csak éppen beszólni nem tud. — Nahát, — jön meg végre a titkár szava — maguk is megérik a pénzt, hallják. S már éppen nekigyürekezne, bogy a két szamarasr.ak jó alaposan odamondogasson, mikor nyílik az ajtó s a „Hajnal" téesz elnöke, Árendás József lép be talpig ünneplőben. Szép szál, egyenesdereku öreg. Azt szokták rá mondani, hogy a kisszékről az eget meszelné. Ahogy a két szamaras embert meglátja, mindjárt rájuk reccsent; — No tl híresek! Még mindig ku. rizáltattok magatoknak ? — Képzeld, Árendás elvtárs, — esik neki a titkár, — a szamarak miatt makacskodnak. A „tanult" szamaraik miatt! — Péter! Pál! — vonja össze szemöldökét a szigorú öreg. — csakugyan, vagy csak a hecc kedvéért? — Hecc kedvéért, hecc kedvéért, — sértődik meg Gém Péter nevé. ben is Daru Pál.- — Te i

s úgy besKélsz József, mintha világ életedben elnök úr lettél volna. Mintha nem is jártál volna kubikta soha. — Hát aztán? Ml kftze a kublknak a szamárhoz? — Az, hogy mikor kubikra jártunk, oszt éhségünkben meg álmát lansftgunkban -a csillagokat számláltuk. mindig azt sóhajtoztak: hej. ha egyszer a magunk gazdája lehetnénk! — Hát aztán? — Aztán mikor meglett a föld, azt mondogattuk ezzel a Péterrel hej, most már csak az iga hibádzik. . . Hát most itt az iga. A két szamár. Az. Eddig is elboldogulunk velük, ezután is megleszünk a se. gltségükkel. Nem vagyunk mi a téeszre rászorulva. —• Nem, ügye? — nyomja meg u szót Árendás József. — Még tán versenyeztek i

s velünk?... Nézd csak, nézd. A végén kisül, hogy a szamár többet ér, mint a traktor. A két szamaras megorrol. Roszszul esik nekik a kemény beszéd. Csavargatják a fejüket, csavargatják, végül is Gém Péter azzal vág vissza: — Csak csúfolódj József, csak csúfolódj. Megengedem, hogy a traktor erősebb, de a szamár (itt fölemeli a hangját) a szamár az finomabb munkát végez. Nem vagyunk mink arra a téeszre rászo rulva. No tessék! Hát értsen szót valaki evvel a két fafejüvél! Árendás József most már igazán méregbe jön. Jó szúrósan megnézi hajdani kubikos-cimboráit. Körbe is járja őket és csendesen, igen csendesen azt mondja nekik; — Hát a téeszre nem is, de egy öltözet tisztességes ruhára már ugyancsak rászorultok. Ugy borul egymásra a folt a nadrágotok fenekén, mint a káposztán a levél. Csend támad az irodán, hökkentő, szivet dobogtató némaság. A titkár Árendás József karja után kap, mintha azt akarná mondani neki: — Vigyázz a szavadra, Árendás elvtárs. Végkép el találod vadítani őket! Ám Árendás József ismeri embereit. Nem hiába volt hosszú eszten dőkön át egy kenyéren velük. Elhá rítja hát a titkár csitító karját és a szamarasok elé toppan: — Ellenben nézzetek meg engem. Ezt az öltő ruhát meg ezt a csizmát az osztáskor vettem. Fölruháztam a családomat is. Az asszonyt, meg mind a hat gyerekemet, A gabonáról, a kukoricáról, a hízóba tett ártányról, meg a fejőstehénről nem is beszélve ... No, mit bámultok ? Ti se járnátok ilyen ágról-szakadtan, ha okosabbak lennétek, mint a szamaraitok. Nohát! ' A mindenségét! Ez aztán a kemény beszéd! A két szamaras fölkapja a fejét, mintha bizony a hajdani kenyeres pajtás visszakézből jól nyakoncserditette volna őket. De ami igaz, az igaz. Árendás József ruhája olyan, mintha ráőntötték volna s a csizmája meg úgy ragyog, úgy veri, tük. rözi a fényt, hogy akár beretválkozni lehetne benne. — Hát, — nyög egyet Gém Péter. — Ami azt illeti — toldja meg Daru Pál s hogy a hozzászólás teljes legyen, a szóbanforgó „tanult" szamarak is torkuk szakadtából 1ázni kezdenek az ablak alatt. Soha jobbkor! Egy pillanatig még csend van az irodán, aztán mintha üveges-polc szakadt volna le, csengve robban ki a kacagás. — Tamult szamarak! Hiába no. Tanult szamarak! — törölgeti szemét a titkár, a földmüvesszövetkezet ügyvezetője pedig már veszi is elő a nyomtatott cédulácskát, amely a belépéshez kell. — No, ti szamaras szamarak, — ver a jó útra térített „magá.igazdák" vállára Á rend ág József, — hát jösztök-e? Gém Péter Daru Pálra néz, az meg vissza s bár a képük ragyog s olyan mosolygós, mint október dere. Irta: URBÁN ERNŐ kán a pogácsaalma, egy taktusra fut ki aszájukon: — Nem! — Nem-e? akad föl Árendás József szeme. — Akkeserveg ponciustokat! Aztán miért nem? — Mert-.. . -— kezdi Gém Péter s közben Daru Pálra pillant, aki Jielybenhagyjlag bicceget, — mert Hegyközségben lakunk. Oszt ha belépünk, hát oda-vissza minden ál» dott nap tíz (kilométert. köllen

e gyalogolnunk. A földmüvesszövetkezet ügyveze. tője eddig nem sokat szólt. Talán érezte, hogy szükség lesz rá, azért tartogatta az erejét. Most hát köszörül egyet a fájós torkán, a kabátja szélét is meghúzogatja s így üti el a szamarasok aggodalmát — Tíz kilométer? Mi az a tíz kilométer? Vesznek egy jó biciklit s azzal megvan; — Öhön, — bólogatnak a szamarasok. H

a az olyan könnyen menne. — Már mért ne mehetne? — kezd a sarkán hintázni győzelme biztos tudatában az ügyvezető. — Ha behozzák a szamarakat, mindjárt előleg üti a markuk. Nem igaz, Árendás elvtárs? — Hát hogyne! Hát persze! — kap a szón és ocsúdik az iménti megrökönyödésből az elnök. Akár mindjárt kigxiberáljuk azt az előleget. A belépési nyilatkozatok után nyul, megnyálaz egy tömpe kis téntaceruzát s így tesz pontot a hosszúranyúlt népnevelés után: — Csak előbb írjátok alá ezt a belépési nyilatkozatot. Most aztán a két szamarason van az izzadás sora. Nagyokat nyelnek, a nyakukat nyújtogatják, hogy csak úgy szaladgál föl-alá az ádámcsut. kájuk s mielőtt végleg elszánják magukat, Daru Pál még egyszer megkockáztatja: — Osztán futja? — Mi? — esik csaknem kétségbe Árendás József. — Hát az előleg. A biciklire. _ Futja, futja. Sze nem akármilyen szamarakról, „tanult" szamarakról van szó. Azt tartom, egykét százas még másra is marad. — Hát akkor, — hasal neki az asztalnak Gém Péter s úgy kanyarítja oda a nevét, imintha legalább is kincset érne az aláírása. — Daru Pál hasonlóképpen. Hajnalban pedig a földművesszövetkezet ügyvezetője arra riad, hogy kegyetlenül verik az ablakát. — Elvtársi elvtárs! Keljen már föl! Hasára süt a nap. Az ügyvezető ásítozik. Az órát nézi. Fél öt. — Ugyan ki békétlenkedik ilyen gyerekidőben ? Kj más, mint Gém Péter meg Daru Pál. Ott tipródnak, ott türelmetlenkednek az utcán s mikor az ügyvezető ingben.gatyában ablakot nyit, azzal támadnak nekii — Gyerünk elvtárs! A fele bicikli még hátra van! — O, hogy az a... — nyeli el hajnali fohászkodását az ügyvezető. — Hát maguk háborognak itt? — Mink hát. Hozza már azt B kulcsot. Estig se végzünk, hallja. Mit tehet ilyenkor az ügyvezető? Ha fohászkodva, ha a fogát csikorgatva is, de enged, s hogy közben mire gondol? Arra, hogy bizony törököt fogott a két szamarassal, mikor pártfogásába vette őket. Minek is hozta elő azt a büdös biciklit? Minek is? Százhúsz darab á.Ii a raktárban s ha hamarjában nem esik valami csuda, hát ez a két megátalkodott szamaras mind a' százhúszat végigtapogatja. Mert tegnap is mi történt? Az történt, hogy mihelyt aláírta a belépési nyilatkozatot, Gém Péter 1 és Daru Pál mindjárt a raktárba fészkelte be magát. Volt pedig akkor az idő délután; fél három. S éjjel tizenegykor ki tett-vett, ki mocorgott még mindig a raktárban? Ki más. Mint Gém Péter és Daru Pál. Az ügyvezetőnek apró gyerekeire és kardos menyecske fejeségére kellett hivatkoznia, hogy a kerékpároktól nagynehezen megváljanak. 1 S most tessék! A kanász se haj. tott még ki, a nap i

s épp ésak nyilazni kezd a sugaraival s a két szamaras már megint itt van. — Eh! Mit lehet Itt tenni? — legyint a kialvatlan ügyvezető. — Semmit. Hivatalos idő Ide, hivatalos Idő oda, az ügy érdekében ki kell nyitni a raktárt. KI is nyitja, a villanyt is felkattantja s hűlt szájjal figyeli, hogy a két szamaras miképpen fog bele a nagy munkába. Mármint a biciklik kiválasztásába. Nekivetkőznek, a nyűtt kucsmát a tarkójukra taszítják s Gém Péter a z egyik, Daru Pál a másik oldalon fejre állit egy-egy kerékpárt, a sornak úgy jól a közepe táján. — Na, komám, — mondja Gém Péter — hát akkor lássuk, miből élünk. Baljával megragadja az első kerék villáját, jobb tenyerét megnyálazza s nagyot csap a gumira. A kerék megperdül, villogni kezdenek a küllők s a nyeregre fordított ke. rékpár enyhe rezgésbe jön. Gém Péter hátrál, állát a markába veszi s a

zt mondja rá, hogy hümm. így szemre, forgásra, hibátlannak mutatja magát az első kerék. Nyolcasnak, azaz holmi ferdülésnek semmi nyoma. N

e is legyen, mert mit ér az a bicikli, amelyiknek nyolcas van a kerekében? Nem sokat. Mint ahogy a ló se ló, de még a szamár se szamár, ha mondjuk, himpókos a jobb első lába. No, de várjunk csak azzal a hibátlansággal! H

a pálinkás kenyérrel etetik, a gebe is paripának játssza meg magát. Ennek okáért Gém Péter most bicskát vesz elő, jó nehéz, csillagos bicskát s igen gyanakodva, ige

n bi. zalmatlanty a kerék után kap. — Bozsoki szúzmária! — sóhajt az ajtóban leselkedő ügyvezető. — Osak nem a guminak megy neki a bicskájával ez a jóember? Nyugalom elvtárs, csak nyugalom! Hol vagyunk még a gumik, a köpeny, meg a belső tüzetes megvizsgálásától ? A bicska azért van kezében, mert íme: a küllők megkocogtatása következik. Hogy szilárdan állnak* helyükön, elég feszesek-e? Mert ha most, mondjuk nincs is nyolcas a kerékben, menten lesz, ha valamelyik küllő meglazul, vagy uram bocsá, — kitörik. Gém Péter hát egyenkint megfogja, ujjával végigpengeti, majd a bicska fokával sorra kocogtatja a küllőket. S közben fülel, félrehajtott fejjel hallgatódzik, mint valami szakmájába szerelmes zongorahangoló. Az ügyvezető számol. Egy, kettő, három, négy ... Elmegy tízig, tizenkettőig, aztán abbahagyja, mert látván látja, hogy van az első keréken küllő vagy nyolcvan is, ha ugyan nem több s inkább a másik vevő, Daru Pál felé fordul. Mit művel, miben fáradozik Daru Pál? Ott guggol, ott, kuporog a vizsgálat alá vett bicikli mellett s ahogy a gyerekek szokták mutatóujjával a pedált pöcögetl. Hogy könnyen fordul-e, van-e játéka, neki? Vanni van, az tagadhatatlan s a gumik is meglehetősek rajta. Minden remény megvan rá, hogy nem csúszik el rajta a csizmatalp, ha az ember amúgy istenigazában beléjük tapos. Igen ám, de mi van akkor, ha lejtőre kerül a gép? Ha taposás nélkül is méglódul s megy, mint az olajozott istennyila? Világos, hogy akkor a kontraieket használja az ember. Teijes súlya val ránehezedik mire aztán a bicikli futása is megszelídül. Elvégre a ló is lépésre fogja, ha a zab. aj á t hirtelen feszesre húzzák. Lásuk tehát a kontraíéket! ! Daru Pál megmarkolja a nyerget. ; mintha szecskát vágna, jól megforj gátja a hajtőkart s mikor a hátsókerék ügy zúg, úgy zümmög, mint akácnyilás idején a méhkas, hirtelen 'berántja a kontrát. Nézd csak. nézd. Ez ám a. kontrafék. Egy szempillantás, vagy még annyi se kell hozzá és máris mozdulatlan az előbb még zúgó, zümmögő hátsókerék. Ámbár megálljunk csak! Jónak jó a fék. de meddig? Amíg a lánc bírja. Csakis. Mert ha a lánc laza, vagy csak a puszta sóhajtás tartja benne a szegecseket, annyit se ér a bicikli, mint egy rossz bakszekér. Gyerünk hát azzal a lánccal! Vegyük sorba a szemeket. Az ügyvezető megint számolni kénytelen. Egy. kettő, három ... Ismét elmegy tízig, aztán csak nyögni tud, mert Daru Pál úgy szemesi ujjai közt a láncot, ahogy az öregasszonyok a rózsafüzért szokták. — Hallják-e ? — veszti el végül is a türelmét. — Csak nem bolhásaszák itt végig nekem mind a százhúsz biciklit? A tegnapi szamarasok egyszerre néznek föl. Azt mondja Gém Péter: — Már mért ne bolhásznánk? Csak a bolond vesz zsákbamacskát. — Oszt azt is vegye tekintetbe az elvtárs, — teszi hozzá Daru Pál, — hogy nem passzióból, kenyérkereső szerszámnak vesszük mink a biciklit. Nahát. S mintha az ügyvezető ott sem lenne, a legnagyobb nyugalommal hajlik vissza a gép mellé. Nem szól. de gondolni annál többet gondol. Ilyesmi jár a fejében: — Beszélj, csak beszélj. Ügy nézem, ez a kis gép lesz itt az én masinám. .. Délután ötóra tájt p«dig Árendás József elnök kiabál be a földművesszövetkezet ügyvezetőjéhez, — Hallod-e? Nem láttad véletlenül a szamarasalnkat ? Kész az átvételi jegyzőkönyv. De mintha a föld nyelte volna el őket. — Ott hátul! — bök az ujjával maga mögé a reménytelen ügyvezető. — A raktárban. — Csak nem ? ... kezdené a csodálkozást Árendás József. Ám ebben a pilanatban kivágódik a raktár ajtaja és sugárzó orcával előbb Daru Pál, aztán Gém Péter taszítja ki rajta a biciklijét. Ugy ám! A biciklijét! Ez pedig onnan tudható, hogy Gém Péter ráver a kerékpár nyergére és ezt kiálltja az ügyvezető felé: -e- Vagy ez, vagy vissza a szamaraimat! S a mozdulat, ahogy a nyerget ütögeti, hajszálra ugyanaz, mint amikor jó vásár után a gazda újdonsült lova nyakát szokta tapogatni a tenyerével. Mit lehet erre mondani? Nem sokat, legföljebb csak anynyit, amennyit Árendás József kiált, mikor a tegnapi szamarasok elhajtanak mellette: — Aztán jó-e a masina? Mire Daru Pál kegyetlenül kihúzza magát és csak úgy foghegyről veti oda: — A mienk jó, hanem a többi, ami odabent maradt... Legyint egyet és gőgösen elkankázik. Gém Péter hasonlóképen. Kínai és koreai film a dolgozók bratislavai filmfesztiválján Pénteken, augusztus 15-én a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak a Szovjet Hadsereg által való felszabadítása hetedik évfordulója tiszteletére a bratislavai várszínházban bemutatták a „Vörös zászló a zöld sziklán" című kínai filmet, valamint egy koreai dokumentáris filmet, amely élő tanúbizonysága annak, hogy az amerikai intervenciós seregek baktérium- és vegyi fegyvereket alkalmaznak Koreában. A filmek ünnepélyes bemutatásán résztvettek politikai és kulturális életünk vezető tényezői, továbbá a Kínai Népi Köztársaság tájékoztatási és propagandaügyi miniszterének helyettese, Ki Seak Po elvtárs, valamint egy öttagú kínai filmküldöttség, Cchaj Cschuseng, a kínai filmgyártás művészeti igazgatója vezetésével. Cchaj Cschu-seng, a kínai filmküldöttság vezetője a küldöttség nevében lelkes szavakban fejezte ki szeretetét a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság felszabadulásának hetedik évfordulója alkalmából Kim-Ir-Szen, a koreai nép vezére, a hősi Szovjet Hadsereg, a Szovjetunió népe és a nagy Sztálin iránt. Egyúttal pedig a kínai dolgozók nevében szívélyesen üdvözölte a csehszlovákiai dolgozó népet és elnökét, Klement Gottwald elvtársat.