Uj Szó, 1952. augusztus (5. évfolyam, 181-207.szám)

1952-08-24 / 201. szám, vasárnap

1952 augusztus 24. UJSZ0 l 5 Kormányhatározat az őszi munkáknak idejében való elvégzéséről, valamint a burgonya és cukorrépa betakarításáról Az aratás sikeres befejezésével j további felelősségteljes feladat áll. előttünk: jól előkésziteni és sikere­resen elvégezni az őszi munkákat. Az idei aratásban az EFSz-ek az ál­lani íraktorállomások segítségével, valamint az állami birtokok, a kis­és középföldművesek idejében beta­karították a gazdag termést. Az EFSz-ekben az elmúlt évnél sokkal több szovjet gyártmányú kombájn járult hozzá az aratási munkák gyor a és sikeres elvégzésé­hez. Az aratás alatt a kis- és közép­földművesek további ezrei győződ­tek meg a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről és részleteiről és beléptek az EFSz-be, új EFSz-ek százait ala­kították meg és készülődnek a mezs­gyék felszántására. Az őszi mun­kákban mindenekelőtt az fontos, hogy felhasználjuk az aratás tanul, ságait a földek tagosításához, to­vább kell haladnunk a kis- é s közép­földműveseknek a közös munkára való megnyerésében, további EFSz­ek alakításában és a kis- és közép­földműveaek túlnyomó többségének a mezsgyék felszántására való meg­nyerésében. A jó előkészületekkel, valamint, a burgonya, cukorrépa és zöldségfélék idejében való betakarításával bizto­sítjuk a nép ellátását, a kellő nyers­anyagot az államosított ipar számá­ra és a nagyobb takarmányalapot. Az idejében válj és gyors vetéssel, valamint az előhántós ekével való mélyszántással lerakjuk az alapjait a jó termésnek a gottwaldi ötéves terv utolsó évében. Az idén mezőgazdaságunk, főleg szocialista szektora sokkal nagyobb gondot fordított a kapásokra, mint az elmúlt évben. Főleg azokban a szövetkezetekben és gazdaságokban, ahol alaposan felhasználták a haladó szovjet módszereket a cukorrépa és burgonya termelésében, bekapcso­lódtak a proszenyicei mozgalomba, már most készülődnek a szövetkeze­ti tagok és az állami gazdaságok dolgozói a jó termés betakarítására. Veszteség nélkül betakarítani a ter­mést — ez az egyik legkomolyabb feladat az őszi munkákban. Ahogy az aratás alatt nem feled­keztek meg a földművesek a tarló­hántásról és a másodnövények veté­séről, most is a szovjet tapasztala­tokra támaszkodva, a jó gazda gon­dosságával készítsék elő a földet a vetés alá. Az őszi munkák sikeres elvégzése neipcsak a gépeknek, ve­tőmagnak és műtrágyának jó elő­készítését, valamint a helyes agro­technikai elvek alkalmazásának ren­des kidolgozását és megtárgyalását követeli meg az EFSz-ekben, trak­torállomásokon, állami birtokon és községekben, hanem az őszi mun­kák közösen való elvégzését is. A legszélesebb mértékben ki kell hasz­nálni a kulákok gépeit és fogatait. Azzal, hogy az EFSz-ek é s az ál­lami birtokok idejében és jól elvég­zik az őszi munkákat, újabb kis- és középföldmüveseket nyerünk meg az EFSz-be való belépésre, új EFSz-ek alakítására, a nagytáblákon való gazdálkodásra és a mezsgyéknek to­vábbi községekben való felszántásá­ra. A kormány a földművelésügyi mi­nisztériumnak, valamint a kerületi és járási nemzeti bizottságoknak el­rendeli, hogy a magasabb típusú EFSz-ekben, az állami traktorállo­másokon. az alacsonyabb típusú szö­vetkezetekben és a szövetkezet nél­küli községekben biztosítsák a kö­vetkező intézkedések végrehajtását: 2. Az érdemszerinti szocialista ju­talmazási elv elmélyítése, valamint a kiegészítő jutalmazások helye s ki­fizetése érdekében az elért hektár­hozamok szerint következetesen meg kell valósítani, hogy a munka­csoportok, csapatok és az egyének azon területekről takarítsák be a termést, amelyeknek ápolása kez­dettől fogva rájuk volt bízva. 3. Legkésőbb 3 héttel az őszi mun­kák megkezdése előtt — a burgo­nyánál azonban szeptember 3-ig — kell dolgozni a kapások, zöldségfé­lék és a sarjú betakarításának ter­vét, valamint a lenmag kicséplésé­nek és a len törésének tervét, to­vábbá az ősziek vetése és az őszi szántás előhántós ekével való elvég­zésének tervét. A terv kidolgozásá­nál az agrotechnikai szabályokból és a járás agrotechnikai időpontjá­ból kell kiindulni. A terveket a ve­zetőség dolgozza ki az EFSz cso­portvezetői, csapatvezetői és legjobb dolgozói közreműködésével. A járási nemzeti bizottságok mezőgazdasági elöadji és a traktorállomások igaz­gatói személyesen felelősek azért, hogy az őszi munkák tervét az EFSz-ekben a traktorállomás agro­nómusainak és brigádvezetőiaek, va­lamint a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági osztálya dolgozói­nak jelenlétében dolgozzák ki. Egy héttel az őszi munkák tervének ki­dolgozása után a tervet meg kell tárgyalni az EFSz összes tagjaival olyan módon, hogy minden egyes szövetkezeti tag részletesen ismerje a tervből származó feladatát. 4. Az őszi munkák terve kidolgo­zásának alapján azonnal meg kell kötni a- részletszerződéseket az őszi munkákra a traktorállomással, fi­gyelembevéve a saját termelési esz­közök helyes kihasználását olymó­don, hogy biztosítva legyen az ösz­sze s munkák jó és gyors elvégzése. 5. Meg kell tárgyalni és kölcsönö­sen össze kell hasonlítani az őszi munkák tervét a központok taná­csain, össze kell egyeztetni az EFSz munkacsoportjainak terveit a trak­torosbrigád terveivel. A terv meg­tárgyalásánál biztosítani kell a szük­séges mennyiségű munkaerőt a mel­lékfelszerelésekhez, a vetőgépekhez, a mütrágyaszóró gépekhez, az ekék­hez stb., és meg kell nyerni a szö­vetkezeti tagokat a .második váltás­ban való munkára a traktorállomás traktoraival. Biztosítani kell az EFSz-ekben az üzemanyagnak, a vetőmagnak és a műtrágyának a földekre való helyreszállítását, a traktorállomás gépeinek helye s rak­tározását és megőrzését és a trak­torosok számára szükséges lakást és étkezést. 6. Az őszi munkák alatt biztosíta­ni kell a terv teljesítésének rendsze­res értékelését a munkacsoportok­ban, a vezetőség és az ellenőrző ta­nács értekezletein és a taggyűlése­ken. Az őszi munkák terve összeál­lításának idejét és az őszi munkák folyamatát fel kell használni a kis­és középföldművesek, — a szövetke­zeten kívül állók megnyerése, a termés közös betakarítására, a ve­tés és a mélyszántás közös elvégzé­sére és a szövetkezetbe való belé­pésre. II. Az alacsonyabb típusú EFSz-ekben és az EFSz nélküli községekben közös munkával biztosítani kell a termés betakarítását, a vetés és a szántás elvégzését I. Idejében előkészíteni és példásan elvégezni az őszi munkákat a magasabb típusú EFSz-ekben 1. Biztosítani kell, hogy azonnal a iermés betakarítása és a cséplés után a munka csapatokban, az ál­landó munkacsoportokban és a szö­vetkezeti taggyűléseken értékeljék az aratási munkák megszervezését, a munkának munkaegységben való jutalmazását és ennek alapján ki­küszöbölni, nehogy az őszi munkák­ban alacsony normákkal dolgozza­nak. 1. Idejében és rendesen kell el­számolni a közös aratást és további földműveseket megnyerni a közös őszi munkákra, az EFSz-ek meg­alakítására és további földek tago­sítására. 2. Nyilvános gyűléseken értékelni kell az aratási bizottságok munká­ját és ahol e bizottságok munkája nem vezetett eddig a szövetkezet megalakításához, biztosítani, hogy munkájuk hiányosságainak eltávolí­tásával a kampány alatt tevékeny­ségüket fokozzák és a közös őszi munkák megszervezésével megnyer­jék a kis- és középföldművesek több­ségét az EFSz-ek megalakítására. 3. Az őszi munkákat közösen kell végezni az alaposan kidolgozott és a földművesekkei megtárgyalt terv alapján a község összes gépének és fogatjának felhasználásával és a traktorállomás segítségével. 4. A most tagositott földeken meggyorsítva ki kell jelölni az őszi­ek vetése alá a közös táblákat. Eze­ken a táblákon meg kell szervezni a kapások idejében való betakarítá­sát, hogy az őszieket a megfelelő agrotechnikai időben el lehessen vetni. A tagosításra kijelölt földe­ken meg kell tárgyalni a kis. é s kö­zépföldmrívesekkel — a szövetkeze­ten kívüliekkel a közös vetésben való részvételt. 5. Meg kell tárgyalni a traktorál­lomással a mezsgyék felszántását és az újonnan kijelölt közös táblák szántásánál elegendő területet kell meghagyni a takarmányféléknek, hogy a takarmányalap biztositva le­gyen. A földek tagosítása és az őszi munkák megvalósítása alatt követ­kezetes meggyőző kampányt kell in­dítani további kis- és középföldmű­vesek megnyerésére a közös szövet­kezeti gazdálkodás számára. 6. A helyi nemzeti bizottságok felügyelnek a kulákok gazdálkodá­sára, hogy azok necsak betakarítsák és teljesítsék a beadási kötelezettsé­get, hanem, hogy a földet rendesen elökészitsék, elvessenek, trágyázza­nak és szántsanak. III. A traktorállomások feladatai az őszi munkák sikeres elvégzésében A kormány elrendeli a földmüve­lésügyi minisztériumnak, a kerületi nemzeti bizottságoknak és a trak­torállomások igazgatóinak, hogy az őszi munkák sikeres elvégzése érde­kében a következő intézkedéseket tegyék meg: 1. A traktorállomások igazgatói azonnBl biztosítani a traktorállomás feladatainak szétírását az egyes bri­gádokra az őszi munkákban. Bizto­sítsák a traktorállomás agronómu­sainak és hrigádvezetőinek részvéte­lét az EFSz-ek őszi munkáinak ki­dolgozásában. A tervnek brigádok­ra való szétírása, valamint az EFSz munkaterveiben kifejezett szükség­letei alapján a traktorállomások au­gusztus 30-iig fejezzék be a terv szerződéses biztosításának kampá­nyát. 2. A traktorosbrigád tervét, ame­lyet a szerződések alapján állítanak össze, a brigádvezetö szeptember 10-ig szétírja az egyes gépekre, majd megtárgyalja az összes trak­torosokkal és megismerteti őket a fömunkákkal (vetés alá való szán­tás, vetés, a burgonya, répa és zöld­ség betakarítása, előhántós ekével való mélyszántás), a napi teljesít­ménynormákkal és az üzemanyag­szükséglet normáival. A traktorállo­más agronőmusa a részlegek agro­nómusaival karöltve ellenőrizni ezt a tervet az agrotechnikai időpontok betartása szempontjából. A tervnek a szövetkezeti tagok­kal és a traktorosokkal a brigádköz­pontok tanácsaiban való megtárgya­lásával a traktorállomások további traktorosokat szerezzenek minde­nekelőtt az EFSz tagjainak sorai­ból, hogy az összes erős traktor két vattásban legyen kihasználva. 3. A terv szétírásának alapján szét kell helyezni a gépeket az egyes brigádokra olymódon, hogy a leg­magasabb teljesítményű gépek és a legjobb traktorosok a magasabb tí­pusú EFSz-ben dolgozzanak. A szét­helyezést szeptember 10-ig kell be­fejezni. 4. A mellékfelszerelések javítását, főleg az ekék, a szedögépek. a vető­gépek és boronák megjavítását szep­tember 10-ig be kell fejezni. Minden traktornál alkalmazni kell a magasabb fokú karbantartást és azoknál a traktoroknál, amelyek sok órát dolgoztak, meg kell valósítani a középjavítást szeptember 10-ig. Az átvett traktorokat és mellékfelsze­reléseket jegyzőkönyv alapján kell kiadni a traktorosoknak az őszi munkák egész idejére. A mozgómühelyeket fel kell sze­relni a legszükségesebb alkatrészek­kel és felszerelésekkel olymódon, hogy a II. és III. fokú karbantar­tást a barázdában lehessen megva­lósítani. 5. Szeptember 10-ig ellenőrizni kell az összes traktorállomások fel­készültségét a következő szempon­tok figyelembevételével: a terv szét­írása és szerződésileg való biztosítá­sa, a gépek előkészítése, a szocialis­ta munkaverseny előkészítése és a traktoros káderek biztosítása. A felkészültséget bizottság ellenőrzi, amely a traktorállomás igazgatójá­ból, a szomszédos traktorállomás ve­zető géptechnikusából, a kerületi nemzeti bizottság kiküldöttéből, a járási nemzeti bizottság kiküldötté­ből vagy mezőgazdasági előadójá­ból és 3—4 szövetkezeti elnökből áll. 6. A traktorosbrigádnak a földet az egész szezónra kell kiadni meg­művelés céljából. 7. A munkák ideje alatt hetente részletes munkaparancsokat kell ki­adni a traktorosoknak a munka faj­tájának, a táblának és az illetékes munkával kapcsolatos agrotechnikai követelményeknek közlésével és rend szeresen ellenőrizni kell az elvég­zett munka minőségét, az agrotech­nikai —időpontok betartását, vala­mint a traktorállomás és az EFSz szerződésének teljesítését. Gondos­kodni kell arról, hogy a traktorállo­má/ vezető dolgozói élénk napi érint­kezés keretében segítsék a trakto­rosbrigádot feladatainak teljesíté­sében. IV. Az állami birtokok az őszi munkák élén A kormány elrendeli a földmüve­lésügyi minisztériumnak, a kerületi igazgatóságok vezetőinek, valamint az állami birtokok igazgatóinak és agrónomusainak és az egyes gaz­daságok vezetőinek, hogy a kerületi és • járási nemzeti bizottságokkal és a ROH-al való együttműködéssel a pártnak és a kormánynak az állami birtokok gazdálkodásának megjaví­tásáról szóló határozata jegyében biztosítsák: 1. Azonnal ki kell dolgozni az őszi munkák tervét az egyes birtokokon, mégpedig olymódon, hogy az egyes őszi munkákat az agrotechnikai idő­pontokban elvégezzék és biztosítva legyen a lehető legszorosabb együtt­működés a növénytermelési munka­csoportok és csapatok, valamint a traktoros csoportok között. 2. Meg kell tárgyalni minden gaz­daságon és birtokon az őszi munkák tervét az összes dolgozókkal a cso­portokban és csapatokban és bizto­sítani kell a csoportoknak, esetleg az egyéneknek, hogy azon a földön végezhessék a terménybetakarítást, amelyen egész évben ápolták a nö­vényeket. 3. Biztosítani kell az összes gépe­sítési eszközök megjavítását és szét­helyezését az őszi munkákra, vala­mint az üzemanyag és mellékfelsze­relések széthelyezését. Az összes gazdaságokban és gépesítési közpon­tokban, valamint az összes műhe­lyekben ellenőrizni kell a járási nem­zeti bizottsággal karöltve, legkésőbb szeptember 10-ig, a gépek előkészíté­sét. 4. A nemzeti bizottságokkal való megegyezés alapján elegendő mun­kaerőt kell biztosítani a helyi forrá­sokból. Idejében • megtárgyalni a védnökséget vállalt üzemekkel az őszi munkákban nyújtandó segítsé­get. A brigádok számára idejében biztosítani kell a rendes lakást és étkezést. 5. Az őszi munkák alatt folytatni kell a> szovjet tapasztalatok terjesz­tését és alkalmazását, főleg az elő­hántós ekével való szántást, a szem­csés trágya használatát és a kereszt­soros, valamint a szüksoros vetési módszereket. Keresztsorosan vagy szüksorosan az őszieknek legalább az 50 százalékát kell elvetni. 6. A gazdaság vezetője biztosítja a rendes nyilvántartást, a termény­betakarítás leggazdaságosabb megva­lósítását és a szocialista vagyon vé­delmét. Figyelemmel kell kísérni és ellen­őrizni a terv teljesítését a birtoko­kon és gazdaságokon és kifejleszteni a versenyt az egyes dolgozók és cso­portok között az egyes őszi munkák legjobb és leggyorsabb elvégzéséért. V. A helyes agrotechnika betartásáért az őszi munkákban A kormány elrendeli a földmüvelés­ügyi minisztériumnak, valamint a begyűjtési és élelmiszerügyi minisz­tériumoknak és a nemzeti bizottsá­goknak, hogy az őszi munkák elvég­zését a helyes agrotechnika követ­kező elvei szerint biztosítsák: BURGONYA Az amerikai bogárral elárasztott földeken legkésőbb egy héttel a be­takarítás előtt biztositani kell az egyes növények áttekintését és a kártevő rovar felfedezése esetén a földet dinociddal kell beszórni és a veszélyes tűzfészek helyeit hexachlo­ronnal fertőtleníteni. V Meg kell állapítani a kerületekben és járásokban a burgonyabetakarí­tás végleges határidejét a termény állapota szerint olymódon, hogy az ültető burgonya betakarítását orszá­gos viszonylatban október 10-ig, a nyári ültetvényeket október 20-ig, a többi burgonyát pedig legkésőbb ok­tóber 31-ig be lehessen fejezni. A burgonya betakarításánál biztosítani kell a burgonya osztályozását és a földről való elszállítását még aznap, hogy így védve legyen a burgonya a fagyok és a gőzölgés ellen. Az ültetöburgonyát külön kell be­takarítani és gondosan kell elraktá­rozni a nyári ültetvényekből szár­mazó ültetőburgonyát is. Ezekről a részekről a termést a raktárosnak kell átadni megőrzésre. A burgonya kiszántása után a föl­det meg kell szántani vagy pedig megboronálni és az összes burgonyát kiszedni, nehogy a jövőben a föld­ben maradt gumókból rossz burgo­nya nöjjön, amely esetleg terjeszt­het az amerikai bogarat. Az ültetöburgonya és a többi bur­gonya gyors szállításra teljes mér­tékben ki kell használni a szállítási eszközöket s ki kell használni a va­gonok gyors kirakását és fordulá­sát. Meg kell gyorsítani a burgonyabe­adást olymódon, hogy az ipari és ta­karmányburgonyák nagyvonalakban vaió osztályozása után egyenesen a földről szállítsák, az élelmezési és ültető burgonyát pedig minőségileg a megfelelő normák szerint osztá­lyozzák és szállítsák. A raktárakat és pincéket, valamint más raktárhe­lyiségeket biztosítani kell a fagyek, a gőzölgés ellen, valamint a víz és más kártevők ellen, biztosítani kell a jó szellőztetést és az elraktározott burgonya rendszeres ellenőrzését egész télen át. CUKORRÉPA Elsősorban a legérettebb répát kell felszedni a megállapított járási terv alapján. A répát a gumók megsértése nél­kül kell kiszántani. A répaszeleteket gyorsan el kell a földről szállítani és szilázsolni kall. Kerületi és járási viszonylatban tervet kell kidolgozni a cukorrépa betakarítására és elszállítására az egyes hetekre és ezt a tervet meg keli tárgyalni. Az egyes kerületek­ben és járásokban meg kell állapí­tani a magrépa betakarításának végleges határidejét, valamint a cu­korrépa kiszántásának és elszállítá­sának végleges határidejét olymó­don, hogy a magrépa betakarítása legkésőbb november 5-ig, a cukorré­pa betakarítása és elszállítása pedig november 20-ig legyen befejezve. Biztosítani kell a cukorgyárakban a répa átvételét az egész nap folya­mán, szükség esetén éjjel és vasár­napokon is és biztosítani kell a va­gonok gyors kirakását, valamint a répa után járó cukornak idejében való és folyamatos kiadását. Hogy elejét vegyük a veszteségek­nek a cukorrépa betakarításánál és raktározásánál biztosítani kell, hogy a) a répalevelek a betakarítás élőt,, ne legyenek letördelve, b) a répát rögtön a kiszántás után gyökérrel lefelé (levelekkel ki­felé) rakásokra hányják, egyidejű­leg eltávolítják róla a leveleket és a kisgyökereket és hogy a gyökér végén kb. 1 cm-re levagdossák, c) a kiszántott cukorrépa a ki­szántás napján meg legyen tisztítva és hogy megtisztított állapotban le­folytatás a 6. oldalon) n

Next

/
Thumbnails
Contents